HTML

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Utolsó kommentek

  • Lissel: szia! nagyon jó történet!!! :D ti ketten vagytok a kedvenc íróim :D (Assa & Mellons) (2012.07.29. 12:06) Assa ajándéka - második rész
  • mabym: Végre rájöttem hogy kell kommentet írni :D Bocsi hogy idáig tartott :) Nagyon nagyon örülök hogy e... (2010.04.25. 00:04) Nusika93 ajándéka
  • mabym: Nahát :) Végül is igaz. És úgy látom nem csak nekem tetszik ennyire! :D Nagyon ügyes vagy és még ... (2010.04.25. 00:01) mabym ajándéka
  • Tiszy: Jaj én meg tökre várom. :D:D Direkt fogalmaztam meg úgy ezt az ötletet, hogy őket is lehessen írni... (2010.02.27. 14:41) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Robin Mors: Nekem megvannak még, amiket kértél. :D Szerintem még majd hétvégén kijavítom ezt (valószínűleg csa... (2010.02.27. 12:21) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Utolsó 20

Címkék

2009.02.12. 18:54 Merengő Adminok

Jessica_B_Vicious ajándéka

Ajándékozott: Jessica_B_Vicious
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: kissé durva nyelvezet, femslash, gyilkosság, utalás a kínzásra
Leírás: A HP7-et követi nyomon, Pansy és Luna életét mutatja be abban az időszakban. Pansy lelki világára épül. Szerepelnek azok, akik befolyásolják az életét. Hogy mennyire sikerült kellemes hangulatúra, az vitatható...
Ötlet: Pansy/Luna femslash.  Itt mondjuk valami kellemes, őszi hangulatú írásra gondoltam kreatív csattanóval.

 

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

 

Eszmék kettőssége

 

A cipőkopogás nem hallatszott, hangtalanul haladt a sötétben, pálcával a kezében. Önkéntelenül kapott a fejéhez, hogy megigazítsa a csuklyát. Egy nyitva hagyott ablaktól őszi szél szállt hozzá.

Néma csönd. Még két folyosó és kint van. Elhaladt a bájitaltanterem, aztán Piton régi irodája mellett. Túl a Nagytermen, át az előcsarnokon ki az udvarra. Visszajutni nehezebb lesz. Az iskola bejáratát megvilágították a kerttel együtt, egyszerű megoldás a kiszökés és a behatolás ellen. A kastély fala mellett ment tovább a lugasokig, a rózsabokroknál elfordult a sövénnyel takart padhoz és leült. Tökéletes rálátás nyílt a tóra.

- El kell mennem. Dracónak segítség kell.

Bocsánatkérésnek hangzott, mert bűntudata volt.

- Akkor majd találkozunk máskor. Elég időnk van rá.

Luna olyan ember volt, aki úgy tudott mások tudomására juttatni dolgokat, hogy közben teljesen mást mondott.

- Luna, nem szórakozásból csinálom. Draco az adósunk. Az az érdekünk, hogy segítsek neki.

- Akkor is ezt tennéd, ha nem fűznek hozzá a szükség. – Luna elgondolkozva meredt a sötétben is kivehető gyűrűjére. Holdköves, vékony, egyszerű kis ezüstgyűrű volt, viszont bele volt gravírozva két név. Átölelte a lányt.

- Igaz. Szeretem őt. Nem bírja egyedül megcsinálni, nem akarom, hogy a Nagyúrnak legyen oka miért megölni.

Beletúrt a másik hajába, ujjai a fejbőrét masszírozták. Imádta, hogy ilyen fullasztóan dús, levendula illatú tincsei vannak. Soha nem gondolta volna, hogy a kék szemek lehetnek ilyen különlegesek. Világoskék, kicsit türkizes, mintha világítana.

- Mi van ha ilyen áron nem éri meg megvédeni valakit? Sokat gondolkoztam, nem beszéltem veled erről, de kell! Mi van, Ő ha egyszer elkap téged? Ha véletlenül olyan gondolatokra bukkan, amik veszélybe sodornak... Féltelek - fogta meg a kezét.

- Ha elkap engem, akkor tudhatod, hogy menekülnöd kell. Draco, ha még él – és a Nagyúr még nem ölte meg haragjában –, leadja a jelet – cinikusan elmosolyodott. – Minden meg van beszélve. Majd odaadom a pénzt, amit kivettem a széfemből.

Nagy szemek néztek az ő szemeibe. Türkizkék és szürke. Néha, mint egy szín különböző árnyalatai.

- De Pansy... – csodálkozó, őszinte, gyermeki hang, egy kis szemrehányással. Nevetett. Átült a lány ölébe.

- Nem bízol Dracóban?

- Nem benne nem bízom, hanem a környezetében. Malfoy félhet, a félelem pedig olyanra sarkallhatja, amit lehet, hogy ő sem akar. Féltetelek titeket. Nekem itt kell várnom, és lehet, hogy egyszer nem jössz vissza.

Luna átfogta a vállát, közelebb húzta magához, arcát a nyakába fúrta. Akár más szerelmesek. Hányan érezhették már ugyanezt? A szerelmes, akinek az fáj, hogy a másiknak fájdalmat okoz és nem tud vele maradni, mert valakinek szüksége van rá. Fölösleges lett volna azt mondani, nem lesz semmi baj. Nem akart hazudni – de lehet, hogy jobb lett volna.

- Tőlem nem fogsz megszabadulni.

Lágyan egymásra simuló ajkak, a kezek elviselhetetlenül puha érintése, mint a könnyed szellő; mint mélyről kifújt édes-keserű sóhaj, ahogy belereszket a kimondatlan szavakba. A csókjaik a szabadságot hazudták nekik, minél többet kaptak belőle, annál jobban kezdtek hinni a létezésében. Ahogy elmerültek egymásban, ahogy merültek az álmaikban, amik később magukba szívták őket, érezték a múlandóság keserű valóságát. Az oltalmazó homályban, elrejtve, elbújva megélt boldogság, ami folyamatosan táplálta az illúziót, hogy megteremthető egy jobb világ. Sohasem szakadhattak el a realitástól. Akkor nem. Jövőjük pedig ingatag lábakon állt.

- Mondd meg Dracónak, hogy gondolok rá.

*

Sokszor elgondolkozott azon, hogy Luna mit szólna ahhoz, hogy mikben segít Malfoynak. Gyerekkínzás, emberölés, vallatás, új halálfalók feladatainak felügyelése, kényszerítő-átkok sokasága. Nem utálta magát érte. Tudta, miért teszi. Ha lehetett, nem gyilkolt. Profin vallatott, az áldozatai voltak rá a tanúk. Draco mellé kellett egy erős nő, aki a háttérből megerősíti, támogatja. Ha a háborút a sötét oldal nyeri meg, akkor Pansy Parkinson Mrs. Malfoy lesz. Nem kérte senki, hogy támogassa a fiút, tartozott neki ennyivel. Megbeszélték, hogy karácsonyi szünetben Lunáéknál tölt pár napot, aztán kibérelnek egy motelszobát.

Eljött az utazás napja, felcipekedtek, hogy a vonaton helyet foglaljanak a tülekedő tömeg előtt. Nem is az emberek száma volt sok, hanem az idegesség, mindenki lökdösődött, attól tartva, hogy itt hagyja őket a vonat. Mikor a roxmorts-i pályaudvaron feltűnt két halálfaló maszkos ember, kitört a tömeghisztéria. A diákok sikítoztak, többen a földre kerültek, a kisebbeknek esélyük sem volt feljutni. Valaki a csomagjával tört utat magának. A nevetés nem hallatszott a hangzavarban, pedig a halálfalók nevettek, szórakozva az emberek félelmén, amit puszta megjelenésük okozott. Az egyik türelmetlenül hátráltató-átkot szórt a szerencsétlenekre.

- Elég, egy emberért jöttünk! El az útból, tűnés!

Mindenki próbált a lehető legtávolabb húzódni a maszkosoktól, valaki belezokogott a beálló néma csöndbe.

- Látod ezt, Ted? Mikor lettél ilyen félelmetes? – kérdezte unottan az egyik, miközben a fellépett a lépcsőn.

Azt hihetnénk, ha egy teljesen közönyös emberrel találkozunk, olyannal, aki unatkozva nézegeti a körmét, mikor beszélgetünk vele; hamar elfelejtjük. De aki már találkozott valaha Lucius Malfoyjal, tudhatja, mi olyan félelmetes a férfiben. Az érdektelenség.

Parkinson, remélem, eszednél vagy most...!

A lány Lovegoodot akarta, ő viszont a rábízott pitiáner feladatott akarta véghezvinni. Ezt nem ronthatja el! Ha lány tudott volna az akcióról, akkor elbújtatta volna a másikat – ez rendben lett volna, ha nem neki kell teljesíteni a parancsot. Csináljon, amit akar, semmi köze hozzá, egészen addig, amíg az nem érinti az ő családját hátrányosan.

Hamarosan Pansy is a család tagja lesz. A Nagyúr parancsa az első, Luna hiába rokon.

Nem fogják a Malfoyok érezni a hiányát.

Elfintorodott. Pansy még egy csökönyös, nehezen irányítható személy, akitől és akivel meg kell védeni a dinasztia fennmaradt dicsőségét.

Kabint kabinról fésültek át, a helyet hopponálásgátló és zsupszkulcs-hatástalanító bűbájok biztosították, a jármű ajtóit egy speciális varázslattal bezárták. Nem a feladat nehézsége miatt, csak túl sok volt a számlájukon a Nagyúrnál. Parkinsonra oda kellett figyelni. Benézett az ablakon a sárga tapétás fülkébe – ott volt a Weasley-lány. Pálcával a kezében.

- Leülni! – bökött rá a sajátjával az üvegen keresztül. Tovább ment.

- Gyere, Lucius. Ez a gyerek az?

 

*

Luna az ő térdén ült, lábát a bőrborítású ülőkén nyugtatva. Már tízperce a helyükön voltak, mielőtt elindult volna a tömeg a felszálláshoz. Fejét odahajtotta Luna vállára, odahúzta a szőke tincseket az arcához. Életében először boldog volt, hogy hamarosan itt a karácsony. Az első közös karácsonyuk. Mindent leszervezett. Életének legnyugodtabb három napja lesz. Luna kinézett a mindig ködös tájra. Elmerengve, mint mindig. Ő csodálta a lényét, a szépségét, mint mindig, hogy ilyen nő egyáltalán létezik.

Miért ilyen szarkasztikus még most is?

Hozzátartozik a pillanathoz. Minden szépségével és rossz oldalával együtt. Kaparta a torkát sírás, kivételesen a boldogságtól.

- Sokat jelentesz nekem, ugye tudod? Annyi rosszon vagyunk már túl, annyi álnokságon és hazugságon. Veled lehetek teljesen őszinte.

Luna mosolygott.

- Nem mondod ki, igaz? Félek, hogy eltűnne az egész. Mint egy születésnapon, ha elmondod, mit kívántál, aggódsz, hogy nem teljesül. Csak ne illanjon el minden, mintha meg sem történt volna! Inkább ne halljam soha, csak tartson, ameddig lehet!

- Luna, ez nem fog véget érni... Akkor sem – halkult el a hangja – ha más lesz a kapcsolatunk. Az élet sem ér véget, ha mi már nem leszünk együtt.

- Nem akarom megélni azt, amikor azt mondod, hogy legyen inkább vége.

Mélyen belenézett a türkizkék szemekbe. Az a rengeted kimondatlan szó most nem elválasztotta őket, hanem összefonta. Olyan apró csodák sokasága, amit felfedeztek egymásban, amit nem kellett kimondani ahhoz, hogy megtörténtnek érezzék.

Úgy csókolta a lányt, ahogy a fulladozók kapkodnak a levegőért.

*

Nott a vagon legutolsó fülkéje előtt állt, Lucius pár lépéssel ott volt.

Benézett a kabinban. Két lány ült az ülésen, Pansy ölében Lovegooddal. Nem vették észre őket; látszott, hogy el vannak merülve egymásban.

Lucius lehunyta a szemét. Pansyt nem érdekelte, hogy ki látja meg őket együtt, el sem húzta a függönyt. Viszont Luna Lovegoodnak most már nem Parkisonnál van a helye. Az ő családjának érdeke fontosabb, mint két lány szerelme. Gyümölcsözőbb befektetés, mint egy múló érzés.

- Ő az. A másikat kábítsd el rögtön, amikor betöröm az ajtót. Én foglalkozok Lovegooddal.

Ráfogta a pálcáját az üvegre, nonverbálisan kimondta a bűbájt. A tolóajtó hatalmas zajjal kiszakadt a vaskeretéből, nekicsapódott az ablaknak, csaknem átbillent rajta.

- Stupor! – üvöltötte el magát Nott. Draco leendő hitvesét fejbe találta a varázscsóva, a következő áldozat a másik lány volt.

A fiataloknak nem volt ideje reagálni, máris el voltak kábítva. Nem akart hisztériát, érzelmes kirohanásokat, könnyes búcsúzkodást.

Megfogta Lovegood karját, lerántotta az ülésről az üvegszilánkokkal borított padra, kihúzta a folyosóra, le a lépcsőkön. Úgysem egészségvédelmi kéjutazásra vitték a kölyköt, nem mindegy neki? A hely szűk volt a lebegtetéshez. Feloldotta a védőbűbájokat és elhopponált.

*

- Parkinson! Mi történt itt? Kiért jöttek? – McGalagony pálcáját ráfogva beszélt hozzá. Zavaros szemmel nézett szét. Betört ajtó. Üvegcserepek a vörös szőnyegen. Vércseppek a földön.

Lunának hűlt helye. Felpattant.

- Hol van Luna? Mikor ért be a vonat?

- Miss Lovegood nem volt magával. Fél órája érkezhetett meg. Kik voltak azok?

A professzor nyugalmat erőltetett arcára, ő pedig ki akart futni a világból. Reszketve felsóhajtott. Nyugalom, ezzel nem jut semmire. Az egyik férfit felismerte. Az idősebb Theodore Nott. A másikról is volt sejtése. Nem mondhat el mindent.

- Nott volt. A másik halálfalót nem láttam – hazudta indulatosan. - Lunáért jöttek. Menjen az utamból, úgy legalább többet tehetek érte!

Nem játszotta a kemény nőt, aki meg akarja győzni az igazáról, kikerülte McGalagonyt. Ő utána.

- Parkinson, mi tudunk segíteni.

- Akkor ne tartson fel!

- Több emberünket is fogva tarják, segíthetnénk Luna kiszabadításában, ha ön is segít nekünk. Tudom, hogy közel állnak egymáshoz.

Végigment a sötét folyosón, le a lépcsőn, ki a hideg levegőre. Hova menjen? Már elkésett, nem tudja úgy meghiusítani az akciót, hogy ne tudják meg, ki volt az elkövető.

- Szükségünk van egy kémre a halálfalók között.

Koromsötét és metsző hideg volt, a havat hozott a szél a távolból, nehéz felhők gyülekeztek.

Mikor fog mindent elpusztítani a kitörő vihar?

- És? – kérdezte pár másodperces késéssel.

- Magára gondoltunk.

McGalagony felé fordult.

- Nem döbbentett meg.

Ráosztották a kémszerepet. Ha másokkal is összedolgozik, nagyobb esélye van megmenteni Lunát. Viszont Pitonnal ugyanúgy össze tud játszani... Melyik oldalon akar állni? Nem létezik köztes hely? Kompromisszum? Mindkét helyet magáénak érzi. Ha Voldemort nyer, tényleg hivatásos gyilkosnak kell lennie, de ha próbál tenni ellene... Akkor öngyilkosságot csinál – és másokat is magával ránt. Egyáltalán akar-e más lenni, mint egy közönséges gyilkos? Egy jobb világért? Lunáért, magukért megtisztítani a világot. Ha Lunát akarja, nem a Voldemortot kell hozzásegítenie a győzelemhez.

Megfordult, közelebb ment a nőhöz és suttogva megszólalt:

- Én döntöm el, hogy és mit csinálok; mit mondok el, vagy mit nem. Maguknak cserébe segíteniük kell Luna kiszabadításában, a tervet én találom ki.

- Ha akarja, leteszem a Megszeghetetlen Esküt – ajánlotta fel.

- Nem kell.

Úgy érezte magát, mintha a fejére öntöttek volna egy vödör jeges vizet. A visszafojtott sírástól fájt a torka, a kijózanodás keserűsége kúszott az elméje felé. Tizenhét év kitartó munkájával azt hitték, kinevelték belőle a gyengeség legkisebb csíráját is. Minden fáradság, minden üvöltéssel töltött perc kárba veszett. Nem volt jó alany. Méltatlan a nevére. Az az átkozott, kiirthatatlan kötelességtudat! Ha már képtelen arra, hogy úgy cselekedjen, ahogy elvárják, legalább tudja, hogy mit kéne tennie... Képes még az őszinteségre egyáltalán?

- Hogyan szállítsam a híreket?

- Írja fel egy pergamenre, aztán küldje el nekem oda-vissza bűbájjal.

- Maguk mindent megterveztek előre? – kérdezte vádlón.

- Miss Lovegood veszélyben volt, mert az édesapja nyíltan Potter támogatására buzdította a Hírverő olvasóit. Gondoltunk valami hasonlóra.

- Mért nem védték meg, ha tudták, hogy veszélyben van?

- Mindenkit nem védhetünk meg. Azt hittük, az apja a célpont – mondta csendesen.

A hideg téli szél, ami elfújt mellettük, még nem vitte magával az összes reményt.

*

Kivett egy szobát a Roxmorts-ban. Szenteste előestjén, legtökéletesebb álarcát fölvéve meglátogatta a Malfoy-kúriát. Gondolkozott azon, hogy eljátssza-e a szajhát. Vannak előnyei. Talán elér valamit. Ismert egy családot, a Nagyúr visszatérése után lettek halálfalók. Most már a Strensonok belső kör tagjai voltak. Egy próbát talán megér.

És ha szemtől szemben, magától a Sötét Nagyúrtól kéri Luna elengedését? Ha pénzzel próbálkozik?

Keresztülsiklott a kovácsoltvas kapun a kivilágított rezidencia felé. Felsétált a széles kőlépcsőn, benyitott az ajtón. Nem használtak különleges védőbűbájokat, a legfontosabb rögtön a kapunál volt. Halálfalóknak bármikor szabad a belépés bármilyen ügyben. Az előcsarnokon és egy lengőajtón túl, jobbra egy márványlépcső volt. A fény az oldalsó szalonokból áradt, bizonyára a bálra készülődtek. Draco szobája a második emeleten volt. Kopogott.

- Pansy vagyok.

Az ajtó kinyílt, egy kéz pedig berántotta a lakosztályba, a falhoz passzírozva őt. Félhomály volt, megszokott citromfű-mentol illattal.

- Régen láttalak.

A régi meggyötört hang sehol sem volt. Annyira fennkölt volt a pár nappal ezelőttihez képest.

- Kár, hogy nem kifejezetten miattad jöttem. Hol van Luna?

Draco elhúzta a száját, ugyanúgy, mint Luna. Iszonyatosan hasonlítottak egymásra.

- Az egyik pincehelyiségben. Nem tudod kihozni onnan, nem is hagynánk. Merlinre, Pansy, mikor lesz fontosabb neked a családod, mint egy szerelem? Mi vagyunk a családod! Nem éri meg eldobni mindent, nem alapozhatsz bizonytalan érzésekre, ha a helyzet is bizonytalan!

Megrázta a fejét; a fiú sok dologban úgy gondolkodott, mint Lucius. Idegesítette. Úgy tűnt, Dracóból már régen kikívánkozott ez az egész.

- Amíg a Nagyúr nem nyeri meg a háborút, addig nem tartozok a Malfoyokhoz.

A fiú ragaszkodón átölelte a derekát, erősen, magához szorítva.

- Draco, annyira más a felfogásunk bizonyos dolgokról. Nem akarok ilyeneken veszekedni veled.

- Hogyha kivinnéd Lunát, a Nagyúr kivégezne minket.

Érzelmi zsarolásnak is felfoghatta volna, de nem az volt. Ő sem tudta volna meghatározni, hogy mi is volt igazából.

- Hogyha akkor szabadítom ki, amikor nem vagytok itthon, akkor nem titeket terhel a szökés.

Draco felkapta, leült a kanapéra a lánnyal.

- Valamelyikünk mindig itthon van. Luna aranyvérű, és nem véráruló, nem fogják megölni. Előbb adják férjhez egy halálfalóhoz, mint unalomból kínozgatnák. A rokonunk, senki sem merne az életére törni, Pansy. Lehet, hogy jobb dolga lesz, mint a Roxfortban.

- Végül is csak rabként kezelik, ennél semmi sem lehet jobb – mondta gúnyolódva.

- Mit csináljak szerinted? Menjek oda, kapjam föl és vigyem el karjaimban?

- Ha neked ennyire fontos a családod, akkor elvárná az ember, hogy tegyél is értük!

- Csinálj, amit akarsz. Majd közbenjárok a Nagyúrnál, hogy találjon már férjet neki, ha mindenképpen azt akarod, hogy a kúrián kívül legyen. Arra még nem gondoltál, mi lesz, miután kiszöktetted? Ha lebuksz, és bujkálnotok kell, milyen élet várna rá? Ha viszont kivárod, míg a Nagyúr szabadon engedi, akkor élhettek boldogan – mondta cinikus felhanggal.

Felhúzott szemöldökkel lehajtotta a fejét. Jobb lesz, ha várja a Nagyúr jóindulatát.

*

Még azon az éjszakán feladatot kért és kapott Voldemorttól. Meglepetésére Urát jókedvében találta.

- Mindenki számára egyértelművé vált, hogy nem bízok a Malfoyokban, te is tudhatod.

Nem támogatom az esküvőtöket Dracóval. Viszont találtam helyette mást neked. Gabriel Strensont – kegyesen elmosolyodott és folytatta. – Figyelembe veszem a te akaratodat is...

Nem tudta mit válaszoljon. Lehet, hogy a Nagyúr most teszi próbára őt. A férfi odalépett hozzá, hátrahajtotta a lány csuklyáját, mélyen a szemébe nézett. Késztetést érzett rá, hogy hátráljon egy lépést.

- Azon gondolkodsz, hogyan járj túl az eszemen. Mit felelj, hogy később kereshess kibúvót. Próbálod megvédeni Malfoyjékat, de ők magukhoz akarnak téged kötni. Ha nekik segítesz, azzal nem segítesz magadon. Mit fogadj el és mit ne? – mondta lassan, elgondolkozva. – Te se tudod pontosan.

- Belém látsz – suttogta megkövülten. Nincs tovább. Itt a vége a játéknak. Meg fog halni. Kegyetlenül lassan, kínok közt.

- Nem kellett hozzá legimencia, hogy tudjam, mit gondolsz. Azt hitted, úgy olvastam az elmédben, hogy észre sem vetted, igaz?

- Igen.

Fél perc az örökkévalóság. Iszonyatos kalapált a szíve.

Nézte a bestiálisan gyönyörű, szoborszerű arcot, a villogó fehér fogakat, a lobogó, tűzszínű szemeket. Nincs még egy ilyen evilági lény a földön, aki ennyire nem tartozik az élőkhöz.

- Az újjászületésed után lettél ilyen, vagy azelőtt is ilyen voltál, Nagyúr? – tört ki belőle a kérdés, mint gyermekből a túl őszinte megállapítás.

Várta a harsogó Cruciatust.

- Nem, azelőtt nem így néztem ki – nevetett, úgy mint más, természetes ember. – Mielőtt elvesztettem a testemet, másmilyen voltam. Apád régi albumaiban én voltam az magas, feketehajú fiú...

A vigyor az arcán rémisztőbb volt a régi őrjöngő Voldemortnál is.

Pansy látta a képeket, ismerte mindet, de apja sosem mutatott rá egy arcra és mondta

neki: „nézd lányom, ő a Sötét Nagyúr, apád játszótársa!” De eszébe jutott az minden képen

különálló, mosolytalan prefektusjelvényes fiatal.

Megfoghatatlannak érezte Voldemortot, fájdalmasan megfoghatatlannak, és most megmutatta egy olyan oldalát, amiről úgy gondolta, nem létezik. Szerette volna megölelni a férfit, hogy az utána eltaszítsa magától. Szerette volna megmutatni neki a legféltettebb gondolatait, az árulását, hogy aztán lássa a férfi reakciót. Úgy érezte, muszáj elmondania.

- Nincs szükségem férjre. Köszönöm a segítséged, Nagyúr, igazán hálás vagyok a fáradozásaidért – hajtotta meg a fejét.

- Üres szavak egy hálás követőtől. Hazudhatnál valami hihetőbbet.

- Én nem mondtam ilyesmit, Uram.

- Most nem az számít, hogy mit mondtál ki, hanem, hogy mit gondolsz – suttogta vészjóslóan halkan. – Ribanc... Legalább erősebb okklumenciát használnál! Hány emberrel feküdtél össze azért, hogy kicsikarj valamit? Draco, Gabrielen gondolkodtál, engem le akartál fizetni, hogy Lovegoodot kimentsd. Csalódtam benned.

Az üvegfalon megjelent az első repedés, pillanatok alatt végigfutott az egészen és apró darabokra tört, összezuhant. A mozaikrészek többé nem összeilleszthetők A Mester csalódott.

- Mert eddig bíztál bennem? – a megrendült hangot torokköszörülés követte.

- Talán... Meg volt rá az esélyed. Te is megbízhatatlan vagy, mint Sagittarius – rázta meg a fejét utálkozva, fintorba torzult arccal.

- Kicsoda Sagittarius?

- Egy a sok hűtlen közül. Arra vagy kíváncsi, miért lettem ilyen. Ő a válasz.

Csend. Többet mondott miden hazug szónál. Színtelen, fájdalmasan közönyös hang. Mást üzent a közönyösség, mint maguk szavak.

Menj a feladatodra. Ha végeztél, gyere vissza.

- A halálfalók nem vetik meg a könyörtelen módszereket. Nem tudtam, hogy az igazságot részesíted előnyben a hazugsággal szemben. Bocsáss meg, hogy csalódnod kellett. Őszintén sajnálom.

- Nálad az őszinteség ritka kincs – mondta gúnyosan. – Hány embernek hazudtál már szerelmet, bocsánatot, őszinteséget?

A férfi pillanatok alatt visszatért a régi hangnemhez. Megtört a jég a lelkében. Mindent megígért volna Voldemortnak, csak a mágusnak jó legyen. De hazudni nem akart.

- Sajnálom, hogy én nem tudok hinni benned.

Könnyektől homályosan belenézett a vöröslő tekintetbe.

- Már választottál. Tedd a dolgod, mintha mi sem történt volna. – Megfogta a vállát. – Az elképzelések árnyaltak, nem lehet élesen elkülöníteni egyiket a másiktól. Van, amikor az elv és az érzés összeforr, amikor közös lesz a cél. Van, amikor ugyanazért többféleképpen is lehet harcolni. Mind Potter, mind az én világomban lehetne jövőtök

Megdöbbentette a hirtelen hangulatváltozás.

- Luna inkább meghalna, minthogy az oldalamon üdvözölje a világodat. Ha ő nem lenne, akkor nem is lenne kérdés, hogy mi a jobb választás.

Nélküle nem lennék több egy élettelen testnél.

- Most sem kérdés, Pansy. Ne várd, hogy bíztassalak, hogy tegyél az utópiátokért.

A vörös szemek örvénylettek, közeledtek hozzá, Pansy Voldemort vállára tette a kezét, hideg ajkak csókolták homlokon. Nem hunyta le a szemét. A szorosan ölelő kezek lehullattak az oldalára. Kisétált az ajtón. Talán maradnia kellett volna. Talán esküdöznie.

Voldemort volt a Mester, akit csodált. A két ember közül választania kellett. Lunát mindenestül vágyja. A lány minden tekintetben fontosabb. Már akkor választott, amikor beleegyezett McGalagony ajánlatába, a férfi csak segített a végső döntésben.

 

Pansy nem érezte gyötrőnek Luna hiányát. Voldemort biztosította Luna biztonságáról. De mit ért a Nagyúr szava...

Délelőtt az órákon ült, délután tanult, éjszaka parancsokat hajtott végre és aggódott, persze. Lehet, hogy a Mester védi a lányt, de attól még rab egy pinceszobában, kenyéren és vízen él.

És a legszörnyűbb, hogy önző módon megint magára gondolt: az ő Lunája túléli a fogságot, de nem neki, Pansynek kell megélnie a létbizonytalanságot. Megint a saját önzetlenségbe bujtatott érdekét részesítette előnyben.

Eljött az az áprilisi nap, amikor Potter és barátai megérkeztek és rövid időn belül távoztak a Malfoy-rezindenciából - Lunával együtt. Maradéktalanul boldog volt, nem árnyékolta be örömét a Malfoyjok büntetése. A szökésük után pár órával rövid üzenet érkezett hozzá a megbájolt pergamenre:

 

Védett helyen vagyok, itt maradok addig, amíg lehet. Mi történt veled, mióta nem találkoztunk?

Szeretlek:

Luna

 

Semmi vád, semmi követelés. És igen, a lány leírta, amit kimondani nem mert. A válasz a levélre pillanatokon belül megérkezett. Nap, mint nap írtak egymásnak, de Luna biztonsága miatt nem találkoztak egészen addig, amíg el nem jött a végső csata.

Mikor meghallották Voldemort hangját, hogy Pottert követeli, akkor eljött az ő akciójának ideje. A mardekárosok között köztudottan sokat ért a szava, erre alapoztak.

A házának tagjai követték őt az egyik rejtekfolyosóhoz – direkt erre az alkalomra tették járhatóvá -, elvezette őket oda, ahol a Főnix Rendje várta a társaságot. Rövid időn belül harcképtelenné tették őket.

A lány visszament a Rend több tagjával az iskolába. Tonks rámosolygott, Lupin vállon veregette és kézen fogták egymást. Ők voltak a legszimpatikusabbak neki. McGalagony elhívta az utóbbi időben a gyűlésekre is. Belehasított a kezébe a tűzforró fájdalom, valósággal égett a bőrén a jegy. Megérkezett a hívás. Pedig a Nagyúr tudta, hogy nem fog menni.

Halálfalóköpenyt öltve hatástalanította a maszkosokat. Az egész összemosódott, őrületes volt a rohanás, a vérszag, amitől nem szokott rosszul lenni, akkor hányingere volt tőle. A maszk alatt is örökké álarcot hordott, most fuldoklott tőle, önmagától, levette hát. Csúszkált a nyirkos füvön, megrogyott a lába, futott a Roxfort felé, be az előcsarnokba.

Küzdött pálcával, ököllel, ésszel, szívvel, könnyekkel és boldogsággal. Vállvetve csatázott korábbi ellenfeleivel, régi szövetségesei ellen.

Vér, az égett hús szaga, borzalmas átkok, hörgő haldoklók, sziszegő dementorok, éktelen zaj. Ledöntött falak, leomlott mennyezet, törmelék, törmelék az embereken, a portól nem lehetett levegőt kapni...

Talán a negyedik emeleten volt. Nem tudta. Nem tudott akkor semmit.

A robbanás zajára valaki iderohant, és vállainál fogva megrázta.

- Voldemort jön! Menj le a Nagyterembe, szükség van mindenkire. Szólj mindenkinek, akivel találkozol!

Bámult a fiúra, hatalmas szemekkel, fel sem tudta fogni, hogy mit mondott. Mintha megállt volna az idő.

- Mi?

Ezernyi kérdés kezdődik így. Aztán az idegen rájöhetett, hogy jobb, ha vele tart. A fiú megragadta a csuklóját, futni kezdett lefelé, rejtekajtókon át, lépcsőkön le, hullákon túl, csúszkálva a síkos vérben. Mint egy mugli lassított felvételen, minden lassú volt, csak az élet pergő szemcséi hullottak ki marokba zárt ujjaik közül.

Nem tudta ki ez a fiú, ki ez az őrangyal, aki felkeltette az álomból, mikor ott állt a pusztulás közepén, egyes egyedül sértetlenül...

Hirtelen lefékeztek a Nagyterem előtt, Pansy majdnem elesett. A terem ajtaja nyitva volt.

Az emberek a falak mellett álltak, nézték a láthatatlan kör mentén mozgó két férfit. A blokkot hirtelen felszakították a bensőjében. Potterék mondtak egymásnak valamit, de nem értette mit. Nem voltak ide-oda röpködő varázslatok, a szavakon volt a hangsúly. A hajnal első fényei besütöttek az ablakokon. A párbaj végére értek oda.

- Voldemort – suttogta a fiú, lendületesen elindult, aztán megállt közel a férfihez, magával rángatva őt is.

A mágus rögtön feléjük kapta a fejét, dühösen felszisszent, végignézett az egymás kezét szorongató fiatalokon. Megrázta a fejét. A kígyó gyorsaságával támadta meg Pottert.

A zöld fénycsóva sebesen szelte a levegőt, amikor megfordult az iránya. A gyorsító gombot megnyomták...

Voldemort megdöbbenve nézte a varázscsóvát, aztán a pálcát, végül a fiút, és Pottert.

- Ne! – üvöltött fel a mellette lévő a feketemágus meggondolatlansága miatt, keze rászorult Pansy kezére.

... az átok csapódott a testbe.

Tompa puffanás. Az ujjak közül kipergő, kegyetlen, gyilkos pálca.

És én nem akartam megismerni... Miért nem kérdeztem tőle Sagittariusról?

 

Hajnali szél tovább táplálta erejével a lobogó tüzet. A láng belekapott az éjsötét talárba, az órák óta érzéketlen bőrbe; az ernyedt test már nem érezte a bele-belemaró tüzet.

Gyönyörű volt, még ebben a percben is végzetesen gyönyörű, semmit sem tükröző vonásokkal.

Pansy szívébe belenyilallt a veszteség érzése, elvesztett valaki olyat, akit sosem ismert igazán. Nem tudta, mit veszítettél valójából... A fiú, akinek még mindig nem tudta a nevét, érthetetlen latin szavakat mormolt, egy szertartáshoz mondta a befejező igét.

- Sajnálom, hogy nem voltam veled, talán szükséged lett volna rám – mély levegőt vett, miközben a lángokba nézett. – Most semmi sem így történt volna, ha nekem elég erőm lett volna akkor – a tűz kitért kezének útjából, mikor megfogta Voldemort kezét.

Hárman álltak a hajnal gyér fényben: az örök ellenség, a tanítvány és fiú, aki közel állhatott Voldemorthoz. Letérdelt az ismeretlen mellé és nézte az égő testet.

Nem tudom, ki voltál te, de valami fontosat hagytam ki azzal, hogy nem akartam megismerni az életedet.

Nem siratta meg a Nagyurat. Nem érdemelt könnyeket. Mindent magának köszönhetett, Harry mindent elmondott. Még azelőtt kitörölte a szomorúság cseppjeit, mielőtt elhullattak volna.

Miért nem, miért nem bánta meg legalább egy kicsit?

A nap még fel sem bukkant a horizonton, mikor a test már elhamvadt.

- Engedd el őt, S. – Harry kezét S vállára tette. – Szórjuk szét a hamvait a tó mellett.

Két könnycsepp, Harry látta, S ennyit adott Voldemortnak. Két könnycsepp, két sors, két út. De nekik még lehet egy esélyük, ha felkészültek rá. Semmi sincs elrendelve.

Két fiatal férfi egy nőt átkarolva indult a tó felé.

*

Egy évvel később

 

A természetes pompába öltöztetett félhomályos Nagyteremben felcsendültek a keringő első taktusai.

Rámosolygott Lunára, közelebb húzta magához.

- Na, milyenek lett a vizsgáid?

- Átváltoztatástanból várakozáson felülit kaptam, a többi kiváló lett.

- Az én kis boszim – vigyorgott. – Mikor küldik el a felvételid a Gyógyítóképzőbe?

- Augusztus elején. Te mikortól leszel szabad?

- Az utolsó vizsgám jövő héten lesz a koraközépkorból. Ebben a félévben az utolsó – nyögött fel, nem épp a gyönyörűségtől.

- Aki mágiatörténelemmel akar foglakozni, annak tanulni is illik – cukkolta a lány. Lassan mozogtak a zene ütemére. A mélykék selyemruhában Luna gyönyörűen nézett ki. Pansy fekete ruhát választott, nem tagadva meg önmagát.

- Harry aurorképzőbe ment Ronnal, Ginny óvónő lesz, Hermione gyógyító, Dean az Abszol úton dolgozik, Draco üzletembernek készül – sorolta elgondolkozva.

- Mindenki elindult a saját útján.

Persze nem volt mindig ilyen tiszta a kép. Mikor Luna elmondta, hogy Dean és ő lefeküdtek a Kagylólakban, Pansy nem tudta mit csináljon. Igen, ő, Pansy sok mindent a testével ért el, tudta, hogy teret kéne adnia neki. A szíve viszont belesajdult. Kibérelt egy lakást, Luna közben átgondolta a kapcsolatukat. Az pedig, hogy most együtt táncoltak, bizonyíték arra, hogy ez az egész több egy egyszerű fellángolásnál.

Luna mellkasára hajtotta a fejét, kezét a hátára csúsztatta.

- Itt van S?

- Aha, eljött Harryhez – motyogta Pansy a begöndörített szőke hajba. – Miért pont erről beszélgetünk a banketteden? Nem kéne ünnepélyesebb hangulatot teremteni?

- Nem számít, hogy ez egy bankett. Az ünnepekkor amúgy is mindig szomorú leszek. Mi vagyunk a lényeg – mosolygott.

Úgy tűnt neki, a zene egyre erősödik, iszonyatosan hangosra, a szöveg ott üvöltött a fülében.

Ha a háború másra nem is, arra legalább jó volt, hogy az emberek már nem azzal foglalkoztak elsősorban, mit csinál a másik. Az emberek összetartóbbak és nyíltabbak lettek. A Sötét Jeggyel bélyegzettek karjáról eltűnt a megkülönböztető jel.

A történetnek nincs vége, egy fejezet lezárult, jön a másik. Új kalandok, próbák, az emberiség moráljának megpróbáltatásai nem értek véget ezzel háborúval. A következő próbatételeknek felkészülten kell érniük őket.

- Hány gyereket fogunk örökbe fogadni, Pans?

- Akárhányszor kérdezed, a válasz ugyan az marad. Még mindig benne vagyok abban, hogy minimum hármat – suttogta a fülébe.

Az élet örök, a halálból születik újjá. A szerelem a szeretetből sarjadzik, a legnehezebb helyzeteket is segít túlélni.

Ez a mindenre rácsodálkozó, gyönyörű lány mutatta az elpusztíthatatlan életet számára, vele tényleg érezte, hogy csodálatos a lét.

A számnak vége lett, az ütem elhalt, a terem kivilágosodott. Ők egymást ölelve ottmaradtak, ajkaik a másikéra simultak egy mély csókban. Hűvös száj a meleg ajakon, forró érzelmek, fölharsanó vidám szólam...

A nemzetnek épülnie kellett, az alapok - a remény és szeretet -, már meg voltak.

- Éljen a béke! – kiabáltak körülöttük.

Boldog békeidők, tartsatok sokáig!

 

 

 

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kivansagust.blog.hu/api/trackback/id/tr71939569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LordDracul · http://lorddracul.gportal.hu 2009.02.13. 20:01:35

Furcsa történet, néhol megkavarotam, nem értettem, de aztán nagyjából helyrerázódott. Itt találkoztam egy újabb Pansyval, aki elüt attól, amit megszoktam. At hiszem az abszolut negatív érzelmeimet vele kapcsolatban, szép lassan kezdhetem átértékelni. Köszi és gratula :)

Jesca Vicious 2009.02.13. 20:19:51

Na megérkezett az ajándékozott. Háthát, hol is kezdjem?

Először is nagyon meglepődtem, hogy - legyél bárki is - a femslasht választottad, mindemellett nagyon boldoggá tettél vele, hiszen ezzel segítségemre vagy a műfaj magyarországi elterjesztésében és persze felém is igazán figyelmes gesztus. :D

LordDraculhoz hasonlóan én is megkavarodtam, meg kell hagyni, a balladai homályod felettébb jól működött.:D Azt viszont meg szeretném kérdezni, hogy ha jól értem, Draco szerelmes volt Pansybe? Hiszen a viselkedéséből ez jött le és mintha Pansy sem lett volna kifejezetten elutasító. :D A másik, ami szintén böködi a csőröm, hogy ki volt S.? Roxfortos? Hogyhogy ennyit jelentett a Nagyúrnak, esetleg köztük is fonódott valamilyen szál?

Ezektől eltérve viszont a leírásaid igazán érthetőek és tiszták voltak, például a vonatos kép, véres üvegcserepek a padlón, az ájult Pansy... nagyon érzékletes volt. : ]

Na és persze mindennek megkoronázása képp itt ez a mondat... "Mint egy mugli lassított felvételen, minden lassú volt, csak az élet pergő szemcséi hullottak ki marokba zárt ujjaik közül." Gyönyörű. Bármelyik klasszikus író megirigyelhetné; bonyolult, mégis végtelenül egyszerű, s gondolkodásra késztet. Igazi tétel mondat, szerintem még msnre is kiírom. :D

Mindent összevetve köszönöm a történetet, s az időt, amit a megírására fordítottál. Igazán örültem a femslashnek, na persze gondolom ezzel a kis változatossággal nem csak nekem okoztál örömet. :]

Rejtélyes alkotó 2009.02.13. 22:56:19

Kedves Jesca!

Először írtam femslasht, nagyon izgultam, hogy fog tetszeni... Ráadásul tényleg nem mondható kellemesnek. Balladai homály? XD Hát, nem volt célom mindent pontosan leírni.
Draco tényleg szerelmes VOLT Pansybe. Ez a viszony, ami köztük van, inkább civódás, se veled, se nélküled kapcsolat. Szerintem nem mondható szerelemnek egyik félről sem. S--> Sagittarius, és roxfortos volt. Nagyon-nagyon régen, Voldemort diákkorában. De ez már egy másik történet... :) Voldi és S kapcsolata is megér egy misét. Egy lassan kialakuló szeretői viszony.
Óóó, el vagyok ájulva, hogy a leírások tetszettek. Nagyon örülök, hogy írhattam neked. Köszönöm ezt a részletes elemzést. :)

LordDracul: Én nem akartam Pansyt ellenszenvesen ábrázolni, Luna szemszögétől pedig egyenesen ódzkodtam. Örülök, hogy elindítottam benned egy gondolatmenetet. Legalább nem fogok teljesen nyomtalanul eltűnni. :D Nekem nem volt szimpatikus, csak a fanficekben szerettem meg. Mit nem értettél benne?

Jesca Vicious 2009.02.14. 12:28:01

@Rejtélyes alkotó: Nos igen, akkor S. személyét illetően helyesek voltak a sejtéseim, köszönöm, hogy válaszoltál. :D

Én igazán már csak egy dologra szeretnélek kérni: Ha élvezted ennek a ficnek a megírását, írj még nekünk sok-sok szép kis femslasht, hadd gyarapodjon a tárház! Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy élveznénk. :]
süti beállítások módosítása