Ajándékozott: mabym
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Minerva McGalagony megkapja álmai munkáját: ezentúl átváltoztatástant fog tanítani a Roxfortban. Ez nagy dicsőség – viszont meg is kell felelni ennek a feladatnak. A fiatal, lelkes tanárnő azonban elhatározza, mindent elkövet, hogy méltó legyen erre a tisztségre, és megállja a helyét a nehézségek ellenére is.
Ötlet: McGalagony frissen, tanári pályafutása elején. Ő sem lehetett mindig a szigorú, idősebb nő! Fiatal, tapasztalatlan tanárnőként biztos nehezebb dolga volt. Szeretném látni, hogy szenved a diákokkal, és milyen elégedett, amikor egy-egy szigorú megnyilvánulás után csend van, vagy egy átalakulás macskaképbe milyen megdöbbent okoz.
Megjegyzés1: Kedves mabym! Köszönöm szépen a remek sztori alapot, remélem sikerült úgy megírnom, ahogy szeretted volna, és olyan szívesen fogod olvasni, amilyen örömmel én írtam.
Megjegyzés2: Megpróbáltam a lehető legtöbb információt összegyűjteni az akkori Roxfortról, de sajnos nem túl sok mindent találtam. Tehát előre is elnézést, ha néhol sikerült AU-ra írnom, de higgyétek el, igyekeztem a lehető legjobban hű maradni az eredetihez.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Az iskola legszigorúbb tanárnője
A fiatal tanárnő határozott léptekkel sietett a Roxfort kapujának irányába. Minerva McGalagony olyan régóta várt erre a napra, mégsem volt képes elhinni, hogy ilyen szerencsés egészen addig, amíg le nem szállt a Roxfort Expresszről.
Egy héttel ezelőtt kapta kézhez Dumbledore levelét, amiből megtudta, hogy érdemes volt próbálkoznia: tényleg ő lehet az átváltoztatástan-tanár. Pedig ez igazán nagy eredmény, hiszen rengetegen pályáztak erre az állásra. Persze megkönnyítette a dolgát animágus mivolta, biztosra vette, hogy emiatt is döntöttek végül mellette.
Akárhogy is, a Roxfortban tanítani nagy dicsőség, főleg ilyen fiatalon. Úgy érezte, a szíve egyre hevesebben ver, ahogy közeledett az épület felé, próbált nyugodt maradni. Ám hiába, diákkori álma vált most valóra, nem csoda, ha izgatott volt. Furdalta a kíváncsiság, vajon mi változhatott azóta az iskolában, hiszen a ballagás óta egyszer sem járt itt.
A hatalmas, impozáns építmény még mindig ugyanolyan lenyűgöző látványt nyújtott, mint ahogy emlékezett rá, talán még az eső is így szitált, amikor búcsút vett az intézménytől.
Kérhette volna, hogy jöjjenek ki elé egy fiákerrel, de inkább a gyaloglást választotta. Nem esett túlságosan, egy egyszerű lepergetőbűbáj szárazon tartotta a ruháit – amire szüksége is volt, hiszen a két nagy csomaggal nem tudott volna esernyőt nyitni.
Épp csak beért a kapun, amikor valaki megszólította.
- Jó napot, ön Minerva McGalagony, ugye? – közeledett felé a folyosó végéből egy fiatal férfi, aki ránézésre csak néhány évvel lehetett idősebb a tanárnőnél. - Jó napot, a nevem Robert Longriver – mutatkozott be.
- Jó napot - köszönt McGalagony. Annyira meglepődött a lelkes fogadtatás láttán, hogy beletelt pár másodpercébe, míg eszébe jutott kezet nyújtani.
- Ön az új átváltoztatástan-tanárnőnk, ha nem tévedek. Úgy sejtem, nem szükséges körbevezetnem az iskolában...
- Nem, köszönöm. Bár elég rég jártam itt utoljára, de vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni.
- Rendben. Akkor jöjjön a Nagyterembe, ott tart az igazgató úr egy kis megbeszélést.
- Igen, tudom - bólintott.
- Pedig reméltem, mégis tudok valamivel imponálni, de úgy látszik, ez nem az én napom - mosolyodott el ravaszul Robert.
- Nagyon úgy tűnik – kuncogott a nő. - De mi lenne, ha tegeződnénk?
- Nagyszerű ötlet! Elvégre kollégák vagyunk - húzódott még szélesebb mosolyra a férfi szája.
- Ezt kitaláltam magamtól is. Mit tanítasz?
- Sötét Varázslatok Kivédését. Két éve kerültem csak ide, szóval még nemigen találkozhattunk.
- Nekem sem vagy ismerős, pedig ha jól sejtem, nem sokkal előttem ballaghattál.
- Valószínűleg úgy lett volna, ha a szüleim annak idején a Roxfortba iratnak, nem pedig a Durmstrangba - közölte, majd rettentő elégedett arcot vágott, amikor látta a fiatal tanárnő arcán a döbbenetet.
- A Durmstrangba jártál? - kérdezett vissza Minerva.
- Igen. Ne nézz így rám, ott sem csak gonosz, sötét varázslókat képeznek - nevetett.
- Nem, nem gondoltam semmi ilyesmire, csak meglepődtem - enyhült meg kissé McGalagony. De nem folytathatták a társalgást, mivel időközben elértek a Nagyteremhez. A helyiség most furcsán üresnek tűnt, egyedül a tanári asztalt terítették meg. Már csak két szék állt üresen, így Minerva még inkább sietősre fogta a lépteit. Ahogy körülnézett a jelenlévők között, szinte csak ismerős arcokat látott, nem sok változás történt a Roxfort tanári karában.
- Nocsak, milyen csinos fiatal hölgy lett magából, amióta nem láttam. Öröm így viszontlátni egy régi tanítványt – üdvözölte őt a szokásos, simulékony modorával Lumpsluck. Bármely más esetben ez a viselkedés taszította volna Minervát, de most kifejezetten örült annak, hogy vannak, akik emlékeznek még rá.
- Köszönöm, Lumpsluck professzor – biccentett.
- Csak Horatius - helyesbített a tanár.
- Horatius... Bocsánat, csak egy kicsit szokatlan, hogy egykori tanárommal most munkatársak vagyunk - szabadkozott, majd helyet foglalt az asztalnál.
Néhány perc múlva Dumbledore szólásra emelkedett, így mindenki figyelmesen hallgatta az igazgató beszédét.
- Üdvözlök mindenkit újra az iskolában. Remélem, mindenki kipihente a tanítás fáradalmait a nyáron, hiszen holnaptól új tanév veszi kezdetét. Emellett szeretettel üdvözlöm Minerva McGalagonyt, az új átváltoztatástan tanárnőt. Kérem a régi kollégákat, nyújtsanak segítséget neki, illetve McGalagony professzort is bíztatom, hogy ha kérdése van, forduljon nyugodtan a többiekhez. Az órarendeket szokás szerint az ebéd után osztom majd ki. Már csak egy valami maradt: jó étvágyat!
A nő akaratlanul is elmosolyodott erre a beszédre. Pedig mennyire tartott egy hosszú, unalmas, értelmetlen beszédtől így a tanév előtt. Szerencsére ez az új igazgató ebben nem hasonlít az elődjére.
Az étkezés alatt minden fontos információt megtudott, például azt is, hogy melyik osztály a leginkább fejlődőképes, és persze azt is, hogy melyikkel kell óvatosnak lenni. A negyedikes mardekárosokra különösen sok panasz érkezett, és abban mindenki egyetértett, hogy ezalatt a nyár alatt nem várható a viselkedésükben túl sok javulás.
- Nem tehetek róla, próbálom őket fegyelmezni, de nem megy – szabadkozott Lumpsluck, mivel – bár nem mondták ki -, éreztették vele, hogy részben őt is felelősnek tartják, amiért házának néhány diákja ennyire elkanászodott.
- Talán egy kicsit erélyesebbnek kellene velük lenned – javasolta Bimba professzor.
- Pomona, te sem pont a szigorúságodról vagy híres – jegyezte meg Robert, ami általános derültséget keltett.
- Nem tehetek róla, hogy a hugrabugosaim esetében nincs szükség a keményebb fegyelmezési eszközökre – feleselt a tanárnő.
- Igen, ez teljes mértékben igaz – hagyta rá. – Persze az is, hogy nem szabadna ennyire laza pórázon hagyni azokat a kölyköket.
- Megpróbálok ismét beszélni velük – ígérte Lumpsluck, majd McGalagonyhoz fordult. – Minerva, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de biztos vagyok benne, maga sem ússza majd meg a csínytevéseiket. De ha ilyesmi előfordul, forduljon hozzám, majd én megnevelem azokat az akasztófavirágokat.
- Attól tartok én is – forgatta meg a szemét Robert, és ismét hozzálátott a falatozáshoz.
Az étkezés végeztével Dumbledore újra felkelt, jelezve, hogy szeretne mondani még valamit.
- A mai és a holnapi nap folyamán szeretnék mindannyiukkal külön-külön megbeszélést tartani az irodámban, egyeztetni néhány dolgot a tantervvel kapcsolatban. McGalagony kisasszony, legyen szíves még ma délután megjelenni. Köszönöm szépen – biccentett barátságos mosollyal, majd távozott.
Este a tanárnő kényelmesen dőlt hátra a karosszékében. Életében először járt ebben a lakosztályban, mégis az első pillanattól kezdve úgy érezte: hazaérkezett. A kandallóban vígan lobogó tűz, a szépen faragott fabútorok, a portrék – mind arra az időre emlékeztette, amikor diákként lakott az iskolában.
***
Mosolyogva gondolt vissza az aznap történtekre. Minden annyira jól sikerült, pedig nem is számított rá. Dumbledore bíztató szavaitól még magabiztosabbnak érezte magát. Még az sem szegte kedvét, hogy már az első tanítási napon kénytelen lesz szembenézni a hírhedt negyedikes mardekáros osztállyal.
***
A tanárnő az asztalnál ült, és azon igyekezett, hogy legyűrje az elkészített pirítósát. Bár saját magát mindig határozott embernek ismerte, most, az első órája előtt mégis remegett a gyomra idegességében.
- Menni fog! – bíztatta magát, holott erre nem vett volna mérget. Mindenesetre az első diákok megérkezése előtt már ott várakozott az átváltoztatástan-teremben.
Elsőként a harmadéves hugrabugosokkal ismerkedett meg. Ők – mint azt a nő várta – csendben és fegyelmezetten ülték végig az órát, és az ismétlő kérdésekre is nagyrészt jó válaszokat adtak.
Meg kellett állapítsa, hogy az elődje jó munkát végzett. A diákok még a szünet alatt sem felejtettek el mindent, és érdeklődve hallgatták a tanárnő által felvázolt éves tantervet. A sikeres óra nagyjából helyreállította az önbizalmát, így meglehetősen jókedvűen tért vissza a tanáriba, de ott szokatlan hangzavar fogadta.
- Horatius, ezt már tényleg nem lehet bírni! – kiabálta Robert és szinte tajtékzott a dühtől. – Felmegyek az igazgatóhoz, és közlöm vele, hogy nem vagyok hajlandó ezeknek az ördögfiókáknak még egyszer órát tartani!
- Először tudnom kellene, mi is történt pontosan – mondta csitítóan Lumpsluck, bár arca már most lángolt zavarában, hogy tanítványai már megint botrányt csináltak.
- Hogy mit? EZT! – nyomta a kezét olyan közel kollégája arcához, hogy annak hátrébb kellett lépnie.
- Nos… Hmm, nos, ez igazán kínos – motyogta, közben próbált elnyomni egy mosolyt – természetesen sikertelenül. Robert tenyerére ugyanis ráragadt az osztálynapló az asztal egy darabkájával együtt.
- Kínos?! Neked ez egyszerűen csak kínos…? – dühöngött a férfi. – Madam Pomfrey sem tudta leszedni rólam, pedig ő aztán elég sok diákcsínnyel találkozott eddigi pályafutása során!
- Semmi gond, estére készítek egy főzetet, ami biztosan segít – ajánlotta fel Lumpsluck. Ekkor vette észre csak a tanárnő érkezését, és megkönnyebbülten intett neki. – Jó napot, Minerva, milyen volt az első órája? – érdeklődött csevegő hangon, és otthagyta a még mindig dühöngő Robertet.
- Igazán jó – mosolyodott el kínosan McGalagony; az a kellemetlen érzése támadt, mintha kihallgatott volna egy olyan vitát, amihez semmi köze.
- Ennek igazán örülök. Szívesen folytatnám a beszélgetést, de sajnos mennem kell. Továbbra is sok sikert – azzal cseppet sem kecses testalkatát meghazudtolva Horatius fürgén kisurrant a teremből, így Minerva kettesben maradt Roberttel.
- Jól vagy? – kockáztatta meg óvatosan a kérdést a nő.
- Mégis hogy a fenébe lennék jól? Ezek az átkozott kölykök… Szíjat kellene hasítani a hátukból! – pufogott tovább a tanár; az végképp nem javított a kedélyállapotán, hogy Minerva alig bírta visszafojtani a derültségét. – Na várj csak, még neked is lesz órád velük. Kíváncsi vagyok, akkor mennyire lesz kedved nevetni.
- Ne bátortalaníts el mindjárt az elején – csóválta a fejét a nő. – Inkább mutasd a kezed, hátha tudok segíteni – azzal elővette a pálcáját, és leült a kollégájával szemben.
Robert csak lemondóan sóhajtott egyet, és előre nyújtotta a karját. Minerva minden eszébe jutó varázsigét kipróbált, de a fadarab – amit szintén varázslattal vágtak ki az asztalból – csak nem akart leválni a férfi tenyeréről.
- Hagyd, majd Horatius elkészíti azt a kotyvalékot – sóhajtotta lemondóan, majd elmosolyodott. – Azért köszönöm a segítséget.
- Igazán nincs mit, sajnos tényleg nem tudtam mit tenni.
- De a szándékot értékelem – villantott Robert a tanárnőre egy sármos mosolyt. – Mi lenne, ha cserébe tanítás után meghívnálak valamire a Három Seprűben?
- Végül is… Biztos adnak ott szívószálat is az italhoz – kuncogott Minerva.
- Tehát eljössz? – csillant fel Robert szeme.
- Még meglátom. De azt hiszem, ideje mennem – mondta, és odasétált az asztalához, hogy összeszedje a következő tanórához szükséges holmikat.
***
McGalagony idegesen állt a terem előtt, el nem tudta képzelni, mi várhat rá. Hiába volt az előző négy órája sikeres, mégis tartott a sok kollégája által kezelhetetlennek titulált csoporttól. Ha a régi kollégái sem tudnak rendet teremteni közöttük, akkor mit tehetne egy teljesen kezdő tanár?
Amikor belépett az osztályba, még egyszer rá kellett pillantania az órarendjére, mivel nem volt biztos abban, hogy jó helyre jött. Pedig a papír tanulsága szerint igen. Ezek a diákok lennének azok a hírhedt negyedikes mardekárosok? Hiszen ránézésre olyanok, mint a ma született bárányok!
- Jó napot, tanárnő! – köszöntek kórusban, jól nevelt gyerekekhez illően, hozzá pedig a lehető legártatlanabb pillantásukat öltötték magukra. Ám ez volt az a pont, amikor McGalagony gyanakodni kezdett. Hiába volt kezdő tanár, még emlékezett a diákéveire, és az osztálytársai pont ilyen arcot vágtak, miután valami gazságot műveltek.
- De hol a csapda? Lehet, hogy megint beragasztózták az asztalt? Vagy a széket? Nem, a mardekárosok ennél azért kreatívabbak – elmélkedett.
Minerva vett egy nagy levegőt, és gondosan a lába elé tekintve elindult a katedra felé. Félúton járt, amikor érezte, hogy valami nekifeszül a talárja szélének, így sikeresen átlépte az akadályt. Amikor felért a tanári asztalhoz, szinte örömmel konstatálta a csalódottságot a kölykök arcán.
- Kérem, tüntessék el azt a madzagot az útból, mielőtt valaki átesne rajta – mondta szigorúan, majd kezdte a szokásos bemutatkozását, aznap már negyedszerre. – Üdvözlök mindenkit, a nevem Minerva McGalagony. Mostantól én tanítom önöknek az Átváltozástant. Először is szeretnék feltenni néhány ismétlő kérdést… - A nő ekkor rátenyerelt az asztalra, és szembesülnie kellett azzal, hogy bizony az a kifeszített zsinór csak az egyik kelepce volt az osztályban.
- Merlinre, mit szól majd ehhez a többi tanár? – futott át az agyán a gondolat, miközben a gonosz kis mardekárosok harsány kacagásban törtek ki.
- Maguk szerint ez vicces? – fújt dühösen McGalagony.
- Igen, felettébb – válaszolta szemtelenül az egyik fiú. – Nem hittük volna, hogy a mai nap másvalaki is bedől ennek. Vagy Longriver professzor inkább elbujdosott szégyenében?
Minerva erre nem tudott szólni, csak csendben átkozódott magában. Hogy lehetett ennyire figyelmetlen, főleg hogy látta is, mi történt Roberttel? Nem akart vergődni, hogy még jobban nevetségessé tegye magát az osztály előtt, de ötlete sem volt, hogyan szabadulhatna. Végül – igaz, inkább csak ösztönösen – utolsó megoldásként felvette a macska formáját, aminek köszönhetően immár négy manccsal állt a megbűvölt asztalon.
A mutatvány láttán a diákok azonnal abbahagyták a nevetést, csodálkozástól elkerekedett szemmel néztek az asztal tetején trónoló állatra. És ekkor – Minerva legnagyobb meglepetésére – a ragasztó elengedett.
- Tehát csak emberekre hatna ez a bűbáj? – lepődött meg, majd egy pillanattal később egy kecses macskaugrással a padsorok előtt termett, mire az első sorban ülők között néhányan egy kissé hátrébb húzódtak. Egy megvető pillantást még vetett rájuk, azután ismét emberként állt a diákok előtt.
- Nagyon ügyes varázslat volt, gratulálok – szólalt meg végül halkan, kimérten. – Mivel az előbb bebizonyították, mennyire tehetségesek, úgy látom, nem szükséges az ismétlés. Tegyék el a könyveiket, és vegyenek elő pennát és pergament. Dolgozatot írnak az előző három év anyagából.
A teremben egy darabig csak a pakolászó diákok neszezése hallatszott, majd amikor ez abbamaradt, McGalagony odasétált a táblához, hogy felírja az első kérdést. Természetesen előtte gondosan ellenőrizte, mielőtt újabb csíny áldozatává válna.
Az óra további részében a tanulók egy pisszenés nélkül körmölték a dolgozataikat, így a tanárnő elégedetten dőlhetett hátra a székében.
***
- Nahát, túlélted? – fogadta őt Robert vigyorogva. – Hogyhogy téged nem próbáltak megtréfálni?
- Próbáltak, de nem jött össze nekik. Amúgy az igazgató miért nem tesz ellenük semmit?
- Mit tehetne? Az esetek nagy részében addigra már eltüntetik a bűnjeleket, máskor pedig megússzák némi büntetőmunkával – húzta el a száját Robert.
- Minden órára ilyen bájos meglepetésekkel készülnek? – sóhajtott McGalagony.
- Nem, gondolom csak az évkezdetet ünnepelték meg így, nem szoktak ennyire gyerekesen viselkedni. De hidd el, akkor is épp eléggé bosszantóak. Tehetsz bármit, akkor sem figyelnek oda az órán, beadandó dolgozatot pedig akkor látsz tőlük, ha épp jólesik nekik megcsinálni. És minél több büntetést kapnak, annál jobban csinálják a balhét.
- Majd meglátjuk, ki az erősebb! – szegte fel a fejét dacosan a nő, mire Robert elnevette magát. Ám mielőtt McGalagony bármit is válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és Lumpsluck jelent meg egy kisebb üstöt egyensúlyozva, amiből halványkék, bodros füst gomolygott elő.
- Hoztam az oldószert – jelentette ki, majd amikor meglátta, hogy a két legfiatalabb kollégája egyedül tartózkodik a teremben, széles mosolyra húzódott a szája. – Remélem, nem zavartam meg semmit.
- Nem, épp beszélgettünk – mondta Robert derűsen. – Minerva most jelentette ki, hogy gatyába rázza a tanítványaid.
- Ha annyi galleonom lenne, ahányszor ezt hallottam, mostanra már nagyon gazdag lennék! De attól sok sikert hozzá! Na, nem is zavarok tovább, órára kell mennem! – tette le Lumpsluck az üstöt az asztalra, majd sietősen távozott.
- Fogadni mernék, hogy még meg is dicséri azokat a kölyköket – morogta a férfi, és belemártotta a kezét a főzetbe, aminek hatására pár perc múlva megszabadult a kezére ragadt fadarabtól. – Szóval, eljössz velem Roxmortsba?
***
Már jóval elmúlt tíz óra, amikor McGalagony visszatért a faluból. Hosszú órákon keresztül beszélgetett Roberttel és meglehetősen jól érezték magukat egymás társaságában. Rengeteget megtudtak a másikról, észre sem vették, hogy elment az idő.
Minerva meglehetősen feldobottan vette elő az órarendet, de amikor meglátta, hogy már megint azokkal a bosszantó negyedévesekkel is foglalkozhat, egyből alábbhagyott a jókedve. Másnap ismét kénytelen lesz szembenézni velük! Arra már most mérget vett volna, hogy a tegnapi akciójuk sikertelensége és a büntetés még inkább meghozta a kedvüket a piszkálódáshoz!
Így utólag belegondolva már cseppet sem érezte magát annyira magabiztosnak azzal kapcsolatban, hogy tényleg kordában tudja tartani a kölyköket. Nagyon bátor, és meggondolatlan kijelentés volt ez a részéről, de most már muszáj lesz tenni valamit, ha nem akar szégyenben maradni a kollégái előtt.
Hogy elterelje a gondolatait, úgy döntött, inkább elkezdi javítgatni a dolgozatokat. Magához hívta a tekercseket, elővette a piros tintásüvegét, és hozzálátott a feladathoz. Bár nem jutott mindnek a végére, meglepetten állapította meg, hogy amiket átnézett, azok meglehetősen jól sikerültek. Vajon tényleg ennyire ügyesek lennének, vagy megint kijátszották a figyelmét? Nem tartotta kizártnak, annak ellenére, hogy szemmel tartotta őket. Bár… Hogy készülhettek volna fel puskával, amikor valószínűleg nem is gondolták, hogy már az első nap írniuk kell? Mindenesetre úgy döntött, ezt csak a következő dolgozatnál fogja kideríteni.
Este még sokáig nem tudott elaludni, folyton a nap eseményei jártak a fejében. A diákok, az órák, Robert, a mardekárosok, a ragadós asztal, Robert, a Három Seprű, Robert…
***
Másnap reggel kipihenten a tanárnő kevésbé látta aggasztónak a helyzetet. Elvégre ő lenne a felnőtt, azok pedig csak tizenéves kölykök, nemde? Ezzel az újjáéledt önbizalommal telve sétált le reggelizni a Nagyterembe, és helyet foglalt Robert mellett.
- Jó reggelt, hogy aludtál? – kérdezte a varázsló sugárzó mosollyal.
- Köszönöm, jól – felelte kissé zavarban, mire a tőlük nem messze ülő Lumpsluck és Bimba sokatmondóan összenéztek.
- Mi olyan érdekes? – szólt kollégái felé Robert.
- Semmi, semmi – forgatta meg a szemét Horatius, és úgy tett, mintha felettébb érdekelné a Reggeli Próféta címlapsztorija.
- Csak észrevettük, hogy milyen jól megértitek egymást – jegyezte meg Bimba, majd amikor látta, hogy kollégája ezt nem veszi túl jó néven, hozzátette. – Persze nem mintha baj lenne…
- Még szép – zsörtölődött a férfi, majd ismét Minervához fordult. – Ne is törődj velük, csak már rég volt okuk pletykálkodni.
- Miért, most van? – csatlakozott a beszélgetéshez az igazgató is, vidám tekintettel méregetve a két legfiatalabb tanárt. Minerva erre – ha lehetséges – még jobban zavarba jött, de Robert teljes nyugalommal válaszolt.
- Szerintem ezt nem kötelességem az orrotokra kötni – jelentette ki határozottan.
- Szóval igen – állapította meg Dumbledore derűsen, mire Robert bosszúsan a mennyezetre emelte a tekintetét, és lemondóan sóhajtott egyet.
McGalagony alig várta, hogy vége legyen a reggelinek, szinte megkönnyebbült, amikor beért az osztályterembe. Aznap az egyik hollóhátas csoporttal kezdett, akik végig figyelemmel hallgatták őt, ráadásul igyekeztek hozzászólni az óra anyagához is.
Az újabb sikertől felvillanyozódott, de ez a lelkesedés csak addig tartott, míg újra a teremhez nem ért. Ismét a negyedikes mardekárosok! Sejtette, hogy a múltkori büntetés csak olaj volt a tűzre, így gyorsan végiggondolta, mivel kellene óvatosnak lennie. Már meg sem lepődött, hogy a terembe lépve ismét azzal a tettetett ártatlansággal találta szembe magát, mint előző alkalommal. Elmormolt egy felderítő bűbájt, de meglepetésére a terem mentes volt mindenféle kelepcétől. De ezek az álszent pillantások semmi jót nem sejttettek!
Minerva vett egy nagy levegőt, és méltóságteljesen, kihúzott háttal indult el a katedra felé. Ismét ellenőrizte az asztalt, majd lepakolt.
- Jó reggelt. Vegyétek elő a könyveiteket, és nyissátok ki a… - kezdte, de az egyik első sorban ülő lány elkezdett nyújtózkodni, hogy majd’ kiesett a padból.
- Igen, Miss…
- A nevem Anita McNair, és szeretnék kérdezni valamit!
- Mit szeretne kérdezni, Miss McNair? – vonta fel a szemöldökét a boszorkány.
- Az animágiáról szeretnék többet tudni.
- Ha jól tudom, tavaly ez tananyag volt – jegyezte meg szigorú pillantással.
- Igen, de Dumbledore professzor nem tudott ilyet… legalábbis nem mutatta. A tanárnő mikorra tanult meg macskává változni? – folytatta tovább a faggatózást a nebuló.
McGalagonynak – bár nem lehetett igazán hiú embernek nevezni – ez volt a gyenge pontja. Nagyon büszke volt erre a képességére, természetesen nem ok nélkül. Így lelkesen kezdett bele a mondandójába, míg Anita bőszen bólogatott.
Viszont nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, ezzel már megint az orránál fogva akarják vezetni. Eszébe jutott, hogy az osztálytársai szintén gyakran próbálkoztak ezzel a módszerrel, ha el akarták bliccelni az órát. Gyanúját leginkább az keltette fel, hogy bár a lány látszólag feszülten figyelt, a hátsó sorokban a fiúk elkezdtek rajzolgatni, a pad alatt levelezni, és egyéb, tanórához nem illő tevékenységet folytatni.
- Megkérhetném a többieket is, hogy figyeljenek? – szólt rájuk az eredeti szándékánál kissé élesebb hangon, de felettébb dühítette őt ez a viselkedés. Szavaira a diákok kissé összerezzentek, és azonnal felé fordultak. A nő egy pillanatra zavarba jött attól, milyen gyorsan engedelmeskedtek neki, erre végképp nem számított. De ez nem tartott sokáig, gyorsan összeszedte magát, és most már jóval nyugodtabb, de attól még mindig szigorú hangon folytatta.
- Azt hiszem jobb, ha tisztázunk valamit. Szívesen válaszolok a tantárggyal kapcsolatos kérdéseitekre, de csak akkor, ha mindenki csendben figyel. Ha úgy tapasztalom, hogy erre képtelenek vagytok, akkor folytatom az órát a tervezett tananyaggal. Megértették?
- Igen, McGalagony professzor! – válaszolták a diákok kórusban.
- Nagyon helyes. Miss McNair, van még kérdése? – fordult ismét a lányhoz.
- Nincs, tanárnő.
- Rendben, akkor vegyétek elő a tankönyveiteket, és kezdjük az első fejezettel… - fogott hozzá a mondókájához, miután csend lett a teremben. De ez a nyugalom nem tartott sokáig, alig vették át a fejezet első pár bekezdését, amikor az egyik fiú ismét jelentkezni kezdett.
- Tanárnő, nem értem, hogy miért csak egyszer kell a pálcával suhintani, míg a többi transzfigurációnál háromszor kellett! – hadarta, ám mielőtt a tanárnő válaszolhatott volna, újabb kezek emelkedtek a magasba.
- Nem értettem, hogy is kell helyesen kiejteni azt a varázsigét! Lenne szíves még egyszer megismételni?
- Muszáj kékszínű virágot varázsolni ezekből a papírlapokból? A sárga sokkal jobban tetszene!
- Hány szirma lesz, ha jól sikerül a varázslat?
Zúdították a kérdéseket a tanárnő nyakába, de ezzel is elszámították magukat, ugyanis McGalagony ismét feltalálta magát.
- Azt hiszem, jobban járnánk, ha megpróbálnátok inkább a gyakorlatban elvégezni ezt a bűbájt – suhintott egyet a pálcájával, és egy-egy köteg papírlap röppent minden tanuló asztalára. Még egyszer elmagyarázom, mit kell csinálni, utána ti jöttök. Előre szólok, az óra végén leosztályozlak titeket!
A tanulók kelletlen morgolódással vették tudomásul a tanárnő utasítását, de senki sem mert neki ellentmondani. Néhány perccel később a mardekárosok feszült igyekezettel próbálták véghezvinni a feladatot, több-kevesebb sikerrel.
- Tanárnő, már megint rózsaszín lett! – nyafogta az egyik lány, miután már egy nagy csokorra való virág hevert előtte szanaszét az asztalon.
- Próbáld egy kicsit lendületesebben azt a pálcamozdulatot – javasolta a nő.
- Így? – kérdezett vissza a diák, és újra varázsolt, ám ezzel sem járt sokkal nagyobb sikerrel: a szirmok még mindig lilásak voltak kék helyett.
- Már majdnem jó, próbálkozz tovább – hagyta rá, majd elindult a sorok között megnézni, hogy haladnak a többiek, és meg kellett állapítsa, ahhoz képest, hogy először próbálják ezt a bűbájt, meglehetősen ügyesen haladnak. Ugyan néhány virágnak még mindig papírból voltak a levelei, vagy épp a színük nem volt megfelelő, de E-nél rosszabb osztályzat nem született.
- Rendben, szép munka volt. A következő órákon is ezt várom el tőletek – közölte határozottan. Most pedig mehettek!
Minerva McGalagony elégedetten nézte, ahogy a diákok fegyelmezetten, csendben elpakolnak, majd ugyanígy távoznak a teremből. No lám, igaza volt Bimbának, tényleg csak egy kis szigor kellett ide – na meg olyan feladat, amivel szépen elpiszmoghatnak.
Két hónap múlva…
- Minerva, kérlek, gyere egy kicsit! – szólt be Lumpsluck a tanáriba.
- Mi a baj, Horatius? – érdeklődött a tanárnő, miután odasétált a kollégájához.
- Figyelj, el kellene utaznom néhány napra, helyettesítenél az óráimon? Megnéztem az órarendjeinket, és úgy tűnik, össze tudnánk egyeztetni azokat.
- Ha gondolod, szívesen. Bár tudod, hogy én nem vagyok túl jó a bájitalfőzésben. Nem valószínű, hogy észreveszem, ha valaki elront valamit.
- Úgy gondoltam, hogy írathatnál velük dolgozatot is. Tudod, nem szívesen bíznám a diákjaimat Robertre, ő túlságosan türelmetlen velük. Különben is, rád sokkal jobban hallgatnak.
- Hát jó, rendben – mosolyodott el a nő. Persze ismerte már Lumpsluckot annyira, hogy csak a célja eléréséért hízeleg neki, de akkor is legyezgette a hiúságát. Büszke volt arra, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült kivívnia a diákok tiszteletét, legyen szó akár a legkezelhetetlenebb osztályról is.
Természetesen nem volt egyszerű, és nem is ment egyik napról a másikra, de szépen lassan kitapasztalta, melyik csoportnál mi a legcélravezetőbb módszer a fegyelem és a figyelem fenntartására. Ezzel nem csak a tanulók tiszteletét, de a munkatársai elismerését is sikerült elnyernie.
- Nagyon szépen köszönöm, nem is tudom, hogy hálálhatnám meg – csapta össze a tenyerét örömében Horatius. – Ma este átküldöm Roberttel a szükséges holmikat – mondta, közben merőn nézte a boszorkányt, hátha végre elszólja magát, de McGalagony erre csak hűvösen bólintott.
- Azt hiszem, ezt megbeszéltük. Ha nem haragszol, most visszamegyek a tanáriba. További szép napot!
***
Az aznap esti látogatásakor Robert nem csak a jegyzeteket vitte magával, hanem egy nagy csokor virágot is. McGalagony egy darabig csak megilletődötten állt az ajtóban, majd megkérdezte:
- Ezt miért kapom?
- Csak egy kis ajándék az iskola legszigorúbb tanárnőjének – vette elő legvonzóbb mosolyát a férfi.
- Ó, köszönöm szépen – biccentett Minerva, és átvette a holmikat. Egy pár pillanatig elgondolkodva nézte a bokrétát, majd Robertre pillantott. – Mondd csak, meghívhatlak egy pohár italra?
- Köszönöm, az igazán jólesne. És ha már itt tartunk, igazán elmesélhetnéd, hogy tartod féken azokat az átkozott negyedikeseket!
- Szeretnéd tudni, igaz? Na figyelj…
Azzal Minerva betessékelte a férfit a szobába, és hogy miről beszélgettek… Az maradjon a kettejük titka.
VÉGE
Utolsó kommentek