HTML

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó kommentek

  • Lissel: szia! nagyon jó történet!!! :D ti ketten vagytok a kedvenc íróim :D (Assa & Mellons) (2012.07.29. 12:06) Assa ajándéka - második rész
  • mabym: Végre rájöttem hogy kell kommentet írni :D Bocsi hogy idáig tartott :) Nagyon nagyon örülök hogy e... (2010.04.25. 00:04) Nusika93 ajándéka
  • mabym: Nahát :) Végül is igaz. És úgy látom nem csak nekem tetszik ennyire! :D Nagyon ügyes vagy és még ... (2010.04.25. 00:01) mabym ajándéka
  • Tiszy: Jaj én meg tökre várom. :D:D Direkt fogalmaztam meg úgy ezt az ötletet, hogy őket is lehessen írni... (2010.02.27. 14:41) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Robin Mors: Nekem megvannak még, amiket kértél. :D Szerintem még majd hétvégén kijavítom ezt (valószínűleg csa... (2010.02.27. 12:21) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Utolsó 20

Címkék

2009.12.28. 18:02 Merengő Adminok

Assa ajándéka - második rész

OoH-ToO
 
Már Harry és Tom is betöltötte a tizenegyet, mikor egy furcsa látogató érkezett az árvaházba. Miután elmondta, miért jött, Mrs. Cole szinte örülni látszott. Magához hivatta a két fiút, majd ott hagyta őket a túlságosan színes öltözetű, hosszú hajú és szakállú idősödő férfival.
Harry csodálkozva nézett végig az idegenen, míg látta, hogy Tom inkább gyanakvónak tűnik mellette.
 
- Szervusztok, fiúk, a nevem Albus Dumbledore – mutatkozott be a férfi kedvesen mosolyogva, de Harry figyelmét nem kerülte el, hogy kék szemei milyen élénken és szinte… óvatosan, felmérve őket vizsgálgatják az arcukat.
 
- Üdvözlöm, én Harry Potter vagyok – biccentett a kócos fiú, de ezen kívül nem mozdult. Különös érzése volt a rá vetülő pillantás kereszttüzében.
 
- Miféle név ez? – vonta fel a szemöldökét Tom, nem enyhítve hangja szokásos élességén, figyelmen kívül hagyva az udvariassági formulákat.
 
- Ősrégi eredetű – legyintett Dumbledore, majd intett nekik, hogy jobb szeretné, ha leülnének. – Azért jöttem, hogy elbeszélgessek veletek.
 
- El akar vinni minket? – csodálkozott rá Harry, miután kissé vonakodva, de helyet foglaltak egy kis kanapén a férfival szemben.
 
Tom oldalasan rátekintett, majd azonnal visszatért a furcsa kinézetű vendégükre.
 
- Miért pont velünk?
 
Dumbledore kényelmesen hátrébb dőlt a székében, úgy nézegette őket tovább. Elégedetten látta, hogy a fiúk között kialakult egyféle kapocs. Felismerték egymást, az árvaház egyedüli varázskézséggel bíró fiataljai. S míg Harryből tökéletesen hiányzik a vérszomj, addig nyilván a hatására, Tomból is kezd kikopni. Élesen különböztek még most is, de ez a Tom Denem már nem az volt, akit a jövőbeli énje írt le a számára figyelmeztetésként. A bizalmatlanság és óvatosság nem bűn, ész és tehetség híján sincs egyikük sem. Ha maga mellé állítja őket, eleve a nevelése és éles tekintete súlya alatt tartva a fiúkat a Roxfortban, félelmetes párost nyerhet velük.
 
Harry nekilátott, hogy beteljesítse, amiért ideküldte. Idáig minden kedvezően alakult. Elmosolyodott hát, ahogy válaszolt.
 
- Azért veletek, mert mindketten különlegesek vagytok, és miután elmeséltem nektek, miben is állnak a képességeitek, a beleegyezésetekkel valóban elvinnélek titeket. Lehetőséget adok nektek, hogy olyan helyen tanuljatok, mint a hozzátok hasonlók, és fejlesszétek mindazt, amivel már most is bírtok.
 
A két fiú összenézett, s szemükben ugyanaz az érdeklődés tükröződött, míg Tom tekintetében ott égett a tudásvágy és számítás is. Erősebb lehet, kitűnhet. És lám, Potternek igaza volt, nem csak ők ilyenek, vannak rajtuk kívül is. Nem baj, ők bizonyára legyőzhetők.
 
Visszafordult Dumbledore-hoz.
 
- Figyelünk. Mondjon el mindent, amit tudnunk kell – igyekezte tompítani, de némileg mégis felszólításként hatottak szavai.
 
A férfi nyugodt maradt, és elmondta a legfontosabbakat.
 
- Varázslók vagytok. Mágiával bírtok, méghozzá meglehetősen erőssel. Ahova vinnélek titeket, egy iskola, melyben a hozzátok hasonlókat képezzük, és én vagyok az igazgatója. Szeptembertől már mindketten a Roxfort tanulói lehettek. – Nem, egyszer sem nevette el magát, a hangja komoly volt, ezért a fiúk első megrökönyödésük után figyelni kezdtek.
 
Harry és Tom az elkövetkezendő percekben rájöttek, hogy az öreg nem ugratja őket, és részesei lehetnek egy egészen újfajta világnak. Valóban különlegesek voltak, minden jel szerint még a saját társadalmukon belül is, másként Dumbledore nem jött volna el idáig, és főként nem személyesen. Hát itt az óriási lehetőség!
 
 
OoH-ToO
 
Mindketten mardekárosok lettek. Mikor Harry tisztába került a Süveg által elmondott szöveg alapján, mely házra milyen tulajdonságok jellemzőek, azonnal tudta, Tom hova fog kerülni. Magában nem volt olyan biztos, és hezitált is rajta egy kicsit a beszélő fejfedő, de a fiú rásegített a döntésre. Teljesen új világ, új környezet, hát szerette volna, ha legalább egy embert ismer. Beleegyezett, hogy Tom mellé kerüljön a Mardekárba.
 
Helyet foglaltak a megfelelő asztalnál, és áradhatott belőlük valami, ahogy összedugták a fejüket, mert háztársaik érdeklődve, némely idősebb tanuló szemöldök felvonva méregette őket. Dumbledore figyelmeztette őket, hogy még nyers az erejük, és sok van belőle, ezért Harry elkönyvelte a jelenséget annak, hogy ezt a többiek érzékelték. Tomból ráadásul egyféle fenyegetés is sugárzott mindig, amolyan „nem ajánlom, hogy kikezdj velem” érzés, s tekintete hideg és büszke volt.
 
Harry felpillantott a tanári asztalra, nem sokkal azután, hogy a Teszlek Süveg besorolta az utolsó diákot is, és látta, hogy az idős igazgató elgondolkodva nézi kettejüket. Halvány gyanakvás csillant a kék tekintetben, de aztán gyorsan el is tűnt, ahogy felállt, hogy belekezdjen évnyitó beszédébe. A zöld szemek kissé összeszűkültek, s mikor oldalra pillantott, megfigyelhette, hogy Tom ajkai is elvékonyodtak, mely az ingerültség jele volt nála.
 
- Az öreg határozottan tud valamit, amit nem árult el nekünk – hajolt kissé oda hozzá Denem.
 
Harry egyetértően bólintott.
 
- Az az érzésem, hogy a fél szemét mindig rajtunk fogja tartani.
 
- Talán tart tőlünk – jegyezte meg Tom.
 
Harry felhorkantott. Ez annyira jellemző volt a másikra.
 
- Még csak tizenegy évesek vagyunk – mutatott rá. – Dumbledore-ra a legerősebb mágusként hivatkoznak, hallhattad a többiek sutyorgását, míg odakint vártunk.
 
- Egyelőre – húzta ravasz mosolyra a száját Tom.
 
Harry csak szemforgatva reagált, és igyekezett mindent alaposan megfigyelni a hatalmas teremben. Az egész kastély különleges volt és érdekes, lüktetett az erőtől, és mindkét fiú tudta, hogy hatalmas lehetőségeket rejt a számukra. Már alig várták a tanórákat, s biztosra vették, hogy a könyvtárban is rengeteg időt fognak majd eltölteni. Mindent be akartak pótolni, amiből eddig kimaradtak, s a lehető legtöbbet tanulni, mellyel fejlődhetnek.
 
OoH-ToO
 
Az évek gyorsan teltek a páros számára. Külön-külön is nagy tudásra tettek szert, mivel kitűnt, hogy egyes témákat érintve határozottan más az érdeklődésük, de igazán erősek együtt voltak. Tom nem válogatott, ha kellett, a sötét varázslatokban is elmerült, ám Harry nem sokáig hagyta szervezkedni, ha valami igazán nagyszabású terven törte a fejét. A mardekárosok tisztelték őket, látták, mire képesek, milyen mesterien bánnak a tanárokkal, és hány pontot szereznek nap mint nap a házuknak. Főként akkor vált érdekessé a helyzet, mikor egy véletlen folytán fény derült rá, hogy mindketten értenek a kígyók nyelvén.
 
Tom büszkén fogadta, természetesnek vette, hogy egy ilyen elképesztően ritka képesség birtokában van – annál is inkább, mert különös vonzódást mutatott a hüllők iránt -, s mára csupán egy szemöldökráncolással reagált rá, hogy mindezt Harry is birtokolja. Eleinte dühítette, hogyha lépett egyet előre, a másik azonnal utoléri, hasonlóan tehetségesen, éles eszűen. Aztán hozzászokott, s mind kevésé idegesítette a jelenléte. Sőt, ennek az átkozottnak igaza volt, mikor az árvaházban azt állította, hogy lehet jó érzés, ha az embernek barátja van. Még ha, csak egyetlen egy is. Más ugyanis nem volt rá méltó, ezt volt ideje felmérni.
 
A párszaszó mindenesetre további nyomozásra késztette Tomot, mígnem ráébredt, hogy azzal, ha tovább halad, elmerülve a múltban, már a szármázása titkába mászik bele. Egy kissé elbizonytalanodott, tőle szokatlan módon, ugyanis sosem foglalkozott a család fogalmával. Gyűlölte az árvaházat, de azt még jobban, hogy odakerült - nyilvánvalóan a szülei hibájából. Azt kiderítette, hogy lehetetlen, hogy sárvérű legyen, a kígyónyelv olyan ősi és ritka képesség, hogy legalább az egyik nemzőjének mágusnak kellett lennie. Természetesen jobban örült volna neki, ha mindkettő az.
 
Mivel azonban nem állt szándékában csalódni, Harry néma ösztönzésének is engedve, felhagyott vele, hogy rájöjjön, kik voltak a szülei. Nem volt rájuk szüksége, s azon felül, hogy birtokolja az erőt, más nem érdekelte. A jelenben kellett élnie, és hatalmat szereznie. Ehhez pedig jó úton haladtak. Prefektusok, majd iskolaelsők lettek Harryvel – sőt, Potter még a kviddicset is remekül játszottak, népszerű volt miatta -, gyakorta voltak hivatalosak Dumbledore-hoz teára, aki érdeklődve követte nyomon fejlődésüket, hogy kik a barátaik, hány embert gyűjtöttek maguk köré. Olykor halvány árnyék futott át az idős férfi arcán Tom megjegyzéseire, de Harrynek valahogy mindig sikerült tompítania, s az igazgató szemeiben csak az elégedett fények maradtak.
 
Persze azért az ifjú Denem nem hazudtolta meg önmagát. Szeretett egyféle vezér lenni, és természete, tudása és tehetsége sok mardekárost is vonzott oda hozzá. Harry nem mindegyiküket kedvelte, s ezzel Tom is tisztában volt, de abban megegyeztek, hogy hasznosak lehetnek a számukra, miután elhagyják a Roxfortot. Egy-egy rosszabb napja után a magasabb fiú dühösen, eltökélten tört ki az ostobák és korlátozottak feleslegességét hirdetve, ami többnyire azzal végződött, hogy Harry vidáman leszerelte. Pedig nem egyszer igazán elragadta a képzelete és hatalomvágya Tomot.
 
- Ugyan, Tom, a világuralom unalmas – nézett rá Harry a könyvéből felpillantva, mikor a másik már-már vicsorogva ecsetelte, mit kellene tenni egynéhány emberrel, s természetesen ő szívesen a kezébe venné a dolgok irányítását. - Mindenki csak rettegne tőlünk - főként, ha a te módszereidet követnénk -, nem lenne benne semmi mulatság.
 
Személy szerint Denem igenis kielégítőnek tartotta volna, ha kedvére bánhat az emberekkel, imitt-amott egy kis kínzással is megtoldva.
Felvonta a szemöldökét, míg Harry folytatta:
 
- Én családot akarok, elismertséget, betonbiztos, fontos pozíciót a társadalomban.
 
Tom felszisszent. Utálta, ha barátja mugli kifejezéseket használ. Mostanra szinte túl erős is lett benne a varázslóönérzet. Sosem tartotta magát kevesebbnek az aranyvérűeknél, még ha rá is ébredt, hogy valószínűleg csak félvér lehet, különben nem mugli árvaházba kerül. Látva azonban, hogy Harry is mennyire erős, a megkülönböztetés lepergett róla.
 
- Ki mondta, hogy meg akarom osztani veled a posztot? – kérdezte sötéten villanó szemmel, egyeduralmi, világleigázó testtartással hátradőlve foteljában.
 
Harry meg sem rezzent, nyugodtan, vigyorogva nézett rá.
 
- Mindketten tudjuk, hogy nélkülem nem csinálnál az égvilágon semmit. Márpedig, akinek van legalább egy gyengéje, sose törjön másokra, mert még a nála kevesebbek is okozhatnak a számára meglepetést. Főként, ha olyan aljasak, mint Avery.
 
- Mintha eddig nem tudtam volna, hogy csakis te lehetsz a vesztem – morogta Tom, úgy méregetve a másikat, mintha legalább is, most tette volna tönkre a kedvenc könyvét.
 
Harrynek természetesen, mint mindig, most is volt képe nevetni.
 
- Talán egy másik életben, barátom.
 
Az erejük kiegyenlített volt, ostobaság lett volna egymás ellen harcolniuk, ezt már gyerekkorukban megtanulták. Ha valaki tehetséges, erős és hozzád hasonlóan nagyravágyó, állítsd magad mellé. A mottó bevált, hasznos emberekkel voltak körülvéve. Vagy helyesebb talán a használható kifejezés. Az idegesítő zöld szemű fiú pedig a társává vált Tomnak, mind a terveiben, mind barátjaként. Élete egyik legjobb ajándékát is tőle kapta. Utolsó karácsonyuk volt a Roxfortban, s mint általában, csaknem ők egyedül maradtak a szünetre az iskolában. Nem volt hová menniük, amit egyáltalán nem is bántak. Hamarosan úgyis övék lesz a világ: jó munkahely, befolyás, siker, hírnév.
 
Tom nem volt híve az ünnepnek, de szerette az ilyenkor uralkodó csendet, a szabadidőt, az idegesítő diáksereglet hiányát. Mogorva arccal, ámde kíváncsian nyitotta ki a Harry által túlságosan is vigyorogva átnyújtott dobozt. Egyetlen emberként, a másiknak megint sikerült meglepnie. Már-már ellágyuló tekintettel figyelte az előbukkanó teremtményt, hogy aztán óvatosan benyúljon érte, és először a tenyerére fektetve, majd a karjára siklatva kiemelje. Gyönyörű szürke és zöld színben játszó kígyót nézegethetett, annak éles, értelmes tekintetét, ami éppen felmérte az új környezetet.
 
- Nagyon különleges, ritka fajta, és még egészen fiatal – szólalt meg Harry. – A kereskedő szerint, ha jól viselik gondját, meglehetősen nagyra megnőhet, és hűséges társ lesz. Na persze – vonta meg a vállát –, ő nem tudott vele szót váltani, én pedig nem kötöttem az orrára, hogy csak azután vettem meg az állatot, hogy kissé elbeszélgettem vele. Úgy gondolta, mikor meséltem neki rólad, hogy meg tudna kedvelni – figyelte mosolyogva a fiú, hogy barátja miként simogatja végig a hüllőt, és cseveg el vele halkan.
 
- Te mindig tudtad, mit kell nekem adni – nézett fel aztán Tom.
 
És hogy kell veled bánni – folytatta magában Harry, majd elmosolyodott, és vállat vont. Mióta megértette, ki is ő, és mire képes, s igazán, önállóan kezdett el gondolkodni, azóta ismeri a mellette álló fiatalembert. Ilyesmiken már nem kellene egyiküknek sem meglepődni.
 
- Hogy fogod elnevezni? – kérdezte.
 
Tom ismét sziszegett egy ideig a kígyóval, majd hangosan kijelentette az értekezés eredményét:
 
- Nagini.
 
Harry elmosolyodott.
 
- Illik hozzá.
 
OoH-ToO
 
Dumbledore az irodájában üldögélt, kedvenc élvezetének, a citrompornak hódolva. Ha tehette volna, bizonyára elégedetten lóbálná a lábát a jól végzett munka után, ám mégsem volt maradéktalanul elégedett. Ugyan a jövőben rettegett sötét mágus nyilvánvalóan még a létrejötte előtt elenyészett, a világ sosem fogja megismerni és félni a Voldemort nevet. Tom kihagyta a repertoárjából a nevével folytatott mozaikjátékot.
 
Azonban egyértelmű volt, hogy nincs befolyása a két fiú felett. Márpedig két ilyen kaliberű varázslót elveszíteni a szeme elől hatalmas érvágás a számára. Rendkívül hasznos embereivé válhattak volna, s még a hét év során sem sikerült beférkőznie a kétszemélyes kis társaságukba. Nem tisztelték őt eléggé, nem úgy reagáltak rá, mint általában bárki más a társadalomban. Márpedig a fenyegetés és megvesztegetés még mindig nem az ő műfaja… még ha jelen esetben célszerű is lenne. Célravezető azonban aligha. Toméknál csupán dacot és még nagyobb ellenállást érne el vele, ezért is hagyta figyelmen kívül a lehetőséget.
 
Sóhajtva dőlt hátra a székében. Nem baj, az elsődleges törekvése beteljesült. Öreg napjain nem kell aggodalmaskodnia és harcolnia a sötétség ellen, sem pedig párbajt vívnia Grindelwald után egy újabb világuralomra törő mágussal. Tisztában volt vele, jövőbeli énjét milyen remények hajtották, mikor visszaküldte az időben a fiatal Pottert, mégis meglepte őt, hogy egyetlen ember, egy fiú, ilyen változásokat képes előidézni, pusztán a természetes ráhatásával. Harry csendes, magabiztos intenzitásával és természetével még a mindig rideg és számító Tom lelkéhez is hozzá tudott férni. Csoda hát, ha ennyien követik őket?
 
Ha nem vigyáz, valamelyikükből mágiaügyi miniszter lesz, s a másikuk sem adja majd sokkal alább. Mindenük megvolt hozzá, még a megnyerő külső is. Igen – simogatta meg Albus a hosszú szakállát -, a varázslótársadalom irányítása a végén mégiscsak ennek a két fiatalembernek a kezében lesz. Hm…
Egy biztos, sokkal nagyobb figyelemmel fog majd viseltetni a későbbi jóslatok iránt. Veszélyesek, bárhogy is teljesüljenek be.
 
 
Vége
Vissza


12 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kivansagust.blog.hu/api/trackback/id/tr831627433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsee 2009.12.28. 18:41:03

Nagyon jó lett, szívből gratulálok az írónak!:) Különösen az tetszett, amikor Harry Tomnak adta Naginit, remekül egybe tudtad építeni a már ismert, és a még nem ismert, kissé átalakított világot. Örülök hogy olvashattam:)

Jennyy 2009.12.28. 20:12:44

Nagyon jó lett, érdekes történet. Garulálok kedves alkotó! Először megijedtem a hosszúsága miatt, de mikor végül elolvastam és a végére értem, sajnáltam, hogy nincs tovább, mert annyira tetszett a stílus, ahogy írsz. :)
Boldog karácsonyt kívánok utólag is! puszi :)

nara111 2009.12.28. 20:24:44

Gratulálok mind az írónak, mind a megajándékozottnak a történetért :) Tényleg nagyon szép lett... Azt hiszem, Harry az egyetlen, aki megteheti, hogy szemforgatva reagál Tomra, és utána nem bánja meg sürgősen :D Nekem is teccett, hogy Naginit Harrytől kapta :)

Shophie 2009.12.28. 21:31:27

Gratulálok, nagyon szép ez a történet. Mégis azt mondanám Nagini tetszett a leginkább... imádtam a róla alkotott képet. És ez a furcsa barátság... máris a szívemhez nőtt ez a fic.

Momo Dö (Sz)élesszájú (törölt) 2009.12.28. 21:40:17

Nagyon jól írsz, gratulálok a művedhez :)
Bár nem szeretem az időutazás témájú ficeket, sőt, mást sem, ami időutazós, de nagyon jól leírtad, hogyan lettek barátok.
Nekem is a naginis rész tetszett a legjobban. Még egyszer grat!

Assa 2009.12.28. 21:51:00

Kedves Rejtélyes Alkotó!

Ez tökéletes; tényleg. :-) Épp olyan, amilyet szerettem volna. Reménykedtem, hogy Tom végül nem lesz gonosz (túlságosan), és hogy Harry meg végképp nem, hanem valami módon happy end-del végződik a történet. Nagyon tetszett minden szereplő, a mellékalakok is, Charlesék meg Will. Cselszövő-DD igazán hiteles volt, amellett kellően hideg és számító. "Senki sem keresné rajta a gyereket…" És milyen kétszínű utána az az atyai mosoly. xD

Tomot nagyon bírtam, hamisítatlan kis mini-Voldemort, aztán meg már egyre kevésbé az, de alapvetően mégse változik meg, szilárdan tartja magát ahhoz, hogy a többség ostoba és korlátolt és így felesleges. Egyébként vicces ahogy Harryre reagál, meg az is, ahogy ez lassan alakulgat a barátság felé. :D Harry pedig éppolyan levakarhatatlan, és figyelmen kívül hagyhatatlan, amilyennek én is képzelem.
A tanulság, hogy a gonosz világuralmi tervekre határozottan ártalmas, ha nem hajlandók komolyan venni őket, vagy kimutatni, hogy komolyan veszik őket - főleg az, akinek a véleménye még számít is. "Ugyan, Tom, a világuralom unalmas. Mindenki csak rettegne tőlünk - főként, ha a te módszereidet követnénk -, nem lenne benne semmi mulatság." :DD

Nagyon érdekes a kapcsolatuk, például hogy hogyan alakult ki, hogy Tomnak mennyire fontos, hogy valami vagy valaki érdekes legyen a számára, mert csak akkor foglalkozik vele - viszont az, hogy valamit érdekesnek talál még a dühéről is elvonja a figyelmét. És hogy Tom elhiszi - sőt egyértelműnek és természetesnek veszi -, hogy Harry nélkül tényleg nem valósíthatja meg a világleigázó terveit, tehát jobb ha kicsivel alább adja. "Mintha eddig nem tudtam volna, hogy csakis te lehetsz a vesztem [...] Talán egy másik életben, barátom." :DD Hát igen.
És nagyon jók voltak azok a részek is, amik arról szóltak, valójában mennyire hasonlóak ők ketten. "Harry azonban egyre inkább elfogadta, nem iszonyodott tőle, nem félt… érdekelte. Mert valahol ugyanolyanok voltak."

Egyébként imádtam a kis gonoszkás, beképzelt mondatait, például: "Talán tart tőlünk." Vagy:"Egyelőre – húzta ravasz mosolyra a száját Tom."

Mit is akartam még... Ja igen, remek ötlet volt, hogy Billy itt nem egyszerű, szerencsétlen áldozat, hanem kifejezetten provokálta Tom bosszúját. Régebben valamiért mindig úgy képzeltem, hogy kisebb gyerek, vagy legalábbis Tommal egyidős, és valami aprósággal haragította magára... Itt - így - viszont egészen más megvilágításba került az egész.

Nagini behozása itt a végén szerintem is nagyszerű húzás volt. És tetszett az is, hogy a követők itt se maradtak el, csak most már Harrynek is volt beleszólása a dologba, és Tomot " nem sokáig hagyta szervezkedni, ha valami igazán nagyszabású terven törte a fejét". :-) Ami még jó volt, hogy itt választotta a Mardekárt, nem csak egyszerűen oda került, és milyen remek mardekáros lett belőle. :D

Szóval... köszönöm ezt a történetet. Teljesen belopta magát a szívembe, már kétszer elolvastam. :-)

Narcissa Black 2009.12.28. 22:30:51

Remek történet volt ez, gratulálok! :) Bevallom, először nem akaródzott elolvasni, mert féltem, hogy így, este lépes leszek-e átrágni magamat rajta, de örülök, hogy mégis belekezdtem, mert nagyon tetszett!

Serrena 2009.12.29. 13:04:18

Imádtam!
Ez az első, ami eszembe jut róla. Annyira... könnyű és okos volt egyszerre, hogy hirtelen nem is jut eszembe más. Mikor olvastam a leírást, azt hittem, valami komorabb sztori lesz, de aztán csalódnom kellett - méghozzá roppant kellemesen. Dumbledore karaktere tetszett, nagy játékos... :D Mondjuk azért örültem neki, hogy a végén kicsit pofára esett, bár nem is tudom, hogy gondolta, hogy Tomot és Harryt majd egyszerre irányítja.

Tom és Harry: csodás. Az első részben tetszett, ahogyan kóstolgatták egymást (illetve Tom kóstolgatta Harryt XD), meg amikor Tom halálra alázta szegény kissrácot a menzán. Na, AZ letagadhatatlanul ő volt.

A második részben leginkább a párbeszédes rész tetszett, meg amikor Tom "egyeduralmi, világleigázó testtartással hátradőlve foteljában" hallgatja Harryt. Apropó Harry: bár JK könyveiben kifejezetten ellenszenves volt számomra, ebben a novellában nagyon megkedveltem. A beszólásai meg nagyjából a padlóra küldtek... XD

Röviden tehát: imádtam.

És ötletes volt, hogy nem a szokásos ~*~-t használtad elválasztónak :)

LordDracul · http://lorddracul.gportal.hu 2009.12.29. 14:44:43

Hella:)

A tavaji Üst során találkoztam egy olyan történettel, ami legalább ekkora hatást váltott i belőlem. Ott Ginny és Tom "vbarátságát" írta meg az alkotó legalább ennyire precízen, és érzékletesen. Nagyon szép munka! Igazi csemege.

Tetszett, hogy a karakterek abszolút canonok voltam, semmi önmagukból kifordulás! Tökéletesen hozták a tőlük elvárt formát!

A Naginis jelenettel szerintem mindenkinek a szívébe loptad magad, tényleg zseniális húzás volt.

De ami nekem a legjobban tetszett:
Itt is a végét emelném ki. Lehet, hogy csak én vagyok üldözési mániás, de ez nincs lezárva... itt is megmaradt a lehetőség, mert hiszen hiába alakult máshogy a "múlt", az alapvető dolgok megmaradtak. Mint Harry, Tom Dennem, Nagini... Simán el tudom képzelni, hogy Az ifjú Denem később összerakja magának a Voldemort nevet, csak ezúttal nem sötétmágusként fog feltűnni. De nem hiszem, hogy ezt a sanszot kihagyná ;)

Még egyszer szeretnék gartulálni a csodás leírásokhoz, és a hosszú történethez.

Üdv. Drac

hilarion 2009.12.29. 14:48:14

Szenzációs... látszik rajta, hogy aki írta, nem kis energiát fektetett bele, és foglalkozott Tom múltjával is, nem csak úgy lehalászott dolgokat az emlékeiből a könyvről...

Tom karaktere zseniális. Miniatűr csoda, ahogy a jellemfejlődését bemutatod, drága titokzatos Író... :) Úgy változik meg Tom jelleme, hogy változatlanul karakterhű marad. Egyszerűen tökéletes, követhető, logikus és annyira nyilvánvaló a változás forrása: Harry. Őt is gyönyörűen szemlélteted, azt a nyugodt, csendes jellemet, ami talán egyedül képes hatni Tomra. Fantasztikus - és tényleg csak hiperlatívuszokban tudok róla beszélni.

Az, mikor Harry ezt mondja: "Ugyan, Tom, a világuralom unalmas." hát, én egyszerűen... teljesen el lettem kápráztatva.

Dumbledore és a maga kis okfejtései is imádnivalóan dumbisak, szinte látom magam előtt, amint félhold alakú szemüvege fölött fürkészőn figyeli ezt a furcsa, mégis olyan természetesen összeszokott párost...

Nagini megjelenése felér egy... nincs erre jó szavam, egyszerűen csak ismételni tudom magam, szenzációs.

Gyönyörűen végigvezetett, kerek novella, zseniális és eszméletlenül jó... hirtelen úgy érzem, hogy ha most azonnal visszakérem a munkámat és dolgozok rajta még három évet, akkor se tudnék ilyen tökéleteset írni.

Kimondhatatlanul tetszett, ezt az ötletet ennél jobban aligha lehetett volna kivitelezni. Gratulálok hozzá!

HilarioN

Emmeline 2010.01.04. 13:43:48

Hű, nagyon jó lett, beleszerettem! :D
Kíváncsivá tett a befejezés, vajon mi lett belőlük később? Ki lett a miniszter, és kié lett a hatalom?

Lissel 2012.07.29. 12:06:07

szia!
nagyon jó történet!!! :D
ti ketten vagytok a kedvenc íróim :D (Assa & Mellons)
süti beállítások módosítása