Kinek készült az ajándék: Kidy
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: nincs
Az ötlet ami alapján dolgoztál: 1. Szeretnék egy Draco/Ginny karácsonyi novellát, ahol Ginny nem mériszú. Szeretném, ha megmutatkoznának a két szereplő különböző tulajdonságai, például, hogy Ginny lelkesen várja a karácsonyt, míg Draco (a jégszívű, szarkasztikus Malfoy) időpocséklásnak és unalmasnak tartja. A két főszereplő a történetben legyen egy pár, felnőttként. Szeretném, ha lenne benne humor, gúny és egy kis romantika is.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Karácsony Malfoy-módra
Draco álmatagon fordult oldalára, és reflexszerűen magához akarta húzni a mellette levőt, azonban keze akadálytalanul hullott vissza az ágyra. Nehezen kinyitotta a szemét, és a másiknak csak a hűlt helyét találta. Nagyot sóhajtva ült fel az ágyban. Ránézett a naptárra és elfintorodott; egy újabb olyan nap, amelyet legszívesebben eltörölne.
Mihelyst felöltözött, a konyha felé vette az irányt, ahonnan finom illatok szűrődtek ki. Csak lazán megtámaszkodott az ajtóban és szorgoskodó kedvesére nézett, aki kötényben, nyakig lisztesen, fogott egy tálat, melyre pálcáját fogta, a varázsmagnóból szóló dallamot dúdolta és mindeközben erőseb összpontosított a receptkönyvben leírtakra.
- Jó reggelt Szépségem! Te mit sürgölődsz itt a konyhában ilyen korán?
Ginny ragyogó arccal fordult felé, odalibbent Dracóhoz és egy gyors puszit nyomott a szájára.
- Karácsonyi sütiket gyártok – mondta, majd a tálat letéve, a sütőhöz fordult ahonnan egy adag füstölgő, édes illatú piskótát vett ki.
- Értem.
- Úgy gondoltam, hogy megismertetlek a Weasley-féle karácsonyi menüvel – mosolygott Ginny Dracóra.
- Felesleges.
- Ezt hogy érted? – nézett csodálkozva a lány.
- Úgy, hogy én nem igazán szoktam ünnepelni a Karácsonyt. Szóval miattam igazán ne fáradj.
- Ne vicceljél már Draco! – legyintett játékosan Ginny. – Mindenki ünnepli a Karácsonyt.
Malfoy csak megrántotta a vállát. Továbbra is a lány ténykedését figyelte, ahogyan szorgalmasan sürgött-forgott.
- Én nem. Nem látom értelmét, hogy az emberek ebben mit ünnepelnek?
- Szeretet, család… rémlik valami?
- Család? Ne nevettess!
Ginny megállt a mozdulatban, és komolyan nézett Dracóra.
- Ezt most, hogy értsem?
- Úgy, hogy nézz körül! – tárta szét a karját. – Miért ünnepelnénk a családunkat, ha azok messziről elkerülnek? Ginny, veled szóba sem állnak amióta velem vagy! Az én szüleim meg? Szó szerint kitagadtak, eltiltottak az örökségemtől. Így ha nem gond, nem ünnepelnék egy olyan ünnepet, amelyet eddig sohasem, és nem csinálnék úgy, mintha a család, mint fogalom olyan sokat jelentene nekem. Megérted remélem.
Ginny gyorsan vette a levegőt, lehunyta a szemét pár pillanatra. A biztonság kedvéért mindent letett a kezéből, nehogy a másiknak találja hajítani, ami éppen a kezében van.
- Hogy megértem-e? Tudod, én ragaszkodom olyan ünnepekhez, ami szerinted csak flancolás, de én szeretem a karácsonyt. Draco, én a családomról is lemondtam érted. Ezért elnézést, hogy próbálom visszaidézni, milyen is volt még velük.
- Szóval velem ennyire rossz lenne?
- Ne forgasd ki a szavaimat!
A két fél szikrázó szemekkel nézett a másikra. Habár tudták, hogy a semmin veszekednek, nem tudták megállítani a lavinát, és akaratuk ellenére sértették meg a másikat.
- Nézd, nekem semmi jó emlékem nincsen Karácsonyhoz kapcsolódóan. Sőt… mind katasztrofális volt, ezért jobbszeretek nem is visszaemlékezni ezekre.
- De miért nem hagyod, hogy az én segítségemmel legyen róla jó emléked?
- Egyszerűen nem! – Dracónak itt volt az a pont, hogy először fel elemelte a hangját. Nem értette, hogy a lány ezen mit nem ért. A nem, nemet jelent. Miért akarja túlmagyarázni a dolgokat?
- Annyira konok és önfejű vagy! – dühöngött a vörös hajú lány, és egy „csak azért is” mozdulattal visszatért a tennivalókhoz. – Ha egyedül ünneplek, hát egyedül ünneplek, nem érdekelsz! Tudod olyan sok ember képes arra, hogy csak azért, hogy a másiknak örömet szerezzen, lemond a saját önzőségéről. De már ne akarj nekem örömet szerezni, menj, csinálj amit akarsz, de engem hagyj most békén! – A pálcájával olyan erőteljes mozdulatokat tett, hogy egyszer csak a tál tartalma robbant egyet, és az egész Ginny kötényén és ruháján landolt. – Nézd meg mit csináltál!
- Persze! Legyem már ez is az én hibám! De tudod mit? Én most elmegyek, nehogy megzavarjalak a továbbiakban!
- Rendben! – fújtatta Ginny. – Csak egy kis vidámságot akartam, de te egyszerűen annyira merev vagy mint az apád!
- Nagyszerű! Eddig szemét voltam, most már Lucius Malfoy is lettem!
- A kettő ugyan az.
Draco kezdeti dühe haragba váltott át. Szó nélkül sarkon fordult, sebtében magára terítette a köpenyét, majd se szó se beszéd elhoppanált otthonról.
Ginny sokáig nézte szerelme hűlt helyét, majd a konyharuhát a földre hajítva, pár másodperc múlva zokogásba kezdett. Olyan igazi, jóleső zokogásba.
Ha tehette volna, visszaforgatta volna az idő kerekét, és a felét sem mondta volna ki annak, amit Draco fejéhez vágott. De az túl önfejű ahhoz, hogy belássa, egyiküknek sincsen igaza. Tudta pedig, hogy Malfoy kényes a család-témára, arra pedig még inkább, ha az apjához hasonlítják. De ha egyszer így van!
Ginny tehetetlenül dobbantott egyet a lábával, majd leült egy székre, arcát kezébe temetve. Azt kívánta bárcsak Draco meggondolná magát, és visszafordulna. Ha rámosolyogna, és bejelentené: Értem már, szóval én lettem a családod…
***
Dracónak azonban esze ágában sem volt visszafordulni.
Lassú léptekkel haladt a kinti hidegben. Szerette a telet. Szeretett a hidegben sétálni, kiszellőztetni a fejét. Ő így tudott lehiggadni, hogy tűrte, hogy a szinte csontig ható hideg rázza a testét. A talpa alatt ropogó hó hangja is megnyugtatta.
Már több perce csak céltalanul bolyongott. Rá kellett jönnie, igaza van Ginnynek, szinte mindenben. De azt akkor sem értette, hogy miért kell erőltetni a dolgokat. Ő miért ragaszkodik annyira a családi szokásaihoz, ha a családja igazából látni sem akarja?
Draco nagyot sóhajtott. Idegesítette a tudat, hogy nem tud mindent megadni a lánynak, pedig megígérte neki. De miután legelsőnek is kitagadták a Malfoy örökségből, így lehetetlen volt az, hogy hatalmas házban éljenek együtt, vagy sok mindent megengedhessenek maguknak.
Átkozott Lucius Malfoy!
A szőke fiú mérgesen rúgott bele az egyik fába. A parkban sétálók furcsán méregették a magában dühöngőt, aki egyáltalán nem foglalkozott ezzel. Egyetlen dolog, ami foglalkoztatta: Ginny nem boldog száz százalékosan mellette.
Pedig ha valakinek azt kívánta, hogy igazán boldog legyen, az a lány.
De hogyan tudná boldoggá tenni, ha eddig nem sikerült? Ha a családja nélkül nem sikerült…?
Szakítson csak azért a lánnyal, hogy visszafogadják? De hiszen ez badarság! Ahogyan az is az, hogy a Weasley-szülők nem állnak szóba a lányukkal. De pontosan miért is nem?
Malfoy bármennyire is akart, nem tudott visszaemlékezni, hogy melyik volt az a pont, amikor megállíthatatlanul romlott el minden. Talán akkor, amikor Draco majdnem összepárbajozott Arthur Weasleyvel azon, hogy a férfi azzal gyanúsította meg, hogy továbbra is a Sötét Nagyúr nézeteit vallja. Ami természetesen nem igaz, vagy legalább is nem úgy mint régen. Ginnytől sokat tanult…
- A fenébe is! – sziszegte mérgesen, majd az órájára pillantott. – Ideje nagyobb lépéseket tenni.
***
Nem volt biztos abban, hogy jó ötlet-e amit tenni készül, de lábai szinte megállíthatatlanul vitték őt a célja felé. Nemsokára megérkezett oda, ahová akart, az Odúhoz.
Végignézett a girbe-gurba, toldozott házikón. Nem értette, hogyan lehet az, hogy Ginny ide vágyik vissza? Igaz, Dracónak sem volt sok pénze, de határozottan jobban éltek, mint a lány valaha is abban a házban.
Csak pár másodpercet hezitált, mielőtt bekopogott az ajtón. Igazából fogalma sem volt, hogy mit fog mondani, hogy hogyan akar nekikezdeni a mondanivalójának, de abban az egyben biztos volt, hogy Ginny kedvéért bármire képes lett volna. Ha Karácsonyozni, hát Karácsonyozni. Ha a családját kell megbékíteni, ám legyen…
Ron Weasley nyitotta az ajtót mosolygósan, azonban mikor meglátta ki áll előtte, először megdöbbent, de a döbbenetet tett követte és előrántotta a pálcáját.
Draco ezt szenvtelen arccal figyelte végig. Sejtette, hogy nem lenne jó taktika pálcát rántania.
- Mit keresel itt Malfoy?
- A szüleiddel szeretnék beszélni. – Draco maga is meglepődött milyen nyugodt hangszínben tud egykori iskolatársával beszélni.
- Apa! – kiáltott befelé Ron, egy pillanatra sem szem elől tévesztve „ellenségét”.
Arthur Weasley nemsokára az ajtóban is termett, de ahogyan Malfoyt megláttam, elkomorodott.
- Feleslegesen küldött ide Ginny téged, a véleményem nem változott rólad. Megmondtam neki, hogy válasszon, vagy te, vagy mi. Téged választott, legyetek boldogok.
- Nem Ginny küldött. Magamtól jöttem, és ami azt illeti hidegen hagy, hogy engem elfogadnak-e vagy sem.
A két Weasley tanácstalanul összenéztek.
- Akkor minek jöttél ide Malfoy?
- Bemehetnék? – invitálta be magát Draco, mire a legidősebb Weasley konokul inkább kilépett a hidegbe, és behúzta maga után az ajtót.
- Bármi dolgod is van itt, meg tudjuk azt kint is beszélni.
Malfoy kis mosolyra húzta a száját.
- Rendben, nekem megfelel kint is – tára szét a kezét. – Igazság szerint csak egy valamit jöttem megkérdezni magától, Mr. Weasley: Szeretik egyáltalán Ginnyt?
Mr. Weasley felháborodottan morrant egyet.
- Milyen kérdés ez? Hát persze hogy szeretem a lányomat, de ő…
- Akkor miért bántják őt? – vágott Arthur szavába Draco. – Mert, hogy engem utálnak, az rendben van, én nem különösebben fogok belebetegedni a tudatba. De akár hiszik, akár nem, szeretem Ginnyt, és a legjobbat szeretném neki. Ő pedig hiányolja a családját.
- Akkor lett volna okosabb, amikor lemondott rólunk!
- Persze hogy lemondott, ha választás elé állították! Én sohasem tettem ezt, pedig pont annyi indokom lett volna rá, mint maguknak!
- Talán mégis beszéljük ezt meg bent…
- Nem. Ennyit akartam – mondta Draco, majd elköszönés képen biccentett egyet.
Elégedett volt magával, látta maga előtt az öreg Weasley arcát. Nem is értette, hogy ezt a látogatást miért nem ejtette meg hamarabb. Tudta, hogy ideje lesz hazamennie.
***
Draco Malfoy kezdeti borongó hangulata, jókedvbe csapott át. Majdhogynem fütyörészve lépett be a házuk ajtaján. Azzal az elhatározással ment be a konyhába, hogy majd bocsánatot kér Ginnytől a történtek miatt, azonban a konyhában nem volt senki. Felment hát az emeletre, majd a hálószobájukban találta meg kedvesét, azonban nem volt egyedül. Hermione Granger állt mellette és egy nyitott bőrönd.
- Ginny… Mit csinálsz?
- Nem látod Draco? Pakolok! A szüleid úgyis azt mondták, hogy ha szakítasz velem, visszavesznek a végrendeletbe. Hát itt van. Szakítsunk, és visszakaphatod a nagyra tartott pénzedet! Miattam ne nyomorogjál! – Miközben ezeket a szavakat mondta, dühösen vágta bele ruháit a bőröndjébe.
- Ne vicceljél már!
- Nem viccelek Draco! Hermionéhoz költözöm! Ő az egyetlen aki… aki megért!
Malfoy Grangerre nézett, aki megszeppenten állt a két civakodó között.
- Ginny, gondold ezt át… Hozzám bármikor jöhetsz, szívesen látlak… De ezt ne kapkodd el!
Draco elfelejtett meglepődni is azon, hogy pont Hermione Granger segíti ki őt a bajból, egyszerűen csak helyeslésbe kezdett.
- Igen, hallgass Grangerre!
A vörös hajú lány szikrázó szemekkel Draco felé fordult. Kezében egyik blúzát szorongatta, és zászlóként lobogtatta azt, miközben erősen gesztikulált mondandójához.
- Ne merészelj Hermione szavai mögé bújni! Pont te, aki világ életében csak sértegette őt! Ő volt az egyetlen, aki mindvégig mellettem volt, és te mégsem tűrted a közelemben őt. Szóval… ha egy mód van rá, most tűnj el, hagyd, hogy nyugodtan összepakoljak és eltűnjek, innen amilyen gyorsan csak lehet!
- Nem akarom, hogy elmenj Ginny! Bocsánatot kérek, érted? Én! Tőled, Granger előtt, bocsánatot kérek!
Ginny teljesen megilletődött. Draco most valóban bocsánatot kért tőle? Valóban belátta, hogy nem volt igaza? Kettős érzelmek kavarogtak benne. Egyrészt mérhetetlenül mérges volt, amiért Draco egyszerűen fogta magát és felszívódott. Utálta, ahogyan a problémákat kezelte. Azonban ez a bocsánatkérés valódi volt. Nem szokott szavakkal csak úgy vagdalkozni, ha bocsánatot kér, az úgy is van.
- Beszéljétek meg a dolgokat ketten rendben? – szólalt meg óvatosan Granger. – Én lent várok. – Azzal kisétált a hálószobából.
Ginny karba fonta a kezét, és hátat fordított Dracónak. Könnybe lábadt szemmel figyelte a félig üres szekrényt, és behajította a még mindig kezében lévő blúzát oda.
- Én csak azt akartam, hogy rájöjj, hogy a családomnak tartalak – szipogta a lány.
Draco lassan odament hozzá, és hátulról átölelte, úgy ringatta a síró kedvesét.
- Tudom.
- Akkor miért lett volna olyan nehéz csak az én kedvemért jó képet vágnod a dologhoz? És kitudja… lehet te is rájöttél volna, hogy milyen szép ünnep ez.
- Rájöttem. Az ajándékod lent vár rád.
- Az ajándékom? – Ginny meglepetten pislogott. – Azt hittem te nem ünnepled a karácsonyt…
- Nem is – mosolyodott el sejtelmesen Draco. De te igen.
Ginny kíváncsiságtól telve megfordult, és szerelme szemébe nézett.
- Hol van?
- Mondtam. Lent.
A vörös hajó lány letörölte a könnyeit, majd nagy levegőt vett. Megkerülte Dracót, és elindult lefelé a lépcsőn. Azonban a lépcső közepén megtorpant, amikor rájött mi az ajándéka. Nem sokkal utána, Draco is odaérkezett.
A lépcső aljában Molly Weasley volt egy tál karácsonyi süteménnyel, mellette pedig Arthur Weasley állt.
Ginny teljesen meghatódott. Visszakapta a családját…
Draco a füléhez hajolt és belesúgta:
- Boldog Karácsonyt!
Utolsó kommentek