***
Piton miután visszatért lakóhelyiségbe és megfürdött, újra a jól megszokott hobbijának, az olvasásnak hódolt. Ám most hatalmas könyvespolcáról nem egy porosodó, fekete, vastagkötésű, öregedő szagú, vaskos könyvet emelt le, hanem egy hófehér, puha borításút, ami rózsaillatot árasztott magából, és amit utoljára 17 éves korában nyitott ki. Homályosan emlékezett ugyan a benne leírtakra, de úgy gondolta ideje tejesen felfrissíteni a dolgokat, mivel a könyv már régebben is hasznára vált. Perselus, bár az évek hosszú sora alatt telesen kizárt az életéből minden érzelmet, a lány jelenlétében mégis úgy érezte magát, mint egy tinédzser, aki reszket az első randi előtt. Kinyitotta hát, s már olvasta is magában.
Hogyan hódítsunk meg egy ifjú boszorkányt?
***
A bál és az ajándékozás közeledtével Harry egyre idegesebb, és nyugtalanabb lett, folyton csak arra a fiúra tudott gondolni, akit meg kell majd ajándékoznia. Úgy gondolta, ennél nagyobb csapás már nem is érheti őt, mivel nemhogy nem kedvelte, de szabályosan utálta az általa szőke görénynek nevezett mardekárost. Ennek ellenére folyton csak arra a napra tudott gondolni, mikor Malfoy lánnyá változott. Tudta ugyan, hogy beteges ilyen dolgokkal fantáziálnia, de úgy tartotta, hogy olyan gyönyörű lányt, mint amilyen Draco volt, még soha életben nem látott, így egyre gyakrabban gondolt a fiúra, és olyan lehetetlen dologra, ahogy épp például kézen fogva sétálnak, vagy épp az egyik sarkon egymás testi adottságait maximálisan kiélvezve csókolóznak. Ám ez a vonzódás nemhogy javított, de rontott Harry ajándékozással kapcsolatos ötletein. Abban teljesen biztos volt, hogy olyan dolgot akar majd adni ellenségének, aminek az örül majd, de arról fogalma sem volt, hogy mi jöhet szóba. Gondolkodott különlegességeken, felvetette magában az ötletet, hogy valami a sötétmágiával kapcsolatos használati tárgyat szerez a fiúnak, később aztán elvetette a felvetést, lévén, hogy azt sem tudja, hol lehet ilyeneket beszerezni, és ha mégiscsak sikerülne neki valamilyen úton módon, az eszköz nagy valószínűséggel akkor is közveszélyes lenne. Ronnal és Hermionéval is megosztotta aggodalmát, akik azonban csak azt tanácsolták, hogy próbálja meg kiismerni a hozzá kisorsolt egyént, hogy aztán könnyebb legyen neki ajándékot vásárolni. Barátai látszólag teljesen maradtak, az ajándékozás közeledtével is, s Harry ebből azt a következtetést vonta le, hogy nagy valószínűséggel már csak ő nem talált még ki semmiféle ajándékot.
***
Karácsony előtti péntek reggel az összes diák izgatottan ébredt. Aznap az ajándékozásra való tekintettel az összes óra elmaradt, így minden gyereknek lehetősége nyílt a roxmortsi kirándulás keretében megvásárolni a karácsonyi ajándékokat. Reggeli után a diáksereg a prefektusok és a házvezető tanárok vezetésével levonult Roxmortsba, ahol mindenki kedve szerint járhatta a boltokat és italozókat. Harryék, mivel még egyiküknek sem volt megvéve az ajándék, megbeszélték, hogy délben találkoznak a szárnyas vadkanban, majd mind különböző irányba szétszéledtek. Ron egy varázs ékszerboltba tért be, s egy megbűvölt nyakláncot vásárolt, amely hordozóját vidámmá, és tettre késszé teszi. Neville hasonló módon egy különleges hajgumit vásárolt, amely viselője hajszínét annak hangulata szerint változatja.
Hermione szokásához híven egy könyvesboltban vásárolta meg ajándékát, ami egy Hogyan tegyük boldoggá szerelmünk? című könyv lett, ami bár nem felelt meg a lány ízlésének, úgy gondolta, hogy kihúzottja, ha minden jól alakul igen nagy hasznát veheti majd.
Ginny egy téli növénykereskedést látogatott meg, s egy beszélő mini karácsonyfával jött ki onnan, amit csak nagy nehézségek árán tudott rávenni, hogy maradjon csöndben, a tértágító bűbájjal megnagyobbított táskájában.
Harrynek először fogalma sem volt, hogy mit szeretne adni Malfoynak, így hát teljesen céltalanul lődörgött a boltokban. Épp egy használt bútorkereskedésben sétált, mikor az ottani eladó megszólította.
- Mi járatban fiacskám?
- Csak nézelődök, köszönöm.
- Egy bútor boltban? Karácsonykor? Netán valamelyik szülődet szeretnéd meglepni egy régi darabbal? – kérdezte tovább az idősödő eladó.
- Nem, igazából nem. Van egy…. Egy barátom, de ötletem sincs,hogy mit adhatnék neki. Mindene megvan, én pedig teljesen tanácstalan vagyok.
- Értem… és az a barátod fiú vagy lány?
- Hát…fiú… de lányos fiú…
- Értem… nagy szerencséd van öcskös, épp van egy különlegességem. A nagy és nemes Mr. Malfoy akarta megvenni a gyerekének karácsonyra, csak aztán meggondolta magát, a fia együgyűsége miatt.
- Együgyűsége miatt? – kérdezett vissza véletlenül Harry, ahogy eljutottak tudatáig az árus szavai
- Ja, állítólag az a gyerek mást se csinált egész nyáron, csak feküdt az ágyában és romantikus mugli könyveket olvasott, ami miatt akkoriban Mr.Malfoy nagyon kiakadt, mostanra viszont megbékélt, és úgy döntött, hogy egy könyvtárat vesz a fiának karácsonyra, szóval, már nincs szüksége az én különlegességem.
- Értem… És mi volna az a különlegesség? – kérdezte Harry az utolsó szót kihangsúlyozva.
- Mondd kölyök, hallottál már a szükségszobáról?
- Hallottam.
- Ez egy, ha úgy tetszik, szükség szekrény. Ha valamilyen titkos helyiségre vágysz, elsétálsz előtte háromszor-négyszer, közben magadban mondogatva, hogy mit szeretnél, és ha kinyitod a szekrényt, annak a szobának az ajtajában leszel, amit kívántál – mondta az idős férfi, lelkesen.
- Nagyon jól hangzik…. De nem hiszem, hogy én egy ilyet ki tudnék fizetni.
- Tényleg nem lenne egy olcsó darab, viszont ha figyelembe veszem azt a tényt hogy Mr. Malfoy lemondta megrendelését, azt, hogy karácsony szent ünnepe közeledik, és azt, hogy ennyire törődsz a barátoddal azt hiszem le tudom vinni az árát az eredeti felére azaz 150 galleonra.
Harry még így is nagyon soknak találta az összeget, de mivel más ajándékot képtelen volt kiötleni, és mivel szentül hitt benne, hogy egyszer valahogy újra láthatja Dracót lányként, ami nagyon vonzotta, végül amellett döntött, hogy megvásárolja a varázsszekrényt. Kikotorta zsebéből az összes galleont, ami benne volt, s átadta a boltosnak, mivel még a Roxfortban eldöntötte, hogy maximum ennyit költ a fiú ajándékára.
- Ej, üsse kő, tudod mit, kölyök? Elviheted 75-ért – mondta az idős úr, s pártucat érmét visszatett Harry kezébe. - Köszönöm szépen! – mondta a fiatal varázsló immár derült arccal.
- Igazán nincs mit, csak aztán jóra használjátok! No, kölyök, hogy akard elvinni? Lekicsinyítsük?
- Igen, arra gondoltam, uram – mondta Harry, majd látta ahogy az öreg pár perc múlva kilebegtet egy elég méretes szekrényt a raktár részből.
- Ki lehet…– harapta el a kérdés végét Harry, attól félve, hogy esetleg nem fog tetszeni az idős úrnak.
- Persze, kölyök, ez már a tiéd, próbáld csak ki! – mosolygott rá biztatóan
A fiatal fiú háromszor elsétált a szekrény előtt, közben erősen koncentrálva az otthoni szobájára, majd félve lefékezett a bútor jobboldalán, és kitárta ajtaját.
Az öreg faajtó csikorgó kitárulása után az otthoni lakhelye kiköpött mása jelent meg a ruhatároló eszközben.
Egy fél óra múlva Ginny, Harry, Hermione, Luna, Neville és Ron egy asztalnál ültek a Szárnyas Vadkanban az egyik eldugottabb asztalnál.
- Na, Harry, sikerült valami ajándékot találnod? – kérdezte Ron, miközben belekortyolt a frissen kihozott vajsörébe.
- Sikerült – mondta a fiú, sugárzó arccal, majd megkérdezte a többieket, hogy nekik hogyan sikerült a bevásárlás. Megtudta, hogy Hermione Ginny és Luna az ajándék megvétele után elmentek még az egyik helybéli szabóüzletbe, ahová már egy héttel a roxforti kirándulás előtt elpostázták a méreteiket, hogy időben kész legyen a báli ruhájuk. A három lány még vajsörözés közben is ruháik szépségéről és külleméről társalgott, így a fiúk nyugodtan beszélgethetett arról, hogy vajon mi lesz a bálon.
- Én úgy tervezem, elmondom végre Hermionének…- mondta Ron izgatottan. Éve eleje óta a szinte minden szerelmi témát megbeszéltek egymással, így teljesen tisztában voltak egymás érzelmeivel.
- Szerintem én is megkérdezem Ginnyt. Elvégre egyszer élünk. – Mondta Neville felbátorodottan. Ron, mikor Neville elmondta neki, mit érez kishúga iránt, először majd szétrobbant, de azóta, ahogy rájött, hogy Neville szinte a leges legjobb választás lenne húga részéről, már nem szól bele a dologba.
- És te Harry? Neked tetszik már végre valaki? – húzta Ron barátját.
- Ami az illeti igen – vágta rá Harry, mivel már eléggé elege volt abból, hogy ha ez a téma szóba jön, vörös hajú barátja mindig az idegeire próbál menni.
- Wáó! Na és ki a szerencsétlen?
- Kösz.
- Na, de komolyan, ki az? – kérdezte újra a legmagasabb fiú
- Majd meglátjátok, remélem…
***
Draco sötétedésig sétált boltról boltra, hogy egy értelmesnek mondható ajándékot kerítsen, azonban semmi olyan dolgot nem talált, ami megfelelt volna elvárásainak, így hát, mikor már úgy érezte leszakadnak lábai, úgy döntött elmegy a Szárnyas Vadkanba, hogy felfrissítse magát. Mikor az italozóhoz ért még épp látta, ahogyan Harryék nevetve kiáradnak a helyiség ajtaján, s elindulnak az iskola felé. Ezek szerint Potternek sikerült ajándékot vennie – gondolta magában Malfoy. - Vajon hozzá kit sorsoltak? És vajon mit fog szólni hozzá, ha semmit nem fogok tudni neki majd adni?
***
McGalagony professzor a bál előestéjén íróasztalánál ült és mélyen magába fordulva gondolkodott.- Vajon mit adjak neki? Minek örülne? Megváltozatott ő azóta? De ha megváltozott, akkor nem tudok mit adni. Régen olyan jó volt… soha nem kért tőlem semmit karácsonyra, csak azt, hogy legyek vele… hogy töltsem vele a szentestét csendesen, egy szobában, egymáshoz dőlve… Vajon magányos?... Áh mit akarok én?! Megvénültem! Ráncos lettem, a szám vékonyabb, mint valaha, a hajam varázslat nélkül már hófehér lenne, és az érzéseim is, mintha teljesen megszűntek volna a háború kezdete óta… Újra fiatal akarok lenni! Nincs igazság az életben! A szüleim halála és a háború miatt szinte nem is volt normális életem!... Semmim nem volt… és amim lett volna azt is tönkretettem… Albus… – gondolta magában az idős asszony, s remegő ajkáról egy kövér könnycsepp szakadt le…
***
Másnap reggel Dumbledore sejtésének megfelelően egy diák sem tudott sokáig aludni, így reggelikor mindenki az ebédlőben volt. Mikor már minden tanuló a helységben tartózkodott, az igazgató felállt a helyéről, és megkocogtatta poharát.
- Jó reggelt és boldog karácsonyt mindenkinek! Mit nagyon jól tudjátok, elérkezett a bál, és az ajándékozás napja. A ünnepély este hatkor kerül megrendezésre itt a nagyteremben. Ebből kifolyólag a helyiség délután kettőtől egészen a rendezvény kezdetéig le lesz zárva az előkészületek miatt. Kérek mindenkit, hogy ne maradjon le az ebédről, mert kettő óra után a terem nem lesz alkalmas étkezésre. Aki szerencsétlenségére mégis elmulasztaná az étkezést, az a házvezető tanáránál jelentkezhet, aki megoldja az illető problémáját.
Az ajándékozást illetően azt javaslom, hogy a bál közben, az első tánc után adja át mindenki, hogy ne legyen keveredés amiatt, hogy mindenki különböző időpontokban ad és kap ajándékot. Az első tánc mindenkinek kötelező, így hát arra kérek mindenkit, aki nem biztos keringő tudásában, kérje meg az adott ház prefektusát, hogy tanítsa be neki a lépéseket. Sajnálatos módon nagy valószínűség szerint nem tudok jelen lenni az este folyamán, így a bált Perselus Piton Professzor fogja megnyitni, ám ez senkinek ne szegje kedvét, mivel garantálom, hogy Perselus barátom még nálam is jobb hangulatú estét fog összehozni…
Még egyszer mindenkinek nagyon boldog karácsonyt, és akivel már nem találkoznék, annak boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok! – zárta le végül a beszédét Dumbledore, majd újra elfoglalta helyét, és hozzálátott reggeliéhez.
***
- Albus ezt már tényleg nem gondolhatd komolyan! – rontott be az igazgató irodájába Piton, nem sokkal reggeli után. Az idősebb varázsló épp egy levelet írt, így előbb befejezte a megkezdett mondatát, és csak aztán nézett fel mosolyogva az ideges bájitaltan tanárra.
- Ugyan Perselus, te is erre vágysz! Táncolni szeretnél vele, s erre mondhatni a legtökéletesebb indok az, hogy a bált egy pár táncával kell megnyitni.
- De hányszor ismételjem még el, hogy ő egy diák! Nem keringőzhetek vele kéz a kézben mindenki szeme láttára! – háborodott fel a fekete köpenyes alak.
- Miért ne tehetnéd? Engem nem zavar, és szerintem pár perc után a dákjaid körében sem lenne elfogadhatatlan, főleg, ha látják, hogy a párod is szívesen táncol veled.
- Hát ez az! Mi van, ha nem is akar majd velem táncolni?
- Azt javaslom, kérd fel egy levélben az első táncra, szerintem nagyon fog neki örülni a kisasszony.
- Majd meglátjuk… De egyébként is te miért nem tudsz jelen lenni?
- Hogy egy igen képzett bájitaltan tanár szavaival éljek: Majd meglátod, Perselus. Most ha nem haragszol meg rám, még rengeteg dolgot kell elintéznem, így szívesen fogadnám, ha magamra hagynál.
- Rendben, akkor én megyek. Viszlát, Albus.
- Boldog Karácsonyt - válaszolta az igazgató felhőtlen jókedvvel, majd újra a levelébe mélyedt.
Kedves Minerva! Örömmel fogadnálak egy karácsonyi teázásra az irodámban. Albus – olvasta McGalagony a frissen kapott üzenetét. Vajon mit akarhat? Tudja, hogy neki kell ajándékot adnom, és mivel nem lesz itt este, azt várja, hogy most adjam át? De hát még nem is csináltam meg! – gondolta magában és már hozzá is kezdett, hogy az előtte lévő kristálypoharat átváltoztassa egy pár pamut zoknivá. Miután kész lett vele megbűvölte úgy, hogy mindegy legyen, viselője épp melyiket melyik lábára húzta, s melegen tartsa annak végtagjait. Mikor ezzel is elkészült ráfújt egy adagot a kedvenc parfümjéből a zoknikra, megigazította a frizuráját, és már indult is az igazgatói irodába.
- Szabad – mondta Dumbledore miután kopogást hallott ajtaján.
- Szervusz Albus! – köszönt McGalagony ahogy belépett a helyiségbe.
- Foglalj helyet, kérlek! Citromport? Vagy más, egyéb édességet? A teád már készen van – mondta és a tanárnő felé nyújtotta a teáscsészét.
- Köszönöm nem kérek semmit a teán kívül – mondta, miután leült és átvette a forró italt.
- Azért szerettelek volna az irodámba hívni, mivel téged kell megajándékoznom. Az ajándékom viszont jellegénél fogva nem alkalmas arra, hogy a bál közben adjam át, így ha nincs ellenedre, én megtenném most.
- Érdekes módon nekem pedig téged kell megajándékoznom, és mivel azt mondtad, hogy este nem leszel jelen, bátorkodtam a neked szánt dolgot magammal hozni – mondta a professzorasszony, mire Dumbledore elmosolyodott.
- Nos, igazából reményeim szerint nem leszek távol,de ez az ajándékodhoz tartozik.
- És mi lenne az ajándékom? – kérdezte szint gyerekes izgalommal a boszorkány.
- Ez – vette elő az igazgató fiókjából a fiatalító bájitalt tartalmazó fiolát. – Perselus barátom volt olyan kedves és elkészített nekem egy eddig még nem létező főzetet. A bájital a kívánt mértékben megfiatalítja az embert. Ám ez a főzet teljesen eltér az eddig ismert varázsitaloktól, mivel ez nem jár azzal a mellékhatással, hogy megrövidül miatta a fogyasztója élettartama, valamint a varázsital hatásideje nem adott, hanem a használója által kívánt ideig tartja fenn hatását. Az elixírt elég egyszer használni, és az egyén bármikor képes lesz tetszése szerint megfiatalodni, majd visszanyerni valós korát. Mivel elmúlt a háború, és szerencsére semmilyen komolyabb veszély nem fenyegeti sem az iskolát sem a varázslótársadalmat, úgy vélem időszerű bepótolnunk, azt, ami Tom Denemnek köszönhetően mindkettőnk életéből kimaradt.
Nem tudom, hogy te hogy viszonyulsz a dologhoz, de az én érzéseim egy percig sem szűntek meg irányodba. Tudom, hogy a háború sok mindent megváltoztatott - nem pozitív értelemben
-, épp ezért találtam ki számodra ezt az ajándékot, mert reményeim szerint, ha újra megtapasztalhatjuk milyen fiatalnak lenni, visszatérhet szerelmünkbe a láng, és ott folytathatjuk kapcsolatunkat ahol kénytelenek voltunk abbahagyni. Remélem, neked sincs ellenedre a dolog, s ajándékom elnyerte tetszésedet. Ha igen, akár azonnal ki is próbálhatjuk a szert – mondta Dumbledore, miközben átadta zsebkendőjét a meghatottságtól könnyező McGalagonynak.
- Nincs ellenemre, Albus! Mióta vége a háborúnak csak erre vágytam! Sosem hittem, hogy egyszer valahogy is újra lehetek felszabadult, akár csak egy kicsit is! Hihetetlenül hálás vagyok neked érte! Szeretlek! –zokogta bele a már eláztatott zsebkendőbe, miközben kivette zsebéből és átnyújtotta az igazgatónak ajándékát.
- Ez mi? - Kérdezte vidáman az idősebb varázsló, mikor átvette a piros csomagolópapírral körbevett gubicsot. - Pamut zokni! – nevette el magát a boldogságtól önfeledten. - Nahát! És ahogy nézem nem is akár milyen! Ha jól érzem, akkor ezt te megbűvölted! – mondta, miközben ráhúzta kezére a meleg lábbelit. – Mivel úgy gondoltam, esetleg kedved lenne részt venni a ma esti bálon, bátorkodtam neked és magamnak is az esthez illő ruhát szerezni. Viszont mivel a te ruhád selyemből van nem hat rá az átméretező bűbáj. A szabónak azokat a méreteidet adtam meg, amelyekkel 17 évesen bírtál, így a mai napon, feltéve, ha kész lennél a partnerem lenni a bálon, mindketten 17 évesek leszünk, így se a többi diáknak, se a tanároknak nem fog feltűnni semmi.
- Albus…én…nem tudom, hogyan köszönjem meg neked mindezt…
- Én viszont igen –mondta Dumbledore, majd kivett egy apró, vörös borítású dobozkát az asztal fiókjából. – Szeretném, ha ezúttal semmi sem állhatna közénk. Kész vagy mindent újra kezdeni? – kérdezte, miközben odasétált a McGalagony által elfoglalt fotelhez, és cseppet sem esetlenül fél térdre ereszkedett. – Mondd, Minerva, hozzám jönnél feleségül?
Mindeközben a kérdezett személy könnyeivel túlterhelte a zsebkendőt, így a könnyei immár szinte csak átfolytak a kis fehér anyagon.
- Igen – szipogta. Majd hagyta, hogy az idősebb varázsló felhúzza ujjára a gyűrűt.
- Khmm, akkor hát! Szerintem igyuk meg a bájital. Perselus azt az utasítást mondta hozzá, hogy csak el kell döntenünk magunkban, hány évesek akarunk lenni, s a főzet pár percen beül hatni fog. A ruhádat már a manókkal felvitettem a szobádba, úgy hogy a bájital elfogyasztása után a kandallómon keresztül távozhatsz, hogy átöltözhess. Mivel még én sem készültem fel a 17 éves önmagamra, remélem nem bánod, ha csak ebédkor találkozunk legközelebb.
- Nekem is fel kell készítenem magam. Nagyon rég voltam már olyan fiatal… - válaszolta a boszorkány, aki időközben már kezdett megnyugodni, s már csak szipogott. - Rendben. Akkor, azt javaslom, egy órákkor találkozzunk a Szükség szobája előtt, ha úgy neked megfelel.
- Teljesen – mondta, majd elfogadta a Dumbledore által átnyújtott, kék varázsitalt tartalmazó fiolát.
- Egészségünkre!
- Egészségünkre! – mondta a boszorkány is, majd teljesen kiitta az üvegcse tartalmát.
- Ja és még valami, mielőtt elfelejteném. Téged Amynek hívnak. Én pedig azt a nevemet fogom használni, amit te is szeretsz.
- Rendben. Akkor hát, viszlát Brian.
- Viszlát Amy.
Utolsó kommentek