Kinek készült: Jan Collie
Korhatár: nincs korhatár
Figyelmeztetés: sincsen
Leírás: „Ron és Hermione könyvhű (vagyis sztorihű) esküvője”– remélem, sikerült… :)
Kívánság: Ron és Hermione könyvhű (vagyis sztorihű) esküvője. Azt tudjuk, hogy Ron és Hermione 17-18 éves korukban kezdtek el együtt járni, majd később össze is házasodtak. Tegyük fel, hogy 5-6 év elteltével döntenek úgy, hogy összekötik az életüket. Ekkor játszódjon a novella, amely az esküvő előtti pillanatokat örökítse meg. Hogy vajon mit csinált az 'igen' előtt álló Hermione menyasszonyi ruhájában (lehet, vele volt Luna, Ginny, Fleur, vagy Mrs Weasley; hogy az író itt kiket vesz majd bele a jelenetbe, rá bízom), és hogyan viselkedett Ron egy másik szobában a ceremónia előtt (gondolom Harryvel, bátyjaival), milyen érzelmek kerítették hatalmukba őket, min gondolkodtak stb. Ezt szeretném a sztori központi témájának, de annak is örülnék, ha látnánk kicsit magából az esküvőből is. Mindenképp happy sztorit szeretnék, sok fluffal, romantikával, szép dolgokkal
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Szeretlek!
Ma egy csodálatos, könnyed tavaszi reggelt köszönthettetek az Odú lakói, aminek legjobban a mi egyetlen Hermionénk és Mrs Weasley-nk örült, ugyanis a fiatal ara és jövendőbeli anyósa az egész tegnapot végigsápítozták, siránkozták a szörnyű, tavaszi zuhék miatt, amitől természetesen még mindig tartottak. Hiszen mégis milyen esküvő az olyan, ahol minden csinos vendég elázik? Mert igen! Újra egy esküvő elé nézett a Weasley-család, ami bizony az utóbbi három hónapban már a második alkalom lesz.
- Drágáim, keljetek fel! – koppintott párat az ajtón az izgatott Mrs Weasley, mire Hermione szeme egy másodpercen belül kipattant. Szólni sem maradt ideje, az idős asszony már ment is tovább ébresztőt fújni.
- Ma férjhez megyek – sóhajtotta a barna hajú lány álmatagon a tényt, amire Ginny-nek csak egy kuncogás volt a felelete. – Te már fent vagy? – nézett le barátnőjére Hermione, és a vörös hajfürt megmozdult.
- Hogyne lennék! Ma lesz a legjobb barátnőm nagy napja. Hiszen még aludni sem bírtam! – válaszolt nevetve, majd felpattant és a kócos hajú Hermionét is felállásra késztette.
Eközben a másik szobában egy langaléta férfi ült az ágya végében összekuporodva, s előre-hátra hintázva. Előtte egy fekete hajú, szemüveges fiú, nevezetesen Harry Potter térdelt, és egyfolytában nyugtató szavakat kántált barátja felé. Mindhiába. A bolondnak tűnő vörös csak nem nyugodott.
- Mi lesz… mi lesz, ha az esküvő után nem kellek majd neki? – panaszolta félelmét.
- Ez nem fordulhat elő, Ron, ugyanis Hermione azon kevesek közé tartozik, akik tizenhárom éve elviselnek téged.
- De… de… - ellenkezett nem túl meggyőzően a vörös üstök.
- Ne izgulj, minden jól fog alakulni, ígérem! A feleséged szeretni fog téged az életed legvégéig.
Ron nem szólt semmit, még mindig nem hitt teljesen a barátjának, de észrevette, hogy felesleges ellenkezni, Harry nem hagyja magát meggyőzni a rosszabbik eshetőségről. Pedig ő, Ron biztos volt benne, hogy ez az esküvő csakis tragédiával végződhet. Az lehetetlen, hogy valami az ő életében is pozitívan alakuljon, főleg egy fontos eseménynél, mint ez a menyegző lesz.
- Készülődni kéne, nem? – szólt Harry, mire Ron kizökkent, és rémült pillantást vetett az ünneplőtalárja felé, ami még mindig a polcon lógta ki magát. – Édesanyád mindjárt beront, te pedig még mindig úgy ülsz az ágyon, mint egy elmeháborodott. – Harry úgy döntött, durvább módszerekkel próbálkozik, mert az láthatóan nem használt, hogy szép szavakkal hasson a barátjára.
- Én… azt hiszem… nem megyek – jelentette ki dadogva a vörös hajú, mire Harry égnek emelte a szemét.
- De jössz! És tudod, miért? Mert a menyasszonyod belehalna, ha most hagynád faképnél. Vagy neked már nem számít Hermione?
- De, hogyisne számítana? – vágta rá hirtelen határozottsággal. – Ettől még… félek.
Harry úgy döntött nem foglalkozik tovább ilyen butaságokkal, hanem részekben oldja meg a problémát.
- Rendben, elhiszem. Akkor kezdjük az elején. Fürödjél meg, ok? Azt mindig kell, és ettől még nem az esküvőre készülsz. – Ron elgondolkodva meredt Harryre, majd belátta, hogy igaza lehet, így felemelkedett, és elég nevetséges lopakodással bezárkózott a fürdőbe.
Eközben Hermione a másik szobában éppen az esküvői ruháját csodálta, aminek a látványával képtelen volt betelni.
- Ez meseszép, ugye? – kérdezte barátnőitől, hiszen időközben megérkezett Fleur és Luna is.
- Akárcsak te – vágta rá Ginny, mire Luna elgondolkodva meredt Hermionéra.
- Azért a hajaddal csinálsz majd valamit, ugye? – kérdezte csodálkozó szemekkel.
Hermione zavartan pislogott egyet, miközben beletúrt a loboncába.
- Persze. Kontyom lesz.
- Ah’minben é’hn fogok seg’híteni – kotyogott bele Fleur, mire Ginny megforgatta a szemeit. Még mindig nem sikerült megszeretnie a francia lányt.
- Miért nem talárban leszel? – kérdezte Luna váratlanul.
Hermione mosolyogva nézett a szőke hajú lányra.
- Mert én mugli vagyok, és nálunk ez a szokás – felelt, miközben a ruhagyártmányra mutatott, aztán csillogó szemekkel fordult vissza a hatalmas fehér anyagcafathoz.
- És Ronald miben lesz? – kérdezett megint Luna, mire Ginny ingerülten felelt, ugyanis kissé kezdte már unni a tétlenséget, és Luna érdektelen kérdéseit. Ő már dolgozni akart. Széppé varázsolni az egyébként is szépséges menyasszonyt, sminkelni, hajat készíteni, és sürögni-forogni.
- Talárban. Úgy döntöttünk ez egy vegyes esküvő lesz. Nem kényszeríthetjük rá a muglikra, a köntösöket, ahogy ők hívták, és így abban maradtunk, hogy mindenki azt vesz fel, amihez kedve van – adta meg a gyors feleletet a vőlegény húga, majd sürgetően nézett Hermionéra. – Kezdjünk készülődni, mert lekésed a saját napodat – mosolygott, mire Hermione bólintott.
*
- Ron, azonnal húzzál ki a mosdóból! – kiabált George, miközben teljes erővel püfölte az ajtót.
- Ezzel nem nyílik ki, hidd el nekem! – fogta meg öccse vállát Bill, majd ő is próbálkozott a megijedt vőlegénynél. – Ron, beszélhetnék veled? Csak mi ketten! – tette még hozzá, mire a kattant a zár.
- Marha jó, mit ne mondjak – bosszankodott a vörös hajú, most már csak féliker.
- Nyugi, tíz perc alatt kint lesz, rendben? – ígérkezett Bill, és bement a fürdőbe.
Ron a kád szélén csücsült összegörnyedve, és hót vörös fejjel. Bill még azt is látni vélte, hogy kék szemei ki lettek sírva. Ettől kicsit megijedt, hiszen még egy sírós nővel is vannak problémái, nemhogy egy bőgős pasival!
- Jól vagy, öcskös? – kérdezte bátortalanul.
- Úgy nézek ki, mint aki jól van? – replikázott amaz.
- Mi a baj? Félsz?
- Persze, hogy félek! Hermione el fog hagyni! Érzem, látom magam előtt, hogy majd egyedül öregszem meg a karosszékben, és azon fantáziálgatok, hogy negyven éve még ő is az ölemben ült. Én nem vagyok jó férj! Nem tudom, hogyan bízhat meg bennem Hermione… - Ronból csak úgy kicsusszant a bánat. Nem tudta megakadályozni, ennek így kellett lennie, muszáj volt végre napvilágot látnia az ügynek.
- Ez minden? – nyugodott meg a hosszú hajú Weasley fiú.
- Mintha ez nem lenne éppen elég – fintorgott a testvére, és értetlenül meredt az előtte guggoló férfira. –Te hogy tudtad végigcsinálni? – kérdezte egyszer csak.
- Könnyebben, mint te, tesó! Tudod, én izgatott voltam, hogy ezzel a csodálatos nővel köthetem össze az életemet, és végre csak az enyém lehet. Meg sem fordult a fejemben, hogy rettegjek, vagy magamat szidjam. – Ez hatott. Ron már nem remegett úgy, mint aki lázas, és a szemei is bizakodóbban csillogtak. Figyelj, Ron! Már régóta együtt vagytok Hermionéval, nem? Eddig is jól megvoltatok, és ez ezután sem fog változni rossz irányba, hidd el! A házasság az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Például anyáék sem választhatnak szét benneteket, ha egy szobában akartok aludni. Nem lenne sokkal lazább?
Ron nem szólalt meg, de a tekintete elmerengőn a távolba révedt.
- Hát itt vagy… - rontott be zihálva Hermione. Arca csalódottságot türközött, hiszen szíve mélyén tudta, hogy ez lesz. Ron megfutamodik a végénél, és ő majd egyedül marad. Persze ezek a kétségek egyre kezdtek szétoszlani, mikor Ron mosolyogva bevonta magát a szervezkedésbe, és még az öltönypróbát is vigyorogva viselte. Hermione kezdett megnyugodni, de szíve mélyén mégis érzett némi kétséget, és lám, nem hiába!
- Magatokra hagylak titeket. – És Bill már el is tűnt.
Ron ijedten nézett menyasszonyára, akinek az arcán csillogó könnycseppek csorogtak. Tétován felállt, hogy letörölje róla, de Hermione elhátrált.
- Megbeszéltük, hogyha gyors, akkor szólsz! Ha úgy érzed, hogy most volt elég, akkor leállítjuk az egészet – támadt neki szerelmének a bánatos lány. Soha életében nem érezte magát ennyire megalázottnak, hiszen szíve minden kicsi dobbanásával Ronért rajongott, mindent meg tett érte, csak egyetlen kikötése volt az egész esküvő hercehurcából, ami pedig annyi lett volna, hogy Ron szól, ha meggondolja magát.
- Nem gondoltam meg magam – mentegetőzött gyorsan. – Csak… idióta voltam. Megijedtem.
- Mitől, Ron? Mitől? Annyira rémisztő lenne velem egy élet? – sírta Hermoine, és ettől a mondattól Ronban elolvadt a jégtömb, ami a boldogságát tartotta fogva, és a mámorító érzés szétáradt a testében. Hát hogy is lehetett ilyen buta? Persze, hogy nem rémisztő, hiszen csak erre vágyott tizenéves kora óta. Ezzel a lánnyal lenni örökkön örökké.
Elnevette magát, és ettől Hermione sírása is abbamaradt. Értetlenül meredt vőlegényére.
- Sajnálom, szerelmem, de igen. Megijedtem, hogy mostantól egy ilyen tökéletes nőnek kell eleget tennem, és féltem, nem leszek elég jó neked. Szerinted ez nem rémisztő?
Hermione latolgatta a válaszát, majd lassan bólintott egyet.
- Sajnálom – suttogta alig hallhatóan.
- Mit? Hogy egy ökör voltam? Ne nevettess! – kuncogott Ron most már teljesen felszabadultan. Tudta, hogy ide Hermione kellett, egyedül ő tudta megnyugtatni, mint most is. – Szeretlek, ugye tudod? Minden marhaságom ellenére. És leghőbb vágyam az lenne, ha hozzám jönnél feleségül. – Azzal megcsókolta a lányt.
- De ettől még – szakította el magát szerelmétől Hermione –, ugye tudod, hogy nem felejtődött el semmi? Mérhetetlenül dühös vagyok rád, Ronald Weasley, amiért nem szóltál! Ha Harry nem mondja el, sosem tudom meg?
- Dehogyisnem, szívem! Első dolgom lett volna közölni veled az esküvő után, ne aggódj! – nyugtatgatta jövendőbelijét a vörös üstökű, miközben hálát adott az égnek, hogy nem tud olvasni a gondolataiban, és nem tudja, mekkorát füllentett. – Akkor? Házasodunk? – tette fel a kérdést, mire Hermione mosolyogva kivonult a fürdőből.
- Egy órád van hátra, ha igazán kellek neked – kiáltotta a lány, mikor már nem látták egymást, aztán folytatta a készülődést.
*
- Az ég szerelmére, Vicotrie (így hívják Fleur és Bill lányát, nem?), mit műveltél? Minden olyan, mint egy nagy, habos-babos babatorta – sápítozott Ginny, miközben szétnézett az esküvő színhelyén. Hatalmas masnik voltak mindenütt, rózsaszín, pink, ciklámen virágok díszelegtek a lila terítőkön, és ugyanilyen konfettik lógtak a sátor közepéből is, bepókhálózva a helyiséget.
- Nekem így tetszik – felelt nénikéjének a csodálatos kislány, miközben anyját kereste, aki a mennyasszony kíséretében épp kitette lábát az udvarra.
- Hát ez csodaszép, Ginny, a te műved?! – ámuldozott Hermione, pedig neki nem szabadna még látnia semmit.
- Ami azt illeti… nem – felelt, és Victorie-ra/e nézett.
Pár percig még hálálkodtak, csodálkoztak egymásnak, amit aztán Ginny unt meg szokásához híven.
- Mindjárt kezdődik, te pedig itt lézengesz, Hermione! Megfog látni a vőlegény, figyeld meg! – jósolta meg Ginny a vészt, aztán betessékelte őt az ajtón, egyenesen fel a szobába. Az első vendégek közben megérkeztek, és egyre csak gyűlögettek a kertbe. Mrs Weasley már teljes extázisba esett, és jelenleg mindenki körül sürgött és forgott, mint egy búgócsiga.
Hermione bezárkózott a biztonságos szobába, ahol csak Ginny volt vele. Ron ugyanígy tett két ajtóval odébb, ott azonban Harry volt bent bajtársával.
- Fél óra és kezdődik – szólt Harry az órájára pillantva. – Emlékszem, mikor az enyém volt, Ginny megállás nélkül próbált bejutni hozzám. Nem tudta megállni, hogy csak akkor találkozzunk, mikor szabad.
- Mert őrületesen akaratos, és kedvtelően szabályszegő az a lány – felelt Ron, miközben a talárjában nézegette magát. A szép kékesfekete köpeny tökéletesen állt neki, de mégsem akarta magán tartani hosszú ideig, ugyanis a szmoking, ami alatta volt, sokkal jobban elnyerte a tetszését. Elmondása szerint egy férfiisten volt benne.
- Az tény, de én így szeretem – vágta rá Harry.
- Aha… és arra emlékszel, mikor először csókolóztam Hermionéval? – terelte a témát számára élvezetesebb vizekre Ron.
- Hogyne emlékeznék! A csata kellős közepén jött rátok az ötperc – nevetgélt Harry, miközben előkotort egy illatos parfümöt, amivel mindkettőjüket befújta.
- És arra, amikor megkértem a kezét?
- Ron, ha hiszed, ha nem, mindenre fogok emlékezni, hiszen szinte az összes fontos eseményeteknél ott voltam. De most már… itt az idő, haver! Készen állsz?
- Teljesen – bólintott Ron magabiztosan, és kiléptek az ajtón.
- Ginny, én megőrülök ettől! Még mennyi idő?
- Kettővel kevesebb, mint az előbb, tehát már csak huszonnyolc perc.
- Vajon Ron még él? Mármint… tudod, milyen… lehet, hogy levetette magát az emeletről.
- Kétlem, ugyanis akkor a vendégsereg közé pottyanna, és azok meg lennének oly kedvesek, hogy szólnának – mondott ellen Ginny, miközben a rózsaszín koszorúslány ruhájában forgott a tükör előtt. – Figyu! Én mégiscsak a tanú leszek, nem vehetnék fel valami kevésbé intenzív színű göncöt? Mondjuk… feketét, esetleg fehéret?
Hermione válasza egy lesújtó pillantással volt, miközben feltápászkodott, hogy kilásson az ablakon.
- Nem ér leskelődni! És különben is tönkre teszed a kontyod! – húzta vissza barátnőjét Ginny, mire Hermione bosszúsan megrázta a fejét.
- Oké! Akkor… jól nézek ki? Szerinted tetszeni fogok neki? – Ginny alaposan végigmustrálta Hermionét. Megvizsgálta a fehér magas sarkúját, abroncsos, csipkés szoknyáját, aminek az oldalán egy nagy masni ékeskedett, az enyhén dekoltált felsőrészt, ami éppen csak sejtette a mellett, a szív alakú ezüstmedált, ami három éve – az eljegyzés óta – a lány nyakában lógott, a lelógó csiga tincseket, a halványlilára kikent szemhéjakat, amik tökéletesen passzoltak a csillogó szájfényhez, és a kontyba rendezett barna hajat. Nem talált semmi kivetnivalót, egyszerűen úgy volt tökéletes barátnője, ahogy állt.
- Bizton állítom, hogy nem csak neki fogsz tetszeni – kuncogott Ginny, aztán leültek az ágy szélére, és elmélkedni kezdtek.
Lassan telt az idő az Odú ezen szobájában, de végül itt is eljött a pillanat. Hermione remegő kezekkel, lábakkal szaladt le a lépcsőn, és rá kellett jönnie, hogy ez bizony túl gyors volt, ugyanis a zene még nem ért ahhoz a részhez, amikor neki indulnia kell. Ginny nevetgélve ért mellé, és nyugtatóan barátnője karjába csimpaszkodott.
- Ne siess ennyire, tuti elvesz – kacsintgatott a vörös hajú, mire barátnője kétkedően rápillantott.
Aztán megszólalt a dallam, és Hermione kilépkedett az udvarra. Egyszerre minden szem rászegeződött. Az eddig sorfalat álló koszorúslányok most szépen lassan csatlakoztak Ginnyhez, és libasorban követték a férjhez készülő nőt.
Ron a pap előtt várta szerelmét, és amikor megpillantotta minden kétsége tovaszállt. El sem tudta képzelni, mi volt ez a reggeli közjáték.
- Köszöntelek benneteket – mosolygott a lelkész, aki Harryt és Ginnyt is összeadta. Hermione remegő szájjal mosolygott, ám Ron csakis jövendőbeli felesége arcát fürkészte.
- Azért gyűltünk ma itt össze… - és ezzel kezdetét vette a szertartás. Az összes anya, nő, kislány a végletekig meghatódott, és bizony még Ginny is hullajtott pár könnycseppet, mikor a fiatalok kimondták a boldogító igent.
- És most halljuk a beszédeket! Ronald!
Harry úgy adta oda a kis cetlit barátjának, mint a filmekben szokták, és Ron lámpalázasan elvette. Nos, ettől még mindig rettegett, bármennyire is volt végtelenül boldog.
- Hermione, drága szerelmem! Szívem régóta érted dobog, és nagyon örülök, hogy akkor éjjel igent mondtál nekem a kérdésemre, miszerint leszel-e a feleségem – Ron megakadt a begyakorolt beszéde közben, mikor hallotta maga mögött a kuncogásokat. Érezte ő, hogy ez a szöveg nem az igazi, de azért mégsem gondolta ennyire szánalmasnak.
Hermione kivette a cetlit a kezéből, és kedvesen odatátogta neki: - Magadtól!
Ron feszélyezve nézte a „közönséget”, majd bólintott egyet, és bizonyított.
- Szeretlek! Bármi mást mondhatnék, ezernyi szép… nyálas, csöpögős beszédet, egyik sem fejezné ki azt, amit most belül érzek. A gyengédséget, nyugalmat, békességet, boldogságot… Nem tudom neked elmondani, Hermione, hogy mit látok minden percben, mikor rád nézek, vagy milyen csilingelő dallamot hallok, ha hozzám szólsz. Egyszerű szó, sok-sok banalitással, de mégis ezt tudja kifejezni, ami most bennem kavarog; szeretlek!
És ezzel, a mindig ügyetlen, szerencsétlen Ron megkapta élete legáhítottabb kincsét, akivel aztán örök boldogságban forrhattak össze.
- Ezennel férj és feleségnek nyilvánítom önöket – zengte a pap, mire egy hangos „Na végre!” kiáltás hangzott Ginnytől, és mindenki kacagásban tört ki.
Ezután viszont megrekedtek a feljegyzések, ami Hermione és Ron életéről szóltak, és csak annyit tudunk, mint ami minden mesében megtörténik, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak.”
Vége
Utolsó kommentek