Akinek készült az ajándék: Andromeda
Korhatár: nincs
Leírás: McGalagony - a Roxfort igazgatója - arra kéri Pitont, hogy győzze meg Hermionét: dolgozzon az iskolában. Piton kelletlenül felkeresi a lányt, de szerencsétlenségére az időjárási viszontakságok miatt nála ragad. Mi sül ki ebből?
Igyekeztem karakterhűen megírni a novellát, egy csipetnyi humort és romantikát is próbáltam belecsempészni, ahogy az ötletben volt. Nagyon boldog karácsonyt, Andomeda! :)
Ötlet: Perselus/ Hermione romantikus, humoros mű, ami a háború után játszódik. Hermione nincs több 22 évesnél és Perselus Piton keresi fel egy visszautasíthatatlan ajánlattal.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Elutasíthatatlan ajánlat
Kellemes karácsonyi zene szólt a Roxfort falaiból. A szobrok, szellemek és páncélos lovagok egymással táncoltak végig a folyosókon, ezzel megakadályozva az arra járókat a közlekedésben.
Perselus Piton is ezek közé a közlekedők közé tartozott. Morgolódva szlalomozott a táncolók között, mire McGalagony irodájába ért. Amióta Dumbledore meghalt, a jelszavak már nem különböző édességek neveit viselték, hanem állatokét. Az igazgatónő idén decemberben egy egyszerű jelszót talált ki: rénszarvas.
Piton nem is kopogott, egyszerűen bevágta az ajtót, és levetette magát a Minervával szemben lévő fotelba.
- Áhh, Perselus. Örülök, hogy sikerült ideérnie - üdvözölte McGalagony enyhe iróniával a hangjában a férfit.
- Hamarabb is itt lettem volna, ha a maga kedves hódolói nem rendeztek volna parádét a folyosókon... - zsörtölődött Piton.
- Elnézését kérek a kellemetlenségért - mondta gúnyosan a nő -, de nem azért hívattam, hogy a panaszait hallgassam. Szeretnék kérni egy szívességet. - Pitonra pillantott, várta a mágus reakcióját, de az semmiféle érzelmet nem mutatott. Csak a szája rándult meg egy pillanatra. - Fel kell kérnie valakit, hogy legyen a Roxfort új bűbájtan tanára.
- Miért, mi baj van a másikkal? - kérdezte Perselus flegmán.
- Mrs. O’Conorral? Még csak szeptember óta tanít az iskolában, és már kihagyta az órák harminc százalékát. Ha éppen nem betegeskedik, akkor szabadságon van, vagy a beteg anyját ápolja. Képtelen rendesen leadni a tananyagot. Sajnos kénytelen leszek elbocsátani őt...
- És most azt várja tőlem, hogy karácsonykor tanárok után rohangáljak, és házról-házra járva csöngessek be hozzájuk?
- Dehogy! Csak egyetlen emberhez kell becsöngetnie - felelte az igazgatónő egy bájos mosoly kíséretében.
- Nagyszerű, máris jobban érzem magam! Megkönnyítené a dolgomat, ha el is árulná az illető nevét...
- Ezer örömmel. Ismeri a hölgyet, hiszen tanította őt nem is olyan régen. Ms. Granger ma még biztosan otthon tölti az éjszakát, hiszen csak holnap lesz szenteste...
- Hogy micsoda? Jól értettem, hogy a híres trió egyetlen női tagját kéne felkérnem a megüresedett tanári állásra? - Piton arca enyhe rózsaszínre váltott, keze ökölbe szorult a fotel karfáján.
- Pontosan. Szeretném, ha még ma felkeresné a kisasszonyt...
- Minerva, ezt nem kérheti tőlem!
- Már hogyne kérhetném? - csattant fel McGalagony. - Nézze, Perselus, én tudom, hogy milyen nehezére esik, de szeretném, ha mégis maga tenné meg - enyhült meg a hangja. - Ms. Granger mindig is tisztelettel tekintett magára, még akkor is, amikor maga nem érdemelte volna meg azt. Ne csodálkozzon, Perselus, én mindent tudok! - somolygott. - Biztos vagyok benne, hogy magának nem mondana nemet.
- Mégis honnan tudhatná? Úgy vélem, én lennék a Nagyúr után az utolsó, akit szívesen látna karácsony előtt a házában! Pont én... cöhh. A roxfortos évei után hogy gondolhat ilyet?
- A csata után hogy gondolhatok ilyet! Perselus, maga még mindig nem jött rá arra, hogy a varázslótársadalom valójában hálás önnek? Csak a rezignált, eszetlen csőcselék nem képes felfogni azt, hogy maga azzal, hogy idézőjelben megölte Albust, azzal Voldemort bukását segítette elő? Végig ott állt a színfalak mögött és minket segített!
- Köszönöm a megható bókokat, de enélkül is fantasztikus lett volna a karácsonyom...
- Efelől kétségem sincs, de ezek csak a tények, és remélem, hogy előbb-utóbb maga is elhiszi ezt. Ettől függetlenül arra kérem, hogy látogassa meg Hermione Grangert, és győzze meg arról, hogy dolgozzon a Roxfortban!
***
Piton elszántan taposta a havat. Már vagy két mérföldnyit gyalogolt a házak között, a szakadó hóban, s közben legalább ezerszer elátkozta a telet, a karácsonyt, a Roxfortot, McGalagonyt, Hermione Grangert és azt, aki kitalálta, hogy a hoppanáló ponttól ilyen sokáig kelljen kutyagolni.
Mire végre elért a takaros kis házig, már teljesen átázott a talárja, és szitkozódva gondolt arra, hogy elfelejtette magára bocsátani a víztaszító bűbájt. Tudta, hogy Hermione háza a legerősebb védőbűbájokkal van körülvéve, amelyek a legenyhébb varázslatra is jelzik a házigazdának a mágia jelenlétét. Megfordult a fejében az is, hogy előre küld egy patrónust, de nem akarta látni Hermione szemében a sajnálatot, amikor megpillantja az őzgidáját... Bár akkor legalább egy enyhe szimpátiával indított volna.
Végül egy egyszerű bűbájt küldött a csengő felé, mire az megszólalt.
***
Hermione majdnem szívbajt kapott, amikor rikító hangon elkezdett visítani a Jingle Bells. Eddig a konyhában sürgölődött, süteményt sütött a Weasleyknek, Harrynek és természetesen a szüleinek. Ünnepekkor szeretett varázslat nélkül dolgozni, élvezte, ahogy a tésztába süppednek az ujjai gyúrás közben, és egyszerűen imádta cukormázzal feldíszíteni a kész finomságokat.
Gyorsan pálcát kapott, és kikukkantott az ablakon, de sokra nem ment vele, tekintettel az odakint tomboló hóviharra. Gyenge félelem rázta meg a testét, annak ellenére, hogy tudta, nem eshet baja, hiszen ha gonosz szándékkal jött volna az idegen, már rég megoldották volna a védőbűbájok, és most egy hatalmas hókupacban fulladozna az illető.
Lekapta a kötényét, futtában megtörölte a kezét, és ajtót nyitott. Majdnem leesett az álla, amikor Piton döcögött felé.
A férfi megállt Hermione előtt, és lehajtotta a csuklyáját.
- Piton professzor! - sikkantotta a boszorka. - Maga mit keres itt?!
- Magának is kellemes ünnepeket, Ms. Granger - dünnyögte a mágus. - Nem zavarom?
- Öhm, nem, dehogy. Fáradjon beljebb...
- Elnézést kérek a kései zavarásért, de feltétlenül el kellett ma jönnöm magához.
- Üljön le, professzor úr. Én... én is mindjárt jövök, csak még egy adag süteményt be kell tennem...
- Hogyne, csak tessék - felelte Perselus kimérten, és leült a kandalló elé.
- Parancsol egy pohár bort? - kérdezte Hermione zavartan, miközben a pulcsija szegélyét morzsolta. Rettentően kényelmetlenül érezte magát. Fogalma sem volt, hogy mit akar Piton, zavarta, hogy a kinyűtt, otthoni ruhájában kell mutatkoznia, és hogy még nem volt ideje kitakarítani a lakást, vagy legalább leporolni a nappaliban lévő tárgyakat.
- Igen, megköszönném.
- Egy pillanat... - Beiramodott a konyhába, gyorsan bevágta a tepsit a sütőbe, öntött a két legszebb poharába vörösbort, megigazgatta a haját, és küldött egy tisztító bűbájt a ruhájára.
Két perccel később már régi bájitaltan tanárával szemben kortyolgatta az italát.
- Minek köszönhetem a látogatását?
- Röstellem, hogy ilyenkor kell zavarnom önt, hiszen holnap karácsony, de egy ajánlatom lenne a maga számára. McGalagony igazgatónő nagyon szeretné, ha maga is csatlakozna a Roxfort tanárai közé, és bűbájtant tanítana a diákoknak.
Hermionénak elkerekedett a szeme. Sosem gondolta volna, hogy pont ezen a napon látogat el hozzá Piton, és kéri meg őt, hogy legyen a kollegája. Csöndben ült, és próbálta felfogni azt a néhány szót, amit Piton közölt vele az imént.
Piton türelmesen várt, és a borát kortyolgatta, amíg a boszorka megemésztette a hallottakat. Már az egy kevés örömmel töltötte el, hogy nem kell kint fagyoskodnia, és hogy Hermione beengedte a házba. Volt egy félelme, hogy amint meglátja őt, rávágja az ajtót. Nem örült a feladatának, de mindenképpen úgy akart visszatérni Minervához, hogy sikerült meggyőznie a lányt.
- Én... én nem tudom, hogy mit mondjak. Miért éppen most? Miért éppen én?
- Minerva úgy gondolja, hogy maga a legmegfelelőbb erre a posztra. Úgy tudom, magának most nincsen állandó állása. S bár nem a Roxfort fizet a legjobban, biztosan jól megélne...
- Nem erről van szó, professzor úr. A pénz a legutolsó dolog, amire gondolnék. Jól tudja, nincsen állásom, de nem vagyok biztos benne, hogy nekem sok keresni valóm lenne a Roxfortban... - Szomorúan lehajtotta a fejét, és szórakozottan nézte, ahogy a bor lötyög a poharában.
- Ms. Granger, maga a legjobb diákok közé tartozott, hogy gondolhatja, hogy magának semmi keresnivalója az iskolában? Játszi könnyedséggel tudná vállalni bármelyik tanár munkáját. - Pitonnak kissé nehezére esett kimondania ezeket, de már jó előre összeszedte a lehetséges kifogásokat, amiket a lány felvethet, s jó párszor gyakorolta magában az érveket.
Hermione még mindig csak ült, és az italát bámulta. Jól eső érzéssel töltötte el az, hogy Perselus Piton kereste meg őt, de mégis nehezére esett igent mondania. Sejtette, hogy nem önszántából jött el, hanem McGalagony utasítására, mégis büszke volt arra, hogy pont őrá gondoltak. Szerette a Roxfortot, hiszen amíg tizenhét éves nem lett, ez volt az egyetlen hely, ahol gyakorolhatta a mágiát. Itt találta meg az első igaz barátait, varázslatos kalandokban volt része, itt élte át a legcsodálatosabb és legszörnyűbb élményeit egyaránt. Egyetlen nyomós oka volt annak, hogy nem akart visszatérni, mégpedig az, hogy az iskola volt a végső csata, a barátai halálának helyszíne. Tisztán emlékezett a három évvel ezelőtti történtekre, amikor még a sátorban fagyoskodtak, és örültek annak, hogy a rádióban hallhatták régi barátaik hangját, akik az életüket kockáztatva bizonygatták, hogy Harry mellett állnak. Néhanapján még mindig voltak rémálmai, amelyekben halálfalókkal küzdött, vagy a szellemük elől menekült, és a végén állandóan verejtékben, zokogva ébredt.
- Ms. Granger? Magánál van? - A boszorka megrázkódott Piton hangjára, aki kérdő tekintettel, üres pohárral nézett rá a már csak parázsló kandalló mellől.
- Persze, jól vagyok... Elnézést. Azt hiszem aludnom kell rá egyet. Holnap küldök magának egy baglyot a válaszommal.
- Természetesen. Remélem alaposan fontolóra veszi a dolgot, Ms. Granger! - Piton fölvette a talárját, és várta, hogy a boszorka kiengedje, de ő csak állt egyhelyben. - Kisasszony, megtenné, hogy kienged?
- Persze, ne haragudjon... egy pillanat. - Elmormolta a varázsigéket, és amint kinyitotta a férfinak az ajtót, egy óriási löketű szél hatalmas adag havat zúdított a lakásba. Hermione és Piton ketten együtt alig tudták becsukni az ajtót. - Brr, ítélet idő van kint!
- Mindig is gyűlöltem ezt az átkozott telet... - zsörtölődött Piton magában. - Ms. Granger, nincs egy másik hoppanáló pont a közelben?
- Egyetlen egy van, valószínűleg a professzor úr is onnan érkezett.
- Van seprűje?
- Maga megőrült? Ilyen időben akar seprűre szállni?! Hiszen magát is majdnem ledöntötte a lábáról ez a szél, nem hogy a seprűről!
- Ms. Granger, nem érti ezt, nekem haza kell jutnom! - emelte meg Piton a mondta végére a hangját.
- Elhiszem, de nincs más választásunk! Nem engedem ki magát ilyen időben, rögtön halálra fagyna, vagy felkapná a szél, és legalább öt mérföldnyire elhajítaná! - Hogy megerősítse mondanivalóját, kulcsra zárta az ajtót, és aktiválta a védőbűbájokat.
- Azért ne túlozzon, Ms. Granger... Van vendégszobája? Ha már itt ragadtam, nincs igazán sok kedvem egy kényelmetlen kanapén tölteni az éjszakámat.
- Természetesen van, professzor úr - sziszegte Hermione. - Egy pillanat, és máris elkészítem magának.
***
Éjszaka volt. A hold árnya a falakon játszott, ahogy a felhők elhaladtak előtte. Odakint még mindig tombolt a vihar, s bár úgy tűnt, egy idő után lecsendesedik, helyette inkább csak erősebb lett.
Piton az ágyában forgolódott. Teljesen megfelelt az igényeinek: kényelmes fekhely, meleg szoba. Még egy jól megrakott könyvespolc is helyet foglalt a sarokban, és akár olvashatott is volna, mert a könyvek nagy része felkeltette az érdeklődését. Ám ő mégis kényelmetlenül érezte magát. Utált vendégségben lenni, pláne akkor, ha ott is kellett töltenie az éjszakát. Kiszolgáltatott volt, függött a boszorkától, hiszen az ő házában volt, itt Hermione volt a házigazda, és ez végtelenül zavarta Pitont. Azon járt az agya, hogy vajon illetlenség-e, ha az éjszaka közepén távozik, már ha enyhül az időjárás. Tartott a reggeltől, semmi kedve nem volt együtt reggelizni a boszorkával, de hálátlan sem akart lenni, hiszen a lány befogadta és vendégül látta őt. Megtehette volna akár azt is, hogy kirakja az utcára, alhatott volna egy motelban is, csak az odavezető út lett volna nehézkes. Reménykedett, hogy Granger elfogadja az ajánlatot, bár még tartogatott a tarsolyában egy-két hatásos érvet, bár ezeket csak a legvégső esetben akarta bevetni. Furcsállta, amikor a lány annyira magába fordult, és hosszú ideig meg sem szólalt. Fátyolos volt a boszorka tekintete, kétségkívül megrohamozták az emlékek. De legalább Pitonnak volt egy kis ideje körülnézni a szobában, és megállapította, hogy rendezett, otthonos, szép lakása van.
A gondolatok ostroma közben lassan kikapcsolt az agya, hogy átadja magát a pihenésnek...
Néhány órával később a mágus nyugtalanul ébredt fel. Sikolyok, zokogás, üvöltés rázta meg a házat. A másodperc töredéke alatt kapta fel a pálcáját, és Hermione szobája felé iramodott. Meglepődve tudatosult benne, hogy a boszorka az ágyában van, és senki sem bántja. Rettenetesen mocorgott, ide-oda vetette magát, egész teste görcsösen megfeszült. Szörnyű rémálom kínozta.
A mágus még mindig nem tért teljesen magához, rettentő álmos volt, alig bírta nyitva tartani a szemét. Megragadta a lány vállait, és szorosan lefogta. Hermione erre felébredt, a sírástól kivörösödött szemei ide-oda cikáztak a szobában. Lassan felült az ágyban, remegve-reszketve a takarójába fúrta az arcát, és zokogott tovább. Perselus rémesen hülyén érezte magát, fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen. Remélte, hogy Hermione tart a fürdőszobában nyugtató bájitalt, mert elég bonyolult lett volna nekiállni elkészíteni azt az éjszaka közepén. Felállt az ágyról, és indult volna a mosdó felé, mikor a lány kétségbeesetten megragadta a karját.
- Kérem, ne hagyjon magamra... - nézett rá esdeklő szemmel.
- Csak egy kis nyugtatót hoznék magának.
- Ne menjen el! - sikította Hermione.
Piton maga is meglepődött, hogy milyen engedelmesen telepedett vissza az ágyra. A boszorka még mindig nem hagyta abba a sírást, de egy kevéssel javult az állapota. Egyfolytában remegett, a félelemtől és a hidegtől egyaránt.
- Nézze, Ms. Granger, nem tudom, hogy mi baja van. Vagy engedje, hogy hozzak magának egy bájitalt, vagy árulja el, hogy mi van magával, de ez nem állapot, amit most művel! - csattan fel Piton, mikor már végképp beleunt a tehetetlenségbe.
A lány összeszedte minden lelkierejét, és beszámolt Pitonnak mindenről, ami miatt nem fogadná el az állásajánlatot, korábbi álmait, a kísértő emlékeket. Szegény férfi inkább remélte azt, hogy a lány a nyugtatót választja, de így megtudta a boszorka álláspontját.
- Ms. Granger, a lehető legrosszabb embert választotta ehhez a beszélgetéshez - szólalt meg Piton rekedtesen hosszú hallgatás után. - De ha már így alakultak a dolgok... - folytatta, mielőtt Hermione beleszólhatott volna - fordítsa ezt a maga előnyére. Kételkedem abban, hogy maga, a híres-neves Kis Kiválasztott szívbéli bajtársa ne tudna ezzel megküzdeni. A gyengeség jele, hogy nem képes ezen túllépni. Ha visszatér a Roxfort falai közé, mint tanár, új életet kezd, és azzal végleg lezárja a régit! - mondandója végére Hermione szeme újra könnybe lábadt, és a mágus félt, hogy újra elkezd zokogni. Ám ehelyett a boszorka szipogva ölelte meg Pitont, és halkan elsuttogott egy köszönömöt.
Perselus végképp zavarba jött. Nem volt elég neki, hogy a lány házában kell éjszakáznia, lelkiznie kellett vele, elprédikált egy enyhén csöpögős monológot, erre most még ez is!
Óvatosan meglapogatta a boszorka hátát, aztán rájött, hogy neki ez nem megy, így hagyta, hogy egy kis ideig még szorongassa őt, majd finoman eltolta, és kiment a bájitalért.
Hermione hálásan és boldogan fogadta el a poharat, melyet a professzor nyújtott neki. Tudta, hogy nyugodt és álommentes lesz az éjszaka további része.
- Jó éjt - köszönt el álmatagon, csukott szemmel a boszorka.
- Magának is - susogta szinte hang nélkül Piton, és behajtotta a szoba ajtaját.
***
- Ezt nem mondod komolyan! - ámuldozott Gini, miközben Hermionénak segített cipekedni. - Nem is értettem, hogy miért változott meg a Piton iránti ellenszenved ilyen hamar - somolygott, és lefékezett a peron mellett.
- A többiek még most sem értenek meg igazán, és remélem ez így is marad - nézett Hermione jelentőségteljesen barátnőjére.
- Nyugi, tőlem senki nem fogja megtudni! - kacsintott egyet pajkosan. - Sajnálom, hogy a többiek nem tudtak kikísérni, de hát tudod, milyenek ezek a férfiak... Folyton dolgoznak, anya meg még mindig takarít a szilveszteri buli után. Kész csoda, hogy én el tudtam szabadulni.
- Túlélem, nem vagyok már tizenegy éves - Hermione elmosolyodott. - Furcsa lesz úgy visszatérni a Roxfortba, hogy ezúttal most nem én fogok tanulni, hanem én fogok tanítani...
- Izgulsz?
- Egy kicsit igen - vallotta be elhúzott szájjal. - Talán jobban is, mint kellene.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. A gyerekek biztos, hogy imádni fognak, a kollégáid fele tanított téged, és mind odavannak érted. Majd a vonaton veszel egy csoki békát vagy egy tökös derelyét, és hidd el, jobban leszel.
- Köszönöm, Gini! - Megölelte a boszorkát, majd felszállt az Expresszre.
- Ígérd meg, kicsim, hogy majd minden héten írsz! - mondta a vörös hajú lány könnyeket színlelve, egy zsebkendőt lobogtatva. - Vigyázz magadra!
A boszorka nevetve integetett, míg barátnője puszikat dobált neki.
***
Hermione hevesen, torkában dobogó szívvel lépdelt a Roxfort felé. A kapuban McGalagony fogadta hatalmas mosollyal az arcán, és bevezényelte őt a kastélyba. Pont vacsoraidőben érkezett, így rögtön a nagyterem felé vették útjukat.
A diákok hatalmas tapssal és ovációval köszöntötték őt, akárcsak a tanári kar. Hermione finom mosolyt küldött Piton felé, aki csak egy biccentéssel viszonozta azt. Szokatlan volt, hogy immár nem a Griffendél asztalánál foglal helyet, hanem szemben a diákokkal. Boldogan, jó kedvűen falatozott a vacsorából, azonban félt az estétől. Nem akarta újra átélni a borzalmakat az álmában, szinte rettegett attól, hogy megint látnia kell a rémképeket. Próbált a Pitonnal eltöltött estére és a férfi bíztatására visszagondolni, abból erőt meríteni. Győzködte magát arról, hogy nyugodt lesz az álma, s végül bizakodóan aludt el.
Másnap reggel derűsen sétált a folyosókon, és kedvesen üdvözölte a kollégáit.
- Jó reggelt! - köszönt hangosan a mellette elhaladó Pitonnak.
- Magának is, Hermione. - A boszorkán finom remegés futott végig. Ez volt az első alkalom, hogy Piton a keresztnevén szólította. Tudta, hogy ezentúl is magázni fogják egymást, de a hivatalos vezetéknév helyett a kissé személyesebb keresztnevet fogják használni egymás megszólítására. - Hogy aludt?
- Köszönöm, nagyon jól - somolygott.
- Használt bájitalt?
- Nem. De nem is tudtam volna, otthon hagytam őket.
- Nocsak, milyen optimista volt. Ha netán szüksége lenne rá, a mosdója feletti tükör mögött talál pár üveggel. Remélem, nem kell használnia... Most viszont sietnem kell az órámra. Viszlát!
- Szép napot... Perselus! - Hermione csak ennyit tudott kipréselni magából a csodálkozástól, amit Piton okozott a figyelmességével. Kipirultan, szinte már nevetve folytatta útját.
Utolsó kommentek