Akinek készült az ajándék: Nellothrin
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet, AU
Leírás: Írtam hozzá egy rövid prológust, bár ez nem volt a kérés része, remélem nem lett túl hosszú. Nagyjából próbáltam a kéréshez hű maradni, nekem úgy tűnt, sikerült. Boldog karácsonyt, Nellothrin!
Az ötlet: Harry/Pansy romantikus és/vagy humoros történet. Pansy felbontja az eljegyzését Dracóval, hogy Harry Pottert elkísérje világkörüli Kviddics Turnéjára. Lehet AU, durva nyelvezet, 16+
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Az ezüst oroszlán
Prológus
Lassan két hónapja hullott a hó dundi pelyhekben a Roxfort környékén. Az iskolai birtokot vastag, fehér, csillogó hótakaró fedte, az éjszakák hidegek voltak, a tó tetején már pár centis jégréteg volt. A diákok betartották a szabályt, hogy nem mászkálhatnak a folyosókon este, hiszen azokat nem fűtötték, a klubhelyiségben viszont kellemes meleg volt. A kandallókban vidáman lobogott a tűz, a puha takarók alatt meleg vizes palackok bújtak meg. Sötétedés után szinte senkit nem lehetett már látni az iskolai birtokon. Harry, ezt kihasználva, gyakran látogatta meg Hagridot. Ha a lebukás veszélye fenyegette, csak magára terítette az apjától örökölt köpenyt és így gond nélkül visszajutott a felügyelő-tanár mentes hálókörletébe.
Ezen az estén is szokás szerint baktatott vissza a többiekhez, közben mélyen a gondolataiba merült. Már a tó felénél járt, amikor észrevett valakit egy padon ücsörögni. Az illető szemmel láthatóan fázott, mivel csak egy köpeny volt rajta, sem sapkát, sem sálat nem viselt. Harry kíváncsisága most is erősebbnek bizonyult minden más ingernél, így a vacogó fogait figyelmen kívül hagyva lassan megközelítette a hóemberjelöltet. A szél gyakran belekapott a padon kucorgó alak hosszú, fekete fürtjeibe és játszadozott velük egy sort, Harry ebből arra következtetett, hogy egy lánnyal akadt dolga. A valószínűleg-lány felhúzott lábakkal ült, a karjait a térdére támasztotta és a fejét ráhajtotta. A válla monoton rázkódásából Harry ismét levont egy következtetést: lehet, hogy sír. Tehát, a padon egy szomorú lány ül – gondolta bölcsen. Próbálta guggolva, előrehajolva és lábujjhegyre állva is, de sehogy nem tudta megpillantani az arcát a szomorú lánynak. Végül elszánta magát és lehuppant mellé a padra… váratlanul érte a fa hidegsége, felszisszent meglepettségében. A leányzót ez sem rendítette meg, kitartóan itatta az egereket továbbra is. Végül Harry nagy levegőt vett és úgy határozott, hogy ráköszön, ekkor a titokzatos szomorka felkapta a fejét és kifújta az orrát egy zsebkendőbe, amit eddig a markában gyűrögetett, hősünk úgy megijedt ettől a hirtelen mozdulattól, hogy ijedtében felpattant a padról (a kis-Harry már úgyis kezdte kényelmetlenül érezni magát a jeges léceken). A lány megrökönyödve nézett a mellette tébláboló fiút. A vörösre sírt szemek, a taknyos orr, a kipirosodott arc és a kócos haj csak pár pillanatig tévesztette meg a Kis Túlélőt.
– Nahát, te Parkinson vagy! – mutatott rá vádlón.
– Zseni vagy, Potter! – szipogta Pansy. – Egyéb hasfájás?
– Én nem tudtam, hogy te vagy az! Azt hittem, valaki támogatásra szorul, bocs…
– Persze, mert én biztos nem szorulok támogatásra! Az, hogy egy jéghideg padon ülök bőgve, csak álca, amúgy roppantul boldog vagyok, én így mutatom ki – csattant fel a lány.
– De… te akkor is mardekáros én meg… – Harry abszurdnak érezte a helyzetet, amibe került. Egy perccel ezelőtt még sajnálta a lányt, amíg nem tudta, kicsoda. Elgondolkozva nézte az előtte szipogó és remegő Pansyt. Valamiért, nem értette az okát, megszánta a mardekárost. Végigmérte az alulöltözött lányt, pár pillanatig vacillált, de aztán letekerte a nyakából az arany-piros, kötött sálat és odanyújtotta felé. – Igazad van, ne haragudj. Vedd ezt fel, meg fogsz fázni. Megkérdezhetem esetleg, hogy mi történt?
– Tessék? – tágult hatalmasra Pansy szeme. Szkeptikusan nézett a sálra és a fiúra felváltva. – Te beszélgetsz velem?
– Rossz kedved van, nem? Nem hiszem, hogy itt ülnél, ha meg tudnád valakivel osztani a problémád. Én ráérek – vont vállat Harry. Meglepődött a saját magán, a lány annyira elveszettnek tűnt, hogy akaratlanul is sajnálta Pansyt. – Légy szíves, meg fogsz fázni, tekerd a nyakadra a sálam – terítette a lány hátára stólaként. – Szóval? Publikus a miértje a sírásodnak.
– Ha meghallgatsz… – legyintett flegmán a lány.
– Van időm, de szabok egy feltételt. Menjünk be innen, nagyon fázom – mosolyodott el Harry.
– És hol tudnánk beszélgetni?
– Azt hiszem, tudok egy helyet…
A Szükség Szobája kényelmes kis szalonná alakult, volt benne két kényelmes fotel, egy kis asztal, de a legfontosabb a hatalmas kandalló volt, ami ontotta magából a meleget. Kényelmesen belekucorogtak a puha fotelekbe és pár percig csak élvezték a tűz meghitt pattogásának a hangját, meg persze a hő áradatot, amit a lángok nyújtottak.
– Na, mesélj – törte meg a csendet Harry. – Mi történt, ami miatt eltörött a mécses?
– Ez egy kicsit bonyolultabb, kezdem az elején – sóhajtott nagyot Pansy. – Nem tudom, mennyire vagy jártas az aranyvérű családok hagyományaiban – kezdte, de Harry értetlen arcát látva folytatta is rögtön. – Ugye a legtöbb régi varázslócsalád tiszta vérű és szeretik is ezt megtartani, ezért a házasságokat is egymás között intézik. A jegyespárok sorsa általában már csecsemőkorukban eldől, gondolom könnyen kitaláltad, hogy én Draco menyasszonya vagyok. Draco ezt egyáltalán nem tartja tiszteletben, minden nap más lány az, aki szórakoztatja. És ezért nem is kell küzdenie, a csajok maguktól ajánlkoznak neki. Ráadásul még csak nem is titokban csinálja, hanem nagydobra veri, kérkedik vele. Egy darabig nem törődtem vele, de most már nagyon zavar, hogy folyton az orrom alá dörgöli, ma is ez történt. Már másfél éve gyűlik bennem a feszültség, úgy éreztem, ha csak egy perccel tovább kell ott maradnom a riszáló lányokat és a flegmán válogató Dracót nézve, akkor megátkozok valakit, ezért rohantam ki a tóhoz. Eszembe sem jutott, hogy bent maradjak a kastélyban, levegőre volt szükségem, de nem számoltam a hideggel. Amikor leültem, reméltem, hamar lenyugszom, de csak felhergeltem magam, végül már sírtam is, de aztán jöttél te és most itt tartunk.
– Értem – hümmögte Harry. Nem nagyon tudott mit kezdeni a problémával. – És én miben lehetek a segítségedre?
– Ezt te kérdezed? – döbbent meg Pansy. – Te hívtál ide, Potter! De most, hogy belegondolok, jobb, hogy kibeszélhettem magamból.
– De Malfoy nem fog változni, ugyan úgy folytatja majd. Szerintem nem nagyon érdekli a te lelkivilágod.
– Dracót senki nem érdekli, csak saját maga. Lassan kezdek hozzászokni, csak tényleg rosszul esik. Vele fogom leélni az életemet, kicsit legalább odafigyelhetne. Ha legalább kedvelném…
– Próbálj vele beszélni.
– Azzal jönne, hogy ne hisztizzek. Sosem vett komolyan, buta beceneveken szólít, úgy beszél hozzám, mint egy hülyéhez és mindig csak annyit mond: „Majd én azt tudom, Cicus!”.
– Akkor vágj vissza neki! – csattant fel Harry. – Nehogy már sakkban tartson egy ilyen kis féreg! Ha ő csinálhatja, te is. Szedd össze Zambinit, biztos könnyen az ujjad köré csavarod. Nem vagy csúnya…
– Tessék? – térdelt fel a fotelban hirtelen Pansy hitetlenkedő arccal. – Szerinted szép vagyok?
– Hát… igen. Nézz magadra, csinos vagy…
– Nekem ilyet soha senki nem mondott még! – mosolygott Pansy boldogan.
– Mi van?!
– Draco menyasszonya vagyok, nem mernek rám nézni sem a fiúk – hadarta, majd újra reménykedve nézett Harryre. – De tényleg csinosnak látsz?
– Persze, jó az alakod, szép az arcod, ápolt vagy… és gyönyörű a hajad – mondta zavartan a fiú. Pansy haja a hótól vizes lett, de amióta a szobában ülnek a tűz jótékony melege elkezdte megszárítani és a fekete fürtök lágy hullámokban omlottak a lány vállára.
– Mondj még ilyeneket! – nézett csillogó szemmel Harryre.
– Parkinson! Vágj már vissza Malfoynak! Végre megmutatná neki valaki – csapott idegesen a fotel karfájára Harry. – Ne mondd nekem, hogy nincs egy fiú sem a Mardekárban, akivel kikezdenél.
– Nem tehetem – motyogta Pansy.
– Miért?! Ne idegesíts!
– Hagyjuk, most megyek. Viszlát, Potter! – fordult el zavartan és sietve elindult az ajtó felé.
– Parkinson, gyere vissza! Maradj még – kiáltott utána Harry, de a lány vissza sem nézett. – Pansy! – mondta kérlelő hangon.
A lány a keresztneve hallatán hátralesett egy pillanatra és szomorkás mosollyal az arcán intett Harrynek.
Remegve sietett vissza a klubhelyiségbe, de már nem a hideg miatt rázkódott a teste, hanem az elfojtott sírástól. A Harryvel való beszélgetés jól esett neki, de sok dologra ráébresztette. Észre sem vette, mikor kezdtek el a könnyek csorogni a szeméből, a jelszót már sírva mondta ki. Az arcát törölgetve lépett be a zöld-ezüst birodalomba.
– Ne rinyálj! – Draco a kanapén ült és egy pohár whisky volt a kezében. – Merre voltál?
– Én csak sétáltam – nézett rá riadtan Pansy.
– Nyuszifül, ne sétálgass, maradj szépen itt Blaise-zel. Majd ő vigyáz rád. Még bajod eshet, ha egyedül mászkálsz – mondta vontatottan.
– De egyedül akartam lenni – szipogta a lány és közben felakasztotta a köpenyét a fogasra, így nem látta Draco gyűlölködő szemvillanását és azt sem, hogy a fiú felpattan a díványról és sebes léptekkel közeledik felé.
– Ez mi?! – üvöltötte önmagából kikelve. Harry sálját rángatta ki a lány köpenyének az ujjából. – Miért van ez nálad?
– Ez… ez egy sál – dadogta ijedten a lány.
– De griffendéles!
– Találtam a folyosón, gondoltam elteszem. Majd Millicent átszínezi valami varázslattal – Nagyon nehezére esett hazudni a vőlegényének. Az ezüst szempár egy darabig még gyanakvóan fürkészte az arcát, aztán a fiú vállat vont és hozzávágta a sálat.
– Undorító… Menj lefeküdni! – vette még oda neki.
– Jó éjt, Draco! – nézett vissza rá a lépcsőről szomorúan. Draco válaszra sem méltatta. A jövendőbeli Mrs. Malfoy még hosszú órákig kuporgott a baldachinja mögött és próbálta magát meggyőzni arról, hogy meg fogja tudni szeretni a szőke fiút.
Másnap reggel Harry vidáman pattant ki az ágyából. Nem értette miért, de úgy érezte övé a világ. Az csak fokozta a jókedvét, hogy szombat volt, kíváncsian húzta el a függönyt a hatalmas ablakon. A hófödte roxforti birtok csillogott, mint egy gyémánt, a szikrázó napsütésben. Nem hitte el, hogy ilyen napfényes reggel lehet hideg, bátran nyitotta ki az ablakot, de amikor a jeges levegő beszabadult a szobába, borzongva zárta vissza.
– Ron, ébredj! Menjünk le reggelizni – bökdöste meg alvó barátját.
– Harry, miért keltettél fel, szombat van – dörmögte álmosan a fiú, de a hasa figyelmeztetően korgott egy nagyot, így a fáradtságot figyelmen kívül hagyva, kapkodva öltözni kezdett.
A nagyteremben alig egy tucat diák reggelizett, mindenki kihasználta a hétvégét a lustálkodásra.
– Farkas éhes vagyok! – csapott le a friss, meleg császárzsemlékre és bőven megtöltötte sült szalonnával és rántottával. Ezután teli szájjal folytatta. – Merre voltál este?
– Lementem Hagridhoz, elbeszélgettük az időt – vont vállat a fiú és egy adag juharszirupot löttyintett a palacsintájára. Szótlanul falatoztak, amikor egy iskolai bagoly leszállt Harry tányérja mellé, egy kis csomagot hozott. Ron csodálkozva nézett a pakkra, Harry pedig érdeklődve bontogatni kezdte. A papír a sálat rejtette és egy rövid levelet, amit a fiú gyorsan zsebre vágott.
– Ez a te sálad? – kérdezte Ron két kanál zabkása között.
– Igen, tegnap elhagytam, de valaki visszaküldte.
– Honnan tudta, hogy a tied? – csodálkozott rá barátja a kakaós bögréje fölött.
– Nem tudom. Nézd, jön Hermione – mutatott gyorsan az ajtó felé. A lány integetve közeledett feléjük, Harry ezután vette észre a mögötte belépő másik lányt. Lehajtott fejjel lépkedett, a haja belehullott az arcába, amikor elhaladt Harry mellett a füle mögé simította a fekete tincseket és egy gyors félmosoly erejéig ránézett a fiúra.
– Sziasztok – huppant le melléjük Hermione. – Mi újság?
– Szia, Hermione! – köszönt Ron miután lenyelte a falatot. A hét év alatt megtanulta, hogy ne beszéljen a lányhoz tele szájjal. – Harrynek rajongója van!
– Ron! Csak a sálamat kaptam vissza – legyintett az említett és szem forgatva Hermionére mosolygott.
– De érdekes – ironizált a lány. – Mi a tervetek mára? Szép az idő, kimehetnénk a tóhoz, építhetünk hóembert. Vagy akár a klubhelyiségben is tanulhatunk – mondta hamiskás vigyorral az arcán.
– Hóember! – voksolt egy emberként a két fiú.
– Sejtettem, de délután megcsinálunk legalább egy RAVASZ feladatsort – váltott komolyra a lány.
– Tele vagyok! – állt fel Harry az asztaltól, nagyon izgatta, mi állhat a levélben. – Felmegyek, majd gyertek ti is, ha befejeztétek.
Miközben ment kifele még hátrapillantott, látta, hogy a barátai a reggelijükkel vannak elfoglalva. Miután biztos volt benne, hogy nem figyelik még Pansy felé is vetett egy pillantást és amikor találkozott a tekintetük gyorsan elmosolyodott. A baldachin biztonságában aztán előkotorta a levelet a zsebéből és kapkodva széthajtotta. A szöveg rövid volt, de valamiért boldog vigyor jelent meg az arcán.
Kedves Harry!
Visszaküldöm a sáladat, volt belőle egy kisebb bonyodalom. Ha gondolod, elmesélhetem valamikor.
Üdv:
P
Felszaladt a bagolyházba és magához hívta Hedviget. Mielőtt elküldte volna a levelet, még egyszer átolvasta.
Kedves Pansy!
Kíváncsian várom a történeted! Gyere hétre a Szükség Szobájába, ott várlak.
Üdv:
H
Ezután rendszeresek lettek a találkozásaik, hetente minimum kétszer, de inkább háromszor beszélgettek este a szobában. Szinte minden témát érintettek, egyre többet tudtak meg egymásról és tavaszra már elválaszthatatlanok lettek. A találkáik titokban maradtak mind a griffendélesek, mind a mardekárosok előtt. Mire befejezték az iskolát a szoros barátság kezdett átcsúszni kamaszos, ügyetlen szerelembe. A nyári szünet előtti utolsó este is együtt voltak.
– Leszerződtem a Porpicy SC-hez fogónak. Három hét múlva indulok velük bajnoki meccseket játszani világ szerte mindenfelé. Szeretném, ha elkísérnél – És Harry ezzel a mondatával ültettet bogarat a lány fülébe…
Utolsó kommentek