Ajándékozott: Brumbal
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Topher egy kétbalkezes, ám szeretreméltó griffendéles diák, aki egyik nap találkozik egy nem mindennapi beszélgetőpartnerrel... A cím jelentése olvasható a novellában. (a végén Topher ezt ajánlja névnek)
Kívánság: A történet a (távoli) jövőben játszódjon. Egy saját szereplő (pl. Roxfortban) összefut Rowling egyik szereplőjének szellemével. Kérek némi magyarázatot a megboldogult halálának körülményeire, és - ha nem egyértelmű - arra, hogy miért félt a haláltól. A szellemmel találkozó egyén napját/hetét/évét/életét befolyásolja ez a találkozás. Lehet komikus vagy egészen komor hangvételű.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Jó olvasást!
The Burdened One
– ÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Puff, puff, puff, puff, puff, BAMM!
– Hahaha!
– Mi van, Strife, megint nem néztél a lábad elé?
– Jaj, ugye nincs baja?
– Bamba!
– …már meg se lepődök…
– Tudod, Topher, a lépcsőn nem árt figyelni…
Christopher Strife kisöpörte a haját a szeméből, és vigyorogva fölnézett. Éppen a lehető legesetlenebb pózban feküdt a lépcső legalján, miután szerencsésen legurult róla. Szemeiben vidámság csillogott, ahogy lassan feltápászkodott. Most végzett a hatodik évével a Roxfortban, bár nem egy tantárgyból rezgett a léc, hogy átengedik-e. Előtte gyerekkori barátja, Emily Fair állt, fejét rosszallóan csóválva. Mivel Emily félvér volt, tudta, hogy boszorkány, és bár Topher csak tizenegy éves korában jött rá varázsló-létére, már kiskorukban összebarátkoztak. Emily alacsony, rövid, barna hajú lány volt, szikrázó zöld szemekkel. Bár legnagyobb bánatukra nem egy házba kerültek, barátságuk nem szakadt meg az évek folyamán.
– Topher, hol a ládád? – kérdezte meg Emily hirtelen.
– Ööö… hoppá…
– Azt ne mondd, hogy…
Topher szégyenlősen lesütötte a szemeit, bár arcáról nem tűnt el vigyora.
– Esküszöm, Topher, egyszer elhagyod a fejedet is. Képes lettél volna hazamenni a ládád nélkül, mi?! Mi lenne velem nélküled?
– Szétesnék – vigyorgott Topher.
– Az biztos. Na, futás vissza a klubhelyiségbe a ládádért!
– Igenis! – tisztelgett Topher – Foglalsz nekem olyan semmik által húzott valamit, ugye?
– Fiákereknek hívják őket! Jut eszembe, Felis hol van?
– Még nem jött ide? Akkor futás közben megkeresem… Ki tudja, talán látom a Vén Settenkedőt is!
– Milyen kísértetnév már ez… Vén Settenkedő... szerintem nem is létezik, csak kitalálták… Még sosem láttuk…
– Azért, mert settenkedik! Na én mentem! Foglalj olyan bigyót!
– FIÁKER!
Topher a lány kiáltását már csak fél füllel hallotta, ugyanis már azon a lépcsőn rohant felfelé, amin nem sokkal korábban lebukfencezett.
Felis Malfoy az ősi Malfoy család utolsó sarja volt. Kisebbfajta botrányt okozott, hogy a Mardekár helyett a Griffendélbe osztotta őt a Süveg, így gyakorlatilag mindkét ház kiutálta, a másik kettő meg az ősei miatt. Még szerencse, hogy Topher is griffendéles, és ráadásul mindig mindenkivel barátkozni akar, így lassan a Malfoy fiút elfogadta a saját háza, és mivel Emilyvel is hamar megtalálta a közös hangot, a Hollóhát is megbékélt a fiúval.
Topher villámgyorsan rohant végig a folyosókon. A szembejövő emberek nevettek rajta, hisz tudták milyen szétszórt, kétbalkezes és feledékeny. Ráadásul sem a tanulásban nem állt az élen, se a kviddicsben nem volt jó. Azonban úgy tűnt, a magas termet, a vállig érő ébenfekete haj, a sötétkék szempár, az enyhén barna bőr és az arcán állandóan jelen lévő vigyor elég volt hozzá, hogy népszerű legyen a lányok körében, vidámsága, életkedve, és az, hogy mindig mindenhez volt valami hozzáfűznivalója, pedig a fiúk szimpátiáját is kivívta. A tanárokét már kevésbé…
Az egyik teremből pufogást hallott, így megállt. Lassan elővette a pálcáját, majd hangtalanul benyitott. A látványtól rosszallóan összeszűkült a szeme, és végrehajtotta az egyetlen varázslatot, ami nonverbálisan tökéletesen ment neki: a lefegyverző bűbájt. A teremben lévő hetedéves mardekáros kezéből kiröppent a pálca. Dühösen körülnézett a tettest keresve, majd mikor szembesült azzal, hogy Topher kezében pálca van, csak lángoló szemekkel nézett rá.
– Ejnye, Nott – rázta meg a fejét Topher. – Nem tanítottak meg téged, hogy ne bántsd a kisebbeket?
– Mocskos sárvérű…
– Én is szeretlek – vigyorgott Topher.
Ezzel a másik pálcája felé sétált, felvette azt, és visszaadta tulajdonosának, mire Nott egy utolsó fenyegető szemvillanással kiment a szobából, Topher meg a másik jelenlévő felé fordult.
– Minden oké, Felis?
A legifjabb Malfoy tizenhat évéhez képest alacsony volt, de a jellemző Malfoy-jegyeket örökölte. Szürke szemei voltak, és hosszú, derékig érő tejfölszőke haját összefogta. Bár sápadt bőre volt, mindehhez babaarc is társult, ami persze a lányok egyik kedvencévé tette. Most a földről tápászkodott fel, kissé megtépázott talárban.
– Persze… - motyogta.
– Ne hazudj.
– Kibírom. Volt már rosszabb is, te is tudod. Azért… köszönöm.
– Nincs mit, szöszi. Siess, Emily foglal nekünk olyan… izét.
– Fiákert?
– Azt-azt. Siess, nekem mennem kell, mert fennhagytam a ládámat.
Felis felsóhajtott.
– Miért nem vagyok meglepve?
– Én nem tudom… – nézett „ártatlanul” Topher.
– Na siess, segítek Emilynek fiákert foglalni.
– Oké!
Ezzel Topher szabályosan kirobbant a teremből, folytatva útját a klubhelyiség felé.
A Kövér Dáma portréja előtt természetesen nem tudott megállni, így hasra vágódott. A Dáma felsóhajtott.
– Mit hagyott már megint itt, Mr. Strife?
– A ládámat – vigyorgott Topher, miközben feltápászkodott.
A Dáma színpadiasan ismét sóhajtott egyet.
– Nem is maga lenne, Mr. Strife, ha nem hagyott volna itt valamit… na jöjjön…
A portréajtó kinyílt, utat engedve a feledékeny griffendélesnek.
A hálóterembe érve megtorpant. Pont a ládája fölött egy kísértet lebegett. Topher egyből felismerte, noha most látta először. A Vén Settenkedő volt, bár az igazi nevét nem tudták, a diákok ragasztották rá ezt a nevet évtizedekkel korábban. Magas, nyurga férfi volt, félhosszú hajjal, horgas orral, és szúrós szempárral. Lassan Topher felé fordult, majd jéghideg hangon megszólalt.
– Nem vagyok vén. Harmincnyolc éves koromban haltam meg.
Topher öntudatlanul hátrált egy lépést. Sűrűn pislogott, ahogy próbálta megtalálni a szavakat.
– Ööö… elnézést, tudja…
– Nem kéne a szóbeszédekre hagyatkoznia mindennel kapcsolatban.
– Oké… - motyogta.
– Nem hallom!
– Oké. Hé, én tudom ki maga! Láttam a festményét az igazgatói irodában! Maga igazgató volt! Csak a neve nem rémlik…
A kísértet összehúzta a szemeit, és pont már pont Topher arca előtt lebegett, amit azonban a tinédzser nem vett észre olyan erősen gondolkozott.
– És mit keresett maga az igazgatói irodában? – sziszegte fenyegetően a szellem.
– Nem vagyok, egy mintagyerek, na. De mi is volt a neve… Phienas… Dumbledore?!
– Perselus Piton, maga idióta!
– Majdnem… - vont vállat vigyorogva Topher.
Piton frusztráltan mindkét kezével a hajába túrt.
– Maga tiszteletlen, mondták már?
– Inkább szemtelennek szoktak nevezni. Na de nézzenek oda! Elvárja, hogy tudjam a nevét, de maga nem tudja az enyémet?!
Piton szemei kidülledtek, és láthatóan másodpercekre volt a felrobbanástól… már ha egy kísértet fel tud robbanni…
Topher újra elvigyorodott, majd enyhén meghajolt.
– A nevem Christopher Strife, barátoknak Topher, ellenségeknek Strife, vagy csak szimplán „bambagyerek”, „hülyegyerek”, vagy „sárvérű”.
Piton ismét összehúzta a szemeit, de ezúttal inkább meglepődve, mint rosszallóan.
– Még mindig… használják… azt a szót?
– Mit? Hogy sárvérű? Persze. A második háború óta semmi sem változott ezen a téren szinte, pedig az már százötven éve volt.
Piton elgondolkozva messzebb lebegett a fiútól. Topher türelmetlenül lépkedett egyik lábáról a másikra. Nem akarta megzavarni a szellemet, de sietett volna már barátai után, ugyanakkor hallani akarta, vajon van e valami mondanivalója a férfinak.
– Százötven év… – morfondírozott Piton. – Kísértetként fel sem tűnik az embernek, mennyi idő telik el… Nem is nagyon tudom mi történt a Potter családdal…
– Senki nem tudja pontosan – vont vállat Topher, mire Piton ismét ránézett.
– Hogy? – kérdezte éles hangon.
– Harry és Ginevra Potter, valamint Ronald és Hermione Weasley, bár a gyerekeiket ide íratták be, pár év elteltével Amerikába emigráltak, és nevet változtattak, mert elegük lett a felhajtásból – darálta unottan Topher a mágiatörténetre bemagolt anyagot. – Elképzelhető, hogy pár generációval később visszatértek, és ismét ide járnak a leszármazottaik, de ezt semmi nem bizonyítja. Legalábbis ezt kellett megtanulnunk.
– Szerintem is visszatértek – Piton halványan, bár kissé fenyegetően elmosolyodott.
– Miből gondolja? – csodálkozott Topher.
– Semmiből… csak ismertem Harry Pottert. Imádta a Roxfortot. És… az egykori Halálfalók?
Topher sötéten felnevetett.
– Még mindig élnek a leszármazottaik. Vannak olyanok, mint például a Nott, vagy a Monstro család, akik még mindig hűek Voldemort eszméihez. Vannak, akik már szégyellik a múltat. Persze senki sem teljesen nyíltan hű a sötét mágiához. De itt, iskolában kijön.
– Igaz – bólintott Piton. – És a Malfoy család?
Topher szemei veszélyesen összeszűkültek, és most rajta volt a sor, hogy éles hangon szóljon a másikhoz.
– Nehogy egy rossz szót merjen szólni rájuk, tudtommal maga is Halálfaló volt!
– Eszem ágában sem volt! – csattant fel Piton is – Te pedig ne mondj semmi olyasmit, amiről nem tudsz semmit!
A kísértet és a fiatal fiú arca ismét veszélyesen közel került egymáshoz, és mindkettőjük szemei szikráztak.
– Amúgy ha tudni akarja – szólalt meg ismét Topher –, a Malfoy család már nem hű a sötét eszmékhez. Olyannyira nem, hogy a legfiatalabb tag, már griffendéles, és az egyik legjobb barátom.
– Nocsak… - suttogta Piton, továbbra is Topher szemeibe fúrva tekintetét.
Pár pillanattal később ismét hátrébb lebegett gondolataiba mélyedve. Topher nem bírt a kíváncsiságával, és megkérdezte:
– Ööö… professzor úr? Ugye hívhatom így?
– Hívhat. Mit akar?
– Igaz, hogy valaki akkor válik kísértetté, ha félt a haláltól?
Piton csak pár másodperces csönd után válaszolt.
– Valójában ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, de nagyvonalakban így van.
– És… maga…
– Ez nem tartozik magára! – csattant fel Piton.
Újabb pár másodperces csönd után Topher ismét megszólalt.
– Van köze ahhoz, hogy szerelmes volt Harry Potter anyjába?
– Mi? Hogy? Ezt meg honnan tudja? – Piton se köpni, se nyelni nem tudott.
– Nem tudtam… eddig… – vigyorgott alattomosan Topher. – Csak tippeltem…
Piton ismét úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban, de inkább mérgesen hátat fordított a fiúnak.
– Tipikus, szemtelen griffendéles…
– Nos? Volt köze hozzá?
– Volt! Megesküdtem, hogy megvédem Harry Pottert, és azzal a tudattal haltam meg, hogy a fiúnak meg kell halnia! Féltem, hogy mit fog nekem mondani Lily a másvilágon! Igen, féltem a haláltól! Most boldog?!
Piton a kirohanása után ismét a fal felé fordult, rá sem nézve a döbbent fiúra.
– Sajnálom… - motyogta Topher.
– …persze…
– Tényleg… és Lily tudta, hogy maga… érti…
– Hogy szerettem? Nem. Soha nem mondtam el neki.
Ismét csönd ült közéjük. Topher már kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Végül Piton a fiú felé fordult.
– A ládája miatt jött, nem? Le fogja késni a fiákereket.
– Jaj, tényleg! – Topher előrevetette magát, és elkezdte húzni maga után a ládát.
– Még valami – szólt utána Piton. – Kérdezte, honnan tudom, hogy Potterék visszatértek Angliába. A válasz egyszerű: Lily Evans Potter szikrázó zöld szemeit még a leszármazottaiban is felismerem.
Topher zavartan nézett rá, majd Piton mosolyát látva elkerekedtek a szemei.
– Úgy érti…
– Menjen – vágott a szavába a kísértet. – És ne kövesse el azt a hibát, ami én Lily esetében. És vigyázzon a Malfoy fiúra.
Topher elvigyorodott, és bólintott.
– Viszlát, professzor!
A kísértet csak biccentett, majd hatalmasat sóhajtott, amikor egy kiáltás, és sorozatos puffanások jelezték, hogy Topher a ládájával együtt legurult a lépcsőn.
Tíz perccel később Topher kék-zöld foltokkal tarkítva végre megérkezett a fiákerekhez, amit két barátja foglalt neki. Felis ránézett.
– Mi a jó ég történt veled?!
– Lépcső… - vigyorgott Topher.
– Nem tudsz vigyázni?
– Nem, nem tud – válaszolt a fiú helyett Emily, majd Topherhez fordult. – És, hol voltál eddig? Csak nem találkoztál a Vén Settenkedővel?
Bár a lány gúnyosan kérdezte, Topher tőle szokatlanul komoly arccal bólintott.
– Van neki neve is. Perselus Piton.
– Mi? – kiáltott fel Felis – Ez komoly? Perselus Piton a Vén Settenkedő?
– Aha! – bólintott Topher, immár ismét vigyorogva – És meghagyta, hogy vigyázzak rád, szöszi.
– Hagyjál már…
Emily felnevetett, majd beterelte két barátját a fiákerbe., Topher pedig ismét megszólalt.
– Szerintem nem jó név neki a Vén Settenkedő… túl.. gúnyos.
– Akkor mi lenne neki jó név? – kérdezte Felis.
– Nem is tudom… mondjuk A Nehéz Sorsú… vagy valami…
– Szerintem örülne neki – bólintott komolyan Emily.
Topher ránézett a lányra, elmosolyodott, és elhatározta, hogy Perselus Piton mindkét tanácsát megfogadja…
Utolsó kommentek