Kinek készült az ajándék: Hajgi 
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: nincs 
Leírás: Draco Malfoy utolsó hódítása – a komoly, felnőtt Draco
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: Egy Draco-Hermione történetre gondoltam, melyben Draco utolsó hódítási kísérletét követhetjük nyomon. Habos-babos, romantikus, imádnivaló! Hermione a végén… rád bízom, mit tesz. Happy end or not! x) Max 16-os karika! 

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Az utolsó hódítás

Elcsesztem. Ma már csak eszem a kefét, mert tudom, hogy elcsesztem. Nem más, csakis én. Egy ökör voltam. És most ihatom a levét. A nő, akit még mind a mai napig szeretek, bár én hagytam ott, már máshoz tartozik. Nem gondoltam bele, mit okozok azzal, ha lemondok róla. Hermione tönkre ment benne, de én nem foglalkoztam akkor vele, szentül meg voltam győződve róla, hogy mindkettőnknek így lesz a legjobb. Ha külön megyünk, ő balra, és meg jobbra. Ma már nem így látom, de rá kell döbbennem, hogy nem láthatom másként. Otthagytam, nem gondolva a következményekre, otthagytam, nem számítva arra, amivel ma nézünk szembe. Ma? Immáron hat hónapja. Ugyanis Hermione teherbe esett.

Amióta ezt tudom, azóta imádkozom azért, hogy jöjjön vissza hozzám. Én még mindig szeretem, nem gondoltam át teljesen azt, hogy szakítottam vele. Gyűrűt érdemelt volna, erre mit kapott? Ló****t esti fénnyel. Nem szolgált rá ő mindarra, amit tőlem kapott, nem szolgált rá arra, hogy így elbánjak vele, furdal is miatta a lelkiismeret, elég rendesen. Nem gondoltam át, nem érdemelte meg. Emlékszem, nagyon összetört, órákon át vigasztaltam, de aztán csak felállt, és egy hónappal később én kerültem padlóra, amikor közölte velem, hogy terhes, és hogy csak a gyerek kedvéért köszi, de nem kér belőlem.

Nagyon édesen fogalmazott. Bekopogtatott a lakásomra egy papírral, meg egy tollal, és mutatta, hogy hol írjam alá. Eleinte csak lestem rá, hogy ugyan mit akarhat, aztán megláttam, hogy egy lemondó-nyilatkozatot akar velem aláíratni. Eleinte nem igazán értettem, mire akar kilyukadni, aztán ránéztem:

- Te terhes vagy?

- Ne érdekeljen. Ha eddig nem kellettem, ez után se kelljek. Csak írd alá, és hagyjuk szépen békén egymást.

- Ezt nem teszem meg.

- Nincs közöd hozzá, ahogy már hozzám sincs.

Most Potterékkel lakik, Ginnyvel együtt kismamáskodnak, és várják a babáikat. Weasley és a felesége is mellette vannak, lényegében mindenki mellette van, még én is, mert a gyerekeim életéből nem vagyok hajlandó kilépni. Ja! Ha nem mondtam volna még, ikreket vár. De nem tudjuk, hogy milyen neműeket. Már most szeretem a gyerekeimet, és bármit hajlandó vagyok értük megtenni.

És Hermionéért is. Szeretem, mind a mai napig, és ezt neki is bebizonyítom, mert tudnia kell, tudnia kell, hogy itt már nem csak róla, vagy rólam van szó, hanem két kicsi életről is, a babáinkról, akikkel szemben felelősséggel tartozunk. Nehéz menet lesz, de esküszöm, meggyőzöm róla Hermionét. Tudnia kell, hogy szeretem. Tudnia és éreznie kell, hogy számomra ők hárman a legfontosabbak. Szerencsére ebben találtam magamnak egy segítséget, mert Ginny velem van. Ő is azt akarja, hogy Hermione és a kicsik családban legyenek, a saját családjukba. Így már azt sikerült elérnünk, hogy részt vehetek a kicsik várásában, és ott lehetek majd a szülésnél. Addig pedig minden figyelmem Hermione kényeztetésére fordítom, aztán pedig arra, hogy megmutassam neki, mennyire rendkívül jó apa vagyok. Mert tanulom ám a szerepet, anyám sokat segít, gyakorolhatok a saját húgomon, Cassyn, hogy hogyan kell pelenkázni, fürdetni, büfiztetni, mindent. Cassy a végső csata után született két évvel. Csodabogár a drágám, imádom a kishúgom.

Így, hogy őrajta gyakorolhatok, azért egyszerűbben el tudom képzelni, mit kell majd tennem a sajátjaimmal, de ennek ellenére félelmetes, hogy ez a szerep vár rám. Nem baj, akkor sem mondok le arról, hogy egyszer még visszakapom Hermionét. Nem, ez nem így lesz. Visszaszerzem, vissza kell szereznem.

- Szia! Itt vagy, vagy egész máshol jársz?

- Tessék? – néztem szét teljesen értetlenül.

- Mehetünk? – nézett rám Hermione gyönyörűséges őzike-barna szemeivel. Máris megérkeztem a Mungóhoz? Blokkolt az agyam! Megyünk terhestornára, és utána pedig megnézi egy szülész, hogy továbbra is minden a legnagyobb rendben van-e az ikrekkel. Az ország legjobb mágusszülésze az orvosunk, ebből nem engedtem, a pénz nem kérdés, és láttam, hogy ettől Hermione is megnyugodott egy kicsit. Mindent a családomért!

- Szia! Persze, csak elbambultam. Ne haragudj!

- Semmi gond! Draco, én még most is azt mondom neked, hogy nem kell…

- Hogy nem kell részt vennem a gyerekek életében, bla-bla-bla. Ne kezdd el megint, kérlek! Ostoba voltam, hogy elhagytalak. Hat hónapja próbálom neked bebizonyítani, hogy mekkora fatökű tuskó voltam, hogy ezt tettem. Megijedtem attól, hogy ez valami sokkal komolyabb, mint ami eddig volt köztünk, de már bánom, hogy akkor és ott úgy döntöttem, és be fogom neked bizonyítani, hogy mennyire szeretlek téged. Hermione, én nem tettem le arról, hogy visszahódítsalak, és rá fogsz majd döbbenni te magad is, hogy mellettem lesz a legjobb helyetek. És még ha te nem is kérsz belőlem, – bár remélem, hogy nem így lesz, – a gyerekeim életéből akkor sem zárhatsz ki. Szeretem a kicsiket, és jó apjuk akarok lenni, mindenben támogatva őket. Ők az elsők, és a legfontosabbak. És azt hiszem, ezt te is tudod!

- Hogyne tudnám. Nekem is csak ők számítanak, de te, Draco elhagytál, és nem akarom, hogy szánalomból, vagy a gyerekek kedvéért legyél csak velem. Gyerek nélkül nem kellettem, gyerekkel se kelljek! Ehhez tartom magam. Még mindig nem a legjobb ötlet szerintem, hogy minden nap találkozunk, és együtt töltjük el az időt. Így nem fogsz tudni új életet kezdeni úgy, ahogy akartál.

- Mintha annyira nagyon akarnék. Nem azért szeretnélek visszaszerezni, mert új életre vágyom, és nem is azért, mert kisbabáink lesznek, hanem azért, mert én még most is szeretlek. Ezért akarlak, ezért szeretnélek. Visszakapni. Mert szeretlek! Fáradj be! – nyitottam ki neki az ajtót, és beljebb tessékeltem az Ispotályba.

A recepciós kisasszony nagyon nyálasan fogadott minket.  

- Á, látom megérkeztek, Malfoy Úr! Granger Kisasszony! Kérem, üljenek le, máris szólok a gyógyító úrnak, hogy itt vannak!

- Köszönjük! – fogadta a kedvességet Hermione, és bement a váróba leülni. Na, akkor most, vagy soha! Utánamentem, leültem, és megfogtam a kezét.

- Hermione, mi lenne, ha odaköltöznél hozzám? – kérdeztem meg tőle kávéivás közben, de a reakcióját látva bár ne tettem volna! Olyan szinten nyelte félre a kávéját, hogy majdnem megfulladt tőle, vagy öt percen keresztül köhögte fel a tüdejére szaladt adagot.    

- Uhh, meg akarsz ölni? – nézett rám szemrehányóan hitetlenkedő tekintettel.

- Akar a körzeti segédhóhér! – védekeztem. Már miért akarnám megölni, ha egyszer szeretem? Anyám! Nők. - Én azt szeretném, ha hozzám költöznél, a lakásomra. Van négy külön szoba, még csak nem is kell velem egy ágyban aludnod, és a kicsik is mehetnek saját lakosztályokba. Nem kell azonnal válaszolnod, csak arra az egyre kérlek, hogy gondold meg! – vágtam a heves tiltakozása elébe. - Könnyebb lenne neked is, mert akkor legalább lenne segítséged. Ginnynek ott lesz a saját picije, körülbelül akkor, amikor a mieink is megszületnek. Neki akkor már a saját őaprósága lesz a legfontosabb, és nem a te babáid. Viszont két kicsi apróság mellett segítségre lesz szükséged, akár akarod, akár nem. Na meg nem utolsó sorban én vagyok az apjuk, úgyhogy a legjobb az lenne, ha én lennék neked ez a segítség.

- Te most komolyan azt akarod, hogy költözzek hozzád?

- Igen. Nem tudom, miért ennyire meglepő.

- Draco, hiszen nem is vagyunk együtt!

- Ilyen apróságokon nem kellene fennakadnod. Ez van, aztán kész. Remélem, ezen majd még tudok változtatni, ha nem, hát akkor így jártam, de feladni nem fogom. Ám addig is jó lenne, ha együtt próbálnánk meg leküzdeni ezeket az akadályokat.

- Miért most? Miért nem egy évvel ezelőtt? Miért nem akkor, amikor még nem volt szó arról, hogy gyerek, és felelősség, és bármi egyéb ehhez hasonló indok? Miért most? Mert terhes vagyok? Múló állapot? Mert gyerekeink lesznek? Nekem lesznek gyerekeim, már mondtam, nyugodtan kiszállhatsz, nem tartozol nekem szemernyi felelősséggel sem.

Nem tudom, hogy milyen megfontolásból, de hangosabban, legalábbis sokkal erélyesebb hangnem megütésében kezdtem el a következő mondatomat, Hermione szavai megbántottak. Tudom, hogy kettőnk közül neki van rá oka, hogy a sértett fél szerepét magára öltse, de akkor is bántott.

- Hogy lehet az, hogy egy ilyen okos lány, mint te ennyire hülyén álljon hozzá a dolgokhoz? Miért nem bírod felfogni, hogy én még mindig szeretlek, és már egymilliónégyszázhuszonháromezer-hatszázkilencvenkettőször megbántam azt, hogy szétmentünk? Hogy szakítottam veled? Hogyan bizonyíthatnám be, hogy még mindig szeretlek? Hogyan bizonyíthatnám be úgy, hogy te magad is elhidd? Tudom, hogy még mindig szeretsz. Tudom, hogy számodra is az lenne a legszebb, a legjobb, ha a gyerekek és mi egy család lennénk, együtt, szeretetben, megértésben, békében, és biztonságban.

- Aztán megint éljem bele magam, és koppanjak egy óriásit, amikor újfent kiteszed a szűröm? Meg a kicsikét is?

 - Hermione, ez még egyszer nem fog előfordulni. Még egyszer nem. Akkor megijedtem, most félek, de nem ijedezem. Félek, igen félek meglépni egy ilyen lépést, mert tudom, hogy ez már életfogytiglan fog tartani, de akkor is meg kell tennem. Szeretlek, mindennél és mindenkinél jobban, és hiszem, hogy nekünk egymás mellett van a helyünk. Hinni akarom, hogy ami igazán fontos, az nem múlik el soha. Hinni akarom, hogy a lényeges és fontos dolgok az életben megtalálják a maguk útját, és felszínre törve bebizonyítják, hogy igenis nekünk ezekkel együtt a legjobb. Hinni akarom, hogy nekünk együtt lesz a legjobb. Segíts nekem, segíts ezt bebizonyítani! Kérlek! Engedd, hogy szeresselek! Engedd, hogy segítsek! Engedj utat kettőnknek!

*

A szavaim hatására Hermione könnyekben tört ki, és nem tudtam, hogy ezek most örömkönnyek, vagy bánatos, megbántott könnyek. De kirohanásom célhoz vezetett. Ezt megtudtam néhány héttel később.

Azzal kezdődött, hogy Hermione és Ginny megjelentek a lakásomban pár nappal később jó sok, akarom mondani RENGETEG bőrönddel. Hacsak nem még annál is többel. Na mindegy, ilyen apróságokon nem akadok fenn. Eleinte persze külön szobában laktunk, külön ágyban aludtunk, de az, hogy ennyire közel volt hozzám Hermione, segített, hogy vissza tudjam hódítani életem szerelmét, gyermekeim anyját. Azzal, hogy reggelente ágyba vihettem neki a reggelit, hogy a kedvenc ételeivel kedveskedhettem neki, hogy nyeltem a hormonális hisztijeit, és jó képet vágtam minden egyes nyűgjére és bajára, és a tetejébe mindennek még a lábát is megmasszíroztam naponta, hogy ne fájjon, ne zsibbadjon el… Szép apránként elhitte nekem, hogy még mindig szeretem. Hogy tényleg ő jelent nekem mindent. Az utolsó hónapokban már együtt vártuk a babákat, nem úgy, hogy ő is várta, meg én is vártam. Nem, hanem tényleg együtt, mint apu meg anyu. Berendeztük a gyerekszobát, aztán egyszer, az egyik „állítsd össze saját két kezeddel a gyerek kiságyát és a pelenkázót” akciónk alkalmával egyik pillanatról a másikra egymás karjában kötöttünk ki. Felüdítő volt Hermionéval szeretkezni, a nagy pocakja ellenére, és mindennél jobban esett az, hogy reggel úgy ébredt fel mellettem, hogy nem tartott szemétnek, nem tartott egy alávaló féregnek azért, mert szeretkeztünk, mert egymás karjaiban aludtunk. Akkor, abban a pillanatban minden megváltozott. Mintha az az éjszaka hozta volna vissza az életünkbe a kölcsönös szeretetet és bizalmat. Most, így két hónap eltelte után is úgy érzem, hogy erre szükség volt. Erre az időszakra, hogy újra meg kelljen hódítanom Hermione szívét és az érzéseit egyaránt. Hogy érezhesse azt, hogy bízhat bennem, hogy még egyszer nem kell attól tartania, mi lesz, ha kiteszem a szűrét. Sokszor megbántam azt az időszakot, azt, hogy véget vetettem az addig jól működő kapcsolatunknak, de kellett ahhoz, hogy tudjam, mit veszíthetek. Hermionét, és a gyerekeimet. És ez az a három ember, akikért a legvégsőkig is képes vagyok, és mindig is képes leszek elmenni.

- Draco, azt hiszem, mennünk kell!

Hermione szavai ráztak fel merengős gondolataimból.

- Mi a baj, életem?

- Draco, elment a magzatvizem!

Az az utolsó emlékem ebből a következő körülbelüli fél órából, hogy Hermione bejelentette, hogy elment a magzatvizem, aztán már csak arra emlékszem, hogy bent vagyunk a szülőszobán. Én hoztam be, de valószínűleg annyira bepánikolhattam attól, hogy minden olyan gyorsan történt, hogy egyszerűen kiesett az a fél óra. Igazából nem is nagyon bánom, mert így nem uralkodhatott el rajtam a félelem, és képes voltam tartani Hermionéban a lelket. Végtére is ő áll most az előtt, hogy megszüljön két kicsi emberkét!

Lelki sokkomat tekintve, és azért is, mert nem tudták, hogy császár, vagy nem, nem engedtek Hermionéval a szülőszobára. Így csak izgulni tudtam, és egyszer csak egy nővérke, bábácska, nevezzük szülészsegédnek állt előttem a két karjában az én két szép kicsi pici rózsaszín csomagocskámmal. Elisabeth és Tessa. Ezt a két nevet választottuk, ha két lányunk születne. És született. Olyan aprók, olyan kis törékenyek, apró védtelen csodák az élet hatalmas forgatagában, és a legszebb ajándék az anyjuknak és nekem.

- Hermione jól van?

- Elfáradt, ami érthető is, de a körülményekhez képest jól van.

- És a lányok egészségesek?

- Mint a makk!

Akkor minden tökéletes. Ennél boldogabb már csak akkor lehetnék, ha…

…- Hermione – térdeltem le elé a kórteremben, amikor a lányokat kivitték a szobából a csecsemőosztályra, - hozzám jössz feleségül?

- Igen, Draco, hozzád megyek!

Abban a pillanatban, ahogy Életem Szerelme igent mondott, és én az ujjára húztam a gyűrűt, majd megcsókoltam… Abban a pillanatban én voltam a legboldogabb ember a világon.