Ajándékozott:  csajmacska
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: SLASH!
Leírás: A varázsvilágban újra béke honol. És hogy mi ennek az oka? Nem, most nem Harry Potter zsenialitása, sokkal inkább pár pici baba. Egy rövid történet arról, hogy hogyan lesz a főgonoszból visítós, hisztis fanatikus. Persze mindez kedvenc Luciusunk szemszögéből, mert ugye őt nem lehet kihagyni semmiből.
Kívánság: Voldemort titokban Barbie babákat gyűjt, de az egyetlen hiányzó Barbie utolsó darabját Harry kislánya vette meg és azért, hogy megkapja, mindenfélét meg kell tennie Harrynek.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

 Jó olvasást!

Babaszoba

Rettenetesen hideg van, már a harmadik melegítő bűbájt használom, de még így is lefagynak a füleim. Nem is beszélve a csodálatos ajkaimról, amiket percenként kenegetek a cukorka ízű ajakbalzsammal (nem, az nem ugyanaz, mint a szájfény), hiszen a szél cserepesre szárítja. Nem tudom, ki volt az a hülye, aki kitalálta, hogy februárban még hideg legyen, ilyen időben lehetetlen  szépnek maradni. Persze nekem így is sikerül, de én mindenre képes vagyok. És ugyebár a Nagyúrért mindent - bár már nem ő a főgonosz, azért a tekintélye még megvan.

Lassan már öt éve annak, hogy A Rohadt Kis Túlélő békét ajánlott, Voldemort pedig készséggel elfogadta. Félreértés ne essék, nem az öldöklésből volt elege, inkább az alku tárgya vonzotta. Akkor karácsonykor ugyanis piacra dobták a Harry Potter Kollekció első darabját, egy alig húsz centi magas Dumbledore-babát. Nem tudom, ki volt az az őrült, aki kitalálta, de a világ megveszett érte, főleg azért, mert csak egyetlenegy darab volt belőle. A Nagyúr mindent megtett, hogy megszerezze, de a készítő Dumbledore haverja, tehát az öreg ellátta minden létező védőbűbájjal. Talán innen jött az ötlet, hogy a babáért cserébe Voldemort lemond a gyilkolászásról. Nem tudom, miért, de a szerződés megszületett igen rövid vajúdás után, és azóta a Harry Potter babák a polcon sorakoznak. A már nem is olyan ifjú Tom Denem második gyermekkorát éli, de mindezt titokban csinálja - pár beavatott tudja csak, hogy nála van a kollekció összes eddig megjelent darabja. Az újságok persze találgatnak, de a Nagyúr bebiztosította magát.

A halálfalók körében persze nagy volt a zavargás. Egy baba miatt feladni gyakorlatilag az egész életünket... Vannak, akik folytatták a mugliüldözést, de ők rövid időn belül az Azkabanban kötöttek ki. Az okosabbak – mint szerénységem is – Voldemort mellett maradtak, és különböző pozícióban helyezkedtek el. Én a Nagyúr titkára vagyok, ami nem kissé perverz, de mindent a tekintélyért. Eddig maszkban és csuklyában jártam dolgozni, most össze kell fognom a hajam egy sötétzöld szalaggal (megjegyzem, iszonyatosan jól áll), elegáns talárt kell vennem, és egész nap az iratokat bújom a jó kis kínzások helyett. De ami minderre rátesz egy lapáttal, hogy már az irodában is megjelentek a babák. Az íróasztalomon a kicsinyített másom figyel, és ha meg akarnám érinteni magam, valami bűbáj messzire taszít. Még az önimádatom sem lehet teljes. Pedig a Lucius-babát én akartam megvenni, hiszen elvileg attól különleges, hogy a képmása mozdulatait utánozza, és eredeti hajból és DNS-ből készült. A kicsi Lucius folyton fintorog, fésülködik, meg elegánsan pózol – imádom.

Az élet persze megy tovább így is, békében, babákkal. Dumbledore Roxfort-óvodát nyitott, ahol kiélheti pedofil hajlamait. A Nagyúrnak temetkezési vállalata van, és másodállásban politikusként próbál szerencsét. Harry Potter hűen szerelmes a fiamba, de egy szerencsés ballépés után gyereket csinált valamelyik Weasley-nek... bár mintha csak egy lányuk lenne, nem? Sosem tartottam számon, képtelen lennék annyi nevet megjegyezni. Tehát Harry együtt él Dracóval és a kis Lindsay-vel, aki egyébként nagyon édes – az más kérdés, hogy ez nálam pozitívum-e. Mindenesetre a haja szép fekete, Narcissa alig van otthon, folyamatosan a már három éves gyerekkel gügyög, szóval van pozitívuma a dolognak. Így nekem is több időm marad Pitonra.

Apropó, Perselus Piton. Az ő története azért érdekes, mert senki sem tudja, hogy melyik oldalon állt. A harcok úgy fejeződtek be, hogy ő gyakorlatilag semleges maradt, és még én, hű (khm) szeretője sem tudom, mi a helyzet. Ami biztos, hogy jelentős vagyonra tett szert, mint a Nagyúr vállalatának beszállítója – csendben mérget gyárt és öldököl, amiből mi is szépen meggazdagszunk (már aki nem volt eddig is az). Megy az üzlet, hisz hullából sosincs hiány.

De most térjünk vissza arra, miért is fagyok szét éppen február közepén az Abszol úton. A Nagyúr Valentin napi játékot szervezett valami mugli szokás után szabadon, a lényege az volt, hogy mindenki az irodában kihúzott egy nevet, és most neki kell ajándékot vennie. Nos, én a Nagyúrt kaptam, és, hogy lehessen választási lehetőségem, odaírta, hogy a legújabb, február 13-án kijövő Harry Potter babát akarja, ami, ha minden igaz, a fiamat fogja ábrázolni. Felhasználtam a kapcsolataimat, és előjegyeztettem magam rá, de a készítő marha vicces kedvében volt, és azt írta, az első három jelentkező között fogja kisorsolni a kis Dracót, pontosan 13-án délben, az előjegyzők szeme láttára, hogy azok nyugodtan megölhessék egymást egy játékért.

Áh, meg is érkeztem, belépek a hatalmas épületbe, elmagyarázom a portásnak, mit keresek itt, az elvégez rajtam valami beazonosító bűbájt, majd közli, hogy rendben, bemehetek. Még szép. Bevonulok a terembe, majd felszedem az állam a padlóról. Az első sorban Potter terpeszkedik, mellette Draco, átkarolva a Kis Hőst. Felfordul a gyomrom. Hogy miért épp az én gyerekemnek nincs ízlése! De mindegy, azt hiszem, kár lenne ezen bosszankodnom, biztosan Narcissa hibája. Megigazítom a talárom, egy pálcamozdulattal kifésülöm a hajam, majd, mikor partiképes vagyok, leülök a leghátsó sorba - csak diszkréten. Így sem szeretném látni a fiam arcát, mikor megtudja, hogy én is a babáért állok sorba. Kicsit perverz ötlet is lenne – de számomra a legborzasztóbb úgyis az, hogy nagypapaként emlegetnek, pedig még vér szerinti unokám sincs. Ennél már a vérfertőzés gyanúja sem lehet rosszabb.

Egyszer csak befut a harmadik listás is: Dumbledore. Azt hiszem, nem akarom tudni, mire kell neki a baba. Sajnos túl sokat hallottam már az öregről, úgyhogy a gyomrom megkezdte a forgást. Azonban a figyelmem hamar elterelődik, hiszen a terembe lép egy kopaszodó középkorú férfi. Ő nem ül le, hanem kezet fog Dumbledore-ral, majd a pódiumra sétál és bemutatkozik. Valami Colin Creevey, lelkesen integet egy sort Harrynek, majd kirakja a Draco-babát az odakészített asztalra.

- Kedves egybegyűltek! - kezdi vigyorogva, már irritál. - Annyira örülök, hogy ennyi ember szeretné megvásárolni az én játékaimat! Csodálattal tölt el, hogy pár hajtincs és az abból kinyert DNS mennyire utánozhatatlan – tudják miért? Az egész semmit sem ér rajongás nélkül. Meg kell köszönnöm Harry Potternek, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre, és aki beleegyezett, hogy őt és a barátait, ellenségeit, tanárait és diáktársait megformáljam és áruba bocsájtsam – vadul hajlong és vigyorog, esküszöm, mint mikor Dumbledore túl sok citromport szív – de az öreg most csak csendben tapsol.

- Ez a baba sokban különbözik a többitől. Valentin nap alkalmából gondoltam, újítok egy kicsit. Ha a kis Harry közelébe kerül, Draco szerelmes pillantásokat vet, majd odaszalad hozzá, és megcsókolja szerelmét. - A társaságból mindenki csöpög, a fiam puszit nyom Harry arcára, Dumbledore meg a szemét törölgeti, mintha az esküvőn lennénk. Bár nem mondom, az is hasonlóan borzasztó volt, de legalább a vőlegény családját hamar letudhattuk, Siriust úgyis régóta ismerem már. Ami jobban zavart, hogy a fiam nyíltan kijelentette: ő a menyasszony.

- Továbbá még több mozdulatot tud, és a Lucius-babával is társalogni kezd, ha mellé rakják. Egy szóval, minden pénzt megér. - Azt meghiszem, esküszöm, a fél vagyonomat itt hagyom. - És akkor jöjjön az izgalmas rész: sorsoljunk!

Mindenki ujjong, izgatott, bámulják a kis fecniket, mintha attól azon az ő nevük jelenne meg. Azért remélem, Dumbledore nem képes ezt megcsinálni, igazán nem lenne fair. Biztos, ami biztos, szuggerálom én is, hátha. Creevey kihúzza a nyertest, elolvassa, elmosolyodik, már innen tudom, hogy nem én vagyok, és kezdem törni a fejem, hogyan zsarolhatnám ki az illetőből. Aztán a közönség felé fordítódik a cetli, és Harry Potter neve villog rajta neon betűkkel. Hogy az a... Most mit fogok csinálni?

* * *

- Szerezd már meg, te idióta! - hallom a fejemben ismét Voldemortot, már fél órája nyaggat, és úgy beszél, mintha nem épp azon lennék. Már órák óta könyörgöm annak a nyamvadt Potternek és a fiamnak, de azok nem tágítanak. Nem adják oda a babát, bármit is ajánlok cserébe.

- Lucius, ez a kollekció utolsó darabja! Voldemortnál van mindegyik, ez had legyen Lindsay-é!

Óh igen, elkeseredettségemben már beavattam őket a Nagyúr minden titkába. Hiába dühöng a Nagyúr a fejemben, nincs több ötletem. Térden állva próbáltam győzködni Pottert, hiszen az mindig beválik, de őt ez sem hatotta meg.

- Meg akarod fosztani az unokádat a játékától? - mosolyog negédesen a Kis Túlélő, de esküszöm, még egy ilyen, és többé nem él túl semmit.

- Nem. Az. Unokám! Dracónak egy szemernyi köze sincs hozzá, hál' Merlinnek! - fakadok ki, de nem sokat segít. Azt hiszem, csak fel akarnak idegesíteni.

- Apa, nyugodj meg! Nézd meg magad, már a hajad is kócos. Ekkora felhajtást egy baba miatt! - nevet képen Draco, én meg alig tudom visszafojtani a jól bevált nevelési formát – vagyis kis híján halálra kínzom a saját fiamat. Azért biztos, ami biztos, egy csendben elsuttogott bűbájjal és egy alig látszódó pálcamozdulattal megigazítom ékes szőke tincseimet.

- Na jó, utoljára kérdezem meg: miért lennétek hajlandóak odaadni nekem azt a vackot? - Jól van, Lucius, nagy levegő, és most kifúj. Huh, még jó, hogy évek óta terápiára járok. Átsegít a nehéz helyzeteken.

- Sajnálom, Lucius – rázza meg a fejét Potter, de nekem nagyon nem tűnik úgy, mintha sajnálná. Lemondóan sóhajtok, és komolyan nem tudom, mihez kezdjek. Aztán egy hangos pukkanás, és megjelenik a felmentősereg. Lehet, hogy tíz percen belül elhalálozom?

- Harry Potter! - Annyira ismerős... Ez a veszélyes, sziszegős hang, ez a vicsor... Voldemort ideges.

- Idefigyelj, Potter! Nekem az a baba KELL! Nem érdekel, mit kell tennem érte, ha kell, örök időkig a rabszolgád leszek, de nem foszthatsz meg tőle! - sipítja már valami földöntúli hangon, azt hiszem, végső elkeseredettségében. Ilyen hisztit Draco is csinált egyszer, mikor nem engedtük, hogy mugli édességet egyen. Hangsúlyozom: egyszer. Narcissa ugyan halálra kényeztette a gyereket, de azért szerencsére idáig ő sem süllyedt le.

- Rendben.

- Hogy mi? - vonom fel kecsesen a szemöldököm, és igyekszem hülyének nézni Pottert. Én bármit ajánlok, nem egyezik bele, erre a Nagyúrnak enged? Milyen világban élünk? Annyi évembe telt elérni, hogy ne öregedjek, és Sev bájitalának hála a hajam sem őszül. Ez valami egyenlőségreklám? Le a ráncos kiégett gonoszokkal!

- Harry, szívem, biztos vagy benne? - kérdezi csendesen Draco, mire élete párja magabiztosan bólint egyet. Erről mindig James jut az eszembe, az a felfuvalkodott hólyag sem tudott soha szabadulni az önelégült vigyorától. Persze végül nekem sikerült nagyobb hasznát vennem a szájának, de ez már egy másik történet. Kezdem magam öregnek érezni, már mindenről sztorizgatok. Lehet, hogy igaza volt a pszichológusomnak, és a stressz megérződik az emberen?

- Rendben, Voldemort – ismétli meg Potter, hülyének nézve a Nagyúrt. Az említett a vesztét érzi, kígyószerű orrlyukai kitágulnak, arcán eluralkodik a kétségbeesés, majd a győztes arckifejezés megfosztja azt a trónjától, és ebben maradnak. Szerintem a kétségbeesett jobb volt.

- Akkor hát ide a babával, Potter! - ragadja meg a kis Dracót, majd minden lehetséges védőbűbájt rátesz, aztán a talárja zsebébe rejti.

- Jöhet a megszeghetetlen eskü? - vigyorog a nap hőse, a Nagyúr meg bólint, és egy pillanatra kiég a retinám. Ezentúl Voldemort már nem szabad ember, és azt hiszem, ezzel az apró lépéssel Potter a fél varázslótársadalmat uralma alá vonta. És mindezt egy baba miatt... El sem hiszem...

* * *

- Apa! - szalad Potter felé a lánya, majd a büszke apuka felkapja, megpörgeti, és egy puszit nyom az arcára. Milyen megható.

- Hát én már puszit sem kapok? - kéri ki magának Draco, de nem tudom, a gyereknek szólt-e, vagy Potternek. Biztos ami biztos, körbecsókol mindenki mindenkit, kész családi orgia.

- Juj, ki ez a csúnya bácsi? - fintorog a kislány, erre már nekem is mosolyognom kell. Végre büszke lehetek az állítólagos unokámra. Voldemort elhúzza a száját, de szerintem most nem ez a legnagyobb baja. Elég kelletlennek mutatkozott, mikor Potter előállt a kívánságaival.

- Ez a bácsi az új dadusod, kincsem, játszik majd veled, és azt csinálja, amit mondasz neki – vigyorog Potter, és végül a gyerek arca is felderül. Meg is értem, elvégre az önéletrajzába beleírhatja majd, hogy Voldemort volt a szolgája. El kell ismerni, hogy nem rossz protekció.

- És itt a nagypapi is! - sikít fel mindenki cukormókusa, én meg megforgatom a szemeimet. - És milyen szép! - Na, ez már jobban tetszik, így nem is haragszom annyira. Lehajolok a kislányhoz, csak úgy empátiából, hogy közelebbről is megnézhesse aranyszínű tincseimet.

- Milyen csillogós! Még szebb, mint Dracoé! - Nos igen, órákig lehetne dicsérni a hajamat, a fiam meg is sértődik, és inkább Voldemortra irányítja a figyelmet.

- Tényleg azt csinálod, amit mondok? - A kis Lindsay olyan gonoszan mosolyog, hogy erre még én is gondolkodás nélkül nemet mondanék. A Nagyúr azonban kelletlenül bólint, majd a következő pillanatban már négykézláb mászkál körbe-körbe a szobában, hátán a rodeóbajnokkal.

Epilógus

Közel egy hét telt el, és mindenkinek rá kellett jönnie, hogy ez a megszeghetetlen eskü mindenki életét gyökeresen megváltoztathatja. Az elején azt hittem, csak a kis Lindsay kedvéért van mindez, úgymond kárpótlásul, ha nincs Draco-baba, jó lesz egy élő Voldemort is. Nem mondom, nekem is derűt csalt az arcomra, ahogy a Nagyúr zoknikkal bábozott, vagy éppen rózsaszín kötényben sütit sütött.

Ám a legnagyobb csendben és titokban, de el kell ismernem Potter zsenialitását. Itt ülök náluk egy csésze kávéval a kezemben, és szájtátva hallgattam végig, ahogy elmesélték az egészet: hogy hogyan vették rá Creevey-t, hogy gyártson babákat, és Dumbledore-t, hogy segítsen neki. Aztán a folyamat beindult, és Voldemort baba-függő lett. Szinte az összes vagyonát erre költötte, és a hatalmát, majd önmagát is feláldozta értük. Most Harry Potter a mágiaügyi miniszter, egyik oldalán az öreg Dumbledore a citromporkészletével, másikon pedig a fiam a maga sármjával. Míg a világ eddig három részre volt osztva: a világos, a sötét meg a szürke oldalra, most egységes rózsaszínben élünk. És hogy el ne ragadjon magával minket a nyáltenger, engem neveztek ki gonoszságügyi miniszternek. Én gondoskodom az aktuális rosszfiúkról, hogy a nép sose érezze magát teljesen biztonságban, illetve bele ne unjon a boldogságba.

Egy szóval Harry Potter lett a Világ Ura, míg a lánya otthon babázik Voldemorttal. És mindenki boldogan él, amíg én úgy nem döntök, hogy mégsem.