HTML

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Utolsó kommentek

  • Lissel: szia! nagyon jó történet!!! :D ti ketten vagytok a kedvenc íróim :D (Assa & Mellons) (2012.07.29. 12:06) Assa ajándéka - második rész
  • mabym: Végre rájöttem hogy kell kommentet írni :D Bocsi hogy idáig tartott :) Nagyon nagyon örülök hogy e... (2010.04.25. 00:04) Nusika93 ajándéka
  • mabym: Nahát :) Végül is igaz. És úgy látom nem csak nekem tetszik ennyire! :D Nagyon ügyes vagy és még ... (2010.04.25. 00:01) mabym ajándéka
  • Tiszy: Jaj én meg tökre várom. :D:D Direkt fogalmaztam meg úgy ezt az ötletet, hogy őket is lehessen írni... (2010.02.27. 14:41) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Robin Mors: Nekem megvannak még, amiket kértél. :D Szerintem még majd hétvégén kijavítom ezt (valószínűleg csa... (2010.02.27. 12:21) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Utolsó 20

Címkék

2010.01.05. 18:00 Merengő Adminok

natty ajándéka 1. - második rész

~ ~ ~

 

A napok egyre jobban sietnek el mellettem, én meg csak nézek utánuk, hogy vajon hová szaladnak. Én igazán nem rohanok sehova. Mégis, úgy érzem, mintha folyamatosan leelőznének, és csak időnként találok vissza a jelenbe, épp egy padban ülve, akár a reggelim felett merengve, vagy este az ágyamban, hallgatva a többiek álmait. Valahol mélyen kezdek félni, rossz rágondolnom is, hogy vajon mi történhet velem, így ha tudom, inkább mindig lefoglalom magam valamivel, csak ne jusson időm saját magamra.

 

Mivel ez az utolsó évem a Durmstrangban, és egy hónapja már hivatalosan is nagykorú lettem Bulgáriában, feltétlenül meg kell tanulnom felelősséget vállalnom magamért, mások helyett. Ezt Miával együtt nehezen viseljük. De, még önmagamat is meglepem, milyen fejlődőképes vagyok, szinte csak az elhatározás hiányzott, és már csak akkor hagyom el magam, mikor Miával kettesben maradunk.

 

És hirtelen Karácsony lett. Nem az a várakozással teljes, még csak nem is emelkedett, hanem az az elegáns, körberajzolt giccs, amit manapság a képeslapokon lát az ember. Szinte engem is csak az üdvözlőlapokról értesítettek róla. Mivel az iskolánk kötelez arra, hogy az ünnepeket is együtt töltsük – csak hogy ez is a tudatosság fényében teljen -, már évek óta eszünkbe sem jut, hogy meghittebb körökben ünnepeljünk. Az egész felöltötte az alkalmi jellegét, mint az ezüstpapírba csomagolt szaloncukrok.

 

Nálunk megszokott, hogy beborít minket a hó minden évben, viszont ekkora havazást senki nem várt – és remélt – volna. De, ennyi meglepetés még talán belefér a Karácsonyba. Mia és én még pár napja úgy terveztük, hogy amint lehet, kiszabadulunk a föld alól, csak hogy arcunkban érezhessük a hóhullást. Ezt a tervünket most mégis félre kell tennünk, de talán csak Karácsony másnapjára. Jobb híján megint a fiúk hálókörletében múlatjuk az időt, a kimerítő vacsora után. Előzékeny szobatársaim szinte minket és magukat is kímélve, keveset tartózkodnak itt – már csak órákon találkozom velük. David is megígérte hogy átjön az elbűvölő barátnőjével, de szerencsénkre úgy látszik, nem sietik el a dolgot.

 

Nem nagyon szeretnék most belegondolni, miket beszélhetnek épp rólam a hátam mögött a többiek, de közben Mia meg eltűnt a zuhanyzónkban – esküszöm, mialatt nem figyeltem, ez a lány beköltözött hozzánk -, így megint egyedül maradok a gondolataimmal. Próbálok erőteljesen rákoncentrálni az éjjeli szekrényemen felejtett hógömbre, amiben egy apró kis Viktor havat takarít el seprűvel a háza elől – Mia ajándéka. Mégis, hiába próbálok meg Miával maradni gondolatban, egyre mélyebbre kerülök, szinte belesüllyedek az ágyba, ahogyan most már a plafont bámulom, és egy szívdobbanás alatt a szoba kétszer akkora lesz, én meg olyan félelmetesen kicsi…

 

- Mia! – magamhoz képest finoman kopogok a fürdőszoba ajtaján. – Mia?

 

Semmi.

 

- Mia?!

 

Ez nem valami bíztató. Adok neki visszaszámlálási időt: öt… négy… három… - Mia! - …kettő, egy! Nem válaszol, úgyhogy muszáj bemennem. Elfordítom a fürdőszobaajtó kilincsét és berontok. Belepislogok a rosszul megvilágított helységbe; először nem is veszem észre a lányt. A zuhany nyitva, de nem látom a… csak egy villanását a bézsnek és rózsaszínnek a földön; egy olvadó, remegő árnyékot az átlátszó zuhanyfüggönyön.

 

- Viktor? ... Viktor!!!

 

Idővel kezdem megérteni, mit jelent az, ha azt mondják nekem: nem veszem észre magamat. Ebben a pillanatban érzem, ahogyan a forró gőz lecsapódik a tarkómon, és minden olyan szűk lesz hirtelen, lüktető és forró. Didergő tagokkal vonszolom ki magam a fürdőszobából, és csak messziről hallom Mia kétségbeesett jajveszékelését. Még sosem hallottam ilyennek. A maga módján megdöbbentő.

 

- Sziasztok, ne haragudjatok a késésért, remélem, nem maradtunk le semmiről… Mia, te meztelen vagy?!

 

Mondhatnám, hogy így végződik a karácsonyom, de mégsem teszem, és ezért valószínűleg valamikor még felelni fogok. Davidék sikeres belépője még jobban szabadjára engedi a Miában rekedt tornádót, aminek így az lesz a vége, hogy a lány tíz kíméletlenül hosszú percig csak fel-alá rohangál, miközben saját szavaiba vágva próbálja meg tisztázni a helyzetet – leginkább saját magával.

 

- Mia, még mindig meztelen vagy – mutat rá éleslátóan David, mire a lány még egy utolsó gyilkos pillantással visszazárja magára a fürdőszoba ajtaját.

 

A bentről kiszűrődő zajok alapján most igazán nem szeretnék csempe vagy márványlap lenni – nem mintha előtte foglalkoztatott volna ez a gondolat. Mégis, Mia tomboló dühe akkor a legpusztítóbb, mikor a gondosan kimért mozdulataiba sűríti – gyilkos. Jelen pillanatban talán a fésűjén van a sor, hogy kiszenvedjen.

 

- Bájos, mikor így kiakad – veti le magát végül David a mellettem lévő ágyra, a még mindig elképedt partnere pedig elsápadva követi őt. Nadjának ma döbbent vanília illata van.

 

Nekem bőrömön piheg Miáé.

 

- De amúgy nem értem, miért csinálja a cirkuszt, amúgy senki nem foglalkozna vele, már mindnyájan hozzászoktunk az ilyesmihez. Ugye, Viktor? – kacsint egyet cinkosan, de közben tudom, hogy csak Nadja miatt csinálja.

 

Igen, persze. A magazinokból néha én is értesülök róla - jobbnak látom hallgatni, és várni Miára, akit viszont ezek után nehéz lesz szóra bírni. Igazából felkészülni sem volt időm erre, és most miattam került ilyen kínos helyzetbe – megint. Tényleg észrevehetném magam időnként, csak hogy másokat is észrevehessek. Kitartóan lesem a fürdőszoba ajtaját, hogy végre megjelenjen mögötte a lány, és megnyugtasson, hogy nem történt semmi. Hiába, megijedtem, hogy egyedül vagyok.

 

David és Nadja közben zavartalanul mélyednek el egymás társaságában, mintha napok óta nem találkoztak volna. Ez egyenesen felháborító. Én csak megilletődötten gyűrögetem a takarómat ágyam szélén, és megpróbálom telepatikusan utolérni Miát, de úgy látszik, pillanatnyilag valami haragosan vörös védőburkot növesztett magának. Ijesztően magukra maradtak gondolataim. És még rosszabb, hogy közben látom, ez nagyon Davidot sem foglalkoztatja. Nadja viszont egyenesen érdeklődőnek mutatkozik irányomba, miközben Daviddal van elfoglalva, végig engem figyel, mohó pillantásaitól egyenesen elszédülök. Megint Miának volt igaza. Kezdek rosszul lenni.

 

Jobbnak látom, ha inkább magukra hagyom őket, és már épp nyitnám az ajtót, mikor David is észreveszi, hogy nincsenek egyedül.

 

- Viktor, most meg hová mész? Hozzátok jöttünk. – Még jó, hogy emlékeztet erre, már attól féltem, hogy én vagyok rossz helyen...

 

Még egy utolsót szorítok a kilincsen, majd visszafordulok, és ismét levetem magam az ágyamra. Innen nézve David most egész gondterheltnek tűnik, és Nadja furcsán nem illik bele a képbe – holmi kiegészítő mellette. Megtanultam nem észrevenni az ilyet.

 

- Mi a baj, Viktor? Olyan különösen viselkedsz már egy jó ideje. Bánt valami? – David velem együtt el is felejtette Nadját.

 

Hogy bánt-e valami? Bárcsak itt lenne most Hermione, ő biztosan tudná, mit kell erre mondani; ő tudná a választ. Mindig is olyan határozott volt, mintha csak egy nyitott könyv lenne számára az egész világ. Irigyeltem talán… Talán csak ezt irigyeltem tőle? Hirtelen megzuhan a gyomrom, és a felismerés után kapkodok: talán ez hiányzik belőlem? Talán csak ez hiányzik nekem? Önző vagyok. Olyan távolinak hat hirtelen a tavalyi év, olyan lehetetlennek, és ez a valótlanság egyenesen kiábrándít. Csak szerettem volna én is olyan lenni, mint ő. Szerettem volna magamnak én is olyan embereket magam köré, mint neki voltak, szerettem volna, ha én is annyit érnék másoknak, mint ő. Féltékeny voltam a szeretetre, amit kapott, mert nekem nem jutott ki más, csak a figyelem. Sajnáltam. De mégis, rá kell jönnöm, hogy van, akitől nem sajnálok semmit. Van, akinek magamat adnám, csak hogy…

 

Nem tudom, mióta állok a fürdőszoba ajtaja előtt, de még David elmosódó hangja talán emlékeztet rá, hogy hol vagyok. Nem foglalkozom vele, most nem is tudok foglalkozni velük, mikor nekem valaki mással kéne törődnöm, úgy ahogyan ő tette idáig. Remegő fogakkal reménykedem, hogy ha lenyomom a kilincset, végre kitárul előttem az az ajtó, amit eddig észre sem vettem. Reménykedem… ideje magamtól cselekednem, már nehezedem is rá a kilincsre, majd a következő pillanatban az este már másodszorra is beesek a fürdőszobába.

 

- Mia! – Szinte pirulva suttogok, olyan jól esik most kimondanom a nevét.

 

Mia viszont már megint nincs sehol. A szememet csípi a bent rekedt gőz, és érzem, amint a pára elnehezedik a tüdőmben. Hol van Mia? Először nem érzem a közelemben, amikor tényleg szükségem lenne rá. Félve kezdek el botorkálni a zuhanyzókabinok között, mindenhova benézek, és egyre hangosabbnak hallom saját lélegzetvételeimet. Ez nem vall rá, ilyet sohasem szokott csinálni. Bár, eddig még mérges sem volt rám… de vajon miért? Hiszen ő is tudja, hogy nem direkt volt. Hiszen ismer.

 

Hirtelen meglátom a legutolsó kabinban, amint hátát a hideg csempének dönti, és csak folyatja magára a forró vizet. Feje hátra van döntve, szemei csukva, körülöttük a bőr enyhén rózsaszín; valószínűleg sírt. Valami fémes markol a mellkasomba, és egyre csak húz a földre, torkomat szorítja. Én nem akartam, hogy ez legyen. Én nem akartam neki rosszat, de biztosan tudom, hogy ő most azt hiszi, magától kell engem megkímélnie, és most szörnyen érzem magam, mert egyedül nem tudom, hogyan tehetném ezt jóvá. Csak nézem a fehéren reszkető alakját, és egyszerűen nem tudom elvonni róla a szemem. Megérinteném, csak hogy tudja, hogy vele vagyok, de valami visszatart, a tehetetlenség viszket tenyeremben.

 

Ekkor vesz észre engem, de ezúttal nem sikít, még csak nem is látszik meglepettnek, pillantása mély, és magával ránt. Én nem tudom, mit mondhatnék neki, csak állok ott, az eleven szerencsétlenség megtestesítőjeként, és megfeszülve várok, csak hogy megmozduljon végre. Csak közeledjen, és ne lökjön el magától. Ezt nem teheti. Most már nem teheti meg, mikor végérvényesen megváltozott minden. Mostantól nem lesz semmi sem a régi.

 

És erre rá kell jönnöm, hogy ő is pontosan tudja, ezért maradt itt egyedül. De miért? Miért nem mondta el nekem rögtön, csak hogy végre én is rájöjjek erre? Miért nem segített? Ha beszélt volna nekem erről, én is elmondhattam volna neki, hogy mit érzek. Mert ő segített nekem rájönni erre is. De mégis, miért hagyná egyedül magát és engem, miért akarná azt, hogy így legyen? Mert én nem akarom – és ő sem.

 

Egy derengő mosolygás ül ki arcára, a cseppek vidáman lefutnak ajkai vonalán. Hirtelen nem tudok rájönni, hogy víz vagy könny az, ami tisztán megcsillan szemeiben, de nem is akarom eldönteni, egy tétova mozdulattal beljebb lépek a fülkébe, és elzárom a csapot. Mia mintha reszketne, mikor visszavonom a karomat, és ahogyan csak tud, még jobban a falnak préselődik. Talán fél. De mitől?

 

- Viktor, menj el. – Hangja szinte kérlelő, szája széle megremeg.

 

- De miért? – kérdezem őszintén, és eszembe jut, hogy naivságommal tudom őt mindig a legjobban felbosszantani.

 

Nem válaszol, csak esdeklően néz rám továbbra is, szinte könyörög a pillantásával, ami egyre jobban csillog a benne gyűlt könnyektől. Én igazán nem értem, miért kéne ellöknie magától, mikor végre én magam is rájövök, hogy csakis őrá van szükségem, és nem arra, hogy helyettem éljen. Legszívesebben átölelném, hogy ne fázzon, vagy legalább hozzá simulnék, hogy végre lássa, miért vagyok itt. De most mégis miért kell szavakkal élni az igazság helyett?

 

- Akkor kérlek, legalább hagyj engem elmenni. – Hangja megbicsaklik, és nem bírja tovább, csuklani kezd az őt mardosó zokogástól.

 

- De én nem akarlak! – Mellkasom egyre jobban összeszorul, ahogyan csak nézem őt.

 

- Viktor! Többé nincs szükséged rám, kérlek, hagyj lehetőséget nekem is! – csattan fel váratlanul, majd végleg kitör belőle a zokogás.

 

Miért támad? Én ezt nem értem. Miért mond ilyeneket? És miből gondolja, hogy már nincs rá szükségem? Pont, hogy kell nekem.

 

- Kellesz nekem.

 

Mia megint csak kinevet, látszik, hogy nem tudja komolyan venni azt, akiért mióta csak ismeri, ő volt a felelős. És nem hibáztatom. Megint csak én rontottam el – és most rajtam múlik, kijavítom-e. Határozottan lépek be a zuhanytálcára, és időt sem hagyok magunknak, magamhoz szorítom őt, mint aki többé nem is engedi el azt az ajándékot, amivel meglepték. Talán ez a Karácsony: a felismerés. Hirtelen már nem is értem, hogy bírtam ki eddig, hogy nem vettem észre, hogy csak ez kell nekem.

 

Ölelésemben érzem, ahogyan Miában is szétárad a felismerés, tagjai ellazulnak, és átadja magát az érzésnek, hogy nincs egyedül. Hallom, amint lélegzete elcsitul, majd nagyot sóhajt, mint azelőtt: már megint neki volt igaza. Szinte érzem, ahogyan mázsás súlyok emelkednek fel róla, és megint az a könnyed figyelem lesz, akinek megismertem őt. Két karja végigfut oldalamon, majd ő is kétségbeesetten szorít magához, arcát belefúrja nedves taláromba. Elmondhatatlan az az érzés, mikor végre rájössz, mi értelme volt az eddig veled történteknek, és átadod magad az életednek. Zsibongó. Most hagyom, hogy Mia egy pillanatra kibontakozzon karjaim közül, csak hogy szemembe nézhessen, én pedig újra megzuhanok a tekintetében, zsibbadó ajkaim ráesnek az övéire, majd megijedek, mikor megvág az érintése.

 

- Még ezt is meg kell tanulnod. – Hangja szédítően közelről érkezik, majd ujjait érzem a tarkómon, és hagyom, hogy magára húzzon, hagyom hogy ő csókoljon.

 

Nos, igen – de lesz kitől tanulnom.

 

- Boldog Karácsonyt!

 

~ Vége ~

 

Vissza - Tovább natty másik ajándékához

 

7 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kivansagust.blog.hu/api/trackback/id/tr891643607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

princessannelise 2010.01.09. 12:59:56

csodálkozom, hogy még nincs komment:) nekem tetszett, furcsa volt, de vége nagyon jól lett megírva:)

natty 2010.01.16. 14:00:58

Én meg itt elvesztem a ködben, pedig szerettem volna már írni, mennyire tetszik. :) A hangulat egészen más volt, mint amilyenre számítottam, de nagyon tetszik ez a különös légkörű Durmstrang. Főleg az, hogy egy hegybe építetted fel egész kis várossal övezve, és hogy megmagyaráztad, miért szereti Viktor annyira a repülést (szabadság :D). Az egészben a legmegrázóbb pillanat számomra az volt, amikor Viktor elővette Hermione leveleit... és a lány már jó ideje nem ír neki. Na, ez volt az, ami nagyon valódi volt, simán eltudnám képzelni. Na, igen, Viktor pont olyan furi volt, mint a könyvben. Hagy mondjam még el, mennyire sokat jelent, hogy egyszerre két ajándékot is kaptam tőled, főleg, hogy mindkettő nagy kedvencem, drukkoltam, hogy ezeket válaszd. :) Mia nagyon szimpatikus, és a - hosszú - novella is humoros, egyben romantikus volt. És ahogy Viktor magára talált, és magában Miára. :)))) Ááá, köszönöm szépen ezt a szép ajándékot! :)

Rejtélyes alkotó 2010.01.16. 17:17:28

@natty: óh, bevallom Neked, kicsit izgultam, hogy talán azért nem írsz külön a novelládra véleményt, mert nem sikerült eltalálnom azt, amire gondoltál. de akkor most határozottan megnyugtattál. és, nagyon örülök, hogy ez az ajándékom is ugyanúgy tetszett Neked, mint a másik. : )
köszönöm, hogy írtál nekem ide is, a véleményed pedig nagyon jól esik, kimondottan felpörögtem tőle! : D
igen, Viktor számomra is a "furcsa" kategóriába tartozik, kicsit megfoghatatlan, olyan kettős. próbáltam ezt is érzékeltetni azzal, hogy nem egyoldalúan komor vagy romantikus hangnem uralta a sorokat, hanem igyekeztem Viktornak kölcsönbe adni egy kis iróniát, amivel ő is könnyebben vészeli át a mindennapokat.
egészen megszerettem a fiút, én is ugyanúgy örülök annak, hogy ezeket az ötleteket kaptam, és köszönöm, hogy megírhattam ezt a történetet!
üdv.
rejtélyes alkotó : )

Rejtélyes alkotó 2010.01.16. 17:18:10

@princessannelise: köszönöm szépen a véleményed, és örülök hogy elolvastad, sőt végül tetszett is Neked! : )

LordDracul · http://lorddracul.gportal.hu 2010.01.19. 12:37:57

Hella:)

Hát, hol is kezdjem? Nálam néha kicsit "megbicsaklott" Krum személyisége, mert nehéz elképzelni, hogy valaki ennyire "szerencsétlen" legyen, amikor ennyire jók a meglátásai.

De aztán rájöttem, h nem kéne kukacoskodnom. Ezt a hibát ugyanis, bőven orvosolta a gyönyörű leírás, az érzékletes sorok.

Moondatszámra tudnám kijelölni a szebbnél szebb gondoltaokat, de nem akarom újra feltenni ide a történetet XD
Így marad az abszolút kedvencem:

"- Gyere vissza! – Kétségbeesésem inkább hathat követelésként, mindenesetre Mia is megtorpan.

- Majd ha egyedül leszel."

Ez egyszerűen gyönyörű. Minden benne van.

Gratulálok, és köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv. Drac

Rejtélyes alkotó 2010.01.30. 16:06:03

@LordDracul: igen, ilyen téren én is "botladoztam", Viktorral együtt, de folyamatosan az a kép élt bennem amíg formáltam őt, ahogy Rowling leírja amint lekacsázik a kviddicspályáról. :)
így végül én magamnak egy olyan fiút alkottam, akiben megvannak ezek a hihetetlen képességek amik azzá tették őt, akivé, viszont nem minden helyzetben tudja ő ezt kamatoztatni, így a drumstrang-féle valóságban sem. így próbáltam apró jeleket küldeni a hegy-szabadság párhuzammal, stb.
na de: egyébként eszemben sem volt a magyarázkodás, különben egyet értek Veled. :D
örülök hogy tetszett Neked a stílusom, és azért remélem, még emlékezni fogsz rá, mikor kiderül, ki is vagyok, mert kíváncsi lennék a reakciódra. :D:D
az a részlet amúgy nekem is a gyengém.
köszönöm szépen hogy írtál nekem,
minden jót,
üdv.
R.A.

LordDracul · http://lorddracul.gportal.hu 2010.01.30. 17:18:17

Most, hogy így mondod, már most kiváncsi lettem, ki lehetsz... Ezek szerint ismerlek XD Hmm... :)
süti beállítások módosítása