Ajándékozott: Brumbal
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Topher egy kétbalkezes, ám szeretreméltó griffendéles diák, aki egyik nap találkozik egy nem mindennapi beszélgetőpartnerrel... A cím jelentése olvasható a novellában. (a végén Topher ezt ajánlja névnek)
Kívánság: A történet a (távoli) jövőben játszódjon. Egy saját szereplő (pl. Roxfortban) összefut Rowling egyik szereplőjének szellemével. Kérek némi magyarázatot a megboldogult halálának körülményeire, és - ha nem egyértelmű - arra, hogy miért félt a haláltól. A szellemmel találkozó egyén napját/hetét/évét/életét befolyásolja ez a találkozás. Lehet komikus vagy egészen komor hangvételű.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

The Burdened One

– ÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Puff, puff, puff, puff, puff, BAMM!

– Hahaha!

– Mi van, Strife, megint nem néztél a lábad elé?

– Jaj, ugye nincs baja?

– Bamba!

– …már meg se lepődök…

– Tudod, Topher, a lépcsőn nem árt figyelni…

Christopher Strife kisöpörte a haját a szeméből, és vigyorogva fölnézett. Éppen a lehető legesetlenebb pózban feküdt a lépcső legalján, miután szerencsésen legurult róla. Szemeiben vidámság csillogott, ahogy lassan feltápászkodott. Most végzett a hatodik évével a Roxfortban, bár nem egy tantárgyból rezgett a léc, hogy átengedik-e. Előtte gyerekkori barátja, Emily Fair állt, fejét rosszallóan csóválva. Mivel Emily félvér volt, tudta, hogy boszorkány, és bár Topher csak tizenegy éves korában jött rá varázsló-létére, már kiskorukban összebarátkoztak. Emily alacsony, rövid, barna hajú lány volt, szikrázó zöld szemekkel. Bár legnagyobb bánatukra nem egy házba kerültek, barátságuk nem szakadt meg az évek folyamán.

– Topher, hol a ládád? – kérdezte meg Emily hirtelen.

– Ööö… hoppá…

– Azt ne mondd, hogy…

Topher szégyenlősen lesütötte a szemeit, bár arcáról nem tűnt el vigyora.

– Esküszöm, Topher, egyszer elhagyod a fejedet is. Képes lettél volna hazamenni a ládád nélkül, mi?! Mi lenne velem nélküled?

– Szétesnék – vigyorgott Topher.

– Az biztos. Na, futás vissza a klubhelyiségbe a ládádért!

– Igenis! – tisztelgett Topher – Foglalsz nekem olyan semmik által húzott valamit, ugye?

– Fiákereknek hívják őket! Jut eszembe, Felis hol van?

– Még nem jött ide? Akkor futás közben megkeresem… Ki tudja, talán látom a Vén Settenkedőt is!

– Milyen kísértetnév már ez… Vén Settenkedő... szerintem nem is létezik, csak kitalálták… Még sosem láttuk…

– Azért, mert settenkedik! Na én mentem! Foglalj olyan bigyót!

– FIÁKER!

Topher a lány kiáltását már csak fél füllel hallotta, ugyanis már azon a lépcsőn rohant felfelé, amin nem sokkal korábban lebukfencezett.

Felis Malfoy az ősi Malfoy család utolsó sarja volt. Kisebbfajta botrányt okozott, hogy a Mardekár helyett a Griffendélbe osztotta őt a Süveg, így gyakorlatilag mindkét ház kiutálta, a másik kettő meg az ősei miatt. Még szerencse, hogy Topher is griffendéles, és ráadásul mindig mindenkivel barátkozni akar, így lassan a Malfoy fiút elfogadta a saját háza, és mivel Emilyvel is hamar megtalálta a közös hangot, a Hollóhát is megbékélt a fiúval.

Topher villámgyorsan rohant végig a folyosókon. A szembejövő emberek nevettek rajta, hisz tudták milyen szétszórt, kétbalkezes és feledékeny. Ráadásul sem a tanulásban nem állt az élen, se a kviddicsben nem volt jó. Azonban úgy tűnt, a magas termet, a vállig érő ébenfekete haj, a sötétkék szempár, az enyhén barna bőr és az arcán állandóan jelen lévő vigyor elég volt hozzá, hogy népszerű legyen a lányok körében, vidámsága, életkedve, és az, hogy mindig mindenhez volt valami hozzáfűznivalója, pedig a fiúk szimpátiáját is kivívta. A tanárokét már kevésbé…

Az egyik teremből pufogást hallott, így megállt. Lassan elővette a pálcáját, majd hangtalanul benyitott. A látványtól rosszallóan összeszűkült a szeme, és végrehajtotta az egyetlen varázslatot, ami nonverbálisan tökéletesen ment neki: a lefegyverző bűbájt. A teremben lévő hetedéves mardekáros kezéből kiröppent a pálca. Dühösen körülnézett a tettest keresve, majd mikor szembesült azzal, hogy Topher kezében pálca van, csak lángoló szemekkel nézett rá.

– Ejnye, Nott – rázta meg a fejét Topher. – Nem tanítottak meg téged, hogy ne bántsd a kisebbeket?

– Mocskos sárvérű…

– Én is szeretlek – vigyorgott Topher.

Ezzel a másik pálcája felé sétált, felvette azt, és visszaadta tulajdonosának, mire Nott egy utolsó fenyegető szemvillanással kiment a szobából, Topher meg a másik jelenlévő felé fordult.

– Minden oké, Felis?

A legifjabb Malfoy tizenhat évéhez képest alacsony volt, de a jellemző Malfoy-jegyeket örökölte. Szürke szemei voltak, és hosszú, derékig érő tejfölszőke haját összefogta. Bár sápadt bőre volt, mindehhez babaarc is társult, ami persze a lányok egyik kedvencévé tette. Most a földről tápászkodott fel, kissé megtépázott talárban.

– Persze… - motyogta.

– Ne hazudj.

– Kibírom. Volt már rosszabb is, te is tudod. Azért… köszönöm.

– Nincs mit, szöszi. Siess, Emily foglal nekünk olyan… izét.

– Fiákert?

– Azt-azt. Siess, nekem mennem kell, mert fennhagytam a ládámat.

Felis felsóhajtott.

– Miért nem vagyok meglepve?

– Én nem tudom… – nézett „ártatlanul” Topher.

– Na siess, segítek Emilynek fiákert foglalni.

– Oké!

Ezzel Topher szabályosan kirobbant a teremből, folytatva útját a klubhelyiség felé.

A Kövér Dáma portréja előtt természetesen nem tudott megállni, így hasra vágódott. A Dáma felsóhajtott.

– Mit hagyott már megint itt, Mr. Strife?

– A ládámat – vigyorgott Topher, miközben feltápászkodott.

A Dáma színpadiasan ismét sóhajtott egyet.

– Nem is maga lenne, Mr. Strife, ha nem hagyott volna itt valamit… na jöjjön…

A portréajtó kinyílt, utat engedve a feledékeny griffendélesnek.

A hálóterembe érve megtorpant. Pont a ládája fölött egy kísértet lebegett. Topher egyből felismerte, noha most látta először. A Vén Settenkedő volt, bár az igazi nevét nem tudták, a diákok ragasztották rá ezt a nevet évtizedekkel korábban. Magas, nyurga férfi volt, félhosszú hajjal, horgas orral, és szúrós szempárral. Lassan Topher felé fordult, majd jéghideg hangon megszólalt.

– Nem vagyok vén. Harmincnyolc éves koromban haltam meg.

Topher öntudatlanul hátrált egy lépést. Sűrűn pislogott, ahogy próbálta megtalálni a szavakat.

– Ööö… elnézést, tudja…

– Nem kéne a szóbeszédekre hagyatkoznia mindennel kapcsolatban.

– Oké… - motyogta.

– Nem hallom!

– Oké. Hé, én tudom ki maga! Láttam a festményét az igazgatói irodában! Maga igazgató volt! Csak a neve nem rémlik…

A kísértet összehúzta a szemeit, és pont már pont Topher arca előtt lebegett, amit azonban a tinédzser nem vett észre olyan erősen gondolkozott.

– És mit keresett maga az igazgatói irodában? – sziszegte fenyegetően a szellem.

– Nem vagyok, egy mintagyerek, na. De mi is volt a neve… Phienas… Dumbledore?!

– Perselus Piton, maga idióta!

– Majdnem… - vont vállat vigyorogva Topher.

Piton frusztráltan mindkét kezével a hajába túrt.

– Maga tiszteletlen, mondták már?

– Inkább szemtelennek szoktak nevezni. Na de nézzenek oda! Elvárja, hogy tudjam a nevét, de maga nem tudja az enyémet?!

Piton szemei kidülledtek, és láthatóan másodpercekre volt a felrobbanástól… már ha egy kísértet fel tud robbanni…

Topher újra elvigyorodott, majd enyhén meghajolt.

– A nevem Christopher Strife, barátoknak Topher, ellenségeknek Strife, vagy csak szimplán „bambagyerek”, „hülyegyerek”, vagy „sárvérű”.

Piton ismét összehúzta a szemeit, de ezúttal inkább meglepődve, mint rosszallóan.

– Még mindig… használják… azt a szót?

– Mit? Hogy sárvérű? Persze. A második háború óta semmi sem változott ezen a téren szinte, pedig az már százötven éve volt.

Piton elgondolkozva messzebb lebegett a fiútól. Topher türelmetlenül lépkedett egyik lábáról a másikra. Nem akarta megzavarni a szellemet, de sietett volna már barátai után, ugyanakkor hallani akarta, vajon van e valami mondanivalója a férfinak.

– Százötven év… – morfondírozott Piton. – Kísértetként fel sem tűnik az embernek, mennyi idő telik el… Nem is nagyon tudom mi történt a Potter családdal…

– Senki nem tudja pontosan – vont vállat Topher, mire Piton ismét ránézett.

– Hogy? – kérdezte éles hangon.

– Harry és Ginevra Potter, valamint Ronald és Hermione Weasley, bár a gyerekeiket ide íratták be, pár év elteltével Amerikába emigráltak, és nevet változtattak, mert elegük lett a felhajtásból – darálta unottan Topher a mágiatörténetre bemagolt anyagot. – Elképzelhető, hogy pár generációval később visszatértek, és ismét ide járnak a leszármazottaik, de ezt semmi nem bizonyítja. Legalábbis ezt kellett megtanulnunk.

– Szerintem is visszatértek – Piton halványan, bár kissé fenyegetően elmosolyodott.

– Miből gondolja? – csodálkozott Topher.

– Semmiből… csak ismertem Harry Pottert. Imádta a Roxfortot. És… az egykori Halálfalók?

Topher sötéten felnevetett.

– Még mindig élnek a leszármazottaik. Vannak olyanok, mint például a Nott, vagy a Monstro család, akik még mindig hűek Voldemort eszméihez. Vannak, akik már szégyellik a múltat. Persze senki sem teljesen nyíltan hű a sötét mágiához. De itt, iskolában kijön.

– Igaz – bólintott Piton. – És a Malfoy család?

Topher szemei veszélyesen összeszűkültek, és most rajta volt a sor, hogy éles hangon szóljon a másikhoz.

– Nehogy egy rossz szót merjen szólni rájuk, tudtommal maga is Halálfaló volt!

– Eszem ágában sem volt! – csattant fel Piton is – Te pedig ne mondj semmi olyasmit, amiről nem tudsz semmit!

A kísértet és a fiatal fiú arca ismét veszélyesen közel került egymáshoz, és mindkettőjük szemei szikráztak.

– Amúgy ha tudni akarja – szólalt meg ismét Topher –, a Malfoy család már nem hű a sötét eszmékhez. Olyannyira nem, hogy a legfiatalabb tag, már griffendéles, és az egyik legjobb barátom.

– Nocsak… - suttogta Piton, továbbra is Topher szemeibe fúrva tekintetét.

Pár pillanattal később ismét hátrébb lebegett gondolataiba mélyedve. Topher nem bírt a kíváncsiságával, és megkérdezte:

– Ööö… professzor úr? Ugye hívhatom így?

– Hívhat. Mit akar?

– Igaz, hogy valaki akkor válik kísértetté, ha félt a haláltól?

Piton csak pár másodperces csönd után válaszolt.

– Valójában ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, de nagyvonalakban így van.

– És… maga…

– Ez nem tartozik magára! – csattant fel Piton.

Újabb pár másodperces csönd után Topher ismét megszólalt.

– Van köze ahhoz, hogy szerelmes volt Harry Potter anyjába?

– Mi? Hogy? Ezt meg honnan tudja? – Piton se köpni, se nyelni nem tudott.

– Nem tudtam… eddig… – vigyorgott alattomosan Topher. – Csak tippeltem…

Piton ismét úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban, de inkább mérgesen hátat fordított a fiúnak.

– Tipikus, szemtelen griffendéles…

– Nos? Volt köze hozzá?

– Volt! Megesküdtem, hogy megvédem Harry Pottert, és azzal a tudattal haltam meg, hogy a fiúnak meg kell halnia! Féltem, hogy mit fog nekem mondani Lily a másvilágon! Igen, féltem a haláltól! Most boldog?!

Piton a kirohanása után ismét a fal felé fordult, rá sem nézve a döbbent fiúra.

– Sajnálom… - motyogta Topher.

– …persze…

– Tényleg… és Lily tudta, hogy maga… érti…

– Hogy szerettem? Nem. Soha nem mondtam el neki.

Ismét csönd ült közéjük. Topher már kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Végül Piton a fiú felé fordult.

– A ládája miatt jött, nem? Le fogja késni a fiákereket.

– Jaj, tényleg! – Topher előrevetette magát, és elkezdte húzni maga után a ládát.

– Még valami – szólt utána Piton. – Kérdezte, honnan tudom, hogy Potterék visszatértek Angliába. A válasz egyszerű: Lily Evans Potter szikrázó zöld szemeit még a leszármazottaiban is felismerem.

Topher zavartan nézett rá, majd Piton mosolyát látva elkerekedtek a szemei.

– Úgy érti…

– Menjen – vágott a szavába a kísértet. – És ne kövesse el azt a hibát, ami én Lily esetében. És vigyázzon a Malfoy fiúra.

Topher elvigyorodott, és bólintott.

– Viszlát, professzor!

A kísértet csak biccentett, majd hatalmasat sóhajtott, amikor egy kiáltás, és sorozatos puffanások jelezték, hogy Topher a ládájával együtt legurult a lépcsőn.

Tíz perccel később Topher kék-zöld foltokkal tarkítva végre megérkezett a fiákerekhez, amit két barátja foglalt neki. Felis ránézett.

– Mi a jó ég történt veled?!

– Lépcső… - vigyorgott Topher.

– Nem tudsz vigyázni?

– Nem, nem tud – válaszolt a fiú helyett Emily, majd Topherhez fordult. – És, hol voltál eddig? Csak nem találkoztál a Vén Settenkedővel?

Bár a lány gúnyosan kérdezte, Topher tőle szokatlanul komoly arccal bólintott.

– Van neki neve is. Perselus Piton.

– Mi? – kiáltott fel Felis – Ez komoly? Perselus Piton a Vén Settenkedő?

– Aha! – bólintott Topher, immár ismét vigyorogva – És meghagyta, hogy vigyázzak rád, szöszi.

– Hagyjál már…

Emily felnevetett, majd beterelte két barátját a fiákerbe., Topher pedig ismét megszólalt.

– Szerintem nem jó név neki a Vén Settenkedő… túl.. gúnyos.

– Akkor mi lenne neki jó név? – kérdezte Felis.

– Nem is tudom… mondjuk A Nehéz Sorsú… vagy valami…

– Szerintem örülne neki – bólintott komolyan Emily.

Topher ránézett a lányra, elmosolyodott, és elhatározta, hogy Perselus Piton mindkét tanácsát megfogadja…