Akinek készült az ajándék: Eniko28
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincs figyelmeztetés
Leírás: Békés karácsonynak indult, de végül minden megváltozott. Milyen titkokra derül fény, és vajon végül boldog lesz ez a karácsony is? Harry, Hermione, Ron és Ginny (akik nem mellesleg ikrek) utolsó évükön vannak a Roxfortban, és karácsonykor hitetlenül nagy bejelentést tesznek a család előtt. Harry szülei élnek és virulnak, és persze a gyermekük sem egyke, Harrynek van egy kistestvére.
Az ötlet: Harry, Hermione, Ron és Ginny (akik nem mellesleg ikrek) utolsó évükön vannak a Roxfortban, és karácsonykor hitetlenül nagy bejelentést tesznek (részletkérdés, hogy mit) a család előtt. Döbbenet okozta (akármilyen) reakció a szülők részéről, aztán BOLDOG KARÁCSONY. SLASH-től kíméljetek! Megjegyzendő Harry szülei élnek és virulnak, és persze a gyermekük sem egyke. Kéretik Harrynek kistestvér!

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Nagy bejelentések éjszakája

Gyönyörű este volt, olyan, amilyet a mesékben lehet olvasni. A hó nagy pelyhekben hullott, az Odú kandallójában ropogott a tűz, a házat karácsonyi zene dallamai töltötték be. A nagyszoba közepén gyönyörűen feldíszített fa pompázott, alatta sok-sok ajándékkal.

A Weasley és a Potter család még nagyban falatozott a konyhában, amelyben az ünnep alkalmából lustán szállingóztak a hópelyhek, és egy kis Mikulás hajtotta rénszarvasok által húzott szánját.

Molly Weasley ebben az évben is kitett magáért, de persze Lily segítsége nélkül valószínűleg megörült volna a nagy sürgölődésben, hogy minden elkészüljön, és tökéletes legyen a szentestére.

Míg az asszonyok a konyhában sürgölődtek, a férfiak és a gyerekek a nekik kiosztott feladatokat teljesítették, legyen az díszítés, vagy akár takarítás.

Végül a tökéletes összhangnak, és jó hangulatnak köszönhetően, minden a lehető legpompásabban alakult, és a Szenteste tökéletesnek ígérkezett. Legalább is, ekkor még mindenki azt hitte, hogy az lesz…

- John, kérlek, ne maszatolj mindent össze – szólt rá Lily fiatalabb fiára, aki éppen nagy odaadással próbálta a fehér terítőre festeni önarcképét. – Harry, kérlek, vedd ki a kezéből azt a kanalat – szólt immár nagyobb fiának Lily.

Harry kuncogások közepette vette el öcsétől „festő készletét”, majd egy hajborzolásnak beillő simogatással nyugtatta meg Johnt, akinek lefelé görbülő szája egy kiadós sírás eljövetelét vetítette előre.

James látva a jelzéseket, azonnal átnyúlt az asztal felett és egy kiskanalat adva fia kezébe, mosolyra késztette Johnt, aki immár nevetgélve folytatta művét e kisebb eszköz segítségével, az apróbb részletekre is odafigyelve.

- James – szólt rá Lily megrovóan. – Nem te fogod mind zt eltakarítani.

- Jaj, drágám, hagyd csak – szólt bele Molly. – Én hét gyereket neveltem fel, abból két ikerpárt. Hidd el, John hozzájuk képest egy kisangyal. Igaz, Johnikám? – fordult oda egy kedves mosollyal a lurkóhoz a Weasley mama, és egy boldog nevetést kapott viszonzásul.

- Na szép – szólalt meg egyszerre Fred és George.

- Bezzeg ha mi kezdenénk el… – kezdte Fred.

- …teszem azt pukkanós  puszedlit osztogatni… - folytatta George.

- … akkor azonnal előbújna az anyatigris tigris fele – fejezték be a mondatot egyszerre.

Mindenki belenevetett a levesébe, és miközben Molly egy lemondó sóhajjal tüntette el az első fogás maradványait, és készítette elő a főételt, a hatalmas pulykát.

Mikorra már mindenki legalább egy gombot kigombolt a nadrágján, attól tartva, hogyha ezt a lépést nem teszi meg, a gomb egy megadó reccsenéssel maga adja fel a harcot, a dudorodó pocakok visszatartásától, addigra az utolsó morzsa is eltűnt az asztalról, és a felnőttek egy- egy pohár bor kíséretében, míg a kisebbek - morogva bár – de üdítőt szorongatva a kezükben, szép sorjában masíroztak be a nagyszobába.

John, rögtön odarohant az ajándékokhoz, és ha James, nem veszi az ölébe, azonnal felfedező körútra indult volna, a csomagok tengerében.

- Te kis gézengúz, midig a rosszaságon jár az eszed – kuncogott James.

- Nem is tudom kire ütött – szólalt meg Lily, de kedves hangjából érezhető volt, hogy mennyire szereti kis családját.

Mindenki szépen körül állta a fát. Ginny és Harry kézen fogva, és kissé feszengve tekintgetett körbe, ám ezt senki sem vette észre, főleg nem a szintén picit ideges Hermionét.

Elkezdtek énekelni, s éppen hogy vége lett az éneknek, mikor valaki csöngetett az ajtón.

- Ki lehet az ilyenkor? – tette fel a kérdést Mr. Weasley, miközben a bejárati ajtó felé igyekezett. Ha maga mögé nézett volna, majdnem húsz kíváncsiskodó fejet látott volna a nagyszoba ajtajából kitekintgetni, és mindegyik azon gondolkodott, ki lehet a váratlan látogató. Kivéve egyet, a szinte már fogadott lányként kezelt Hermionét. Ő szorosan Mr. Weasley nyomába szegődött, s mikor az kinyitotta az ajtót, egyetlen száj maradt csukva, és az az övé volt. Az ajtóban ugyanis, nem más, mint Draco Malfoy állt.

- Boldog karácsonyt mindenkinek – szólalt meg, néhány másodperc után a Draco, majd az előtte álló családfő egy hívó kézmozdulatára belépett, majd lerakta a csomagokat, amelyeket egész idáig szorongatott. – Nem szóltál nekik? – nézett kérdőn Hermionéra, aki csak elpirult, majd egy fejcsóválás után így válaszolt:

- Nem volt alkalmam rá.  – Majd az eddig leesett állú „nézőközönséghez” fordult, és megszólalt: - Kérlek, bocsássatok meg nekem, hogy ilyen váratlanul, és hirtelen teszem a bejelentést. Tudom, hogy már előbb kellett volna, és nem ilyen modortalanul, karácsony estéjén, de úgy gondolkodtam, hogyha van egy este az évben, amikor nem estek nekem annyira, akkor az a mai nap. Már előbb akartam szólni, de a vacsora alatt mindig visszatartott valami, és így, hogy Draco itt van, kicsit erősebb vagyok.

- Draco?! – kiáltott fel egyszerre a Ron, Ginny, Harry trió.- Mióta dracózod te Malfoyt, ha szabad kérdeznünk?

- Ezek szerint tökéletesen sikerült eltitkolnunk a suliban, immár két éve. – Nézett Dracóra a lány, majd vissza az értetlen tömegre. – Kérlek, ne haragudjatok rám. Ti vagytok, akik a legközelebb állnak a szívemhez, de mégsem mertem nektek elmondani a számomra oly csodálatos hírt, féltem tőle, hogy úgy reagálnátok, ahogy az most van kibontakozóban. –Nagy levegőt vett majd folytatta. – Szóval, Dracóval már két éve együtt járunk. Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a hetedév végét a bejelentéssel, hogy ne mérgesedjen el még jobban a helyzet, mint eddig a Mardekár és a Griffendél között, és egyikünket se utáljanak ki, de ez az elhatározás megdőlt, amikor Draco a téli szünet előtti utolsó napon megkérte a kezem.

A „hanghatások” magukért beszéltek. A nők sikkantottak egyet, a férfiak hümmögtek, és Harry meg Ron hányást imitált.

- Egyszerűen egymásba szerettünk, és azt hiszem, ti tudjátok a legjobban, hogy az érzelmeknek nem lehet parancsolni, akármennyire is akarja az ember. Annyi ideig próbáltunk küzdeni ellene, de nem sikerült.

- De Hermione, hogy voltál képes beleszeretni ebbe a… ebbe a… - szólalt meg Ron, de anyja megállította, mielőtt, valami olyasmit mondott volna, amit megbán.

- Ronald Weasley, fogd be a szád, és hallgasd végig a barátodat – pirított rá Molly.

- Jaj, Ron – folytatta a megszeppent Hermione, Dracóba kapaszkodva. – Neked kell magyarázzam, aki valamilyen érthetetlen oknál fogva beleszerettél Lavenderbe? Soha nem értettem meg, hogy miért, de szóltam én egy szót is? – Ron csendben lehajtotta a fejét. – Nem, soha, egy rossz szóval nem illettelek sem téged, sem a szívszerelmed, pedig tudod pontosan, mit is gondolok róla. De mégis elfogadtam, pedig utálhatnám, amiért annyi időt sem hagy neked a suliban, hogy két szót váltsunk.

- Na igen, muszáj órákat adnia, a mi kisöcsénknek csókolózásból, különben sosem fog feljebb lépni a „béka szintnél” – nevetett össze Fred és George, mindenki mást is kacagásra bírva ezzel, kivéve persze Ront.

- Harry, Ginny, annyira szép pár vagytok, de kérdezem én, vajon hogy lehet az, hogy két év alatt, nem láttatok meg rajtam valami változást? Mindjárt megmondom miért… Mert annyira el vagytok foglalva egymással, ami nem is baj. De ha a saját barátnőtökön nem vettétek észre a változást, akkor hogy vehettétek volna észre Dracón? – Erre már az álom pár is lehajtott fejjel nézegette a padlót.

- Hermione – szólalt meg ekkor váratlanul James. – Mind ez rendben van, de ő Lucius Malfoy fia. Hogy gondolhatod, hogy ilyen ősökkel…

- Milyen ősökkel? – vágott a szavába hirtelen Draco. – Az apámnak vannak bűnei, nem tagadom, de semmivel sem rosszabb, mint bárki más. Az elveiért harcolt, majd miután ráébredt, hogy mind ezek a célok rosszak, meg tudta tenni azt a lépést, amelyre oly kevesen voltak képesek, beismerte hibáit, és a jó oldalt kezdte szolgálni. Ha valóban az apám miatt nem akarnak elfogadni, akkor az önök lelkével valami nagy probléma van. – Erre már James sem tudott megszólalni, vagy nem is akart.

Egy kis ideig csend lett, az említettek magukba szállva álldogáltak, míg a többiek várták a végkifejletet.

- Nem kérem, hogy egyik percről a másikra, szeressétek meg Dracót, csak annyit kérek, hogy adjatok neki egy esélyt, és hogy örüljetek a boldogságomnak. Hiszen nem lehetek boldog akkor, ha ti nem fogadtok el minket.

Lily és Molly szinte egyszerre ment oda a pityergő lányhoz, és egyszerre ölelték meg őt, végtelen szeretettel.

- Legyetek nagyon boldogok – szólat meg ekkor Mr. Weasley is, majd mindenki egyszerre rohamozta meg, az immár egymást ölelő jegyeseket és fogtak kezet Dracóval, míg Hermionénak puszit nyomva az arcára tekintgettek immár az ajándékok felé. Utolsónak maradtak a barátok, akik elsőre annyira felháborodtak a hallottakon.

- Hermione, kérlek, nem haragudj - borult barátnője nyakába Ginny. – Szörnyű barátnő vagyok.

- Ugyan, Ginny, csupán elvakított a szerelem.

Míg a lányok ölelkeztek, Harry és Ron közrefogták Dracót, egyenesen a szemébe nézve.

- Ha csak egyszer is meghalljuk, hogy bántani mered Hermionét, a lelket is kiátkozzuk belőled, megértetted? – Draco csak gúnyosan mosolygott, de Hermione egy szúrós pillantására megemberelve magát, válaszolt.

- Nagyon megijedtem – mondta, de azért hozzátette. – De azért megértettem.

Már mindenki elkényelmesedett, ki a kanapét, ki a kandalló előtti puha szőnyeget választva, amikor Harry és Ginny kézen fogva belépett az így kialakult kör közepére és pirulva megszólaltak.

- Úgy néz ki, ez a nagy bejelentések estélye lesz –kezdte a lány -, de mi is úgy döntöttük, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy ezt elmondjuk nektek – mondta, majd egy kis segítségért Harryre nézett, aki nagy levegőt véve folytatta.

- Boldogan jelentjük be, hogy Ginny és én gyermeket várunk, és természetesen megkértem Ginny kezét.

Ha Draco Malfoy megjelenése döbbenetet okozott, akkor azt a hangulatot, amit ez a bejelentés vont maga után már nem lehet szavakkal leírni.

Síri csend volt a szobában, míg a Fred-George párosnak is elakadt a hangja, míg nem Arthur Weasley magához ragadva a szót megszólalt, látva, hogy Molly nem sokra van attól, hogy kiabáljon a felháborodástól, és sírjon az örömtől egyszerre.

- Azt hiszem, erre egy szót lehet mondani: gratulálunk – mondta, kicsit oldani próbálván a feszültséget.

- Hát ez csodálatos – csapta össze a kezét Hermione.

James hátba veregetve a fiát, csak ennyit suttogott, alig hallható hangon: - Az én fiam.

A Weasley gyerekek sorban pattantak fel és örömködve ölelgették húgukat, és Harry kezét.

Csupán Molly Weasley és Lily Potter ült csöndben, néha egymásra pillantva, néha a leendő szülőkre tekintve, majd szinte egyszerre megszólaltak.

- Hogy lehettetek ennyire felelőtlenek?

Minden szem rájuk szegeződött.

- Harry, te még csak most leszel hetedéves – mondta Lilly.

- Ginny, te pedig csak a hatodikat kezded – mondta Molly. - Még is hogyan gondoltátok ezt? Hogy lehet megoldani? Egy kisbaba rengetek időtöket elveszi! Egy kisbaba felelőséggel jár, hiszen még ti is gyerekek vagytok!

- Igen, anya – mondat Ginny - mi is rengeteget gondolkodtunk ezen. Gondolod, hogy itt állnánk előttetek, ha nem gondoltunk volna már mindent ezerszer végig. Tudjuk, hogy fiatalok vagyunk, tudjuk, hogy ez a baba, rengeteg mindenen változtatni fog, de…

- …vállaljuk – fejezte be Harry.

- Vállaljátok? Tudjátok, hogy ez mit jelent? – kérdezte Lily. –Tisztában vagytok, hogy mi mellett döntötök, vagy csupán gyerekes hévvel belementek egy olyan dologba, amiről fogalmatok sincs?

- Azt hiszem anya, hogy már korán sem mondhatsz minket gyereknek. Te is ott voltál a háború alatt, tudod, hogy felnőttünk. Ha már a háborúnál tartunk… Mondd csak, ti tudtátok mit vállatok velem, az első háború kezdetekor? Ti is fiatalok voltatok, ha nem is annyira, mint most mi, de akkor is sokkal rosszabb helyzetben és sokkal vészterhesebb időkben vállaltatok engem. Nektek még csak segítségetek sem volt, nekünk pedig itt vagytok ti, mindannyian. Tudjuk, mit vállalunk, és azt reméltük, együtt örültök majd velünk, és segítetek nekünk, de hidd el, egyedül is megtesszük, ha kell.

- Ne beszélj már butaságokat! – sírta el magát Lily, majd mindkettőjüket megölelte.

Ginny félénken anyja felé nézett, akinek szintén könnyek gyűltek a szemébe, majd lassan elindult a fiatalok felé.

- Mindenben számíthattok ránk, ígérem – mondat, majd szintén ölelésébe zárta Harryéket.

Arthur boldogan összecsapta a kezét, majd körül nézett: - Van még valakinek valami bejelentése? Ne tartsátok magatokban – mondta mosolyogva. – Senki többet harmadszor?

Hát akkor nincs más hátra, mint hogy végre valaki kimondja: BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!