Ajándékozott: Krizantem
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Teddy/Victoire történet teli izgalmas fordulatokkal és egy eljegyzési gyűrűvel, ami még sok bonyodalmat fog okozni... Remélem tetszeni fog :)
Kívánság: 3, Teddy Lupinról és Victoire-ról, amelyben Teddy megkéri Vici kezét, de vmi hiba csúszik a számításaiba, és ezért majdnem kosarat kap. ^^ Mindenképpen szerepeljen benne Harry, Ginny, Hagrid, Luna és Remus Lupin szelleme. Ennyi.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

Esős, felhős őszi nap volt. A levelek lehullóban voltak a fák vaskos ágairól, és gyönyörű sárgás színbe öltöztették a talajon terpeszkedő avart. A távolban hatalmas tornyok magasodtak, melyek egy pompás kastélyt fogtak közre.

Victoire szemlélte a tájat házuk ablakából. Teddyvel leköltöztek Roxmortsba, így sokkal többet láthatta őt, hisz barátja tanár volt a látott kastélyban.

Teddy - apja után – sötét varázslatok kivédését tanított Roxfortban, immár három éve.

Teddynek épp órája volt az elsősökkel, akik közt ott volt keresztfia, Harry is, a híres Harry Potter unokája, Lily Potter és Frank Longbottom gyermeke.

- Akkor próbáljuk meg még egyszer! Capitulatus! – mondta, mire a gyerekek visszhangozták lefegyverző bűbáját. Nem volt meglepő, hogy Harrynek sikerült, de a csoportban nem mondhatta magáról mindenki ugyanezt.

- Jól van. Házi feladat gyakorolni az eddig tanult ártásokat és kivédésüket, jövő órán kikérdezem! – Ezzel elengedte a gólyákat.

Minden gyerek iparkodott a következő órájára, ám Harry odament keresztapjához.

- Teddy! Megkérhetlek valmire? – kezdte kedvesen.

- Az attól függ, hogy miről van szó – válaszolt mosolyogva Harrynek. A csöpp fiú kivett talárja zsebéből egy apró becsomagolt tárgyat.

- Légyszi ezt add oda keresztanyunak! Találtam neki a születésnapjára! – kérlelte a griffendéles.

- Persze, hogy odaadom! Még ma hazaugrom hozzá, és meg fogja kapni, ha pedig egyszer feljön, szólok neked, hogy te is fel tudd köszönteni.

- Köszönöm, keresztapu! – lelkendezett, majd megölelte Teddyt.

- Igazán nincs mit. De most már menj, különben elkésel a nagypapa órájáról.

Kereszfia még utoljára rámosolygott, aztán futva távozott a teremből.

A fiatal mágusnak már nem volt több órája aznap. Először gondolkodott rajta, hogy beül egy vajsörre a Három Seprűbe, de mikor Harry kezébe nyomta a kis ajándékot, elvetette az ötletet, és az iskolából egyenesen Victoire-hoz sietett.

Victoire amolyan csecsebecséket árult és a kis bolt felett laktak. Teddy benyitott az ajtón, ami csilingelve kinyílt, majd célba véve a hátsó lépcsőt, felsietett szerelméhez.

- Szia Vic! – köszönt, s megcsókolta a szólítottat.

- Neked is szép napot, Ted – viszonozta ő mosolyogva a köszöntést. – Pont rád gondoltam.

- Ennek örülök és képzeld a keresztfiunkkal mi is rád gondoltunk. – Mosolygott, miközben elővette a kis ajándékot. – Ezt Harry küldte neked születésnapodra. – Azzal átadta a csomagot. – Azt mondta, találta valahol.

- Jaj, de aranyos! – Vette át Teddytől és elkezdte kibontani. – Add át neki üdvözletem. De szép! Nagyon jó szeme van, nem úgy, mint a papájának volt. – Mosolygott Vic. – Ez nagyon tetszik, oda is rakom a polcra, a fényképe mellé.

- Tényleg gyönyörű, szerintem is jó helyen lesz ott.

Mire ezt kimondta, a lenti ajtó csilingelni kezdett, jelezve az új vásárlót. Vic fordult egyet és már a szobában sem volt. Teddy nagyszerű ötletet eszelt ki. Már hetek óta tervezgeti, hogy megkéri Victoire kezét, de még nem tudta, hogyan. Most rájött a tökéletes megoldásra: keresztfiuktól kapott követ helyezteti bele egy gyűrűbe és azzal kéri meg szíve hölgye kezét.

Levette a követ a polcról, zsebébe süllyesztette és elindult, hogy véghezvigye tervét.

***

Fél óra múltán egy másik ajtó is csilingelve nyílt ki, jelezve az új vásárló bejövetelét. Frank lépett be, épp ellenőrzést tartott a Zsebpiszok közben. A csilingesésre előjött Scorpius Malfoy, a bolt tulajdonosa.

- Jó napot, Frank! – köszönt udvariasan. Scorpius próbált beilleszkedni az új világba, a Voldemort-mentes világba, így jó kapcsolatokat ápolt a fehérmágusok elitjével is.

- Jó napot, Scorpius! – viszonozta a köszönést a Mágiaügyi Minisztérium embere is. – Hogy van ma? - kérdezte, miközben végigmustrálta a kínálatot.

- Igazán jól. Sajnos, ma nemigen volt forgalom, de egész jól megvagyunk. Épp most hozott levelet a kis Draco baglya, végre tud lefegyverezni – mesélte Scorpius, hogy jó benyomást tegyen a vizsgálódó varázslóra.

- Á, nagyszerű! Gratulálok a fiának. Én is most voltam Victoire és Teddy Lupin boltjában, Victoire is mesélte, milyen szépen megy a keresztfiuknak, Harrynek a Capitulatus. Újságolta, hogy milyen aranyos ajándékot kapott tőle. Egy kis követ, aminek az egyik része kicsit összetört, a másikon meg van egy kis karc, ami olyan, mintha egy S betű lenne.

- És milyen alkalomból kapta?

- Születésnapja lesz holnap.

- Hát igen, az élet nem áll meg... Ha találkozik vele, átadná üdvözletem?

- Persze - azzal elindult az ajtó felé.

- Köszönöm, hogy benézett! Viszlát!

- Viszlát, Scorpius! – kinyitotta az ajtót, ami csilingelve bezárult. Scorpiusnak ördögi ötlete támadt: lehet, hogy a kő az, amire gondol? Csak egy módon derítheti ki, ha saját szemével látja...

***

Teddy kilépett az Abszol útra. Az előbb hátrahagyott ékszerüzletben megcsináltatta a gyűrűt. Nagyon boldog volt. Örült, hogy végre sikerült összehoznia a tökéletes lánykérést. Gyorsan hoppanált Roxmorts főutcájára, s mielőtt hazament volna, betért a Három Seprűbe, hogy felmelegítse testét ezen az esős délutánon egy meleg vajsörrel.

Mikor belépett, rögtön a pulthoz ment, ahol le is ült.

- Hello, Tom! – szólt oda a csaposhoz. – Kaphatnék egy korsó vajsört?

- Máris adom Ted, egy pillanat – kapta a választ, és Tom elkezdte tölteni az édes nedűt.

Mikor megkapta, a szájához emelte a poharat és hirtelen a fél korsó itóka a ruháján landolt, ugyanis hátulról véletlenül meglökték.

- Oh, ne haragudjon! Nagyon sajnálom! – magyarázkodott a férfi.

- Semmi baj – próbált higgadtan válaszolni. Elővette pálcáját és megtisztította ruházatát.

- Kérem, hagy fizessek magának egy másikat! – Azzal Tomhoz fordult, odaadta neki a vajsör árát, és rendelt egyet Teddynek. – Tényleg nagyon sajnálom! Viszlát!

- Viszlát! - válaszolta, miközben megkapta a teli korsót.

Az ifjú Lupin újfent belépett a csilingelő ajtón, s miközben a lépcső felé igyekezett, ki akarta venni a gyűrűt a zsebéből. De nem sikerült neki, nem találta! Kereste az összes zsebében, de sehol sem találta!

Ted lázasan gondolkozni kezdett. Mikor az Abszol úton volt, még biztosan a zsebében lapult az eljegyzési karika. De akkor hol? Hol vesztette el? Hirtelen a fejébe tolakodott egy emlékkép, ahol egy magas férfi miatt tiszta vajsörös lett a ruhája...

Máris kifordult az ajtón, és egyenesen a Három Seprűbe rohant.

- Tom! Kérlek, segíts! Tudod, ki volt az az ember, aki fizetett nekem egy pótkorsót az imént?

- Persze. Thomas Zambini, az öreg Blaise fia.

- És meg mondanád, hol érhetném őt utol?

- A Borgin&Burkes-ben dolgozik Scorpiusszal – válaszolta készségesen a csapos.

- Köszönöm, Tom! Viszlát!

- Nincs mit! Viszlát!

Azzal Teddy kilépett a Három Seprűből és egyenesen haza indult. Töprengett, hogy vajon most mit tegyen. A gyűrűt csak úgy nem fogja visszakapni. Viszont még túl korán van ahhoz, hogy Scoupius áruba bocsássa. Ezért úgy döntött, az lesz a legjobb, ha ledől egy kicsit és kiereszi a gőzt. Ismét benyitott a csecsebecse boltba és célba vette a hátsó lépcsőt. Mikor felért, lehuppant a kanapéra és csak ült, hallgatta légzését, próbált megnyugodni.

Egy pár órát még eltöltött Victoire-ral, majd nagy nehezen rászedte magát, hogy visszamenjen Roxfortba.

Másnap reggel korán ment le reggelizni a Nagyterembe. Nem voltak túl sokan, csak néhány diák lézengett a nagy hosszú asztalnál. A tanári asztal mögött ott ült Albus, a híres Harry Potter fia, aki Hagrid halála után a Roxfor vadőre lett. Ted úgy döntött, leül mellé.

- Jó reggelt, Al! – kezdte kótyagosan a beszélgetést.

- Szia Teddy! Minden rendben? Elég ramatyul nézel ki.

- Ne is mondd! Tegnap végre sikerült volna összehoznom mára a tökéletes lánykérést, így Vic szülinapjára. De a Három Seprűben ellopta a gyűrűt valami Thomas Zambini, aki állítólag a Borgin& Burkesben dolgozik. Úgyhogy még ennek is utána kell járnom.

- Hogy nézett ki a gyűrű? - kérdezte Albus, mire Ted hosszasan mesélni kezdett, nem csak a gyűrű milyenségét mondta el, hanem, hogy hogyan sikerült a követ kiválasztani bele, miért pont ennek a kőnek kellene belekerülnie. - Nyugodj meg, Ted, minden rendben lesz! Nekem ma úgyis arrafelé van dolgom, megnézem neked, és ha megtalálom, meg is szerzem – nyugtatgatta barátját a férfi.

- Kösz, Al. Örök hálám a sírig üldözne, ha sikerülne megszerezned.

- Meg lesz, ne aggódj! – zárta le Albus a témát, majd felállt, hogy megtartsa a nap egyetlen Legendás lények óráját.

Mikor végzett, elindult a Zsebpiszok köz felé, hogy utánajárjon a dolognak. Az Abszol úton lett volna dolga, de úgy gondolta, azt későbbbre is halaszthatja. Áldotta a szerencséjét, hogy azért neki sikerült jó kapcsolatokat is kialakítani az „alvilágban”, vagyis ebben a sötét, lepukkadt, piszkos kis közben. Nem kellett sokat sétálnia, hogy szembe találhassa magát a kis üzlet bejáratával. Így be is nyitott:

- Jó napot, Scorpius! Hogy vagy ma? - kezdte udvariasan a társalgást.

- Hello, Albus! Remekül! És te? – A tulajdonos arca felderült a régi ismerős láttán.

- Én is megvagyok. Épp erre volt dolgom, gondoltam benézek, hátha találok valami különlegességet, amiért hajlandó vagyok sok pénzt fizetni - válaszolta ravaszul, hiszen látta Scorpius szemét felcsillanni.

- Valami különlegeset... nézzük. - Albus számításai bejöttek, a boltos pontosan azt a követ akarta megmutatni, amelyik Teddynek kellett. - Ez a legújabb darabunk, szinte felbecsülhetetlen, nem másé, mint Mardekár Malazáré ez a gyűrű!

- Nem semmi! Biztosan nem olcsó holmi...

- Nem is az, de barátnak nem adom teljes áron. – Mosolygott hozzá Scorpus.

- Remek! Nagyon köszönöm! Akkor el is vinném – mondta lelkesedve, persze mindenképp elvitte volna a gyűrűt Tednek. Előkotorta az árát, majd a zsebébe süllyesztette a kis csomagot. - Viszlát, Scorpius!

- Albus! Gyere máskor is!

Ezután elment a Gringottsba, szüksége volt némi pénzre. Nem szeretett ide járni, erről mindig az örökség, a család jutott eszébe, és ezzel együtt persze a szülei, Harry és Ginny. Így hát gyorsan elintézte a dolgát és visszament a kastélyhoz, hogy egy kicsit lepihenjen a vadőrkunyhóban.

Mikor lehuppant a székére, elő is vette a gyűrűt, hogy jobban szemügyre vehesse. Kivette a kis csomagolásból és forgatta a kezében, hogy mindenhonnan lássa a tükröződő fényt... És akkor nagyon furcsa dolgok történtek. Először azt hitte, csak káprázik a szeme, hiszen anyját és apját látta, mintha egy függönyön át néznék őt. Ez abban a pillanatban valósággá vált, mikor szülei megszólaltak.

- Szia Albus! - Mosolygott rá Ginny.

- Anya? - Meresztett egyre nagyobb szemeket.

- Hello, fiam! - köszönt a megszokott humorával Harry is.

- Apa? Hogyan? Mi történt? Ez hogy lehetséges? - tette fel egyszerre kérdéseit.

- Nos, én csak egyetlen dologról hallottam, ami erre képes lehet, de azt hittem, sikerült eltüntetnem... - válaszolt apja eléggé ködösen.

- És az mi lenne? – kapott utána mohón a még mindig kába Albus.

- A Feltámadás Köve... - habozott Harry.

- A micsoda? - állt értetlenül a dolog előtt fia és lenézett a kezében tartott gyűrűre.

- Tényleg az! – Harry követte a pillantását. – De hogyan találtátok meg? - kérdezte.

- Harry találta és Victoire-nak adta születésnapjára - kezdte Albus és elmondta a történetet, mi minden történt ezidáig.

- Értem - szólt végül apja. - Akkor az lesz a legjobb, ha mi visszamegyünk...

- Máris? - kérdezte kétségbeesetten egyszerre Ginny és Albus.

- Ez lesz a legjobb mindenkinek. A bölcs ember nem használja ezt a követ, ez a kő végül mindenkit az őrületbe kerget. Engedj el minket Albus, és ha önszántadból teszed, könnyebb lesz túllépni a halálunkon, hidd el.

- Jól van, apa. Megpróbálom. - Ebben a pillanatban úgy érezte magát, mint akkor, azon a napon, amikor először jött Roxfortba. Most behunyta a szemét, nagy levegőt vett és lerakta a követ az asztalra, ezzel Harry és Ginny alakja semmivé foszlott. Amíg ez a kő itt van, addig kapcsolatba tudnak lépni a holtakkal. Ugyanakkor meghallotta apja óvó szavait: nem lehet ész nélkül mindenkit visszahozni. Albus ekkor döntötte el, hogy csak azoknak mutatja meg a kő titkát, akiknek tényleg szükségük van rá.

Így hát felkelt a székéről és elindult az iskola felé. Nem ment fel egészen a kastélyhoz, hanem félúton lekanyarodott az üvegházak felé. Ott benyitott a hármas számúba, hisz tudta, hogy ott kell keresnie az emberét. Elsétált néhány növényes pult mellett, majd benyitott egy kisebb dolgozószobába.

- Szia Neville! – köszönt vidáman régi ismerősének.

- Hello, Albus! Hogy vagy, mi járatban? – érdeklődött mosolyogva a szólított.

- Jól vagyok, köszönöm. Igazából azért jöttem, mert szeretnék neked mutatni valamit és tudom, neked most szükséged van rá. - Azzal elővette zsebéből a gyűrűt és lerakta az asztalra.

- Szép gyűrű, de nekem mégis miért van rá szükségem? - érdeklődött, mire válaszul Albus hosszan mesélni kezdte a szüleivel folytatott beszélgetést. Mire a végéhez ért, így szólt:

- Én úgy tudom, nem tudtál Lunától kellőképpen elbúcsúzni ezért hoztam ezt most ide neked, hogy ebben segítsek.

- Értem... Nagyon köszönöm. – Azzal megfogta a gyűrűt és forgatni kezdte az ujjai között. Egyszer csak megjelent Luna szelleme, mintha egy függöny mögül nézne Neville-re.

- Szia Neville - köszönt bársonyos hangján a lány.

- Luna... - kezdte elhűlve a professzor, majd összeszedte magát - Szia Luna! Én csak... én csak azért szerettelek volna látni, hogy elköszönjek tőled. Nem is tudod, hogyan éreztem magam azok után, ami történt.

- Tévedsz. Pontosan tudom. Minden nap figyeltelek titeket és tudom, mennyire nagyon szeretsz és mindig is szerettél minket.

- Igen, ez az egyik dolog, amit mondani akartam, hogy nagyon szeretlek.

- Tudom, Neville. Én is szeretlek. De úgy hiszem, nem egészséges ez a kővel fenntartott kapcsolat. Te elengedtél engem és ez így van jól. Tedd meg újra! Engedj el.

- Jól van - vett egy nagy levegőt. - Szeretlek Luna.

- Én is titeket.

És Neville letette a gyűrűt. Luna képe semmivé foszlott, és Neville csak ült megkövülten. Albus biztatóan rámosolygott, majd eltette a követ a zsebébe. Még egyszer rámosolygott a professzorra, majd felállt és kiment a szobából, magára hagyva ezzel Longbottom professzort a gondolataival.

Albus már csak egyetlen olyan emberről tudott, akinek nagyon fontos lehet a gyűrű használata, és ez az ember pont az volt, akinek vissza kell adnia. Viszont figyelmeztetnie is kell, hogy a követ ne használja, így az sem lehetséges, hogy ezzel kérje meg Victoire kezét. Ezért tehát nagy léptekkel indult meg a Roxfort bejárata felé.

Felment egyenesen Teddy szobájához és benyitott.

- Szia Ted! – köszönt komolyan.

- Albus! Mi a baj? Mégsem sikerült megszerezni?

- De, azt igen. Sikerült visszaszerezni, viszont van egy olyan tulajdonsága, ami miatt nem tanácsos ezzel megkérni Vic kezét. – Így hát Tednek is elmesélte a szüleivel folytatott furcsa beszélgetést, és mondta, hogy azért is hozta fel a követ, hogy ő, Ted is beszélni tudjon soha nem látott szüleivel.

- Ez jó ötlet? - kérdezte kétkedve Ted. – Úgy értem, persze, nagyon szeretném látni őket, de el tudom engedni majd őket?

- Szerintem el fogod tudni. Erős vagy. Ha pedig mégsem, akkor segítek. – Mosolygott rá bíztatóan Albus.

- Akkor hajrá - szólt feszengve és idegesen. Majd felvette az asztalról a gyűrűt és elkezdte forgatni az ujjai között. Csodálkozott, hogy eddig ezt miért nem csinálta. Forgatás közben pedig megjelent a két szülő alakja, Ted pedig elhűlve nézte szüleit.

- Anya? - nézett rá Dorára. - Apa? - Majd tekintete találkozott Remuséval.

- Igen, mi vagyunk, kisfiam - szólt Dora sugárzó arccal. - Örülünk, hogy újra láthatunk téged.

- Én is örülök, anya - válaszolt elnyílt ajkakkal – Én ...én nem tudok betelni a látványotokkal. – Egyre nagyobb mosoly jelent meg Ted arcán.

- Tudjuk - válaszolt komolyan Remus. - De ugye te is tudod, hogy nem maradhatunk sokáig?

- Igen, apa. Csak látni akartalak titeket egyszer az életben. Mielőtt én is utánatok megyek... - fejezte be félénken.

- Mi is szeretünk Ted – válaszolt a kimondatlan szavakra Tonks.

- Én is szeretlek titeket - mondta ki végül az ifjabb Lupin.

- De most már el kell engedned minket, úgyhogy tedd meg.

- Igen, apa. – Azzal nagy levegőt vett, utoljára ránézett mosolygó szüleire és elengedte a gyűrűt. Ebben a pillanatban eltűntek szülei, tátongó űrt hagyva Ted Lupin szívében.

- Jól vagy Ted? - kérdezte végül Albus.

- Igen Al. Köszönöm - mondta kábultan.

- Tudod, mit kell tenned a gyűrűvel, igaz?

- Igen, már tudom, hogyan fogom eltűntetni.

- Akkor én megyek is. Sok sikert!

- Jól van. Szia!

- Szia Ted!

Mikor becsukódott Albus után az ajtó, Teddy eldöntötte, hogy most azonnal intézkedni fog. Felállt helyéről, magára vette talárját és elindult a gyűrűvel a Tiltott Rengeteg fái közé.

Megállt egy sűrűn benőtt rész előtt, és egy egyszerű bűbájjal kivette a követ a gyűrű foglalatából. A gyűrű megmaradt részét berakta zsebébe, a követ pedig egy gyors mozdulattal elhajította a fák közé.

Megkönnyebbült. Jól esett neki ez a mozdulat, örült, hogy láthatta szüleit, és ahogy a kő elrepült a kezéből, a lelke is szárnyalni kezdett, végre el tudta engedni szüleit, beletörődött, hogy már csak magára számíthat, és persze Victoire-re.

Victoire. Mikor eszébe jutott szerelme, azonnal visszasietett az erdőből, kiment a Roxfort területéről és az Abszol útra hopponált.

Újfent benyitott az ékszerüzletbe és egy gyönyörű gyűrűt vásárolt, ami már nem jelenített meg sem holtakat, sem másféle dolgokat. Egyenesen a csecsebecse bolt elé hoppanált, eldöntötte, hogy most véghezviszi tervét.

Benyitott a csilingelő ajtón és felment a közös nappalijukba, ahol meglátta szerelmét.

- Szia szívem! – szólította meg és szenvedélyes csókot lehelt ajkára.

- Szia! Máskor is meg lehet ám így csókolni, nemcsak, amikor születésnapom van – válaszolt széles mosollyal az arcán.

- Milyen igazad van. - Azzal még egy csókkal ajándékozta meg Victoire-t. Lágyan elvált a női ajkaktól. - Boldog születésnapot! - Mire ezt kimondta, egy lépéssel hátrébb ment és féltérdre ereszkedett. – Victoire, hozzám jönnél? - Elővette a kis ékszert és felmutatta szíve hölgyének.

Victoire-nak felcsillantak a szemei.

- Hát persze!