Ajándékozott: Hajgi
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Kínzás 

Leírás: Draco Malfoy szokásához híven a Szükség Szobájába igyekszik, hogy minél hamarabb elvégezhesse Mesterétől kapott feladatát. Két fogdmegje, Crack és Monstró is vele tart, ám tervüket keresztül húzza a három griffendéles jó barát, akik rájönnek Draco úticéljára.

Kívánság: Szeretnék egy olyan Draco/Hermione történetet, amelyben egy tömény gyűlölettől fűtött veszekedésből párbaj alakul, aminek a végén mégis egymásra találnak

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

Bízom benned

A Roxfort kastély folyosóin nem sok diák tartózkodott. A legtöbben kihasználták a kellemes téli időt, s az udvaron töltötték a délutánt, hóembert építve, vagy hócsatát játszva. A hatodik emeleti folyosókat azonban lábdobogás zaja zavarta meg, a lépések hangját a vastag, régi falak kongva verték vissza a szinte teljesen üres térben.

Lassan, unottan járt-kelt a sötét folyosón, kezét iskolai talárjának zsebében pihentette, s halkan egy ritmustalan dallamot dudorászott. Lassan helyezte egyik lábát a másik után, hogy aztán újra és újra elölről kezdje a folyamatot. Pár lépéssel mögötte két széles alak lépdelt, döngő léptekkel követve a hirtelenszőke srácot.

Egy elágazásnál a fiú megállt, s felvonta egyik sötétszőke szemöldökét. Elnézett jobbra, aztán balra, végül egy vállrántás után befordult a jobbra vezető folyosóra, két elmaradhatatlan testőre engedelmesen követte őt, diszkréten elmaradva egy-két méterrel. A magas, szikár fiú határozott léptekkel haladt, látszólag céltalanul bolyongva a kastély ódon falai között. A falakon függő festmények tekintetükkel követték a jóképű srácot, hogy aztán gyorsan elfordítsák fejüket, amikor a fiú rájuk nézett. Ilyenkor a fiú gúnyosan elvigyorodott, majd ugyanolyan lazasággal folytatta tovább útját.

– Te, Draco! Tulajdonképpen hová megyünk? – kérdezte a fiú mögött lemaradt alakok közül a magasabb. Beszéde durva, és ormótlan volt. Kerek arcát verejtékcseppek keretezték, rövid haja összevissza állt a fején.

Draco Malfoy megtorpant, majd jelentőségteljesen barátjára nézett.

– Monstró – sóhajtotta lemondóan. – Hányszor mondtam még, hogy ne kérdezősködj, csak tedd, amit mondok. Fontos dolgom van, neked az a feladatod, hogy őrködj! – a Malfoy fiú hangja gúnyt, és felsőbbrendűséget árasztott. – Érthető voltam?

– Hogyne – motyogta zavartan Monstró, s a mellette álló, kalácsképű, duci barátja is sűrűn bólogatni kezdett. Draco elégedetten biccentett, majd tovább folytatta útját.

Mit tud ez a két idióta, dühöngött magában. Fogalmuk sincs, min dolgozom már hónapok óta, ugyan honnan tudnák, ők soha nem kapnak ilyen feladatot, mint én. Egyáltalán örülhetnek, hogy hozzájuk szólok.

A hetedik emeleti folyosón végül megállt a menet. A fiú intett fogdmegjeinek, hogy várjanak. Draco felnézett egy teljesen üres, érintetlen falfelületre, majd elsétált előtte. Majd még egyszer. Harmadszor fordult vissza, hogy elsétáljon a fal előtt, amikor a falból egy szépen megmunkált, míves ajtó emelkedett ki. Draco összehúzta a szemöldökét, és hátrébb lépett. Az ajtó feltárult, s egy vidáman nevető, bozontos lány tűnt fel a küszöbén. Draco egy hirtelen mozdulattal két fogdmegjére pillantott, majd vissza a még mindig mosolygó lányra. Hermione Granger nem vette észre a túloldalon álló három fiút. Hátrafordult, mintha valakihez beszélne, és bólogatni kezdett.

Malfoy épp mondani akart valamit társainak, amikor Monstró egy átkot lőtt a kifelé tartó diáklány felé. Az átok célt tévesztett, a lány mellett az ajtóba csapódott, ám a boszorka ijedtében hangosan felsikoltott. Tekintete aztán három mardekáros társára tévedt, s összehúzta szemeit. Ekkor tűnt fel mögötte két barátja, kezükben pálcát tartva álltak Hermione elé, így védelmezve őt a másik háromtól.

– Ez nem volt fair – sziszegte Harry Potter.

Draco vetett egy dühös pillantást Monstróra, majd a három griffendéles felé fordult, miközben ő is elővonta pálcáját.

– Ugyan Potter, mégis kit érdekel, mit gondolsz?

– De nagy a szád, te lenyalt hajú – szólalt meg a Harry mellett álló vörös hajú fiú. Draco vetett rá egy becsmérlő pillantást. – Mit keresel itt?

– Tudod, Weasley, ezt úgy hívják, iskola. És én, mint teljes jogú diákja, nyugodtan mászkálhatok a folyosókon, ha úgy tartja kedvem – gúnyolódott Draco, mire a mögötte álló Crack és Monstró elröhintették magukat.

– Mi dolgod, a Szükség Szobájában? – kérdezte Potter követelőzően. Draco már nyitotta a száját, hogy visszaszóljon, ám Crack mély basszusa beremegte a folyosót.

– Semmi közöd hozzá, mit csinál. Takarodj innen, Szent Potter! – Crack elővonta a pálcáját, és mindent tudó, kaján vigyorral az arcán Harry mellkasára célzott vele.

– Nocsak, Malfoy, újabban már szócsöved is van? – szemtelenkedett Harry, mire Draco arcán egy dühös árnyék suhant át. – Mondd csak, Crack, mennyit fizet ezért neked?

Draco nem bírta tovább türtőztetni magát, meglendítette a pálcáját, és egy kábító átkot lőtt ki a fekete hajú fiúra. Hermione felsikoltott valahol Harry mögött, Ron pedig hátrébb ugrott. Harry idejében félreugrott az átok elől. Dühösen nézett Dracóra kerek szemüvege mögül, majd közelebb lépett.

– Na, ezt nem kellett volna – mondta halkan. – Petrificus Totalus! – kiáltotta, pálcájával Malfoy felé intett. A szőke fiú egy pajzsbűbájjal megállította az ártást, ám ekkor két barátja is támadásba lendült. Crack Ront vette célba, míg Monstró Hermione felé küldött egy rontást. Ron dühösen felordított, majd viszonozta a varázslatot egy gumiláb rontással. Hermione levetette magát a földre, épp időben elugorva Monstró kábító átka elől. A földön kuporogva visított el egy „Obstructo”-t, ám a varázslat az egyik kőszoborba ütközött, ami hatalmas por- és törmelékfelhővel robbant fel. A robbanás pillanatában leállt a harc a hetedik emeleti folyosón, a nagy porhalomtól ugyanis alig láttak valamit. Draco körbenézett, ám csak két széles barátját ismerte fel. Mindannyian csendben vártak egy pillanatig, amíg kitisztult a levegő, s a szálló por leült, ekkor azonnal folytatódott a hármas párbaj.

A három pár párbajozó szétszéledt, s a folyosó különböző pontjain küldték ellenfeleikre a különböző bűbájokat és átkokat. Draco türelmetlen pillantást vetett Monstró és Hermione felé, ám figyelmetlenségét Harry kihasználta, s nyomban egy lila fénycsóvát küldött a szőke fiú felé. Malfoynak sikerült épp időben elhajolnia az átok elől, ám az így is csak centiméterekre tőle suhant el. A jobb oldala felől egy nagy csörömpölést hallott, s fejét gyorsan abba az irányba fordította. Ron Weasley tarolóátka pont eltalált egy katonai páncélt, mire az csörömpölve a földre hullott, néhány darabjával megsebezve Crackot.

Másik oldalán Mostró bődült fel:

– Crucio! – Ezt követően Hermione velőtrázó sikítása átjárta az egész folyosót. A másik négy abba hagyta a csatározást, és döbbenten meredt a termetes fiúra. Draco megsemmisülten nézte, ahogy Hermione kínok közt vergődik a padlón, minden egyes sikolya lyukat mart a gyomrába. Monstró a lány felett vihorászott, és látható élvezettel nézte a földön vergődő lányt.

Draco agya elborult, és nekirohant barátjának.

– Te idióta, megvesztél? – üvöltötte magából kikelve. – Mégis mi a jó büdös francokat csinálsz? Használd már azt a kevés eszed! – Monstró értetlenül nézett szőke barátjára, aztán a földön síró Hermionére.

– Mi van? – kérdezte értetlenül.

– Hányszor szóljak, hogy ne használj főbenjáró átkot a kastélyban, te húgyagyú! – Dühében egy hatalmas pofont húzott le Monstrónak. Szőke haja a szemébe hullott, így egy dühös mozdulattal félreseperte őket. – Takarodj innen!

– De, Draco, most mi…? – kezdte buta, ijedt képpel Monstró, ám Malfoy dühtől eltorzult arccal közbevágott.

– Azt mondtam, takarodj! – Monstró hátrált néhány lépést, vetett egy feszült pillantást a szőke kezében lévő pálcára, majd hanyatt-homlok rohanni kezdett; a folyosó hamar elnyelte széles alakját.

Draco meg akart fordulni, ám egy nagy lökést érzett a vállán.

– Mit csináltál vele, te mocskos halálfaló? – kiabálta Ron, centiméterekre a fülétől. Egy mély ütést érzett a tarkóján, majd kábán öszeesett. Pálcája kiesett a kezéből, s még távoli hangként érzékelte, hogy valaki – talán Crack – ijedten felnyög, és döngő léptekkel elszalad. Egy erős ütést érzett az oldalán, aztán sötétség.

Draco hatalmas fejfájással tért magához. A fejében a zúgás olyan volt, mintha méterekre feküdne egy zúgó vízeséstől, miután a vízpartra dobta a zuhanás után. Körülbelül így is érezte magát: gyengének, és bágyadtnak. Próbálta kinyitni a szemét, ám szemhéjai nem akartak engedelmeskedni, szempillái szinte összeragadtak. Próbált megmozdulni, de oldalába erős fájdalom nyilallt; a fájdalomra halkan felnyögött. Tovább erőlködött, míg végül sikerült kinyitnia a szemét, ám ahogy ezt megtette, azonnal össze is zárta, amikor az éles fény megcsapta őket. Óvatosan ismét kinyitotta, és lassú mozdulatokkal körbepásztázta a termet. A gyengélkedőn volt, teljesen egyedül. Az ablakon túl sötét volt, estefelé járt az idő. Ismét felnyögött, s motoszkálást hallott a terem egyik sarkából. Halk női motyogás, majd Madam Pomfrey aggódó arca kúszott be a képbe.

– Szörnyen nézel ki, Draco – sopánkodott, majd eltűnt a képből. Draco követte tekintetével az asszonyt, aki most egy bájitalos üveget emelt fel az ágy mellett ácsorgó kis asztalkáról.

– Mmmpfff – nyögte elhaló hangon a fiú, mire Madam Pomfrey vetett rá egy pillantást.

– Hogy van az oldalad? – Draco arca fájdalmas fintorba rándult, ahogy megtapogatta az oldalát. – Két bordád eltört, összeforrasztottam őket, de még egy darabig fájni fog.

– Mi… mi történt? – tette fel a kérdést Draco, s amint kimondta, felszisszent az oldalába szúró fájdalomtól.

– Nem emlékszel? Párbajoztál néhány griffendélessel, és… – Draco kizárta a nő hangját, ahogy az emlékek ellepték az agyát. A Szükség Szobájába igyekezett, amikor hirtelen feltűnt Granger, valamin nevetett. Hirtelen egy vörös csóva húzott el mellette, s ekkor feltűnt Potter és Weasley. Monstró lőtt rá a lányra. Monstró… Párbajozni kezdtek. Ő Harryvel… Női sikoly… Hermione a földön, Monstró felette röhögött.

Az emlékre Draco hirtelen próbált felülni, olyan nagy hévvel, hogy kiverte a felé hajoló Madam Pomfrey kezéből a bájitalos fiolát. Az üveg leesett az ágyra, onnan a földre csúszott, és fájdalmas csattanással széttört, a híg, barna folyadék pedig megadóan folyt szét minden irányba.

– Hé, lassabban fiatalember – hőbörgött a Madam, majd pár pálcaintéssel feltakarította a piszkot.

– Her… Granger? – kérdezte hirtelen Draco, szemét körbejáratva a gyengélkedőn.

– A kisasszonyt Cruciatus átok találta el – felelte gyászosan a nő. Tekintetében szánalom tükröződött. – Szerencsére nem volt túl erős és hosszú, Hermione könnyen magához tért. Adtam neki egy bájitalt a sokk ellen, és elengedtem.

Draco agya folyamatosan zakatolt. Crutiatus találja el, és csak egy idióta löttyöt ad neki? Miféle rendszer az ilyen. A sikoltó-vergődő Hermione képe ismét benyargalt az agyába, s gyomra görcsbe rándult, ahogy felelevenítette a lány hangját, amik a kínok kínja fakasztott ki belőle. Kínok kínja…Crutiatus… Monstró!

– Monstró? – kérdezte mohón, ismét próbált felpattanni ülésbe, ám a javasasszony egy gyengéd mozdulattal visszalökte az ágyra.

– Tárgyalják a sorsát – felelt végül szenvtelen arccal. Draco egy cseppnyi szánalom nélkül bólintott, majd ismét körbenézett a teremben. Még mindig sehol senki. Hogy lehet az, hogy Grangert ilyen könnyen kiengedték? Miért? Őt pedig miért hagyják még mindig bent, hiszen semmi baja. Ezt bizonyítandó, ismét megpróbált kikelni az ágyból, ám a fájdalom ismét az oldalába hasított.

– Draco! Ma este itt maradsz, megértetted? – kérdezte türelmetlenül Madam Pomfrey, mire Malfoy szúrós pillantást vetett a nőre.

Dracóról észrevette, hogy levették a talárt, s az inget is; ijedten kapott a bal karjához. Vajon látták a Jegyet? Amikor ujjai a Sötét jegyhez értek, megkönnyebbülten sóhajtott föl. Szerencsére mindig lekötve tartja, most sem volt ez másképp. Bal alkarját géz szelte körbe, teljesen eltakarva a halálfalók jelét. Madam Pomfrey észrevette a mozdulatot, felvonta a szemöldökét, ám nem szólt semmit. Az ágy mellé lépett.

– Idd meg – mondta, és egy bizarr színű folyadékot próbált leönteni Draco torkán. A fiú egy darabig bizonytalanul méregette a löttyit, végül legyőzve undorát magába diktálta az egészet.

– Ettől nyugodtan alszol, holnap kiengedlek, de még erősödnöd kell – közölte a javasasszony szenvtelen hanggal, majd egy pálcaintéssel sötétséget teremtett a szobában. Madam Pomfrey kitotyogott a kórteremből, hogy behúzódjon saját kis lakosztályába a gyengélkedő mellett. Draco arca még mindig fintorba torzult, még az ital hatása alatt állt. Amint a javasasszony elhagyta a kórtermet, máris érezni kezdte az ital hatását. Érezte, hogy tagjai elnehezednek, ő pedig gyengén a párnára hanyatlik.

Az éjszaka közepén kelt fel, maga sem tudta, miért. Körbepásztázta a sötét termet, majd óvatosan feljebbcsúszott az ágyban. A Madam Pomfrey szobáját takaró ajtó zárva volt, mégis, mintha valami motozást hallott volna. Feszülten fülelt, s megállapította, a hang a bejárat irányából jön. Az éjjeliszekrényre nézett, ám pálcája nem volt ott. Megengedett magának egy nonverbális szitkozódást, majd tovább fülelt.

– Disaudio – motyogta valaki alig érthetően, Dracónak pedig nagyot dobbant a szíve.

– Ki van ott? – kérdezte felvont szemöldökkel, s belebámult a sötétségbe. Fogalma sem volt, merre lehet a betolakodó, ezért váratlanul érte, amikor valaki hatalmas sóhajjal a nyakába vetette magát.

– Draco! – Malfoy szíve azonnal begyorsult, ahogy megismerte a hangot.

– Hermione? – lepődött meg a fiú, majd végigsimított a bozontos hajzuhatagon. – Hogy kerülsz ide?

– Látni akartalak – jött a csendes válasz. – Hogy vagy? Ron kegyetlenül ellátta a bajod. – Draco arcára akaratlanul is kiült a mosoly, ahogy felismerte a lány hangjában az aggodalmat; melegség töltötte el a szívét.

– Holnap kiengednek – felelte kábán. A lány illata teljesen megbabonázta. Végigsimított Hermione arcán, s egy lágy csókot lehet az ajkaira. – Ne haragudj rám, esküszöm, megölöm Monstrót. Addig kínzom, amíg meg nem őrül….

– Dehogyis! – tiltakozott a lány. – Ne mondj ilyet.

– De bántott! Megkínzott a Crutiatusszal! – bámult értetlenül a két fénylő pontba, ahol a lány szemeit sejtette. – Én annyira sajnálom, ez is az én hibám, ha nem megyek a Szükség…

– Cssshhh. – Érezte, ahogy a lány meleg ujjai a szájára kúsznak, ő pedig elhallgatott. Elmosolyodott Hermione ujjai alatt, majd fájdalmasan arrébb vonszolta magát az ágyban.

– Gyere – mondta Grangernek, a lány pedig bebújt mellé az ágyba.

Dracót boldogság járta át, ahogy érezte, a lány melegségét a testén, érezte finom illatát, hallhatta sóhaját. Milyen ironikus, gondolta. Ő, Draco Malfoy egy sárvérűvel a karjaiban fekszik a gyengélkedőn. Ha az apja tudná, a fenébe is, ha bárki megtudná, addig élnének – mindketten. Nem tudhatja meg senki, hogy kit szeret, mert akkor Hermionénak is vége. Nem csak a saját halálától félt, sőt inkább jobban aggódott amiatt, hogy elveszítheti szerelmét. Pár hónapja még nem is gondolta volna, hogy egy nap pont Grangert fogja szeretni, a Sors azonban közbeszólt, amikor egy hétig közösen ültek büntetőmunkán, McGalagony szertárjában. Hát nem vicces? Az iskola első Granger büntetőmunkán a griffendél házvezetőjénél. Persze tudhatta volna, hogy valami nemes célból ül ott. A lány önként vállalta, hogy segít a tanárnak kipucolnia az Átváltoztatástan szertárt. Emlékszik, végigveszekedték azt az estét.

– Esetleg te is dolgozhatnál. Elvégre te vagy büntetőmunkán! – elégedetlenkedett akkor Hermione.

– Esetleg ha nem szólnál hozzám? – vonta fel Draco a szemöldökét. Hermione bosszúsan felnyögött, és tovább súrolta az egyik ládát. Draco tovább bámulta a földet. Na, gondolta, akkor fantasztikus lesz egy héten keresztül ezzel a kis csitrivel társalogni.

– Egyébként te mi a búbánatot keresel itt, Granger? – Hermione sötéten rápillantott, majd tovább folytatta a munkáját.

– Önként segítek kitakarítani McGalagony szertárát. – Malfoy erre gúnyosan felhorkantott.

– Túl sok szabadidőd van. Tőled szokatlan formája ez az idő elütésének.

– Ezzel mire célzol?

– Én? Semmire – mentegetőzött vigyorogva a fiú. – Csak meglep, hogy nem a könyvtárban ülsz, imádott könyveiddel.

– Nem vagy vicces – jött a lesajnáló válasz.

– Nem is viccnek szántam.

– Engem pedig meglep, hogy nem vagy eltűnve – jegyezte meg a lány. Felpillantott a fiúra, aki kérdő tekintettel bámult vissza rá. – Hát tudod, mostanában nem sűrűn látni a folyosókon. Mivel ütöd el az idődet?

Dracóban felment a pumpa. Mégis mit képzel ez a kis csitri magáról, hogy itt szemtelenkedik vele? Ráadásul az állandó okoskodása, kérdezősködése veszélyezteti a munkáját. Nem engedheti meg magának, hogy Granger vagy a barátai utána szaglásszanak. Dühösen pattant fel az egyik ládáról, és ugrott Hermione elé. Megragadta a lány karját, és talpra cibálta az ijedt lányt. Hermione felsikoltott, de ő nem foglalkozott vele.

– Jól figyelj, sárvérű. Semmi, de semmi közöd hozzá, mit csinálok…

– Eressz el – nyögte a lány, szemeibe könnyek szöktek.

– Mondom semmi közöd hozzá – sziszegte Granger arcába. – Ha még egyszer kérde…

– Eressz már el – sírta a lány, s kétségbeesetten próbálkozott kiszabadítani a karját. – Fáj.

– Fáj? – húzta fel Malfoy gúnyosan a szemöldökét. Rántott egyet a lányon, aki sikoltott egyet, és merő utálattal nézte a szőkeséget. – És ez fájt? – Hermione egész teste rázkódott a félelemtől és a fájdalomtól. – Jól jegyezd meg, aki fölöslegesen kérdezősködik, az ne számítson jóra…

Ekkor hirtelen Hermione valahogy kitépte magát a fiú szorításából, és egy pofont kevert le a mardekárosnak, aki ettől hátratántorodott. Draco, amint magához tért az első döbbenettől, azonnal elővonta a pálcáját, és gondolkodás nélkül a fegyvertelen lányra küldött egy zöld átkot. Hermione még épp idejében beugrott a láda mögé, amit takarított, így az átok abba csapódott bele. Ahogy a láda szétrobbant, Hermione ijedten sikoltott fel. Ő is előkapta a pálcáját, s mikor a mardekáros ismét kimondott rá egy átkot, egy gyors pajzsbűbájjal hatástalanította.

– Megértetted, amit mondtam? – kérdezte Draco fenyegetően. Hermione remegve bólintott. – Helyes. – Azzal Malfoy visszaült a helyére, s a büntetőmunka végéig ott is maradt.

Másnap, mikor összefutottak az órákon, Hermione mindig elsápadt, ha meglátta őt, s az esti büntetőmunkán jóformán egymáshoz sem szóltak. Draco kedvtelve nézegette, ahogy a lány figyelmesen súrolja kézzel a szertár berendezést, s csak a makacsabb piszoknál használt pálcát. Ilyenkor Malfoy mindig lekicsinylően felnyögött.

 A többi alkalommal sem nagyon beszélgettek, vagy ha igen, akkor is csak egymás vérét szívták, ő pedig becsmérelte a lányt a származása miatt.

Az utolsó este Hermione leejtett egy üvegládát, ami hangos ricsajjal eltört. Ijedtében felvisított, Draco pedig gúnyosan felröhögött.

– Mi lenne, ha kevésbé lennél kárörvendő, és enyhe sajnálatot mutatnál? – toporzékolt a lány dühösen.

– Mi lenne, ha kevésbé lennél szemtelen? – vigyorgott az arcába a fiú, s egy pálcaintéssel összeforrasztotta az edényt.

– Kösz – dünnyögte Hermione.

– Mondd, te megtagadod magadtól a pálcád használatát? Ha már vagy olyan mázlista, hogy mugli létedre itt vagy, használd már a varázserődet! – oktatta ki türelmetlenül a fiú, majd egy varázslattal a polcra lebegtette az edényt. Hermione vetett rá egy bosszús pillantást.

– Ne kötözködj. – Draco elvigyorodott, majd tovább bámulta a dolgos lányt. Hermionén most nem volt iskolai talár, csak a kötelező uniformis: szoknya, ing és az elmaradhatatlan griffendéles nyakkendő. Draco kedvét lelte a látványban, s még magának is alig akarta bevallani, hogy az utóbbi egy-két évben igencsak csinosan kidomborodott a lány.

– Egy csepp lelkiismeret furdalásod sincs, amiért TE vagy büntetőmunkán, és én dolgozok helyetted is? – kérdezte a lány csak úgy mellékesen.

– Egy csepp lelkiismeret furdalásod sincs amiatt, hogy folyamatosan az agyamra mész? – kérdezett vissza Draco, a lány pedig dühösen toppantott.

– Mondd, muszáj mindig az én kérdésemmel visszakérdezned? Nem vagy valami eredeti! – Draco szeme megrebbent.

– Nem vagyok eredeti? Csak megjegyzem, az én vérem sokkal eredetibb, mint a tiéd.

– Sokra mész vele, mondhatom. Hiába vagy aranyvérű, elég középszerű varázsló vagy.

Dracónak betelt a pohár.  Mi az, hogy ő, Draco Malfoy középszerű. A legaranyabb aranyvérű az országban, erre ez a liba itt szemtelenkedik vele. Malfoy, az első esethez hasonlóan megragadta a lány karját, ám ezúttal jóval gyengédebben, és a falhoz lökte a griffendélest. Arcát olyan közel dugta a lányéhoz, hogy suttogva is biztosan értse minden szavát.

– Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? – sziszegte Hermione arcába. – Te vagy a sárvérű, és örülhetnél, hogy van benned egy cseppnyi mágia, ahelyett, hogy azokat kritizálod, akik jóval többet érnek nálad.

– Hiába próbálsz felidegesíteni, Malfoy – nyögte Hermione olyan határozottan, amennyire csak tudta. – Kevés vagy te ahhoz.

Draco pedig úgy gondolta, hogy minden megér egy próbát, s egy hirtelen ötlettől vezérelve, száját erősen Granger szájához nyomta, s vadul csókolni kezdte. Érezte, hogy Hermione a szorítása alatt ledermed. Mikor a lány nagy nehezen magához tért első döbbenetéből, ijedten ficánkolni kezdett Draco ölelésében, ám a fiú még szorosabban tartotta, még vadabbul csókolta.

A csóknak Hermione vetett véget, ahogy egy erős lökéssel lerázta magáról a fiút.

– Most, ideges vagy? – kérdezte kárörvendő vigyorral a fiú, ahogy elnézte Hermione egyre vöröslő fejét. Bár ő maga sejtette, hogy a griffendéles nem csak az idegességtől kezd vörösödni. Hermione nem válaszolt, csak felkapta a pálcáját, és egy jól irányzott, határozott ajtóbecsapással elhagyta a szertárt.

Aztán a többi pedig jött magától. Fogalma sem volt, hogyan, mikor és legfőképp miért szeretett bele a lányban, s eleinte átkozta magát, amiért összerándult a gyomra, megizzadt a tenyere, valahányszor meglátta a griffendélest. Hermione az első csóktól kezdve mindig elvörösödött, ha meglátta Dracót, s Malfoy egyre riadtabban vette észre, hogy jóleső melegséget csalnak a belsejébe ezek az édesen kigyúló rózsák. Most pedig a lány itt fekszik a karjaiban. Nem Ronald Weasley karjaiban, az övében, Draco Malfoyéban, és ő csak hálát tud adni az égnek, amiért összetalálkoztak útjaik.

– Mit csinálsz, a Szükség Szobájában? – kérdezte több pernyi csend után a lány. Malfoy lepislantott a lány borzos hajára, majd egy nagyot sóhajtott.

– Ha elmondanám, meg kellene öljelek.

– Neki dolgozol? – Hermione próbált tárgyilagosan nyugodt maradni, hangja mégis megremegett.

– Igen – felelt Malfoy, tekintetével a göndör fürtök lány vonalát követve.

– Miért? – A fiú felsóhajtott. Hányszor átbeszélték már ezt! Hányszor elmondta már neki, hogy a saját érdekében ne kérdezősködjön, ne foglalkozzon az ő, Draco dolgával, és maradjon háttérben. – Nem kell apádat kö…

– De, Hermione muszáj apámat követnem. Hát nem érted, hogy én nem élhetek másképp? – kérdezte egyre türelmetlenebbül. Miért nehezíti meg ez a lány a dolgát? Így is majd’ megőrül, mert csak este találkozhatnak, akkor is titokban. Egész nap azt kell tetetnie, hogy utálja a lányt, hogy csak egy szánalmas sárvérűnek nézi. Titkolóznia kell a barátai előtt, a Sötét Nagyúr előtt, a francba is, a saját családja előtt! Hát nem érti, hogy így is kész téboly az élete, és valahányszor meglátja a folyosókon. legszívesebben azonnal megcsókolná, csak úgy mindenki előtt?

– Mert te ebbe születtél… – mondta Hermione elhaló hangon. Malfoy lehunyta a szemeit, majd szorosabban átölelte a lányt.

– Pontosan. – Hányszor, de hányszor adta már ezt a választ a lánynak. Ő ebbe született. Az ő élete erről szól.

– És velünk mi lesz, Draco? – Na, ez jó kérdés, tűnődött a fiú. Fogalma sem volt, meddig bírja még a kettős életet. Előbb utóbb valaki rájön valamire, az pedig mindkettőjükre veszélyt jelent.

– Nem tudom.

– De én ezt nem bírom. – A szőke srác kiérezte a keserűséget barátnője hangjából. – Olyan… nehéz, hogy nem mondhatok soha semmit Harryéknek. Hogy nem mehetek oda hozzád bármikor, még csak nem is beszélhetek veled!

– Hermione, – kezdte Draco lágyan –; én megértelek. Nekem is nehéz, de ez a mi érdekünk. A te érdeked. Apámék mindkettőnket kinyírnának. Vagy folytatjuk ezt, és várunk, vagy pedig soha többé nem beszélünk egymással, semmilyen formában. – Ahogy ezt kimondta, Hermione zokogva fonta erősebben a karjait a fiú derekára. Draco végigsimított Granger haján, végig a karján és a hátán.

– Azt nem bírnám. Ne hagyj magamra, Draco – suttogta szinte kiszorítva a fiúból a levegőt. Malfoy oldala már erősen fájt, ott, ahol Ron megrúgta, de nem törődött vele. Most édes volt a fájdalom.

– Nézz rám. Hallod, Granger, nézz rám! – Hermione felemelte a fejét, és könnytől csillogó szemekkel bámult a szőke fiú arcába. Draco lágyan a lányra mosolygott, majd folytatta. – Találunk megoldást. Lennie kell valami megoldásnak. Amint a Sötét Nagyúr elbukik, csak a tiéd vagyok.

– Ha elbukik? – nyögte a lány. – Ez nem nyugtat meg. Mégis mitől bukna el?

– Én bízom Potterban. A Sors fintora, hogy tőle függ a boldogságunk. Pont Pottertől. – halkan felhorkantott .– Mégis ő az egyetlen esélyünk. És a Főnix Rendje. Amint Voldemort elbukik, apámat hátrahagyva érted megyek. De addig nem tehetem.

Hermione tekintete a fiú bal alkarjára vándorolt. Óvatosan hozzáért a fiú kötéséhez, ami mögött a Sötét Jegy díszelgett. Félszegen a fiúra pislogott, majd lassú, óvatos mozdulatokkal letekerte a kötést. Pár másodpercig elszörnyedve nézte a szerelme karját elcsúfító mintát, majd fájdalmasan felnyögött.

– Mennyire gyűlölöm ezt a rohadt életet!

– Hé, kicsim, nyugodj meg – csitította Draco még szorosabban ölelve. – Minden jóra fordul, megértetted? Minden rendben lesz. Csak bízz bennem… meg Potterben.

A griffendéles lány csodálkozva nézett fel az ezüstszürke szempárba. Arcán afféle hitetlen-csodálkozó kifejezés ült. Mogyoróbarna szemeiben még mindig könnyek csillogtak, ám ajkai meghatódott, halvány mosolyra húzódtak.

– Én bízom benned, Draco. És bízom Harryben is.

Vége

2008.12.28 - 2008.12.29