Kinek készült az ajándék: Juju
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet
Leírás: Lucius Malfoy annyira felzaklatja magát, miután édes fia bejelenti, Ginny Weasleyvel jár, hogy legszívesebben agyvizet csapolna. Ám mikor másfél évvel később a fiatal pár új kéréssel áll elő, teszi mindezt a mindig gyűlölt Weasley otthonban, nem tudja, sírjon-e, vagy akassza fel magát a legelső útba eső lámpára. Ironikus Lucius, higgadt Narcissa, gúnyos Arthur, kicsit buta Molly, csöndes, pirulós Ginny, és kicsit OOC, túlérzékeny Draco.
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: 1. Szeretnék egy Draco/Ginny írást, amiben már együtt vannak és felnőttek. Az összeköltözésre készülnek, de tudják, hogy előtte közölniük kell a szüleikkel a döntésüket. Úgy érzik elválaszthatatlanok, de mégis tartanak a szülői ellenállástól. Vacsorát rendeznek, ahova meghívják mindkét fél szüleit. És, hogy a szülök, hogy reagálnak és, hogy mi lesz a vacsoracsata vége azt az íróra bízom. Azt szeretném, ha humoros lenne és romantikus,de nem cseppfolyós. No meg Happy endet!
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
A szerelem Malfoyt győz
1.
Fel-le sétált a szobában, léptei tompán puffantak a vastag perzsaszőnyegen. Arcán gondterheltség ült, szemöldökeit összevonta, kezeit hol ökölbe szorította, hol kinyitotta, hogy aztán újrakezdhesse elölről. A mellette égő kandalló narancsos fénybe vonta a szobát, a ház mellett húzódó erdőben egy farkas vonyított.
Hirtelen torpant meg, s bámult ki az ablakon. A tájat fehérbe vonta a leeső hó, a lemenő gyenge nap fénye még meg-megcsillant a hópelyhekkel borított füvön. Már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy belement az egész ügybe. Sőt, nem hogy nem tartotta jó ötletnek, de egyenesen irtózott a gondolattól, hogy ma este még miket kell elviselnie. Ha neveltetése engedi, most biztosan a falba verte volna a fejét, arisztokrata mivolta azonban ellenezvén ezt a lépést arra ösztönözte, hogy káromkodjon egyet.
Ezt gondolta: A jó büdös francba.
Már félórája kész volt. Felöltötte magára legszebb talárját, haját megfésülte, s most az hibátlanul szőkéllett a hátán. Már csak a bársonykesztyűje és a sétapálcája hiányzott, bármelyik percben indulhattak.
Végül is, nem olyan nagy a baj – nyugtatta magát. Hiába. Pár évtizedes élete alatt most először érezte azt, hogy nem mer szembenézni a Weasleykkel. Az agya forgott, de csak arra jutott, hogy ő az ügy érdekében semmit nem tehetett. Egy szem fia tolt ki vele akkor, amikor úgy döntött, összeáll Ginny Weasleyvel.
Narcissa még biztos fent andalgott a szobában, hogy a legjobb formáját hozza a mai estén. Ő elég korrektül fogadta a tényt, hogy ma látogatóba kell menniük az Odúba, ahogy azt Draco kérte.
Mikor fia volt kedves, és közölte ezt szüleivel, Lucius Malfoy azt hitte, hogy nyugodt, hűvös énjét legyőzi az állat, és kitekeri egyetlen ivadéka jól szituált nyakát.
– Lucius, indulhatunk? – Narcissa hangja áthasította a csendes szobát, megtörte a tűz ropogása által keltett kellemes hangulatot, s Lucius úgy érezte magát, mintha egy jeges tóba lökték volna. Legszívesebben azt mondta volna nejének, hogy nem, drágám, még el kell utaznom Írországba egy megbeszélésre, ám ehelyett csak fásultan biccentett, és kisétált a szobából, egyenesen Narcissa karjaiba. Felesége csinosan kinyalta magát, Lucius kicsit túlzásnak érezte a pávatollas kalapot, de ha az asszony így érzi jól magát, ám legyen. Felesége szőke, ezüstösen csillogó haja elegáns kontyba csavarodott a tarkójánál, ruhája egy egészen sötétzöld bársony talárból állt, amit – ha Lucius jól emlékezett – még Indiából hozatott neki a negyvenedik születésnapjára. A férfi elismeréssel adózott nejének, hogy majd’ tíz év után még mindig belefér az öltözékbe, amiket csak igazán különleges alkalmakkor vett fel. Ha jobban belegondolt, talán most volt rajta harmadszor. Első alkalommal Draco tizennyolcadik születésnapján viselte a kivételes kelmét, s nem értette, hogy most miért azt rángatta magára egy olcsóbb, kevésbé szép darab helyett. Annak a ruhának történelme van. Az a ruha nemesebb eseményekre lett megvarrva, különb alkalmakra vette neki. Hogy lehet ilyen a felesége, hogy azt a méregdrága ruhát felveszi egy koszfészekbe? Elvégre nem bálba mennek… csakcsupán az Odúba.
– Draco elkészült már? – kérdezte Narcissától, ahogy az előszoba felé haladtak. Az asszony bólintott, s az előtérbe érvén Lucius megpillanthatta fiát, amint kissé izgatottan, de meglehetőst vidáman állt ott. A kabát már rajta volt.
2.
A tűzhely előtti kutyagolás sem volt egy felemelő élmény. Ám mikor a hoppanálás utáni rövidke séta közben meglátta a távolban magasodó Weasley-ólat, még borzalmasabban érezte magát. Rossz kedvét azonban ellensúlyozta a gonoszdi megállapítás, miszerint a háznak minősített tákolmány olyan állapotban van, mint egykori főnöke volt egy rosszul elsült csecsemő-gyilkosság után.
– Már hamarosan odaérünk – szólalt meg Draco teljesen fölöslegesen, ugyanis Luciusnak is volt szeme. Draco hangja kicsit tartózkodóan csengett. Az idősebb Malfoy érdeklődően nézett fiára. Igazán értékelte volna, ha tudja, minek kell neki egyáltalán egy istállóban eltöltenie az estéjét, ugyanis ezt egy szem gyermeke elfelejtette megemlíteni.
– Mond csak, fiam – kezdte lusta hangsúllyal, miután ismét végigtekintett az Odún. – Weasleyéknek van házuk is? Vagy klasszikus megoldásként az állatokkal alszanak? Ez mondjuk megmagyarázná a megtépázott kinézetüket. Mindenesetre remélem, minket nem akarsz abba a dögszagú házba bekényszeríteni…
– Apa!
Lucius elkushadt. Egykedvűen sétált a Weasley farm felé. Olyan érzése volt, mintha Texasban sétálna. Körülnézett, de sehol sem látott egy lovat, tehenet vagy bikát. Elszontyolodott. Most már inkább várta a mai estét, mint az elmúlt egy hétben bármikor. Eldöntötte, hogy gonosz lesz. Nagyon gonosz.
– Kérlek titeket, főleg téged, apám, hogy legyetek rendesek, jó? – mondta Draco, mikor már az ajtó előtt szobroztak. A férfi nem felelt, csak jelentőségteljes pillantást küldött fiára. A csemete tekintete esdeklő volt, nyilván fontos volt neki, hogy a vacsora jól alakuljon. Lucius is azt akarta, hogy jól süljön el a dolog, hogy jól érezze magát. És ő gondoskodni akart arról, hogy ez így legyen, még ha ezért egy hétig kell nélkülöznie a fia társaságát. Megéri.
Narcissa tettetett mosollyal az arcán várakozott, s hol férjére, hol porontyára nézett. Lucius látta rajta, hogy legalább annyira kívánja ő is ezt az elkövetkezendő pár órát, mint hóember az olvadást.
Draco diszkréten bezörgetett a rongyos faajtón – Lucius kissé hátrébb lépett, attól tartván, hogy az menten rájuk borul. Bentről izgatott sikoly hallatszott, majd egy helytelenítő felhördülés. A gondolat, hogy Arthur Weasley esetleg még kevésbé örül a helyzetnek, mint ő, vigyorgásra késztette az idősebb Malfoyt.
3.
Hamar a nappalinak titulált szobában találta magát. Vendéglátói igyekeztek udvariasan viselkedni, de azért Lucius fájlalta, hogy feleannyi Lángnyelv Whiskey-t kapott, mint amennyit megérdemelt volna. Úgy tűnik, az ember olyan ösztönös lény, aki hiába igyekszik, nem tudja háttérbe szorítani az ellenszenvét. Hát, ha Arthur Weasley nem is volt ember – legalábbis Lucius szerint –, mindenképpen egy szarjankó volt.
Most szemügyre vette a fiatal Ginny Weasleyt, aki fia oldalán mosolygott feszülten, egyik keze Draco dereka körül, másikkal pedig egy poharat tartott. Lucius hiába igyekezett, nem tudta elfogadni a lányt. Magával Ginnyvel nem volt problémája, elvégre alig ismerte, s látta azt is, hogy jól kijön Dracóval, sőt mi több, Narcissa többször elismerően nyilatkozott a kis vörösről. Luciust mindenesetre eléggé idegesítette a keresztneve után álló gyűlölt vezetéknév. S ha ne adj’ Merlin Draco feleségül venné a boszorkát, s neve ezzel immár Malfoyként csengne, Weasley-féle vonásai az örök időkig emlékeztetnék az emberiséget egy nemes család szégyentelen ballépésére.
A meglehetőst gömbölyded alakkal rendelkező Molly Weasley rosszalló pillantásokat lövellt nem is Lucius, ám Narcissa felé. Az idősebb Malfoy ezt jócskán indokolatlannak vélte, szép neje ugyanis ugyancsak diszkréten viselkedett. Halkan kortyolgatta italát, s bájos, bár igaz, kissé fagyos mosolyokkal bombázta a jónépet.
– Hogy megy a munkád, Malfoy? – Lucius elfintorodott. Hiábavaló volt Weasley erőfeszítése, nagyon jól tudta, hogy Arthurt a legkevésbé sem érdekli a munkája. Nyilvánvalóan az lehetett az ügy hátterében, hogy Draco példájához hasonlóan a kis vörös leányzó is ráparancsolt őseire, hogy erőltessék meg magukat, és „legyenek rendesek”.
– Pompásan – felelte hideg műmosollyal az idősebb Malfoy. – Na és neked? Úgy veszem észre, családod hiába tett szert több vagyonra a háború után, új házra nem futja.
– Khm… apa! – Draco figyelmeztető pillantást lövellt apja irányába, ám Lucius észre sem vette azt. Túlságosan lefoglalta Arthur Weasley egyre vöröslő feje. Hatalmas elégedettség lett úrrá rajta, s még szépséges asszonya szája sarka is megemelkedett kissé.
– Szerintem vacsorázzunk – javallotta Ginny. – Anya, segítek tálalni. Apa, megmutatnád Mr. Malfoyéknak, hová üljenek le?
Az öreg Weasley morgott valamit az orra alatt, majd a konyhába vezérelte a nemesebb család tagjait, és hellyel kínálta őket. Lucius látta, hogy nejének arcán a riadalom és az undor lejt táncot, ahogy ránézett az ormótlan, nagydarab faszékre. Ő maga sem volt megelégedve a bútor kinézetével és feltehetőleges higiéniai állapotával, ám nem válogathatott, Draco figyelmeztetően oldalba bökte, ő pedig leült a neki szánt helyre – az asztalfőre. Szinte érezte, ahogy a széken burjánzó koszfészek – tehát a por, a penészgomba – nyikorog, luttyog és tocsog a feneke alatt. Elfogta a hányinger.
– Meglátjátok apa, Mrs. Weasley kiválóan főz – mondta egy szem fia, ezzel kiváltva egy hálás mosolyt a szakácsnőből. Lucius fejében megfordult, hogy Mollynak minden testi adottsága megvan ahhoz, hogy szakácsnő legyen. Draco már többször vendégeskedett az Odúban, amit ő, Lucius hiába rosszallott, nem tilthatott meg.
Narcissa jelentőségteljes pillantást vetett férjére, s Malfoy kiolvasta a nő arcára írt néma kérdést: Itt még házimanók sincsenek?
Ennyi gyötrelem után még az sem vigasztalta meg, hogy az asztalfőről szemlélheti a putrit. Szembe vele pont Arthur Weasley került, amitől még az étvágya is elment, pedig az időközben felszolgált kacsasült egész finomnak nézett ki. Miután Ginny meg az anyja leült, az első adag lehetőségét felajánlották Luciusnak, aki vonakodott azt elfogadni, ám Draco fia könyörgő tekintete végül arra ösztökélte: adja be a derekát. Ő azonban egészen addig várt a kóstolóval, amíg mindenki tele nem tömte a tányérját. Sanda gyanú környékezte, miszerint a ház ura meg akarja őt mérgezni. Ő ezt mondjuk teljesen jogosnak érezte, alighanem ő is hasonlóképp járna el, ha ő, Lucius tisztelegne a vendéglátó szerepében. Így aztán kivárta a percet, amikor Artuhr Weasley szájához emelte a villát, és bekapta az első falatot.
Ezt gondolta: Egye fene, ha Weasley velem hal, boldogan halok meg.
Egy darabig még küszködött magával, alig bírta rávenni lelki erejét, hogy hozzáérjen az evőeszközhöz. A szájával. Nekik otthon ezüst készletük volt, ez a nehéz villa pedig sértették nemes kacsóit. Szívét szánakozó tüskék járták át, ahogy látta, egy szem fia ugyanolyan kényelemmel étkezik, mint otthon. Pedig otthon házimanók főznek arisztokrata ételeket, ezüstétkészlettel eszik porcelántányérból. Kristálypohárból iszik. És mégis képes hányinger nélkül bejönni ebbe a házba, hogy aztán itt egyen retkes széken, közönséges tányérból, közönséges villával, és egyszerű üvegpohárból igyon?
Narcissa már megadta magát, ő, még ha nem is vidáman, de falatozgatott. Hümmögésekkel próbálta dicsérni a kosztot, ahogy azt Draco kérte.
Lucius, szétnézvén a konyhában tudomásul vette, hogy már mindenki eszik, rajta kívül, persze. Sőt, Weasley már kis híján felfalta az egész adagját. Cuppogott, nagyokat harapott, és teli szájjal dicsérte nője főztjét. Ginny kicsit visszafogottabban, étkezett, lesújtó pillantásokkal igyekezett apja tudtára adni közönséges viselkedését. Lucius úgy gondolta, ennél az este már úgysem lehet rosszabb. Minél hamarabb befejezik a vacsorát, annál hamarabb hazamehetnek. Megmarkolta közönséges villáját, és szájához emelte az első falatot.
4.
A vacsora befejeztével Lucius Malfoy örömmámorban úszott. Derűjének tárgya nem volt más, mint a tény, hogy túlélte a vacsorát, nem kapott ételmérgezést, ez alatt az idő alatt egy szót sem szólt Weasleyékhez, s nem utolsó sorban hamarosan indulhat haza. Boldogságát azonban fia és annak aktuális barátnője pillanatok alatt fújta el, amikor is imigyen szólottak:
– Szeretnénk bejelenteni valamit. – Draco hangja kicsit ideges volt, s a mellette ülő Ginny sem volt túl magabiztos.
– Ha gyereket vártok, én felkötöm magam. Itt helyben! – jelentette ki Lucius meggondolatlanul. Még csak egy fattyú poronty kellene az ő nyakára. Nagyapa lenne! Szentséges Merlin, még itt áll fiatalosan, fitten, egy fiatal gyerekkel és egy gyönyörű feleséggel, erre ezek képesek lennének babakocsit a keze alá tolni. Hogy nézne már ki Lucius Malfoy gonosz vigyorral, egy zsák pénzzel, és egy nyálas csecsemővel a hóna alatt? Kiábrándító lenne.
Arthur Weasley hasonló idegbajos tüneteket produkált, pedig a két fiatal jóformán még semmit nem mondott. A családfő szinte elfelejtett levegőt venni. Hatalmas szemekkel meredt hol Ginnyre, hol Dracóra, s hitetlenül rázta a fejét.
– Neeem! Nem adom oda a lányom kezét!
– Mi az, hogy nem adod oda? – szólt vissza hűvösen, s némiképp felháborodottan Lucius. Ekkora gyalázatot! – Azt hiszed, hogy az én fiamnak a te lányod keze kell? Ami engem illet, ha a lábát adnátok se fogadnám el…
– Apa…
– Fogd be Draco, itt most komoly üzleti ügyek folynak – dohogott a szőke apa. Narcissa összenézett fiával. – No, nem mintha a lányod bárki jobbat találna a fiamnál, Weasley. Persze, tudom, mennyivel jobban örülnétek annak, ha Harry Potter lenne mindennapos vendégetek. Elhihetitek, én is boldogabb lennék, s a fiamat akkor legalább egy olyan családnál tudnám, mint például a Parkinson.
– Apa… Mr. Weasley, nem akarom elvenni Ginnyt. Khm… mármint egyelőre ez nincs tervben – javította ki magát barátnője döbbent arckifejezését észrevéve. Lucius elcsendesedett, s kezdte úgy érezni magát, mintha egy brazil szappanopera intrikákkal bombázott főhőse lenne. Don Luciano Malfoy. Felhorkantott. Nem átallott felfigyelni az „egyelőre” szócskára, s ez jócskán pánikba ejtette.
– Szerintem hagyjuk, hadd mondják végig, amit akarnak, aztán menjünk haza – javallotta Narcissa. Lucius bólintott, s várakozóan nézett Dracóra és Ginnyre. Azok a hirtelen rájuk eső figyelemtől kicsit lámpalázasan tátogtak, majd végül Draco szólalt meg:
– Össze akarunk költözni.
Lucius elképedt. Sutba dobva arisztokrata neveltetését, nemesi tartását, önfegyelmét, jócskán eltátotta a száját. Narcissa halkan felsikoltott mellette, fején a pávatoll kalap vészesen imbolyogni látszott. Most valahogy a Weasley családfők komikus arckifejezése sem tudta Luciust megnyugtatni: Molly Weasley tátott szájjal meredt lányára, aki szemérmesen pislogott, ellenben Arthur Weasley keze ökölbe szorult, s Lucius attól tartott, behúz egyet Dracónak.
– Hogy mit akartok? – kérdezte Lucius, hátha rosszul értette. A legjobbakkal is előfordulhat az, hogy bizonyos helyzetekben nem a legmegfelelőbben működik valamelyik érzékszervük. A hallás különben is kényes dolog, a kor előrehaladtával folyamatosan egyre rosszabb és rosszabb lesz. No, nem mintha ő, Lucius olyan idős lett volna, de már úgyis olyan rég volt a féléves gyógyászati ellenőrzésen, bármi megeshetett az alatt a fél év alatt. Akár meg is romolhatott a hallása. Akár meg is őrülhetett. Ha tényleg megőrült, ez a beszélgetés, ez az este nincs is, mert józan ember ilyeneken nem vesz részt. Lucius már-már boldogan konstallálta, hogy megőrült. Ebben a helyzetben a gyenge idegállapot igencsak kecsegtetőnek tűnt.
– Össze akarunk költözni. – A megismételt mondat egy szárnycsapással fújta el Lucius hipochonder hajlamait. Az óhaj ezúttal Ginny szájából hangzott el.
– Ne vicceljetek – nyögte Arthur, még mindig ökölbe szorított kézzel, feje egyre vörösebben lüktetett.
– Nem, apa, ez nem vicc! Próbálj már meg csak egyszer is komolyan venni. Dracóval szeretjük egymást. Már másfél éve együtt vagyunk, kezditek elfogadni őt, és most össze szeretnénk költözni.
– Persze, drágám – mondta Lucius fagyosan. – Először az összeköltözés, mondván ez tényleg nem olyan nagy ügy. Aztán majd jön a házasság, ami majd a mi bankszámlánkat fogja terhelni, tekintve – s itt kérek elnézést a kifejezésért – családodnak semmi vagyona nincs. A házasságot gyerekek követi. Legjobb esetben egy sem, legrosszabb esetben minimum nyolc, s ha édesanyád termékenységét örökölted, erre ugyancsak jó esély van.
– Hé! – rikoltott fel Molly, aki ez idáig kulturáltan tátogatta lepénylesőjét, ám az őt ért sérelem miatt felszólalni kívánt. Tette mindezt elég erélyesen. – Legalább nekünk boldog családi életünk van!
– Nem kétlem – vágott vissza gyilkos pillantással Malfoy.
– Ne izgasd fel magad, Molly drágám. Szemmel láthatóan Lucius csak irigykedik. Neki csak egy gyereke van, nekünk ennél jóval több. Tekintetbe véve a tényt, hogy a gyereket nem a gólya hozza, akár úgy is hihetném, Malfoy barátunkat elfogta a féltékenység. – Lucius teljesen felháborodott a burkolt célzást hallva, aminek a lényege gyakorlatilag az ő, Lucius Malfoy ágybeli képességeinek az inzultálása volt.
– Mindenki nyugodjon le! – tanácsolta emelt hangon Narcissa Malfoy, bár az ő fakó arca is kipirult az idegességtől. – A hangsúly most nem rajtunk van, hanem a gyerekeinket, akik életük legnagyobb hibáját hajlandóak elkövetni. De adjunk nekik esélyt a meggyőzésünkre. – Lucius eddigi élete során sokszor nem értett egyet nejével, s ez is az ilyetén alkalmakhoz tartozott. Ő ugyanis még boldogan folytatta volta az Arthurral vívott szócsatát, elvégre megtépázott férfiúi becsületét nem hagyhatta annyiban.
– Köszi anya. – Lucius nem tudta eldönteni, hogy fia őszintén hálás, vagy gúnyosan ironikus. – Ez nekünk tényleg fontos lenne. Ahogy Ginny is mondta, szeretjük egymást, és együtt szeretnénk élni. – Ezt bizonyítandó, Ginny közelebb húzódott Dracóhoz. Lucius agyában elhalt egy idegsejt.
– De fiam. Annyi más nőt szerezhetnél. Tudod, hogy már az elején elleneztem a Weasley lányt. – Lucius hangja már-már könyörgő, lemondó volt. – Másfél év után végre sikerült nagyjából elfogadnom a tényt, hogy összeszedted ezt a nőt. De azért annyira nem barátkoztam meg a gondolattal, hogy egyik vízből a másikba dobj.
– És mégis hol akartok lakni? – tette fel a kézenfekvő kérdést Molly, s Lucius utálta, hogy ez a Jolly Joker nem az ő eszébe jutott először. Mindenesetre elégedettség járta át, hogy a fiatal pár erre biztosan nem gondolt még. Elvégre hová is bútorozhatnának? Az Odúba Arthurék biztos, hogy nem fogják megengedni, a Malfoy kúriából meg ő fogja kirugdosni fiáékat. Dracóék bizonyára azt is tudják, hogy a szülők nem fognak anyagilag hozzájárulni egy új lakás megvásárlásához, s Draco és Ginny munkájának gyümölcse még nem lehet akkora összeg, hogy abból egy valamire való lakást vásároljanak össze. Lucius már-már elégedetten nyúlt el a székben, amikor az eszébe ötlött egy vészjósló gondolat, ami megfagyasztotta vérkeringését, s aminek hatására kis híján lefordult az asztalról.
– Az örökségem egy részét a tizennyolcadik születésnapomon megkaptam – Lucius hangtalanul bömbölni kezdett Draco beszédén –, köztük egy kisebb házat Írország déli részén. Van hozzá egy elég nagy birtok is, szép kis hely, a tengerpartra néz. Gondoltam…
– Rosszul gondoltad! – visított fel Lucius. – Édes fiam, azt nem azért kaptad, hogy oda költözz ezzel a nővel! Már megbocsásson, kegyed, ez nem maga ellen irányul, hanem a családja ellen – fordult Ginnyhez, aki megvonta a vállát. – Az a birtok évtizedek óta a családunk birtokában van. Afféle üdülőhely. Ki ne találd, hogy ott fogsz lakni, mikor ott élhetnél a kúriában!
– Apa, úgy gondolom, aligha díjaznád, ha beköltöztetném Ginnyt a kúriába. És azt még te sem gondolhatod, hogy öreg koromig veletek fogok élni. Az a kis ház átmenetileg tökéletesen megteszi.
– De én nem engedem! – erősködött Lucius, kétségbeesetten kapaszkodva apai tekintélyében, amit úgy tűnt, kezd egyre gyorsabban elveszíteni. Narcissa mélységes csalódással bámulta az asztalt, pávatollas kalapja megkókadt. Az idős Malfoy riadtan érzékelte, felesége feladta a harcot.
– Nem érdekel – feleselt Draco határozottan.
– Bármilyen hülyén hangzik, de egyetértek Malfoyjal – jelentette ki Arthur. Lucius a szövetséget látva fellelkesedett, s most tudatosult benne: ha Weasley, ha nem, a céljaik most közösek.
– Apa! – kiáltott fel Ginny is. Lucius észrevette, hogy apjához hasonlóan, az ő feje is vöröslik, ha dühös. – Most miért ne költözhetnénk össze? Nektek nem lenne jobb? Nem járna ide Draco, én se járnék a kúriába, nem kéne nektek látnotok őt, Mr. Malfoyéknak engem, és ráadásul mindketten megszabadulnánk az ostoba, előítélettel teli családunktól. Nem lenne mindenkinek sokkal jobb?
– Hóhó, kisasszony, ostoba családja magának van! Mi előítéletesek vagyunk – mutatott rá Lucius bölcsen, mire Draco rávillantotta viharos tekintetét.
– Mennyi az esélye, hogy le tudunk titeket beszélni a dologról? – kérdezte Molly Weasley. Lucius úgy gondolta, az ő szívét megérintette a kis vörös hegyi beszéde. Ginny megvonta a vállát.
– Nem sok.
– Pompás – taglalta hűvösen Lucius. – Akkor költözzetek!
– Jó – vágott vissza Draco. Lucius megijedt, elvégre ő csak viccelt. Hirtelen eszébe jutott, hogy meg kéne vizsgáltatni a humorérzékét, mert ez nem volt valami jó vicc, tekintve, fia igenis komolyan vette.
– Luc, drágám, ha figyelembe vesszük, hogy mindketten nagykorúak…
– Narcissa, azt is vedd figyelembe, hogy Draco az én fiam…
– Ginny meg az én lányom…
– Weasley, te ebbe ne szólj bele, most családi értekezés folyik – fortyant fel Lucius, s egy szemvillanással elhallgattatta a szemüveges családfőt.
– Merlinre, abbahagynátok végre? – kelt ki magából Draco. Narcissa összerezzent, az idősebb Malfoy pedig sunyi pillantást vetett rá. Draco nem fog összeköltözni a Malfoy család hagyatékában ezzel a véráruló-ivadékkal. Ha fene fenét eszik, akkor sem. Ha ő kimúlik, akkor sem hagyja ezt annyiban. – Másfél éve próbáljuk megbékíteni a két családot, eddig semmi sikerrel. Mi tényleg azt szeretnénk, ha abbamaradna az örökös gyűlölet. Szeretem Ginnyt, s előbb-utóbb feleségül fogom venni, és most nyugodtan lehet szívbajt kapni, mert komolyan gondoltam. Nem tűnt fel senkinek, hogy a mi kapcsolatunk teljesen sorsszerű? Mi vagyunk a kulcsemberek, a mi feladatunk beteljesíteni a Sors akaratát azzal, hogy egyesítjük a két ellenséges családot.
Lucius úgy nézett fiára, mint akit arcul ütött egy táncoló elefánt. Mikor lett az ő fia ilyen érzelgős? Biztos annak a nőnek a hatása, szegény fia egyre lejjebb és lejjebb süllyed az önmegtartóztatás és az arisztokrácia fokmérőjén, ő pedig kénytelen tétlenül állni a dolog felett, mert Draco nem hajlandó elfogadni a segítségét. Ráadásul ez a hülye hasonlat is… Egy mugli dráma jutott az eszébe, ami arról szólt, hogy két ellenséges család ősidők óta harcoltak egymással, ám a két királyi család gyermeke egymásba szeret, s szerelmüket képesek a felsőbb jó oltárán feláldozni. A két fiatal meghal a mű végén, s a két család csak ekkor jön rá, hogy mennyire nonszensz volt az örökös acsarkodás. Lucius nem akarta, hogy hősszerelmes fia meghaljon a felsőbb jó oltárán, s a halálba rángassa szépséges kedvesét.
Lucius villámcsapás-szerűen világosodott meg. Rómeó és Júlia halála előidézte a két család megbékélését. Haláluk sorsszerű volt, mert a két család lenyugvása csak így valósulhatott meg, elvégre míg éltek, hiába próbálkoztak szüleik kibékítésével, nem sikerült nekik, azok elvakultan, előítéletesen szemlélték kedvesüket, s a másik családot. A két család ostoba volt, mert nem vette észre a közelgő tragédiát. Lucius el akarta kerülni fia halálát, s hálát adott hatalmas műveltségének, hogy eszébe jutott ez a mugli dráma. Nem hagyhatja meghalni a fiát. Ha a műben Rómeó apja felismeri a veszélyt, vajon engedte volna a két fiatal szerelmét, ha tudja, hogy ezzel megmentheti egyetlen fia életét? Valószínű.
Lucius beletörődően sóhajtott. Tudta, hogy a párhuzam valós, bár korántsem olyan komoly, mint ahogy ő gondolja. Tudta, hogy egy élet is kevés lesz elfogadnia fia döntését, de ő csak a fiának akart jót. Tudta, hogy ha most nemet mond, a halálos átok, ami Júliát és Rómeót utolérte, aligha fogja megölni az ő csemetéjét is.
Viszont Lucius Malfoy nem szerette megkísérteni a Sorsot.
Komoly tekintetét körbehordozta az asztal körül ülőkön, s nagy levegőt vett, hogy kimondja a szót, amivel előidézi nemesi jóhírének bukását, feláldozza a családjának tisztaságát, visszavonja ismerőseinek jó véleményét róla és a családjáról, ami miatt egy életen át fog keseregni a családot ért szennyfolt miatt, ami előnytelen házasságot, egy kedvezőtlen családot hoz később létre. De ami boldoggá teszi fiát, s ami megszüntet egy évtizedekkel ezelőtt kialakult, s azóta is fennlévő ellenségeskedést.
Vége
Utolsó kommentek