Kinek készült az ajándék: Titanie
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: erőteljesen fluff
Leírás: Egy fáradt halálfaló, nem önkéntes gyerekfelvigyázás, kiharcolt mesemondás, bűverejű kívánság, Hamupipőke. Tölcsérszerű szerkezet, mert Piton se bír el mindent. :) A részletek természetesen a Hamupipőkéből származnak.
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: Alapvetően ez: Perselus Piton az unokahúgára vigyáz. A kislány azt kéri tőle, hogy olvassa fel neki a Hamupipőkét, s Piton vonakodva bár, de megteszi, azonban egy véletlenszerű varázslat következtében Hamupipőke életre kel és Perselus idegeire megy. Humoros sztorit szeretnék, happy enddel (de Pitonnak és Hamupipőkének nem kell összejönnie, tisztában vagyok vele, mennyire furcsa pár lennének...:P)
De említés szintjén egy másikat is beleraktam: A Wizengamot úgy dönt, hogy Sirius örökbe fogadhatja Harryt, de Sirius meghal, s mivel az ő legközelebbi rokona Narcissa, Harry a Malfoy-kúriába kerül. Ennek a helyzetnek persze senki nem örül. Humoros, slashmentes sztorit szeretnék.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Csak mese ez a figura
Perselus Piton fáradtan és meggyötörten lépett ki otthoni kandallójából. Még arra se pazarolta megmaradt erejét, hogy leporolja magát. Pillantása a sarokban álló asztalkára esett, s a fekete íriszei megcsillantak a whiskys üveget látván, de még az odavezető pár méter is maratoni távolságnak tűnt a számára. Így végül csak nagyot sóhajtott, mint holmi egyszemélyes vert sereg, majd tett két lépést, s remegő lábakkal a karosszékbe rogyott.
Rohadt Cruciatus.
A bájitalok bajnokának immár jó ideje volt egy olyan érzése, hogy mindennek az orr az oka. Neki nagy volt, a Sötét Nagyúrnak meg egyáltalán semmilyen sem. Viszont, még az orron túl is, elegendő volt csak tüsszenteni vagy köhögni egyet a nem megfelelő időben, és máris kezdetét vehette a Voldemort kedvenc szeánsza, amikor addig átkozta és kínozta a szerencsétlen halálfalót, amíg az a végelgyengülés szélére nem került. Meg hát, alapjába véve is: a Nagyúrnak szolgálni nem volt egy életbiztosítás.
Perselus nyögött egy nagyot, majd megdörzsölte a bal alkarján bizsegő Sötét Jegyet, és áhítatos pillantást vetett a túlzottan messzinek rémlő gabonapálinka felé. A következő másodpercben pedig minden erőfeszítést nélkülözve egyszerűen elaludt.
Álma különös, szinte rémisztő volt. Az események meglehetősen valótlanok voltak, mondhatni egy teljesen alternatív univerzum állt össze Perselus elméjében. Tudattalanjának ugyanis sikerült azt a történést összehoznia, hogy Sirius Black ártatlansága pár év után mégis bebizonyosodott, így többet nem kellett bujdosnia a férfinak. Ennek következtében azon nyomban kérvényt is nyújtott be a Wizengamotnak a hétéves kis Túlélő örökbefogadását illetően, amit a nagy tanács mindenféle ellenvetés nélkül elfogadott. Perselus csak húzta a száját, hogy miféle nevelésben részesülhet majd Potter, ha arra a faragatlan csavargóra bízzák… Azonban ez sosem derülhetett ki, ugyanis Sirius egy felettébb balsikerű lépcsőkorláton való szörfözés következtében a nyakát törte. Végzetes szórakozás volt, amolyan utolsó csínytett.
Alig pár perccel később már minisztériumi bagoly érkezett a Malfoy-kúriába, egy határozatot egyenesen Narcissának címezve. Mivel a varázslók és boszorkányok nagy halálozási rátájának következtében ő volt Black legközelebbi élő rokona, a bürokrácia úgy döntött, onnantól kezdve az ő felelősségük Nagyuruk legnagyobb ellenségének neveltetése, ruháztatása, élelmezése. Roppant mód kényes szituáció.
A Malfoyok egymással versenyt vívtak kiakadásban. Lucius kivételesen feladta visszafogott stílusát, és össze-vissza csapkodott a pálcájával, majd hatalmas zsák galleont felkapva célirányosan egyenesen Cornelius Caramel felé vette útját. Ha kell, lefizeti ő az egész minisztériumot – hisz nem az lett volna az első eset –, de hozzájuk az a fattyú nem kerül, az fix! Draco nagyfiúhoz méltatlanul felsietett a szobájába duzzogni, és néma tüntetésbe fogott. Narcissa csak pislogott, hogy ezt mégis miért érdemelte? Olyan békés volt az élete, összejövetelek, vásárolgatások… ohne stressz. Hogy mennyi gond és ideg lesz ott…? Azonnal el is kezdte írni, miféle ránctalanító, frissítő, üdítő, de legfőképp nyugtató főzetekre lesz szüksége.
Piton ha akarta volna, se tudta volna kihúzni magát a készülődő szappanoperából, tekintve, hogy mind Dumbledore, mind Voldemort szinte saját kezűleg lökné őt a helyszínre. Bármely oldalon is állna, kém vagy ellenkém, megszívta volna.
Hatalmas szerencséjére épp abban a pillanatban ébredt számára élete leglidércesebb álmából, mikor épp Potter pesztrálásával akarták megbízni őt. Mit szépítsük a dolgot, Piton már a gyerekek gondolatától is kiverte a víz. Hát még ha az a gyerek az ifjú Harry Potter volt! Na nem!
Gondolatmenetéből a csengő hangja mozdította ki.
Ki a nyavalya lehet ilyen későn? Amilyen jó hangulatomban talál, köszönök neki egy Avadával.
Odabotorkált a bejárati ajtóhoz, de azonnal megbánta, hogy kinyitotta, amint meglátta egyetlen nővérkéjét kinn toporogni a küszöbön négyéves lányával egyetemben.
- Phaedra… Merlinre kérlek, most nem vagyok olyan állapotban, hogy végighallgassam a sirámaidat – nyögte megadóan.
- Oh, ne aggódj, Perselus, csak egy percre ugrottam be – legyintett a nő. A férfi megkönnyebbültségében sóhajtott – túl korán. Ugyanis Phaedra még nem fejezte a mondandóját. – Csak azért jöttem, hogy itt hagyjam nálad Eloise-t a hétvégére, mert elhoppanálunk egy csendes kiruccanásra. Már évek óta nem voltunk kettesben, úgyhogy addig vigyázol az unokahúgodra, rendben? Tudom, hogy tiltakozni szeretnél, de ne aggódj, nem lesz vele semmi gond! Ugye jól fogsz viselkedni, amíg Perselus bácsival leszel, Eloise? – kérdezte a lánya felé fordulva. A kis pöttöm olyan határozottan bólintott, hogy lófarokba fogott éjfekete haja is táncra perdült. – Helyes. Na akkor én nem is zavarok tovább, vasárnap jövök érted, kicsim – fordult csemetéjéhez, megpuszilta búcsúzóul, majd még mindig megszeppent bátyja felé intett, és elhagyta a süllyedő hajót.
Perselus köpni-nyelni nem tudott.
Még mindig álmodom. Gyerünk, pajtás, ébredj fel!
Sajnos azonban már nagyon is a valóságban volt, amit több dolog is igazolt egyszerre: Érezte ugyanis az utcáról beáradó hideg szellőt, az ajtógomb túlzott szorongatása következtében kezébe beálló fájdalmat, de legfőképp látta a küszöb előtt a lábain előre-hátra dülöngélő lányt. Nagy szemekkel pislogtak egymásra, de mivel a kommunikációnak ezen formájában egyikük sem volt díjnyertes, Eloise megtörte végül a csendet:
- Ömm, Perselus bácsi, nem mehetnék be? Tudod… tudod, nekem pisilni kell! – csipogta gyermeki őszinteséggel. A férfin egyszerre több agyvérzés is úrrá lett. Ottmaradt egy kölökkel (amiért le kell még számolni egyetlen testvérével), még a Perselus bácsit se volt ideje és Avadája feldolgozni, máris ott volt a következő probléma, vajon szobatiszta volt-e már az unokahúga. Piton nem tudod olyan sokat a gyerekekről (úgy is lehetne mondani, hogy gyakorlatilag semmit), így fogalma se volt róla, mit tegyen. Illetve volt, de attól az eshetőségtől újabb stroke-ot kapott.
- Nya, akkor beengednél? Lééccii! Nagyon kell! – nyafogta Eloise. A férfi ettől végre feleszmélt, és elállt az útból, így a kislány gyors léptekben betipeghetett a házba.
- Az az ajtó a fürdő – mutatott a megoldásra, arra gondolván, a kis lüke még nem ismer olyan fogalmakat, mint balra és első. Legnagyobb félelme látszott beigazolódni, mikor Eloise nem sietett hanyatt-homlok a helyiségben, ellenben továbbra is az előszobában toporgott.
Ajjaj.
Mégis milyen formában érdeklődje meg, hogy miként áll szobatisztaság ügyileg? De nem volt más út, csak előre.
- E-Eloise, mondd… te még mindig pelenkát használsz? – kérdezte, miközben homlokán csak úgy gyöngyöztek az izzadságcseppek.
- Még mit nem, Perselus bácsi! Minek nézel te engem, óriáscsecsemőnek? Én kész hölgy vagyok, már réges-rég leszoktam a gumibugyiról! – Azzal sértődötten felhúzta az orrát, és fejedelmi léptekkel a fürdőszobába masírozott.
- Hála Merlinnek… - szaladt ki Perselus száján megkönnyebbülésében. Hosszú hétvége elé nézett, annyi szent. Azon morfondírozott, hogy nem lenne-e konstruktív már rögtön az elején valami gyorsan ható mérget nyelni… Vagy végszükség esetén nyeletni Eloise-szal, mert még ezt a verziót sem tekintette elvetendőnek.
- Ez nagyon jól esett, már alig bírtam tartani – regélte a szobába visszatérő lányka. Piton egyre jobban közeledett a túl-sok-információ állapotáig, de becsületére legyen mondva, még tűrt. Egyre csak azon kattogott belül, hogy mivel üsse majd el a minimum három adagnyi végtelenséggel felérő időt, amíg Phaedra vissza nem tér.
- Öhm, nos gondolom, vacsoráztatok már, tekintve a késői órára…
- Igen-igen, Perselus bácsi. Mind megettem a borsófőzeléket, úgy bizony! Anyu meg is dicsérte, milyen ügyes voltam. Sőt, már meg is fürödtem, tiszta vagyok, mint a patyolat! – vigyorgott bácsikájára.
- Legalább nem varrt mindent az én nyakamba a jóanyád – pusmogta Piton horgas orra alatt. – A magad fajta gyereknek már rég aludnia kéne – jegyezte meg immár fennhangon.
- Igen-igen, Perselus bácsi, máskor ilyenkor már rég takarodó idő van, de az anyu úgy gondolta, ha tovább maradok fenn, akkor könnyebben elalszom majd az idegen ágyban – jelentette ki nagy természetességgel. Olybá tűnt, kettőjük közül a négyéves volt jobban tisztában a dolgok menetével.
- Öhm, nos igen – masszírozta meg sajgó tarkóját a férfi –, akkor meg is mutatom a szobádat, hogy mehessünk aludni mindketten. Gyere utánam – adta ki az ukázt, és hátra se pillantva felvonszolta magát a szűk, ámde nyikorgós lépcsősoron az emeletre. Eloise vidáman követte, ugrándozva lépcsőfokról lépcsőfokra – Perselus esküdni mert volna, hogy az idegein szökdécsel a lány.
Ráadásul még magában is dudorászik… van még lejjebb?
- Tessék, ez a vendégszoba – állt meg a férfi a helyiség ajtaja előtt. – Az enyém a vele szemközti, ha szükség lenne rám, de ne legyen. Hoztál magaddal hálóruhát? – Eloise határozottan és nagyon mosolyogva bólintott, és a hátizsákja felé bökött. – Helyes. Öltözz át, aztán nyomás aludni. Jó éjt – morogta, azzal a folyosón hagyta a pislogó lányt.
Erőtlenül vetette le magát az ágyára, magában egyre csak azon agyalva, miként érdemelte ő ezt? Talán túl mogorván bánt a roxforti házimanókkal, és ezért büntették az éppen csak elkezdődött téli szünetében? Minden megeshetett, és annak az ellenkezője is.
Már épp elszenderedett, mikor halk kopogást hallott kintről.
- Nem vagyok itt – szólt ki a folyosóra, amit Eloise nyilván szívélyes invitálásnak vett, mivel benyitott a professzor hálójába.
- Perselus bácsiii… - kezdett rá a lemezre az immáron pixis pizsamába bújt lány.
- Szent szalamandra, mit akarsz már megint? – szakította félbe Perselus.
- Nem tudok egyedül elaludni, takargass be! – Piton válaszul csak egy hangzatos nemet mondott volna, de tudta jól, hamarabb szabadul, ha enged. Így ismét mártírosan sóhajtott egyet – ki tudja, hanyadjára már az este folyamán –, és feltápászkodott, hogy lefektesse a kiállhatatlan miniperszónát. – De haladjunk, szeretnék végre aludni – fűzte az eseményekhez kedvetlenül.
A kislány teljesen belelkesült, mint a villám, úgy sietett vissza alkalmi szobájába. Mire nagybátyja is bevánszorgott, addigra ő már rég az ágyon ugrált.
- Perselus bácsi, Perselus bácsi! Gyere és mondj nekem egy mesét!
- Eloise, nyugodj – szólt a kimért felelet.
- Na de Perselus bácsi! Megígérte az anyu, hogy amíg te vigyázol rám, az altatás is a te feladatod lesz – hadarta mindezt egyetlen lélegzettel.
- Aztán békén hagysz éjszakára? – kérdezte az agyongyötört férfiú, nem is sejtve, mibe rángatta bele magát. Eloise szemei csak úgy csillogtak örömében!
- Persze, Perselus bácsi! Úgy fogok aludni, mint a tej, Perselus bácsi! Majd meglátod! Nagyon édes vagyok ám, mikor alszom, az apu is mindig ezt mondja.
- Igen, mert addig se beszélsz – szúrta közbe Mr. Vitriol.
- Hogy te milyen buta vagy, Perselus bácsi! Persze hogy az ember nem beszél, amikor alszik, Elvégre, akkor már nem is aludna, hanem ébren lenne, nem tudtad?
A félvér herceg már nem bírta követni, furmányos elméjén kifogott egy négy esztendővel versengő lány. Szégyenletes. Bizonyára túl sok koffein lehetett az esti tejben. Vagy az ő szervezetében volt túl kevés alkohol – ez utóbbit határozottan érezte.
- Rendben – adta be keskeny derekát -, megint te nyertél. De csak egyetlen mese, aztán többet ma már nem szólsz hozzám!
- Így görbüljek meg – esküdözött Eloise, majd lehuppant az ágyára, és gyorsan be is takaródzott.
A férfi rég érezte magát ennyire lányos zavarban. Lassan felemelte az íróasztaltól a széket, és közelebb vitte a lányhoz. Közben kihordott egy szívinfarktust is, tekintve, hogy fogalma sem volt, honnan a búbánatból szedjen elő egy mesét?
- Én nem tudok egyetlen mesét sem, Eloise. Illetve igen, de azoktól garantáltan több évre előremenően rémálmaid lennének. – Őgunyorossága ajkai félmosolyra húzódtak.
- Semmi gond, Perselus bácsi, én készültem ám! – Azzal már fel is pattant ismét, és a hátizsákjából előkapott egy sokat látott mesekönyvet. – A Hamupipőke a kedvencem, minden este azt olvassák fel nekem – mondta, miközben Piton kezébe nyomta a kötetet, és visszamászott a párnák közé.
- Hamumimőke? – kérdezett vissza reflexszerűen.
- Ha-mu-pi-pő-ke – tagolta szépen Eloise. – Ez egy mugli mese, de én nagyon szeretem. Neked is tetszeni fog biztosan, Perselus bácsi!
- Igen, az valószínű – jegyezte meg ironikusan. – Jó, akkor legyen az, de ismétlem: ha a mesének annyi, neked is véged, alszol, mint akit fejbe vágtak.
Mit volt mit tenni, Piton nekikezdett, miközben arra gondolt, miként lehet az emlékezetmódosító bűbájt önmagára alkalmazni. Mert még az elképzelés is borzongtató volt, hogy ezt belőle valaki valamilyen úton-módon, intravénás Veritaszérummal mégis kiszedi. Vagy ami még rosszabb eshetőség volt, maga a Sötét Nagyúr leli majd meg elméjében… Végigfutott rajta a hideg.
Monotonon nekikezdett az egyszer volt, hol nem voltnak, mintha csak az útinformot mondta volna be a rádióba. Eloise azonban nem zavartatta magát emiatt egy cseppet sem, ő így is teljes mértékben élvezte a performanszot, kedvenc részeinél hangosan kacagott már jó előre.
- Alszol már? – érdeklődött, mikor még a két perc sem telt el.
- Ugyan dehogy, Perselus bácsi! Mindig megvárom a mese végét, nem tudok úgy elaludni, hogy nem tudom, mi lett az.
Piton már meg se lepődött ezen. Így hát olvasott tovább rendületlenül.
- Páráriririm-páráriririm, ezt énekelték az egérlányok. Lálálálárírom, felelte rá Hamupipőke – olvasta Perselus, olyan arckifejezéssel, amiről sugárzott, fizikai fájdalmat okozott minden egyes szó. - Pam-pam. A szivárvány ragyog az égen, higgyél a mesékben. S az álmod egyszer majd valóra vál.
- Awww, ez olyan szép! – kommentálta az eseményeket Eloise. – És meg is ható, bizony! Nagyon igaza van Hamupipőkének, hinni kell a mesékben, mert azok valóra válnak ám, én tudom!
Megható? Inkább hányinger…
Piton úgy döntött, ő már inkább nem szól semmit, annál hamarabb szabadul. Így hát folytatta azzal, miként barátkozik össze a szőke hősleány az új egérrel, és milyen feladatokkal bízza meg gonosz mostohája nap mint nap. Annál a résznél még maga a férfi is teljesen belelkesült, szinte már élvezetet is talált a történetben – legalábbis ami a parancsolgató vénasszonyt illette.
- MOSD LE! POROLD KI! SÚROLD FEL! TISZTÍTSD MEG! NE FELESELJ! EREDJ! – kiáltozta Piton teljesen beleélve magát a szerepébe. Bezzeg a te édes csalogány, te kedves csalogány részt már nem adta elő olyan szemléletesen. Szóvá is tette kis közönsége azon nyomban!
- Ez így nem jó, Perselus bácsi! Tisztára elrontod az egészet! – pattogott Eloise. – Ha a mesében énekelnek, akkor azt neked is énekelve kell mondanod! Ez a lényeg!
- Le ne kottázzam esetleg? Vagy így, vagy sehogy – zárta rövidre a vitát, tovább folytatva ugyanolyan hangnemben, mint a közbeszólás előtt. Már rég lemondott arról, hogy valaha is véget érne ez az éj, és békésen a párnájára dönthesse a fejét.
A mese fordulóponthoz érkezett, mikor is a mostohák szétcibálták Hamupipőke ruháját, merő testvéri féltékenységből és gonoszságból, amit Piton maga nem látott akkora nagy katasztrófának. Ellentétben a kis vendégével…
- Ó, Eloise, könyörgök, mit sírsz most meg? Úgyis tudod, mi a vége! Hiszen minden éjjel végighallgatod.
- Hamupipőke most nem tud miben elmenni a bálba! – szipogta, miközben apró öklöcskéivel könnyáztatta szemeit dörzsölte. – Nem lesz ideje rá, hogy megvarrja a ruhácskáját! A nővérei olyan gonoszak, igaz, Perselus bácsi? Sose szabad így viselkedni, mert nézd meg, most Hamupipőke nem hisz a mesékben!
- Ő egy mesefigura – sziszegte a fogai között.
- Nem igaz, én tudom, hogy létezik! – csattant fel Eloise.
- Folytatnám – adta fel már igen egyszerűen a csatát a férfi. – Különben pirkadatig itt leszünk.
- Jó, de ígérd meg, hogy a végére minden rendbe jön!
Piton újfent megfogadta, százkettedjére is, hogy neki sohasem lesz gyereke. A tündérkeresztanya megérkezése különösen kínzó volt a fekete denevérnek, főleg olyan cukros dolgokat kiejteni a száján, mint abrakadabra, ügyelj szavamra, csiribí-csiribá bó. Ha korábban úgy gondolta, nem süllyedhet mélyebbre, ezek után már nem kételkedett benne, hogy de.
- És ugyanez három éjszakán át – összegezte az eseményeket, majd átlapozott a kihagyott részeken.
- Ne csalj, Perselus bácsi! Mondd végig tisztességgel!
Hiába érezte, hogy titkon büszkének kéne lennie unokahúgára, aki szemtelenül fiatal kora ellenére máris a kínzás nagymesterasszonya volt, mégis abban a pillanatban rokoni méltányolásnak még csak a szikráját se lelte mellkasában.
Keserves percek árán, de csak sikerült végigmenniük a bálokon, az elhagyott lábbelin, a nagy keresgélésen és megtaláláson, nem maradt más hátra már, csak a lezárás.
- És boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Egészen addig, hiszen a végén mindenki meghalt.
- Mii? – Eloise szemei egy-egy nagyobb méretű tepsivé avanzsáltak, és minden várakozás vagy előkészület nélkül kitört belőle a zokogás.
- Nem! Nem haltak meg – tiltakozott Piton, mintha csak az élete múlott volna a dolgon. Bár feltételezte, hogy ez a lehetőség merőben közel állt a realitáshoz. – Minden szép és nyálas a világban, aludj már – csattant fel és csapta össze a könyvet.
- Perselus bácsi, szerinted ha elég jó kislány leszek, akkor vajon meglátogat engem Hamupipőke?
- Kevered őt a télapóval, Eloise. Hamupipőke csak egy mugli mesefigura, nem látogat ő meg senkit sem.
- De igenis létezik! Az anyu is mindig azt mondja! – kötötte az ebet a karóhoz a lány.
- Lehet, mivel édesanyád szellemi képességei meglehetősen körülhatároltak. Aludj. – Azzal felállt székéből, az asztalra helyezte a könyvet, és visszavonult saját kis szobájába pihenni. De még mielőtt kilépett volna az ajtón, figyelmeztetőleg és emlékeztetőleg visszaszólt Eloise-nak:
- Egy mukkot sem akarok hallani reggelig.
- Akkor is tudom, hogy létezik! – duzzogott a magára maradt lány, kicsi kacsóit összefonva mellkasa előtt, ajkait beharapva. – Majd én megmutatom Perselus bácsinak, meg én! Hogy is van pontosan? A szivárvány ragyog az égen, higgyél hát a mesékben. S az álmod egyszer majd valóra vál – szavalta áhítatosan, majd hanyatt dőlt, és nem sokkal utána el is nyomta az álom.
Utolsó kommentek