***
A seprűtároló lakói eközben újabb problémával néztek szembe. Ahogy leszállt az este, kezdett tudatosulni, hogy Hermione bizony nem viccel, így kénytelenek az éjszakát ideiglenes szállásukon tölteni.
- Komolyan gondolta, hogy zuhanyozni nem fogunk?
Épp, mikor Ginny ilyen módon kifakadt, megjelent egy ajtó a falon, rajta egy cetlivel: Sejtettem, hogy nem lesz túl gyors…
- Tényleg mindenre gondolt – mondta Ginny, majd egy gepárd gyorsaságával eltűnt a fürdő ajtaja mögött.
Belépve egy aránylag kis szobát talált, halványzöld csempével. Benne mosdókagyló, tükrös szekrénnyel, egy vécé, egy zuhanyzó, egy kád és egy szekrény, ahol törülközőket és párat a saját ruhái közül is talált. Meg néhány idegen holmit is, ami valószínűleg Dracóé. Céltudatosan a kádhoz lépett és megengedte a vizet – nehogy már csak lezuhanyozzon, ha kád is van. Főleg, hogy ezzel is borsot törhet Malfoy orra alá. Belemerülve a jó meleg vízbe, csak pár perc kellett hozzá, hogy el is szundítson.
***
Odakint Draco már föl-alá járkált a fürdőszoba előtt. Türelmetlen volt, ráadásul a levessel magyarázhatóan egyéb szükségletei is fölléptek. Mi tarthat ennyi ideig vajon? – kérdezte magában. Az elkövetkező tíz percben folytatta a járkálást. Egyre idegesebb volt, kopogott – semmi válasz -, majd egyszerűen megfogta a kilincset és benyitott. Belépve végigfuttatta a tekintetét a berendezésen, a halványzöld csempén, mosdókagylón, míg végül megállapodott a kádon, benne az észrevehetően már alvó alakon.
-Weasley! – szólat meg fenyegetően, de Ginny nem reagált. Erre odalépett és megrázta a vállát.
Ez már hatásosnak bizonyult, Ginny szemei kipattantak, hogy aztán gyorsan maga elé kapja a kezeit, ugyanis mialatt ott feküdt, jócskán megfogyatkozott a hab a kádban.
- Kopogni nem szokás nálatok?
- Megtettem, de nem reagáltál. Szándékosan várakoztattál meg ennyire? – kérdezte vicsorogva Draco.
- Tudod, elég fárasztó a szövegelésedet hallgatni egész nap, nem csoda, hogy véletlenül elaludtam.
- Most pedig mássz ki, ideje, hogy én is sorra kerüljek – mondta. – Mi van már? – kérdezte, mikor Ginny meg sem mozdult.
- Eszemben sincs előtted elmászni a törülközőtartóig.
- Merlinre! – fakadt ki Draco, kinyitotta szekrényajtót és kivett belőle egy nagyméretű törülközőt, majd a kád elé állva odatartotta Ginnynek.
- Csukd be a szemed – mondta a lány.
Draco szemforgatva bár, de engedelmeskedett – nem volt már kedve vitatkozni. Mindössze egy zuhanyra és alvásra vágyott.
Mikor Ginny meggyőződött róla, hogy Dracónak csukva van a szeme, kimászott a kádból, a törülközőt tartó Malfoyhoz lépjett és magára csavarja a fürdőlepedőt. Ez után a szekrényhez lépett, oda sem figyelve kivette a legfölül levő hálóruháját és kiment a szobából.
Az ágyhoz érve rájött, nagyobb odafigyeléssel kellett volna választania. Akkor nem eshetett volna meg, hogy a lehető legrövidebb és csipkésebb palackzöld selyemhálóingjét választja. De már nem volt mit tenni, nem akart visszamenni a fürdőszobába, így fölvette a hálóinget és gyorsan bebújt a paplan alá, és azonnal elaludt.
***
Eközben Draco is végzett a tusolással és szintén fölfedezte a szekrényt. Granger a cuccaimban turkált! – háborodott föl, hiszen a lány nem találhatta csak az ágyára dobva a pizsamáját. Történetesen anélkül szokott aludni. Most viszont gyorsan fölhúzta a nadrágot és kiment a szobába, hogy lefeküdjön. Csak egy szájrándulással reagált arra, hogy mindössze egy ágy van – túl álmos volt Hermionét átkozni.
***
Hermione halk madárcsicsergésre ébredt, mosollyal az arcán. Végre egy nyugodt reggel! – gondolta. Az éjjeliszekrényen heverő kristályra tekintve elgondolkodott rajta, mit szóltak, mikor rájöttek, hogy egy ágy van. Dudorászva indult a konyhába reggelit csinálni. Hamarosan a többiek is lejöttek és elfoglalták a helyüket az asztalnál.
- Még mindig nem akarod kiengedni őket? – kérdezte Luna, mire mindenki Ronra nézett, várva a kitörését, de a vöröshajú nem reagált, csak evett tovább.
- Mondtam, hogy először meg kell békélniük.
- De azt te honnan fogod tudni?
- Megvannak a módszereim – mondta Hermione somolyogva.
***
Nem érzem a karom. Ez volt az első dolog, ami tudatosult Dracóban, mikor felébredt. Próbálta megmozdítani, de sikertelenül. Ehelyett valami megmozdult a karján, és összefüggéstelenül morogni kezdett, ráadásul annak a valaminek a lába – így reggel tájt – kényes helyek felé indult.
- Weasley, azonnal szállj le rólam! – kiáltotta Draco.
- Moarhrrr…
- Mondom, szállj le rólam!
- Csak még egy percet, anyu – hangzott az álmos hangú dünnyögés, miközben még szorosabbra változtatta az ölelést.
- Merlin lukas zoknijára, Weasley, ébredj!
Végre megtette a hatását Draco „kedves” ébresztgetése, és a valahol a vörös szénakazal alól két álmosan pislogó szem nézett vissza rá.
- Mi van? – kérdezte.
- Volnál szíves leszállni rólam?
- Leszállni rólad? Mégis honnan veszed, hogy valaha is… - itt egy szemvillantásnyi idő alatt helyzetet változtatott – hoppá.
Draco szokásával ellentétben nem tett megjegyzést. Sokkal jobban elfoglalta, hogy karja tornáztatásával újra megindítsa benne a véráramlást.
Ginny közben felugrott, és eltűnt a fürdőszobában, hogy negyed óra múlva már némileg rendezettebben térjen vissza. Őt Draco váltotta föl, majd mikor kilépett az ajtón, mintegy varázsütésszerűen megtelt étellel az asztal.
Draco azonnal arra vette az irányt, majd leülve felhúzott szemöldökkel nézett az ágyon ülő Ginnyre, aki ugyanilyen arckifejezést fölvéve bámult vissza rá. Pár másodperces szünet után, melyet egyikük sem tört meg pislogással, Draco megelégelte a néma párbajt.
- Hajlandó vagy asztalhoz ülni?
Ginny nem válaszolt, hanem karba tett kézzel ült tovább és nézett vissza rá.
- Ne kelljen még egyszer ide vonszolnom téged!
Ginny végre fölállt. Hogy a felemlegetett esemény, vagy korgó gyomra hatására, nem tudni. Leült az asztalhoz, és mind ketten enni kezdtek. Pár perces szünet után Draco megszólalt.
- Weasley?
- Igen, Malfoy?
- Nem gondolod, hogy ideje lenne felfüggeszteni a csatározásunk?
Ginny értetlenkedve tekintett vissza rá.
- Ha nem békülünk ki, Hermione sosem enged ki, és ha megbocsátasz, szeretnék végre kijutni innen.
***
Hermione úgy döntött, lemegy a könyvtárba olvasni. Hatalmas könytárszobája volt a Black-kúriának, szerette ott tölteni az időt. Maga után becsukva szobája ajtaját, elindult lefele a lépcsőn. Alig pár lépcsőfokot tett meg, mikor Ron jött vele szembe. Mindketten megálltak, és csendben nézték a másikat.
- Nézd, én… - kezdte a vöröshajú.
- Ron… - szólalt meg Hermione vele egy időben.
- …sajnálom – fejezték be egyszerre, majd egy-egy lépéssel megszüntették a közöttük levő távolságot, hogy átölelhessék a másikat. Pár perces némaság után Ron megszólalt.
- Akkor végre elengeded őket? – tette föl a kérdést.
- Mi? Te csak ezért jöttél ide? Hogy lehetsz ilyen… ilyen önző! – ezzel a felkiáltással Hermione sarkon fordult, és visszarohant a szobájába.
Ron az ajtócsapódásra eszmélt csak fel. Mi rosszat mondtam már megint? - elmélkedett, majd Hermione szobája felé indult, hogy eredeti szándéka szerint megbékítse, de kopogására és szavaira semmi reakció nem érkezett. Végül elkeseredve, az ajtónak támaszkodva csúszott a földig, ahol maga elé meredve próbált gondolkodni. Mostanában olyan sok mindenden veszekedtek Hermionéval, hogy össze sem tudta számolni. Vajon szakítani akar? – tette fel magában a kérdést elszoruló szívvel.
***
- Te most tényleg békülni akarsz? – kérdezte Ginny hitetlenkedve.
- Olyan hihetetlen ez? – nézett vissza rá Draco.
- Hát… Igen! – hangzott a válasz, feltűnően elnyújtva az első szót.
-Ne ironizálj! – hangzott Draco válasza, miközben elvigyorodott – Béke? – kelt föl az asztaltól, és nyújtotta a vörös hajú lány felé kezét.
- Béke! – válaszolta Ginny, miután ő is fölállt.
Pár perces néma csönd után – miközben még mindig egymás kezét fogták -, Ginny megszólalt.
- Akkor most már kienged? De mikor?
- Nem tudom. Lehet, hogy mégsem sikerült olyan jól ez a szoba?
- Te most Hermionét kritizálod?! – tört ki Ginny.
- Merlinre, Weasley! El ne kezd elölről!
- Nem igaz, hogy… - idáig jutott, mikor Draco megszüntette a köztük levő távolságot, és nemes egyszerűséggel elhallgattatta.
***
Ron még mindig az ajtónak dőlve ült a földön, mikor Harry jött föl a lépcsőn.
- Nem sikerült? – kérdezte a fekete hajú varázsló.
- Rosszabbul nem is alakulhatott volna – temette a kezébe az arcát Ron.
- Ugyan, majd megbékél – próbálta fölvidítani Harry.
- Nem hiszem.
- Fel a fejjel! Meg fog oldódni! Na gyere, adj neki egy kis időt – nyújtotta a kezét, hogy fölsegítse, majd mindketten a lépcső felé indultak. Ron még vetett egy reménykedő pillantást a barátnője ajtajára.
***
Ginny próbált tiltakozni, de szavai csak dünnyögésnek hangzottak, és ficánkolásával sem jutott semmire.
- Nem, Weasley, nem engedlek el. Addig nem, míg végig nem hallgatsz. Akármilyen kellemes a társaságod – a kellemes szót nyomatékosította: hallatszott, mást gondol a helyére – nem óhajtok még egy napot eltölteni ebben a szobában. Úgy hogy erőltesd meg magad, és ne kapd föl mindenen a vizet. Auuuuu, Weasley, eszednél vagy? – kapta el a kezét Ginny szájáról, mikor az egy harapással jelezte, ő is hozzá akar tenni pár dolgot.
- Ha nem kritizálnál folyton másokat, talán én sem kapnám föl a vizet – replikázott, mikor szabaddá vált a szája.
- Szóval önjelölt védőszent lettél – hangzott Draco gúnyos válasza.
- Nem úgy volt, hogy békét kötünk? – mondta Ginny gunyorosan.
Draco már nyitotta is a száját valami visszavágásra, de végül meggondolta magát. Csak bólintott, majd az ágyhoz lépve végignyúlt rajta, fejét karjain nyugtatva. Ginny tekintete egy pillanatra elidőzött a bicepszén, majd ő is az ágyhoz ment, és felhúzva a térdét leült a másik oldalra.
***
A két jó barát a konyha felé vette az irányt. Belépve Ron az egyik széket foglalta el, Harry pedig a hűtőhöz érve valami innivalót keresett benne. Felmutatta a narancsleves dobozt Ronnak, aki bólintott egyet, így két pohárba töltött, majd ő is az asztalhoz ment. Ron elvette a felé nyújtott poharat és nagyot kortyolt belőle. Kis ideig csak maguk elé bámulva ültek, aztán Harry megszólalt.
- Te mondd csak, Hermionénak nem most van meg a havija?
- Nem – rázta meg a fejét Ron.
A rövid párbeszéd után újabb szünet következett, aztán Harry felkapta a fejét.
- Nem lehet, hogy terhes?
- Micsoda?! – nézett barátjára Ron kerekre tágult szemekkel.
- Hát… tudod… a nők… olyankor furcsán viselkednek… és Hermione ezekkel a kirohanásaival…
- De hát védekezünk! Minden hónapban megiszik egy bájitalt!
- Öhm, Ron – Harry zavartan beletúrt a hajába – láttad, amikor bevette?
- Nem – látszott Ronon, hogy meg sem fordult a fejében, hogy Hermione valamit elfelejt -, lehetetlen, hogy kimenjen a fejéből.
- Izé… én… szerintem… tudod, a nők egy bizonyos kor után már gyereket akarnak – mondta ki Harry, mikor látta, hogy barátja magától nem fog erre a következtetésre jutni.
- Gyerekem lesz – mondta Ron ijedt hangon.
- Gyerekem lesz – ismételte Harryre nézve, emeltebb hangon.
- Apa leszek! – ült ki a vigyor az arcára.
- Mi ez a vidámság? – kérdezte a belépő Sirius Ron arcát látva.
- Nekem… - kezdte volna Ron, de Harry lepisszegte. „Majd Hermione elmondja, ha úgy érzi” – üzente a tekintete, de Ron már nem tudta visszaszívni a szavait, így valamit mondania kellett, nehogy Sirius gyanakodni kezdjen. – Nekem… nagyon ízlik a narancslé! – mondta fülig érő vigyorral, miközben magasba emelte a félig üres poharát.
***
- Neked nem furcsa, hogy egymás mellett ülünk, és még mindig nem kezdtük el sértegetni egymást? – kérdezte Ginny maga elé nézve, elgondolkodó tekintettel.
- Valóban szokatlan – vigyorodott el Draco. – Mit fogunk ezen túl csinálni, ha már a jó kis veszekedések ki vannak zárva? Már persze, ha nem akarunk újra visszatérni ide.
- Jó kis veszekedések? – kérdezte Ginny félredöntött fejjel, de egy mélyről jövő kuncogáson kívül, nem tett rá további megjegyzést. - Mondjuk, beszélgessünk. Zavar ez a csend – mondta a lány, majd a felső ajkát harapdálva próbált valamilyen témát találni. - Miért álltál át? – kérdezte, majd azonnal szája elé kapta a kezét, mert tudta, kényes témára tapintott.
***
Sirius belépésével kis időre félbeszakadt a beszélgetés, de hamarosan újra megkezdődött.
- Szerintetek mit csinálhatnak Ginnyiék? – kérdezte Harry.
- Fogalmam sincs, de én már nagyon unnék bezárva lenni – mondta Sirius elgondolkodva. – Szerintem ideje lenne őket kiengedni. Ezt Hermionénak is be kell látnia. Azt hiszem, szólni kéne neki.
- Majd én! – pattant fel azonnal Ron.
- Ne! – tartotta vissza barátját Harry. - Szerintem inkább hagyd, hogy megnyugodjon.
- Akkor majd megyek én – állt fel Sirius.
- Igen, jobb lenne. Azt hiszem, jelenleg rólam is azt hinné, hogy Ron miatt megyek.
- Remélem, hamarosan hajlandó velem kibékülni. Alig várom, hogy elmondja, hogy terhes – szólalt meg Ron, mikor Sirius elhagyta a helyiséget.
***
Ginny csendben nézte Dracót, hogy mit reagál a kérdésére. A szőke varázsló először csak szótlanul nézett maga elé, majd fölpattant és föl-alá kezdett járkálni az ágy mellett.
- Egész életemben halálfalónak neveltek. Arra, hogy én is egy legyek a Sötét Nagyúr szolgái közül, hogy átvegyem apám helyét a belső körben. Igen, szolgái voltunk. Láttam, hogy bánt az alattvalóival. Néha rosszabb volt, mint amit az ellenségeivel tett. Egy őrült volt. Még hogy a varázslók vérvonalát akarta óvni. Hazugság volt az egész. Ugyan úgy kínzott halálra aranyvérűeket, ha nem végezték megfelelően a feladatukat, vagy ellenszegültek neki, mint egy sárvérűt. – Ginny szeme dühösen villant a szó hallatán. – Látod, nem lehet levetkőzni a neveltetést – mosolyodott el keserűen Draco, majd a távolba meredve újra mesélni kezdett. A szeme időnként fájdalmasan villant, látszott, hogy ugyan úgy látja a történteket, mint ha nem lett volna évekkel ezelőtt vége a lidércnyomásnak, mint ha Voldemort még ma is élne, és pusztítana. De nem így van. Harry legyőzte, vége volt. Bár a veszteségek ugyan úgy fájtak. – Azokban az években annyi Cruciót kaptam, hogy néha már úgy éreztem, sosem múlik el a fájdalom - mesélt tovább, miközben keze öntudatlanul is bal alkarjára tévedt, ahol a halálfalók jelvénye volt, aminek segítségével ura annyiszor hívta. Azóta már sikerült eltüntetniük a sebhelyet, de az emlékek megmaradtak. – Amikor Harry legyőzte, először el sem hittem, hogy vége. Hónapokig vártam, hogy egyszer csak újra hívni próbál. Ott voltál, mikor észrevette, hogy nem az ő oldalán harcolok.
- És azóta sem vagy hajlandó bevallani, hogy akkor megmentettem az életed- szúrta közbe Ginny.
- Ne kezdjük újra, ez már lerágott csont.
- De miért nem vagy hajlandó bevallani?
- Jól van… köszönöm – mondta foghegyről Draco. – Most már elégedett vagy?
- Igen – mosolyodott el Ginny. – Azt már nem merem elvárni, hogy tényleg szívből mond – vigyorodott el. – Miért jöttél el a kúriából? – váltott komolyabb hangra. Úgy gondolta, ha Draco a halálfalóskodásról beszélt, erről is fog.
- Nem vagy te kicsit túl kíváncsi? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, de ennek ellenére beszélni kezdett. – Mikor apám meghalt, anyám összeroppant. Állandóan velem foglalkozott, alig volt hajlandó 1-1 percre magamra hagyni. Egyszerűen nem bírtam.
- Találkoztál vele azóta?
- Öhh, nem. Levelet írtam neki.
- Nem elég. Szerintem látogasd meg. Akármennyire zavaró, nem szüntetheted meg vele a kapcsolatot. Tudod mit? Meghívhatnád a bálra!
- Talán igazad van, majd meggondolom.
- Mint mindig – mosolyodott el Ginny.
- Weasley, ne feszítsd túl a húrt!
- Ginny.
- Tessék?
-A nevem Ginny. Most, hogy úgymond kibékültünk, igazán hívhatnál a nevemen.
- Rendben, de akkor engem is hívj Dracónak ezentúl.
- Megegyeztünk - mondta Ginny fölálltában, majd Draco elé érve, a kezét nyújtotta neki.
- Megegyeztünk – fogadta el a kézfogást Draco.
Ginny mosolyogva nézett rá, majd, mint ha megakadt volna a kép, úgy maradtak. Csak néztek egymás szemébe, kéz a kézben.
***
- Hermione, engedj be, kérlek! – kopogott Sirius a barna hajú lány szobájának ajtaján.
- Hermione? – ismételte kérdő hangon, miután nem kapott választ.
Végül kinyílt az ajtó, és Sirius szembe találta magát egy könnyes szemű Hermionéval. Először nem tudta mit csináljon, majd szinte magától értetődően tárta szét a karját és vonta ölelésébe a tőle másfél fejjel alacsonyabb lányt. Mikor karja összezárult a lány körül, az zokogásban tört ki.
- Cssss, nyugalom – próbálta csitítgatni, miközben körkörösen simogatni kezdte a lány hátát.
- Miért ilyen velem? – zokogta a lány, miközben nem vette el a fejét Sirius mellkasáról.
- Hagyd, majd megoldódik. Nyugalom.
- De mit tettem? Mivel érdemeltem ezt ki?
- Semmit sem csináltál rosszul, csak kicsit kiakadt. Semmi gond nincs veled. Okos lány vagy,és… gyönyörű – az utolsó szót csak suttogta, mint ha nem is hinné el, hogy kimondta.
Hermione erre fölnézett, és ráemelte könnyes szemeit. Sirius a mutatóujját a lány álla alá támasztotta, hüvelykjével megsimogatta az arcát, majd hirtelen lehajolt, és megcsókolta. Hermione nem ellenkezett. Lassan elapadtak a könnyei, és megadóan simult bele az ölelésbe. Sirius lágyan kóstolgatta ajkait, óvatosan beleharapott az alsó ajkába, majd nyelvével bebocsájtást kért. Végigsimította a lány fogsorát, nyelvét táncra hívta. Évezredeknek tűnt, de mindössze pár pillanatig tartott az egész. Sirius hirtelen kiegyenesedett, ezzel véget szakítva a csóknak.
- Ezt nem szabadott volna – mondta elnézve a lány válla fölött, aki csak lehajtott fejjel állt. Arca kipirult, szája duzzadtan vöröslött, mellkasa gyorsan emelkedett le, s föl, és zavart tekintettel nézett maga elé. Rövid kínos szünet után, Sirius megszólalt.
- Úgy gondolom, ideje Ginnyéket kiengedni. Szerintem már elérted a kívánt hatást.
- Igen… ideje… menjünk – mondta Hermione, de nem mert Siriusra nézni. Fölvette a saját és Ginnyék pálcáját, majd az idősebb varázsló után kilépett az ajtón, és a lépcső felé indultak.
***
A seprűtároló lakói továbbra sem mozdultak, csak nézték egymást, mint aki transzba esett. Draco egy lépéssel megszüntette a köztük levő távolságot, majd enyhén lehajtott fejjel nézett továbbra is a lány szemébe. Képtelenek voltak elszakadni egymás pillantásától. Ginny szinte nem is volt tudatában mozdulatainak, mikor keze Draco arcához ért, és végigsimított rajta. Mint ha mindez egy lassított felvétel lett volna, lassan lábujjhegyre emelkedett, és másik kezét is a fiú arcára helyezte. Draco eközben enyhén lehajolt, és karjait Ginny dereka köré fonta. Közvetlen közelről néztek egymás szemébe, arcukon érezték a másik leheletét. Nem tudni, ki mozdult először, de egyszer csak megszűnt a köztük levő távolság, és csókban forrtak össze. Először csak apró puszikat váltottak, majd nyelvük lusta táncba kezdett. Ahogy a csók mélyült, egyre szorosabban fogták a másikat, Ginny keze a fiú nyaka köré fonódott, Draco a pulóver alá nyúlva a lány hátát simította. Csak levegőt venni álltak meg egy pillanatra, hogy aztán ugyanolyan hévvel folytassák kellemes tevékenységüket. A nyíló ajtó hangjára a másodperc tört része alatt ugrottak szét.
***
Hermione és Sirius egymástól pár lépés távolságban közeledtek a seprűtároló felé, bár közben észrevétlenül egy-egy pillantást vetettek a másik arcára, de egyikük sem szólt egy szót sem. A tárolóhoz érve Sirius előreengedte Hermionét, aki néhány bonyolultabb mozdulatot végezve föloldotta az ajtón a zárakat. Mikor az ajtó kinyílt, egy egymástól egy méterre álló Dracot és Ginnyt találtak.
- Remélem, kibékültetek – szólalt meg Hermione.
A két fiatal csak bólintással felelt, és kerülték egymás tekintetét, majd Hermionét és Siriust követve kiléptek az ajtón. Ginny egy pillanatra elmerengve nézett vissza az ideiglenes lakhelyére. Mind a négyen szótlanul folytatták útjukat, ki-ki elveszve saját gondolataiban. Siriusék semmi jelét nem adták annak, hogy észrevették volna akár Draco zilált haját, akár Ginny kipirult arcát. Az előszobába érve Ginny a lépcső felé indult, a szobájába, Draco pedig a többiekkel a konyha felé vette az útját.
~*~
Ginny az ablakban ült, egy könyvet a combjának támasztva. Egy ideig próbált a történetre koncentrálni, de a sorok összefolytak a szeme előtt. Nagyon sóhajtva hagyta abba sikertelen olvasási kísérletét, és kinézett az ablakon. Éppen kelt föl a nap, fokozatosan vonta sárga-narancs fénybe az eget, ébresztette a tájat. Végleg föladva az olvasást, lerakta a könyvet, és teljes figyelmét a napkeltének szentelte. Kicsit kimerült volt, de az alvás egyértelműen ki volt zárva. Valahányszor lehunyta a szemét, ismét a seprűtárolóban találta magát. Újra és újra átélte az utolsó pár pillanatot. Nem egyszer tovább gondolta az eseményeket. Mi lett volna, ha Hermionéék nem pont akkor nyitnak be? A szája elé kapta a kezét, mint ha hangosan kimondta volna. Meg vagyok őrülve? Mi van velem? Pont Malfoyról fantáziálok? Arról az arrogáns, makacs és hihetetlenül szexi… Egy pillanat. Szexinek neveztem Malfoyt? Oké, nem néz ki rosszul… sőt! De nem az én esetem… Én a…-Merlinre! - Én a szőke pasikra bukom! Magas, helyes, kicsit rosszfiús… És azok a hideg szürke szemek! Mikor gondolatban idáig jutott, fölpattant az ablakpárkányról, mint ha belecsíptek volna, és nem törődve a korai órával, végigszáguldott a folyosón, majd kopogás nélkül benyitott az egyik ajtón.
Hermione még javában aludt, mikor Ginny berontott a szobájába. Álmosan pislogva nézett vissza a vörös lányra, miután az a vállát rázogatva rángatta ki álmából.
- Mi az? – kérdezte az alvástól rekedt hanggal.
- Malfoyról fantáziálok!
- Aha, oké… - válaszolta, majd a másik oldalára fordulva próbált visszaaludni.
- Nem érted! Baj van!
- Mi baj?
- Szerintem Malfoy helyes!
- Na és?
- Mi?!
- Nem értem, mi ezzel a probléma – ült föl Hermione, föladva a reményt, hogy visszaaludhat.
- Napok óta Malfoyjal álmodok! A csók óta…
- Egy pillanat. Miféle csók? – szakította félbe Hermione, mire Ginny egy szuszra elhadarta a seprűtárolóban történteket. Mikor végzett, Hermione pár percig emésztette a dolgokat, aztán megszólalt.
- Hát, az eredeti szándékom az volt, hogy kibéküljetek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerültök egymáshoz
- Ennyi? De Hermione, hisz ez egy…
-… tragédia? – fejezte be Hermione Ginny gondolatát. – Ugyan miért lenne az? Felnőtt emberek vagytok, és Malfoy egy különösen jóképű példány.
- De nekem nem tetszhet!
- Ugyan miért nem?
- Mert… egyszerűen nem!
- Nem szégyen, ha beleszerettél.
- Én nem sze… Merlinre! Mi van, ha beleszerettem? – Ginny magába zuhanva ült le Hermione mellé az ágyra, mint ha nem bírna tovább megállni a lábán.
- Ne keseredj el. Az érzéseiket nem lehet irányítani. Tehát bele szerettél?
- Nem tudom – suttogta Ginny falfehér arccal.
***
Draco föl-alá járkálta szobájában már percek óta. Aludni nem bírt, de a szobájából sem akart kimenni.
- A fene egye meg azt a lányt! – mordult föl, és belerúgott az útjába kerülő fotelbe, ami mezítláb nem volt szerencsés. Káromkodott is egy cifrát, mikor a fájdalom belehasított a lábszárába. Szinte ugyanekkor kopogás hallatszott az ajtaján.
- Bejöhetek?
- Igen – fordult az ajtó felé Draco.
A nyílásban Harry arca tűnt föl, majd a teste is követte.
- Ébren vagy? – tette föl teljesen fölöslegesen a kérdést. – Mondd csak! Este nincs kedved velünk eljönni kocsmázni egyet? Ron még mindig ki van akadva.
- De igen. Az most jól fog esni - tette hozzá magában.
- Oké, nem is zavarlak tovább – mondta, majd bezárta az ajtót és távozott.
***
- És mondd csak, mi van veled és Ronnal? – kérdezte Ginny, hogy elterelje a gondolatait Draco és a kétes érzései felől.
- Semmi. Elegem van belőle. Egy önző, makacs, és – a fenébe is! – káromkodta el magát nem túl nőiesen, - szeretem!
- Akkor miért nem békülsz ki vele?
- Mert… nem tudom!
- Azt hiszem, neked most egy kis lazításra van szükséged. Este találkozunk a nappaliban. Elviszlek egy jó helyre! – kiáltott fel Ginny kacagva, majd mielőtt Hermione tiltakozhatott volna – úgy, ahogy jött – kiviharzott a szobából.
Utolsó kommentek