Kinek készült az ajándék? Dorka_Sary
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet, Gyilkosság
Leírás: Karácsony este, Sam ünnepelne, de Dean előbb vadászna, és persze Castiel, akinek nem tetszik, hogy az apjával kapcsolatos ünnepen is vadásznak a fiúk. Szokásos Supernatural-hangulat... legalábbis az író erre törekedett.
Az ötlet, ami alapján dolgoztál:Odaát fanfic, karácsonyos, kis rövidke akcióval (nem kell ám semmi új, frappáns szörnyet kitalálni, nem is a vadászat a lényeg), ami után a fiúk megajándékozzák egymást (na az már izgi legyen, mivel ^^), de már ott van velük Castiel is. Az a mondat szerepeljen benne, hogy: " - Fogd be, vagy te leszel az angyalka a fa tetején."
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
So this is Christmas
- Ez akkor is bűn.
- Úgy beszélsz, mintha ez lenne az első.
- Tudom, de akkor is. Ezúttal lehet, hogy mindannyinknak ez lesz az utolsó karácsonya, és…
- Higgadj már le. Gyorsan végzünk, és utána vigadhatunk.
- Sammel értek egyet.
- Ne kezdd te is.
Persze, mit is várhat az ember fia egy angyaltól, ha az embereknek karácsonykor szottyan kedvük vámpírvadászkadni. Pontosabban Dean Winchesternek ugyebár, aki macsétával a kezében lopódzott egy elhagyatott épület felé a letaposott hóban, nyomában hasonlóan felfegyverzett öccsével, és a már említett angyallal. Castiel nagy levegőt vett, mielőtt fojtott hangon elkezdte volna kifejteni álláspontját.
- Igazából csak abban értek egyet Sammel, hogy ez talán nem a legmegfelelőbb pillanat a vadászatra, de az emberek nagy ajándékozási kényszere is felesleges. Igazából ilyenkor hálát kéne adni Istennek, hogy…
- …hogy az ő egyszülött fiát adta, blablabla. Értem én, Cas. És majd szépen hála is lesz neki adva, sőt, ha majd megtalálod, személyesen is megköszönöm neki. De most kuss, mindjárt odaérünk. Előbb a fontos dolgokat intézzük el. És számomra az emberéletek megmentése fontosabb.
Castielen látszott, hogy még lenne mondanivalója, kezdve azon, hogy nem éppen ezért gondolta a hálaadást, egészen addig, hogy vitába szállhatott volna a prioritások kérdésében is, de inkább csak az orra alatt morgott valami „istenkáromlás”-szerűt. Sam továbbra is duzzogott, Dean pedig durcás társairól való figyelemelterelésként dúdolni kezdte a „Mennyből az angyal”-t. Ezzel persze csak annyit ért el, hogy Castiel a morgásról áttért szintén a duzzogásra, mire Dean megforgatta a szemeit.
- Ugyan már Cas, ne vedd a szívedre. Na gyerünk, rendezzük meg a karácsonyi nagytakarítást.
Ezekkel a szavakkal, és egy laza mozdulattal berúgta az ajtót, bár azért a zárnak csapódó bakancs nagyobb hatást fejtett ki az ajtóra, mint puszta szavai, mint tudjuk. Elrikkantotta magát („Boldog karácsonyt, vérszívók!”), lendült méretes pengéjű kése, és ezzel együtt repült egy vörös vámpírfej is. A többi lény feje egyként fordult az idősebb Winchester felé, aki erre nyelt egyet.
- Izé, Sam… kéne egy kis segítség.
Nevezett belépett, hátáról a kezébe véve nyílpuskáját.
- Én megmondtam, hogy inkább ünnepeljünk.
És ezzel már repült is az első holtak vérével mérgezett nyílhegy az egyik vámpír felé.
*
- Ezek nem akarnak elfogyni?!
A fenti mondat egy nagyon ideges Dean szájából hangzott el, kábé a hatodik vámpír lefejezése után – ezt éppen Castiel lökte pengéje elé. Persze sem az angyal, sem pedig Sam nem volt túl lelkes továbbra sem helyzetükkel kapcsolatban. De míg az ember dühödten és sértődötten fejezgette le egymás után a vámpírokat, addig Castiel nem rejtette véka alá nem túl hízelgő véleményét a helyzetről.
- Cas, igazán befoghatnád végre. Kiirtjuk őket, és aztán rendesen karácsonyozunk, jó?
- Dean, valamiért nehezemre esik elképzelnem, hogy te imádkozzál Istenhez, és hálát adjál.
- Fogd be, és akkor lesz miért hálát adnom.
- Mintha így nem lenne.
- Most már tényleg hallgass, vagy te leszel az angyalka a fa tetején.
- A faállítás is egy teljesen felesleges…
- Lesz karácsonyfánk? – kapta fel Sam a fejét, miközben egy vámpírlány azonos testrésze a földre koppant, a fiatalabb fiú jóvoltából.
- Öhm… - Dean úgy tett, mintha komolyan koncentrálnia kellene, hogy nehogy a hetedik vámpír helyett véletlenül Castielt fejezze le.
Sam lemondóan felsóhajtott, elmormolt az orra alatt egy „tudtam”-ot, majd inkább ő is visszatért a vadászathoz.
*
Háromnegyed órával, és megszámlálhatatlan lehullott vámpírfejjel később, már csak ők hárman voltak talpon az épületben. Igaz ők is kisebb sérülésekkel, de elsősorban vámpírok vérétől csatakosan, lihegve, de lényegesen jobb állapotban., mint áldozataik. És ha már a vámpírokról beszélünk, a hulláiknak köszönhetően úgy festett a ház, mint egy elhanyagolt vágóhíd.
- Most boldog vagy? – fordult fújtatva Sam a bátyjához.
- Ja – jött a válasz egy hamisíthatatlan Dean-vigyor kíséretében.
És úgy hagyták a házat. Persze, ők mindig úgy hagyják vadászataik színterét… Dean fejében egyszer-kétszer megfordult, hogy mekkora meló lehet eltakarítani utánuk. Jó nagy. Pláne egy-egy kopogószellem, vagy egyéb rossz szándékú kísértet után. Nem ez volt a legnagyobb rendetlenség, amit okoztak, de a Top 5-ben mindenképp benne volt. A kocsihoz visszafele menet azonban egy nem várt alak fogadta őket.
- Még karácsonykor se bírjátok ki feltűnés nélkül, fiúk?
Anna volt az, a vörös hajú bukott angyal, aki széles mosollyal állt az Impala mellett. Dean agya persze egyből kombinálni kezdett, Anna, és az Impala, és éjszaka, és… Castiel hangja zökkentette vissza a valóságba a Winchester fiút.
- Mióta vagy itt?
- Pár perce. Elég nehéz rátalálni valakire, akik enókhi szimbólumokkal rejtik magukat,
- Nem magukat rejtjük, Cas volt.
Dean közbeszólására Castiel felnézett véres kezének törölgetéséből, hogy szúrósan ránézhessen a zöld szemű fivérre, aki úgy tett, mintha ezt nem venné észre, Anna pedig felkacagott.
- Miért jöttél, Anna? – szólalt meg Sam.
- Csak hallottam a vámpírfészekről, azt jöttem leellenőrizni. De gyorsabbak voltatok nálam.
- És hogy szöktél meg?
- Megmondtam, Castiel, hogy sok adósom van.
Anna továbbra is mosolygott, majd ellökte magát a kocsitól.
- No, én léptem fiúk. Boldog karácsonyt – ezzel rákacsintott Deanre, és már ott sem volt.
Az idősebb Winchestert elvigyorodott, és megforgatta a kezében a kulcsokat.
- Gyerünk, hölgyeim, ne tessék totojázni, mert még olyanok találnak ránk itt, akiknek nem kéne.
- Mondja ezt az, akinek ez az egész karácsonyi vadászat kipattant a fejéből.
- Ráadásul nem értem a „hölgyeim” megszólítást. Sam férfi, mint ahogy az gazdatestem is…
- Ti most összebeszéltetek, hogy mindenbe beleköttök, amit csak mondok?!
- Pontosan.
- Kösz, Sammy.
- Szívesen.
*
A szomszédos városban szálltak meg, egy olcsó motelban, kétágyas szobában. A szoba berendezésének az volt az egyszerű oka, hogy Castiel nem aludt, így neki nem kellett ágy. Ez praktikus volt, ha úgy vesszük, mert a fiúk nyugodtabban alhattak, már amennyire az ember nyugodtan alhat, akkora súllyal a vállukon, mint a két fiú. Abból a szempontból meg pláne előnyös volt, hogy három férfit nem annyira néztek melegnek, mint kettőjüket, mint ahogy ez gyakran előfordult. Így volt egy kanapé is a szobában, minthogy háromágyas szobák nem voltak. De, mint említettem, nem is kellettek.
Ahogy kinyitották a szobájuk ajtaját, megtorpantak, mintha falnak ütköztek volna. Ennek egyetlen igen egyszerű oka volt: a két ágy között egy feldíszített karácsonyfa állt. Igen ízléses karácsonyfa volt, gömbdíszekkel, mézeskalácsokkal, gyöngyökkel, fényekkel, szaloncukorral, mindennel. Dean keze automatikusan a pisztolya felé vándorolt, ahogy beljebb lépett egyet, és valami megcsörrent a talpa alatt. Lenézett, és egy gyűrött, üres csokipapír volt a cipője alatt.
Összenézett két társával, majd mindhárman beljebb léptek, óvatosan nézegetve körbe-körbe. Ha az volt a dolgok hátterében, akire a csokoládépapír utalt… akkor jobban jártak, ha vigyáztak. Az egyik asztalon három, nagy csomag, bontatlan, csokoládés M&M’s volt, mellette egy apró levéllel, amit Sam vett először a kezébe. Elolvasta, megforgatta a szemeit, majd továbbadta Deannek.
Boldog karácsonyt, srácok. Élvezzétek, amíg tehetitek.
P.S.: Tesó, tudom, hogy nem szokásod enni, de higgy nekem: ezt megéri megkóstolni.
Talán az egyetlen jó dolog, ami az emberektől származik.
P.P.S.: Az összes többi édességet leszámítva.
P.P.P.S.: Meg a nőket. Nők és édesség együtt? Hmmm.
- Azt a perverz, édesszájú dögöt. Cas, néha tanulhatnál a bátyádtól. Még hogy Urielnek volt a legjobb humora… Neki van a legjobb stílusa közületek, komolyan. – szólalt meg Dean, miközben továbbadta Castielnek a levelet.
- Érdekes módon a múltkor még alig vártad, hogy megölhesd. – jegyezte meg Sam, még mindig gyanakodva méregetve az ajándékokat, mire Dean csak a szemeit forgatta.
- Oké, az frusztráló, ha naponta kinyír, de el kell ismerned, hogy van stílusa.
Castiel szintén értetlenkedve pislogott saját édesség-adagjára, láthatóan képtelen volt megérteni, miért is akarja a bátyja rászoktatni őt is az édességekre. Eközben Dean már vidáman szuvasította fogait az arkangyal ajándékával. Öccse csak nagy sóhajjal megforgatta szemeit, és inkább elindult lezuhanyozni – elvégre még mindig magán viselte a nem sokkal korábbi vérfürdő nyomait.
*
Fél órával később már mindhárman letusolva, tiszta ruhában voltak, de még mindig csak Dean mert enni Gabriel ajándékaiból. A másik kettő talán attól félt, hogy minimum telenyomta amfetaminokkal az arkangyal őket, szóval vigyázó szemekkel figyelték az idősebb Winchester fiút, akin azonban egyáltalán nem látszottak ilyesféle tünetek, ám végül irritáltan megrázta a fejét.
- Abbahagynátok a bámulásom? Lehet, hogy az örök mókamester kicsit kedveskedni akart nekünk.
- Mikor akart ő kedveskedni? Fájdalmas leckéket tanítani, azt igen. De nem kedveskedni.
Dean csak megforgatta a szemeit, majd leugrott az ágyról, és kihúzta az egyik fiókot.
- Elmentem pár napja apa raktárához. Tudod, amikor úgy este nekem estél hisztizve, hogy mégis merre jártam.
- Én nem hisztiztem!
- Aha, persze, nem. Szóval, a lényegre visszatérve… találtam ott pár dolgot, aminek szerintem örülnél. Boldog karácsonyt, Sammy.
Ezzel egy kisméretű, fából készült dobozt nyújtott Sam felé, amit a fiatalabb Winchester csodálkozva vett el, és nyitott ki. Abban több apróság is volt… másolat Sam eredményeiről a Stanfordon, képek róla és Jessicáról, amiket mintha lesből vettek volna, vagy olyanok, amilyeneket internetről lehetett kinyomtatni. Egy-két bulifelvétel, például az elsőévesek báljáról, ahol Sam eléggé keresztbeálló szemekkel nézett a kamerába.
- Ez a kedvencem – mutatott éppen erre a képre Dean. – Nem azt mondtad, hogy nem jártál bulizni?
Sam megforgatta a szemeit.
- Azt mondtam, nem az volt a jellemző. De néhányra elmentem, tudod, nem akartam kilógni a közösségből. Az elsőévesek bálja pont ilyen, ha elsősként nem mész el, el vagy ásva.
- Persze, magyarázkodni könnyű – vigyorgott Dean.
Sam erre már inkább nem is válaszolt, csak nézte tovább a fényképeket. Dékáni dícséretnek a másolata, minden ott volt Sam egyetemi életéről, rögzítve volt.
- Apa tényleg figyelt engem…
- Persze, hogy figyelt. Nem hagyhatott teljesen magadra. Hiába mondta, amiket. És büszke volt rád. És még mindig az, bárhol is van.
A fiatalabb fiú pár pillanatig csöndben volt, azután válaszolt csöndesen.
- Tudom. Köszönöm, Dean.
Ezzel Sam félrerakta a dobozt, felállt, és a saját szekrényéhez lépett, ő is elővéve egy, kicsivel nagyobb dobozt.
- Az igazság szerint aznap én se voltam a motelben, ahol akkor szálltunk meg. Engem Sari hívott fel, tudod, az a kislány, aki a családjával a… régi házunkban él.
- Valami baj volt? – kérdezte automatikusan Dean, de Sam csak megrázta a fejét.
- Nem, szerencsére nem. Csak tudod, az édesanyja megőrizte a számunkat, és felhívott, mert talált a pincében valami érdekeset.
- Úgy érted, másfajta érdekeset, mint a múltkori kopogószellem, és a fényképeink?
Sam csak ránézett bátyjára szúrósan, mire Dean megadóan felemelte a kezeit. Oké, az anyjuk szellemét direkt nem említette… de inkább csöndben hagyta, hogy Sam folytassa a történetet.
- Szóval… ő ezt találta. És mivel elsősorban a te dolgaid, hát gondoltam… boldog karácsonyt – és ezzel átnyújtotta a dobozt.
Dean ajándéka is elsősorban fényképek voltak, bár volt pár ütött-kopott régi játék is. Kis autók, apró akciófigurák, olyan kis zöld katonák, amilyenekkel egy négy éves fiú el-eljátszogatott. És fényképek. Dean első születésnapja. Dean végre ül. Dean első biciklije. Még a normális életéből, abból a rövid négy évből, amikor olyan volt, mint bármelyik másik kölyök.. Pislogott párat, majd felnézett.
- Köszönöm, Sammy.
Hosszú csönd következett, majd Dean megrázta a fejét. Sose volt azt érzelgős pillanatok híve.
- És még te akadtál ki rám, amikor te se voltál itthon?
Sam csak nevetve megrázta a fejét, és Dean is az orra alatt somolyogva huppant vissza az ágyára, tovább eszegetve az édességet, Castiel meg végig figyelte őket. Figyelte őket, az egyik székből, a testvéri ajándékozást, a piszkálódást, és mégis, ezt a fel nem bontható szeretetet, ami a két fiú között volt. Ő… hiába volt ennyi testvére, mikor számíthatott így rájuk…?
Család. Az ő apjával… évszázadok óta nem beszélt. Soha nem is látta. A fiúk sem látták évek óta, és halott volt, de még mindig… és ők ott voltak egymásnak.
Hiába indította el gyakorlatilag az egész Winchester család az apokalipszist, Mary azzal, hogy alkut kötött Azazellel, John azzal, hogy kiképezte a fiait, Dean azzal, hogy megtört a pokolban, Sam pedig azzal, hogy megölte Lilithet… nem tudtak neheztelni egymásra, és Castielnek volt egy olyan érzése, hogyha John és Mary élnének, akkor a négy Winchester közös erővel harcolna, mindenfajta sértettség nélkül. Igen, Dean neheztelt Samre, de az nem Lilith megölése miatt volt, közelről sem.
Lehajtotta a fejét, és a következő, amit észrevett az volt, hogy két oldalról is felhúzzák, és felnézve bizony a két Winchestert pillantotta meg, sok jót nem sejtetően mosolyogva.
- Cas, te sem maradhatsz ki a jóból, de nem ám. A mi ajándékunk neked az, hogy segítünk lazítani. – vigyorgott szélesen Dean, Sam csak bólintott, Castiel meg értetlenül rázta a fejét.
- Lazíta… mi? Nem, Dean, nem akarok megint… megint… olyan helyre menni! – tiltakozott az angyal. Túl mély nyomot hagyott benne a múltkori látogatása a piroslámpás házban. Nem akart egyhamar hasonló helyre keveredni.
Sam értetlenségét, és Castiel tiltakozását látva Dean felkacagott.
- Nyugi, Cas, most nem a szüzességed a téma. – jelentette ki, mire Castiel lesütötte a szemeit, Sam arcán meg mindentudó vigyor jelent meg. – Egyszerűen csak… lazítasz egyet. Abból semmi baj nem lesz.
- Milyen lazítás? – kérdezte gyanakodva felpillantva a cipője orráról az angyal.
- Van a közelben egy klub. Ahogy láttam, menő táncpadjaik vannak. DDR, baby!
- DD… mi…?
És hogy a táncpadozás hogy sikerült, és végül is Gabrielnek volt-e hátsó szándéka az édességekkel, és hogy egyáltalán az egész apokalipszisből mi sül ki a végén… az már egy másik történet.
Utolsó kommentek