Ajándékozott: Tiszy
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincs
Jellemzők: Általános, Humor
Leírás: Egy évvel a háború után Hermione utazást szervez barátainak, amit nem mindenki fogad kitörő örömmel. Főleg Harrynek nem tetszik az ötlet, de végül barátai elsöprő erejű érvei meggyőzik őt, és így nem vár rájuk más, mint két hét a Paradicsomban! Vagy talán mégsem? Egy váratlan szereplő felbukkanása, és egy elszabadult búcsú buli alaposan megrendíti hősünk lelki világát.
Alapötlet: 3. :Kedvenc mardekárosaink és griffendéleseink véletlenül egy helyre mennek nyaralni (lehet akár az is, hogy a tél elől menekültek a meleg helyre). Eleinte ellenségesek legyenek, de valamilyen csoda útján "barátkozzanak össze". Szerepeljen benne minél több kalamajka, forró, átmulatott éjszakák és meglepetésekkel teli reggel(ek). A párosításokat az íróra bízom. Humoros, romantikus történetként tudnám elképzelni. ^^ (A kedvenc mardekárosaink és griffendéleseink alatt az író döntse el, hogy kiket ért.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
A Pokolba kívánt igen
Aznap reggel még a szokásosnál is lassabban akart kivilágosodni, aminek elsődleges oka az lehetett, hogy az eget sötét viharfelhők takarták. Az emberek, mikor kinéztek az ablakon, elkeseredett sóhajtással vették tudomásul, hogy ez a nap bizony nem értük kelt fel. Lomhán kezdtek készülődni a munkába, vagy az iskolába, mivel senkinek nem volt kedve kilépni az utcákra. Ilyen időben a meleg pokróc, és egy forró tea sokkal jobban esik.
Hősünk is épp ezen tűnődött, miközben behúzott nyakkal sétált célja felé London utcáin. Semmi kedve nem volt a bérelt garzonjából kilépni, amit olyan kellemesen belehelt az éjszaka, de Hermione ragaszkodott a korai találkozóhoz, legalább annyira, minthogy a mugli Londonban ejtsék meg egy kávézóban.
Harry csak pár sarokra hoppanált otthonából a végcéltól, és nagy léptekkel tette meg az utat, hogy minél hamarabb újra fedett helyen tudhassa magát. Gyorsan elérte a kávézót, és mikor belépett, kissé elkeseredetten vette tudomásul, hogy barátai még nincsenek ott. Leghátul, egy sarokban foglalt helyet, majd rendelt egy cappuccinot, amit a reggeli gyér forgalomra való tekintettel, gyorsan ki is hoztak. A hidegtől piros kezeivel a csészét szorongatta, hogy azok minél hamarabb felmelegedjenek, miközben aprókat kortyolt a forró italból.
Már a cappuccino felénél járt, mikor az ajtón belépett a feltűnően vidám Hermione, és az igencsak zaklatott Ron. Először nem érthette, mi lehet a barátja gondja, hisz utánuk csak Ginny és Neville lépett be, ez utóbbin el is csodálkozott, végül meglátta Ron rossz kedvének okát.
- Azt a mindenit! – tátotta el a száját, ahogy a sor végén Luna is bemasírozott a kávézóba. A lány most sem hazudtolta meg magát, igaz, mugli ruha volt rajta, de a répa színű nadrág, és a hozzá felvett fűzöld poncsó igazán feltűnővé tette a lányt, és ekkor még igyekezett figyelmen kívül hagyni a lány retekből fűzött nyakláncát. Sajnos nem sikerült.
Ron, mikor észrevette őt, gyorsan mellé menekült a sarokba, és úgy igyekezett helyezkedni, hogy lehetőleg ne lássák, milyen alakokkal mutatkozik. A Kis Túlélő már bánta, amiért ilyen kis asztalt választott, de magában azért megjegyezte, hogy ezúttal Hermione volt a hibás. A lány ugyanis nem közölte vele, hogy plusz három személyt is hívott, de nem volt kedve lelombozni a lányt, aki eddig érthetetlen okokból, feltűnően vidám volt.
A pincérnő széles mosollyal az arcán vette fel a rendelésüket, és Harry nem igazán tudta eldönteni, minek szól ez a gesztus: a vendégeknek kijáró kötelességtudó kiszolgálás része, vagy így próbálja leplezni a kitörni készülő nevetését Luna láttán. Ez utóbbit valószínűbbnek tartotta. Legnagyobb meglepetésére Neville kevésbé volt zavarban, mint ahogy az elvárható lett volna egy arany vérű varázslótól egy mugli vendéglátó egységben. Ismételten meg kellett állapítania, hogy a fiú rengeteget változott az elmúlt egy év alatt, míg ők a horcruxokat keresték.
- Nos, Hermione, elmondanád végre, miért rángattál ide mindannyiunkat? – Ron kedélyállapota látványosan csökkent, és erre csak rátett egy lapáttal, amikor a pincérnő kihozta a rendelésüket, és eddigi visszafogott mosolya egyértelmű vigyorgásba ment át, ahogy Lunát nézte. – Nem kérünk semmi egyebet! – dörrent rá a fiú, mire a lány sértődött képpel távozott az asztaltól.
- Tudom, mostanában sokat titkolóztam előttetek, de higgyétek el, meg volt rá az okom – válaszolta Hermione, miközben három pergament vett elő, és átadta a többieknek.
Tisztelt Granger kisasszony!
Örömmel értesítjük, hogy a 1000009 számú pályázata pozitív elbírálásban részesült. Szeretettel várjuk Önt, és kedves barátait nyári táborunkban, melynek célja a fiatal varázshasználók nemzetközi összetartásának erősítésére.
A helyszín továbbra is változatlan, a tábor az amerikai Miami városban kerül megrendezésre. Kérjük Önöket, augusztus ötödikén jelenjenek meg a londoni Foltozott Üstben, délelőtt tíz órakor, ahonnan hopp- porral utaznak majd a helyszínre.
A tábor két hete alatt más országok boszorkányaival és varázslóival ismerkedhetnek meg, közös programokon vehetnek részt, valamint a résztvevők országával, szokásaival, kultúrájával is megismerkedhetnek.
Tisztelettel:
John Smith
Merlin Intézet
Igazgató
Harry felhúzott szemöldökkel olvasta végig a levelet. A másik pergamenen az állt, hogy ha még szeretnék, akkor plusz három személy jelentkezhet, a harmadikon pedig visszaigazolták, hogy elfogadták Hermione kérelmét.
Végignézett barátain, akik legalább olyan csodálkozó arckifejezéssel néztek a lányra, mint ő, kivéve Lunát, aki láthatólag inkább álmodozóan figyelte a kávézó berendezését. Hermione viszont szélesen mosolygott, és izgatottan várta a többiek reakcióját, mikor viszont nem ugyan azt a lelkesedést látta a többiek arcán, mint amit ő is érzett, kissé elbizonytalanodva kérdezte meg.
- Mit szóltok hozzá? – Harry visszaadta a lánynak a pergameneket, majd csendes hallgatásba burkolózott, hiszen nem volt semmi kedve elmenni a táborba. Még mindig rengeteg munkája volt a minisztériumban, hiába múlt már el több mint egy éve, hogy leszámoltak Voldemorttal, és küzdöttek az örökségként hátra hagyott korrupcióval. Azon kívül pedig esze ágában sem volt senkivel sem megismerkedni! Így is rettenetesen sok bosszúságot okozott neki, hogy őt mindenki ismeri, és hősként kezelik, egyáltalán nem hiányzott neki, hogy még többen bámulják meg, mint valami látványosságot.
- Nem is tudom, Hermione – kezdett bele. – Nem sok kedvem van otthagyni a minisztériumot, míg fejetlenség uralkodik, és szükség van rám. Én nem szeretnék elmenni – felelte csendesen.
- Én támogatom Harry álláspontját. Nem hagyhatom csak ott George-t egyedül az üzletben. Mi lenne vele nélkülem? – Ron összefonta karjait a mellkasa előtt, ezzel is jelezve elzárkózását a témától.
Hermione Ginnyre nézett, aki először oldalra pillantott Neville-re és Lunára
segítségért, de mivel nem tudott arcukról semmit leolvasni, így megvonta a vállát.
- Végül is nem olyan rossz ötlet.
- Szerintem sem – bólintott Neville is, majd elmosolyodott. – Egy kis levegőváltozás senkinek sem árthat. Nem lehet a végtelenségig azzal takarózni, hogy olyan problémákat kell megoldani, amiken már mindenki rég túllépet – mondta, majd pedig egy rosszalló pillantást vetett Harryre, aki erre igyekezett összehúzni magát a széken.
- Amerikában állítólag él egy ritka nargli alfaj, aminek az egyedei csak nagyon ritkán jelennek meg az embernek. Biztos nagyon izgalmas lenne látni egyet.
- Egy mezei narglit is biztos nagyon izgalmas lenne látni – morogta az orra alatt Ron.
- A narglik nem a mezőkön laknak – felelte Luna kioktatóan, majd visszatért a kávézó tanulmányozásához.
- Akkor négy a kettő ellen az utazás mellett döntöttünk – lelkesedett fel ismét Hermione.
- Nem is tudtam, hogy szavaztunk – zsörtölődött tovább Ron.
- Ugyan már fiúk, ne legyetek ennyire negatívak. Lefogadom, hogy Hermione nagyon sokat dolgozott azon, hogy ezt megszervezhesse nekünk, de ti megint nem vagytok képesek értékelni az igyekezetét. – Ginny rosszalló arckifejezése láttán a Harry még jobban összehúzta magát, Ron viszont még kijátszotta az utolsó lapját.
- Miből fogjuk állni ezt az egészet? Nekem ugyanis nincs pénzem, hogy ezt az amerikai kiruccanást finanszírozzam, és bizony anyáéknak sincs. Sőt, lemerem fogadni, hogy se Lunának, se Neville-nek sincs elég pénze, hogy megengedhessen magának egy ilyen utat.
- Valóban – hajtotta le a fejét Neville, és Ginny arcára is kiült az elkeseredettség.
- Nem is kell! – kezdett bele vidáman Hermione. – Ennek a pályázatnak épp ez a lényege, ugyanis ezt a találkozót nem először rendezik meg. Már évtizedek óta minden évben megszervezték, kivéve persze, amikor a háborús események alakulása miatt kivitelezhetetlen lett volna. Eddig ez a gazdagok kiváltsága volt, most viszont, hogy két év után újra megszervezték, úgy gondolták, az egyenlőség jegyében pályázatot hirdettek meg, hogy szegényebb családok gyerekei is részt vehessenek. Így a gazdagoktól több pénzt szednek, amiből a mi költségeinket állják, és nekünk csak úgymond költőpénzt kell vinni. Valószínűleg nem sokan tudtak erről a lehetőségről, ezért ajánlották fel, hogy még három ember jelentkezhet.
- Na várjunk! Ezzel azt akarod mondani, hogy gazdag, elkényeztetett varázslógyerekek pénzén mennénk el erre a kiruccanásra? – értetlenkedett Ron.
- Igen – felelte Hermione. – Ez az ösztöndíj rendszer lényege.
- Akkor természetes, hogy elmegyünk! Legszebb álmaim válnak ezzel valóra, hogy egy rakás beképzelt bugris pénzén érezzem jól magam.
Harry reménykedve nézett végig a többieken, miközben agykerekei gyorsan pörögtek, hogy valami hatásos kifogást találjon, ám Hermione utolsó mondata végleg szétzúzta a reményeit.
- Mivel tudom, mennyire utálod, amikor mindenki körbeugrál, ezért kitaláltam neked egy álnevet. Valamint, hogy tökéletes legyen az álcád, addig kutattam, míg nem találtam egy olyan kozmetikai bűbájt, ami elrejti a sebhelyed.
Harry elkeseredetten sóhajtott egyet, ezzel jelezve, megadta magát: - Rendben, meggyőztél, elmegyek ebbe az idióta táborba.
- Ne izgulj Harry, csak két hét az egész, azt fél lábon állva is kibírod! Voltunk mi már ennél sokkal rosszabb körülmények között is, sőt! – Harry értette a célzást, de magában valahogy szörnyűbbnek érezte most ezt a két hetet, mint azt az egy évet, amit a horcuxok keresésével töltöttek.
- Akkor már csak egy kérdésem lenne. Milyen álnevet találtál ki nekem? – kérdezte, mire Hermione elpirult, újabb rossz érzések özönét zúdítva ezzel a fiúra.
- Henry Porter.
oOo
Harry karba tett kézzel, morcosan állt utazó ládája mellett a Foltozott Üstben, miközben a többiek izgatott arcát nézte, amitől csak még rosszabb kedve lett. Ron és Neville belemerült az amerikai kviddics elemzésébe, és reményeikbe, hogy majd bebizonyíthassák, az angoloknál senki sem ért jobban ehhez a sporthoz. Ezek után a lányok beszélgetésébe már bele sem mert hallgatni.
Ginny az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy meggyőzze, csak ő látja ekkora tragédiának ezt az utazást, és ez tökéletes alkalom, hogy ő is szórakozzon végre. Épp ideje kiélvezni a fáradozásai gyümölcsét, hiszen eddig épp azért harcolt, hogy az ilyen táborokat megszervezhessék a hozzá hasonló fiataloknak, így nagyon is megérdemli ezt a két hét pihenést.
Harry igyekezett leküzdeni ellenérzéseit az egész kiruccanás iránt, és a jó oldalát nézni: hosszú idő után ők ketten megint egy párt alkottak.
- Mondd csak, Hermione – csatlakozott be végre a társalgásba. – Egy olyan intelligens lány, mint te, miért nem tudott valami fantáziadúsabb álnevet kitalálni, mint a Henry Porter?
- Ugyan, Harry. Nem csak arról van szó, hogy álnevet használsz, de praktikusnak is kellett lennie, elvégre ez nem csak neked egy új helyzet, de nekünk is. Sokkal egyszerűbb lesz magunkat kimagyaráznia a többiek előtt, ha az igazi neveden szólítunk, így mondhatjuk azt, hogy félreértették. Sokkal jobb annál, mint amit először kitaláltam.
- Miért, először milyen nevet akartál nekem adni? – kérdezte gyanakodva Harry.
- James Black.
- Értem – felelte a fiú, majd igyekezett másfelé figyelni, hogy a többiek ne vegyék észre zavarát. Vajon az apja és Sirius mit szóltak volna ahhoz, hogy Hermione róluk akarta elnevezni őt. Jobban mondva, James most is a második neve, de soha nem tudta elképzelni, hogy használja is.
- Itt az idő, indulhatunk – nézett órájára Hermione, és izgatottan vett a hopp porból, majd a ládáját is magával húzva belépett a lángokba. – Merlin Intézet – mondta a címet, és egy zöld villanással eltűnt.
Harry nézte, ahogy barátai sorban eltűnnek a lángok közül, végül utoljára ő is a kandallóhoz lépett. Ránézett a port tartalmazó cserépre, és eljátszott a gondolattal, hogy itt az utolsó lehetősége. Ha most nem megy utánuk, akkor nem kell részt vennie az egész baromságban. Végül a lelkiismerete felülkerekedett a menekülési reflexén, belépett a zöld lángokba, és kimondta a címet.
oOo
- Porter, Henry! Üdvözöljük a Merlin Intézetben! Így hát megérkezett az utolsó résztvevő is.
Harry egy kisebb teremben találta magát, mely minden valószínűség szerint valakinek a dolgozó szobája lehetett. Szemben a kandallóval, a fal mentén egy hatalmas polcos szekrényt állt, melybe könyvek és pergamenek tömkelege volt rendezetlenül bedobálva. A szekrény előtt egy hatalmas tölgyfa asztal foglalt helyett, melyen az iratok átláthatatlan összevisszaságban hevertek. Harry biztos nem tudott volna eligazodni ezen a káoszon, az iroda gazdája viszont láthatólag nem igen törődött ezzel, mivel mosolyogva állt az asztal mögött. Hatvanas évei elején járhatott a férfi, legalábbis Harry annyinak tippelte, de a varázslóknál sosem lehetett tudni ezt biztosra.
- Örülök, hogy megismerhetem Mr. Porter. Én John Smith lennék, a Merlin Intézet igazgatója – mosolygott rá a férfi, ami a fiút kissé Dumbledore-ra emlékeztette, még ha a férfi nem is hasonlított rá. Ha csak nem annyiban, hogy rövid haja és szakálla neki is ősz volt, barna szemeiből pedig egyfajta cinkosság sütött, ahogy végigmérte a fiút, szemei pedig egy rövid ideig elidőztek a homlokán. Harry ösztönösen lesimította a haját, még ha pontosan tisztában is volt vele, most nem virít ott áruló mód a villám alakú sebhely.
Harry, hogy próbálja elrejteni zavarát, gyorsan barátaira nézett. Hermione idegesen tördelte a kezeit, Ron pedig megkönnyebbülten nézett hol barátnőjére, hol rá, amiből egyből rájött, barátai megijedtek, hogy megfutamodik. Egy pillanatig nem tudta eldönteni, nehezteljen barátaira, amiért nem bíztak benne, vagy elégedett legyen magával, amiért felül tudott emelkedni kicsinyességén. Végül úgy döntött, egyik érzés sem tisztességes, ezért csak halvány, bíztató mosolyt eresztett meg feléjük, majd újra ránézett az öreg varázslóra. Gyomra rögtön görcsbe is rándult, és a férfi tekintete láttán azonnal az jutott eszébe, hogy a varázsló pontosan tudja, ki is ő valójában. Idegesen nézett inkább körbe, és feltette a legelső kérdést, ami az eszébe jutott.
- Csak ennyien vagyunk?
- Természetesen nem, Mr. Porter. – Harry nem volt benne biztos, de mintha azt hallotta volna, hogy Potter. – A többi csoport már megérkezett. Nem lett volna célszerű mindenkit egyszerre ide csődíteni, mert valljuk be, közel sem olyan nagy az irodám, hogy mindenki beférjen. Valamint figyelembe kell venni az időeltolódást is, ezért voltak olyanok, akik már tegnap este megérkeztek, hogy ki tudják pihenni az átállást. Erről jut eszembe! Egy fiatalember még érkezett Angliából. Ő is a Roxfortba járt, magukkal egyidős, így gondolom, biztos ismerik is egymást. Ha nem haragszanak, egy lakosztályba szállásoltam el magukat vele, így nem fogja rosszul érezni magát egy idegen csoporttal, aminek tagjaival még csak nem is azonos nyelvet beszélnek.
- Lakosztály? – kerekedett el Ron szeme.
- Igen, Mr. Weasley. Talán fenntartásai vannak a szállással kapcsolatban?
- Nem, természetesen nincs vele problémám, én inkább valami…
- Szerényebbre gondoltunk – fejezte be gyorsan Hermione a fiú helyett. – Valójában egészen másra számítottunk. Én például nem is gondoltam, hogy a jelentkezők nem mindegyike beszél angolul.
- Valóban nem mindenki beszéli a nyelvet, de ettől függetlenül nem akartuk őket sem kizárni a programból. Ők egy speciális bájitalt kapnak, aminek hatására megértik a nyelvet, és ők maguk is angolul tudnak megszólalni.
- Ez igazán érdekesen hangzik – mondta Harry, mielőtt Hermione még több kérdést tesz fel. Minél hamarabb túl akart esni a bemutatkozás procedúráján, és le akart pihenni a szobájukban. Vagyis a lakosztályukban.
- Akkor azt hiszem mindent megbeszéltük – mosolyodott el Mr. Smith is, majd előhalászott, és feléjük nyújtott egy borítékot. – Ebben mindent megtalálnak, amit tudni akarnak. Térképeket, amiknek csak meg kell mondani, hova akarnak eljutni, és megmutatják az utat, valamint a jelszavukat a lakosztályhoz, az étkezések és a programok időpontjait. Van még egyéb kérdésük?
- Nem, és köszönjük a segítséget – felelte Harry, átvette a borítékot, majd igyekezett minél hamarabb kikerülni a férfi látóteréből. A folyosón kibontotta borítékot, és aktiválta azt a térképet, amin a Merlin Intézet felirat szerepelt. Örömmel állapította meg, hogy nem kell messzire menniük.
- Elmondanád, Harry, miért voltál olyan udvariatlan az előbb? – esett Hermione a fiúnak.
- Szerintem tudja, hogy ki vagyok valójában – válaszolta mogorván Harry.
- Ugyan, honnan tudná? Elvégre ez egy igen távoli ország, és a sebhelyedet is eltüntettük. Valószínűleg nem is minden második nap a te képed virít az újságok címlapján, így nem ismerhetett fel.
- Nem tudom. De tudja, mint ahogy Dumbledore is mindenről tudott, ami a Roxfortban történt.
- Nem teljesen mindegy, hogy tudja-e? – tárta szét karjait Ron. – Nem tette szóvá, akkor meg nincs probléma.
- Szerintetek ki lehet az a roxfortos diák, aki még jelentkezett? – próbálta elterelni a szót Neville az esetleges kialakuló vitáról.
- Fogalmam sincs, de mindjárt kiderül, ugyanis megérkeztünk – állt meg Harry egy ajtó előtt. – Mi a jelszó?
- Jupiter – olvasta fel egy papírról Luna, mire az ajtó feltárult, ők pedig szép sorjában beléptek.
- Nem úgy néz ki, mint ha lakna itt valaki – nézett szét Neville, mikor viszont kinyitott egy ajtót, és belépett a helyiségbe, kővé dermedt.
- Mi a gond, Neville? – lépett mellé Harry, benézett a szobába ő is, de azon nyomban megtorpant, mint mikor kimondják rá a sóbálvány átkot.
A szoba közepén egy asztal állt, körülötte kényelmes fotelek, az egyikben pedig egy olyan személy ült, akire egyikük sem számított, és legfeljebb csak rémálmaikban jött elő, hogy egy lakosztályon kell majd egyszer vele osztozniuk.
- Potter, milyen kellemetlen meglepetés.
- Malfoy, részemről a balszerencse.
Utolsó kommentek