Kinek: muki
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: kissé OOC Hermione
Leírás: Mi történik ha valaki sóbálvány átkot szór a télapóra? Ennek a valakinek be kell fejeznie a Téltata munkáját az fix, és az is, hogy ez nem lehet zökkenőmentes. Azt hiszem, ennél többet nem is mondhatok spoiler veszély nélkül :)Kellemes Karácsonyt, és ahogy a szervkereskedők mondják: Zsigerekben gazdag új évet kívánok a történettel mukinak, és az összes Merengősnek!
Az ötlet: "Örülnék egy humoros kis karácsonyos, Télapós történetnek is, amely a Roxfortban játszódna. A szereplőket nem kötöm ki, tanár-diák bárki lehet, de minimum 3-4 szereplővel dolgozzon az író."

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Petrificus totalus

- Petrificus totalus! – hangzott el a varázsige, majd tompa puffanás következett, és a pálca tulajdonosa ismét átadhatta magát az álomvilágnak.

- Ez most igazi?
- Piszkáljuk meg valamivel!
- Tegyünk ki sütit, hátha ráharap!
- Rénszarvaskaki szaga van!
- Az a tiéd…
- Ja, tényleg!
Ron álmosan és óvatosan távolította egymástól ólomnehéz szemhéjait. Az alvás utóhatásai miatt még elég homályosan látott ki saját fejéből, ám azt rögtön észrevette, hogy legalább tizenöten állnak neki háttal. Este a klubhelyiségben csapott le rá az Álom, egy hatalmas gumikalapáccsal, miközben ő bőszen másolta Hermione házidolgozatát.
- Mövanmar?! – kérdezte fennhangon, bár talán egy kissé zárt szájállással, és nyáltúltengéssel.
Hirtelen mindenki felé fordult, és a kezében ficegő varázspálcára meredtek. Pár másodperc múlva morajló susmogás töltötte meg a helyiséget. Ron kénytelen-kelletlen feltápászkodott, fél kezével beletúrt vörös fürtjeibe, kicsit megborzolta azokat miközben fújtatott egy kicsit. Úgy ébredésképpen.
- Te voltál? – fordult felé egy beazonosíthatatlan alak. Ron, amit biztosra tudott venni, annyi volt, hogy fekete hajú, és az egyik szeme az állán van. Majd lassan tisztulni kezdett a kép: a szem feljebb csúszott és az arc kezdett emberivé válni. Harry volt az, legalábbis egy homályos verziója.
- Micsoda? Folyt a nyálam? – törölte meg szája sarkát.
A tömeg kissé szétnyílt, így Ron rálátást nyert az izgatottság okára. Egy piros-fehér ruhás ember feküdt a földön féloldalt, magzati pózban.
- Ez kicsoda? – kérdezte, előre félve a választól.
- Valami Télapónak öltözött hülye – érkezett a válasz a tömegből. – Valaki sóbálvánnyá változtatta.
Ron a pálcájára nézett, majd derengeni kezdett neki az éjszaka egy pillanata.
- Harry… - súgta oda. – Lehet, hogy én voltam…
- Te voltál?! – hangosította ki barátja. Ron a villámló tekintetek kereszttüzében kissé elbizonytalanodott.
- Hát izé… Az éjszaka valaki itt hangosan matatott, én felébredtem, és kissé mérges voltam. A történetben van valahol egy petrificus totalus is – sütötte le szemét. – Ez most a Télapó? Meghúztátok már a szakállát?
- Azt hiszem ez a te dolgod lesz – közölte egy Hermione formájú folt.
Ron idegesen körbetekintgetve támolygott oda a földön heverő alakhoz, majd letérdelt. Ahogy jobban szemügyre vette a pirospozsgás arcot, az ősz szakállat, hajat és egyéb arcszőrzetet, kissé kezdett berezelni. Remegő kézzel nyúlt a szakáll felé, belemarkolt, majd jó erősen meghúzta lefelé. Isten, Krisna, Buddha, Allah, Maradona, és egyéb istenségek együttesen fordítottak neki hátat. A fehér szőrgomolyag a helyén maradt. Hirtelen a zsivaj alábbhagyott.
- Most mi lesz? – pillantott fel aggodalmasan.

***

- Ez nekem egyedül túl nagy falat! – ripakodott barátaira Ron, miközben szélsebesen Flitwick professzor órájára tartottak. A klubhelyiségben lévő griffendélesek megbeszélték, hogy nem szólnak a dologról senkinek, hiszen legalább háromszáz pontot levonnának tőlük. Minthogy Ront kiáltották ki bűnösnek, az ő feladata lett, hogy kiossza a Roxfortban a csomagokat, melyek a puttonyban voltak.
- Hálás lehetsz, hogy csak két házban kell kiosztanod! –ripakodott rá Hermione.
- A Griffendél letudva, Hollóhát címkét pedig egyik csomagon sem találtunk – bátorította Harry – Valószínűleg ott már végzett, mire te lefegyverezted.
- Ez remek… Még mindig ott van a Hugrabug, és ami a legjobb: a Mardekár. Miért nem oldjuk fel egyszerűen a bűbájt? Hermione, te biztos meg tudnád csinálni!
- Én ugyan nem leszek bűnrészes! – háborodott fel egy pillanat alatt Hermione. – Mellesleg ha nem sikerül tökéletesen, akkor még nagyobb baj is lehet!
- Legalább segíthetnétek bejutni a házakba!
- Psszt!
Megérkeztek a bűbájtan terem elé. A Szürke Hölgy lebegett az ajtó előtt.
- Üdvözlet élők, ámbár halandók! – köszöntötte őket a kísértet. – Flitwick professzor órái ma elmaradnak, értesüléseim szerint gyengélkedik a professzor.
- Köszönjük a tájékoztatást! – mosolygott rá Hermione. A barátai felé fordult, hogy megkérdezze, most mi legyen, de azok már a sarkon jártak. – Viszlát! – köszönt gyorsan, és társai után loholt.

- Van egy dupla bűbájtan óránk, hogy elintézzük az egyik házat. Melyikkel szeretnél kezdeni? – fordult Harry Ron felé.
- Hugrabug! – vágta rá mindenféle gondolkozási kísérlet nélkül Ron.
- A bejutást el tudom intézni, de a többi a te dolgod! Ernie Macmillan lóg nekem eggyel – s azzal Harry el is indult.
- Ron – szólt Hermione -, most menj, és szedd össze a Hugrabugosok ajándékait! És – vágott a szólásra emelkedő szavába – ne bontsd ki őket!
Ron lehorgasztott fejjel indult el a Griffendél torony felé.

- Weasley! Ide! – suttogott hangosan Ernie, és intett Ronnak.
Ron a hátára vette a Mikulás zsákját és magára terítette barna ágytakaróját, amitől úgy nézett ki, mint egy púpos szerzetes. Elindult Ernie felé. Legalábbis abba az irányba, ahol őt sejtette, mert úgy a fejébe húzta a szövetet, hogy nem látott semmit.
- Most elméletileg nincs benn senki, de siess, mert szünetekben itt tobzódik mindenki!
Ron betámolygott bár fogalma sem volt róla, hogy min ment be, hisz látási viszonyai a csuha miatt még mindig meglehetősen korlátozottak voltak. Tíz perc múltán már csak egy ajándék gazdájának az ágyát kereste.
- Zacharias Smith… Zacharias Smith… -mormolta - Hol aludnék, ha én lennék Zacharias Smith? Ilyen névvel talán egy pajtában. Áhh megvan!
Ismét fejébe húzta a csuklyát, majd letette az ágyra az apró csomagot. Már éppen elindult volna, hogy otthagyhassa a Hugrabug hálótermét, mikor valamin megakadt a szeme. Az ágy alól kikandikált egy arcátlanul rózsaszín újság sarka. Kezébe vette, és elakadt a hangja.
- Balett magazin? – rökönyödött meg, mikor hangszálai újra munkába voltak hajlandóak állni.
- Te meg ki a búbánatos f…
- Friccs te félresikerült fattyú! – förmedt rá Ron, a gondnok egészen egyedi hangját utánozva. Az alliteráció dallamos mivoltára nemigen tudott koncentrálni, mert minden gondolatát lekötötte, hogy vajon miért pont ezt mondta. A hang a háta mögül érkezett, de megfordulni még nem volt bátorsága, hogy megnézze ki az. Gyanította, hogy a magazin tulajdonosa. Most mi lesz? – gondolta magában. Ha nem vette be, akkor hatalmas bajban van. Ha viszont igen…
- Mugli újság az iskolában, he? – tetézte – Az igazgatóhoz kerüljön, vagy inkább mutassam meg a barátaidnak?
- Ó, uram, elnézést! Nem tudtam, hogy maga az – hebegett idegesen a hang Ron háta mögött – Az az újság nem az enyém! Izé, a húgom küldte, mert… ööö… egy balettcipőt kért tőlem karácsonyra, és azt mondta abból válasszak.
- Smith – fújtatott Friccs Ron –, neked nincs is húgod.
Mióta Hugrabug Helga megalapította a házat, soha nem honolt ilyen kínos, feszült csend a hálóteremben. Ron érezte, ahogy egy izzadságcsepp kegyetlenül, lassan megindult a halántékán.
- Hagyjuk fiam, hagyjuk – mondta Ron, megölve ezzel a nem éppen kellemes hangulatot, majd a magazint lecsapta az ágyra, és bokáig lehajtott fejjel kiviharzott a hálóból – Mrs. Norris! Ajtót!

- Akkor nem tudta meg, hogy te voltál? – faggatta fél órával később Hermione, Harryvel karöltve.
- Nem, szerencsére. De én mondom, úgy beleéltem magam a szerepbe, hogy megfájdult a térdízületem és tudtam, hogy esni fog – ekkor idegesen hajához kapott, és a szeme elé húzott egy vastag tincset – Ugye nem kopaszodom? – kérdezte rémülten.
- Nem, Ron, nem kopaszodsz – hajtotta le fejét Harry.
- A végére úgyis kihullik az összes hajad – fintorgott Hermione. – Ne feledd, holnap reggelig minden ajándékot el kell juttatnod a címzetthez! Hogy fogsz bejutni a Mardekár klubhelyiségébe?
- Láthatatlanná tévő köpeny? – kérdezte bizonytalanul Ron.
- Nem jó – kontrázott Harry. – Tudod, hogy Malfoy valahogy mindig kiszagolja.
- Százfűlé főzet? – így Hermione.
- Nem – vágta rá nemes egyszerűséggel Ron.
- De miért nem? Az lenne a legegysz…
- NEM! – ripakodott a lányra. – Én még egyszer be nem veszem a számba azt a löttyöt! Egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem tudsz rávenni. Nem, nem és nem!

- Pfööö – köpött egyet Ron.
- Az egészet idd meg!
- Nem hígíthatnánk mondjuk málnaszörppel?
- Nem, de pókot morzsolhatok neked bele – mosolygott Hermione bájosan.
- Édesanyád most nagyon csuklik…
- Hé! Vigyázz a szádra!
Nem sokkal később Ron kitárta a vécéfülke ajtaját, és komplett Piton jelmezben jelent meg, az összes kellékkel együtt, úgy mint hosszú, zsíros, fekete haj, kampós orr, sápadt arc és gyilkos tekintet.
- Azta! – ejtette le állát Harry.
- Hogyan szereztél tőle hajat? – kérdezte Ron.
- Ez hosszú és lényegtelen – fonta össze karjait Hermione.
- Később elmeséled? – nézett rá Ron, teheneket megszégyenítő, hatalmas, könnyes szemekkel.
- El, csak indulj, nincs olyan sok időnk.

- Ez az utolsó – mondta Ron. Egy másodévessel engedtette be magát, és levont öt pontot a Mardekártól idétlen hajviselet, és kusza fogsor okán. Nem élvezte. Egyáltalán nem. De ami jár, az jár. – Draco Malfoy – olvasta fel.
Kicsit beletúrt a hajába, majd undorodva tartotta maga elé tenyerét. Erre nincs főzet? Samponius, vagy valami? Azzal odadobta a csomagot a míves kandalló elé. Nem elég közel, hogy megégjen, de annyira igen, hogy egy kipattanó parázs begyújtsa. A karácsony úgysem az ajándékokról szól – gondolta.
Kimasírozott a klubhelyiségből, és örömében bokszolt egyet a levegőbe. A keze megállt ott, ahol volt. A valódi Piton jött vele szembe. Ahogy tekintete Ronra tévedt, megtorpant, majd fél szemöldökét felhúzva ismét megindult és harsányan kiabálni kezdett:
- Weasley maga mit keres az én folyosómon?
- Weasley? – kérdezett vissza Ron meghökkenve.
- Miért talán végre levetette ezt az utálatos nevet? Meg kell mondjam, soha nem tetszett a hangzása. Sugárzott belőle a szerencsétlenség. Most pedig takarodjon! Másodpercenként egy pont a Griffendéltől – jelentette ki hűvös hanghordozással Piton.
Ron futásnak eredt, s közben tenyerére pillantott. Noha vörhenyessége okán nem túl sokat, de mindenesetre egy kis színt nyert újra a keze. Vörös tincsei az arcába lógtak. Visszaváltozott. Éppenhogy.

- Kész?
- Uram, igen, uram! – vágta magát haptákba Ron, majd tisztelgett Hermionénak.
- Te mindent megúszol? Mellesleg, mi lesz a Télapóval? – kérdezte Harry aggodalmaskodva.
Ekkor kitárult a Griffendél klubhelyiségének portréja. - Harry, Ron, Hermione! Dumbledore vár titeket az irodájában – kiabált be Colin Creevey – Ja, és azt mondta, vigyétek magatokkal a Mikulást.
Az érintettek összenéztek. Ron szeme sarkában egy apró könnycsepp jelent meg.
- Hiába güriztem? – fakadt ki.

- Szervusztok! Foglaljatok helyet! – üdvözölte őket Dumbledore, mint mindig, most is mosolyogva.
- Ööö… és ezt hova? – kérdezte Ron, kezében a Mikulás lábával, mely másik végén Harry volt található.
- A karácsonyfa mellé, kérlek. Lehetne úgy, mintha éppen az ajándékot tenné oda? Köszönöm! Nos, gyerekek, valaki elmesélné, miért nem szeretitek a Télapót? – fonta össze ujjait az igazgató.
- Igazgató úr, kérem, én voltam a hibás! – állt fel Ron, majd elkezdte rohamtempóban végigdarálni az eseményeket. Nagyjából ötpercnyi hadarás után Dumbledore leintette.
- Végy levegőt fiam! – mosolygott atyaian – Azt hiszem, talán mégsem nekem kéne magyarázkodnod, hanem Flitwick professzornak.
- Flitwick professzornak? – visszhangozták mind a hárman.
Az igazgató kecsesen intett egyet pálcájával a Télapó felé, mire az hirtelen mozgásba lendült.
- Na végre! – szólalt meg a Mikulás.
- Még mindig nem értem igazgató úr – nézett rá Ron, kétségbeesett tekintettel.
- Dissantanisio! – intett pálcájával a Jóságosra Dumbledore, mire az elkezdett összemenni minden irányban. A hófehér szakállból csak egy barna, kunkorodó bajusz, a deres hajkoronából pedig egy szintén barna, pepi stílusú haj lett.
- Flitwick professzor! – esett le Ron álla a látványtól, majd rögtön esdekelni kezdett: - Ne haragudjon, kérem, esküszöm nem volt szándékos, általában nem sikerülnek nekem ilyen komoly varázslatok, nem is értem hogyan történt…
- Elhallgatna, kérem? – köszörülte meg torkát a bűbájtan tanár. – Sajnos ki kell, hogy ábrándítsam: most sem sikerült. Bár tény hogy próbálkozásnak jó volt, az ingaóra meg is állt, de engem más áratlanított.
- Nem én voltam? Akkor feleslegesen kockáztattam a bőrömet az ajándékok kiosztásával?
- Fiam, az örömszerzés sosem felesleges – mosolygott rá az igazgató -, mindazonáltal magam is roppant kíváncsi lettem, hogy ki áll a sóbálvány átok mögött – nézett félhold alakú szemüvege fölött jelentőségteljesen Flitwick professzorra.
- Nem szeretném sokáig húzni a dolgot, és kijelentem, hogy én senkire nem haragszom.
- Igen? – sürgette az igazgató.
- Hermione Granger volt.
Mindenki Hermionéra meredt. Legalábbis annak hűlt helyére.
- Hová tűnt? – kérdezte Ron megrökönyödve.
- Mikor ment el? Az előbb még itt ült mellettem – ráncolta homlokát Harry.
***

- Most utoljára csúsztál ki a kezeim közül te hibbant, vén, rozoga öregember! Soha többé nem fogom hagyni, hogy büntetlenül megúszd galád tetteidet! Hogy ugyan mi rosszat tettél? Te csupa jóság és szeretet? Tudod te, hogy egy átlag rénszarvas - latin nevén rangifer tarandus - egy alkalommal akár hat-nyolc kilót is üríthet? Fogadjunk, hogy nem. És próbáltad már összeszedni a piszkukat, kislapáttal? A TETŐRŐL? Bújj el Télapó! Bújj el… Hermione jön!