Második fejezet

- Ugye nem bántad meg? – nézett rá Ron a lányra.

- Nem – rázta meg a fejét Hermione és göndör fürtjei aranyosan megremegtek. – Rómeó és Júlia is ezt tették volna.

- De ha én Ronként csókoltalak volna meg? – kérdezte Ron egy csepp izgalommal a hangjában.

Úgy tett, mintha nem érdekelné a válasz, de Hermione tudta, hogy Ron nagyon is érdeklődik, hogy mit válaszol.

- Miért? Úgy csókoltál? – nézett rá.

- Én sem tudom – felelte Ron.

- Akkor volnál szíves Ronként megcsókolni?

Ronnak nem kellett kétszer mondani.

- Rómeó jobban csinálja, de már nem kell sokat gyakorolnod – mondta a lány komolyan, amikor Ron ránézett, de aztán elnevette magát.

- Júlia valahogy magabiztosabb – felelte Ron is, hogy valamivel visszavágjon.

- Vagy úgy – nézett rá a lány.

Hosszú másodpercekig csak néztem egymás szemébe.  Hermione Ron szeplőit nézte, ami annyira aranyos volt, hogy most is mosolygott rajta.

Ron meg Hermione mélybarna szemét nézte és a göndör, kicsit kócos haját.

- Nem – mondta végül Hermione.

- Mit nem? – rezzent össze Ron.

- Nem bántam meg, hogy Ronként is megcsókoltál.

Ron megint elmosolyodott.

- Tudod, Hermione, szerintem te csak azért akartál Júlia lenni, hogy engem megcsókolhass.

- Túl nagy az önbizalmad – jelentette ki a lány. – Megyek is.

- Hová?

- Hát aludni.

- De... Nem maradsz? – Ron nagyon furcsán érezte magát.

Most, hogy így szerelmet vallott, azt remélte, hogy tud beszélni Ronként is a lánnyal.

- Amikor azt mondtam, hogy nem bántam meg, hogy megcsókoltál, arra nem utaltam, hogy élveztem is – Hermione hátat fordított, nehogy elnevesse magát.

Ron azonnal a lány elé állt.

- Nem mehetsz el.

- Miért nem?

- Mert még van egy csókjelenet.

Hermione nem emlékezett rá, hogy lett volna még valami a darabban. Az esküvő volt hátra meg a nászéjszaka, de Ron erre nem gondolhat. Teljesen kizárt.

- Milyen csókjelenet? – kérdezte.

- Amiben elmondom, hogy szeretlek Hermione, és nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád, a hajadhoz, ami még most is gyönyörű és te is. Ahogy elmész mellettem, ahogy mosolyogsz és rám nézel, elolvadok. Még ha mérges is vagy, akkor is te vagy a legszebb.

- Huh, én nem is tudom, Ron – nézett rá Hermione. Nem számított ilyen heves érzelemkitörésre Rontól. – én is nagyon sokat gondolok rád mostanában...

- De?

- Nincs de. Csak annyiban hogy most el kell mennem! – Azzal egy kis puszit lehelt Ron szájára és elviharzott maga mögött hagyva az elképedt Ront.

Másnap jelentették Trelawney professzornak, hogy megoldották a problémát. A professzor azonnal látni akarta, ezért óra után meg is mutatták a jelenetet.

- Nagyszerű – mosolygott Trelawney. – Élethű, zseniális!

Kiérve a teremből Ron megragadta az alkalmat, hogy végre kettesben vannak.

- Ma fél hétkor dráma terem? Próbálnunk kell.

A lány bólintott és elrohant a Számmisztika órájára. Ron ábrándosan nézett utána, de a következő pillanatban  Harry ment oda hozzá.

- Ron ma edzés, jövő héten meccs a Mardekár ellen. Ötkor várlak a pályán a csapattal.

Az edzés tovább tartott mint Ron szerette volna, de erre csak akkor jött rá, amikor az öltözőből kilépve rápillantott a faliórára.  Fél hét múlt tizenkilenc perccel? Ron felkapta a holmiját és rohant a terembe, ami üres volt.

- Hermione? – kérdezte.

Senki nem válaszolt, csak a sajáthangját hallotta vízhangozni. Ron kétségbeesetten rohant ki a teremből és a folyosókat végig kutatva kereste Hermionét. Végül a klubhelyiségben talált rá a lányra, aki éppen szöveget tanult a kanapén.

- Miért nem vártál meg? – kérdezte.

- Miért késtél? – a lány fel sem pillantott a szövegből.

- Edzés volt, és nem néztem mennyi az idő. Meg tudsz bocsátani?

- Ronald – végre felnézett a fiúra. – egy próbáról lehet késni tíz percet, de ez nem csak egy próba volt. Vagy igen?

Ron mélyen Hermione szemébe nézett.

- Nem. Ez azt hiszem egy randi lett volna, de elbénáztam, mint szinte mindent.

Egy perc néma csönd telepedett közéjük.

- Ron – kezdte Hermione. – túlreagáltam egy picit...

- Nem, szerintem nem. Igazad van, nem kellett volna késnem. Olyan régóta vártam arra, hogy történjen valami kettőnk közt. Te olyan okos vagy és olyan elérhetetlen, hogy...

- Ron, nem vagyok ilyen... – Hermione elmosolyodott. – csak tudod még nem volt egy pasim sem és nem igazán vagyok olyan, mint Lavender, hogy fűvel-fával... És te vagy az első olyan fiú, akit szeretek, azt hiszem teljesen.

- Tényleg?

- Teljesen. Attól tartok.

- Tudod Hermione, ezt régóta tudtam.

- Mióta? – Hermione nagyon furcsán nézett Ronra.

- Körülbelül három perce, már ismerlek, a könyvet fordítva fogod, tuti nem olvastál.

- Oh, hát ha tudni akarod, éppen fejjel lefelé tanulok olvasni...

- Egy mélyen kivágott blúzban... – nézett Ron a lány ruházatára.

- Erre sajnos nem tudok mit mondani – sóhajtott fel az.

- Nem is kell – vigyorgott rá a másik. Ölbe kapta a lányt és megcsókolta. Leültek a kanapéra a tűzzel szemben és belenéztek a lángokba, Hermione feje Ron vállán pihent.

- Hermione – kezdte Ron. – én nem vagyok romantikus személyiség, de szóval akkor mi most járunk?

Hermione ránézett a félénk arcra, ami olyan viccesen festett így, hogy a tűz fénye megvilágította.

- Látszik, hogy egyáltalán semmit sem tudsz a lányokról – nevette el magát végül.

- Sajnos nem igazán. Da akkor mi a válasz?

- Szerinted? – nézett rá kacéran Hermione.

- Szerintem te teljesen belém zúgtál.

- Ezt nagyon hároméves szinten mondtad – nevetett a lány.

- Az agyi kapacitásunk így is elég magas, gondoltam lecsökkentem egy picit...

- Inkább ne beszélj – nevetett Hermione és belefojtotta a szót Ronba.

Ron csendben tűrte, hogy Hermione lefoglalja beszélőkéjét és úgy gondolta, ez a dolog biztosan az lesz amit soha nem fog megunni. Másra is gondolt, de gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. Aztán ahogy a csók még nem ért véget ez a gondolat újra és újra előbukkant a fejében és egyre tovább időzött ott.

Mit is tehetne? Tombolnak a hormonok –ahogy Ginny nevezte ezt az érzést, de Ron ezt kicsit többnek is érezte.

„Miért is ne lehetne?” – kérdezte magától Ron. - „ Kicsit korai lenne, de mihez képest? Majdnem hét éve ismerem Hermionét, több, mint három éve tetszik is, és azt hiszem egy éve szerelmes is vagyok belé. Mit gondolna, ha megmondanám neki, hogy szeretnék vele lefeküdni? Azt hiszem, először nem venné jó néven. Igen, meg ugye az én tapasztalataim is meglehetősen hiányosak. De még ő sem volt senkivel, és én szeretem...”

- Jobb lesz, ha most elmegyek aludni – Hermione egy kicsit zaklatott állapotban hagyta abba a csókot. – ez épp elég volt. Mára.

- Öhm,  rendben – Ron csak ennyit bírt mondani.

- Álmodj szépeket – suttogta Hermione egy halvány puszi után.

- Holnap az erkélyes rész és a halálos részt próbáljuk – mondta Ron.

Hermione csak bólintott és elindult felfelé a lépcsőn.

Este aztán nem bírt elaludni.

„ Ron tényleg szeret... Érzem az érintésén. Félek, pedig semmi rossz nem történhet. Hermione, szedd össze magad, végre szerelmet vallottatok egymásnak és összejöttetek, ezt akartad! Vagy nem? De, nagyon is, akkor most mitől félsz? Attól, hogy belenyúl a bugyidba. Jó nem pont így akartad ezt megfogalmazni, de a lényeg ez: félsz attól, hogy Ron többet akar. Mert ez a csók annyira finom volt és felért a világ összes legnagyobb és legromantikusabb szerelmi vallomásával. Még Rómeó sem csinálhatta volna jobban. Egyébként ez vele jár, ha

összejöttél vele, előbb-utóbb le kell feküdnöd vele. Inkább utóbb. De miért? Ron tudna várni, de... Milyen érzés hogy tudom, mire gondol és én nem hagyom neki? Megőrülök!” – szegény Hermione így viaskodott magában.

„ Na de mindegy, ahogy esik úgy puffan, majd lesz valami. Most inkább ismételd át a szöveget.”

Hermione elmondta szinte az egész Júlia-szövegét, de sajnos nem tudta befejezni, mert elaludt.

Előző fejezet    Következő fejezet