Akinek készült az ajándék: Lizzie
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Perselus Piton december 25.-én három oda nem illő dolgot is talál a pincéjében, Dumbledore pedig tesz róla, hogy ez a Karácsony igazán emlékezetes legyen...
Az ötlet: Dumbledore-Piton humoros történetet szeretnék, mikor is kedvenc professzorunkat karácsonyi meglepetéssel várja december 25 reggele a legkedvesebb igazgatótól a világon. Természetesen nem szerelmi szálra gondolok, csak a tipikusan Piton bosszantó, mégis mulatságos sztorira.

 
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
 
Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
 
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
 
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
 
A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyénként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
 
A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálnuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
 
Jó olvasást!

Karácsonyi kirándulás

Perselus Piton számára ez a nap is ugyanúgy indult, mint a többi.
A nap ugyanúgy sütött be a kis pinceablakon, az ágy végébe tett és precízen összehajtogatott fekete ruhadarabok is centiméterre pontosan ott voltak, mint minden reggel. Minden tökéletesen rendben volt.

Egyetlen dolgot kivéve. Jobban mondva hármat, ha nagyon pontosak akarunk lenni.
Piton olyan gyorsan ült fel az ágyában, hogy jóformán még meglepődni sem volt ideje a szerencsétlen *kneazle-nek, aki a mellkasán trónolt, egy rózsaszín szalagra kötött, csillagokkal díszített borítékkal a nyakában. A macskaszerű teremtmény a nagy lendülettől egy briliáns akrobatikus mutatvány kíséretében nagyot nyekkent a szoba padlóján, és közel hat másodpercig nem adta jelét annak, hogy még mindig az élők világát gazdagítja. Mármint a kneazle-ek világát.

A fekete hajú férfi a meglepetéstől még mindig kicsit kábán körbenézett, újabb furcsaságok után kutatva. Gyanakvása nem volt alaptalan, ugyanis az ágya mellett megtalált másik két – a fekete és szürke környezettől teljesen elütő – dolgot.
Piton szörnyülködve meredt a rózsaszín és a piros, gyönyörűen díszített dobozokra, utóbbi leginkább az oldalát díszítő Griffendél-oroszlán rajzzal vívta ki a férfi nemtetszését.

Piton lehunyta a szemét, és magában a megnyugtató szavakat kezdte mondogatni: élő halál eszenciája, veritaserum, Felix Felicis, százfűlé-főzet, Amortentia...
A fekete hajú férfi szemei hirtelen felpattantak, és riadtan pillantottak a dobozokra. Semmi kétség nem volt: ezek az “ajándékok” teljesen megzavarták az elméjét. Máskülönben nem egy szerelmi bájital jutott volna eszébe a rengeteg, halálosabbnál halálosabb, saját kezűleg kifejlesztett méreg helyett.

Még néhány másodperc kellett, míg valamicskét magához tért; ezután felpattant, és messziről elkerülve a színes dobozokat, fel s alá kezdett járkálni a szobában. Egy mardekáros, felnőtt férfi nem viselkedik így – döntötte el végül, és arcán elszántság tükröződött. Micsoda viselkedés ez! Hiszen ezek csak dobozok.
Minden bátor gondolat ellenére, mikor Piton rászánta magát, s közelebb ment az ajándékokhoz, pálcáját a kezében tartotta, s óvatos lépései elárulták, hogy fel van készülve a legrosszabbra. Piton lenézett a pálcát tartó kezére: enyhén remegett.

A férfi ennek láttán dühösen felkiáltott. Nem, rajta nem foghat ki néhány veszélyes ajándék! Egy lendületes mozdulattal felkapta a Griffendél-oroszlán díszítésű dobozt, letépte róla a papírt, majd minden erejét összeszedve felnyitotta annak fedelét.
Piton eltátotta a száját, majd belenyúlt a dobozba, és kezébe vett... két könyvet. Na meg egy smaragdzöld tintával íródott levelet. Piton nem sokáig vacillált, melyiket nézze meg előbb. A két könyvet óvatosan a földre helyezte, egy pillantást sem vetve annak címeire, és a pergamenre írt sorokat kezdte olvasni.

Tisztelt Piton Professzor Úr!

Bár a rengeteg sérelem, amit mindketten elszenvedtünk, nem elfelejthető, mégis úgy gondoltam, hogy legalább ezen a napon próbáljunk meg elsiklani felettük, hiszen a Karácsony a szeretet ünnepe.

Piton meglepődve a falon lógó naptárra tekintett. December 25, karácsony reggele. Ha eddig nem értette, mit keres a szobájában az a három oda nem illő dolog, most rájött. Még egy ünnep, aminek semmi, de semmi értelme.

Ezért én, Ron és Hermione úgy döntöttünk, meglepjük önt valami aprósággal. Hermione ragaszkodott hozzá, hogy egy könyvnek örülne a legjobban, Ron pedig azt tanácsolta, karácsonyi ajándékként küldjünk önnek egy kötelet, amivel felkötheti magát a fúriafűzre. Mivel én minkét barátommal mélységesen egyetértettem, s e mellett nekem is voltak ötleteim, egy alternatív megoldást választottunk. Ezért van az, hogy a dobozban két könyv is helyet kapott. Az egyik, amely az én személyes ötletem volt, a nők élbűvöléséről szól, s azért választottam éppen ezt, mert úgy vettem észre, szerelmi élete nem túl virágzó. Mindazonáltal azt remélem, a könyv Önnek is segít majd hű és szerető társat találni, akárcsak nekem.

Piton nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy dühöngjön (a nevetés még csak szóba sem jöhetett). Kicsit kábán vette kézbe az első könyvet, melynek borítóját rózsaszín betűk díszítették: Tizenkét bombabiztos módszer boszorkányok élbűvölésére. Piton összeszűkített szemekkel méregette a kötetet, végül hosszú megfontolás után úgy vélte, nem hajítja ki rögtön, inkább ráteszi majd a tűzre, ha ennek a rémálomnak vége. Visszatért a levél olvasásához.

A második könyv pedig nem másról, mint a pedagógia rejtelmeiről szól. Mindhárman őszintén reméljük, elősegíti Önt ahhoz, hogy nagyobb népszerűségre tegyen szert a diákok körében, s mindenkivel megszerettesse remek tantárgyát.
De ez nem minden; van még valami a dobozban, ami nagyon jól fog jönni abban az esetben, ha a könyvek nem válnának be. Nem szeretném elrontani a meglepetést, így nem árulok el semmit.
Végezetül pedig szeretnék kellemes karácsonyt kívánni, magam és barátaim nevében is.

Üdvözlettel: Harry Potter

Piton összepréselte ajkait, és úgy meredt az előtte lévő két könyvre. Nem tudta, hogy Potter elméje sérült meg visszafordíthatatlanul, vagy ez az egész egy ízetlen tréfa, amit azért találtak ki, hogy őt, a Roxfort legfélelmetesebb és legszigorúbb tanarát bosszantsák. Bár ha őszinte akart lenni, akkor őrül az előbbiben reménykedett.
Bármelyik is volt a nyerő, a dobozban még volt valami, amit feltétlenül meg kellett nézzen. Na nem mintha Piton szerette volna az ajándékokat. Só se róla, gyűlölte az ajándékokat – legalább is ezt mondogatta magának, s mindent megtett, hogy ezt teljes mértékben el is higgye. Csupáncsak azért akarta megnézni a dobozt, mert ő sosem végzett félmunkát.

Így hát, nem törődve elméje azon felével, mely óvatosságra intette, a dobozba nyújt, és kivette belőle a rejtelmes meglepetést.
Igen, most már biztos, hogy Potter elméje nem károsodott meg... jobban mondva csak annyira van megkárosodva, mint eddig. Másképp nem jut eszébe egy kötelet tenni az ajándékos dobozba.
Morgolódva arrébb dobta a nehéz kötelet – valószínűleg egy hajókötél volt, és a vasmacskát elfelejtették róla levenni, mert az akasztófára szánt kötéltől nem visít föl semelyik kneazle, mikor az a fejükre esik.

A szegény állat, a sajnálatos baleset következtében kissé szédelegve dörgölőzött Piton lábszárához, aki a gesztus láttán azt sem tudta, merre meneküljön. Végül óvatosan, félve a macskatámadástól, leoldozta a levelet a kneazle nyakáról. Nem kellett beleolvasson, hogy tudja, kitől van – anyja macskakaparását egyből felismerte. Fintorogva bontotta szét a levelet, szinte ismerve annak tartalmát.

Drága, egyetlen kisfiam, Pers!
Annyira sajnálom, hogy nem lehetek veled Karácsony napján, ezért kárpótlásul, figyelembe véve azt is, hogy mostanában milyen egyedül vagy, vettem neked egy kis kneazle-t, hogy legyen társaságod. Kislány, és a Cuki névre hallgat. Hát nem elbűvölő, Pers?
Na, nem is szaporítom tovább a szót. Szeretnék nagyon boldog Karácsonyt kívánni neked, kisfiam. Vigyázz Cukira, és etesd meg minden nap kétszer. Sok gondoskodást és törődést igényel.
Ölel szerető anyád, Eileen Prince

Piton egy ügyes mozdulattal kis labdácskát csinált levélből, és kosárjátékosokat megszégyenítő pontossággal a kandallóba dobta.
Az anyja mindig csak arra volt jó, hogy megnehezítse az életét. „Egyél rendesen, Pers, mert sovány vagy!... Moss hajat többször, kisfiam!... ne használj annyi sötét varázslatot, drágaságom!” Brrr... Piton beleborzongott a régi, szörnyű emlékekbe. Most pedig ez a dög. Ráadásul milyen név az, hogy Cuki? Egy kneazle-nak... Kezdett beletörődni, hogy sosem fogja megérteni az anyját.

Órájára pillantott, mely fél nyolcat mutatott. Idegesítette a tudat, hogy az a hasztalan karácsonyi ajándékbontogatás ennyi időt elrabol a napjából. Már rég a bájitallaborban lett volna a helye.
Szerencsére már csak egy doboz volt hátra. Ha siet, nem kell teljesen felrúgnia megszokott napirendét.

A rózsaszín-lila csomagolópapír egyértelműen Dumbledore-ra utalt. Ha hívő lett volna, Piton most elkezdett volna imádkozni, hogy ezúttal valami értelmes legyen a dobozban – de mivel nem volt hívő, így minden előkészület nélkül vágott neki a kicsomagolásnak. Mikor letépte a papírt, és kivette a dobozból az ajándékot, dühösen tapasztalta, hogy az még egy dobozba van csomagolva. Néhány ugyanilyen művelet elvégzése után még mindig nem látta a lényeget, Dumbledore ugyanis nagyon vicces kedvében lehetett, mikor ajándékot csomagolt. Végül rengeteg doboznyitogatás árán az utolsó dobozhoz ért, ami alig volt nagyobb egy diónál, benne pedig csupán csak egy cetli állt, rajta az igazgató jellegzetes kézírásával.

Gyere ki a nappaliba!

Piton suhogó talárral vágtatott ki a nappalijába, amely most tele volt aggatva különböző díszekkel, a kandallón zoknik csüngtek, s a kényelmes karosszékben egy igen fura fazon, fehér hajjal és szakállal, mikulássapkával és piros talárban épp egy tasak citromos italport bontogatott.

- Dumbledore! - Piton éles hangja pengeként hasította ketté a hatalmas csöndet. - Mégis... mit művelt a lakosztályommal? És mire volt jó az a cél nélküli ajándékbontogatás?

Dumbledore felpattant, és vidám hangon felkiáltott. - Boldog karácsonyt, Perselus! - Majd tekintete a Piton mögött ácsorgó kneazle-re ugrott, és szeme felcsillant. - Nahát, neked kiscicád van?

- Az nem cica, hanem kneazle, és nem az enyém – vetette oda a férfi zárkózottan. Elég jól ismerte már Dumbledore-t ahhoz, hogy tudja, az igazgató mindent megtesz majd a napja megkeserítéséért. Neki pedig igazán nem volt kedve ehhez az egész hercehurcához. Fárasztó, idegtépő és legfőképp nevetséges dolognak tartotta, hogy Dumbledore itt ugrabugrál előtte, és azt a dögöt simogatja, ami furcsamód még mindig életben van, holott annyiszor alkalma lett volna meghalni.

- Nos, Perselus, ideje, hogy átadjam az ajándékodat – mosolygott az igazgató, és egyik kezében a kis állattal, másikban egy borítékkal Piton elé lépett. - Bontsd ki, gyerünk. Nagyon, de nagyon fogsz neki örülni.

A férfi feltépte a borítékot, és két hosszúkás, színes pergamendarabot talált benne, amiről fogalma sem volt, mire való.

- Ez mi? - kérdezte gyanakodva, és meglengette az igazgató szeme előtt a papírdarabokat. Pitonnak már csak ilyen gyanakvó napja volt... hiszen ki tudja, mi minden támadhat rá egy „ártalmatlan” ajándékból.

Dumbledore arckifejezése olyan volt, mintha most nyerte volna meg a hatoslottó főnyereményét. Boldogan mosolyogva közelebb hajolt a fekete hajú férfihoz, és úgy tett, mintha nagy titokba avatná be. - Két buszjegy.

Mivel Pitont ez a semmitmondó szó nem hozta közelebb a megoldáshoz, türelmetlen tekintettel Dumbledore-ra nézett.
- Magyarázat!

- A muglik ilyen buszjeggyel közlekednek – újságolta a fehér hajú varázsló felvillanyozva. - Nem tudom, hogy miképp oldják meg, de fantasztikus találmány. Látod, hogy a muglik néha még nagyobb csodákat tesznek, mint a varázslók.

Piton az utolsó mondatot figyelmen kívül hagyta.
- És mire kell nekünk... buszjegy?
- Természetesen arra, hogy tegyünk egy világ körüli túrát! - kiáltott fel Dumbledore lelkesen. -

Az a nő az újságosbódéban azt mondta, ezzel bárhova eljuthatunk.
- Világ körüli... micsoda? - Piton idegesen keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt. - Honnan gondolta, hogy én belemegyek egy ilyen eszement ötletbe?
- Ugyan, Perselus, időtlen idők óta nem szórakoztál. Elmegyünk, és jól fogjuk érezni magunkat. És képzeld, találtam egy fedőnevet is az expedíciónknak: buszjegy. - Dumbledore olyan elégedetten mosolygott, mintha csak azt jelentette volna ki, hogy megtalálta az élet forrását.

- Márpedig én nem megyek sehova! - makacsolta meg magát a fekete hajú férfi. Őt aztán nem fogja senki ilyen nevetséges dologba belerángatni.
Hogy végül miként beszélte rá az igazgató Perselust a világ körüli túrára, az maradjon titok. Legyen elég annyi, tíz perccel később már mindketten (jobban mondva mindhárman, ha Cukit is beleszámoljuk) indulásra készen álltak.
- Csak előre!

A buszjegyen szereplő London szócska vezette őket a mugli fővárosba. Piton igazán kitűnt a tömegből furcsa öltözékével és a kezében tartott Cukival, de még így is jelentéktelen szürke egérkének bizonyult Dumbledore piros mikulásöltözéke, hosszú hófehér szakálla és gyerekesen kíváncsi viselkedése mellett.
Fél óra mászkálás és városnézés után sem jöttek rá, hogy kell használni a buszjegyet, s ez Pitont felettébb idegesítette.

- Hát valószínűleg egy buszt kell keresnünk, ha már buszjegyről van szó - mondta mogorván.
- Remek ötlet, Perselus, igazán remek ötlet. Akkor keressünk egy buszt!
Így ismét öt perc semmittevés következett. Dumbledore kisgyermeki rácsodálkozással nézte az épületeket, a kirakatokat, s az elektronikai termékeket, Piton pedig meg volt győződve róla, hogy mindezt az ő bosszantása érdekében teszi.

Az igazgató most egy nagy, piros és mozgó valamit vett észre az utca túloldalán.
- Nézd, egy busz! - Kiáltására sok értetlenkedő tekintet fordult feléjük, de Dumbledore nem Dumbledore lett volna, ha ezzel kicsit is törődik. - Gyere, Perselus, szálljunk fel.
Az idős varázsló szinte ugrándozott, amíg elérte a buszt, mely szerencsére megállt az egyik megállóban, a buszon pedig, látva, hogy az emberek valamit csinálnak a buszjegyekkel azokban a furcsa dobozokban, az egyik hajhálót viselő öregasszonyhoz fordult.
- Elnézését kérem, kedves hölgyem, hogy megzavarom Önt csodás utazásában, de segítségre van szükségem. Lenne szíves felvilágosítani? - látva az asszony kerekre tágult szemeit, hozzátette. - Azt szeretném tudni, mit kell csinálni ezekkel a... - Dumbledore előkapta a két féltve őrzött pergamendarabot. - … buszjegyekkel?

Hosszas magyarázás és mutogatás után Dumbledore két kilyukasztott buszjeggyel a kezében ült a busz egyik ülésén, és Pitonnak magyarázta lelkesen, milyen csodálatos ez a világ körüli túra.
Bármilyen csodálatos is volt az utazás, alig fel óra múlva, a végállomásnál a buszsofőr kitessékelte őket, és pont egy jégpálya előtt szálltak le, ami a Karácsonyi ünnep alkalmából egész nap várta a látogatókat.

Dumbledore, ki tudja, honnan, de egy percen belül szerzett két korcsolyát, és bár Piton hevesen tiltakozott, a korcsolyázást semmiképp nem úszhatta meg.
Néhány botlás és még több esés után Piton már egész „profi” korcsolyázónak számított, és bár teljesen nevetségesnek tartotta a korcsolyázást, összeszorított fogakkal rótta a köröket a tükörsima jégen. Egy mardekáros nem nyafog - mondogatta magának, és a világért sem vallotta volna be, hogy tulajdonképpen nem is olyan szörnyű ez a „világ körüli túra”.

Még Cuki, a cuki kneazle is jól érezte magát, nagyokat csúszkált a jégen, s néha Piton lábába harapott, ezzel jelezve, hogy nem kíván több időt a hideg és balesetveszélyes jégen tölteni.

Egy óra múlva kifulladva, Dumbledore esetében kipirosodva (úgy látszott, Piton egy vámpír-őstől örökölte hófehér, sápadt bőrét) álltak a jégpálya mellett.

- Míg korcsolyáztunk, kitaláltam valami nagyon klasszat. Mit szólnál hozzá, ha most elmennénk vásárolni? - Azzal Dumledore, választ sem várva, elindult az egyik irányba.

Két óra vásárlás után Piton két sárga, egy piros, egy zöld és egy lila inggel, két szívecskés alsónadrággal, egy cowboycsizmával és egy mikulássapkával is gazdagodott, utóbbit Dumbledore húzta a fejére, jutalmul, amiért ilyen jól tűrte a plázákban való nézelődést.

Ezután következett egy McDonald's, ahol Dumbledore kólát és sajtburgert rendelt, egy állatkert, ahol az előbb említett igazgató megállapította, hogy Perselus Piton kísértetiesen hasonlít egyik névrokonára, a három méteres pitonra. A London Eye és egy egyiptomi múzeum után, ahol gyönyörű mumifikált hullákat csodálhattak meg, Piton már nem tudta számon tartani világ körüli útjuk állomásait.

De a legfélelmetesebbre emlékezett – nem az állatkertre, ahol vérengző fenevadakat látott, és nem is az elvarázsolt kastélyra a vidámparkból, ahol másodpercenként váratlan meglepetés tárult a szemük elé, hanem egy olyan helyre, ami minden rémálmában szerepelt, s egy olyan helyre, ahova soha nem akart bemenni: a fodrászatba.

Dumbledore ide is berángatta. Hiába hisztizett, ordított, morgolódott vagy duzzogott, mint egy négy éves. A fodrászatban aztán beültették egy székbe, megmosták a haját, ami feltehetően még sosem volt ilyen tiszta, és ollót meg fésűt ragadtak.

Miután Piton hevesen rázta a fejét a dús frizura láttán, nemet mondott a punk külsőre és ellenezte a zöld és narancssárga hajfestéket, a sakktáblafrizurát és az afro-frizurát is (ami egész jól mutatott volna, ha frizura mellé bőrfeketítést is kér), a fodrász végképp feladta, és olyan egyszerű hajat vágott, amilyet csak tudott. Na nem kell rögtön arra gondolni, hogy drága bájitaltanárunk kopasz lett. Azt már az elején elvetették, mert Piton látta lelki szemei előtt, hogy mit szólna Voldemort a konkurenciához. Inkább egy teljesen átlagos, félhosszú hajat vágott, és utána elégedetten szemlélte az eredményt.

- Na, Perselus, jól nézek ki? - Dumbledore hangjára hátrafordult, és megütközve nézte az igazgató új frizuráját. Ezzel a megjelenéssel inkább egy kislányhoz hasonlított, mint egy Merlin-díjat nyert varázslóhoz. A hófehér haja két hajfonatba volt fogva, és mindkettő végén egy-egy piros szalag díszelgett.

Így hát Piton gúnyos mosolyra húzta a száját, és megpróbálta türtőztetni magát, hogy ki ne törjön belőle a nevetés. Egyfelől nem akart a fodrászat kellős közepén röhögőgörcsöt kapni, másfelől pedig nem tett volna jót egy ilyen megnyilvánulás a szigorú és mogorva bájital-tanár image-ének.

- Ennyire jól mutat az új frizurám, Perselus? Te sem panaszkodhatsz. - Dumbledore körbejárta Pitont, és minden oldalról jó alaposan megnézte. - Ha erről az oldalról nézlek, úgy nézel ki, mint James Potter, ha pedig a másikról, akkor Sirius Blackre hasonlítasz leginkább. Nekik is így állt a hajuk, ha az emlékezetem nem csal.

Piton megpördült a tengelye körül, és szörnyülködve meredt saját tükörképére. Albus Dumbledore-nak ezúttal igaza volt: kísértetiesen hasonlított a fent említettekre.

- Nem lehet, hogy valamilyen szinten rokonok vagytok?

Dumledore jót kuncogott Piton arckifejezésén.

- Ez egyáltalán nem mulatságos – mordult fel a férfi.

- Lásd be, Perselus, hogy ez tényleg vicces. Piton, Potter, Piton, Potter...

- Elég! Inkább menjünk haza.

- De hát még hiányzik valami a világ körüli útról! Nem buliztunk.

Piton elfintorodott. - Ezt komolyan gondolja, Dumbledore? Nem volt még elég a karácsonyi „szórakozásból”?

De Dumbledore csak megrázta a fejét, miközben copfjai ide-oda ugráltak.
Piton vonakodva követte az igazgatót, aki öt perces gyaloglás után megállt egy épület előtt, amelyből hangos disco-zene szűrődött ki.

Két feketébe öltözött ember állt a bejáratnál, félelmet keltő külsővel.

- Talán ők is a rokonaid? - kuncogott Dumbledore, és elvegyült a tömegben.

Piton kétségbeesetten nézett körbe. Fogalma sem volt róla, mit szokás csinálni egy ilyen helyen, s ha tudta volna, valószínűleg akkor sem akart volna itt ücsörögni... vagy csinálni, amit kell.
Végül talált egy helyet, ahol viszonylag nyugodtan elüldögélhetett: a bárpultot. Igaz, jól kigondolta, hogy oda leül és rendel valami nagyon erőset... de ahhoz először át kellett jutni a tömegen, ami nagy feladatot jelentett. Néhányan nekimentek, mások pedig azt hitték, táncpartnerre lelhetnek benne. Piton viszont menekült mindenféle olyan elfoglaltság elől, amihez nem értett. Ehhez tatozott többek között a tánc, a szórakozás és a kedves viselkedés.

Mikor szerencsésen megérkezett a bárpulthoz, rendelt egy whiskyt, közben pedig fél szemmel a mellette ülő nőre pillantott. Magas volt, csinos, sötét haja szabadon omlott vállára, s nem utolsó sorban gyönyörű volt. Igen, ezt még Perselus Piton, az örök remete is elismerte. Visszafordította figyelmét a whiskyje fejé, de minidig arra eszmélt, hogy a nőt bámulja. Az, mikor észrevette az őt leső férfitekintetet, megszólalt?

- Elnézést, de engem bámul ilyen meredten?

Pitonhoz pár másodperces késéssel jutott el, hogy hozzá beszélnek. Kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de a tervezett „Nem” szócska helyett egészen mást mondott:

- Meghívhatom egy italra?

A nő gúnyosan végigmérte őt, majd kis híján felnevetett. - Ki maga? Valami temetkezési vállalkozó?

- Nem – válaszolt mogorván. Még hogy temetkezési vállalkozó! Ilyet sem feltételeztek róla eddig.

- Pedig ezzel a szereléssel vagy temetkezési vállalkozó, vagy őrült drogos.

Mielőtt még Piton kitalálhatta volna, mi az, hogy drogos, a nőnek már rég hűlt helye volt.
Piton dühösen fordult vissza poharához, és egy hajtásra kiitta, majd intett a pult mögött álló csaposnak, hogy kér még egyet. Hiába, sosem fogja megérteni a nőket.

Mikor késő este, kissé illuminált állapotban Dumbledore-ba kapaszkodva, Cukival a karjában hazakerült, már csak egyetlen tennivalója volt erre a napra: eldönteni, hogy a hajókötél-féle megoldást válassza, vagy inkább elolvassa a könyvet, melyek címe: Tizenkét bombabiztos módszer boszorkányok elbűvöléséré.


Vége


* Kneazle – más néven murmánc (Legendás állatok és megfigyeléseik című könyv). A kneazle-t, ezt a macskaszerű kisbestiát Nagy-Britanniában tenyésztették ki. A kneazle bundája foltos, pettyes vagy tarka, füle feltűnően nagy, farka az oroszlánéhoz hasonló. Okos, önálló, esetenként eléggé agresszív állat, de ha megkedvel egy boszorkányt vagy varázslót, remek házi kedvenccé válik. Különleges képességei, hogy felismeri az alattomos, gyanús embereket, és biztos ösztönnel hazavezeti eltévedt gazdáját. Keresztezhető a macskával. Csak engedéllyel tartható, mivel külseje elég szokatlan ahhoz, hogy felkelthesse a muglik figyelmét.