Kinek készült az ajándék? Steph
Korhatár: nem korhatáros
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Perselus Piton kávézik, és újságot olvas. Hermione Granger kávézik, és kétségbeesetten hallgatja az állásinterjújára érkezőket. Eközben Londonban tombol a hideg. És ez mind összefügg. Hogy hogyan? Olvasd el, és megtudod!
Az ötlet, ami alapján dolgoztam: 3. Megint Perselus/Hermione. Piton nem akar tanítani már, ezért jelentkezik újságírónak egy bájitalokkal foglalkozó szaklaphoz, azt azonban nem tudja, hogy Hermione a főszerkesztő. Szóljon nagyrészt az interjúról, és persze lehet humoros, a végén kiderülhet akár a későbbi történés is. De ezt az íróra bízom, a happy end viszont itt is kéretik.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Bűvital
Ezt jól kifőztük!
Első rész
Szinte vágni lehetett a fagyosan hideg levegőt. A kora reggeli ragyogó napfény tündérivé és éterivé varázsolta a zúzmarával borított, csupasz ágú fákat. A decemberi London utcái szikráztak, és az ablaküvegek jégvirágkölteményei az élők szépségével vetekedtek. A járdákon és az úttesten könnyebb lett volna korcsolyával közlekedni, mint gyalog, vagy akár autóval. Ilyen időben, ezüstvasárnap, korán reggel még a kutya se járt kint a csendes kis külvárosi fasorban.
Talán ezért nem keltett nagy feltűnést a hidegtől kábult, zúzmarás-jégcsapos szárnyú barna fülesbagoly, ami az egyik fehér, klasszicista stílusú, kétemeletes, szám szerint a tizenhetes ház felé tartott. Tompa puffanással pattant le az egyik párásan jégvirágos földszinti ablakról, ahonnan kávéillat, és a hang hatására fojtott káromkodás szűrődött ki az utcára.
Pár pillanat múlva egy magas férfi rángatta befelé az ablakkeretet, ami a fagy miatt mozdulni sem akart. Végül engedtek és törtek a jégcsapocskák, így a hirtelen zökkenéstől egyensúlyát vesztett ráncigáló kis híján hátraesett. A kellemesen meleg konyhába beáramló csípősen hideg levegő erőteljesen mellbe vágta, amitől köhögni támadt ingere. A párkányon félájultan heverő madár szemrehányóan és sértődötten huhogott a vacogó, fuldokló, ezáltal még mindig késlekedő megmentőjére.
- Idióta szárnyas! Minek repültél neki? Ne engem hibáztass! – lapátolta fel a ház tulajdonosa morgolódva és harákolva az enyhe fejsérülést szenvedett állatot, majd dideregve becsapta az ablakot, hogy az csak úgy rezgett a keretében.
„Na tessék, most már a baglyokhoz is beszélek! Tényleg ideje volt abbahagyni a tanítást! Ha még egy évig néznem kellett volna azokat az üres, értelem nélküli tekinteteket az óráimon, biztos, hogy teljesen beleőrültem volna a munkámba… Bár egyesek szerint már így is megőrültem kissé… de csak szadista vagyok, cseppet sem őrült!”
A forró, különleges kávéja mellől felugrasztott férfi mogorván lekötötte a Reggeli Prófétát a meleg hatására lassan magához térő küldönc lábáról, akinek szárnyáról jól hallhatóan pattogtak le a jégdarabok. Sietve kiengedte, mielőtt belülről vágódott volna neki újra az üvegnek. Az örömmel menekült a fagyos utcára ki a fagyos hangulatú férfi elől.
„Ez megveszett!” - vonta le a következtetést a hosszú fekete hajú fickó, és újra a finom, nem mindennapi, fekete nedű mellé telepedett. Elégedett arccal kortyolt bele a tűzforró, tejes-cukros italba, majd szinte még szét sem hajtotta az újságját, máris megakadt a szeme a hangzatos és hivalkodó szalagcímen, ami mellett egy képen az Abszol úton a mágiaügyi miniszter, és vagy fél tucat újságíró integetett dideregve:
Varázsaltos a zimankó Londonban?
A Varázsbűn-üldözési Főosztály és a Mágikus Balesetek Főosztálya is értetlenül áll egy rejtélyes meteorológiai eset fölött. Két hete tart Londonban a decemberben szokatlanul hideg és egyszersmind szikrázó napsütéses időjárás. Valamikor a hónap elején hatalmas erősségű, ismeretlen eredetű varázslat indult ki valahonnan az Abszol útról. Az illetékeseknek azóta sem sikerült kézre keríteniük a tettest. Egyes feltételezések szerint ez okozza a fogcsikorgató hiteget, de mint ahogy lapunkkal közölte a Minisztérium szóvivője, Percival…
Egy újabb hatalmas csattanás riasztotta meg az olvasásba belemerült férfit, aki a varázspálcájáért kapva kilöttyintette a kávéját. Felordított, ahogy a forró lé a hasát és a mellkasát érte, de nem törődve a fájdalommal, kezében a pálcájával a zaj forrását kutatta. Meg is találta, egy második - szintén félájult - bagoly személyében az ablakban.
Ezúttal hangosan káromkodva, a tollas állatokat, meg mindenkit, akinek aznap reggel eszébe jutott, hogy neki bármit is küldjön, szidva ráncigálta be a sérült madarat. Ezt a küldönc nem tolerálta jól, alaposan belecsípett az ingerült férfi ujjába. Erre válaszul az minden kíméletességet nélkülözve szedte le a második újságot a jószág lábáról, aki pár pillanattal később már menekült is a még mindig nyitott ablakon át, mielőtt még újabb atrocitások érhették volna. Szemrehányóan huhogva libbent ki, és a párkányt egy jókora adag potyadékkal „tisztelte” meg. Csak egy újabb ingerült ablakbecsapás lett az akció következménye.
A kávéfoltos fekete inget maga mellé a székre dobó, égési sérüléseit vizsgálgató férfi csak egy fél pillantást vetett az asztalra hajított második újságra, és máris tudta, hogy az egyetlen értelmes dolgokkal foglalkozó bájital-szaklap, a Bűvital legújabb példányát tudhatja magáénak. Ez kissé feledtette vele az incidenseket, és nem is keresett új inget, belelapozott a hősiesen megszerzett kincsébe.
Nem állt szándékában rögtön belemerülni az olvasásba, de fél óra múltán azon kapta magát, hogy még mindig a konyhában ácsorog, ing nélkül, a bögréje alján maradt pár csepp kávéja pedig jéghideg, mindene ragad a koffeinnel átitatott kulimásztól, és kivégezte kedvenc szaklapja felét.
Ezt konstatálva előbb a fürdőszobát, majd a szekrényét, végül pedig a kávéfőzőt látogatta meg, hogy újabb éltető feketeséget készítsen, és kiélvezhesse a visszamaradt oldalakat, ahol érdekességeket, sőt, nem ritkán újdonságokat is tudtak mondani neki.
Áttelepedett a nappalijába, ahol a kedvenc karosszéke mellett álló asztalkára, végre biztonságos helyre tehette a forró kávét. Komótosan széthajtogatta a lapot, és újra belefeledkezett a művelődésbe. Gondolatai el-elkalandoztak, így csak másfél órával később ért az utolsó laphoz, amin egy hirdetés szerepelt.
Élből, szokás szerint be akarta csukni, mégis megakadt a szeme a felhíváson.
Munkatársakat keresünk!
Amennyiben úgy érzi, tehetsége van az újságíráshoz és megfelelően magas szintű bájitaltani előképzettséggel* is rendelkezik, sok szeretettel várjuk lapunkhoz!
A Bűvital igazi kihívás és kitörési lehetőség a művelt, kreatív emberek számára!
A fizetés garantáltan versenyképes és magas!
A munkaviszony neves patikákban kedvezményekre jogosít!
Részletekről és a munka további feltételeiről érdeklődjön hétköznaponként 9 és 17 óra között a Bűvital szerkesztőségében, az Abszol út 24-es szám alatt** (a Weasley Varázsvicc Vállalat üzlete mellett)!
Bűvital
Ezt jól kifőztük!
*Minimum előképzettség: Bájitalok Mestere cím és kitűnő érdemjegyű RAVASZ bájitaltanból
** Jelentkezési határidő: december 31.
Számot vetett a dologgal, és első olvasatra tökéletesnek találta magát a feladatra. A jelentkezés gondolata is szöget ütött a fejébe egy pillanatra, majd keserűen, (ön)gúnyosan elvigyorodott. Elindult a konyhája felé, hogy valami ehető után nézzen, amit levihet a laborjába, hogy ne kelljen ebédidőben felszaladnia, és otthagynia az értékes, rotyogó főzeteket.
„Ki akarna egy majdnem nyugdíjas-korú extanárt alkalmazni újságíróként? Mennyi hitelem lenne? Ezt jobb, ha rögtön el is felejtem… Az utolsó ekkora ökörség, ami eszembe jutott, az volt, hogy álljak be halálfalónak! Abból is mi lett…”
Önkéntelenül a nyakához érintette a kezét, ahol jól látszottak a kígyómarás nyomai, összefolyó vadhús képében. Bár az utolsó utáni pillanatban megmentették, kapott egy pár, szinte Potter-faktorral mérhetően híres sebhelyet. Mindezek ellenére Szombati Boszorkány szerint még így is a „misztikus és szexi” csoport No.1 tagja maradhatott. A Malfoy család mindkét élő férfitagját megelőzve. Ízlések és pofonok. Azóta se szerezte be ezt a különszámot, és minden élcelődő ismerősét gyilkos pillantással jutalmazott. Azok meg persze az istenért se akartak holtan összerogyni.
A délelőttjét terveihez híven tényleg a laborban töltötte, de a felhívást nem tudta ilyen egyszerűen kiűzni a fejéből. Vissza-visszatértek hozzá a hirdetés szavai. Amíg a szendvicsekből álló ebédjét költötte, eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem kéne naphosszat az üstök fölé görnyednie, hogy Lázcsillapítót, meg Pótcsont Rapidot pacsmagoljon, hanem folytathatná a befejezetlen kutatásait. Ráadásul arról írhatna, amivel szeret foglalkozni…
Második rész
A szokatlan fagy még napokkal később is tombolt Londonban. A karácsonyi bevásárlást intéző emberek dideregve, mérges hangyákként szaladgáltak az utakon, hogy biztosan mindenkinek jusson egy-egy ajándék.
„Mint egy óriási hangyaboly, olyan ilyenkor ez a város…”- lépett a hatalmas ablaka mellé egy fiatal nő, ahonnan tökéletesen látta a nyüzsgő Abszol utat. A szomszéd üzletből kikacskaringózott a sor, de ennek ellenére az újonnan érkezettek is képesek voltak beállni a végére.
„George-nak idén is jól megy az üzlet… Főleg mióta Ron betársult. Sose gondoltam volna, hogy ilyen érzéke van a menedzseléshez! De róla sok mindent nem gondoltam volna… Ez a hirtelen esküvő a múlt héten Lunával! Ha nem ismerném őket, azt mondanám, gyerek van a dologban… Merlinre, az egyedüllét egyre szkeptikusabbá tesz! Talán igaza van Adelnak, mióta Aaronnal szakítottunk…”
- Főnök, újabb jelentkező az állásra… - dugta be csinos fejecskéjét az ajtón kopogás nélkül egy alig húszévesnek tűnő fiatal lány, akinek vastag, fekete fémkeretes szemüvege láttán mindenki csak egy állást tudott neki elképzelni: a titkárnőit. – Elküldjem a fenébe vagy csak melegebb égtájakra…?
- Adel, angyal lennél, ha megtennéd, tudod, hogy más vágyam sincs… - lépett távolabb az ablaktól hatalmasat sóhajtva a nő, majd kurtán biccentett. – Na, küldd be, az előzőnél rosszabb már nem lehet. Az egyszerűen képtelenség… Ennyi ostoba, nagyképű embert, aki azt hiszi, övé a világ, csak mert havonta művelődik egy újságból! A fele azt se tudta, mi fán terem a bájital! Nemhogy az újságírás! Még a hirdetést se voltak képesek rendesen átolvasni! Mondd, Adel, vonzom a hülyéket? Vagy ők vonzanak magukhoz engem? Nem él már a Földön olyan értelmes ember, aki még ne dolgozna itt?!
A titkárnő szánakozó pillantással figyelte főnökét, aki kifakadása után arcát a kezébe temetve állt a tágas iroda közepén. Diplomáciai érzéke azonban most sem hagyta cserben, így gyorsan lelépett, mielőtt választ vártak volna tőle erre a kínos, költői kérdésre. Havonta egy ilyen kitörés a nőnek megspórolta a pszichológust, ő pedig értékes pár percet tölthetett távol az unalmas asztalától.
Mire a kétségbe esett nő felpillantott ujjai között, az addigra ajtóban álló lány már sehol sem volt. Gondosan, de igazándiból oda se figyelve lesimította a térd fölé érő fekete, feszes, egyenes szabású szoknyát és a padlizsánlila selyemblúzt. Megropogtatta az ujjait, majd a nyakát és a gerincét. Egy újabb rossz szokás, amit az ex-vőlegényétől vett át.
A hatalmas, széles mahagóni íróasztala mögé telepedett, amin szanaszét hevertek a különféle újságok, cikkek, könyvek, kartonok és még kismillió kacat. Felöltötte a kizárólag interjúalanyok és politikusok számára fönntartott villanykörte-mosolyát: kívül fényes és vakító, belül üres és tartalmatlan.
Nem tudta megállítani az arcán megjelenő apró fintort, ahogy meglátta a legújabb jelentkezőt. Egy negyvenes évei közepén járó nő, hatalmas, giccses szemüveggel, lepattogzott körömlakkal, susogós anyagú szoknyában, enyhén sárgásfehér, átizzadt ingben és szétrúgott hótaposóban. Erőteljes, átható izzadtság- és tehéntrágya szaga facsarta a még mindig udvariasan vigyorgó nő orrát.
- Jó napot kívánok – köszönt olyan kedvesen és barátságosan, ahogy tőle tellett, megadva a lehetőséget, hogy a hölgy legyen az évszázad újságírója. Bár erre nem sok esélyt látott. De nem akart az első benyomás alapján ítélkezni. – Foglaljon helyet, kérem.
- J-j-jó n-n-napot - hebegte az interjúalany. – A… a hirdetésre jöttem…
„Hosszú nap lesz a mai is… Merlin, mégis mit vétettem? Egyetlenegy olyan normális ember se él már a Földön, aki olvassa a lapomat, és jelentkezni is akar?! Tényleg vonzom az idiótákat! Talán Aaronnal kezdhetném, bár ma még nem bukkant föl… Még…”
Utolsó kommentek