Akinek készült az ajándék: Aryanna
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Némileg rendhagyó helyzetek, s talán egyesek szerint betegesnek is titulálható humor, durva nyelvezet
Tartalom: Rod és Bella lassanként a háztársai idegeire mászik folytonos szerelmi csatározásaikkal. Mardekárosságukhoz híven, Lucius vezetésével kieszelnek egy tervet, amivel egyszer és mindenkorra pontot tehetnek az ügy végére. Azonban nem minden úgy sül el, ahogy a szőke várta volna, s a másik kettővel ő maga is a Szükség Szobájában ragad. A kijutás pillanatáig sok mindent kell elviselnie…
Ötlet: Lucius, Rod és Bellatrix beszorulnak a Szükség Szobájába, Bella kiborul, mert Rod állandóan a baromságaival zaklatja, Lucius pedig próbál diplomatikus maradni. Rod a végére egy rosszul elsült átok miatt elájul, Lucius és Bella pedig magukra maradnak.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Szükség szobát bont
Bella és Rod. Már megint ők, még mindig ők és folyton ők. Se veled, se nélküled, frusztrált kapcsolatirányítási harc. Civakodás, átkozódás, csábítási kísérletek, fennhéjázó viták, őrjöngő sikítozás. Nagyjából ezen hanghatások sokasága kísérte végig a Mardekár klubhelyiség mindennapjait, ami szépen lassan kezdte megtépázni még a sokat bíró és megélt társaság idegeit is. A mardekárosokra azonban nem jellemző a megpróbáltatások tétlen tűrése - legalábbis nem hosszú távon -, ezért aztán cseppet sem csoda, hogy egy újabb Rodolfus-Bellatrix fülhasogató epizód után terveket kezdtek kovácsolni.
A kandallónál ülő hetedévesek sötéten összepillantottak, mikor Macnair kénytelen volt ingerülten arrébb rántani a fejét Bella egy dühös, célt tévesztett átka elől. A mindig határozott Lucius elegánsan hátradőlt a foteljában, s hírnevéhez méltóan vontatottan megszólalt:
- Úgy vélem, épp itt az ideje, hogy a magunk módszereivel bírjuk őket változásra.
Társai rábólintottak.
- Bármi is a terved, állok elébe – mondta Macnair, gyilkos pillantást vetve a fúriaként tomboló Bellára és annak ideggörcseit előidéző Rodra. – Ennél minden csak jobb lehet.
Halk, egyetértő moraj támadt, mire Lucius fensőségesen elmosolyodott.
- Holnap az átváltoztatástanunk a hetediken lesz, ami kapóra jön a számunkra. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ezek ketten hasonlóan tépik majd egymást, így könnyedén, számottevő ellenkezés nélkül zárhatjuk el őket.
- A Szükség Szobája? – érdeklődött Rosier némileg előrébb dőlve.
Lucius mosolya gonosszá vált.
- Pontosan. Kis változtatással. Kizárólag akkor hagyhatják el a szobát, ha végre dűlőre jutnak egymással. Nem érdekel, hogy az ágyban végzik-e, vagy ájultra átkozza az egyik a másikat, de végre döntsék el, melyikük az erősebb és ki irányít. Akkor vége szakad ennek az őrjöngő adok-kapoknak.
- Kiváló terv – biccentett Walden, a szőke pedig csak kihívóan felvonta a szemöldökét, mintha csak azt kérdezte volna, hogy csaknem hét év után a zsenialitása még meglepő a számukra? – Ha szükséges, magam lököm be őket – pillantott a kérdéses páros felé, s a többiek tekintete is követte az irányt, mogorva, rosszindulatú, várakozásteljes csillogással telve.
OoLRBoO
A másnap nem hozott változást a mardekáros társaság számára, Lestrange és Black nem bírt magával. Bájitaltanon hogy, hogy nem, Rodolfus főzete felrobbant, mellyel egy időben Bella hátborzongató vihogása csendült, mint a dolog előidézője. Lucius gerincén végigfutott a hideg, s mivel gyűlölte ezt az érzést, meglehetősen várta már a harmadik órájukat, mikor is véghez vihetik az elképzeléseit.
A megvalósításig húsz pontnyi veszteséget szenvedett el a páros miatt a házuk, ezért mogorvaságuk minden határon túlment. Mikor az átváltoztatástan után Lucius biccentett a már tökéletesen bűvkörébe került és a jelenlegi tervbe is beszervezett Narcissának, hogy fogjon hozzá elvonni nővére figyelmét addig, míg kikéri a számukra megfelelő szobát a kérdéses falszakasz előtt háromszor elsétálva, Macnair, Monstro és a többiek a közelbe somfordáltak Rodolfusszal.
- Tökéletes – morogta Lucius, mikor benyitott a megjelenő ajtón, hogy leellenőrizze, azt kapta-e, amit kért. Pálcája elegáns lendítésével már a folyamat közben hozzáadta a kijárat ismételt feltárulásának feltételeit, melyet idő előtt senki nem lesz képes megtörni. A Szükség Szobája igen hatásos, hasznos és egyedi mágikus eszköz volt.
Félreállt az ajtó mellé, s egy intéssel jelezte a tervben résztvevő emberei számára, hogy itt az idő. Narcissa bűbájos mosollyal köszönt el testvérétől, arrébb táncolva, mígnem Bella szembekerült a Macnair által terelgetett Rodolfusszal. Azonnal kezdte felfújni magát, míg a fiú ellenben elvigyorodott. A kitörni készülő eredményt azonban már egyikük sem várta meg. A két nagydarab, üresfejű melák, nevezetesen Crak és Monstro odapattantak, s nem túl finoman, de célravezetően bependerítették a két felet a megnyílt szobába.
Bella visongott, szidalmakat fröcsögött, míg a helyzetet túlontúl élvező és közelről figyelni vágyó Lucius hirtelen ráébredt, hogy ezzel bizony hibát követett el. A dühöngő fúria valahogyan sikerrel megragadta a hozzá közelebb lévő karját, hogy szabaduljon bebörtönzésétől, s az erre nem számító szőkét is eredményesen magával rántotta. Hiába, Monstróék testi erő tekintetében dózeroló hatásúak voltak.
Mielőtt bárki felfoghatta volna az odakint lévők közül mi történt, vagy vezetőjük akár kiadhatott volna magából egy figyelmeztető nyikkanást, a Szükség Szobájának ajtaja döngve becsapódott mögöttük. Az előkészített varázslat a helyére került, a kijárat körvonalai elhalványultak, Bella felkiáltott, Rod pislogott, Lucius pedig egy felvont szemöldökkel nyugtázta, hogy ez a fordulat bizony egyáltalán nem volt benne a tervben.
Néma, vészterhes csend szállt a helyiségre, a bennrekedt trió tagjai mint holmi instant szoborcsoport álltak meg mozdulataik közben. A legyek zümmögése mellett szinte hallani lehetett agykerekeik csikorgását is, annyira próbáltak rájönni, innen hogyan tovább. Eme nagy és békés idillt Bellatrix törte meg, mikor őszintén és némileg egyszerű módon összegezte a helyzetet:
- A kurva életbe! – jelentette ki szofisztikáltan. Majd az ajtóra vágta magát, pontosabban a téglafalnak azon helyére, ahol az imént még a bejáratot vélte látni, és kegyetlen mód elkezdte püfölni az amúgy is kopottas vakolatot. – Hogy rohadjatok meg mind! – rikácsolta denevéreket is kiütő magas frekvencián. – Ha egyszer innen kijutok, mindegyikőtöket megkereslek! – Hogy fenyegetésének nyomatékot adjon, minden egyes szó után rá is vert a falra.
- Oké, most próbáld meg a fejeddel is, az keményebb – szúrta közbe Lucius konstruktív javaslatát. Bella csak egy menj-az-anyádba nézéssel honorálta a szőke jelenlétét, majd körbenézett, hogy felmérje, mégis miként juthatnának ki.
A szoba meg kell hagyni, furcsa berendezéssel bírt. Egyrészt úgy festett, mint egy jóféle párbajterem, bunkerekkel, felhasználható, átalakítható tárgyakkal, másrészt a túloldala egy kényelmes, pazar hálóra hajazott, hatalmas ággyal, s összességében semmi olyasmivel, ami kiutat biztosíthatna a számára. Egy lemondó sóhajjal ült hát le a földre, erősen igyekezve, hogy tehetetlenségében ne kezdjen el toporzékolni. Egyelőre.
Aztán lassan kezdett tudatosulni benne, hogy Luciuson kívül más is tartózkodik a helyiségben, zavaró mód egyazon levegőt szívva velük. Oldalra sandított, csak hogy meglássa az ágy előtt ácsorgó, hatalmas, idült vigyorral rendelkező Rodolfust, akit szemmel láthatólag meglehetősen boldoggá tett a dolgok eképpen történő alakulása.
A fiú észlelve, hogy övé a figyelme, leült, majd hátravetette magát a matracon, kihívó pillantással meredve rá onnan.
- Na gyere, cica! – invitálta.
Bella egy borzalmas fintorral, csúnya káromkodással és a földről való felpattanással reagált.
- Cica neked a jó nénikéd, Lestrange! – rikoltotta.
Rod egyik kezével a füléhez kapott.
- Igazad van, a hangod kevéssé hasonlít dorombolásra.
Lucius unottan megforgatta a szemeit, letelepedett a kandallótól nem messze álló kényelmes kanapéra, onnan figyelve tovább az eseményeket. Pár pillanattal később rövid koncentrálást követően a mellette lévő faragott asztalon megjelent a kívánt vörösbor és pohár, amit kitöltve, élvezettel kortyolt bele. Egy kis idegnyugtató sosem árt, még egy Malfoynak sem. Előbb-utóbb a két észlény is ráébred, hogy legalább a szobát irányíthatják, még ha a kijutás titkát nála jobban nem is ismerte senki. Mivel tökéletesen tisztában volt vele, hogy mi a szabadulása feltétele, s ha rá akar segíteni annak gyorsaságára, asszisztálnia kell az eseményekhez, elhúzta a száját. Soha jobbat, mint belefolyni Bella és Rod eszement játszmáiba.
Nemcsak a szőke unta a macsó Rodolfust, hanem Bella is, nem kicsit. Hogy ennek jelét is adja, felkapta a hozzá legközelebb eső tárgyat, ami történetesen egy kisasztalon álló éjjeli lámpa volt, és mérgében a fiú felé hajította. El is találta vele.
- Au! – kapott a homlokához Rod. – Te megvesztél? Ez fáj!
- Szinte hallom, ahogy kongott – fűzött ismét egy magvas kommentárt az eseményekhez Lucius. Ezen tette meggondolatlanságnak bizonyult, mivel Bellatrixnak eszébe juttatta, hogy még egy fő van a szobában, akivel kiabálhat.
- Te se sokat segítesz, te barom! Csak tespedsz itt is a kanapén, pedig velünk együtt fogsz megrohadni, ha nem jutunk ki innen!
Lucius fensőséges reakció gyanánt csak feljebb vonta egyik szemöldökét, és horkantott egyet. Ugyan hogy jön a kócos kis Black ahhoz, hogy ordibáljon vele? Ezzel egy időben Rod felettébb megunta, hogy szíve makrancos hölgyének figyelmét nem osztatlanul ő kapja. Fel is ült az ágyon, és csábos pillantásokat kezdett el küldözgetni a helyiség másik végébe, egyenesen Bella felé.
- Valami élvezetesebbel is elüthetnénk az időnket, ha már így összekerültünk – morogta szerinte roppantul szexuális és izgató hangon. – Másként is le lehetne vezetni a felesleges energiáidat, Bella, nem kizárólag kiütős játékkal.
Rodolfus ezek után szemmel is jól láthatóan elmerült fantáziájának tisztátalan tengerében, és elhomályosodott tekintettel meredt maga elé. Ebben a pillanatban a Szükség Szobája is mozgolódásba kezdett. A rideg falakra élénk színű selyemkendők kerültek, a kőpadló vastag perzsaszőnyeggé módosult, az asztalok pedig vízipipákká és füstölőkké. Lucius kényelmes kanapéja is átvedlett egy babzsákfotellé, a szintesés azonban nem múlt el következmények nélkül… A kezében tartott pohárban lévő bor ugyanis élénk illatú masszázsolaj lett, ami még önmagában nem halálos méreg, ellenben rá merészelt cseppenni a mardekáros arisztokratikus kézfejére. Ez a történés már önmagában vért kívánt!
Mindezt megfejelte az, hogy Bellatrix ismét keresztülvisított az univerzumon, mikor észrevette, hogy bársonytalárja holmi narancssárga, buggyos nadrággá, tüllökké és éppen a mellét eltakaró, de csilingelő szutykokkal bőségesen telerakott hastáncruhává alakult.
Rodolfus élvezettel legeltette jól elvégzett, kemény munkája gyümölcsén a szemét.
- Meghalsz – hörögte a lány, előkaparva a fátylak kazlából a pálcáját.
Lucius menten érdeklődőbbnek tűnt.
- Na végre – morogta. Máris megcsillant a kijutás lehetősége. Azt egy percig sem hitte, hogy a felsrófolt Rod ér majd el eredményt, így nem túl szívderítő módon Bellában volt minden reménye. Azt a fúriát – jelenleg háremhölgyet -, ha gyilkolászásról volt szó, nem kellett félteni.
Már útjára is indult az átok, alighanem kasztrálási célzattal, mikor a Black lány vérengző és nem túl szívderítő gondolatai kezdtek a Szükség Szobája arculatán is kiütközni. Eltűntek a színes bodrok és fátylak, szőnyegek és füstölők, hogy helyüket sötét, kopár, fáklyákkal megvilágított falak, láncok, bilincsek, s megannyi kínzóeszköz vegye át. Lucius a puha babzsákfoteljából valami fából készült hordón ücsörgött immár – ami erősen nyomta a minőséghez szokott fenekét – a falnál, míg Rodolfus bilincsre verve árcsorgott korábbi helyén, bambán pislogva, siratva háremes vágyálma elvesztét. Bella sem volt már nőies, valamiféle fekete csuklyás, nyitott hóhéröltözékben feszített, az alatt láncos, bőrős megjelenéssel, láthatóan roppant elégedetten a dolgok alakulásával.
- Háhá! – visított diadalmasan a lány, magába fogadva a környezetét. Tőle pár lépésre korbácsok, szorítógyűrűk, izzó vasak kérették magukat. – Kínzókamra. Tökéletes – eresztett meg egy roppant csúnya mosolyt a falhoz láncolt Rod felé, aki időközben talárját és ingét is elvesztette.
Úgy tűnt, a fejét azonban nem, mert néhány pillanattal később, miután felmérte helyzetét, szeme felcsillant, s újult érdeklődéssel nézegette a nem enyhén domina hatást keltett Bellatrixot.
- Jól van édes, én ebben is benne vagyok, ha te ilyen keményen szereted – jegyezte meg mély hangon.
Egy pillanatra, mintha ezen kilátásra Bella is megingott volna. Sötét szemei a korbácsra, s a kikötözött fiúra villantak. Mindeközben Lucius diszkréten, öklendező hangot adott ki magából. Micsoda megpróbáltatásokon megy keresztül! Ha végig kell néznie ennek a kettőnek a szado-mazóját, azt sosem fogja kiheverni, s ne csodálkozzon rajta senki, amennyiben még nagyobb lelkesedéssel nyújtja majd a kezét a Sötét Jegyért.
Ahogy ezen mélázott, őszőkesége kezdte érezni, hogy valami nem stimmel. Furcsa égett szag csapta meg az orrát, közvetlen közelről. Beazonosítva az irányt felsandított, mikor is aranyvére egy pillanatra megállt az ereiben. Fölötte a falon fáklya lobogott, melynek tüzében mágikus szikrák pattogtak, s közülük az egyik az ő gyönyörű haját perzselgette. Csak a méltósága megőrzésének érdekében tartózkodott a felháborodott kiáltástól, ahogy felpattant ültéből és megtette a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megszüntesse a vészt.
Ebből aztán elege volt! Az egésznek nem így kellett volna történnie! Belláék kezdenek rá is veszélyesekké válni, amit nem engedhet! Dühösen villanó szürke szemekkel fordult a kettőshöz, majd a következő pillanatban már a pálcája szikrázott fel a haja helyett. Rodolfus megemelkedett, és az egyik kínzásra szolgáló nyújtópadon kötött ki, a korábbi helyzetéhez képest hasonlóan leszíjazva, ám vigyorogva nyugtázta, hogy mégiscsak állt be valamiféle változás is. Pár másodperccel később Bella nyögve landolt rajta, kezével és lábával kikötözve.
- Hm, máris jobb – nyalta meg a száját, ahogy a hosszú fekete tincsek köréjük terültek.
- Kuss legyen, Rod! – tört ki a lány sziszegve, szabadulni vágyásában erősen feszegetve kötelékét.
- Épp ideje, hogy elrendezzétek az ügyeiteket – szólalt fel Lucius rendíthetetlenül állva, kivont pálcával. – Ha csak ilyen módon megy, hát akkor így.
Bellatrix roppant csúnya tekintetet vetett rá, majd kétségbeesett, vágyódó pillantást a fal azon szakaszára, ahol az egész őrület elején még a szoba ajtaja volt. Lucius kezdett egyetérteni azzal, hogy nem ártana megerősítenie bennük a szabadulási vágyat, ugyanis ha nem igyekeznek, a végén ő maga nyírja ki valamelyiküket – gondolta sötéten, finom mozdulattal megtapogatva a megpörkölődött hajtincsét.
Mindeközben botor módon felügyelet nélkül hagyták garázdálkodni a rajta fetrengő lánnyal nagyon is elégedett Rodolfust. Így történhetett, hogy a Szükség Szobája újfent változni kezdett, átalakulva egy szexuálisan felajzott, nem túl okos, ám annál kezdeményezőbb kedvű tizenhét éves fiú következő fantáziaképévé. Lucius felsóhajtott, s magában megállapította, hogy soha többé nem teszi be a lábát ebbe a folyton változó, gyűlöletes helyiségbe, főként nem, ha gyengeelméjűekkel van körbevéve.
Mire Lucius fásultan ismét a párosra nézett, azok egy hatalmas, kerek, vízágyra hajazó matracon feküdtek, ezúttal selyemszalaggal az érdekesnek tűnő támlához kikötve. Belláról eltűnt a csuklyás köpeny, domina felszerelése pedig csipkévé avanzsált. A fények sejtelmes, vöröslő párába vonták a szobát, magas támlájú székek, masszázsasztalok, hatalmas kád, bódító illatok. Ezen felül minden szexuális pózra alkalmas terület mellett segédeszközök sokasága várakozott. Igazán változatos formában, a létező mindenféle érdeklődést kielégítve.
- Bordély? – vonta fel szemöldökét a szőke, a meglehetősen virgoncan vigyorgó Rodra pillantva.
Az csak perverzen méregette a felháborodottnak és dühösnek rémlő Bellát – amely érzelmeinek vélhetően hamarosan magas frekvencián szóban is hangot ad –, s aprót biccentett válaszul. Míg a lány hevesen kitépte magát béklyójából és rikácsolni kezdett, addig Lucius végigsétált a szexuális segédletek tárát szemrevételezve a szobában. Korbácsok, nyakörv, masszázsolajok, különféle síkosítók – illat, íz –, kisebb-nagyobb, ide-oda dugható tárgyak. Egyes eszközöket élből kihagyta, másokat kíváncsian meg is érintett.
- Hm… vajon rá tudnám venni Narcissát? – mélázott, ha talált valami felbolygatót és kedvére valót.
Ekkor felnézett a mélázásából, mivel az ágy felől csetepaté valamint a szokottnál is furcsább hangok szűrődtek. Rodolfus már térdelt, jelenleg az ágy mellett álló Bellától érkező szidalmak áradatában. A lány éppen meglökte, mire az a szerencsétlen hátraesett és nekilátott pattogni a meglehetősen instabil matracon. Nagyjából háromszor ismételte a mutatványt, az ágy szélére sodródva, majd utoljára felreppenve kecsesen, nyögve elterült Bella lába előtt a padlón.
Most, hogy Lucius fél füllel ismét rájuk figyelt, kihallott pár mondatfoszlányt. Bellatrix vehemensen bizonygatta az újfent hoppon maradt Lestrange-nek, hogy ki mindenkivel, és hol mindenhol csinálni inkább, mint vele és így.
- Hamarabb művelném egy temetőben a Nagyúr lába előtt, mint veled!
Ahogy ezeket a szavakat kimondta, kicsúszott a lába alól a parketta, és porhanyós földdé változott. Az ágy és minden más ismét szublimálni kezdett, és méretes sírkövek és keresztek bújtak elő a semmiből. Rod nagy szerencséjére semmi más, a szoba szabályai szerint csak eszközök és helyszínek voltak megjeleníthetőek. Hála Merlinnek, gondolta magában Rodolfus, megborzongva a sötét mágus gondolatára.
Lucius is borzongott legbelül, de legfőképp saját kínján, hogy azzal a két ökörrel kellett töltenie a fél napját. Ráadásul úgy tűnt, nem ők a legélesebb kések a fiókban, hisz még mindig nem jöttek rá, miért voltak ott, és miként juthatnak ki. Megadó sóhajjal vette tudomásul, hogy újabban már egy sírkő szolgált ülőhelye gyanánt. Ami nemcsak hideg volt, de még piszkos is. Több, mint felháborító.
- Jól van, elég a gyereknapból, már kezdem ezt az egészet nagyon unni – mondta nemesi vontatottsággal, pálcáját egy kecses mozdulattal elővette, és a párosra szegezte. Nem ölheted meg őket, akkor sose jutsz ki – emlékeztette magát gondolatban. – Figyeljetek, szerencsétlenek. Addig innen ki nem kerülünk, amíg dűlőre nem viszitek egymással a kapcsolatotokat. Így vagy úgy. Szex vagy Mungo. Vagy egymás után a kettő. De határozzátok már el magatokat! – Azzal a szoba átalakításába fogott mentális síkon. Mivel ő maga volt az elsődleges megalkotója, a saját akarata többet nyomott a latba. A maga részét újra a kényelem jellemezte, egy kecses mozdulat kíséretében lehuppant kanapéjára, hogy onnan szemlélje az eseményeket. Tőle biztonságosan elkerítve tartózkodott immáron Bella és Rod, akik némi megszeppentséggel vizslatták a megjelenő térelválasztó rácsokat.
- A közveszélyes állatoknak rácson túl a helye – jegyezte meg Lucius. Ő majd borocskáját szürcsölgetve szépen kivárja kellemes távolságra, hogy miként alakulnak a dolgok.
A már tizenhét évesen komoly idegbajra hajazó némber eszmélt hamarabb, lassan csak eljutott tudatáig, miként szabadulhatna ki a szobából. Arcára ördögi mosoly, vagy inkább helyesebben vicsor ült ki. Mivel Bellatrix az elmúlt órákban igencsak igénybe vette hangszálait, azoktól már csak egy rekedtes, hörgésszerű csatakiáltásra futotta. Eme kellemetlenséggel nem sokat törődve újult erővel esett neki Rodnak. Szegény fiú azonban nem akarta bántani szíve szottyát, mégis hogy nézett volna az ki? Nem mintha túl sok esélye lett volna egy erősen feldúlt lélekállapotban lévő Bella ellen, de azért mégis… Az elv a fontos.
Így Rodolfus csak egy satnya kis kábító átokkal próbálkozott, tekintve, hogy félájult nővel is tető alá hozható még a szex. Sőt, talán Bellatrix esetében úgy még valamivel könnyebb és veszélytelenebb is. Azonban talán a nézőközönség miatt, talán Bella vérben forgó szemeinek látványától, még annál a nyomoronc kis Stupornál is elvétette a célzást. Az átok elsuhant a lány hosszú, éjfekete tincsei mellett, neki egyenesen a Lucius által kiválóan védett rácsoknak.
Az eredmény egyértelmű és egyúttal sajnálatos. A varázslat fényes piros szikrák kíséretében megcsusszant majd visszapattant, egyenesen a feladó irányába suhanva. Rod odáig még eljutott, hogy zavartan eltátsa a száját, hogy aztán pár pillanattal később búcsút mondjuk csekélyke mértékű tudatának. Elvágódását követően Luciusnak természetesen első dolga volt egy éles pillantással felmérni, hogy annak rendje és módja szerint, a Szüksége Szobája falán ismét feltűntek-e az ajtó körvonalai. Fel.
Ezek után csak szemforgatva a poharában kissé általa megmozgatott borára tekintett, figyelve színjátékát, miután minden jel szerint semmiféle egyéb szórakozással nem szolgálnak ma már a számára.
Furcsa mód, Bella sem tűnt egészen elégedettnek.
- Baszd meg, Rod. Hogy lehetsz ennyire béna? Még ezt a kis szórakozást is elveszed tőlem, hogy magam átkozzalak eszméletlenre!
A fiú nem válaszolt, hogy is tehette volna, legalább egy rövid időre nem érik ismételten inzultusok. A rács időközben vándorútra tért, aminek elzártságát elhagyva Bella fáradtan lehuppanhatott Lucius mellé a kanapéra. A szőke oldalasan rápillantott.
- Gratulálok, végre sikerült eldöntenetek, ki az irányító fél a kapcsolatotokban – mondta gúnyosan.
- Kapcsolat?! – horkantott Bellatrix.
- Nem is rituális körtánc a Tiltott Rengeteg közepén – vágott vissza Lucius. – Nem mondom, Narcissával nem az efféle játszmákat részesítjük előnyben, de ha titeket a kitörő szenvedély éltet – vont vállat elegánsan. – Ugye elvárhatjuk, hogy ezen túl a mi bevonásunk nélkül vezessétek le a feszültséget? – vonta fel a szemöldökét.
Bella szemei megvillantak.
- Ezért kaptuk az elzárást.
Lucius felhorkant.
- Miért, mit hittél? Mardekárosokhoz mardekáros módszer dukál. Most pedig, ha megbocsátasz – állt fel a fiú a kanapéról, tökéletesen eligazítva magán a talárját. – Ébreszd fel azt a marhát – bökött Rodra, aki immár egy puha szőnyegen terült el, s az egész szoba arculata egy pazarul berendezett hálóra emlékeztetett Lucius jóvoltából -, aztán ott az ágy, használjátok! Vezessétek be az eddigi helyett ezt a módszert és nem lesz gondunk az egymás mellett éléssel.
Már cseppet sem érdekelte Bella ismét felhangzó, bár ezúttal rekedtesebb szóáradata, ahogy nyugodtan – hátát pajzzsal védve, elvégre egy fúriának sosem fordítunk csak úgy hátat – kisétált a helyiségből, jó időre a fenébe kívánva az egészet. Mára elég olyan dologban volt része, amiről sosem fog majd mesélni a gyerekeinek.
Ha az a két eszement ott bent, valaha is eljut a házasságik, nem szükséges tippelnie ahhoz, hogy kitalálja, melyik fél hordja majd a nadrágot. Szegény Rod. Vajon jól áll neki a rakott szoknya?
Vége
Utolsó kommentek