Ajándékozott neve: Raistlin
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: Slash, utalás szintjén
Jogok: JKR-é, és azoké, akik megkaparintották az orrom elől. Mivel sajna a jogokkal rendelkezők között nem szerepelek, ezért semmi anyagi hasznom nem származik a HP fandomon belüli írogatásból. Mondhatni hoppon maradtam. Szóval mindössze kölcsönveszem időnként a szereplőket, helyszíneket, a magam, és (remélem) mások szórakoztatására.
Köszönet: (név rejtve) illeti, aki rendületlen hadakozik, fáradhatatlanul gyilkolva engem, és a hibákat, hogy én is, és a történet is fejlődhessen.
Készült a Merengő, Kívánság Üst pályázatára 2009 januárjában.
A kívánság: Harry és Perselus felfedezik, hogy van egy közös szenvedélyük, a tandemugrás. Találkoznak az egyik tanfolyamon... Később rájönnek, hogy együtt sokkal többre képesek. (Szeretném olvasni magát a megismerkedésüket, reakcióikat, hogyan jutottak el addig, hogy összejöjjenek.)
Tartalom: Minden egy meghívóval kezdődik. Egy ünnepség, egy üst, sorsok egymás vonzásában. Hogy mi a közös mindebben? Edevis, aki „... se többet, se mást, mint szívünk legmélyének leghőbb vágyát... azonban nem teszi bölccsé az embert, nem tárja fel az igazságot...” /Dumbledore; JKR: HP és a BK/
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Jó olvasást!
Edevis, te szemét, ezért meglakolsz!
I. Vissza a kezdetekhez
- Nem, Luna, szó sem lehet róla! Megmondtam, elegem van! Nem, és nem, és NEM! Tudom, hogy barátok vagyunk, de akkor sem. … Növeld mással a példányszámot! … És a szapirtyókok? … Mi az, hogy nyári álom? … Kösz, ezek szerint én lennék a második legjobb téma! … Oké, meggondolom, de hidd el, akkor sem! … Szia Luna, üdvözlöm Colint.
A bagoly csőrével megvakargatta szárnya tövét, eligazította repüléstől kissé felborzolt tollait, majd miután nem maradt semmi időhúzásra alkalmas cselekvés, türelmetlenül topogni kezdett a fehérre festett fa ablakpárkányon. Miután erre sem kapott választ, igazán türelmetlenné vált. Fontosabb dolga is akadna, mint itt álldogálni, és várni olyas valakire, aki rá sem hederít. Példának okáért idefele jövet látott egy ígéretesnek kinéző mezőt. Ilyen helyeken százával lakik a vacsinak való, friss és mobil svédasztal.
Odabenn az ember csak mondta, és mondta, majd hirtelen megemelte a hangját, és innentől valószínűleg már a szomszédok is tisztán értették minden szavát, akárcsak a bagoly, akit mindenesetre a legkevésbé sem érdekelt. Barna tollára már fényes csíkokat vontak a lenyugvóban lévő nap játékos, ezer színben parádézó sugarai. Megrázta magát, mintha csak szabadulni akarna a leleplező fénytől. Igazán itt lenne az ideje lassan valami élelemféle után nézni. Ingerülten fente csőrét az ablakfához, majd felfújta magát egy bolyhos tollcsomóvá.
Harry a derekát fájlalva ült sarkaira a kandalló előtt, ahol eddig térdepelve Luna fejével vitatkozott bőszen majdnem fél órája már. Esze ágában sincs exkluzív nyilatkozni a Hírverőnek, semmilyen témában. Mert igaz, hogy szívesen segít a barátainak bármiben, de csak is kizárólag a háttérből. Esze ágában sincs annál többször címlapon bájologni, mint amennyiszer ez feltétlen muszáj és elkerülhetetlen.
Kioltotta a tüzet, hogy ma már többet ne érhessék el ilyen módon, és századjára is elátkozta azt az őrült pillanatot, amikor engedett a rábeszélésnek, és kandallóját beköttette a Hopp-hálózatba.
Megdörzsölte sajgó, elgémberedett tagjait, egy nagy sóhajjal felállt, és a konyha felé indult. Miután belépett a helyiségbe, az ablakból egy hatalmasra nyílt, meglehetősen ingerült sárga szempár követte minden mozdulatát, majd, hogy végre felhívja magára a figyelmet, a szemek gazdája türelmetlenül összecsattintotta csőrét. Harry a hang felé kapta pillantását, és végre észrevette a párkányon ácsorgó madarat. Az - elégedetten az akció sikerével - a szemébe nézett és közölte vele lesújtó véleményét: huhuhú.
Harry óvatosan közelítette meg a kifejlett, igen nagyméretűre nőtt és felettébb dühösnek tűnő baglyot. Figyelemelterelésként a párkányra szórt egy keveset Hedvig csemegéjéből, és megvárta, amíg a madár lesimítja tollait majd méltóságteljesen odalépked az ételhez. Akkor lassan a lába felé nyúlt az odaerősített levélért, és szépen, finoman leoldozta azt. A bagoly türelmesen elfogyasztotta a csemegét, majd amikor a küldemény végre lekerült a lábáról, és Harry egy megkönnyebbült sóhajjal lépett volna hátrébb, még búcsúzóul egy jó nagyot csípett a nem elég gyorsan elkapott kézfejbe. Eztán, mint aki jól végezte dolgát, kiröppent az ablakon a nemrég felfedezett mező felé.
- Azanyád! - sziszegte a fiú, és majdnem a madár után vágta a kezében tartott borítékot. Végül, mivel a bagoly gyorsan eltűnt szeme elől, inkább úgy döntött, hogy a kezét veszi kezelésbe. Letette a levelet a konyhaasztalra és a lassan lilás árnyalatot felvevő bőrfelületet a csap alá tartva hideg vizet eresztett rá, miközben elkerítette először a baglyok minden faját, majd azt az őrültet, aki kitalálta, hogy bagollyal levelezzenek a varázslók, és végül azokat is, akik ezt még nem tiltották be. Miután valamelyest sikeresen lefagyasztotta kezét, töltött egy pohár töklevet, és a szoba felé indult, ismét szemébe ötlött az imént hanyagul konyhaasztalra dobott levél. A sárgult pergamenborítékon jól láthatóan, zöld tintával állt a neve és a címe.
H. Potter úr részére
Surrey grófság
Little Whinging
Privet Drive 4.
ROXRORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok.,
okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázsló Nemzetk. Szöv. Elnökh.)
Tisztelt Potter úr!
Örömmel értesítjük, hogy meghívást kapott a ROXRORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola 500 éves fennállásának évfordulója alkalmából tartott nagyszabású fogadásra, továbbá az azt követő (M.u.* 710-ben végzetteket érintő) tíz éves Évfolyamtalálkozó ünnepségre. Mellékelten megküldjük a programok listáját.
Az ünnepségsorozat augusztus 2-a (Péntek), reggel 10:00-tól 4-e 14:00-ig tart.
Megjelenés a programoknak megfelelő öltözékben.
A szállás, étkezés biztosított.
Részvételi szándékáról legkésőbb, július 28-áig küldjön baglyot nekünk.
Tisztelettel:
Minerva McGalagony
igazgatóhelyettes
Harry döbbenten meredt a levélre. Úgy forgatta kezei közt a zörgő pergamendarabot, mintha az valami különleges oknál fogva nem is egy egyszerű - bár kétségkívül meglepő - levél, hanem egy meglehetősen fifikásan álcázott időnyerő lett volna.
Újra gyermekként állt a Dursley család előtt. Látta alig tizenegy éves megrettent, kétségbeesett önmagát az őrjöngő, lila fejű nagybátyja, és hirtelen sápadttá váló nagynénje előtt. Még szinte Dudley nyafogását is hallja. Mindez idestova 17 éve történt. Követelte a levelet, ami az ő nevére szólt, de rajta kívül szinte mindenki olvasta. Aztán kezdődött Vernon bácsi ámokfutása, és az a hét év, ami gyökeresen átformálta őt. Megalázott, megfélemlített, dacos gyermekből szép lassan serdült forrófejű ifjúvá, és bár bőven akadt nézeteltérése az évek alatt sok mindenkivel, mégis sikerült eljutnia az elfogadásig. Megértette, mit várnak el, mit akarnak tőle. Ő mindent megtett, akik fontosak voltak számára, azok pedig mindent megtettek érte. Sőt, esetenként azok is, akik nem szerepeltek a kedvencek listáján, mint például a szívből gyűlölt bájitalprof Piton. Megtanult együtt élni a felelősséggel, a tudattal, a hírnévvel, de ami a legfontosabb, megtanult emberként élni.
Immár mosolyogva forgatta a borítékot, és nem is lepődött meg igazán, amikor kiesett belőle a második pergamen...
Végigolvasva a listát rég érzett izgalom lett úrrá rajta. Nem annyira a felsorolt pontok miatt, mint inkább a viszontlátás öröme tette boldoggá. Éretlen kölyökként szökdelt felfelé a lépcsőkön a szobájába, ösztönösen lelassítva lépteit a gardrób felett. Bevett szokása volt ez, hiszen emlékezett rá, hogy mennyire rossz volt a dobogást hallgatni, és prüszkölni a nyakába hulló vakolat miatt. Amióta megvette ezt a házat, mindig gondosan ügyelt rá, hogy a gardróbban élő gyermek énje ne szenvedjen többé. Senkinek nem ejtett szót erről, mert tudta, nem értenék meg, hiszen valahol ő sem teljesen értette saját magát.
Amikor a Nagy Háború előtt rokonait a Rend némi rábeszélés árán külföldre költöztette, ő megvette ezt a házat, maga sem tudta okát, hogy miért. Aztán elvégezte az iskolát, összecsapott a Nagyúrral, és a győzelem után ide vonult vissza. Kisebb-nagyobb átalakításokat végzett ugyan, ilyen volt a kandalló beépítése a nappaliba, és néhány belső fal áthelyezése, hogy tágasabb tereket kapjon. A régieket nagy és világos ablakokra cserélte, így szinte a nap minden szakában ömlött be a fény. Egyedül a gardróbhoz nem nyúlt, és nem is engedett senkit oda. Az az egy ajtó zárva maradt. Még Hermionét sem engedte be, amikor a lány segített neki kitakarítani az egész lakást.
Miután felért régi szobájába, ahol most is lakott, szemöldökráncolva vizsgálta meg az elé táruló csatateret. Igen, igen. Egy ideje gondolkodott már rajta, hogy jó lenne Hermionétól megtanulni egy-két hasznos háztartási bűbájt, csak valahogy sosem fűlt hozzá a foga, pedig most is szemmel látható, mennyire nagy szüksége lenne rá. Valahonnan a halom aljáról végül kibányászott egy pennát, és egy kevésbé agyongyűrt pergament, majd helyet söpört megviselt íróasztalán és nekiállt a válaszlevélnek.
~~***~~***~~***~~
Korán ébredt. Ma van a nagy nap. Szája sarkán apró mosollyal indult le egy kávéért, egy szál alsóban. Ahhoz, hogy képes legyen letusolni, és elkészülni, feltétlenül szükséges ez a fajta ébresztő. Az óra után igazán része lehet valami kellemes dologban is. A jókedvét még az sem tudta elvenni, hogy belerúgott egy előző nap útban hagyott szék lábába, majd, amikor szitkozódva továbbindult, megtalálta a szekrénysarkot is.
- Még jó, hogy nem fürdőruha-bemutató.
Hirtelen és nagyon vörösen fordult meg a hangra. Csészéje a padlón landolt beborítva a lábát forró, félig olvadt cukorral teli ragaccsal és szilánkokkal.
- Nem nekem kéne inkább vörösödni? Szerencsém, hogy legalább alsóban alszol - kuncogott.
Ginny mit sem törődve a meglepődéssel, amit jelenléte okozott, természetes és laza mozdulattal intett pálcájával, mire a bögre ismét összeszedte magát, és a szétfolyt kávé maradéka is eltűnt. Egyáltalán nem zavartatva magát, miután lepakolta a kezében hozott csomagot, letelepedett a fentebb már említett székre, és magához hívta a kancsóban maradt feketét. Újra töltött Harrynek, aki még mindig egy helyben, vörösen és nem kevésbé döbbenten ácsorgott, majd a saját bögréjét egyik kezébe véve a másik egy hanyag mozdulatával asztalhoz invitálta a házigazdát is.
Harry lezuttyant a szemközti helyre.
- Hogy...?
- Ideje volt.
Aztán csendben megitták a kávét.
Idestova tíz éve nem látták egymást. A Nagy Háború előtt szakítottak, nem éppen ideális körülmények között.
Előtte már hosszú ideje feszült volt köztük a hangulat, hiszen akkoriban a fiú szinte hisztérikus volt a ránehezedő tehertől. Ginny szótlan tűrt, bár őt magát is elég hirtelen emberként ismerték. Mégis volt annyira értelmes, tudta, ezen csak hallgatással segíthet. Persze, azért voltak veszekedések szép számmal, de Harry tudta, hogy számíthat a lányra, Ginny pedig szerelmes volt azóta, hogy először megpillantotta az akkor még eléggé esetlen, gyámoltalan fiút.
Talán éppen ezért történt minden. Ha kevésbé ragaszkodtak volna egymáshoz, akkor másképp alakul.
Az utolsó évben a fiú végre összeszedte magát, megért a feladatra. Lenyugodott, koncentrálni kezdett és tanulni. Kevesebb idejük jutott egymásra. Harry mind gyakrabban vonult félre Ronnal és Hermionéval, Ginny pedig kicsit irigy volt. Ő mindig kívülálló marad. Ez nem féltékenység, hisz tudta, másféle szeretet köti össze a hármast, de nehéz beletörődni abba, hogy akiért bármit megtenne maga is, az másokkal osztja meg a terveit, problémáit. Persze tisztában volt azzal, hogy mindez a tudatlanság az ő védelmét szolgálja, de nagyon nehéz volt belenyugodni mindebbe. Így óhatatlan gyűlt benne a keserűség.
De egyszer minden betelik...
Évfordulójuk volt. Mindent megszervezett, elrendezett. Harry neki ígérte a napot. Jól kezdődött, jól folytatódott, majd berobbant Hermione...
- Megvan! - arca ragyogott az örömtől, zilált volt, kicsit poros is, de Harry nem törődött vele, a nyakába ugrott, és megszorongatta barátnőjét.
Ginny nyelt egyet. Mikor a többiek figyelme végre ráirányult, már igyekezett rendezni arcvonásait. Tudta, mi következik.
Két bűnbánó szempár fordult feléje.
- Kicsim ne haragudj, de...
- Menj csak, ez mindennél fontosabb – szólt. Még egy mosolyra is volt ereje, amikor fölálltak az asztaltól, és elköszöntek.
Este aztán szakított Harryvel.
- Bocsáss meg, szemétnek érzem magam, és önzőnek, de én ezt nem bírom tovább. Ne haragudj. Azt hiszem elég volt. Tudom, mennyire fontos a Nagyúr bukása, de nem megy, nem tudom tovább csinálni... így... - szemét elfutotta a könny, és csak a görcsös zokogás rázta még egy darabig.
Harry merev arccal hallgatta végig. Mindent rendben, nincs semmi baj, megérti – mondta, majd hátat fordított, és kisétált a teremből.
Ginny lecsúszott a sarokba, átölelte térdét, és kikapcsolt. Talán órákig ült egy helyben, teljesen üresen, nem gondolva semmire, csak könnyei folytak apró patakokként alá megsápadt arcán. Aztán, felállt. Gépszerűen indult az évek óta beidegződött utakon, azt sem nézte merre megy, hisz úgyis ösztönösen hazatalál. A Kövér Dámánál kicsit csodálkozva torpant meg, amikor az a jelszót kérte. Egy pillanatra felébredt ebből a kábult állapotból, és előkotorta valamelyik zugból.
- Obscure**- vettette végül oda, majd belépett a feltáruló lyukba. A klubhelység már üresen ásítozott, elég késő lehetett, a kandalló tüze is elhamvadóban volt, félhomályba borítva a fotelokat, széthagyott sakkfigurákat, és a sarokban kuporogva megbújó két alakot. Ginnynek mindössze elég volt egyetlen pillantást vetnie a sziluettekre, hogy megismerje őket. Sarkon fordult, a Dáma méltatlankodásától kísérve ismét kilépett a hideg folyosóra és megkereste a Szükség szobáját. Ott töltötte az éjszakát, nem tudva, hogy odafenn a toronyban Harry éppen az utolsó könnyeit sírja el, majd megesküszik legjobb barátjának, hogy bosszút áll azon, aki immáron teljesen tönkretette az életét.
Többé nem szólt a fiúhoz, ha nem volt muszáj, és elkerülte a kis társaságot. A Nagy Háború lezárásánál ott volt, bőven kivette a részét az Utolsó Csatánál, és jónéhány halálfaló emlékezhet vissza halálpontos és igen kellemetlen rontásaira. Aztán eltűnt. Külföldre ment tovább képezni magát és dolgozni. A családja sem tudott róla szinte semmit, csak nagy ritkán bukkant fel az Odúban, és Harryt mindig gondosan elkerülte, a fiú pedig tiszteletben tartotta a döntését, nem kereste. Később hozzáment Neville-hez, és azóta egy élénk, vörös hajú fiúcska mamája, aki egy az egyben örökölte apukája gyógynövényszeretetét, és sajnos mérhetetlen bájitalfóbiáját is. Ez nemrégen derült ki, ugyanis éppen idén lett elsős, de Piton már a haját tépi lassan és a nyugdíjaztatásán gondolkodik erősen.
Tíz év után ismét egymással szemben ültek és kortyolták a kávét.
- A találkozóra jöttem.
- Miért?
- Kaptam meghívót Ron és Hermione esküvőjére is.
Harry arca még inkább megmerevedett a felismeréstől.
- Ginny, én...
- Hagyd, most már tudom. Elmúlt. Hermi küldött.
- Igen?
- Nyugi, mindössze pár ruhát akart eljuttatni hozzád, és éppen arra jártam, így vállaltam a postás szerepet. Azt mondta, tíz év alatt az ízlésed semmit sem változott, és neki Ronnal kell megharcolnia.
Harry felnevetett. Hosszan, keserűen. Ginny kicsit rekedt hangja hamarosan csatlakozott hozzá, és ez a zokogásba hajló kacagás, szép lassú átmenettel valóban megtelt élettel. Elfolyt belőle a hangok hullámain a fájdalom, a lemondás, a félreértés, a bánat, a beletörődés. Mint amikor megsózod az ételt és azt összerántja a pórusokat, úgy hozott maró, mégis új ízt egymásba a két hang újbóli találkozása.
Tíz év, amit nem lehet megváltoztatni, nem lehet visszacsinálni, meg nem történtté tenni.
Tíz év után feltámadás, és ha ez nem is teljes újrakezdés, de több, mint amennyit valaha is feltételezni engedett.
Tíz év szabadult fel a magány rabságából, amikor a lány játékosan meglegyintve Harryt felterelte a lépcsőn készülődni.
Utolsó kommentek