Ajándékozott: Xwoman
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: OOC Draco és Harry. Kicsit eltértem az ötlettől, nincsenek félreértésekre épülő vicces jelenetek, de azért remélem, így is tetszeni fog.
Leírás: 1. Dumbledore ajándékozást szervez a Roxfort lakóinak körében, Harry és Draco egymás nevét húzzák. Harry úgy dönt, megbosszulja a sérelmeit, amit az elmúlt évek alatt elszenvedett, így nagyon gonosz meglepetést eszel ki, Draco viszont inkább békülni szeretne. Elsősorban nem Drarryt szeretnék (bár ha az író csak úgy tudja megoldani, akkor jöhet az is, de a slashes rész ne vigye el nagyon a történetet). Elsősorban egy félreértésekre és vicces szituációkra épülő, humoros és kedves paródia legyen, némi karácsonnyal és ajándékozással meghintve. Végkifejlet akármi lehet, bár happy endnek jobban örülnék.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Boldog karácsonyt! avagy a szeretet ünnepe?
- Mélyen tisztelt kollégák! – kezdte Dumbledore élces hangján beszédét. Az irodájában összegyűlt tanárok nem is sejtették, hogy mi várhat rájuk, így kíváncsian figyelték az igazgatót. Egyedül Piton professzor állt fancsali képpel, mint aki tudja, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó. – Tehát arra gondoltam, hogy idén mugli szokás szerint szervezhetnénk egy kis ajándékozást diákjaink körében. Természetesen az egyes házak tagjai húzhatják egymás nevét is.
- Hogy micsoda? – horkant fel idegesen Piton.
- Mondott valamit, Perselus? Talán nem tetszik az ötletem?
- Igazgató úr, én csupán annak az érzésemnek akartam halvány hangot adni, miszerint nem vagyok benne egészen biztos, hogy a Mardekár-ház diákjai biztosan örülnének annak, ha netalántán, teljesen véletlenül, esetleg, csak úgy egy griffendélest találnának húzni.
- Jól látja a dolgot, kedves kolléga, éppen az a célom, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a házakat. Nagyon köszönöm, Perselus, hogy erre rávilágított. Nos, valaki óhajt még valamit hozzáfűzni? – Elhangzott még néhány kérdés a sorsolást és az ajándékozást illetően, de sikerült megegyezni mindenben. Már csak maga a kiválasztás maradt hátra.
*
Másnap a diákok is értesültek a fejleményekről. A hírt vegyes érzelmekkel fogadták, de hát ha az igazgató kitalált valamit, akkor az ellen nem volt mit tenni. Délután, az órák után össze is gyűltek a házak, hogy megkezdődhessen a sorshúzás.
- Kíváncsi vagyok, kit húzok! – mondta Ron izgatottan, s alig bírta kivárni, hogy sorra kerüljön. Harry nem szólt semmit, megadóan haladt a sorral, rosszat sejtett. Hermione derűsen csacsogott mellette arról, hogy reméli, lányt húz.
- Ó, Mr. Potter, csak rajta-rajta! – mosolygott McGalagony, aki az egész dolgot lebonyolította. Mielőtt Harry kihúzhatta volna a nevet, valahonnan a bejárat felől hatalmas ordítás hallatszott, s két rémült másodéves állt halálra válva, kezükben a kis cetlikkel. – Nem megmondtam, hogy nem cserélhetik el?! – sipította a tanárnő, miközben hosszúkat lépve sietett a megdermesztettek felé. – Ó, igen, kérem, várjon egy pillanatot, Mr. Potter. Válasszon egyet, míg vissza nem érek – kiáltott, s sietve távozott, maga után vonszolva a két szerencsétlent.
- Na, Harry, ez aztán vicces, pedig reméltem, hogy ha valami mardekárost húzok, akkor túl tudok adni rajta, de így… - Harry csak megrántotta a vállát Ron megjegyzését hallva, mint akit hidegen hagynak a dolgok, de közben már ott szorongatta markában a papírcetlit.
McGalagony hamar visszatért, ellenőrizte, hogy Harry nem magát húzta-e, s figyelmeztette, hogy nem cserélhet senkivel, nem mondhatja meg senkinek, kit húzott, s köteles megajándékozni a húzott személyt. Harry mindezt tudomásul vette, majd higgadtan lépett ki a sorból. Habár nem látszott rajta, igazából nagyon is izgult, még nem volt alkalma belepillantania a papírlapba. Íme, eljött a nagy pillanat, s kinyitotta.
- Figyelj már oda, öregem! – mondta Ron, aki még éppen odaért, hogy megtámassza az ájulni készülő Harryt. – Ennyire rosszat csak nem húztál! Vagy mégis? - arcán kaján vigyor terült szét. – Nem Draco az, ugye? Az mekkora lenne… - S felröhögött.
- Ugyan, dehogy… - lehelte Harry alig hallhatóan. Igen! Dracót húzta, azt a görényt, azt a sznob aranyvérű mitugrászt! Forrt benne a düh és a kétségbeesés. Mit is mondott a tanárnő? Muszáj megajándékoznia az illetőt? Igen, az meglesz, de még hogy! Lesz itt „boldog karácsony”, ha nem is Dracónak, de talán a Szent Mungónak igen. A fiú lassan összeszedte gondolatait, s a klubhelyiségbe menet ő is érdeklődni kezdett. – Na, és ti kit húztatok?
- Harry! – sikoltott fel Hermione rémülten – Tudod, hogy nem mondhatjuk el!
- Nyugodj meg, Hermione, Harry is tudja.
- Ó, igen, bocsánat. Csak arra gondoltam, hogy a nevén kívül… Örültök neki?
- Én még nem tudom, valami alsóbb évest húztam a Hugrabugból, azt hiszem. Utána kell járnom, hogy kicsoda, mert egyelőre azt sem tudom, hogy néz ki. Na és te, Hermione?
- Lányt húztam! – vigyorgott vidáman. – Bár még én sem tudom, mit adjak neki, fiatalabb nálunk, nem ismerem. Csak annyiban vagyok biztos, hogy mugli származású.
- Legalább tudod, hogy ki az!
*
Mint utólag kiderült, minden diáknak egy hete volt rá, hogy elkészítse ajándékát. Úgy tervezték, hogy még a téli szünetre való hazautazás előtt megejtik a kis „szertartást”, így mindenki hazautazhat az ünnepekre, s izgulnia sem kell az ajándék miatt.
Míg a Griffendél klubhelyiségében élénken folyt a társalgás, s tervezgetés, addig a Mardekár sötét hangulata mit sem változott. Draco elvonult a többiektől, még nem merte megnézni azt a bizonyos nevet. Természetesen már mindenkinek elmondta, hogy kit húzott, a többiek pedig csodálták, amiért rajta nem fog a tanári átok. Ő persze vígan adta az ártatlant: „aki tud, az tud”. Most azonban reszkető kézzel nyitotta szét a papírt. Legalább tíz percig tartott, amíg meg merte fordítani a lapot.
Harry Potter
Draco először azt sem tudta, hogy örüljön-e vagy sírjon, s kicsit később meglepően tapasztalta, hogy örül. Annyi év ellenségeskedés után már belefáradt az örökös viszálykodásba. Harry sem tehet róla, hogy ő a Fiú, aki túlélte, s Draco sem hibás azért, amiért egy híres-neves varázslócsalád sarja. Ennél a gondolatnál egy pillanatra megállt, s elmosolyodott. Hát igen, azért nem rossz aranyvérűnek és tejfölszőkének lenni. Megvannak az előnyei… Habár a tejfölszőke haj titkait csak ő tudhatta. Annyi bizonyos, hogy Harry kócos, fekete tincseinél minden elegánsabb volt. Talán valami hajfixálót kéne neki készítenie. Habár apja biztosan leszidná, ha kiadná a családi ’Hogyan őrizd meg hajad természetes fényét és lágyságát’ recept titkát.
Aznap este már nem jutott semmire, így inkább nyugovóra tért. El sem akarta hinni, hogy egy ajándék kiagyalása ennyi izgalmat kelt benne.
Másnap Draco derűsen ébredt, már ki is tervelte, hogyan fogja kipuhatolni Harry kívánságát. No, azért a terv nem volt túl eredeti. Úgy gondolta, odamegy hozzá és egy barátja nevében kér tanácsot. Mondjuk Monstro jó lesz.
- Khm… Jó reggelt, Potter! – köszönt vidáman a szőke fiú.
- Hozzám szóltál? – Harry meglepetten fordult hátra, mikor éppen belépni készült a nagyterembe, elkölteni reggelijét. Ronnak intett, hogy menjenek csak tovább, ő maga pedig gyanakvó pillantásokkal mustrálta Dracót. Talán tudja, hogy őt húzta? Nem, az nem lehet… Vagy mégis?
- Figyelj, Potter – kezdte a mardekáros egy árnyalattal durvábban, mert látta, hogy Harryt meglepte hirtelen jött kedélyessége -, egy kérdésem lenne hozzád. Jó lenne, ha nem itt kéne megbeszélnünk.
- Rendben – vágta rá a bozontos hajú fiú, s szó nélkül követte a másikat. Már fel volt készülve mindenre, mikor a Tiltott Rengeteg szélénél Draco szembefordult vele, s feltette a kérdést.
- Mit szeretnél kapni? – Harry mindenre számított, csak erre nem. Hol lehet ebben a turpisság, mi az átverés? – Tudom, Potter, hogy ez így elég hülyén hangzik tőlem, de egy barátom megkért, hogy puhatoljam ki, mit szeretnél, mert téged húzott.
- Te ezt honnan tudod? Nem mondhatjuk el senkinek…
- Azzal ne törődj. – S hamiskásan megrándult a szája.
Harry gondolkozott néhány másodpercig. Alaposan körbenézett, amíg idefelé jöttek, nem látott semmi buktatót. Lehet, hogy most az egyszer tényleg jót akarnak neki? Á, az kizárt. Ebben valami csel lesz. S hogy ezt megelőzze, valami eszméletlent gondolt ki.
- Rendben, Malfoy, megmondom, mire vágyom. Azt szeretném a legjobban, ha Voldemortot kapnám, piros masnival átkötve, miközben egy epres tortát hoz nekem.
- Ne szórakozz velem, Potter! – kiáltott mérgesen Draco. Tessék, ezt kapja az ember fia, ha békülni akar. Nos, rendben, semmi gond, csak nyugodtan. Szúúúszá. Pár pillanatra lehunyta a szemét, elszámolt tízig, majd a korábbi modorban folytatta. – Lennél oly szíves normális választ adni a kérdésemre? – Ilyen is ritkán fordult ám elő! Ő, egy Malfoy, szívességet kérjen. Nos, valahol ezt is el kellett kezdeni.
- A barátod biztosan nagyon okos, majd rájön magától is – felelt kurtán Harry, s otthagyta a fiút. Léptei nyomán haragosan ropogott a csillogó hó. Draco megsemmisülve figyelte a távozót. Gondolta, hogy nem lesz túl könnyű kiderítenie, mit szeretne, de azért nem hitte, hogy így arcon üti az élet.
Megvonta vállát, majd ő is elindult befelé, hideg volt odakint. Sebaj, erről ő is tehet. Mondjuk úgy, hogy nem éppen a legkedvesebben bánt a fiúval az elmúlt évek során.
Most Harryn volt a sor. Mit találjon ki ennek a féleszűnek? Valami ütős kell. Valami, ami nem okoz nagy sérüléseket, mégis hatásos. Hirtelen egy gondolat cikázott végig benne, ez talán jó lesz… Habár, nem túl gonosz, de kellőképp lelohasztaná őnagysága önteltségét… Ördögi kacajt hallatott, szinte beleborzongott a folyosó, majd belépett a finom illatokkal teli terembe. Barátai nem tudták kihúzni belőle, mitől lett ilyen fene jókedve, s egyszeriben féltek is tőle. Harry egy őrült tudós lendületével és tekintetével (a kellően borzas frizura alapfelszerelése volt már) vette be magát a Szükség Szobájába. Mindenki, aki csak látta, rettegni kezdett egy kicsit.
*
- Szerintem megőrült. Valami ördögi masinát gyárthat odabent. Te mit gondolsz? – kérdezte egy harmadikos társától, mikor meglátták a szobából távozó fiút. Harry haja tiszta hó volt, szeme alatt egy monokli éktelenkedett (olykor kettő, napszaktól függött). Szemében gonosz árny cikázott, s fogai is kivillantak a rettenetes mosolyban. Nem is mosoly volt az, inkább vicsor.
- Szerintem kezdhet félni, akit húzott. Úgy sejtem nem túl kedves ajándékkal örvendezteti meg – felelt a másik.
*
Már csak két nap volt hátra a nagy ajándékozásig. Hermione nagyon büszke volt magára, aranyos kis csomagot gyártott, csupa olyan rejtélyes dologgal, amire egy lánynak csak szüksége lehet. Ron kétkedő fintorral figyelte, amikor hol egy illatozó gyertyát csempészett a ládikába, hol egy rózsaszín szalagot…
- Csak azt ne mondd, hogy egy pótmamával akarod meglepni.
- Most miért mondod ezt? – kérdezte a lány, de nem nézett Ronra, mert éppen a világ legízlésesebb csomagolását gyártotta. S ahhoz bizony nagy koncentráció kellett.
- Még szappant is tettél bele! Merlin szakállára, Hermione, a pelenkát nem felejtetted ki? – Nem merte folytatni, mert a göndör fürtökkel tarkított fej egyszer csak felé fordult, s egy mérgesen villanó szempár is követte. – Ühm, ahogy gondolod… - próbálta menteni magát a vörös hajú fiú, de csak nem bírta ki, hogy ne mondjon még valamit. Elindult a fiúk hálójába, s még az ajtóból visszanézve hozzátette: - Csak nehogy elsírja magát, amiért a fényképedet nem mellékelted! – és már be is vágódott a hálószobába. Szerencséjére. Egy olló süvített felé azzal a megátalkodott gondolattal, hogy a hátsójába csíp. Nagy koppanással pattant vissza a sokat látott faajtóról.
- Argh – morgott Hermione bosszúsan, majd Harry felé fordult -, na és te hogy haladsz? Elég… rossz bőrben vagy. Segíthetek valamit?
- Nem, köszönöm – felelte kurtán, s szája széle felfelé kunkorodott. – Minden rendben, csupán egy kicsit… hogy is mondjam… csintalan az ajándékom. – Hermione próbálta kiszedni belőle, min ügyködik olyan nagy igyekezettel, de az Őrült elme (így csúfolták a fiatalabbak) hallgatásba burkolódzott. Csupán lázasan csillogó tekintete árulta el, hogy valami gonoszra készül.
*
Eközben Draco kedves meglepetéseken törte a fejét:
Szalaggal átkötött seprű a legújabb szériából? Nem, soha sem fogadná el tőle… Amúgy is sajnálja rá a pénzt.
Lássunk valami egyszerűbbet, talán egy doboz csoki… Pfuj, dehogy, még azt hinné, meg akarja mérgezni. Ó, hogy ez korábban sosem jutott eszébe! Elmosolyodott. Azok a régi szép idők, amikor ilyeneken agyalt. Nem-nem, elhessegette a gondolatot. Ha el is fogadná, akkor is kukában végezné, s mellette még azt hinné, a fiúkat szereti. Egy férfi sem ad édességet a másiknak. Most hogy belegondolt… Tavaly őt is meglepte egy családi ismerős egy doboz bonbonnal. Ó, te jó ég! Bár, mi tagadás, jóvágású fiatalember vagyok – gondolta.
Rendben, akkor valami férfiasat… Nem, Potterhez nem illik az ilyesmi. Elképzelte, ahogy átnyújtja neki a Varázslók Sportmagazinjából rendelt megbűvölt súlyzókat. Potter elfogadja, gyakorol velük, majd egy hónap múlva úgy jelenik meg előttük, mint Szent Potter, az izompacsirták védőszentje, akin csak varázslattal marad meg a ruha, mert amint behajlítja karját, szakad a szövet. Elnevette magát… a Weasley gyerek irigyen figyelné átváltozását, Hermione lenne a varrórabszolga. Muhahaha! Felröhögött. Na jó, gondolkozzunk tovább.
Minek örülne vajon… Ááá, egy új szemüveg! Igen, ez az! Amit most hord az úgyis olyan idétlen. Ki vesz fel már ilyet manapság? Ja, igen, McGalagony is büszkélkedhet egy hasonlóan szép darabbal, Dumbledore-ról már nem is beszélve… Felhorkantott, ebben az iskolában rajta kívül senkinek sincsen ízlése.
Így őrlődött órákig, napokig, amíg csak el nem jött az ajándékozás pillanata. Végül egészen különleges meglepetést eszelt ki. Kockáztatnia is kellett a testi épségét a megvalósulásáért, de sikerrel járt.
*
- Rendben, gyerekek - kezdte dörgő hangján az igazgató -, üljetek csak le az asztalokhoz. – A nagyterem karácsonyi pompában csillogott. Az asztalokon ünnepélyes gyertyatartókban villogtak az apró fények, egészen varázslatos hangulatot kölcsönözve a teremnek ezzel. Nagyban hozzájárult még ehhez a mennyezet havazása. Pár méter erejéig apró, tiszta hópelyhek szállingóztak lefelé. Néhány a diákokig is elért, s csintalanul megijesztett egyet-egyet közülük, ahogy elolvadt a megijedt orrokon.
Most azonban nem roskadozott minden a finomabbnál finomabb ételektől, a lakoma még váratott magára, a nagy esemény lezárásának szánta a tanári kar. Így egyelőre csak narancs és fahéj díszelgett az asztalfőkön, kellemes illatot árasztva. A diákok elbódulva ültek, s vártak. A lányok mesésen érezték magukat a parányi lángok lobogását tanulmányozva, miközben magukba szívták az ünnepi illatokat, beleértve természetesen a hatalmas karácsonyfa jellegzetes fenyőszagát is. A fiúk kevésbé értékelték a szép „csomagolást”, sokaknak éhesen korgott a gyomra, de azért egy csipetnyi karácsonyi hangulat őket is megszállta. Néhányan elképesztően bamba vigyort vágva várták az ajándékosztást.
- Ti nem tudhattátok, de mi, tanárok is húztunk egymás között. Engedjétek meg, hogy én nyissam meg ezt a mai eseményt - azzal felállt, hamiskás mosollyal Piton professzorhoz lépett, s átadta az apró csomagot. Perselus csöppet sem leplezte csalódottságát, de valahol számított rá, hogy ez lesz. Érezte ő, hogy nem a sors akarta úgy, hogy ő meg McGalagonyt húzza. A vén nagyszakállú nem is olyan becsületes játékos, mint amilyennek sokan hiszik. Végül egy magára erőltetett félmosoly keretében elvette a meglepetést, s folytatta a sort.
Miután a tanárok között lezajlott az esemény, a diákok következtek. Órákig eltartott, mire mindenki megkapta a neki szánt ajándékot.
Hermionét Ron lepte meg. A lány nem is tudott hova lenni meglepetésében és boldogságában. Egy szál vörös rózsát és egy közös varázsfotót kapott ajándékba a fiútól. A nyakába ugrott, elsírta magát, majd egy puszit nyomott az arcára. Sosem gondolta volna, hogy a fiú ilyen jó színész, ügyesen titkolta a dolgot.
A lány azonban nem járt ilyen szerencsésen. Kiderült, hogy rossz tájékoztatást kapott a húzottjáról, s így eléggé félresikerült a meglepetés. A kedves kis mindenes csomag célt tévesztett, s egy sötét hajú, elég riasztóan festő rockerlánynál landolt. El lehet képzelni azt az arcra fagyott mosolyt, amit mindketten vágtak az átadás pillanatában. Hermione még látta, ahogy a lány visszaballag a helyére, s erős kételyekkel nézegeti a csomagot, rosszat sejtett. Hermione vörös arccal huppant vissza székébe, rá sem mert nézni Ronra. Mi lesz még itt, ha a lány ki is bontja… Ó, csak azt a karácsonyi dalokat tartalmazó Celine Dion CD-t ne tette volna bele… Halálos félelemmel csúszott egyre lejjebb a helyén, megajándékozottja ugyanis jó egy fejjel magasabb volt nála, s a feketére festett körmök sem sejtettek semmi jót.
Eljött a nagy pillanat, Harryn volt a sor. Minden szem rátapadt, halálos csend kerekedett a teremben, mikor felállt.
- Rajta, fiam, ne várakoztasd a többieket – hangzott Dumbledore hangja, aki a jelek szerint pontosan tisztában volt vele, kit fog megajándékozni.
- Draco Malfoyt húztam – mondta egyszerűen, minden érzelem nélkül hangjában. A diáktömeg felmorajlott, elkezdtek sugdolózni. A Mardekár-ház egyként szánta Dracót. Mindenki látta, hogy Harry milyen vészjóslóan készült erre a napra, Draco azonban meglepődött, bár így már picit ő is tartott a dologtól. – Az ajándékomat pedig – elmosolyodott -, odakint veheti át Mr. Malfoy.
Nem telt bele tíz percbe, s mindenki az udvaron didergett. Még a lengén öltözött lányok is kimentek, s fogvacogva várták a nagy eseményt. Harry már előre mulatott, Draco azonban megbánta egy pillanatra, hogy békülékenyen közeledett a feladathoz. Félve állt ki a Rengeteg szélére, s megadóan várta sorsát. Tudta, ezt most el kell viselnie a sokéves bántalmakért.
DUMM… DUMMM… DUMMM…
Csupán ennyi hallatszott fenyegetően az erdő felől, s a hatalmas döngések úgy gyűrűztek szét a talajban, hogy a legtávolabb állók is jól érezhették, reng a föld. Majd egyre közelebbről hallatszottak az iszonyatos léptek.
Egyszer csak elhallgattak. Draco bátran állt, meg se moccant. Legalább a büszkeségét meg kell tartania!
S akkor előbukkantak. Először mindenki felkacagott: bociszemekkel pislogó hóemberek, szám szerint három, tűntek fel a fák rejtekéből. Vaskos testüket nehezen mozgatták a friss havon, jó két méteresre sikeredtek. A lányok sóhajtozni kezdtek:
- Milyen cukik!
- Imádnivalók! Jaj, remélem, nem olvadnak el hamar! – Még elhangzott néhány hasonló mondat, amikor hirtelen mindenki elhallgatott.
Az egyik hó óriás szeme gonoszan villant, majd társai is követték a mozdulatot. Eltűntek a kedves, bohó kis gombócarcok, helyüket sátánian vigyorgó hószörnyek váltották fel. Az ijedősebb diákok azonnal be is szaladtak, hogy biztonságos távolságból figyelhessék tovább az eseményeket. Még beletelt néhány pillanatba, mire a hóemberek támadásba lendültek.
Draco mereven állt, mikor az első hógolyó eltalálta, megrázta fejét, s már jött is a második… majd a harmadik, s így tovább. A tízediknél már nem állta tovább a sarat, muszáj volt menekülőre fognia a dolgot, ha nem akarta, hogy péppé zúzzák a jeges golyók. Ha nem is mindenki, de a Roxfort jó része dőlt a nevetéstől a fel-alá szaladgáló Malfoyt nézve.
Harry csak állt egy helyben és mosolygott. Úgy készítette „katonáit”, hogy ne okozzanak olyan erős sérüléseket, de azért éppen eléggé fájjon az a hógolyó ahhoz, hogy Draco megemlegesse ezt a napot.
Így folyt ez még néhány percig, amíg Dumbledore le nem állította a mágikus lényeket.
- Köszönjük, Harry – kezdte csendesen -, azt hiszem Mr. Malfoy mára már eleget sportolt. Most Önön a sor – intett Dracónak. A fiú az izzadtságtól és a hótól vizesen csoszogott oda hozzájuk. Dühös volt, de valahol el is ismerte Harry húzását. Nem rossz egy olyan valakitől, aki egy nagyapja korabeli szemüveget képes hordani. Bár azért lesz még ehhez egy-két szava később. Végül is, egészen szerencsésen megúszta a dolgot, lehetett volna rosszabb is.
- Máris, igazgató úr – mondta Draco lihegve, s odahívott magához egy mardekárost, aki egy viszonylag nagy, lapos valamit hozott a kezében. A fiú átvette, majd Harry felé nyújtotta. – Boldog karácsonyt, Potter!
Harry nem tudta, mit kéne tennie. Semmi csel, semmi halálos átok, semmi bokorban lapuló Voldemort, csak egy ártalmatlannak látszó ajándék. Kissé megszeppenve vette kezébe a csomagot, kezdte bánni a brutális meglepetést. Az nem lehet, hogy Draco kedves legyen vele. Mikor meglátta, amit a csomagolás rejtett, a meglepetéstől szólni sem tudott.
Egy festmény volt az, a szüleiről. Egy még sosem látott fénykép alapján készülhetett, Draco honnan szerzett ilyet? A kis túlélő szomorú lett. Nem kért elnézést a megtépázott szőkétől, csak kezet nyújtott neki, s jó erősen megszorította. Nem tudta, hogy mi következik ezután, barátok lehetnek-e valaha is, de egyet megértett: Draco nem az az érzéketlen fajankó, akinek eddig hitte. Ezen az estén megmozdult benne valami megbocsátásféle.
*
Minden szépen elrendeződött, bár Draco a gyengélkedőn töltötte az éjszakát. A legtöbben már másnap reggel hazaindultak, szép lassan kiürült a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola.
Már csak Perselus Piton maradt, aki nem bontotta ki ajándékát. Dumbledore mosolyát látva félt a következményektől. Két nappal később aztán csak rászánta magát. Történt mindez azután, hogy majdnem ő is tett arról, hogy Draco még egy napig feküdjön ágyhoz láncolva. A fiú ugyanis tőle lopta el azt a képet, ami alapján a festmény készült.
Nos tehát, elérkezett a pillanat, hogy Piton kibontsa a kis csomagot. A következő szöveget mellékelték hozzá:
Használja egészséggel, Perselus! Boldog karácsonyt!
Az ajándék pedig nem rejtett mást, mint egy különleges összetevőkből kikevert varázssampont. Piton felháborodva vágta a falhoz a készítményt. Ekkor vette csak észre a csomagba csempészett kis árucímkét:
A Lucius Malfoy Bt terméke
(kisgyerekek elől elzárva tartandó)
’Hogyan őrizd meg hajad természetes fényét és lágyságát’
Tovább Xwoman másik ajándékához
Utolsó kommentek