Ajándékozott: Szemi
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: SLASH
Ötlet: 2. Lucius/Piton. Veszekedős, romantikus!

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

Elnézést szeretnék kérni, amiért a történet az előírtaknál rövidebb lett. Sokat dolgoztam rajta, és úgy éreztem, ha tovább írom erőltetett, és elnyújtott lesz. Mégegyszer bocsi, remélem tetszeni fog.

Csak az számít

A suhanó köpeny hangja alig hallatszódott, annál inkább fülsértő zajként hatott a cipőtalp kopogása a néptelen londoni utcán.

A köpenyes alak alig pár perce tűnt fel a Temze habzó partjánál, de már rég felkapaszkodott a domboldalon, és a külváros csendes utcáit rótta. A villanyoszlopok felében csak kiégett körte ásítozott, így a világítás sem olyan volt, mint a főváros többi negyedében. Nemhiába, tudta milyen környék ez. Elhessegette a fejében a helyzet abszurditását, miszerint ő, ahelyett hogy az óriási kandalló előtt terpeszkedne hatalmas kúriájában, a város talán leglepusztultabb negyedében sétál, és majd' halálra fagy.

Na igen, a sors iróniája.

Hirtelen bekanyarodott abba az utcába, ahová igyekezett. Hogy biztosabb legyen benne, el akarta olvasni az utcatáblát, de csak egy összefirkált, rozsdás vackot látott lógni a sarki ház kerítésén. Mindegy, úgyis tudta, merre jár, de szeretett mindenben biztos lenni.

Már messziről látta a házat. Megszaporázta lépteit, nem volt pár másodperc, és már ott is volt az ajtó előtt, a tenyere pedig a csengőn.

Odabentről szapora léptek zaja hallatszott, majd – a látogató szíve nagyot dobbant – ajtót nyitott a házigazda.

Piton hosszú fekete fürtjei olyan éles kontrasztot alkottak sápadt halálsápadt arcával, hogy a hátsó világításnak köszönhetően nagyon félelmetes hatást keltett. Hangja elcsuklott, mikor megszólalt.

- Mi… Mit keresel itt?

A látogató felhúzta szemöldökét.

- Szerinted?

- Ööö… - habogta Piton, de a másik pár lépéssel bent termett, lábával berúgta az ajtót, a fekete hajút pedig az előszoba falának szorította.

- Talán nem szeretnéd, hogy itt legyek? – duruzsolta.

- Lucius… - kezdte suttogva a házigazda, de Malfoy egy határozott, erős csókkal beléfojtotta a szót.

Mikor végre a látogató elérkezettnek látta az időt a levegővételhez, megszakította csókjukat, így Piton folytathatta mondókáját.

- Nem kéne itt lenned…

- Hmmm… - Lucius épp a Piton nyakán található érzékeny pontot kínozta.

- Túl gyanús…lesz… ha mindig eljárkálsz esténként…

- Hmm…

- Lucius!!

Pitonnak bár nehezére esett, de egy erős mozdulattal kitépte magát a férfi karjaiból, és elcsörtetett a nappali felé. A másik felhúzott szemöldökkel, bújkáló mosollyal követte.

- Neked nincs mit féltened… Elég vagyonod van, de ha ez kitudódik, én földönfutó leszek…

Lucius gúnyosan végignézett a házon, szerencse, hogy a másik háttal állt.

- Nem értem, miért félsz mindig, Per. Az ilyen egyszerűen nem tud kitudódni. Senki sem gondolna rá.

- Hát pont ez az! – Piton indulatosan fordult meg – Titkokban és hazugságokban élünk!

- Miért, talán valami kifogásod van ellene? Kürtöljük világgá?

- Nem, de…

- Kössük mindenki orrára, mit csinálunk éjjelente?

- Nem, de…

- Szeretnéd, ha írnék a Prófétának, a holnapi számban még talán benne lehetünk…

- Lucius! – A férfi látta, hogy Piton szemében könnyek csillannak. Érezte, hogy elvetette a sulykot.

- Nézd, nem akartalak…

- Egyszerűen csak rosszul esik… - Piton lerogyott a molyrágta kanapéra.

- Sajnálom… ne haragudj – Lucius odasétált, leült mellé, és fejét a vállára hajtotta.

- Ez olyan igazságtalan… - Piton szipogott. A másik nem emlékezett, látta-e valaha sírni, vagy szipogni. Vagy akár egy csöpp gyengeséget is mutatni.

- Igen, az… de nem mehet minden mindig úgy, ahogy szeretnénk. Különben sem az számít, hogy ki tudja, és ki nem…

Piton felemelte a fejét.

- Nem?

- Ajj, nem hát. Hiszen tudod…

- Mit tudok?

Lucius elkapta a tekintetét. Annyira nehezére esett kimondani. De aztán valahogy mégis rászánta magát.

- Szeretlek.

Piton szeméből mintha eltűntek volna a könnyek. A hangja teljesen megadta magát, így inkább egy csókkal válaszolt. Először egy apró, majd egyre szenvedélyesebb csókkal. Lucius köpenyét – ami még mindig rajta volt – egy mozdulattal letépve magáról, majd hátrahajítva lendítette át lábát Pitonén, így az ölébe kerülve. Gyengéden fogta meg vállát, majd kissé oldalra döntve, hanyatt fektette társát a kanapén, aztán folytatva, amit pár perce elkezdtek.

Lucius ismét Piton nyakát vette célba, de nem időzött ott sokáig, sorban szabadítva meg a férfit ruháitól, kúszott egyre csak lefelé. Végül egy határozott mozdulattal csatolta ki társa övét, tépte le nadrágját, és szájába vette annak keményedő férfiasságát.

Piton felnyögött, és egyre erősebben markolta a molyrágta kanapé huzatát. Lucius valósággal kínozta, a végletekig ingerelve. Végül Piton megadta magát, és hajába markolászva kiáltotta társa nevét.

Lucius vigyorgott egyet, majd újra egy magasságba hozva arcukat, ismét forró csókba olvasztotta magát Pitonnal, akinek esze ágában sem volt tiltakozni.

Piton, tudva társa szándékát, szépen finoman, úgy, hogy egy pillanatra se hagyják abba érzéki nyelvjátékukat, megszabadította Luciust ruhától. Lucius, mikor már érezte, hogy semmi nem maradt rajta, ismét áttért Piton nyakára, majd egy gyengéd mozdulattal a hátára fordította.

Piton érzékletesen nyögött egyet, amint megérezte hátul magán társa keménységét.

Lucius, lassan, hihetetlenül forrón végignyalt társa gerincvonalán, majd mikor ismét a nyakához ért, gyengéden a fülébe súgta:

- Vigyázok rád…

És abban a pillanatban Piton már érezte is magában Lucius lüktetését. Lassan fújta ki a levegőt, miközben társa beléhatolt. Ismételt nyögésével jelezte, hogy minden rendben, mire Lucius megkezdte szabályos mozgását a csípőjével. Mikor már egyre gyorsabb mozgásra kényszerült, előrehajolt, és átnyúlva derekán, megragadta Piton férfiasságát. Hm, dupla élvezet?

Piton már gondolatait sem tudta uralni, így neki sem, és Luciusnak sem kellett sok, hogy egy erőteljes lökéssel, egyszerre, egymás nevét kiáltva élvezzenek el, majd dőljenek kimerülten a kanapéra.

Jó pár fáradt szuszogás után, Piton kissé közelebb bújt társához, aki határozottan magához húzta. Így feküdtek, felhevült testtel, egymás karjaiban, Piton molyrágta kanapéján.

Piton szórakozottan csavargatta az ujjával Lucius egyik szőke tincsét, aki csak nézte őt.

- Nem fájt? – kérdezte hirtelen. Szava élesen vágott a szoba síri csendjébe.

Piton kissé felemelte a fejét.

- Egyáltalán nem.

Lucius mosolygott, majd egy kicsi, de hosszú csókot nyomott Piton homlokára.

- Meddig akarjuk folytatni? – suttogta Piton.

- Miért kérded?

- Nem tudom.

- Ha rajtam múlik, akár…

- Akár?

- A végtelenségig.

Ismét feszült csend ereszkedett rájuk. Mindketten tudták, hogy ez szinte lehetetlen.

Ugyanakkor mégis teljes nyugalommal a lelkükben aludtak el. Egymás karjaiban. Azon a bizonyos molyrágta kanapén. Mindegy volt, hogy egyszer vége lesz. Az volt a fontos, hogy most itt vannak, és nem máshol. Itt fekszenek, nem máshol. És Lucius még hallotta, hogy mielőtt Piton elszenderedik, elsuttogja azt az egy bűvös szót.