***
Harry Hermione Ron Ginny és Neville együtt tértek vissza a Griffendél klubhelyiségébe, majd - mivel aznapra már nem volt elkészítendő házi feladatuk -, leültek a kandalló előtti vörös kanapéra, és nekifogtak a találgatásnak, hogy ki kit kapott, ám mivel minden próbálkozásuk fulladt, hamar témát váltottak, s arról kezdtek el beszélgetni, vajon mit adjanak a sorsolt személynek.
- Én már tudom is mit adok! Jelentette be Ginny mikor a témához értek.
- Jó neked… nekem ötletem sincs – felelte Ron
- Nekem se nagyon – mondta Harry, mikor csámpás épp az ölébe ült.
- Úgy is kitaláltok majd valamit – nyugtatgatta őket Hermione.
Mivel mindenki tanácstalan volt, elmentek aludni, mondván, hogy fáradtan, egy éjszaka alatt úgysem tudnának olyan dolgot kitalálni, ami megfelel Dumbledore elvárásának, miszerint a tőlük telhető lehető legjobb ajándékot kell adni az illetőnek.
***
A következő nap ugyan úgy telt, mint ahogyan általában. A bájitaltan órák továbbra is kínszenvedésnek bizonyultak, átváltoztatás tanon az állatok külsejének megváltoztatását kezdték el tanulni SVK-n pedig folytatták a nehezebb varázslatok gyakorlását.
Az ajándékozási láz, pár nap után lecsendesedett, bár a legtöbb diáknak fogalma sem volt, hogy mit fog majd adni a másiknak.
***
Dumbledore miután megkapta a minisztériumi felszólítást, úgy gondolta, hogy a karácsony megfelelő alkalom lesz az utasítás végrehajtására. Kitervelte, hogy fiú-lány párokat alkot, és a pár két fele egymást fogja megajándékozni majd karácsony alkalmából, ám, hogy ne legyen belőle baj, mindenkihez a legjobban illő embert választja, és az egészet véletlennek fogja feltüntetni. Mivel a tanári kart is köteles volt bevonni, kapott az alkalmon, és eldöntötte, hogy magának McGalagonyt választja, mivel igencsak érdekelte a házvezetőnő a közös múltjuk, és a professzor asszony állandó feszültsége miatt. Miután megalkotta a tökéletes párelrendezést. Küldött egy baglyot Hagridnak és Perselusnak, hogy 10 perc múlva jelenjenek meg az irodában
- Szervusz, Perselus, foglalj helyet! – invitálta beljebb az ajtóból vendégét.
- Szervusz, Albus. Miért hívattál?
- Kérsz egy kis citromos italport? Esetleg Bagoly Berti féle minden ízű drazsét? Vagy Lángnyelv Whiskyt? – kérdezte az igazgató, ám mivel vendége néma hallgatásba burkolózott, úgy döntött, hozzákezd mondandójához
- Lenne egy feladatom számodra. December végéig el kéne készítened egy bájitalt.
- Miféle bájitalt? – kérdezett vissza Piton, mivel Albus - amikor csak teheti - önmagának csinálja meg a bájitalait.
- Egy igen bonyolultat. Szeretném, hogy aki elfogyasztja az elixírt, újra fiatal lehessen, és fiatalnak érezhesse magát, ameddig csak szeretné.
- Albus, szerintem te is tisztában vagy vele, hogy ilyen bájitalt nem lehet készíteni.
- Attól tartok, Perselus, hogy lehet. Csak történetesen unikornis vér is kell hozzá, hogy ne rövidítse meg az illető élethosszát.
- Neked pedig hordószámra áll a bájitalszertáradban az unikornisvér?
- Természetesen nem, viszont van egy igen kedves jó barátom, aki tartozott nekem, így hajlandó volt egy kis szívséget megtenni nekem.
- Egy kis szívességet?! – hűlt el Piton, mivel tudta, hogy mivel jár megölni egy unikornist.
- Nem ölt meg egy unikornist sem, csupán vértvett tőlük, így nem érvényesül annak közel halálos hatása – válaszolta teljesen nyugodtan az igazgató.
- Értem. De akkor sem tudom, hogy hogyan készítsem el a főzetet.
- Ezért kérlek meg téged Perselus. Történetesen te vagy a legjobb bájitalkészítő, akit csak ismerek, így tehát ha valaki is képes elkészíteni egy olyan alakváltoztató szert, ami korlátlan ideig meghatározott korúra fiatalítja fogyasztóját, az te vagy.
- Megpróbálkozhatom vele, de ne fűz hozzá sok reményt, hogy teljes sikerem lesz.
- Bízom a tudásodban Perselus. A lehetséges kelékeket még a hét folyamán beszerzem… - mondta az igazgató, mikor hangos kopogtatás szakította félbe, majd kinyílt az ajtó, és a vadőr toppant be.
- Én most azt hiszem, megyek.- Mondta Piton majd felállt a foteléből.
- Még valami, Perselus, este a sorsolás után szívesen várlak az irodámban.
A bájitaltan tanár úgy döntött, hogy inkább nem is akarja tudni milyen sorsolásról beszélt az igazgató, így kisietett az irodából, s elment hogy felkészüljön a következő órájára.
- Köszönöm, hogy idefáradtál, Hagrid – köszöntötte Dumbledore a vadőrt. – Szeretnék egy szívességet kérni tőled. Tudom, hogy elég járatos vagy ilyen dolgokban, ezért fordulok hozzád. Néhány hozzávalóhoz van szükségem egy különleges bájitalhoz, azonban egyes dolgok csak nagyon nehezen beszerezhetőek, mert ritkák, illetve tiltottak. – Mondta az igazgató, majd odaadott egy listát Hagridnak.
- Nagyon nagy örömömre szolgálna, ha ezen hozzávalók mindegyikét sikerülne beszerezned. Ahogy láthatod mindegyik mellé odaírtam a mennyiséget. Sajnálatos módon nagyon sürgős a dolog, mivel hétvégéig lenne rájuk szükségem. Tisztában vagyok vele, hogy napjaid nagy részén órákat tartasz, így ezen a héten én fogom megtartani helyetted őket. Remélem, nem okoz nagy megterhelést ez a feladat számodra
- Abszolút nem. Megszerzem, amint tudom.
- Köszönöm, Hagrid, bíztam benned. Arra még szeretnélek megkérni, hogy mindezek ellenére se indulj el ma este vacsoráig, mivel egy fontos bejelenteni valóm van.
- Rendben. –felelte a vadőr, aki idő közben helyet foglalt az egyik nagyobb bőrfotelben.
- Ja, és még valami. Nagyon szeretném, ha a papíron lévő alapanyagok köztünk maradnának. Olyannyira, hogyha nem bánod, akkor megkötöm veled a megszeghetetlen eskü megmásított változatát, ami nem öl meg, hanem meggátolja, hogy kinyisd a szádat, ha véletlenül valaki ki akarja belőled szedni.
- Rendben. – mondta Hagrid és nyújtotta is a kezét az igazgató felé.
Miután megkötötték az esküt, Dumbledore elégedetten hátradőlt székében, és azon merengett, vajon milyen hatást vált majd ki szerelméből, ha megkapja ajándékát. Vajon elfogadja majd? Általában, ha nehezen is, de elfogadja, megszokja, és szereti az új dolgokat - régen legalábbis szerette - de mióta Tom Denemet Voldemortként ismerhettük, teljesen megváltozott a családja elvesztése miatt. Megpróbálta ugyan azt az érzéketlenséget alkalmazni, amit Perselus is. Vajon ha megszűnnek a terhek vállairól, újra a régi lesz? Akkor esetleg megint megértené, hogy mennyire szeretem, és nem félne attól, hogy elveszíthet.
***
A vacsora és a sorsolás után Perselus kiviharzott a nagyteremből, egyenesen az igazgató irodájába, ahová azonban annak tulajdonosa még nem ért vissza, így Piton leült az egyik fotelbe, és magában mérgelődött. Hogy képzelheti ezt?! Már megint csak játszik mindenkivel, azt hiszi, hogy ő mindenkinél többet tud és többet látott?! Hogy merészelte?! Ő csak egy diák, még akkor is, ha…. Ha… kedvelem… - Az igazgató épp akkor nyitott be az irodában, mikor Piton kimondta magában a kedvelem szót, így a professzor által tervezett hirtelen letámadás elmaradt, mivel ő maga is megdöbbent a gondolattól.
- Örülök, hogy az irodámban talállak, Perselus – mondta Dumbledore a megszokott, barátságosan nyugodt hangján.
- Én is.. Nagyon!?! Mégis hogy képzelheted, hogy… –mondta volna ki a hozzá kisorsolt személy nevét. – hogy…őt választottad mellém?!
- Nem tudom kit kell megajándékoznod, de biztos vagyok benne, hogy bárki is a szerencsés, biztosan megvan az oka, hogy ő lett a párod.
-A párom?! Dehogynem tudod, hogy ki ő! Csakúgy mint az eddigiek mögött, e-mögött is te állsz! Ő még csak egy diák!
- Egy igen érett diák! – védekezett Dumbledore.
- Ágh! Mégis mi a fenét adjak neki? Nem is ismerem!
- Hát akkor ismerd meg! Egy hónap áll a rendelkezésedre!... Ja igen, ha minden jól megy, már holnap estére meg lesznek a bájitalhoz a hozzávalók.
- És ha nem készítem el neked a bájitalt?
- Akkor nagyot csalódom benned, Perselus – mondta az igazgató, miközben két pohárba Lángnyelv Whiskyt töltött. – Megkínálhatlak?
- Meg – válaszolta az elképedt professzor, majd kelletlenül elvette a poharat.
- Szerintem ez egy remek alkalom számodra, hogy felfedd egy neked kedves ember előtt érzéseidet – mondta Dumbledore, miután belekortyolt italába. - Ha rám hallgatsz, nem gondolkodsz ezen, hanem hagyod, hogy az érzelmeid vezéreljenek
- Nincsenek érzelmeim –jelentette ki Piton kifejezéstelen arccal.
- Igazán? Akkor gondolom feldúltságod csak a rosszízű vacsorának köszönhető –vágott vissza az igazgató. – Hidd el nekem Perselus, ez korántsem olyan rossz dolog, mint azt te gondolod! Azt javaslom, hagyd egy kicsit ülepedni a dolgot, és próbáld meg megismerni a párodat. –Mondta Dumbledore, mire Piton felhúzta a szemöldökét.
-A páromat? Ő is engem kapott?
- Nem tudom Perselus, ez véletlenszerűen lett kiválasztva –mosolyodott el a professzor, majd hirtelen beleivott a whiskyjébe. A bájitaltan tanár is megitta a maradék italát, majd elköszönt.
- Azt hiszem, úgy sem tudom megmásítani döntésedet, így felesleges itt ülöm. A bájitalodat megpróbálom megcsinálni, de a sikert továbbra sem tudom garantálni. Jó éjszakát, Albus.
- Jó éjszakát Perselus – köszönt el az igazgató is.
Piton miután visszatért lakosztályába, és lezuhanyzott, előkereste azokat a könyveket, amelyek esetleg segítségére lehetnek a különleges elixír elkészítéséhez. Tudta, hogy valamiféle alakváltoztató bájitalból kell kiindulnia, amit meg kell erősíteni, hogy hatása a kívánt ideig maradjon fenn, és hogy ne szívja el a használó életerejét. Az egyik fekete mágiával foglalkozó könyvében talált egy olyan módosított Százfűlé főzet receptet, ami nem csak egy óráig működött, azonban a fiatalítás egyelőre kivitelezhetetlenek tűnt. Mivel már jó pár órája bújta a könyveket, úgy döntött egyelőre abbahagyja a kutatást, és lefekszik. Azonban még egy órával azután is csak forgolódott, hogy kísérletet tett az elalvásra. Egyre csak az járt a fejében, hogy vajon mit gondol most a „Párja” ahogy Dumbledore is nevezte. - Vajon tényleg egymást kell megajándékozniuk? Honnan tudta vajon az igazgató, hogy kedveli a lányt? És vajon miért kedveli? Mi lehet az ami miatt kedveli?
Még egy órányi forgolódás után aztán nagy nehezen elaludt, és bár mikor felébredt, tudta, hogy alig aludt az éjjel, mégis éber és izgatott volt.
***
Malfoy vacsora után a sorsolás izgalmaival mit sem törődve kényelmesen felsétált szobájába, megírta házi feladatait, majd újra kedvenc hobbijának hódolt, s beült a jakuzzijába. Egyszerűen képtelen volt betelni a mugli találmány kényelmével és élvezetességével. Minden egyes alkalommal, ahogy beleült, olyan volt, mintha életében először használná, s mintha az élet minden gondja leszállna vállairól. Ezen tulajdonsága miatt egyre jobban hitt abban, hogy a varázslat, amivel sikerült létrehoznia a szerkezetet, nem csupán egy szimpla jakuzzit bűvölt a fürdőszobába, hanem valamiféle nyugtató, és kitisztító fürdő alkalmatosságot. Mint máskor, Draco most is bekapcsolta a varázsrádióját, ami szokás szerint kellemes klasszikus zenét árasztott magából. Mikor aztán kiáztatta magát, s kellőképpen megnyugodott, kikászálódott a kádból, felvette legkényelmesebb selyemhálóingét, és elterült a hatalmas franciaágyán. Mivel álom nem jött a szemére, kénytelen volt elmélkedéssel szórakozatni magát. Ám gondolatai minduntalan csak a karácsony, és az ajándékozás felé terelődtek. Nem akart ilyen felesleges és gyerekes dolgokkal foglalkozni, de arra a következtésre jutott, hogy az igazgató valószínűleg kifejezné a dologgal kapcsolatos nemtetszését, amire Draco egyáltalán nem vágyott. Elképzelni sem tudta, hogy lehet olyan balszerencsés, hogy az általa legjobban gyűlölt embert sorsolták ki mellé.
- Na jah! És akkor Dumbledore elvárja, hogy a lehető legjobb ajándékot adjam neki – mondta ki a fiú gondolatait.
- Hogy képzelheti, hogy egy percet is szánok Potterre az életemből?! Mégis mi a fenét adjak neki? Jobb híján annak örülne a legjobban, ha nemléteznék, akkor most öljem meg magam? Sültbolond – zárta le az önmagával folytatott beszélgetést Malfoy.
A következő napokban Draco már nem sokat foglalkozott a kérdéssel, mondván, hogy még úgyis van ideje karácsonyig.
***
A hetek átlagosan teltek, minden tanár elhalmozta őket házi feladattal, minden nap egyre hidegebb, s minden éjszaka egyre hosszabb lett. A tanulók szinte semmi - az eddigiektől eltérő dolgot - nem vettek észre, azzal az apró kivétellel, hogy Perselus Piton professzor néhanapján, mikor úgy gondolta, öt percre kirohant az osztályból, azt azonban, hogy hová ment, senki sem tudta. Ám ez a diákokat nem igazán zavarta, ezért nem is sűrűn tették szóvá a dolgot.
Karácsony előtt másfél héttel leesett az első hó, s Dumbledore kitűzte az első idei roxsmortsi kirándulás időpontját, ami karácsony előtti péntekre esett. Ezt szokásához híven vacsora közben jelentette be, ám az eddigiektől eltérően, most az ajándékozás és a bál közeledére is felhívta a diákok figyelmét.
Az étkezés után az igazgató felment az irodájába, elfoglalta jól megszokott helyét, majd egy portrén keresztül üzent Pitonnak, hogy látni szeretné.
A bájitaltan professzor, mivel épp a Dumbledore által kért elixírt fejezte be, megkérte az igazgatót, hogy várjon még rá fél órát, s folytatta a bájital elkészítésének utolsó fázisát. húsz perc múlva a szer a bájitaltan tanár zsebében, egy fiolában pihent, aki pedig épp az igazgatói irodát őrző kőszörny felé tartott. Miután belépett a helyiségbe, Dumbledore hellyel és Lángnyelv Whiskyvel kínálta, amit Perselus el is fogadott, s leült a hatalmas tölgyfa asztallal szembeni vörös borítású fotelbe.
- Sikerült elkészítenem a főzeted. Nagy nehézségek árán, de végül elértem, hogy tökéletesen megfeleljen elvárásaidnak, így most a kívánt személy olyan fiatal lehet, amilyen akar, ameddig akarja, s amikor csak akarja. Az elixírt egy egyszerű szaporító bűbájjal lehet sokszorozni, minden egyéb hozzávaló nélkül, és a kellő hatás eléréséhez elegendő egy kortyot inni belőle. A hatás természetesen nem azonnali, bár nem teszteltem, szerintem körülbelül 10 perc alatt eléri a maximális hatásfokot – mondta, majd átnyújtotta a fiolát Dumbledore-nak.
Az idősebb professzornak felcsillant a szeme, és immár ragyogó arccal nézett a főzet készítőjére.
- Hálás köszönetem, Perselus! Ha akármiben is rendelkezésedre állhatok, kérlek, szólj!
- Még mindig nem látom értelmét az ajándékozásnak – vetette fel rögtön a bájitaltan professzor.
- Sajnálom, de elengedhetetlenül fontos hogy meg legyen tartva.
- Albus, akkor legalább mondd, meg mit vegyek szerencsétlen lánynak?! Figyeltem őt, de semmi, most is csak azt tudom elmondani róla, amit eddig is tudtam, okos, nem érdekli mások véleménye, a saját világában él, és mindig a saját módján teljesíti az órai feladatait.
- Perselus, a karácsony és az ajándékozás nem arról szól, hogy tárgyakat adunk egymásnak, hanem arról, hogy figyelünk a másikra, hogy próbáljuk minél jobban megismerni a másikat, hogy aztán egy neki tetsző ajándékot nyújthassunk át.
- Ettől nem lettem okosabb – mondta unott tekintettel a fiatalabb varázsló.
- Barátom, biztos vagyok benne, hogy akad majd a kisasszonnyal egy olyan helyzet, mikor teljesen biztos leszel benne, hogy mire vágyik, és ezt te örömmel meg is fogod neki adni!
-Ő egy diák! – mondta már kissé feszülten Perselus. Nem tetszett neki, hogy az igazgató ilyen nyíltan beszél a lányról, és róla.
- Tulajdonképpen már nem lenne az. Ő már egy érett fiatal nőnek számít, és ezt te is jól tudod. Hidd el, nem kell amiatt aggódnod, hogy esetleg bármivel is megvádolhatnak. Emlékszem, hajadon koromban én is egy sokkal fiatalabb lányba szerettem bele, és bár senki nem tudott róla rajtam és a lányon kívül, egyáltalán nem éreztem lelkifurdalást.
Remek, most meg a magánéletéről kezd el beszélni – gondolta magában Piton, miközben nagyot sóhajtva hátradőlt a székében.
- Bocsáss meg, ha esetleg untatlak, csak arra akarok kilyukadni, hogy szerintem bátran közelíthetsz a lány felé.
- Nem tudok nála legilimenciát alkalmazni – mondta a bájitaltan tanár, mikor eszébe jutottak a nap eseményei.
- Úgy hiszem, az nem is lenne helyes, ha erőfeszítés nélkül szereznéd meg a lány gondolatait.
- Nagyszerű, majd éjszaka elkapom, és addig átkozom, mígnem megadja magát. – Villant meg a fekete hajú varázsló szeme, Dumbledore segítőképtelensége miatt.
- Rendben van, Perselus – mosolygott rá vissza az idősebb varázsló, majd belekortyolt italába. – Most ha megbocsátasz, még meg kell írnom néhány levelet, hogy a karácsonyi bál tökéletes lehessen.
- Mielőtt elmennék… Eltettem magamnak egy adagot a fiatalító főzetből, remélem nem bánod.
- Ez csak természetes, hiszen te alkottad. Apropó, ha akarod, bemutatom a Wizengamotnak, és esetleg, a receptért cserébe, hajlandóak lennének egy teljesen feltöltött, nagyobbacska gringottsi széfet a tulajdonodba juttatni.
- Nincs szükségem pénzre, Albus, és amúgy sem hiszem, hogy ez a szer a varázslótársadalom javát szolgálná, szóval inkább arra kérlek, ne említsd senkinek a létezését.
- Nem csalódtam benned Perselus – mondta az igazgató és végleg kiitta poharát. - Köszönöm, akkor én most megyek is – mondta, majd ő is letette a poharát az asztalra. – Jó éjszakát.
- Jó éjszakát - köszönt el az igazgató is, majd tekintetét egyből az asztalon fekvő pergamenre, és tollra szegezte…
Utolsó kommentek