Ajándékozott: Witch from Lilyland
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: kissé OCC és felmelegített Draco, amiből kifolyólag erős slash-szaga lehet egy-két jelenetnek
Leírás: Mindenkinek vannak piszkos kis titkai, amiket legszívesebben megőrizne magának; de mi van, ha ezekről más is tudomást szerez? És ha te is tudod az ő titkát?
Figyelmeztetések: kissé OCC és felmelegített Draco, amiből kifolyólag erős slash-szaga lehet egy-két jelenetnek
Leírás: Mindenkinek vannak piszkos kis titkai, amiket legszívesebben megőrizne magának; de mi van, ha ezekről más is tudomást szerez? És ha te is tudod az ő titkát?
Az ötlet, ami alapján dolgoztam: Harry Potter, Draco Malfoy és Perselus Piton egy üst körül. Az üst hamarosan felrobban és a kifröccsenő főzet hatására a személyiségek kicserélődnek.
A hatás huszonnégy óráig tart és hőseink nem akarják, hogy bárki tudomást szerezzen a történtekről. Ebből vajon hogy másznak ki?
Megjegyzés: Ebben a történetben nincs Voldemort, huss és pöcc, volt, nincs ^^ Nem ő a lényeg, ezért egyetlen szó erejéig sem említettem meg.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
1. fejezet
„Együtt, egymásban, külön”
A kopogásra kinyílt a nehéz faajtó, amiben először egy görbe orr bukkant fel, ezt követte a bájitaltan professzor többi része. Arcán undorodó fintor ült a két várakozót látva, ennek ellenére szélesebbre tárta a bejáratot és intett, hogy menjenek be.
–Remélem, nem is gondoltak rá, hogy megússzák egy egyszerű kis pontlevonással a dolgot – fordult a fiúk felé Piton, amikor már a katedra előtt álltak. A fiúk nem válaszoltak, jobbnak látták, ha csendesen tűrnek, habár legbelül, szívük szerint mindketten feleseltek volna. – Helyes. Mivel nem tudom, melyiküknek köszönhetem azt a zűrzavart az órámon, mindketten elkészítik a bájitalt, méghozzá együtt!
–Ú-úgy együtt…? Mármint együtt együtt? – dadogta Harry, amire csak egy lenéző pillantást kapott.
–Ezt nem gondolhatja komolyan! – tört ki a mardekáros. – Nem vagyok hajlandó ezzel a bájitaltan analfabétával dolgozni!
–Márpedig kénytelen lesz, Mr. Malfoy – közölte hidegen a férfi, majd a kikészített hozzávalók felé intett a szemközti asztalon. – Ott van minden, amire szükségük lehet, egy órát kapnak, és ha nem lesz hibátlan, addig ismételjük, míg tökéletesen együtt nem tudnak dolgozni. Világos?
–Igen, uram – motyogta Harry rezignáltan, míg a másik nem felelt, csak elindult az asztal felé.
Perselus kényelmesen leült az asztala mellé, és olvasgatni kezdte a nemrég érkezett szaklapját; bizton hitte, hogy azok ketten képtelenek lesznek összedolgozni, így jó pár órás büntetőmunkára számított. Egy ideig figyelte, hogyan fognak hozzá, aztán amikor látta, hogy keresztfia átvette az irányítást, megnyugodva olvasni kezdett; ő legalább tehetséges valamennyire, nem fogja hagyni, hogy felrobbantsák a termet. Azonban annyira nem, hogy számára megfelelő főzetet készítsenek; más szemében a szálkát is, ugyebár. Már előre kezdte összeválogatni azokat a szitkokat és tulajdonságokat, amivel a fiúk munkáját készült „jutalmazni”. Hát igen, tanárnak lenni mégiscsak jó.
Eközben a mardekáros azon morfondírozott, hogyan dolgozzanak úgy együtt, hogy a keresztapját átverjék, de Potter mégsem nyúl bele a munkafolyamatba. Volt még épp elég dolga, semmi hajlandóságot nem mutatott arra vonatkozólag, hogy több órát szándékozzon a dohos, nyirkos pincében tölteni. Végül, mint egy isteni sugallat, megjött a megoldás.
–Tedd, amit mondok – suttogta oda Malfoy a másiknak.
–Nem leszek a szolgád, aki várja a parancsokat! – ellenkezett Harry hevesen. Semmi kedve nem volt a mardekáros kiszolgálásához, csak azt szerette volna, ha végre elszabadul erről a nyomasztó helyről; napközben sem volt a kedvenc helye, pláne nem most, este, két mardekáros társaságában.
–Idefigyelj, Potter! Ha még ma ki akarsz jutni innen, csakúgy, mint én, ajánlom, hogy csináld, amit mondok, mert különben sosem végzünk. – Mivel nem érkezett válasz, Draco igennek könyvelte el és azonnal hozzá is látott. – Ezeket vágd négy részre, aztán a felét törd szét a mozsárban – tett a griffendéles elé egy marék mákonybabot.
Bármennyire is lehetetlenségnek tartotta, Potter minden további zokszó nélkül nekilátott nagy darabokra vágni a növényt. Draco elgondolkodva gyújtotta meg az üst alatt a tüzet; a griffendéleseknek elég egy közös cél, hogy együtt dolgozzanak az ellenségükkel? Úgy látszott; mindenesetre nem bánta, hamarabb szabadulnak, mintha teljesen egyedül kellene dolgoznia.
Egy ideig minden a legnagyobb rendben ment: a szőke adta az utasításokat, Harry tette a dolgát, és a főzet szép lassan kezdett elkészülni. Sokkal gyorsabban haladtak, mint az órán, ami a végén kisebb káoszba torkollott; és a legmegdöbbentőbb, hogy még csak nem is ők ketten voltak a hibásak! Potter azzal a lángoló fejű vérárulóval dolgozott, aki – nem olvasván el a receptet – óvatlan volt a holdkőporral. Valamiért érdekesnek tartotta, hogy beleszagoljon, mire az hatalmas tüsszentést váltott ki belőle; ennek hatására nem csak a sajátjuk, de Dracóék főzetébe is került a veszélyes anyagból. A végeredmény egy nagyon dühös tanár, egy kulimászban úszó osztály és egy rettenetes szagú tanterem lett.
Draco megkönnyebbülve felsóhajtott, amikor az utolsó előtti hozzávalónál megkeverte a most már sárgás folyadékot. Hát mégis lehetséges, kiszabadulnak innen korábban a vártnál, így eljut a megbeszélt találkozójára. Beleborzongott, csak ha belegondolt, aztán, mint aki csak most ébredt rá, hogy nem egyedül van, gyorsan a griffendélesre sandított. Az éppen a két zöldszínű fiola közül dugaszolta ki a bazsalikomlével töltöttet, majd átadta neki. Ez volt az utolsó lépés, utána két keverés, és készen is vannak. Gondosan kimérte a hat cseppet egy mérőkanálba, aztán egyetlen mozdulattal a bájitalhoz adta; az különös módon nem reagált, békésen bugyogott tovább. A fiú vállat vonva kavart még kettőt, és várta az elkészülést jelző színváltozást.
A hatás minden képzeletet felülmúlt: robbanás rázta meg az erős kőfalakat, majd minden tejfehér füstbe burkolózott, és Piton már csak annyit érzett, hogy a robbanás ereje ledönti őt a lábáról. Élesen felszisszent, amikor esés közben a falba vágta fejét, ami azután a kemény padlón koppant. Pár másodpercig homályosan érzékelt mindent, a hangok és a színek elmosódottan jutottak el tudatáig; alig kapott levegőt, nem tudott semmire sem koncentrálni. Amilyen hirtelen történt, egy fájdalomhullámmal olyan gyorsan vége szakadt; a köd, a homály eltűnt, ahogy a szorítás is a mellkasából. Kábán tapogatott elejtett pálcája után, majd az asztal szélét megfogva lassan felállt: nem volt biztos benne hogy meg tudna állni egyedül. Értetlenkedve nézett a szemközti falra, tisztán emlékezett, hogy nekiesett, most mégis a labor egy másik pontján állt, a fal tövében pedig egy másik talárkupac nyöszörgött.
Jobban körülnézve észrevette Pottert az egyik szék mögött, így feltehetően a keresztfia volt tőle nem messze, a fal tövében. Gyorsan hozzá sietett, végigtapogatta, nem tört-e el semmije, majd óvatosan megfordította, habár közben azt is észrevette, hogy a test nehezebb, mint kellene lennie.
–Jól vagy? – kérdezte, ám a következő mondatát elvágta a látvány okozta döbbenet. Egy igencsak fintorgó Perselus Piton ült fel vele szemben.
–MIT KERESEK ÉN OTT?! – ordította valaki mögüle, mire mindketten villámgyorsan arra fordultak. Harry Potter enyhén pánikolva mutatott pontosan rá, mire az előtte ülő valaki is felkiáltott, ezúttal Potter felé bökve.
–De hát az én vagyok! Hogy kerülök oda?!
Perselus feje hasogatni kezdett, ez túl sok volt egyszerre; ott ült előtte önmaga, aki állítja, hogy Potter az ő testében van, miközben Potter azt állítja, hogy a saját teste nem is az övé, hanem Potteré. MI A FÉSZKES FENE VAN?!
–Elég volt, hallgassanak mindketten! – próbált csendet teremteni, mert a két valaki folyamatosan kiáltozta a magáét. Mégsem úgy sült el a dolog, ahogy várta volna; a hirtelen csend helyett a saját dühös hangja jutott el a tudatáig.
–Nekem te nem parancsolsz, Malfoy!
–Malfoy…? – hökkent meg a férfi. Egy hirtelen ötlettől vezérelve egy tükröt idézett meg. – Speculum eventus!
Nos, nem erre számított. Szokásos görbe orra, sárgás bőre, beesett szemei és fekete haja helyett tökéletes ellentétjét látta. Világosszőke haj, szürkés szemek, arisztokratikus vonások, amik még eltátott szájától függetlenül is tisztán kirajzolódtak. Pillanatok alatt több lehetőség is végigszáguldott az agyán, hogy aztán végül teljes kétségbeesésbe taszítsa. Nem, nem, az nem lehet…
–Maga kicsoda? – kérdezte saját magától, rettegve a választól.
–Én, természetesen!
–Akkor maga Potter – vonta le a következtetést Perselus a frappáns válasz hallatán. – És akkor maga…? – fordult most a Potter utánzat felé.
–Draco Lucius Malfoy – közölte a fiú gőgösen.
–Ez képtelenség… – motyogta a férfi és gyorsan felállította az egyik felborult széket, majd lehuppant rá, mielőtt összeesett volna.
–Elmondaná végre valaki, mi folyik itt? – türelmetlenkedett az igazi Harry.
–A maga bájitalokhoz való tehetsége miatt felcseréltük a testünket, az történt! – kiáltotta Perselus mérgesen. – Ne nézzenek ilyen ostobán, mégis hogy a Merlin gatyájába került volna Draco Potter, én Draco, Potter meg az én testembe?! Esküszöm, Potter, ezért még nagyon meg fogsz fizetni!
–Tüntesse el! Változtasson vissza! – kiáltozta kétségbeesetten Harry, arcán tisztán látható undorral és elborzadással.
–Márpedig én nem maradok a ragyásfejben! Szedjen ki innen! – toporgott a mardekáros egyre kétségbeesettebben.
–Nem tudom – sziszegte mérgesen a professzor. – Ez egy teljesen új bájital lett, hónapokig tartana kifejleszteni azt, ami visszafordítja a folyamatot.
–Akkor mégis hogy fogunk élni?! Felfogta, professzor, hogy egy kissé nehézkes lesz nekünk órára járni, magának meg tanítani? – jegyezte meg Harry az előbbi viselkedéséhez képest nyugodtan, és Perselus megállapította, hogy még a legapróbb dühöt is tisztán kiérezni a hangjából.
–Ha szerencsénk van, Mr. Potter, nem szükséges a kelleténél tovább raboskodnunk egymás testében, egyrészt. Másrészt, ha nem vette volna észre, holnap már hétvége van, elég kicsi az esélye a lebukásnak, mivelhogy elrejtőzünk.
–És ha tovább tart?! – kontrázott Draco. – Nekem ma találkám lenne, egész héten erre vártam! Nem fogok Potter testében odaállítani!
–Reménykedjen, hogy a hölgy megértő lesz – mordult fel a férfi. – Tehát, javaslom az iskola egyik használaton kívüli tantermét, amit átalakítunk a célnak megfelelően; egy-két napig kihúzzuk ott.
–Miért nem szólunk Dumbledore professzornak? – tárta szét a kezeit Harry. Perselus ismét megborzongott; rettenetesen állt neki az értetlenség.
–Mert ő sem tudna mit kezdeni és minél kevesebben tudnak róla, annál jobb.
–Igen, de nem lesz furcsa, hogy mindhárman eltűntünk? – aggodalmaskodott a Malfoy örökös.
–Én mindig a lakosztályomban töltöm az időt, ám holnap büntetőmunkám van a fél hatodik évfolyammal; ez kissé megnehezíti a helyzetünket, ugyanis nem engedem, hogy egy büntetés elmaradjon! – jelentette ki a tanár. – Azt nem tudom, önök mivel töltik az idejüket…
–Holnap szombat… – kezdte elgondolkodva a griffendéles. – Nem emlékszem, hogy lenne bármilyen programom is; ha szólok Ronéknak, hogy egyedül szeretnék lenni, nem fognak keresni.
–Jól van. Draco, egy beszélgetést még ki fogsz bírni az aranytrió tagjaival… Neked van programod?
–Hát… igazából kviddics-válogatás lenne… A ház érdeke, hogy fogó legyek – magyarázkodott a fiú, amikor meglátta keresztapja elkomoruló tekintetét.
–Márpedig én nem fogok seprűre ülni. Idén kihagyod a kviddicset; ennyi az egész?
–Ennyi? ENNYI? – kiáltotta a fiú egyre vékonyodó hangszínnel. – A karrierem, a helyzetem! Milyen megaláztatásoknak leszek kitéve, Merlinre…
–A karriered a halálfalóknál fog kezdődni és végződni, azok meg nem a kviddicscsapatból válogatnak, szóval fogd be! – morogta Harry.
Próbálta leplezni viszolygását jelenlegi teste iránt, nem sok sikerrel; szinte érezte, hogy nagy, széles orrlyukakon mennyire áramlik a levegő és hogy hajszálairól lassú, kövér cseppekben folyik a zsír. Brr… Ennek tetejébe még esetlennek is érezte magát, a karjai túl nagyok, a lábai túl hosszúak voltak, nem tudta összekoordinálni őket, ráadásul a dereka is rettenetesen fájt. Amikor megpróbált felállni, hangos reccsenés követte a mozdulatot a térdek környékéről.
–Ez a korral jár – jegyezte meg gonoszan a professzor, ahogy fiatal testében nagyot nyújtózott.
Harry morcosan nézett Malfoy testére, miközben a bosszú tökéletes formája kezdett körvonalazódni benne. Elvégre, ha a tanár Malfoyban van, ő meg a tanárban, és erről senki nem tud, abból még valami jó is kisülhet. Ördögi mosolyra húzta száját, ahogy a másik kettő felé fordult.
–Ha már volt olyan kedves, és emlékeztetett rá, élnék korom adta lehetőségeivel.
–Mégpedig? – vonta fel egyik szemöldökét Piton.
–Elmegyek vacsorázni, ajánlom, hogy mire visszaérek, a tanterem csillogjon a tisztaságtól! – adta ki az utasítást látható élvezettel. Draco arca megnyúlt, ahogy a benne élő tanár döbbenten eltátotta a száját.
–Hogy mondta?!
–Kellemes takarítást! – szólt még vissza az ajtóból, mielőtt maga mögött becsapta volna azt.
Perselus még mindig nem akarta elhinni, mit művelt az az agyament griffendéles. El sem tudta képzelni, az ő testében milyen helyzetekbe kerülhet majd, különösen, hogy nem magát, hanem őt járatja le! A döbbenet éppen dühbe csapott át, amikor Potter hangján megszólalt Draco.
–Hát, ha ő megteheti, én is – jelentette ki összeszedve minden bátorságát, majd felszegett fejjel kisétált a teremből.
–Ó, hogy az a Merlin nemzette fajtájukat… – dühöngött a férfi, amikor egyedül maradt.
Fel-alá járkálva próbálta kitalálni, mi lenne a legjobb lépés ezek után; csak reménykedni tudott, hogy az a két pökhendi nem árulja el magát. Különösen Potter miatt aggódott, mert lehet, hogy a fiú a maga nemében tehetségtelen volt egy-két tantárgy iránt, a bajkeveréshez tagadhatatlanul értett. Bele sem mert gondolni, mi lesz a hírnevével, a lakosztályával, ahova a kölyök bejuthat – mivel az nem jelszóval, hanem fizikai beléptetővel rendelkezett –; vagy úgy egyáltalán bármivel.
Draco Potter testében nem különösen zavarta, a griffendélesnek kell majd viselni a következményeket, amikről bizton hitte, hogy nem maradnak el. Keresztfia túlságosan mardekáros volt ahhoz, hogy ne használjon ki egy ilyen lehetőséget.
A harmadik, saját cseréje azonban már annál több problémát vetett fel. Először is, bármennyire is jól ismerte háza diákjait és ő maga is odajárt egykoron, nem hitte, hogy képes a mostani… „tini ideálnak” megfelelni. Csak nagyjából tudta, ki-kinek volt a barátja, szövetségese, Draco kivel volt jóban és kit gyűlölt. A ház pedig híres volt az éles gondolkodásukról, nem volt biztos benne, hogy képes fenntartani a jól nevelt, gőgös Draco látszatát. Másrészt ott volt, hogy ha nem jelenik meg egy napig, őt keresni fogják, és a kviddics-válogatás sem elmulasztható, bármennyire is viszolyogott az ötlettől.
Megdörzsölte a halántékát. Komoly gond, ami komoly megoldást igényelt… Keservesen felnyögött, miközben lassan, csoszogva elindult a mardekáros klubhelyiség felé. Ez egy hosszú este lesz.
Alig két kanyarral odébb már vakkantotta is a jelszót a portrénak, ami furcsán méregette őt egy darabig, ám végül utat engedett.
A férfi gyors hálaimát rebegett az égiek felé, amikor meglátta… Nos, tulajdonképpen a senkit. Merthogy a társalgóban senki nem volt, még nem értek vissza a vacsoráról. Új lábainak köszönhetően szélsebesen felvágtatott a hálók felé, ahol böngészni kezdte a szobák aranylapra vésett névtábláit. Beletelt egy kis időbe, mire az évfolyamok és nevek között megtalálta a „sajátját”, egy középső ajtón; mély levegőt véve benyitott a meglepően tágas helyiségbe. Nem nagy meglepetésre az egyáltalán nem hasonlított a többi ház hálótermeire, legalábbis a tértágító bűbájjal kezel falak, a hatalmas baldachinos ágyak és a luxus berendezési tárgyak ezt mutatták.
A legfényűzőbb ágy egyértelműen hirdette, kinek a tulajdonában volt, selyem lepedővel, szatén párnákkal és egyedi monogramhímzéssel ellátott, méregdrága anyagokból készült. Ekkor azonban Perselus megpillantotta a leggyönyörűbb dolgot a világon, ami épp az ágyon ült, bizonyára rá várva. Tökéletes arányokkal hirdette nemes mivoltát, minden részletéből a szépség sugárzott; tekintete sugárzó volt és úgy csillogott, akár a legtisztább zafír; már-már természetfelettinek hatott. A professzornak nem kellett megmagyarázni, miért ezt választotta Draco, a fiúnak tagadhatatlanul volt ízlése; azt ugyan Perselus nem tudta, hogy miért hagyták a plüss sárkányt az ágyon, közszemlére téve, mindenesetre ennél szebbet nem látott. Ellágyulva gondolt vissza gyermekkorára, amikor ő is szeretett volna hasonlót, de csak Luciusnak lett mágikus plüsse. Az egész iskola őt irigyelte, Perselusszal az élen.
Mély sóhajjal vette tudomásul, hogy a teste lehet akármilyen fiatal, az elméjében ugyanolyan idős; a napi rutin győzött a fiatal test felett. Nem is vetkőzött át, elvégre sokszor fordult elő, hogy talárban vagy éppen… Khm, szóval talárban aludt, most sem fog átvetkőzni, hiszen azt sem tudja, hol tartják ezek a semmirekellők a ruháikat – mert szekrény nem volt a helyiségben.
Éppen helyezkedett volna el a kényelmes ágyon, amikor az egyik asztalon meglátott egy darabka pergament, egy pennát és egy üvegnyi tintát. Hirtelen használható ötlet jutott az eszébe, és azonnal rávetette magát az íróeszközökre, majd sebesen körmölni kezdett, de úgy, hogy még az asztallap is csupa tintapaca lett.
Kapott eredménye megnyugtató és elborzasztó is volt egyszerre, így inkább mérgesen fújva letakarította magáról a kifröcskölt tintát. Elgondolkozva nézett végig magán: hiába szeretett volna, mégsem aludhatott talárban, a többiek biztosan észrevennék… Hm, talán elég, ha magához hívja; zsebéből előkotorta a fiú pálcáját és tétován meglengette.
- Invito Draco pizsamája!
Meglepetésére a ruhadarab a falból, egy titkos szekrényből került elő és röppent a kezébe; felvont szemöldökkel jegyezte meg magában, hogy ideje lesz elbeszélgetni a házával a házirend egyes pontjairól.
Nagyot ásítva mászott be a takaró alá; utolsó gondolatként még megállapította, hogy ez az ágy határozottan kényelmesebb volt, mint az övé.
XOXOXOX
Perselus sosem volt mély alvó, még egy másik testben sem, mint kiderült, ám arra, hogy valaki bejön a szobába, az ágya mellé áll, majd leül rá, határozottan felkelt volna a saját lakosztályában is. Szerencséjére amúgy is oldalt feküdt, így könnyedén becsúsztathatta a kezét a párna alá, ahova a pálcát tette; közben az idegen egészen máshova csúsztatta be a kezét, amivel kicsalt a férfiból egy döbbent nyögést. Rögvest felült és nagyjából arra fordította a pálcát, ahol az illető nyakát sejtette.
- Most szépen kiveszed azt onnan, mert ott nem turkálunk – sziszegte mérgesen. – És eltűnsz, mielőtt meg talállak ölni.
- De Draco… – dorombolta kéjesen a látogató, mire Perselus még jobban elborzadt; határozottan nem női hang volt. – Másodika van, tudod…
- És holnap harmadika lesz, kitűnő megállapítás, most pedig tűnjön el!
- Mi bajod van, cuncimókus? – jött a felháborodott számonkérés.
- Húzz már el innen, nem látod, hogy ma nincs kedve hozzád?! – morogta egy másik hang a túlsó ágyból. – Hagyj minket aludni.
Nagy trappolás és ajtócsapkodás közepette az idegen elment, Perselus pedig még mindig ülve próbálta lenyugtatni remegő kezét és száguldó gondolatait. Nem, határozottan nem akart többet tudni keresztfia magánéletéről, habár meg kellett állapítania, hogy a szobatársai igencsak megértőek voltak. Reszketve süllyedt vissza a párnák közé, és nyakig húzva atakarót próbált újból elaludni, még elméleti okklumenciáját is latba vetette, hogy eltüntesse a felettébb kényelmetlen képeket és gondolatokat.
XOXOXOX
Amikor a Nap első sugarai végigsimítottak az arcán, Perselus azonnal felébredt; először azt hitte, csak álmodta a tegnapi eseményeket és az éjjel történteket, de a selyem lepedő egészen másról árulkodott. Szobatársai még mind aludhattak, mert több horkolásra emlékeztető hangot is hallott mindkét oldalról; ekkor jött a felismerés, hogy nem kell sietnie, hiszen diák, azok pedig köztudottan későn kelnek a hétvégén. Jólesően nyújtózott ki, megropogtatva minden tagját, amikor mozgást hallott a klubhelyiségből; ösztönösen az ajtó felé pillantott, ami pontosan szembe volt vele, ám a kilátást eltakarta valami.
Ó, Merlinre… Teljesen elfelejtette, hogy Dracónak még vannak efféle gondjai; némi irigységgel nézett a takaróból lett sátorra, amit önmagánál már egyre ritkábban tapasztalt.
Nem tudta, meddig feküdhetett mozdulatlanul, míg végül a probléma magától megoldódott; megkönnyebbülve kelt fel, átmozgatva elgémberedett tagjait. Egy gyors bűbájjal megállapította, hogy már elég késő van ahhoz, hogy a másik két jómadarat a Nagyteremben találja, ezért eldöntötte, hogy felöltözik és megkeresi őket. Aggasztotta, hogy Potter az ő testében volt; ki tudja, miket művelhetett az a félnótás, elég volt egy rossz megjegyzés, és az évek óta építgetett hírnevének hűlt helye sem lesz…
Egyre növekvő idegességgel bűvölt magára tiszta talárt és indult a fürdőbe, hogy kissé felfrissüljön.
Úgy tervezte, hogy ki sem dugja az orrát szobából, elfüggönyözi az ágyát, hogy senki se zavarhassa, de megmorduló gyomra nem rokonszenvezett az ötlettel. Nem volt mit tenni, le kellett mennie… dehogy is! Ó, hogy felejthette el! Igyekezve minél kevesebb zajt csapni leszaladt a még üres klubhelyiségbe és a kandallóhoz térdelt – hálaimát rebegett önmagának azért, hogy annak idején megengedte a diákoknak, hogy itt egyenek és rendelhessenek a konyháról; egyedül az ő háza kapta meg ezt a kiváltságot, a többieknek csak a gyengélkedő volt elérhető. Megkönnyebbült sóhajjal hívta a manókat és sorolta fel, mit szeretne enni.
Alig egy óra múlva, amikor a diákok lassan leszállingóztak a hálótermekből, hogy elinduljanak reggelizni, már csak az üres tányérokat találták ott az asztalon.
Utolsó kommentek