Akinek készült az ajándék: Per
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Harry harmadik roxforti éve egy, a griffendéles fiú szerint nagy katasztrófával zárul. Piton, aki megpróbál segíteni neki, elviszi nyaralni, de Harrynek csak a történteken jár az esze, képtelen elterelni mással a figyelmét, ez pedig újabb bonyodalmakhoz vezet...
Az ötlet: 1. A harmadik részben Sirius Black kimondja a halálos átkot Peter Pettigrew-ra. A Pitont követő Argus Frics szemtanúja ennek, és a mialatt az események peregnek, ő a Roxfortba sietve beavatja a Miniszériumi alkalmazottakat. Siriust és Lupint, akit bűntársként tüntetnek fel, bezárják az Azkabanba. Piton professzor később rátalál az idegösszeroppanás szélén álló Harryre. Severitus történetet szeretnék kérni, mindezek felhasználásával. Lehet dark, angst, de a lényeg, hogy happy end legyen.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Vigaszok

Harry mélyen a gondolataiba merülve nézte, ahogy ujjai közül kipereg a forró homok. Arcán boldog mosoly játszott, szemei talán még soha nem csillogtak ilyen fényesen, mint mióta itt van ezen a kicsi szigeten, ahol más nincs is, csak ő és újdonsült nevelőapja, Perselus Piton. Ha valaki pár hónappal azelőtt azt mondja neki, szárnyalni fog a boldogságtól, mert a Roxfort rettegett bájitalmestere örökbe fogadta, biztos egy jól irányzott átokkal elküldi egy diliházba. Már, ha a varázs világban egyáltalán van olyan.

Tekintetét elmozdítva az apró homokszemekről, nézett a láthatár felé, amit a lenyugvó nap vérvörösre festett. Az emlékek hirtelen rohanták le, nem kérdezték, Harry akar-e visszaemlékezni rájuk... soha nem kérdezik, futott át a gondolat a griffendéles fiú elméjén, mielőtt elnyelte volna őt a saját emlékeinek örvénye. Újra ott állt a Roxfort parkjában, nézte, ahogy pár auror megkötözi Sirius Blacket, a keresztapját, akiről nem rég tudta meg, hogy ártatlanul zárták börtönbe, és konkrétan semmi köze nem volt a szülei meggyilkolásához; a fájdalom szinte megvakította, de még éppen elkapta a sötét varázslatok kivédése tanárának utolsó pillantását, amit rávetett, mielőtt három erős férfi el nem vonszolta.

Képtelen volt felfogni a körülötte történteket, és még órákkal később is csak üveges tekintettel meredt maga elé. Halványan még érzékelte, hogy valaki megfogja a vállát, és bevezeti a kastélyba, majd torkán lenyomnak valamilyen bájitalt, de ha akart volna se volt esélye tiltakozásra. Minden sejtje tiltakozott az ellen, hogy elfogadja a valóságot, órákig csak azt hajtogatta magában, mindjárt fel fog ébredni, és majd jót nevet egyet Ronnal, miután elmondja barátjának bizarr álmát. Keserűen kellett felfognia, hogy az álom valóság, és nincs rajta semmi nevetnivaló. Megint elvettek tőle egy lehetőséget, hogy boldog legyen, a keresztapjával éljen, és ketten alkossanak - Harry által régóta vágyott - családot. A sors különös fintorra az, hogy legelőször a sötét oldal vezére vette el a lehetőséget, most meg világos oldal képviselői fosztották meg tőle. Már nem emlékezett arra, miképpen jutott el a Tiltott Rengetegbe, és mikor talált rá az ott növényeket gyűjtő Piton. Az azután következő veszekedésre – melyben Harry talán addigi rövid élete összes fájdalmát elpanaszolta – viszont túlságosan is jól emlékezett, pedig szívesebben felejtette volna el mennyire kiakadt a bájitalmester előtt, de hiába, bár azóta se bánta meg szavait. Hiszen azok a szavak érték el, hogy Piton végre észrevegye a nyilvánvalót, Harryt pedig elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy ezt neki sikerült elérnie.  

A napok akkortájt repülni látszottak, és a Kis Túlélő úgy érezte, nem élné azt túl, ha egyedül hagynák a Privet Drive-on a rokonaival. Nem értette mi vitte rá Pitont arra, hogy örökbe fogadja őt, és bár minden nap összekaptak valami miatt ezek a viták koránt sem voltak olyan hevesek, mint régen. Eszébe jutott, milyen döbbent arcot vágott, mikor meglátta Pitont a Privet Drive-on, és hogy mennyire ledöbbent, mikor tanára közölte vele, csomagoljon, mert elviszi innen. Gondolataiból hirtelen egy mély hang rántotta ki, mire szemei felpattantak, bár nem tudta volna megmondani, mikor hunyta le őket.

- Gondoltam jót fog tenni neked, ha elhozlak ide, hogy egy ideig elfelejtsd a történteket, de úgy látom, pont az ellenkezőjét értem el vele - mondta nevelőapja, a griffendéles fiú pedig összeráncolta a homlokát, ahogy megpróbált rájönni, honnan tudhatja a férfi, hogy nem csak szimplán elaludt, de nem volt ideje bővebben a problémával foglalkozni. - Nos, talán eredményesebb lesz, ha a gondolataidat hasznos dolgokkal kötöd le, teszem azt bájitalfőzéssel. Tudásod hagy némi kivetnivalót maga után ezen a téren, és egyébként is ki szerettem volna használni az alkalmat arra, hogy valami tudást vigyek be abba a makacs fejedbe - folytatta gúnyosan, mire Harry tettetett ijedséggel felpattant a földről.

- Ne, csak ezt ne! Azt hittem megbeszéltük, hogy ilyen szörnyűségekkel csak a vakáció utolsó két hetében foglalkozunk! Addig még van három kerek hét! - kiáltotta, majd egy csintalan mosoly kíséretében felkapta papucsát, és a nyaraló felé kezdett el rohanni, amiben megszálltak. Beérve, mosolyogva támaszkodott étkező asztaluknak, és várta be a bájitalmestert; tudta nem a legjobb megoldás elfutni a problémák elől, de még nem érezte késznek magát arra, hogy egyszerűen túllépjen a dolgok felett.

Szerencsére úgy tűnt, Perselus aznap estére felhagy abbéli szándékáról, hogy üst közelébe parancsolja Harryt, és nem is említette többet a dolgot, egy ideig.

A griffendéles fiút nem érte váratlanul, hogy nevelőapja látszólag mindig rajtakapja, amikor elmerül az emlékeiben, és magát hibáztatja azért, mert Black és Lupin megölték Pettigrewt, ennek következtében pedig Azkabanba kerültek.

Egyik nap ebéd után, a bájitalmester nem engedte, hogy Harry felmenjen a szobájába, hanem megfogta a csuklóját, és szelíden visszanyomta a székbe.

- Harry, bármennyire szeretném is, úgy látszik nem vagyok képes megértetni veled, hogy te nem vagy hibás annak a patkánynak a megölésében - kezdett bele Perselus komolyan mondanivalójába. Harry szerint túl komolyan. - Ezért elrendeztem neked, hogy meglátogathasd az Azkabanba zárt keresztapádat... remélhetőleg neki sikerül elérnie azt, amit nekem hetek óta nem.

- De...

- Nincs semmi de! A gyámod vagyok, szót kell fogadj nekem, és bíznod kell a döntésemben, hogy az jó, és számodra előnyös - vágott a griffendéles fiú szavába a bájitalmester, és villámló tekintette semmi jót nem ígért.

- Akkor sem megyek el! Nem akarok! - kiabált vissza Harry, felpattanva a helyéről, és kiviharzott a házból. Arra számított, nevelőapja utána fog jönni, de kellemesen  kellett csalódnia...

Hosszú napok teltek el, mire Harry rájött, nevelőapja tulajdonképpen megfenyegette őt azzal az azkabani látogatással, ez pedig fájdalommal töltötte el, mivel a régi időkre emlékeztette őt. Egy este, pontosan hat nappal, a "fenyegetés" után, Harry nem tudott aludni, pedig az éjszaka közepe volt, így hát kikászálódott az ágyából, és lement sétálni a tengerpartra. Imádott gondtalanul sétálgatni a homokban, nézni a partot mosó hullámokat, hallgatni a tenger hangját. Egy nagy kősziklára ült le, és onnan kémlelte a messziséget, a hatalmas víztömeget csodálva, mélyen a gondolataiba merülve, észre se véve, hogy azokat egy idő után már hangosan is kimondja:

- Olyan furcsa az egész életem, nem értek már semmit. Hihetetlen, hogy pont egy olyan ember vett a szárnyai alá, akit egész életemben szívből gyűlöltem, most mégis ő a legfőbb támaszom - Harry hirtelen zajt hallott a háta mögül, és rögtön tudta, hogy Perselus jött utána a tengerpartra. Bár nem fordult meg, mégis sejtette, hogy bájitaltan tanára ott állt a mögötte, és ő figyelte.

- Nem adtam engedélyt arra, hogy az éjszaka közepén elkószálj - szólalt meg Piton, mire Harry keserűen elfintorodott.

- Úgyis tudtad, hogy itt vagyok.

- Valóban, de valami bajod is eshetett volna. Manapság már úgy áll a helyzet, hogy senkiben sem bízhatunk.

- Nem vagy az apám! - kiáltott fel Harry, majd újra a tenger felé fordított a pillantását.

- Tudom - felelte keményen Piton -, nem is szándékoztam betölteni ezt a szerepet, előbb tartottam volna játszóórát a diákjaimnak, mint hogy örökbe fogadjalak. De nem gondolod, hogy talán hálásnak kéne lenned azért, hogy elhoztalak azoktól a nyavalyás mugliktól?

- Bocsánatot kérek - sóhajtott durcásan Harry -, de te is tudod, hogy nem tudom kiverni a fejemből a történteket.

- Idefigyelj, mikor azt mondtam neked, hogy meg kell látogatnunk Blacket a börtönben, azt csakis a te érdekedben javasoltam. Higgy nekem, jót tenne neked, ha láthatnád őt, hisz' bár talán még magadnak sem ismerted el, de ragaszkodsz hozzá, ami természetes is, mivel a keresztapád.

- Nem akarom látni, hiszen rémes állapotban lehet. Az Azkaban nem pont az emberek legjobb formáját hozza ki - tiltakozott Harry hevesen, tekintettét újra visszafordítva tengerre.

- Én is tudom, de az egyetlen esély arra, hogy megbékélj önmagaddal, az az, ha beszélsz Blackkel. Remélem, neki el fogod hinni, hogy ami történt, az nem a te hibád - győzködte tovább örökbe fogadott fiát a bájitalmester, miközben közelebb lépkedett a sziklán ülő fiúhoz, és a vállára tette a kezét.

- Gyűlölöm magam - mondta keserűen Harry. - Mindennek én vagyok az oka.

- Ez butaság - legyintett Piton, majd hirtelen keményebb hangnemre váltott. - Most pedig szépen bejössz a házba, lefekszel aludni, hiszen ki kell pihenned magad, mert holnap nehéz napunk lesz. Utazunk Azkabanba, és ezzel kapcsolatban nem akarok ellenvetést hallani, különben némító bűbájt teszek rád. Megértettük egymást?

- Na, ha eddig nem fagyott be a Pokol, most biztos befog! - sóhajtott fel színpadiasan Harry, és úgy döntött jobb, ha most szót fogad, felállt és elindult a nyaralójuk irányába, nyomában nevelőapjával.

- Végre visszatért a humorod, ami még új korában sem volt valami sziporkázó - mosolyodott el gúnyosan Perselus; Harry nem felelt, amit Piton annak tudott be, hogy a fiú elfogadta, hogy holnap meg fogják látogatni Blacket. Szótlanul tértek vissza az ágyukba, másnap reggel pedig Perselus bement Harry szobájába, hogy felkeltse a fiút, ám a griffendéles ágya üres volt, Az orra alatt különböző szitkokat morogva hagyta el a szobát, de maga előtt nem tagadhatta, a szívében aggodalom csirái kezdettek megjelenni. Nem tudta hová mehetett Harry. Gondolhatott volna rá, hogy az a neveletlen kölyök nem egyezik bele szó nélkül Black meglátogatásába, hiába mondta el neki többször is, az ő érdekébe kell elmenniük oda!

Nem kellett volna egyedül hagynom - fut át a gondolat az elméjén.

Perselus az egész házat átkutatta, sőt még a tengerpartot is bejárta, de Harrynek nyoma sem volt, és a bájitaltan tanár kezdett igazán megijedni. Hová tűnhetett az az átkozott? Perselus sosem ismerte volna be senkinek, de az együtt töltött idő alatt kezdte igazán megkedvelni Harryt, és nagyon a szívére vette volna, ha a fiúnak valami baja esik az ő felügyelete alatt. Ahogy a bájitalmester visszatért a házba, a konyhaasztalon egy apró pergamenfecnit vett észre, melyen rögtön felismerte Harry macskakaparáshoz hasonlító kézírását. A cetlin csak néhány szó állt: "Elmentem beszélni a Dumbledore igazgató úrral. Ne aggódj értem. Harry."

- Ostoba kölyök! - kiáltott fel mérgesen Perselus, és indulatosan a szemetesbe dobta a cetlit.

Már ő is próbálta meggyőzni az igazgatót, hogy intézkedjen Black és Lupin ügyében, de Albus hajthatatlan volt, és Piton sejtette, hogy Harry sem tudja rábeszélni őt a dologra, mivel az ősz igazgató túl makacs volt ehhez.

Pár lépéssel a szobájában termett, ahol egy elsuttogott bűbáj után megjelent egy térkép, és rajta egy piros pont, jelezve Harry tartózkodási helyét. Nem késlekedett egy percet sem, a legközelebbi város szélére hopponált - ami a szomszéd sziegeten volt, és a bájitalmester biztos volt benne, ezek után elkobozza Hary seprűjét -, mivel a térkép azt mutatta, hogy az a bolond gyerek az ottani egyik buszmegállóban van. Nem is kellett tévednie, ahogy a fő buszmegálló felé közelített meglátta a griffendéles fiút, és egy kicsit megnyugodott, hogy jól van, ép és egészséges, viszont a következő pillanatban a vér megfagyott az ereiben: Harry, valamilyen Perselus által megmagyarázhatatlan okból át akart kelni az úttesten, pont akkor, mikor egy autó befordult a sarkon. Ledermedve nézte végig, ahogy a fiút majdnem elüti az autó, képtelenül arra, hogy megmozduljon, de szerencsére a jármű nem haladt nagy sebességgel, és még időben le tudott fékezni.

Visszanyerve a lélekjelenlétét, tőle szokatlanul aggódón Harryhez rohant, és az út közepén ölelte át a sokktól reszkető fiút.

- Jól van, semmi baj sincs - csitítgatta Perselus a griffendélest, majd egy közeli sikátorba vezetve dehopponált vele.

- El tudnád mondani, milyen eszement ötlet vezérelt arra, hogy egyedül elindulj? Ilyen ostobaságot, mint amilyet most csináltál, még tőled sem vártam volna, pedig az nagy szó! - szidta meg Harryt Perselus, mikor már látszólag sikerült kihevernie a városban történteket. Harry nem felelt, csak mélyen hallgatott, mereven bámulva a lábait, miközben arca tüzelt a szégyentől.

- Mond, mit tegyek veled, hogy végre szót fogadj? Tudom, váratlanul ért az örökbefogadás, de nem gondolod, hogy van egyszerűbb módja  is kifejezésre juttatni, hogy nem akarsz a nevelt fiam lenni, mintsem megszökni, aztán meg majdnem elütettni magad egy autóval? Bele is halhattál volna!

- Tessék? Én nem... szóval én... örülök, hogy örökbe fogadtál, komolyan! Csak.. - dadogott össze-vissza Harry, most már fülig elpirulva, mivel kezdte belátni, milyen marhaságot is csinált.

- Csak mi?

- Nem tudom mi! Az utóbbi hetekben elkezdtem hozzád ragaszkodni, erre te azt mondod, hogy nem is akartál örökbe fogadni! Én csupán szerettem volna megtudni, ki volt az, aki rákényszerített erre, és... megköszönni – Perselus meglepődött azon, hogy Harry nem Black érdekében akart az igazgatóval találkozni, de ezt nem mutatta ki

- Buta gyerek, önszántamból fogadtalak örökbe, na gyere ide – válaszolt a férfi, és megesett a szíve a mindjárt síró fiún, úgy gondolta megszidni ráér még később is. Harry pár tétova lépéssel mellé lépett, mire ő átölelte. Ritkán mutatta ki ennyire nyíltan az érzéseit, de ezért a gyerekért még erre is hajlandó volt. - Én is ragaszkodok hozzád - suttogta pár perccel később bele a fekete fürtökbe, de biztos volt benne, Harry így is meghallotta.

Az a kapcsolat, mely ebben a borzalmas időben kialakult, évek múlva, és sok veszekedések után is csak egyre erősödött.