Ajándékozott: StormBird

Korhatár: 18

Figyelmeztetések: SLASH

Leírás: A 35 éves Harry visszaemlékezései

Kívánság: Harry ráébred, hogy tinédzser hormonjai nem a lányok, hanem a fiúk felé terelik a gondolatait. Elfoglalva azzal, hogy legyőzze Voldemortot, sosem döbbent rá, hogy a homoszexualitás elfogadott a varázslóvilágban, így mindenféle érdekes helyzetbe kerül, miközben titkolni igyekszik beállítottságát, és azt, hogy talán megtalálta azt is, akivel el tudná képzelni a hátralévő életét (Harry párja lehet bármelyi fiú vagy férfi a HP könyvekből, de az ért legyen realisztikus, azaz ne a legrondább/legöregebb/legfurább pasi legyen)

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

 Jó olvasást!

Karácsonyi puding

(Harry monológja)

Utálom a karácsonyokat.

Régebben a Roxfort falai között minden téli szünetet ott töltöttem, a karácsony annyit jelentett, hogy a Nagyteremben felállított karácsonyfa körül elénekeltük a Stille Nicht-ot, kellemes karácsonyt biccentettem az utált bájitaltan-tanárom és Bimba professzor felé, majd Dumbledore igazgató úr a szobájába invitált, hogy kettesben igyunk meg egy teát.

Dumbledore igazgató úr második apám volt, illetve harmadik, mert rég halott apám szerepét Sirius keresztapám igyekezett átvenni, nem rajta múlt, hogy boldogságunknak hamar vége szakadt.

Így Dumbledore kényelmes foteljébe telepedve hallgattam okos tanácsait a továbbiakra vonatkozóan. Igyekeztem odafigyelni, de gyakran elkalandoztam. Fura dolgok jártak a fejemben, most így visszagondolva ennyi év távlatából, akkoriban nem is tudtam mit kezdeni ezekkel.

Azon az ominózus karácsonyon tizenhat és fél éves voltam. Ginny-vel - Ron bájos húgával - jártam, aki saját maga által készített sálat ajándékozott erre a karácsonyra. Szerettem? Ginny aranyos volt, meleg-barna hajával, élénk szemeivel, mosolyával sok-sok estét megédesített, ám egyre inkább éreztem: nem ez, amire vágyom.

Elmosolyodtam, ahogy ez a régi karácsony eszembe jutott.

Dumbledore professzor úrnak próbáltam megvallani azon a réges-régi estén a bajomat, ami miatt megkeseredett a legfinomabb falat is a számban. Emlékszem a pillanatra, amikor megakadt egy mondat közepén, észrevette elkalandozó figyelmem, és hirtelen rájött, hogy karácsony estéjén, a puding eszegetése közben nem a Voldemorttal szembeni harcmodor finomítására, eszköztáram bővítésére vágyom, hanem egy igazi, apa-fiú beszélgetésre.

- Mondd hát, fiam, mi nyomja a lelked? - kérdezte, figyelmesen rám pillantva félhold alakú szemüvege mögül.

- Professzor úr, én... nem érzem jól magam mostanában - próbáltam elejteni az engem mardosó gondokat, melyeket lelkem legmélyén vigyáztam.

- Talán Bimba professzor tud valami gyógynövényt a bajodra, meggyógyulsz, bármi is az! - bíztatott, ám nem derített jobb kedvre.

Lehorgasztottam fejem:

- Professzor úr, az én bajomra nem létezik gyógyital. Nem vagyok szerelmes Ginny-be.

- Talán másik lány felé húz a szíved? Nemcsak Ginny széplik a Roxfort kertjében - mosolygott rám cinkosan, ám ezúttal nem érte el, hogy lelkemig hatoljon.

Letettem a pudingos tányért, és megköszönve a vendéglátást, a hálóterembe siettem. Végigzuhantam ágyamon, és sírva fakadtam.

Nem értettem mi van velem.

A legszebb lány szerelme az enyém. Legádázabb ellenségemet eddig mindig legyőztem, barátaim vannak itt, és mégis. Valami NINCS, és hiánya egyre jobban megőrjít.

A kandalló tüze felé tartottam kezeimet. Kedvesemet vártam, aki hamarosan behozza a vacsoránkat, neki aztán folyton melegek a kezei, sose hideg a lába, mint nekem. Csókja maga a harmatos méz, ha hozzám simul, mintha kemence forrósága öntene el.

Felvettem teáscsészémet, és figyemesen megnéztem rajta a kacskaringós rajzolatot, majd belekortyoltam. Jázmintea. A kedvencem. Belemosolyogtam a csészébe, és folytattam az emlékezést.

Akkor még nem engedtem utat a vágyaimnak, melyek nem Ginny felé hajtottak. Hogyan is mondhattam volna el neki, hogy nem szeretlek már? Gyáva voltam? Lehet.

Gyakran elnéztem Draco és Dean szerelmes pillantásait, melyektől izzott a levegő, és fejemet csóváltam. Nem akartam én is ilyen dilissé válni a szerelemtől, hiszen hetek óta, mióta összejöttek, hiába vártam, hogy összemérjük erőnket, Dracót már nem érdekelték a gyerekes piszkálódások.

Letettem a csészét, és Dracóra gondoltam. Rájöttem, hogy harcunk - mely még elsős korunkban kezdődött - csak arról szólt, hogy tudat alatt folyton megkívántuk egymást.

Dumbledore professzornak vallottam meg egyedül - pár hét elteltével - , hogy Ginny szépsége nem hat rám úgy, és nem vonz annyira, mint Draco.

Elgondolkodva nézett rám, majd csak ennyit mondott:

- A puding próbája az evés, fiam. Próbáld meg fiúval, és utána tudni fogod, hogy melyik oldalra állsz: fiúk, lányok, vagy fiúk is lányok is.

Sokáig gondolkodtam szavain, és azóta is gyakran eszembe jutott.

Januárban visszatértek a diákok a Roxfortba, és én már sok átsírt éjszakán voltam túl. A karácsonyi szünetben történt valami: Draco és Dean szakítottak, legalábbis szüneteltették szerelmüket. Draco így újra velem foglalkozott, engem szívatott, és ennek módfelett nagyon örültem.

Senki nem tudta azt velem, mint Draco.

Azon a januári éjjelen kiosontam a hálóból, és titkon találkoztam vele. A prefektusi fürdőbe vitt, ami ilyenkor már üres volt. Fogta a kezemet, és nem tiltakoztam, elmentem volna vele a világ végére, annak ellenére, hogy aznap is fejbevert a mágiatörténet könyvével. Milyen jólesett bokánrúgni érte, de ennél sokkal jobban esett, amikor végre megtalálta egymást ajkunk. Kapkodó, türelmetlen, ügyetlen csók volt az első, de ezután sokszor részesített csókleckében. Akik utána jöttek, mind neki köszönhetik mesteri csóktudásomat, és a többit.

Nappal még eljátszottuk az egymást utáló kamaszokat, de heti két éjjel egymásra találtunk. Sose buktunk le, pedig gyakran úgy elragadott a szenvedély, hogy se láttunk, se hallottunk.

Akkor alig tizenhét voltam, most kétszer annyi. A háborúnak vége, Voldemort - és Draco - rég halottak már. Amikor elvesztettem, a csapástól majdnem meghaltam én is. Pár hétig Luciussal, Draco apjával próbáltuk feldolgozni gyászunkat, de rá kellett jönnöm, hogy Draco más, mint az apja, úgy a hétköznapokban, úgy a szexben. A sokat tapasztalt, biszexuális halálfaló nem adta meg nekem, amire szükségem volt, így hamarosan új szerető után néztem.

Évekig kerestem, míg megtaláltam a Kedvesemet, aki harmadik éve társammá vált. Szeretem, ahogy Dracót sosem tudtam volna szeretni. Sokban az ellentétem, de kiegészítjük egymást. Boldogabb vagyok, mint valaha.

Belép az ajtón, felnézek rá. Szeme ragyog, elém helyezi a tálcát az asztalra, és letérdel, ölembe hajtja fejét. A kandalló lángjainak fénye táncol hosszú haján, fürtjeibe rejtem kezeim.

Felemeli fejét, mosolya elvarázsol, betölt, megszínesíti a világomat:

- Emlékszel, hogy mondta Dumbledore? "A puding próbája az evés." Lássunk hozzá a karácsonyi pudinghoz - felkel, egy szeletet tányérra helyez, majd visszatelepszik a szonyegre.

Ulök a fotelben, lábaim előtt Kedvesem, aki egy falatot nekem nyújt, egyet bekap ő.

Lábaim érzéketlenek, de elfogad ilyennek, bénának, aki az utolsó csata után fotelba kényszerült. A varázsló, aki repülni tudott, Vodemort utolsó átkától megbénult deréktól lefelé.

Lenyelem a falatot.

- A puding próbája az evés. Ez fantasztikusan sikerült. De ugye tudod, Kedves, hogy Dumbledore nem csak erre értette? - kérdezem, mire feltérdel, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.

- Reméltem, hogy végül engem választasz, nem Ginnyt. Sokkal boldogabb vagy velem, mint vele lennél, igaz?

Megcsókol, és ezzel átizzítja fagyos végtagjaimat.

Amikor elereszt, hátradőlök, és arcomra kiül az elégedettség.

- Én is szeretlek, Ron! - vallom be halkan.