Ajándékozott: Pihe

Korhatár: 16

Figyelmeztetések: Slash

Leírás: Elborulás (név rejtve) módra, Kívánság Üst és persze karácsony alkalmából. Utólag is kellemes ünnepeket, valamint élményekben és ihletben bővelkedő Új esztendőt kívánok Pihének, és persze minden Snarry fannak.^^ Mert ugyebár mi mással is készülhettem egy Piton-Harry mániákusnak, mint egy teljesen OOC, karácsonyi témában íródott szösszenettel, melyben szó esik a karácsony mibenlétéről, fanatikusokról és lázadókról, valamint természetesen a szeretetről és szerelemről.

Kívánság: Szeretnék szépen kérni egy humoros/romantikus afféle buborék történetet, amin nem kell sokat gondolkodni, inkább csak nevetni. Perselus Piton legyen az egyik szereplő, a másik szabadon választható. Lehet AU, lehet OOC.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

- Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves télapó…

Felkötött egy újabb gigantikus méretű masnit.

- Minden gyermek várva vár, vidám ének hangja száll…

Egy pálcalegyintéssel egy kis extra csillámport vitt fel.

Nem, a babakék nem illik a zöldhöz. Legyen inkább piros.

Így ni.

Perselus hátrált egy lépést, s elragadtatva megszemlélte művét. Csodálatos. Egyszerűen meseszép. Biztosan örülni fog…

Megengedett magának egy huncut kis kuncogást, majd felnyalábolta masnikkal teletömött fonott kosárkáját, és továbbindult a folyosón.

- Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró…

Lassan már két órája rótta a folyosókat. A lépcsőkorlátok, a csupasz falrészek, az oszlopok minden egyes négyzetcentiméterét csillogó-villogó díszek, girlandok, masnik, fenyőágak borították. A magasból apró tündérkék szórták az aranyport az arra járókra.

Karácsony - sóhajtotta magában. A leges leggyönyörűbb ünnep széles e világon. A szeretet minden szívbe beköltözik, fantáziával ajándékoz meg, és olyan dolgokra vesz rá, amikre saját akaratodból sosem lennél képes. Majdnem miként az alkohol. De… ez valahogy más. Nem bódít el, nem forgat körülötted világot, csupán úgy érzed, a lelkedben temérdek hatalmas léggömb növekszik, és csak növekszik és növekszik, egészen addig, míg meg nem találod az ajándékaid a fa alatt. Főleg, ha előtte ilyen meseszépen feldíszített folyosókon vezet át az utad. Biztosan ő is imádni fogja…

Perselus ezen gondolatokkal kuncogott még egyet, és szökdécselősre váltotta halk surranását. Kezében a masnikkal teli kosárka himbálózott.

- Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó.

Perselus megtorpant. Tűnődve letette a földre a kosárkát és törökülésben mellé ült.

Hm. Télapó. Hatalmas, puttonyos bácsi, aki vastag (pamut) szakáll és szemöldök mögül árasztja jóságát a népre. A muglikra. És mi lenne, ha most a mágusokra is ontaná? És főleg, ha éppen rá…

Perselus körmönfont agyacskájának sem kellett kétszer mondani. Szája ismét fülig húzódott, ajkát elhagyta egy harmadik huncut kuncogás. Ez kell ide. Egy Mikulás.

Eközben Harry a Ron édesanyjától kapott kötött pulóvert cibálva le magáról rúgta ki a klubhelyiség portréját. Megígérte Hermionénak, hogy nem égeti el, ahogy Ron javasolta, hanem odaadja a „szegény, rabszolgalelkű, kihasznált” házimanóknak. A feje búbjánál megakadt a bolyhos ruhadarab nyaka, így vakon lépdelt. Ám alig tett meg három lépést, rájött, hogy valami nincsen rendben. A pulcsi immár se le, se fel nem mozdult, így a sötétségen át próbálta kifundálni, vajon mi lehet az, ami nem olyan, mint máskor.

Hát persze! A dallam, név szerint a „We wish you a merry Christmas”, ami még csak nem is halkan, hanem három tenor többszólamú előadásában hömpölygött keresztül-kasul a széles folyosón.

- Basszameg.

Harry leeresztette a kezeit, s fején a kötött pulóverrel sóbálvánnyá meredve állt. Elhatározta, nem, és nem fogja levenni kényszerzubbonyát.

Már megint ez a karácsony. És ha emlékezete és megérzései nem csalnak, a karácsonyajnározó muzsika nem éppen a legbiztatóbb jel Szentestén. Tudta mit fog látni. Hatalmas, giccses gömbök, mindenhol színes girlandok, fenyőfaágak, megbűvölt hó, ami nem olvad el, villódzó, lebegő fények és minden sarokban szegfű és narancs. És ki tudja, mennyi borzalmat tartogat még neki ő…

Egy halk nesz hallatszott a háta mögül, majd a Kövér Dáma gurgulázó, kissé talán kárörvendő kacagása terelte el figyelmét a lelki szemei előtt burjánzó undorító puccparádéról, amit ezen a mondva csinált ünnepen mindig elkövetnek mióta Harry Harry, és a Roxfort Roxfort. Gyorsan letépte magáról a gyapjúcellát, és megfordult. A Kövér Dáma festett székében ült, s kezében egy kupica tojáslikőrrel, arcán széles vigyorral fürkészte Harryt.

- Kellemes karácsonyt, Harry Potter! Hát nem csodálatos ajándékot kaptál tőle?

Harry nem válaszolt, inkább úgy döntött szembenéz a gonosszal. Megfordult.

Ebben a pillanatban döbbent rá, hogy az eddig oly gazdagnak hitt fantáziáját erősen alábecsülte. Minden megvolt, amit elképzelt, ám pár „apróság” kimaradt az elképzeléseiből. A páncélok nyakára hatalmas piros és zöld masnik voltak kötve, kezükben a kard helyét felváltotta az aranyszínű csillogó műanyag varázspálca, csillaggal a végén. A lebegő gyertyák apró, feldíszített karácsonyfáknak voltak álcázva, és a folyosó minden négyzetméterén található volt legalább tizenhét szaloncukor és három fagyöngy.

Hirtelen ötlettől és dühtől vezérelve belenyúlt a zsebébe, megragadta a pálcáját. Furcsán ragadós érzés volt. Lenézett. A pálca sehol, viszont egy hatalmas színes rózsaszíncsíkos cukorpálca volt a kezében, egy szintén méretes szalaggal, amiről egy apró cetli lógott. Hunyorogva közel emelte a szeméhez és elolvasta, ami rajta állt:

Én és a pálcád éjfélkor várunk az alagsorban, egy kis ajándékkal csak neked.

Üdv: a Te személyes Mikulásod

Harry begurult. Nem igaz, már megint!

Dühösen a szájába kapta a cukorpálcát. Nyámmogott rajta egy kicsit, s elmélázva bámult egy tőle alig egy karnyújtásnyira lógó aranyszínű gömböt. Másik kezét kinyújtva erősen belepöckölt a díszbe, mire az száz apró darabra szétpattanva kilőtt a négy égtáj felé.

Harry szája széles vigyorra húzódott. Gonosz vigyorra. Gonosz, huncut vigyorra. Hatalmas cuppanással kirántotta szájából a cukorpálcát, pulóverét félvállra dobva, díszeket gyilkolva elindult a folyosón.

- We wish you a Merry Christmas, and a Happy New Year!

- Ja, hogyne - morogta Harry, s egy újabb, húsz méteres angyalhajat gyűrt bele a hatalmas, durva vászonból készült zsákjába. Pálca híján kézzel, egyesével pusztított el minden egyes díszt, ám az éneklő lovagi páncélokkal és a feje felett repkedő tündérkékkel nem tudott mit kezdeni. Akárhányszor egy páncél közelébe merészkedett, a csillagvégű pálcából mű hódara lövellt ki Harryre, s a kis tündérek is könnyedén kitértek a keze elől. Sőt nem egy jó erősen bele is harapott a mutatóujjába…

Felkapta hátára a zsákot, s enyhe csillámpor hegyeket rugdalva továbbindult a folyosón. Már lecsupaszította a Griffendél folyosóját, a lépcsőkorlátokat, az előcsarnokot, s épp egy alagsori, fényesen megvilágított (énekszótól zengő és aranyporral bőségesen meghintett) folyosón takarított. Így hívta ő. Szent esti takarítás. Utána.

Egy cseppet már kezdett elege lenni a karácsonyi meglepetésekből. Minden egyes évben azt hiszi, ennél messzebb már nem lehet menni, de Ő bebizonyítja, igenis lehet, és Ő maga igenis egy életre kelt kifogyhatatlan ötlettár.

Harry megborzongott. Részben a gondolattól, hogy egyre csak közeledik a végzetéhez, részben viszont a folyosón végigáramló fahéjillattól és meleg szellőtől.

Harry elbizonytalanodott. Mi van, ha ezt a helyzetet már ő sem tudja kezelni? Mi van, ha ez most sokkalta kegyetlenebb lesz, mint a tavalyi angyalhajat köpködő rénszarvas, vagy a „Szeretlek édes kis manócskám” szöveget éneklő Mikulás sapka?

Harry körülnézett. Most vette csak észre, hogy a tarka-barka díszek rohamosan fogyatkoznak, s előtte feltűnt egy hatalmas, tölgyfából készült ajtó.

Belülről a karácsonyellenes fül számára legkedvesebb zaj özönlött ki: a csend. Harry megtorpant, szinte érezte, ahogy az eddig karácsonyírtástól kalimpáló szíve szépen felvesz egy egyenletes, lassú és nyugodt ritmust. Elképzelte, ahogyan lassan besétál, halkan becsukja maga mögött az ajtót, megfordul, hátát a díszesen faragott ajtónak veti, és szépen lassan lecsúszik, hogy fújhasson egy nagyot, nem mellesleg az elkövetkezendő egy hétre elbarikádozhassa magát minden elvetemült girlandtól, fenyőfától és szaloncukortól.

Közelebb lépett, szemét lehunyva ráhelyezte kezét a kígyófejet ábrázoló kilincsre, lenyomta azt, és belökte maga előtt. Előrelépett kettőt, szippantott egy tüdőtágítóan mélyet és elfintorodott. Fenyőillat…

Tőrbe csalták!

Minden gondolkozás nélkül kinyitotta a szemét.

Házimanók egész hada állt a halványan megvilágított terem közepén, ragyogó mosollyal az arcukon, izgatottan szorongatva a kezünkben egy-egy alaposan összegyűrt kottát. Mindegyikükön piros, bojtos sapka díszlett, arcukat arany és piros festék díszítette.

Harry sóbálvánnyá meredt. Minden erejét latba vetette, ám egy hang sem jött ki torkán. Jött viszont valami sokkal rosszabb érzés. Trolltakony a pálcán, óriás kígyófog a bőre alatt, csontnélküli kar és Monstro ízű százfűléfőzet az smafu, de ez már kikezdi az ő érzékeny gyomrát.

Ám mielőtt még új otthont adhatott volna gyomortartalmának, az összes manó szétszéledt. Az egyik egy, az ő méretére kialakított bárzongorához szaladt, lehuppant a cipős doboz nagyságú székére, és egy vidám kis dallamot kezdett el játszani. Harrynek nem volt ideje, hogy elforduljon, és beleverje fejét a Roxfort által nyújtott kellemesen szilárd márványoszlopba, ugyanis a törpék dalra fakadtak.

- Itt van Harry Potter, ő!

- Az őserő!

- A vakmerő!

- Perselusunk szerelme!

- De helyeske!

- E gyerekke!

Ekkor egy megszokottnál is kisebb manó tipegett elé, és szóló gyanánt, hajszálvékony hangon cincogta:

- Karácsonyra nézd mit kaptál!

A karácsonyfa, íme, itt áll!

Harry még a manó szájszaga okán erősen hunyorítva felnézett és valóban megpillantott egy, a valóságtól elrugaszkodóan daliás termetekkel megáldott fenyőt, roskadásig telipakolva díszekkel, melyek nagy része az ő arcképét viselte magán. A csúcsdísz látványa azonban munkaszüneti perceket adott Harry lábának. Azok engedelmesen kicsúsztak alóla, s így ő nyújtott lábakkal ült a hideg kövön, szája tárva nyitva, és szemében csillogott az egész fenyőfadísz készlet. A fa tetején egy óriási aranyszínű gömb trónolt, melyből tucatnyi apró, kiálló pálcán, élethű Harry Potter figurák villogtatták széles vigyorukat a nagyvilágra. Mindegyikük pálcájából három-négy angyalhaj szál lógott, és ahogy forogtak körbe-körbe húzták a fenyőn a csillogó díszt.

Épp mikor Harry letörölte szája széléről a lecsöppeni készülődő nyálacskát, két forró tenyér csukódott rá szemeire. Orrát halovány menta illat csapta meg.

- Na ki vagyoook?

- Perselus Piton, idióta mókamester, karácsonyimádó őrült, mellesleg az, aki gondoskodott róla, hogy legyen egy új, borzalmas karácsonyom!

Nem érkezett válasz. Harry megilletődött saját otromba stílusán. Már épp kezdte megsajnálni Perselust, mikor az elengedte a szemeit, eléugrott, felemelte és jó erősen magához szorította.

- Boldog karácsonyt, Harry!

- Perselus… - fuldokolta Harry a nagy szőrmegallérba temetve. - Nem kapok levegőt…

- Ne haragudj - felelte az áltélapó, s sietve elengedte kedvesét, közben feltartóztathatatlanul vigyorgott. Vattabajsza és szemöldöke félig-meddig már leválóban volt, fekete hajának több,

mint fele kiszabadulva a fehér paróka alól omlott a vállára.

Harry, akármilyen dühös is volt ajándékozójára, nem tudott elfojtani egy halvány kis mosolyt. Mulatságosnak ítélte a balfácán mikulást, ám aznapi megrázkódtatásai visszafogták ölelési kényszerét.

- Perselus, megegyeztünk tavaly, hogy nem lesz karácsonyozás. Főleg nem kettesben.

- Tudom - felelte a svinditélapó, s lehajtotta a fejét. - Te nem tudod, milyen nehéz megállni. A karácsony a szeretet ünnepe. Az összetartásé. Kettőnké.

- Nem, Perselus - szólt csendesen Harry, s hüvelykujjával visszanyomta a fehér arcra az egyik vattaszemöldököt. Az megragadt, majd pár másodperces habozás után teljesen leesett. - A karácsony a hazugság ünnepe. Egy ürügy, hogy undorító giccsparádét rendezzünk, ostoba ajándékokkal dobálózzunk, és a fa alatt berúgva sületlenségeket beszéljünk.

A kamumikulás nem válaszolt. Levette feje búbjáról a parókát, s az óriási karácsonyfához sétált. Leült mellé törökülésben, kezébe vett egy óriási aranyszínű gömböt.

- Tényleg csak ennyi lenne? - szólt elmélázva. - Erről szólna a karácsony? Erőltetett hacacáré? Boldog képzelgéssel járó délibáb? És a szeretet? Az is csak átverés?

Kérdőn nézett Harryre, s a fiú nem tudta megállni, hogy ne essen meg rajta a szíve.

A magas, hórihorgas, fekete hajú, széles vállú Perselus Piton, aki a legkedvesebb az életében, most úgy fest, mint egy összeomló kártyavár. Minden szép, amit eddig felépített maga körül, s balga módon belezárt a szívébe, most hiánytalanul távozik. Nem marad semmi, csak egy magas, hórihorgas, fekete hajú, széles vállú… csalódott Perselus Piton. Szomorú, könnybe lábadt szemekkel és lefelé konyuló szájjal…

- Nem, Perselus. Nem átverés. A szeretet örök - mondta csendesen, s szerelme mellé lépett. Elvette tőle a gömböt, visszaakasztotta a fára, majd mosolyogva belefészkelte magát a meleg nyakába. Beleszuszogott párat, beszívva a jól ismert, imádott menta illatot, kezével szokás szerint behatolva a ruha alá tenyerét a forró háthoz nyomta.

- Én is örökké szeretni foglak - súgta halkan. Nem számított, hogy Perselus meghallja-e vagy sem. Csak a pillanat élt. A karácsonyi szereteté.