3. Gravitáció

Az idő lassan a végéhez közeledett, és Dumbledore ismét felállt, majd csendet, figyelmet kért. Mikor mindenki elhallgatott, ő mosolyogva bólintott Ginnynek, aki akkorra már az Üstnél állt. A lány pálcáját a tűzbe tartva elmondott egy Noxot, mire a láng szelíden, egyetlen lobbanással kialudt. Mindenki izgatottan várta az eredményt.

Hosszú ideig nem történt semmi, a feszültség viszont jól érezhetően fokozódott a teremben. Majd amikor már mindenki azt hitte, hiba csúszott be, az Üstből ismét láng csapott ki, kirajzolva egy nevet.

DUMBLEDORE

Az igazgató kedélyesen felállt, odasétált a lángokhoz, majd a tűzbe tartotta a kezét. Egyszerre hördült fel a közönség, de mire bárki mozdult volna, a tűz nem volt sehol. Helyén a sértetlennek tűnő kézben egy pár gyapjúzokni pihent. Dumbledore jókedvűen felkacagott, és vidáman Harry felé intett, majd Ginnyre kacsintott. Mielőtt új szerzeményével visszasétált volna az asztalhoz, így szólt:

- Hölgyeim, Uraim, látták mit kell tenniük!

Az Üst sorban böfögte fel a neveket, akik aztán lelkesen, izgatottan járultak a tűz elé, s míg az elsők viszonylag félénken, úgy a többiek egyre bátrabban nyújtották kezüket a lángok közé. Egy-egy jobban sikerült ajándék, vagy tréfa után hangos kacagás csattant fel. Például hangos elismerést aratott McGalagony csipkés, de ezzel együtt skótkockás baby-dollja, Ron egy nagyobb kutya méretű plüsspókja, (Később elmesélte a többieknek a hitetlenkedő pillantásokra, hogy valóban azt kívánta egyszer-kétszer, hogy lenne egyetlen pók végre, amitől nem rázza a hideg.) és Hagrid vadonat új szakácskönyve a muffinokról.

Harry nagyon jól szórakozott. Látta a vidám tömeget, együtt kacagott az ajándékozottakon, és elégedetten szemlélte az új zoknijával szórakozottan játszó igazgatót. De ő már csak Harry Potter volt, így mint minden jó dolognak az életében, ennek is véget kellett érnie.

A tűz lassan az ő nevét kezdte kirajzolni. Már előre rettegve kelt fel a helyéről, mert bár látta, hogy nincs mitől aggódnia, úgy gondolta, hogy mint mindenben, ebben is pont miért ne ő lenne kivétel? Nagyot sóhajtva lépett hát a háromlábú székhez, várva, hogy a tűz a teljes nevén égjen. De a láng nem csitult, helyette tovább írt. Mindenki döbbenten meredt a feliratra, csak Harry nem lepődött meg igazán, hisz számított a szokásos kivételezésre, de azért felpillantva mégis arcára fagyott a mosoly a döbbenettől. Előtte aranyszínben lángolt a két név:

HARRY POTTER
PERSELUS PITON

Piton mogorván került elő valahonnan a tömeg mögül. Addigra már szinte halálos csönd borította a termet. Mindenki lélegzet visszafojtva várta mi fog következni. A rettegett professzor egyetlen lépéssel Harry mellett termet, majd biccentett. Egyszerre nyúltak a tűzbe. A lángok kialudtak, és a kezükben mindössze a pergamendarab maradt, rajta a nevükkel.

Aztán Harry érezte a húzást a köldökénél, az eszeveszett pörgést, és az ütést a térdein, amikor ismét földet ért. Pontosabban fedélzetet. Ugyanis Pitont és őt egy repülőgép fedélzetére szállította a zsupszkulcs.

~~***~~***~~***~~

- Edevis, te szemét, ezért meglakolsz - sziszegte Piton. - Megállj, jön még Neville Longbottom fia a Roxfortba bájitaltant tanulni... Gondom lesz rád!

Harry majdnem felkacagott a halk átkozódást hallva, de mikor a hang gazdája felé pillantott, elment a kedve mindenféle megnyilatkozástól, vagy szellemes megjegyzéstől.

A férfi mogorván bámult rá. Ettől a tekintettől kicsit kirázta a hideg, nyelnie kellett egyet. Gyorsan a hevederek felé nyúlt hát, és elkezdte magára csatolni a felszerelést, mert érezte, közel jár ahhoz, hogy a másik, se szó, se beszéd kihajítsa.

- Nyugtasson meg Potter, hogy ez nem a maga agyalágyult ötlete volt.

- Nem.

- Nem nyugtat meg, vagy nem a maga ötlete?

- Nem az én ötletem, és nem hiszem, hogy ön tőlem, vagy bárkitől is valaha megnyugtatást várna.

Piton fölhorkant a szemtelen válaszra, de nem bírta elrejteni az apró mosolyt szája szögletében, ami a frappáns válaszra volt reakció.

Egy darabig csöndesen készülődtek. Egyikük sem tudta mit is mondhatna ebben a helyzetben.

- Tényleg a Mardekárba osztott volna a Süveg?

- Azt mondta, hogy ott sokra vihetném. De akkor már tudtam, hogy az, aki megölte a szüleimet, onnan származott. Semmiféleképpen nem akartam hát odakerülni. Szabályosan könyörögtem a Süvegnek. „Csak a Mardekárba ne.”

- Sikerült hát. Nem hiszem, hogy megbánta. Magánál griffendélesebbet nehéz találni.

- Ezt most bóknak veszem, ha nem bánja.

- Hova süllyedünk, ha én már egy Potternek bókokat vágok a fejéhez. - Piton színpadiasan felsóhajtott.

- Változunk, Uram. Ma már tudom, hogy a Mardekár nem egyenlő a fertővel. Ennek ellenére büszke vagyok a házamra.

Egy ideig ismét csönd volt, csak a gép motorjai zúgtak. A kerek ablakok előtt időnként elúszott egy-egy felhő, mindketten a saját gondolataikba mélyedtek. A fiú kicsit csodálkozott ugyan, hogy volt tanára az előző, elég meredek kijelentését, egyetlen szó nélkül hagyta. Végül nem bírta ki, mégis megtörte a csendet.

- Ha nem Potter lett volna a vezetéknevem, és hagytam volna, hogy a Süveg a Mardekárba tegyen, akkor mi történt volna?

- Ön nem lenne Potter, nem lenne ennyi volna, de akkor is griffendéles maradna.

Harry tiszta szívből felkacagott, s a mogorva ember szája ismét megrándult.

- Maga is minden ízében mardekáros.

Egy újabb rövid csönd után most Piton szólalt meg.

- Mégis miért én?

- Annyira különbözünk, mint tűz és a víz. Kioltjuk egymás lángját, kordában tartjuk az erejét. Hol egyikünk a tűz, hol a másikunk, mindig, ahogy a szükség hozza, mert mindezek ellenére, mégis egyformák vagyunk. Ugyanazt keressük.

- Valóban?

- Igen, én így gondolom, Perselus.

A professzor nem kérte ki magának a tegezést és eltelt egy hosszabb idő, mire válaszolt.

- Talán igazad van, Harry.

A fiú, keresztnevére felkapta a fejét, majd megeresztett egy féloldalas mosolyt a másik felé.

A másodpilóta éppen ekkor szólt, hogy a magasság megfelelő.

A két ember egymás mellett állt a repülőgép ajtajában, teljes felszerelésben. Harry megint látta a másikon a magasság miatti feszültséget. Egyetlen szó nélkül fogta meg az ökölbe szoruló kezet. Mikor a férfi kérdőn rápillantott csak felvonta szemöldökét, a másik kezével pedig biztatóan intett. Piton minden mozdulatát követte.

- Még egy perc – hallatszott a másodpilóta a hangszóróból. - Figyelem! Az ajtót kinyitom.

A repülőgép ajtaja feltárult a két egymásba kapaszkodó ember előtt. Piton még egyszer a fiúhoz fordult:

- Biztosan, ezt akarod?

- Én biztos vagyok benne. És te? Felkészültél, hogy fejest ugorj az ismeretlenbe?

- Igen. Azt hiszem itt az ideje, hogy mindketten végre szabadok legyünk.

~~***~~ VÉGE ~~***~~

Előző fejezet