Harmadik fejezet: A bál
Hermione mozdulatlanul állt a tükör előtt, képmásán merengve. Milyen furcsa… Egy évvel ezelőtt pontosan ugyanitt állt és ugyanúgy a bálra készülődött, de akkor valaki más oldalán. Krummal táncolni egészen más volt. Egyrészről Hermionének sosem kellett az elhibázott lépésektől tartani, hisz nem volt koreográfia, másrészről pedig nem kellett azon aggódnia, hogy párja esetleg szándékosan leejti vagy megalázza mindenki előtt. Mert Hermione hiába szeretett bele Draco Malfoyba, tisztán látta partnere hibáit és rettegett attól, hogy az ma este akarja megtorolni a vonaton történteket. Egyszerűen nem tudott megbízni benne. Ez sosem volt probléma közte és a bolgár kviddicsjátékos között. Attól sem kellett félnie, hogy Krum nekiesik majd, ha elront valamit, vagy véletlenül a lábára lép. A fiú még annyira sem tudott táncolni, mint ő. Ez volt az egészben a legvarázslatosabb. Egyikőjük sem várta el a másiktól, hogy megváltozzon, nem kellett szerepeket játszaniuk. Nem úgy, mint most. Hermionénak komoly erőfeszítésébe került, hogy leplezze érzelmeit és biztos volt benne, hogy Draco is titkol valamit.
Az óra elütötte a hatot, Hermione pedig felriadt az álmodozásból. Sietnie kell. Nemsokára kezdődik.
*** *** ***
Draco fintorogva meredt tükörképére. Akár egy pingvin… Mindezt amiatt a szenilis vén bolond miatt, aki kitalálta, hogy követik a mugli hagyományokat és frakkban táncolnak. Mit érdeklik őt a mugli szokások?! Lehet, hogy az egyszerű embereknél ez a módi, de ők nem egyszerű emberek! Draco már vagy fél órája dühöngött, hol magában, hol hangosan, de egy pillanatra sem hagyta abba. Addig sem kellett Hermionén rágódnia…
Idegesen rángatta a csokornyakkendőjét, de sehogy nem boldogult vele. Kitrappolt a klubhelyiségbe és anélkül, hogy körülnézett volna elordította magát:
- Pansy! – A lány úgy ugrott fel az egyik fotelből és rohant oda Dracóhoz, mint egy jól beidomított palotapincsi. Draco pillantásra sem méltatta, csak rámordult: - Kösd meg!
A lány azonnal nekilátott, s másodpercek alatt megkötötte a csomót. Még igazgatta egy kicsit, majd kissé affektáló hangon megkérdezte Dracót, mégis mit akar attól a griffendéles libától.
- Semmi közöd hozzá! – üvöltött a megszeppent lányra és kiviharzott a klubhelyiségből.
*** *** ***
Már majdnem mindenki ott volt, mire Hermione megérkezett. Minden lány hófehér menyasszonyi ruhában pompázott, a fiúk fekete frakkban feszítettek. A feszült, ám valahogy mégis izgatott arcok még inkább emlékeztették arra, hogy a bál nemsokára kezdetét veszi, aztán egyszerűen elillan, és az élet megy tovább. A bál elfelejtődik, pont úgy, mint a tavalyi. Nem keringőzhet többet - Dracóval nem. Ám elég volt egyetlen pillantás és rosszkedve nyomban elpárolgott. Meglátta ugyanis Dracót, aki a lépcső aljánál állt és őt figyelte.
A Nagyterembe belépve Hermione úgy érezte magát, mint, aki egy mesebeli világba csöppent. A szokásos gyertyákat apró mécsesek váltották fel, melyek hópehely formákba rendeződve lebegtek a diákok felett. Négy hatalmas karácsonyfa állt a négy sarokban, melyeket a házak színeiben villogó égősorok díszítettek, csúcsukon címerállataik terpeszkedtek. A megszokott faasztalokat, kerek jégasztalok váltották fel, melyekbe a zúzmara különböző motívumokat rajzolt. Csillámpor és meleg, száraz hó szitált valahonnan fentről, karácsonyi dallamok áradtak minden irányból, forrásukat egyszerűen nem lehetett beazonosítani. Az ablakokon jégvirágok bimbóztak, melyek minden egyes zeneszámra más formát öltöttek. Hermione kissé kábultan lépkedett az átvarázsolt Nagyteremben. Egyszerűen gyönyörű volt…
*** *** ***
Draco, akárhogy igyekezett is, nem tudta tovább kizárni Hermionét a fejéből. Olyan lassan sétált a Nagyterem felé, ahogy csak tudott, próbálta visszanyerni higgadtságát. Még pár óra és mindennek vége, még pár óra és mindennek vége… - győzködte magát.
A Nagyteremhez érve megállásra késztette a látvány. Ezt a giccset! – Ez volt az első gondolata. A falak bezöldültek, a régi, jól bevált asztalokat, fehér vackokra cserélték, a gyertyák helyett pedig apró mécsesek szolgáltatták a fényt. Vagy inkább a félhomályt. Elfordította a fejét a sok dísztől és igyekezett nem túl feltűnően dühöngeni az égből potyogó csillámpor miatt.
Az előcsarnokba visszatérve a tömeget pásztázta, kereste a partnerét. Amint meglátta Hermionét, egyetlen szó jutott eszébe. Egyetlen egy, amit a dekorációra soha nem alkalmazott volna: gyönyörű.
*** *** ***
Percek múlva felharsant a tánctanár hangja és a terem végébe parancsolt mindenkit.
- Fiúk, lányok – kezdte beszédét – elérkezett az az este, amire már hónapok óta készülünk. Gondoltátok volna szeptember elején, hogy itt fogtok állni, szépen kiöltözve, keringőre készen? Mert én, őszintén bevallom, nem. Ilyen két ballábas csoportom még sose volt… - Elszórt nevetés hallatszott innen-onnan, és csodák csodájára egyetlen mardekáros sem kiabált közbe. – De sikerült. És odakinn a társaitok csak arra várnak, hogy lássanak titeket. Szorítok értetek. Hajrá! – kiáltott fel még a végén, oldva a komoly hangulatot. – Mindenki a helyére! – A diákok pedig, legalábbis nagy részük, nevetve tódult a táncparkettre.
*** *** ***
Hermione felszabadultan mosolyogva állt be helyére, úgy érezte, szüksége volt a tanár beszédére és az elég erőt adott neki ahhoz, hogy könnyek nélkül csinálja végig az estét és ne gondoljon arra, mi lesz ezután. Magabiztosan foglalta el helyét Draco oldalán, kezét tánctartáshoz emelte. Ez az este róluk szól. Az eleje mindenképpen.
*** *** ***
Hamarosan kitárták az ajtót, és a még iskolában tartózkodó roxfortosok zsibongva tódultak be a Nagyterembe. Mindenki szájtátva nézett körül, ki-ki a díszítést csodálta, mások a mugli ruhákat bámulták. Dumbledore újabb elvetemült ötlete…
Alig tíz percre volt szükség, hogy mindenki megjelenjen és a parkett körüli rész tele legyen kíváncsi tekintetű diákokkal. Aki volt már életében mugli szalagavatón az sejtette, hogy most mi következik, a többiek pedig csak találgattak. Nemsokára változott a zene, a párok pedig – mintegy varázsütésre – megfordultak és elhagyták a parkettet, elrejtőzve egy átmenetileg felszerelt függöny mögé.
Dumbledore sétált a terem közepére, nem kevés jókedvet okozva ezzel. Hosszú szakállával, piros ruhájával, mely ráadásul hótól fehérlett, úgy nézett ki, mint a mikulás. Mágikusan felerősített hangján kellemes ünnepeket kívánt minden jelenlevőnek, majd vázolta a bál menetét, ami nagyjából a nyitótáncban ki is merült. Felszólított mindenkit a korlátozott alkoholfogyasztásra és figyelmeztetett, hogy Madam Pomfrey jelen pillanatban nem tartózkodik a Roxfortban, így csak Piton professzor tud segíteni a részeg diákokon. Ez az információ gyorsan visszadobta a diákok alkoholfogyasztási terveit. Senki nem akart úgy magához térni, hogy közben Piton áll fölötte, különböző színű üvegcsékkel a kezében.
Végül pedig felkonferálta a táncosokat, akik egymásba kapaszkodva várták, hogy felhúzzák a függönyt. Elindult a zene, és mindenki arra az ütemre koncentrált, amely majd jelezni fogja: elkezdődött.
*** *** ***
Hermione teljes öntudatlanságban táncolta végig az egész koreográfiát. Csak Dracóra figyelt, megszűnt számára a külvilág. Hallotta a zenét és nem esett nehezére a ritmusra lépni, a mozdulatok ösztönösen követték egymást, nem kellett gondolkodnia. És egyetlen egyszer sem hibázott.
*** *** ***
Draco végig figyelte a lányt, nem mert máshova nézni. Látta Hermionén, hogy támaszra van szüksége, és nem akarta megtagadni a lánytól ezt a segítséget. Talán nem is tudta volna. A célja pedig az volt, hogy a keringőjük jól sikerüljön, így nem kockáztatott. A gyomrából kiinduló, egész testét elárasztó kellemes meleggel pedig igyekezett nem foglalkozni.
Negyedik fejezet: A hidegben
Hermione zihálva, de boldog mosollyal arcán fogadta a nekik járó tapsot. Sikerült. Bakik nélkül végigtáncolta a koreográfiát. Megkönnyebbült sóhajjal állt fel és hagyta, hogy Draco levezesse a parkettről. A függöny mögött gondolkodás nélkül Draco nyakába ugrott. Később magának sem tudta megmagyarázni, miért, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Lezárult a keringő és Hermione tudta, ez volt az utolsó közös táncuk. Felszabadultság és kétségbeesés furcsa elegye töltötte el a szívét és cselekedett.
Draco viszonylag lassan reagált, de akkor elég hevesen. Kitépte magát Hermione karjaiból, a lány pedig ráébredt mekkora hülyeséget csinált. Draco villámló tekintettel meredt rá, Hermione pedig ijedtében több lépést hátrált.
- Ne érj hozzám, sárvérű! – sziszegte.
Hermione pedig többé nem tudta kontrollálni érzéseit, szemét könnyek lepték el és zokogva rohant ki a teremből.
*** *** ***
Draco erősen koncentrált arra, hogy arca ne tükrözzön érzelmeket. Már csak percek választották el attól, hogy megszabaduljon a lánytól, és hogy kiirtsa magából új érzéseit. Amint leállt a zene, elkapta a fejét, ezzel szakítva meg a szemkontaktust és felemelt állal vezette le a lányt a parkettről. A függönyre fókuszált, úgy gondolta elég, ha annak takarásába kerülnek és mindennek vége. Elereszti majd a lány kezét és szó nélkül távozik – ez volt a terve, de Hermione áthúzta számításait.
Amint a függöny mögé értek a lány a nyakába ugrott, Draco pedig ösztönösen emelte a kezét, hogy megölelje a lányt. De tizedmásodpercekkel azelőtt, hogy valóban megérinthette volna rájött, mit csinál és visszarántotta kezeit. Ez egy griffendéles! Egyetlen mozdulattal kitépte magát az ölelésből és rámorgott a lányra:
- Ne érj hozzám, sárvérű! – Látta a lányon mennyire rosszul estek neki szavai, és hirtelen nagyon szerencsétlenül érezte magát. Nem akarta megbántani… Felé lépett, de maga sem tudta, mit kéne tennie. Így csak tehetetlenül nézte, ahogy a lány sírva elrohan.
*** *** ***
Hermione ész nélkül rohant előre, maga se látta, merre megy. Egészen addig, amíg meg nem csapta a hideg levegő. A kastélyból kiérve zavartan nézett körül, aztán elindult Hagrid háza felé. Fogalma se volt, mit csinál majd, ha odaért, hisz Hagrid is a kastélyban ünnepelt, de nem igazán izgatta. Menetelt előre, fejében az előbbi jelenet játszódott le újra meg újra. Percek alatt teljesen átfázott. Hatalmas pelyhekben hullott a hó, ő pedig mindössze egy pánt nélküli ruhát viselt. Reszketve karolta át magát, dideregve ült le Hagrid lépcsőjére. Hallotta Agyar öblös ugatását, de pálca híján nem volt képes betörni a hatalmas ajtót. Így csak ült és várt – maga sem tudván, mire – könnyeit nyelve, saját ostobaságán töprengve. Hogy is gondolhatta, hogy Draco is ugyanúgy érez, mint ő?
Az a sok kedvesség, figyelmesség, amit a lány iránt tanúsított nem is neki szólt, hanem… talán a táncnak. Vagy a tanárnak. De neki biztosan nem.
*** *** ***
Draco teljesen ledöbbent a lány reakciójától és pár pillanatig mozdulatlanul állt és azon tépelődött, mit csináljon. Végül úgy döntött, megkeresi a lányt. Nem tudta, merre induljon, céltalanul bolyongott a kastélyban. Útközben összeszedte a pálcáját, de az sem volt segítségére. Hiába járatta az agyát, egyszerűen nem tudta elképzelni, hol kereshet egy könnyeiben fuldokló griffendéles lányt. Annyira talán mégse kiszámíthatóak…
Körülbelül egy órányi eredménytelen keresés után feladta, és – elkerülve a báli hangulattól delejezett párokat – sétálni indult.
Kint szakadt a hó. Draco küldött magára egy bűbájt, ami melegen tartotta és tűnődve sétált tovább. Hermione nem is olyan, mint gondolta. Miért is kellett felkérnie azt az ostoba griffendélest?! Hermione földig rombolta arról a házról alkotott véleményét és ami még meglepőbb: apró darabokra törte a sárvérűekről alkotott képét. Mindezt néhány próba alatt…
Ezen merengett, mikor észrevett a távolban egy gubbasztó, emberi alakot. Azonnal tudta, kit lát.
*** *** ***
Hermione egy idő után már nem érzett semmit, csak a hideget. Nem gondolkodott, lassan teljesen átadta magát a sötétségnek. Érzékszervei kezdték feladni a hideggel vívott harcot, látása homályosult, a hangok már nem jutottak el hozzá. Már csak egyetlen vágya maradt: aludni. Elaludni és nem tudni többé semmiről. Nem álmodni, csak a sötétséget látni. A meleg, puha, száraz sötétséget.
*** *** ***
Draco futásnak eredt. Szörnyű előérzete támadt. Ha az az alak tényleg Hermione, már réges-régen kinn ül a hidegben, kabát vagy bármilyen vastag ruha nélkül.
Közelebb érve meggyőződhetett igazáról. A lány nevét kiabálta, de az nem reagált. Draco egyre idegesebb lett. Látta, hogy már majdnem teljesen elvesztette az eszméletét. A bőre jéghideg volt, láthatóan nem érzékelte, mi zajlik körülötte.
Draco azonnal ráküldött egy melegítőbűbájt és egy alohomorával kinyitotta a vadőrlak ajtaját. Felkapta az átfagyott lányt és behátrált a házba. Óvatosan lefektette az ágyra, berúgta maga mögött az ajtót és annyi takarót halmozott a lány testére, amennyit csak talált. Maga se hitte el mennyire fesztelenül mozog egy ilyen mocskos helyen. Csak mert Hermionénak szüksége volt rá…
*** *** ***
Hermione csak lassan tért magához. Érezte, hogy valami nagy és meleg nehezedik rá, de még így is egész testében remegett. Figyelte a hangokat próbált rájönni hol van, de csak a tűz ropogását és még valaki lélegzését hallotta. Óvatosan kinyitotta a szemét és az első, amit meglátott, Draco aggódó arca volt. Már hallucinálok is – gondolta kétségbeesetten és újabb könnycseppek gördültek végig az arcán.
- Draco – suttogta halkan.
- Itt vagyok – válaszolta egy hang és valami selymes végigsimította a lány arcát. Hermione ismét felnézett, de Draco nem akart eltűnni.
- Mit keresel itt? – kérdezte Hermione rekedten.
- Épp megmentelek – morogta Draco.
Hermione elmosolyodott és megpróbálta magát ülőhelyzetbe tornázni, így szemük egy magasságba került.
- Köszönöm – suttogta halkan, lesütött szemekkel, aztán hirtelen magyarázni kezdett:
- Nézd, Draco, én általában nem vagyok ilyen – hadarta – fogalmam sincs, mi ütött belém, ne haragudj! Soha többé nem fog előfordulni, ígérem és nyugodt szívvel utálhatsz, ahogy eddig is, nem foglak zaklatni, még akkor sem ha rájöttem, hogy nem is vagy olyan borzalmas, mint amilyennek mutatod magad, de ez nem az jelenti…
De mielőtt befejezhette volna Draco megcsókolta.
*** *** ***
Draco feszülten figyelte a lány arcát, remélve, hogy még idejében érkezett. De az első húsz percben Hermione egyáltalán nem mozdult és Draco kezdett komolyan kétségbeesni. Aztán egyszer csak kinyitotta a szemét. Draco azonnal mellélépett, de addigra ismét lehunyt szemekkel feküdt. Draco visszaült a helyére és várt.
- Draco – suttogta Hermione elhalóan. A fiú hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy megsimogassa a lány arcát.
- Itt vagyok – suttogta megkönnyebbülve.
A lány megint kinyitotta a szemét és úgy meredt Dracóra, mint aki délibábot lát.
- Mit keresel itt? – kérdezte gyenge hangon.
- Épp megmentelek – morogta Draco és közben komolyan elgondolkodott azon, mit is művel tulajdonképpen. Épp most mentette meg a kis eminens életét! De ahogy Hermione csillogó szemeibe nézett, nem volt többé kérdés, mit csinál, vagy miért csinálja. Rájött, mi az a furcsa érzés, ami már hetek óta emészti. Nem fájdalom. Nem is részvét. Annál sokkal erősebb. Elnézte a lány arcát, ahogy az szabadkozott. Olyan gyönyörű volt… Draco pedig minden gondolkodás nélkül előredőlt és megcsókolta.
Utószó: A könyvtárban
- Jaj, Draco, a tanagyagra koncentrálj! – nevetett fel Hermione, mikor a mardekáros elkapta a derekát és áthúzta a maga mellett lévő székre. – Néhány nap és itt az RBF!
- Te vagy a legokosabb boszorkány az egész iskolában! Olyan egyszerűen nincs, hogy pont neked ne sikerüljön! – érvelt Draco.
- Már hogy ne lenne! Lehet, hogy pont azt a varázsigét kell majd használnom, amit most akartam megtanulni! Szerinted mit csinálok majd, ha tudni fogom, hogy még ki is nyitottam a könyvet a megfelelő oldalnál, de te nem hagytad megtanulni?
- Keresel egy másik varázsigét – mosolygott Draco a lányra. Hihetetlen, hogy néhány hónappal ezelőtt még a legősibb ellenségek voltak. Bár nem is feltétlen Hermione volt a legrosszabb. Inkább Potter…
Bár egy szava sem lehetett, a lány barátai viszonylag hamar elfogadták, hogy ő és Hermione egy pár. Sőt mi több; Potter még a védelmébe is vette őket a saját háza előtt. Jó, nyilván, elsősorban a lányért csinálta, de akkor is. Egy Potter, amint egy Malfoyt védelmez… abszurd helyzet.
- Túlságosan sokra tartasz – mosolygott Dracóra Hermione és apró csókot nyomott a szájára. Draco Malfoy, amint azt bizonygatja, hogy Hermione Granger okos… Hermione soha nem gondolta volna, hogy ez valaha előfordulhat. Emlékezett még arra a téli estére, amikor az egész kezdődött és azóta minden reggel úgy kelt fel, hogy valaki csak szórakozik vele. Hogy elaltatja a gyanakvását és aztán hirtelen lecsapjon. Pont ugyanúgy, mint a bál előtti hónapokban, amikor még csak álmodozhatott Draco csókjairól. Amikor a keringőpróba volt az egyetlen alkalom, hogy maga mellett tudja a szőkeséget.
- Na jó, talán igazad van – vette elő Draco gunyoros, mardekáros modorát. – Talán tényleg tanulnunk kéne…
- Igen! – vágta rá azonnal Hermione és átpillantott a válla fölött. A másik sarokban Ron és Harry görnyedtek a könyvek fölött és látványosan nem tanultak. Hermione mosolyogva csóválta a fejét. Mióta neki nincs ideje órarendeket és időbeosztásokat gyártani, a két fiú teljesen elveszett. De majd ma este megpróbál rájuk is szánni egy kis időt. Mert az odáig rendben van, hogy egyikük sem olyan jóképű, mint Draco, de mégiscsak a barátai…
- Akkor talán kezdhetnénk a bájitaltannal – jelentette ki fennhangon Draco. Hermione küldött felé egy csúnya pillantást, majd előhalászta a megfelelő könyvet.
- Igazán lehetnél egy kicsit megértőbb! – pirított rá. – Csak mert te olyan fene okos vagy – és nem mellesleg Piton kedvence –, nem kellene mindenkit piszkálnod. – Hermione tisztában volt vele, hogy Draco továbbra is nagy örömét leli a griffendélesek gyötrésében, ez volt a legtöbb veszekedésük kiindulópontja is. De most úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nincs idő gyerekes csetepatékra és figyelmét visszairányította a bájitaltan jegyzeteire.
- Piton megint rengeteg ajánlott olvasmányt sózott ránk – sóhajtott fel –, és mindet el kell olvasni…
- Dehogy kell! Azért hívják ajánlottnak, mert nem kötelező… - ironizált Draco.
Hermione csak vágott egy fintort, majd halkan felállt és elindult megkeresni a megfelelő részleget.
Draco alig fél perc múlva követte, és a könyvespolcok másik oldalán haladva próbálta elterelni a lány figyelmét.
- Draco Malfoy! – dobbantott a lány indulatosan, mikor elvesztette a türelmét. – Ha ezt még sokáig csinálod, esküszöm, soha többet nem jövök a könyvtárba tanulni! A klubhelyiségben legalább senki nem zavar…
- Akarod mondani, senki nem szórakoztat…
- Nem, Draco, én pontosan azt akartam mondani, hogy senki sem zavar! – Azzal Hermione királynői tartással odavonult Madame Cvikkerhez és megkérdezte tőle, hol találja azokat a bizonyos könyveket.
Draco – aki természetesen tisztában volt a kötetek fellelhetési helyével –, a polcnak támaszkodott, ezzel állva el a lány útját.
- Draco!
De a mardekáros nem mozdult, Hermione pedig tüntetően barátaihoz sétált és leült melléjük.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte hangosan tőlük.
- Ennyire ráérsz? – kérdezte Ron gonoszkodva.
- Igen, ennyire – felelte a lány nyugodtan. Ronnak nem volt elég az eltelt három hónap, hogy megeméssze, mi megy közte és Draco között. De Hermione már feladta, hogy összebékítse a három fiút, inkább nem hozta szóba az ellenséget egyikük előtt sem. Kivéve persze, ha akart valamit. Tisztában volt vele, hogy Draco nem hagyja majd, hogy lecserélje őt néhány „önimádó griffendélesre” és könnyedén cseverészett Harryékkel.
- Látom, sötét varázslatok kivédését tanultok. Nem akarjátok esetleg valamelyik átkot rajtam gyakorolni? Kitűnően értek a hárításhoz…
Draco másik gyenge pontja. Ha bántanak valakit, akit szeret, az rendszerint csúnyán végződik. De Hermione természetesen csak egy kis játékra vágyott. Ha Draco nem hagyja tanulni, akkor ő sem fogja hagyni, hogy azt csinálja, amihez éppen kedve van…
- Na? – nézett kérdőn a fiúkra. Harry viszonylag gyorsan rájött, mire megy ki a játék és beleegyezett. – Menjünk ki a tóhoz, ott több hely van…
Hermione elégedetten nyugtázta, hogy Draco gyilkos pillantással méregeti Harry-éket és mosolyogva búcsút intett neki.
*** *** ***
Már jó fél órája gyakoroltak, amikor megjelent a mardekáros.
- Potter, Weasley – bólintott feléjük –, nekem is szükségem lenne egy kis gyakorlásra…
Azok ketten pedig másodpercek alatt felszívódtak. Senki nem szeretett a közelükbe lenni, amikor épp „párbajoztak”…
Hermione mosolyogva tekintett ellenfelére.
- Csak nem leckékre van szükséged? Petrificus totalus!
Draco azonnal hárított.
- Stupor! – kiáltotta.
- Protego! Silencio!
A mardekáros elugrott az átok elől.
- Capitulatus! – Hermione, aki nem számított arra, hogy Draco már esés közben varázsolni fog, elvesztette pálcáját.
- Hé!
De Draco csak elmosolyodott és újra rászegezte a pálcát:
- Orchidessis! – mire egy csokor orchidea röppent ki a pálcából. Draco fél kézzel elkapta és átnyújtotta Hermionénak.
- Szeretlek – suttogta a lány.
- Tudom – vigyorgott rá Draco. – Én is téged…
Utolsó kommentek