Ajándékozott: Lupin
Korhatár: nem korhatáros
Figyelmeztetések:  nincs
Leírás: 2. A holdtölte éppen karácsonyra esik. Remus Lupin a gondolataival ül a hóban visszaváltozás után, amikor feltűnik valaki, akire nem számított...

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

Felejthetetlen Karácsony

Aznap, karácsony éjjel telihold volt. Remus Lupin jól tudta előre, hisz vérfarkasként pontosan tisztában volt ezen csillagászati jelenség jelentőségével. Az alkalom miatt egész nap rosszkedvű volt. Alig evett, képtelen volt osztozni mások örömén és alig beszélt. Ezen tünet-együttes egyértelművé tette barátai számára, milyen éjszaka következik.

- Teliholdas nap, Holdsáp? - kérdezte Peter Pettigrew. Koraeste mind a négyen a hálókörletükben voltak, és Remus már hosszú percek óta révedt a semmibe.

- Igen - felelte a megkérdezett álmatag hangon. - Lassan indulnom is kellene a gyengélkedőre.

- De rossz, hogy pont ilyenkor.

- Oh, miért nem szóltál korábban?! - kiáltott fel James Potter, és lerakta a térképet, amit eddig fekete hajú barátjával nézegettek.

- Még nem tudunk tökéletesen átalakulni - fejezte be a gondolatot Sirius Black. - Még legalább egy hónap kell, hogy minden simán menjen.

- Kimaradsz az ünneplésből - folytatta Peter, mintha közben nem terelődött volna egészen másra a szó.

- Jövő hónapban is át fogok alakulni, ne aggódj, akkor majd velem jöhettek. Bár ezt én még mindig nem tartom túl jó ötletnek.

- Oh, pedig nekem csak jó ötleteim vannak - jelentette ki James nagyképűen. - Már csak ma leszel egyedül, legközelebb már számíthatsz a legjobb barátaidra.

- I-i-igen - kurjantott fel Sirius mókásan, már nagyon várta, hogy kutyaként szabadon futkoshasson a birtokon.

- Figyeljetek, talán hallgatnunk kellene Remusra... - kezdte Peter halkan, de a két fiú ellenállást nem tűrő tekintete elhallgattatta.

- Megtanulod te is, Féregfark, ne légy nyuszi, majd segítünk - mondta James. - Neked pedig szórakozássá tesszük ezeket az éjjeleket - fordult Remushoz, majd biztatóan meglökte, de a fiút nem sikerült felvidítania.

- Ideje mennem - állt fel szomorúan. - Boldog Karácsonyt! - tette hozzá egy halvány, erőltetett mosoly kísértében, majd lassan kisétált a szobából.

A fiúk még utánaszaladtak, és a folyosón mindegyiküktől kapott egy férfias ölelést.

Ilyenkor utálta magát, amiért más volt, mint a többiek. Szerencsétlennek érezte magát, mivel még a szenteste is holdtöltére esett, nehogy együtt lehessen a barátaival, akikkel direkt emiatt maradtak a téli szünetre a Roxfortban.

Madam Pomfrey már várta; mindig ő kísérte le a Szellemszállásra, majd reggelente ő ment érte, és látta el a sérüléseit.

Minden úgy zajlott, ahogy máskor is. Lupin a kis ház magányában éjfélkor vérfarkassá alakult, iszonyú pusztítást végzett a helyiségben, és sok apróbb sérülést ejtett saját magán is. Már hajnalodott, mire lenyugodott, és amint a felkelő nap első sugarai betörtek a Szellemszállás bedeszkázott ablakának résein, Remus Lupin újra emberré változott. Kimerülten, elnyűtten sóhajtott fel, egy újabb nehéz éjszakán volt túl.

Úgy döntött - karácsony másnapja lévén -, nem gubbaszt ott tovább, hanem tesz egy sétát.

Elmerengve hagyta maga mögött a fúriafűzt, és foglalt helyet a hóban. Nem zavarta a hideg, valahogy jól is esett neki a felfrissülés. Onnan, ahol ült, pontosan rálátott a tóra, amin gyönyörű színekben tükröződött a tarka égbolt. Ez a hatás elgondolkodtatta, milyen jó lenne, ha normális lenne, és úgy élhetne, mint bárki más, lehetne családja, gyerekei, rendes állása. Ám biztos volt benne, hogy ez lehetetlenség az ő állapotában, vagy legalábbis addig, amíg nem tudják gyógyítani a vérfarkas-kórt.

Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy észre sem vette a közeledő alakot a rét felől. Egy vékony, női alak bontakozott ki a téli ködből. Sötét talárt viselt, haja lobogott a szélben, arcát kipirosította a hideg. Megreccsent a hó a cipője talpa alatt, ahogy megállt Lupin felett. A fiú felnézett rá, nem ismerte a lányt, így nem is számított a felbukkanására. Annyiban azonban biztos volt, hogy az illető nem roxfortos diák, mivel még sosem látta korábban.

- Jó napot, Lupin profe... - kezdte az idegen. - Akarom mondani, Lupin.

- Szia! - üdvözölte a fiú halkan.

A lány tétován álldogált egy kicsit, majd lassan leült Lupin mellé, egy rövid ideig hallgattak, majd a lány belekezdett a mondandója közepébe:

- Nézze, én azért jöttem, hogy megmentsem az életét.

- Tessék? - értetlenkedett Lupin, el sem tudta képzelni, hogy miért magázzák, és miféle veszélyben lenne az élete.

- Igen, ha nem segítek, egy sajnálatos tévedés miatt korán elhalálozik.

- Attól tartok, még mindig nem igazán értem. Ki is vagy te? És mit akarsz tőlem?

- Oh, bocsánat, Merlinre, de udvariatlan vagyok - szabadkozott az idegen. - Hermione Granger vagyok. A jövőből utaztam vissza, hogy megakadályozzam a halálát.

- A jövőből? - csodálkozott a fiú. - Nahát! Ez igazán kedves tőled. Mégis ki akar megölni?

- Az most nem számít. Ha nem avatkozom közbe, még ma meghal. Rendkívül sokat kockáztattunk ezzel, hogy az időnyerővel visszajöttem, és előfordulhat, hogy csúnyán összezavarom az idősíkokat, de meg kell próbálnom.

- Kockáztatnunk? Többen is vagytok?

- Egyedül tértem vissza, de többen találtuk ki a tervet - magyarázta Hermione. - Nagyon fontos, hogy a ma reggeli eseményekről ne beszéljen senkinek, mert még nagyobb zavarodás keletkezhet.

- Oké, persze. Azt még mindig nem tudom, ki fog végezni velem, és miért ez az egész.

- Kiemelten fontos lesz később, hogy maga túlélje, ha már Harry ap... szóval, ha most nem változtatunk, akkor a jövőben, ön nem tud leleplez...

Elakadt a lány szava, úgy tűnt, meggondolta magát - nem lenne szabad túl sok információt megosztani a fiúval, mert minél kevesebbet tud, annál nagyobb biztonságban van.

- Öhm, ez valami Sirius-féle tréfa?

- Nem, egyáltalán nem - háborodott fel Hermione. - Arra kérem, ne szóljon senkinek a találkozásunkról, még bolondnak tartanák, vagy valami hasonló.

- Rendben, ezt már az előbb is megígértem - jelentette ki Remus, majd hirtelen kiabálást hallottak. Mindketten a hangforrás felé fordultak.

- Igen, ezek már ők lesznek. Hamarabb jöttek, mint amire számítottam - suttogta rémülten Hermione; megragadta a fiú kezét és húzni kezdte maga után. - Siessen, gyorsan el kell bújnunk!

Behúzódtak egy fa mögé, és onnan kikukucskálva figyelték a veszekedő alakokat.

- Mégis, hogy képzelted ez?! Te bármit megtehetsz?! - vonta kérdőre egyik (egy nő) a másikat.

- Nyugodj le, Bellatrix, beszéljük ezt meg az arisztokraták stílusában - mondta a másik, egy hosszú, szőke hajú férfi, de hiába, háztársa cseppet sem lett higgadtabb.

- Ezt akkor sem így kell elintézni, Lucius, nem érdekel, mindent kitálalok! - fenyegetőzött a fekete hajú lány.

- Azzal veszélyezteted mindannyiunk pozícióját és hírnevét.

- Nem érdekelsz, elég ebből! - kiáltozta, miközben a pálcájáért nyúlt.

- Ne csinálj ostobaságot - szólalt meg Narcissa, aki eddig csendes megfigyelője volt a vitának. - Felejtsük el ezt az egészet!

- Állj az utamból, Cissy, különben komolyan megátkozlak! - sikította Bellatrix Black magából kikelve.

- Miért nézzük ezt az egészet? - kérdezte a lehető leghalkabban Remus Hermionétól.

- Mindjárt meglátja - artikulálta a lány válaszképpen.

Valóban, a következő percekben, amint a testvérek arrébb léptek, láthatóvá vált a földön fekvő megkötözött és eszméletlen Sirius, James és Peter. Remus majdnem felkiáltott ijedtében, de Hermione még épp időben kapta a szája elé a kezét.

- Azonnal segítenem kell nekik! - jelentette ki, majd váratlanul kilépett a rejtekhelyéről és kivont pálcával megindult a mardekárosok felé.

- Ne, ne, ne! - szólt utána a lány. - Pontosan ezt nem kellett volna!

Úgy tűnt, minden fáradozás hiábavaló volt, Remus a vesztébe rohan, mert a barátai veszélyben vannak. Hermione nem követhette, hiszen többen már tényleg nem láthatták meg. Kénytelen volt maradni, és várni az események szerencsés végkimenetelére.

- Nocsak, a negyedik Tekergő, már épp hiányoltunk - köszöntötte gúnyosan Lucius Malfoy.

- Mit műveltetek velük? - ordította Remus, igazán felbosszantotta a megrázó látvány.

- Miért is nem voltál tegnap az ünnepségen, Lupin? - kíváncsiskodott Bellatrix. - Ja, már emlékszem, dolgod volt az éjjel.

Remus megdöbbent a lány tájékozottságán, de remélte, semmi konkrétabbat nem tud róla, hiszen ha kiderülne, miféle valójában, biztosan el kellene hagynia az iskolát.

- Nézzétek, milyen szánalmas alak, egész holdtöltekor a saját húsát marcangolta - élcelődött Bellatrix. Mindhárman élesen végigmérték a griffendéles szakadt öltözékét.

- Lerí az igénytelenség a megjelenéséről - fintorgott a húga.

- Ugyan, drágám, ne ringasd magad abba az illúzióba, hogy a pórnép valaha is képes lesz a te kitűnő ízlésed nyomába érni - kedveskedett Lucius, mire a lány elmosolyodott, nővére pedig fáradtan felsóhajtott.

- Undorító vérfarkas - minősítette Bellatrix. - Nem érdemli meg, hogy éljen.

- Ezt meg, hogy érted, Trix?! - hüledezett Lucius, lehet, ha a lány máskor és máshol áll elő efféle kijelentésekkel, még támogatja is, de az iskolában nem akart semmiféle szabálysértésbe keveredni.

- Nem érzem magam biztonságban, amíg ez a korlátozhatatlan vadállat itt garázdálkodik - fejtette ki a lány. - Szerintem, mindenkivel elhitethetnénk, hogy baleset volt.

- Így is irdatlan bajban vagyunk a másik három miatt - mondta Narcissa. - Még egy gyilkosságot is képes lennél elkövetni?!

- Engedjétek el őket! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Remus, már megelégelte a sok felesleges mellébeszélést. - Egyáltalán honnan tudjátok rólam, hogy...?

- Capitulatus! Petrificus totalus! - kiáltotta gyors egymásutánban Bellatrix.

A többiek még fel sem fogták, mi történt, amikor Remus már lefegyverezve és sóbálvánnyá merevedve feküdt a nedves hóban. A távolból egy sikoly hallatszott, de a mardekárosok senkit sem láttak se közel, se távol.

- Te csak hallgass, vérfarkas!

Bellatrix lassan körbesétálta a földön lévő, magatehetetlen griffendélest, tekintete egyre inkább elborult, furcsa, fojtogató gesztusokat tett a levegőben és magában motyogott. Lucius és Narcissa követték a szemükkel, de mozdulatlanok maradtak; a lány kicsit közelebb húzódott a fiúhoz, mint aki - már ismerve nővére kiszámíthatatlanságát - ösztönösen keresett menedéket a másik óvó karjai között.

- Bella...

- Ne beszélj, gondolkodni próbálok! - hadarta a lány, már rájuk se nézett. - Avada Ked... - sikoltotta hirtelen Remusra szegezve a pálcája hegyét, de nem tudta kimondani a halálos átkot, mert egy súlyos, nehéz fadarab vágta fejbe, minek következtében ájultan dőlt a hóba.

A másik két mardekáros szörnyen megijedt a távolból beröppenő tárgy és landolása okozta károk láttán. Lucius rémületében futni kezdett és - akármennyire is ellenkezett - vitte magával Narcissát is.

Hermione odaszaladt a fiúkhoz. Remuson azonnal feloldotta a sóbálványátkot.

- Nem kellett volna ott hagynia és hősködnie! Látja, pontosan erről beszéltem, ha nem vagyok itt, maga már halott lenne.

- Bocsánat, de nem bírtam nézni, hogy a barátaim bajban vannak - magyarázkodott Remus, de a lányt nem hatotta meg. - Öhm, akkor ezek szerint én a múltban ilyenkor már meghaltam.

- Pontosan. Nem volt itt senki, Bellatrixnak sikerült végigmondania a varázsigét. Oh, Merlinre, úgy remegett a kezem a célzáskor, de minden rendben van.

- Köszönöm, Hermione - hálálkodott Remus; mégiscsak kapott egy újabb esélyt.

- Szívesen, Lupin pro... - megint elharapta a mondat végét, csak halkan elfogadta a fiú ölelését. - Most mennem kell, nem mondhatok többet a jövőről, de ha majd találkozunk egyszer, biztosan meg fog ismerni, és idővel mindent megért majd.

- Vigyázz magadra!

- Viszlát!

Végszóra a lány az eddig kezében szorongatott kis homokórát megtekerte, és egyik szempillantásról a másikra eltűnt. Lupin még pislogott párat, hátha csak képzelődött volna, de Hermione Granger már valóban nem volt sehol.

A fiúk egy héten belül felgyógyultak a sérüléseikből; Bellatrix és társai fegyelmi tárgyaláson vettek részt, majd ki-ki bűnösségének arányában lett rövidebb-hosszabb időre büntetőmunkára kötelezve. Mint később kiderült, Bellatrixon már ekkoriban mutatkoztak enyhe elmebaj jelei, ám a húga képtelen volt megakadályozni és megfékezni gonoszságai elkövetésében. Lupin sohasem felejtette el Hermionét, egész hátralévő életében hálás volt neki, amiért megmentette, és reménykedett, hogy talán a jövőben még megköszönheti neki a dolgot.

A legközelebbi holdtöltekor mind a négy elszánt Tekergő egymás mellett sorakozott fel a domboldal szélén.

- Készen álltok? - kérdezte James kitörő lelkesedéssel, majd végigtekintett a társaságon.

- Hát, hogyne, Ágas - nevetett vissza Sirius. Lupin halványan mosolygott, Peter pedig a körmét rágta. - Miénk a birtok!

- Figyeljetek, nekem még mindig ... - sóhajtozott Peter, szemében félelem csillogott.

- Akkor talán jobb lenne, ha vissza... - kezdte Remus. Féltette a barátait, hiszen vérfarkasként nem tudta kontrollálni magát, a könyvek szerint hiába nem volt veszélyes az állatokra, ő nem volt nyugodt.

- Nem mész sehová! - szakította félbe Sirius, odament a fiúhoz, és megveregette a vállát. - Minden rendben lesz!

- Nézzétek, nézzétek! - kiabálta James, és mutatóujjával az égbolt felé bökdösött.

A kis társaság tagjai lélegzetvisszafojtva felemelték a tekintetüket, és izgatottan nézték végig, ahogy az utolsó felhő is elúszott a telihold elől. A holdfény Remus szemébe világított, és ő érezte, ahogy elkezdődött az átalakulás.

A többiek szájtátva figyelték a rángatózó fiút, aki ezt látva rájuk szólt: - Mire vártok! Csináljátok! Gyorsan!

James és Sirius bátorítóan egymásra pillantottak, majd átváltoztak, az előbbi egy szarvassá, utóbbi egy kutyává. Peternek remegve, de sikerült felvennie egy patkány alakját. Remus egy hatalmas vonyítást hallatott a fullasztó csöndbe, majd mind a négy Tekergő nekivágott az éjszakának...