II.
1995. december 25.
Másnap hajnalban Anakin és Harry Ron kiáltására ébredtek.
– Harry! Harry! Itt vannak az ajándékok! – hangzott a vörös hajú fiú ilyenkor szokásos ébresztője.
Anakin a szemét dörzsölgetve ült fel az ágyban, míg Artoo bosszús füttyöket hallatott. Jar Jar azonban, csak mordult egyet, s a másik oldalára fordult.
– A barátod mindig ilyen hangos? – kérdezte.
– Saj… nos – ásította Harry. – Főleg karácsonykor. Jobb lesz, ha lemegyünk, mert sosem hagyja abba – csóválta a fejét lemondóan.
– Artoo, vigyázz erre a bajkeverőre – utalt a gunganra Anakin, miközben kikászálódott az ágyból, és magára kapkodta a ruháit.
Gyorsan Harry is követte a példáját, s pár perc múlva már lenn is voltak a klubhelyiségben.
– Nézd, Harry, ez mind a tiéd – mutatott Ron az egyik ajándék kupac felé, miközben az elszabaduló csokibékája után kapott. – Ha jól látom, Anakin, akkor te is kaptál valamit.
– Én? De hát, egy jedi nem fogathat el ajándékot. Mi nem nagyon birtokolhatunk semmit – lepődött meg a fiú.
– Jaj, ne már! Egy ajándékba még nem halt bele senki – jelentette ki a Weasley fiú.
– Hát, nem is tudom. Én… – kezdett volna tiltakozni az ifjú jedi, de Harry félbeszakította.
– Szerintem nem lesz semmi baj belőle, ha kibontod – biztatta Harry.
– Hát, jó – engedett a kíváncsiságának Anakin.
Odament a karácsonyfához, és a kezébe vette az aprócska dobozt, amin a csomagolást vörös alapon arany cikeszminták díszítették. A csomagolópapír egy levelet, s egy faragott faládikót rejtett. A fiú először kinyitotta a láda fedelét, amiben egy bőrszíjon függő kék kristályt talált.
– Ez meg mi lehet? – kérdezte a másik két fiútól.
– Fogalmam sincs – mondta Harry. – Olvasd el a levelet – javasolta.
Anakin kibontotta a levelet, s olvasni kezdte.
Anakin!
Ezen a napon ezen a bolygón megajándékozzák egymást az emberek. Amit a doboz rejt már rég oda akartam adni neked, de eddig nem volt rá megfelelő alkalom. Ez egy szerencse amulett, amit még a mesteremtől kaptam. Mostantól a tiéd. Remélem, megvéd majd.
Obi-Wan
Az olvasás végeztével egy mosoly terült szét az arcán. Végtelen öröm járta át, melyet már régóta nem érzett.
– Na, kitől kaptad? – zökkentette ki Ron hangja.
– A mesteremtől. Egy szerencse amulett – mondta, miközben a nyakába akasztotta.
Harry az órára pillantott, s hirtelen felpattant.
– Azt hiszem, lemegyek Hagridhoz – szólt. – Van kedvetek velem jönni?
– Én megyek – állt fel Anakin is.
– Én nem megyek, még nem bontottam ki az összes ajándékot – mondta Ron tele szájjal.
– Oké, majd találkozunk – mondta még Harry, majd Anakinnal a nyomában visszatért a hálóterembe.
Harry magára kapta a kabátját, Anakin pedig a köpenyét, majd a fekete hajú fiú elővette a ládájából a láthatatlanná tévő köpenyét.
– Az meg mi? – kérdezte az ifjú jedi.
– Ez egy láthatatlanná tévő köpeny – válaszolta az ifjú mágus, s a másik fiú vállára terítette az ezüstös holmit.
– Hú, eltűnt a testem! – ámuldozott.
– Igen, ezzel kitűnően álcázhatod magad – mosolygott Harry. – De most menjünk, mert lekéssük – szólt izgatottan Harry.
– Mit?
– Majd meglátod.
Hamarosan már a kastély folyosóit rótták a köpeny takarásában. Harry vezetésével gyorsan elértek a tölgyfaajtóig, s kisvártatva megérkeztek a vadőrlakhoz, melynek ajtajában Hagrid állt. Levették a köpenyt.
– Á, hát itt vagy Harry! Már azt hittem, nem is jössz. Ó, és a vendégünket is elhoztad. Helyes! – lelkendezett a félóriás. – Gyertek! Le ne maradjunk róla!
Azzal elindultak a Tiltott Rengetegbe. A vadőr határozott léptekkel vezette őket egy lámpást cipelve a kezében. Tízpercnyi gyaloglás után egy tisztás szélén álltak meg. Hagrid csendre intette őket.
– Nézzétek! – mutatott a tisztás közepére.
Hamarosan egyszarvúak egy csoportja tűnt fel. Patadobogásuk betöltötte a tisztást, ahogy annak közepére gyűlve kecses táncot jártak.
– Mik ezek a lények? – kérdezte Anakin csodálattal figyelve táncukat.
– Unikornisok vagy egyszarvúak – súgta Harry.
A gyönyörű lovak tánca hirtelen felgyorsult, mire kék derengés vette körül őket, ahogy a mágiájuk felerősödött, és kezdett alakot ölteni. A kék tündöklés elérte őket is, s Anakin hirtelen határtalan nyugalmat, örömöt és erőt érzett. Olyan volt, mintha megszűnt volna körülötte a világ. Majd a jelenés véget ért, és a lovak lassan elporoszkáltak. Kellett pár perc, mire mindhárman magukhoz tértek, s Anakin megkérdezte:
– Mi volt ez, amit csináltak?
– Az újjászületésüket ünneplik ilyenkor – válaszolta meg a kérdését most Hagrid. – Minden évben összegyűlnek. De jobb lesz, ha visszamegyünk, a végén még kaptok a fejetekre, hogy kinn jártok – mosolygott rájuk a vadőr.
Elindultak visszafelé, miközben élénk beszélgetésbe merültek a különböző varázslatos lényekről. Mikor a vadőrlakhoz értek, elbúcsúztak Hagridtól, és elindultak a kastély felé.
~HP/SW~
A Nagyteremben a többi diák és a tanárok már reggeliztek. Jar Jar jóízűen lakmározott, nem egy diákra és McGalagonyra ráhozva a frászt, mikor hosszú nyelve kivágódott a szájából egy-egy jobb falat érdekében.
– Jar Jar, még egy ilyen, és egy darabig nem fogod használni a nyelvedet – szólt a mellette ülő jedi mester kissé idegesebben, mint szerette volna. – Csak tudnám, hol lehet Anakin – tette hozzá még félig motyogva Obi-Wan, de Ron meghallotta.
– Harryvel lementek Hagridhoz – mondta két falat között.
– Akkor nem lehet gond, Hagrid vigyáz rájuk – fűzte hozzá Hermione, aki most közlékenyebb állapotában volt, de a mester idegesítő bámulását még mindig nem hagyta abba.
– De ha jól látom, már itt is vannak – mosolyodott el az igazgató, mikor nyílt a terem ajtaja, és a két nevetgélő fiú belépett rajta.
Mikor a két ifjú leült az asztalhoz, Anakin feszülten nézett mesterére, de az nem szólt semmit, hanem nyugodtan folytatta a reggelijét, ellentétben Dumbledore-ral, aki egy huncut mosollyal fordult Harryhez.
– Na, és milyen volt ma az unikornisok tánca, Harry?
– Nagyon szép, uram – válaszolta automatikusan a fiú, aki egyáltalán nem figyelt a kérdés értelmére. – Akarom mondani…
Mindkét fiú nagyot nyelt.
– Nyugodtan folytassátok csak a reggelit. Hiszen semmi nem történt, nem igaz? – nevetett az idős mágus.
Nem szóltak erre semmit, hanem inkább visszafordultak a tányérjuk felé, de persze Harry nem úszta meg a kérdezősködést.
– Harry, szóval ezért mész mindig ilyenkor Hagridhoz – szólt Ron. – Legközelebb én is megyek. – Azzal visszafordult a tányérjához.
Hermione már éppen meg akarta dicsérni a vörös hajú fiút, mikor hirtelen egy hosszú nyelv szelte keresztül az asztalt, de a gazdájának nem volt szerencséje, mert a jedi mester két ujjával elkapta, amitől az elzsibbadt. Mindenki megrökönyödve nézte a jelenetet, kivéve Anakint, aki hangos nevetésben tört ki.
– Mester, azt hiszem, legalább egy órára elzsibbasztottad a nyelvét – mondta kissé nehézkesen a nevetéstől.
– Én figyelmeztettem – mosolyodott el a férfi is, ami ritkán volt szokása.
Jar Jar lekonyult fülekkel ült egy darabig, de nem sokáig búslakodhatott, mert a reggeli végeztével a trió felállt, s Harry várakozóan nézett Anakinra.
– Van kedved velünk jönni? Megmutatjuk a kastélyt.
– Hát… - kezdte az ifjú jedi, de mestere félbe szakította.
– Menj csak, de ebéd után elkezdjük a hajó javítását. Vidd Jar Jart is!
– Köszönöm, mester! – hajolt meg felé a fiú. – Meg ezt is köszönöm – szorította meg a nyakában lévő amulettet.
– Szívesen – mosolygott rá a férfi.
A négy fiatal elindult körbejárni a kastélyt Artooval és a lógó nyelvű Jar Jarral a nyomában.
Csak épphogy kiértek a teremből, Anakin érezte, hogy átmegy egy átlátszó, jéghideg valamin, ami megborzongatta az érzékeit.
– Jó reggelt, Nick – köszönt a jelenésnek Harry.
– Üdvözöllek, ifjú Harry. Ki az új barátod? – kérdezte a szellem kíváncsian.
– Anakin Skywalker vagyok – hajolt meg előtte az ifjú padawan.
– Örvendek – emelte meg a fejét Nick, majd tovalibbent.
Anakin tátott szájjal nézett utána.
– Ő, micsoda volt?
– Félig Fejnélküli Nick, a Griffendél szelleme – mosolygott a fiúra Hermione.
– Aszondi szellem! Ó, jaj! – kiáltotta Jar Jar, és elbújt az egyik páncél mögött.
– Úgy látszik, a mester most kíméletes volt vele – húzta el a száját Anakin, a gungan előbb még zsibbadt nyelvére utalva.
A trió elnevette magát. Hermiónénak sikerült Jar Jart kikönyörögnie a páncél mögül, így a felfedező út folytatódhatott tovább.
Két sarokkal odébb Anakin arcába egy nedves valami csapódott. Kissé meglepődött, hogy nem érezte a dolgot, de aztán meglátta, hogy a dolog egy újabb szellemtől érkezett, akit élettelen révén nem tudott érzékelni.
– Hóborc, dobálózz máshol, különben szólok a Véres Bárónak, aki majd ellátja a bajodat – rázta meg az ujját felé Hermione, aminek hatására a szellem behúzott nyakkal oldalgott el.
Harry és Ron mosolyogva néztek össze.
– Ez a lány egyre jobban hasonlít az anyámra – suttogta Ron.
– Igazad lehet – értett egyet Harry.
Erre hangosan elnevették magukat, amihez Anakin is csatlakozott. Azonban nem tarthatott sokáig a jókedve, mert a lány hirtelen karon ragadta, és magával húzta. Aztán egy ajtó előtt megállt.
– Hermione, ez Mirtyl mosdója! Miért jöttünk ide? – grimaszolt Ron.
– Csak bemutatom Anakinnak Mirtylt – jelentette ki egyszerűen Hermione.
Harry csak vállat vont, s belökte az ajtót. Mindannyian beléptek, kivéve Jar Járt, aki megállt az ajtóban.
– Mirtyl! Itt vagy? – hívta Harry, mire a szellemlány előbukkant az egyik vécé felől.
– Ó, helló Harry! – suhant mellé Mirtyl, teljesen hozzátapadva.
– Én is örülök neked – próbált arrább oldalazni a fiú, de a szellem nem tágított mellőle, amíg meg nem látta Anakint.
– Ohó, milyen helyes fiú – duruzsolta, miközben az ifjú jedit vette célba a szeretetével.
– Milyen szánalmas – súgta Harrynek Ron, aki aprót bólintott.
Ekkor azonban egy hangos sikoly rázta meg a helyiséget.
– Mi ez a szörny? – mutogatott Jar Jarra, aki mégis beóvakodott a mosdóba.
– Helló! – köszönt a kétéltű, kivillantva apró, tűhegyes fogait, mire a szelem visítva ugrott fejest az egyik mosdókagylóba.
A négy gyerek hangos hahotázásba kezdett, miközben Jar Jar értetlenül állt.
– Jar Jar, mi rosszat csinált? – kérdezte.
– Nem csináltál semmi rosszat – szedte össze magát elsőként Hermione.
– Hol van R2? – kérdezte hirtelen Anakin, beharapva az ajkát.
– Gyerünk, keressük meg! – javasolta Harry, s elindult. A többiek még mindig vidám hangulatban követték.
A kis droidot hamar megtalálták. Éppen Parvati Patil babusgatta az egyik folyosón, mindenféle csacsiságot beszélve hozzá, amit az asztromech furcsa füttyökkel reagált le.
A kastély körbejárásához, immár Parvati is csatlakozott.
~HP/SW~
Már jóllakottan indultak el a meghibásodott űrhajóhoz. A jármű kék burkolata most leginkább kopott szürkére hasonlított, ahogy a meghibásodott hajtómű enyhén megpörkölte. Obi-Wan megnyomta a hajó nyitószerkezetét, ami nagy szerencséjükre működött. A jedi mester lemondóan rázta a fejét, mikor meglátta a hajó állapotát.
– Még mindig nem száradt ki teljesen, így hozzá sem tudunk kezdeni a javításnak – jegyezte meg.
– Dehogynem! – mondott ellent Hermione. – Gyere, Parvati! – Azzal még Harry és Ron számára is érthetetlen szavakat mormolva elindultak az űrhajó belseje felé, módszeresen kiszárítva azt. – Azt hiszem, kész – jelentette pár perc után.
– Hú! Ez gyors volt! – lelkendezett Anakin. – Nekikezdhetünk, mester!
– Akkor futtassátok le R2-val a diagnosztikai programot, én addig megnézem a hajtóművet – adta ki az utasítást Obi-Wan.
– Igen, mester!
Miközben a két jedi dolgozott a fiatal varázslótanoncok körülnéztek az apró hajó belsejében, aztán Harry és Ron kimentek megnézni, min dolgozik Kenobi mester, akinek Jar Jar is segített, bár inkább csak hátráltatta a munkáját. Azonban azt egyikük sem vette észre, hogy a tóban élő óriáspolip egyre közelebb araszol a parthoz valami finom falat reményében. Aztán egyik csápjával kinyúlt.
– Vigyázz! – kiáltotta Harry, de már késő volt.
A polip megragadta Jar Járt, s már vitte volna el, de Harry gyorsabb volt.
– Reducto! – kiáltotta, s az állat elengedte a gungant, mire az zuhanni kezdett a víz felé, de Obi-Wan a partra lebegtette.
Binks sokkosan ült a hóban egy darabig, míg a polip jobbnak látta, ha inkább odébbáll.
– Jól vagy? – kérdezte Harry
– Aha. De mi volt ez? – tette fel a kérdést a gungan.
– Az óriáspolip. Eléggé ronda egy teremtmény, bár nem nagyon szokott bajt okozni. De úgy látszik, te valamiért tetszel neki – mosolygott rá a fekete hajú fiú.
A kétéltű erre eltűnt a hajó belsejében, mire a gyerekek és a jedi mester hangos nevetésben törtek ki.
Anakin hamarosan befejezte a hajó átvizsgálását.
– Mester, elkészültünk. Jó hír, hogy a hiperhajtómű-generátor rendben van, de a hajtómű többi része…
– Azt már én is láttam, hogy lesz vele dolgunk – grimaszolt Obi-Wan. – Még valami?
– A navigációs rendszer zárlatos, de más említésre méltó nincs – összegezte, majd ismét eltűnt a hajóban.
– Más említésre méltó? – visszhangozta Ron, aki hitetlenkedve nézte a mester nyugodt arcát.
– Ez Anakin nyelvén azt jelenti, hogy sima ügy. A lehetetlen szó hiányzik a szótárából, az nála csak nem túl könnyűnek számít – válaszolta meg a vörös hajú fiú kérdését.
Anakin közben a hajó belső rendszereinek javítására koncentrált. Először kijavította a kisebb hibákat, majd a navigációs rendszer javításába kezdett. Szinte eggyé vált a vezetékekkel és az alkatrészekkel. Az Erő segítségével kereste a rendszer hibáját, hogy megfelelően kijavíthassa azt. Csak a vezetékek és ő létezett. Aztán megtalálta.
– Megvan! – mondta hirtelen, megijesztve a két lányt, akik csendben figyeltek.
Az ifjú jedi pár pillanatig a hátizsákjában kotorászott, majd mikor megtalálta az apró energia panelt, odaszólt Artoonak.
– R2, én kicserélem a hibás részt, ha szólok, kapcsold rá az energiát!
A kis droid egy rövidet csippantott, ezt Anakin igennek vette, s elindult a meghibásodás helyére. Tizenöt perc múlva már kész is volt.
– R2, indíthatod! – A kis droid karja gyorsan forgott a csatlakozóban, mire a hajó rendszerei életre keltek.
– Ez csodálatos! – lelkendezett a két lány, mikor meglátták az indítópanel fényeit.
– Mester, működnek a rendszerek! – rohant ki Anakin.
– Gyors, mint mindig – biccentett a mester, akinek igencsak meggyűlt a baja a fránya hajtóművel.
– Jövök, mester! – mondta Anakin, s hamarosan már ott is volt R2-val és a két lánnyal a nyomában.
Obi-Wan átadta a stafétát padawanjának, s hátrébb ment az élénken figyelő gyerekekhez.
– Kenobi mester, Anakin nagyon szeret gépekkel bíbelődni – jegyezte meg Harry.
– Ó, igen, ez az élete – mosolygott a jedi mester, szórakozottan csóválva a fejét.
Két óra elteltével Anakin már végzett is, már csak az ellenőrzés volt hátra. Hamarosan az is sikeresen lezajlott.
~HP/SW~
Már benne jártak az éjszakában, mikor úgy döntöttek, hogy elindulnak.
– Nem maradnának még egy napot? – kérdezte reménykedve Harry, és Hermione tekintete szintén a szavait tükrözte.
– Sajnos, nem lehet. Már valószínűleg így is keresnek minket. Köszönjük, hogy itt lehettünk! – hajolt meg az igazgató felé, aki szintén ott volt a gyerekekkel.
– Örülünk, hogy itt voltak – viszonozta a gesztust az igazgató. – A manók összekészítettek önöknek némi élelmet, ami már a hajón van.
– Köszönjük – hajolt meg ismét Obi-Wan és elindult a hajóra. – Anakin?
– Mindjárt megyek én is mester.
– Rendben. Jar Jar, R2, Gyertek! – Azzal eltűntek a hajó belsejében.
– Hát, örülök, hogy megismerhettelek titeket – kezdte Anakin. – Tessék – nyomott valamit Harry kezébe –, ezt neked csináltam.
Mikor a fiú kinyitotta a tenyerét, egy apró fából faragott medált látott meg benne.
– Köszönöm – mondta. – Jó utat!
– Kösz – indult volna el, de Hermione és Parvati hirtelen átölelték, mire az ifjú jedi elvörösödött.
– Vigyázz magadra – suttogta a fülébe a két lány, majd elléptek tőle.
– Hát, ö… örülök, hogy találkoztunk – mondta a kezét nyújtva Ron, amit Anakin sután megrázott.
Biccentett még egyet feléjük, majd elindult a hajó belseje felé.
– Ez kedves volt tőled, Ron – nyomott egy puszit Hermione a megdöbbent fiú arcára.
Harry és Parvati nevetésben tört ki, míg az igazgató csak mosolygott.
Az igazgató és a gyerekek elhátráltak a hajó közeléből, melynek hajtóművei hamarosan bekapcsolódtak, s lassan emelkedni kezdett. Egyre jobban zsugorodott, míg már csak egy pontot lehetett látni, majd végleg eltűnt a csillagok között.
Vége
Utolsó kommentek