I.
A Malfoy kúriát ünnepi pompába öltöztették, a manók egész nap sürgölődtek, estére a vendégsereg egy csodás palotába érkezett. Pansy feszülten állt az egyik emeleti szoba ablakában és nézte az ajtón beáramló embertömeget. Fájdalmas grimaszt vágott és behúzta a függönyt, majd leült a tükör elé. A kinézetéért felelős boszorkány tényleg csodás munkát végzett, nem talált magán kivetnivalót, a szemében ülő szomorúság mégse engedte, hogy ragyogjon élete egyik legnagyobb napján. A kezébe temette az arcát és próbálta magát nyugtatgatni, csak akkor nézett fel, amikor valaki halkan megkopogtatta az ajtót és benyitott.
– Pansy, lassan gyere le! Már mindenki itt van, Lucius elkezdené az estélyt – kukkantott be az anyja a szobába.
– Rendben, pár perc és indulok – sóhajtotta a lány és rámosolygott a távozó nőre. A dísztalárja zsebébe nyúlt, kihúzott egy gyűrött levelet és még egyszer, utoljára átolvasta.
Drága Pansy!
A turném holnap kezdődik, még mindig nem mondtad, hogy jössz-e. Én várok rád, de legkésőbb délben indulnom kell. A címet tudod, már megírtam neked egyszer. Ha úgy érzed, velem tartanál ne problémázz, csak gyere! A saját életed, a te kezedben van. Hiányzol nagyon.
Ölel
Harry
Egy könnycseppet ejtett a pergamenre és egy gyors pálcamozdulattal apró lángot gyújtott, végignézte, ahogy a papír elporlad, megvárta, amíg egy szürkés halom keletkezett az öltözőasztalkán, majd nehéz szívvel, de lement a bálterembe. A tömeg hatalmas volt, több országból érkeztek a nagy múltú máguscsaládok, hogy tanúi legyenek az eseménynek. A nyüzsgés kezdett elhalkulni, mindenki elfoglalta a helyét. Pansy és Draco egy kis emelvényen ült, mellettük a szüleik és keresztszüleik ültek. Amikor már teljes csend volt a teremben Lucius felállt és kimérten a dobogó elejére sétált.
– Kedves vendégek! Nagy nap ez a családunk számára és boldog vagyok, hogy ennyitekkel megoszthatom az örömünket – A hangja nyugodtan csengett és az egész megjelenése tiszteletet sugárzott. – Mindnyájan tudjátok, miért hívtalak titeket a házamba. Egyetlen fiam, Draco belépett abba a korba, hogy megházasodjon és most szeretném, ha tanúi lennétek az eljegyzésének. A Malfoy család már tizennyolc éve megállapodott a Parkinson családdal, hogy egyetlen lányuk kezét az én derék fiamnak ajánlják fel. Szeretnélek megkérni titeket, hogy fáradjatok ide – fordult a két fiatal felé. Mindketten felálltak és lassan odasétáltak a férfi mellé. – Draco, kérlek húzd a gyűrűt Pansy ujjára! – A vendégsereg illedelmesen tapsolt, amíg a gyűrűváltó ceremónia történt. – Ezentúl jegyespár vagytok, az esküvő augusztusban kerül megrendezésre – nézett az ifjú párra, majd visszafordult a vendégek felé. – Most fáradjatok át az étkezőbe, a vacsora már tálalva van.
Pansy és Draco fogadta a gratulációkat az étkező bejárata előtt az összes vendégtől. A vacsora fenséges volt, a konyhai manók kitettek magukért, az asztal roskadozott a finomabbnál finomabb fogásoktól. Pansy torkán mégsem ment le egy falat sem, az idegességét egyre több és több pohár pezsgővel próbálta csökkenteni. Szorongva nézte az önfeledten vacsorázó embereket, a tömeget, akik miatta jöttek ide. Hátra volt még a kötelező tánc Dracóval és mindenki mással, aki felkéri. Úgy érezte az agya kikapcsol, csak egy smaragdzöld szempár lebegett előtte és a hamuvá lett levél sorai. A táncot és az estélyt később nem tudta visszaidézni, csak hangokra, színekre és elmosódott képekre emlékezett. A meghívottak nagy része éjfél körül elkezdett hazaszállingózni, Pansy pedig fáradtságra hivatkozva felment a szobájába, forgott vele a helyiség és fájt a feje. A pillantása a tükör előtt lévő kis szürke kupacra esett, az agyában kavarogtak az iskolában eltöltött utolsó hónapok emlékei.
– Merre van Pansy? – kérdezte Lucius a fiát, miután az utolsó vendégek is hazamentek.
– Felment lepihenni, szóljak neki?
– Légy szíves, szeretném, ha lefektetnénk pár szabályt – bólintott a férfi komoran.
Draco felszaladt a lépcsőn és benyitott a lány hálójába. Az ereiben meghűlt a vér, amikor látta, hogy a szoba üres, az ágyon egy tekercs pergamen feküdt, valami fénylővel összefogva. Odarohant és felkapta, majd hirtelen le kellett ülnie. A levélről lehúzta a gyűrűt és kapkodva olvasni kezdte a lány sorait.
Kedves Draco!
Ne haragudj rám, nekem ez nem megy. Tudom, hatalmas botrány lesz, megromlik a családok közötti viszony és engem valószínűleg kitagadnak, de nem érdekel. Az eljegyzés előtt nem mertem szólni, nem bírtam volna a szemedbe (apád szemébe) mondani. Gyáván elmenekültem, igen. Nem mondom meg hová, ne keress, nem megyek vissza hozzád. Én nem szeretlek téged, még csak nem is kedvellek. Képtelen lennék veled élni, lemondok a fényűző életről, van elég pénzem ahhoz, hogy boldogulni tudjak. Kezdj mással egy új életet, én nem szeretnék a cseléded lenni. Fontosabb a saját boldogságom a hagyományoknál. A szívem megszakadt, amíg meghoztam ezt a döntést, hiszen így a szüleimet sem láthatom többé. Vigyázz magadra, Darco! Tudom, hogy találtok valakit a helyemre.
Csókol
Pansy
U.i.: A gyűrűt nem viszem magammal, legyen a következő Mrs. Malfoy tulajdona.
Draco remegett az elfojtott dühtől, szélsebesen lerohant az apjához és megmutatta neki a levelet. A férfi arca elsötétült és a szemében gyilkos fény villant. Némán nézett a fiára és merev arccal a szalon felé intett a fejével, ahol a felesége és az örömszülők ültek.
II.
Harry álmatlanul feküdt az ágyában, mióta megpróbált elaludni, csak forgolódni tudott. Tudta, hogy egy csacska vágyálmot kerget csak, a remény apró lángja mégis ott pislákolt még számára. Hallgatta a falióra monoton kattogását, a ház recsegéseit, az apró neszeket. Már megszokta az öreg épület hangjait, eleinte tartott tőle kicsit, hogy egyedül kell aludnia a keresztapjától örökölt hodályban. Lassan lecsukódott a szemhéja és kezdett átcsúszni az álomvilágba. Felszínesen sikerült elaludnia, a szeme rögtön kipattant, amikor meghallotta a tétova kopogást a bejárati ajtón. Nem merte elhinni, feszülten figyelt a sötétben, a csengő hangjára viszont kiugrott az ágyból és levágtatott az előszobába, türelmetlenül tépte fel az ajtót. A lány ott állt előtte, nem álmodta, nem képzelte, ott volt.
– Jaj, Harry – tört ki Pansyből a sóhaj és a fiú nyakába vetette magát. – Nem tudtam megtenni, rád van szükségem.
– Tudtam, hogy helyesen döntesz – simogatta a lány hátát. Percekig álltak a küszöbön és ölelték egymást. – Gyere be, bent melegebb van, pakold le a cuccaidat, mindent tudni akarok arról, hogyan jöttél el! – fogta meg Pansy kezét és behúzta az előszobába. Miután lepakolták a lány holmiját beültek a konyhába, Sipor örömmel készítette el a késői óra ellenére is a két forró csokit, tetszett neki az aranyvérű lány közelsége.
– A kisasszony kedvéért a legjobb belga csokoládéból főztem az italt, remélem, megfelel az ízlésének – hajlongott a kopasz manó Pansy előtt.
– Köszönjük Sipor, most már visszafeküdhetsz – hessegette ki a konyhából a házimanót Harry.
– Szóval, itt laksz. Eléggé meglepő ahhoz képest, hogy griffendéles voltál. Nem erre számítottam – mosolygott rá szomorkásan a lány.
– Örököltem, a keresztapámé volt, de ő sem szerette. Már sokkal jobban tetszik, mint amikor először voltam itt. De most nem ez a lényeg, mesélj, Pansy, mi történt?
Pansy elmesélte az estély menetét és a végére Harry már boldogan vigyorgott.
– Őrült vagy, de ezért imádlak. Ez nagyon bátor dolog volt tőled.
– Csak a szüleim miatt szakad meg a szívem… Nem is tudom, hogy mutatkozhatok veled a turnén. Lesznek képek az újságokban, ha meglátnak utánam fognak jönni – fintorodott el a lány.
– Ezen könnyen segíthetünk, gyere – kezdett el Harry az ajtó felé szaladni, a padlásig meg sem álltak. – Nézd, itt van egy csomó paróka, ez például tök jó – emelt fel egy rövid szőke műhajat a fiú. – Próbáld csak fel!
Fél óra múlva Pansy magára sem ismert. A haját elrejtette a paróka, az arcán erős smink volt, amit ő nem szokott meg és még egy szemüveget is találtak.
– Így még a barátaim sem fognak rád ismerni – nevetett Harry.
– A barátaid?
– Persze, lesznek meccsek, ahol ők is ott lesznek, elhívtam őket. Ne, ne félj, nem lesz belőle baj. Megmondjuk, hogy Londonban ismertelek meg, kitalálunk egy sztorit, de gyere, most inkább feküdjünk le, holnap időben el kell indulnunk.
Harry soha nem érezte még magát ennyire otthonosan a házban. Az ágy kényelmesebb volt, mint eddig bármikor, a párna is puhábbnak tűnt és a paplan is melegebbnek, amikor magához húzta a lányt és összeölelkezve aludtak el.
Reggel mosolyogva ébredt és végigcirógatott Pansy arcán, aki álmosan nézett fel rá.
– Jó reggelt, királylány – puszilta meg a homlokát. – Jól aludtál?
– Nagyszerűen – hunyorgott pajkosan a lány és beletúrt Harry hajába. – Na gyere ide! – rántotta magához a fiút és hevesen megcsókolta.
Ezután kapkodva kezdet készülődni, mert az időt, amit a pakolásra szántak sikerült más elfoglaltsággal eltölteniük.
– Oké, akkor a nevem Sophie, eddig Franciaországban éltem és az Académie de Magie Beauxbâtons-ban végeztem. Majd kreálok valami kis akcentust. Legalább lesz értelme a nyolc év francia tanulásomnak, mon chou* – mondta Pansy a talárokat hajtogatva egy kofferbe.
– Londonban ismertelek meg nyár elején, egy kávézóban. Munkalehetőség miatt jöttél ide, de inkább velem jössz a turnéra – folytatta Harry és bezárta a seprűtartóját.
– Nagyszerű, remélem, Draco sem ismer fel, ha véletlen megjelenek egy fotón, de majd vigyázunk erre – fejezte be a pakolást a lány. – Kész, mehetünk?
– Igen, még elköszönök Siportól, aztán indulhatunk is – bólintott Harry és levitte a bőröndöket az előszobába.
III.
Az első meccset Írországba játszották, egy kis panzióban szálltak meg. Ron, Hermione és Ginny este érkezett. Harrynek egész nap edzése volt, addig Pansy megnézte a várost és vett magának egy pár közönséges, mugli kontaktlencsét, amitől kék lett a szeme. Este együtt mentek le a recepcióhoz, hogy köszöntsék Harry barátait és megvacsorázzanak a panzió éttermében.
– Nahát, szia, Harry, ő kicsoda? – kérdezte élesen Ginny, amikor meglátta a szőke lányt.
– Sziasztok – köszönt barátainak a fiú és bemutatta Pansyt. – Ő itt Sophie, nem rég ismertem meg, elkísér a turnéra.
– ’Ello! – mosolyodott el Pansy és sorban kezet nyújtott az ismeretlen ismerősöknek. – Sophie vagyok.
– Szia, Sophie, örvendek – köszönt neki Hermione kedvesen és megpuszilta az arcát. Pansy gyomra görcsbe rándult, még soha életében nem kapott puszit sárvérűtől. – Hermione vagyok.
Ginny fintorogva méregette a lányt és kelletlenül fogadta az üdvözlését, Ron pedig sután kezet csókolt neki.
– Kedvesek a barátaid – karolt bele Harrybe. – Menjünk vacsorázni.
A vacsora svédasztalosan volt megoldva a kis szállóban, bőségesen szedtek a tányérjukra belőle.
– És mesélj magadról valamit! Hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte Hermione.
– Londonba ismertem meg ’Arryt, egy kis káfféban. Nagyon szempatik volt elsőre – mondta Pansy és egészen könnyen belejött a francia lány alakításába.
– És előtte? A Roxforban nem láttalak soha. Hova jártál? – mutatott rá a villájával Ginny.
– A Beauxbâtons-ba, természetesen. Csak idén jöttem Londonba.
– Francia vagy? – csodálkozott Ron.
– Oui, chéri! – mosolygott rá kedvesen.
– Nagyon kedves lány, tényleg, majd megismeritek – bólogatott buzgón Harry és megfogta a lány kezét, Ginny egy gyilkos pillantást küldött felé ekkor, amit nem tudott hova tenni magában. – És mi a tervetek estére?
– Megnézzük a várost, lehet, beülünk valahova – magyarázta Ron két falat között. – Ti nem jöttök velünk?
– Áh, én korán kelek holnap, edzésem van még reggel a meccs előtt. Sophie?
– Maradok veled, nem szeretnék a barátaid terhére lenni.
– Ugyan, gyere velünk! Kicsit kikapcsolódunk, az ír sörök világhírűek – paskolta meg a vállát Ron.
– Ki’agyom, ne ’aragudjatok, szeretnék ’Arryvel lenni – visszakozott a lány.
Vacsora után mindannyian felmentek a szobáikba. Harry az ágyon olvasgatott, mosolyogva nézett a fürdőből kilépő Pansyre, akin már nem volt paróka és csak egy törölköző volt rátekerve.
– Így sokkal szebb vagy – nézett rá ábrándosan és magához húzta a lányt. Ekkor halkan kopogtattak az ajtón.
– Harry, Ron vagyok, beengedsz?
Riadtan összenéztek és Pansy gyorsan a hajára csavarta a törölközőt, a helyére pedig felkapta Harry ágyon heverő fürdőköpenyét. A fiú résnyire nyitotta az ajtót és kinézett.
– Szia, Ron, mi járatban?
– Csak meg akartam kérdezni, hogy biztos nem jöttök-e – vonta meg a vállát a hideg fogadtatást látva.
– Ne haragudj, de nem hiszem, aludnom kell…
– És Sophie?
Harry kinyitotta az ajtót, Pansy a karosszékben ült és a Prófétát olvasgatta.
– ’Ello, Ronald! – dugta ki a fejét a lap mögül.
– Biztos nem akarsz velünk jönni?
– Biztos, én is fáradt vagyok – legyintett és visszabújt az újság mögé.
– Rendben, akkor a meccs előtt találkozunk. Sziasztok – intett és elment.
Harry becsukta az ajtót és nekidőlt.
– Ez meleg volt – szusszantotta. Pansy kacéran ránézett, letette az újságot és a fiú elé lépett, a karjait a nyaka köré fonta. Harrynek eszébe ötlött az egyetlen francia mondat, amit hiba nélkül el tudott mondani. – Voulez vous coucher avec moi?
– Oui, chéri, tout de suit!*
Harry izgatottan állt az öltözőben, ez volt az első komolyabb meccse. Örült, hogy a csapatban tudhatja a volt csapatkapitányát, Olivert.
– Izgulsz, Harry?
– Hát, nem vagyok nyugodt – nézett a fiúra nevetve.
– Csinos a barátnőd. Valamiért ismerős…
– Jártál Franciaországban? – nézett rá kíváncsian Harry.
– Nem, persze hülyeség, de azért mégis. Van ilyen – vonta meg a vállát Oliver és az órájára nézett. – Menjünk.
A stadion tele volt, igaz nem akkora szabású meccs volt, mint a világkupa, de a sok ember meglepte Harryt. Örömmel rúgta el magát a földől, amikor meghallotta a közvetítő hangját, hogy: „… ééééés Potter!” A mérkőzés nagyon szoros volt, csak úgy röpködtek a gólok mindkét csapat karikájába, Wood igazán kitett magáért, amit tudott, azt kivédett. A terelők kegyetlenül csapkodták a gurkókat, néha csak pár centire kerülték el egy-egy testrészét. Aztán végül meglátta a cikeszt a díszpáholy előtt megcsillanni. Előredőlt és gyorsan repülni kezdett felé, fél szemmel érzékelte, hogy az ír fogó is szorosan követi, de az utolsó pillanatban sikerült előle elkapni a parányi szárnyas labdát. A tömeg ujjongott, földöntúli boldogság öntötte el a szívét, hiszen megnyerte a csapatnak a meccset. A díszpáholy előtt lebegve bepillantott és meglátta a lelkesen tapsoló Pansyt. Amikor találkozott a tekintetük, a lány dobott neki egy puszit és büszkén fejet hajtott előtte.
Az öltözőben tomboltak, majdnem háromszáz ponttal nyertek, Harryt a vállukra vették és úgy ünnepeltek. A csapatkapitány, Dick pár elismerő szó után áttért arra, hogy ez még csak az eleje volt és még sok mérkőzés áll előttük, másnap délutánra még egy edzést is megbeszéltek indulás előttre, a következő úti cél Belgium volt.
Pansy izgatottan várt a fotósok között az öltöző előtt, amikor Harry kilépett a nyakába ugrott, a fiú pedig megpörgette és megcsókolta. Nem is tudatosult bennük a rengeteg fényképész és újságíró.
Este hatalmasat buliztak egy hamisíthatatlan ír pubban, literszámra itták a Guinness-t és a zöld környezetben Pansy remekül érezte magát.
– Csodás voltál, Harry Potter – suttogta neki elalvás előtt, aztán hamar mámoros álomba zuhantak.
IV.
Új-Zéland meseszerű volt, nagyon bánták, hogy itt is csak pár napot tölthettek. Már csak három mérkőzés volt a londoni nagy döntőig. A Pazar tájak, a kedves emberek és a gyönyörű óceán szentimentális hangulatba hozta őket. Az éjszakát az óceánparton töltötték a tiszta, csillagos ég alatt. Sem a víz, sem a levegő nem volt meleg, de fázni sem fáztak. Csendben csodálták a ritka állatokat és a gyönyörű, zöld fákat. Mézédes bort ittak és lédús gyümölcsöket ettek a homokban rakott tűz mellett. Harry úgy érezte, övé a világ, a csapat folyamatosan nyert, Pansy odaadó és kedves volt és a barátai is megszerették, igaz csak Sophie-ként ismerték. Jól esett neki a langyos kis szellő és a homok cirógatása, tökéletesnek érezte az életét. Lassan magához húzta a barátnőjét és óvatosan megcsókolta. A pár meghitt óra visszaröpítette őket a Szükség Szobájába és újra átélték az első alkalmat, amikor lefeküdtek egymással. Pansy pihegve feküdt Harry mellkasán, a fiú a hátát simogatta. A lány hasra fordult és a szemébe nézett. Harry fürkészte pár percig a lány arcát, aztán megfogta a tarkóját és a szájához húzta a fülét.
– Szeretlek – suttogta alig hallhatóan. Most először mondta ki és saját maga is meglepődött ezen.
– Én is szeretlek – bújt hozzá Pansy és hamarosan elaludtak.
Draco álmosan nézegette az újságot reggel a kávéja mellett. A szégyenérzet nem csökkent benne az estély óta, úgy érezte a lány megalázta őt és minden vágya volt bosszút állni rajta. A címlapon a Porpicy SC nyereség sorozata volt a téma, a mellékelt kép az öltözőből kilépő csapatot mutatta. Dühösen csapta le a prófétát, amikor meglátta rajta Harry vigyorgó képét, de pár perc fortyogás után kíváncsian visszapillantott az újságra. Valami megmozdult az agyában, nézte egy darabig a fiú nyakába ugró rövid hajú lányt. Ami megfogta a tekintetét, az a lány nyakán lévő parányi kígyó tetoválás volt. Ilyen csak a nagy múltú,mardekáros, aranyvérű családok tagjainak van, közülük is csak kevésnek, Draco a Roxfortban hat ilyen emberről tudott. Amikor a fotón Harry hátradöntötte a lányt, Draco döbbenten látta a Parkinsonokra jellemző hosszú, vékony orr formát és az arisztokratikus áll-vonalat. A düh akkor öntötte el végleg, amikor Pansy beletúrt a fiú hajába és megcsillant az ujján az a vékony ezüst gyűrű, amit szinte minden nap látott Draco az iskolaévek alatt. Tehetetlenül felordított és bevágta az újságot a sarokba. Idegesen járkál fel és alá a konyhában, egy terv kezdett körvonalazódni a fejében.
– Akkor meccs után találkozunk – vált el Pansytől Harry az öltöző előtt és egy sietős csókot nyomott a szájára.
– Sok szerencsét, mon amour! – intett vissza a lány, aztán elindult a díszpáholy felé.
Harry átvette a mezét és beszélgetett még pár szót a csapattársaival. Felnézett az órára a falon, még volt húsz percük a kezdésig.
– Felszaladok a díszpáholyba, megölelném még egyszer Sophie-t. Lehet? – kérdezte Dicket.
– De siess, mindjárt kezdünk!
Harry kettesével vette a fokokat, de amikor meglátta a páholy bejáratánál álló Crackot és Monstrót, lelassított és gyanakodva ment tovább.
– Ti mit kerestek itt?
A kér fiú csak bután heherészett.
– Eresszetek be! – csattant fel és meg is lepődött, amikor a két kolosszus arrébb állt. Kapkodva nyitott be, félt attól, ami ott várja. Draco a korlátnak dőlt és fölényesen nézett a padon kuporgó Pansyre.
– És befutott a meccs sztárja is – nevetett fel gúnyosan a fiú. – Na mi van, Potter? Meglepődtél, hogy itt látsz? Jöttem azért, ami jogosan engem illet… Remélem, tudod miről beszélek – intett a fejével Pansy felé.
– Draco, én nem vagyok a tulajdonod! – állt fel hirtelen a lány, de a fiú óriási pofonja a padlóra lökte.
– Malfoy! – üvöltött rá Harry és a farzsebéhez kapott, de abban már nem volt pálca, az az öltözőszekrényében pihent. – Takarodj innen, semmi közöd Pansyhez.
– De neked sem – biggyesztette le a száját a szőke fiú.
– Draco, hagyj engem békén – hüppögte a földön Pansy. – Kérlek, én nem tudok veled élni, képtelen vagyok rá.
– Senkit nem érdekel a hisztid, Cicus. Nyugodt lehetsz, én sem örülök, hogy te leszel a feleségem… Ez nem fakultatív – mondta flegmán a fiú.
– Malfoy, nem beszélhetsz vele így. Ő választott, nem akarja azt az életet, amit te biztosítanál neki. Engem választott… helyetted – nézett fel rá Harry, Pansy mellett guggolt és a vért itatta le a lány szája széléről a talárja ujjával.
– Nem figyelsz rám, Potty… mondom: ez nem választás kérdése. Ő az enyém. Úgyhogy, add vissza nekem – fonta karba a kezeit Draco.
– Én nem megyek veled vissza, megint elszöknék. Keress magadnak másik csicskást…
– Fogd be! Ebbe nincs beleszólási jogod. Potter menj csak vissza a csapatodhoz, mire vége a meccsnek, itt sem leszünk és elfelejtjük ezt a kis bakit. Nem akarok balhét – fintorodott el.
– Malfoy, egy undorító féreg vagy és nem hagyom, hogy tönkretedd Pansy életét – lépett hozzá közelebb Harry.
– Csak nem verekedni akarsz? Ugye tudod, hogy kitesznek a csapatból, ha elkésel… Miattad veszítenének meccset. Nyugodj meg, elleszek én a te kis francia barátnőddel – horkantott fel Draco és félvállról odavetette még Pansynek. – Tu as mienne, ma petite salope.
– Va te faire foutre! – toppantotta a lány szikrázó szemekkel.
– Écrase! C’est con pur toi… – legyintett Draco és egy gonosz vigyort küldött Pansy felé.
– T’es un espèce d’enculé!
– Merci beaucoup! – hajolt meg Draco.
– C’est chiant! – forgatta a szemeit idegesen Pansy.
Harry értetlenül nézte a francia szópárbajt, egy szót sem értett a veszekedésből, így nem is tudta megvédeni Pansy, viszont kezdett izgulni, hogy nem fog időben visszaérni a mérkőzés kezdésére. Már éppen próbált volna lépni valamit, amikor kicsapódott az ajtó és Oliver jött be rajta egy biztonsági-varázslóval az oldalán.
– Harry, már mindenhol kerestünk. A díszvendégek panaszt tettek, hogy nem engedik be őket a páholyba, látom problémád akadt. Eltávolítsuk a srácot?
– Kösz, Oliver, jó lenne – bólintotta szigorúan Harry, és mielőtt Draco bármit tehetett volna, a hatalmas férfi köteleket varázsolt elő és kivezette a páholyból. Crack és Monstro már elkábítva feküdt a lépcsőn.
– C’est la vie, mon lapin – intett neki pát Pansy undorodó kis fintorral az arcán.
– Tu es une vraie chipie…* – dörmögte az orra alatt Draco és még egy gyilkos pillantást küldött a lány felé.
Harry gyorsan megölelte Pansyt, aztán Oliverrel az oldalán visszasietett az öltözőbe.
Utolsó kommentek