Kinek készült az ajándék:  Csiti
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: Slash, Erotikus tartalom
Leírás: Dumbledore, kis karácsonyi „meglepetéssel” próbál segíteni Harrynek és Perselusnak, hogy egymásra találjanak… Ebből aztán vicces helyzetek, sok félreértés és egy lehetséges szerelem bontakozik ki.
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: Snarry történet 12, max 14 karikásan szerepeljenek benne ezek a kifejezések: édes bolondság; minden ember macska nem lehet; hulla hó és hózik; repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen; cintányéros cudar világ; Lehetőleg legyen, aranyos kis semmiség, de ne túl cukrozva!
Engedély kérése és annak megadása után, a történet 16 karikás lett.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust

Jó olvasást!

Édes bolondság

Karácsony előtti este 19:12

(Perselus)

Sietősen fejezem be a vacsorát, mert a helyiségben túlcsorduló vidámság még nekem is sok. Kibírtam már jó pár dolgot, de van, ami nekem is feladja a leckét. Igaz ezt nem ismerném be, még ha halálra kínoznának a Cruciatus átokkal sem.

Kanalamat lerakva állok is fel, majd indulok a kijárat felé. A köszönéssel nem is bajlódom, mert jelenleg senkinek se tűnik fel a hiányom vagy ottlétem. Mindenki el van foglalva a boldog várakozással, amit a holnap hoz. Idióták egytől egyig, de a legnagyobb Potter – állapítom meg, ahogy az asztalához siklik a tekintetem -, aki túlzottan gondtalanul nevetgél, szinte már eszelősen.  Ezen a kölykön múlik a világ sorsa? Alig észrevehetően csóválva a fejem felgyorsítom lépteimet, mert a közelgő Karácsonyon kívül még Potter az, aki képes a vérnyomásomat az egekbe emelni.

Szobámba lépve szemügyre veszem a dísztelen helyiséget, miközben elégedetten konstatálom, hogy a házimanók megfenyítése idén is hatásos volt. Vajon szükségem lenne a holnapi naphoz egy jó erős nyugtató főzetre?

A lehetőséget fontolgatva vetkőzöm le, aztán az ágyba bújva elvetem ezt a lehetőséget. Nehogy már egy nyavalyás nap kifogjon rajtam! Félálomban egy különös gondolat suhan át rajtam, melyről tudom, hogy másnap, ahogy felébredek elfelejtem.

 Irigylem azoknak az idiótáknak a  nemtörődő vidámságát, melyben nekem soha nem volt részem. Vadnak és meggondolatlanak lenni nem életbiztosítás, de jó lenne egyszer szabadnak lenni... legalább egy napra. Az eszement ötlet éppen csak átsuhan rajtam, aztán végre átlépem az álmok kapuját.

Álmodom, ebben biztos vagyok, mivel meglehetősen boldognak érzem magamat. Albus előttem ülve kortyol a teájába egy telepakolt asztalnál, amin ínycsiklandó édességhalom található, és én azon veszem észre magamat, hogy legszívesebben behabzsolnám az összeset. Már nyúlnék is az egyik felé, mikor rádöbbenek az igazságra. Én nem is szeretem az édes dolgokat! Kezemet visszahúzva nézek a jóságosan mosolygó Albusra.

- Mi ez az egész? - kérdem meg már jóval komorabban, mint amilyennek egy pillanattal ezelőtt éreztem magamat.

- Ajándék – kuncog.

Szememet forgatom a válasz hallatán.

- Ez nem egy közönséges álom - állapítom meg, ahogy újra azon veszem észre magam, hogy a süteményes tál felé nyúlnék.

Kezemet azonban nem tudom visszahúzni.

- A francba, Albus, mit akarsz? – kérdem meg szinte érdeklődve, miközben már az ujjaim között van egy  süti.

- Nagyszerű választás, fiam! Édes Bolondság... A lágy piskóta és benne a krém felszabadítja az ember rejtett vágyait.

- De nem akarom megenni! - nyögöm teli szájjal, mert akár akarom, akár nem, ekkor már a számban van a fenséges édesség.

- Ugyan, Perselus, te mindig olyan komoly vagy... itt az ideje, hogy kicsit felszabadulj. Ez az én ajándékom neked. Tudom, hogy önként nem fogadtad volna el, ezért vetettem be...

- Aljas trükköt? – vágok közbe, ezzel egy időben nyúlva egy újabb desszert felé.

- Ezt a módszert – fejezi be jóságosan. – Vigyázz, nehogy túledd magadat! Jó szórakozást! Most megyek, mert még Minervát is meg kell látogatnom...  - ezzel a felkiáltással el is tűnik az asztaltól.

Szinte észre se veszem, mert közben eszem az Édes Bolondság nevű édes, krémes sütit, és minden falattal úgy érzem, egyre jobban vagyok. Kuncogni kezdek, pedig esküdni mernék, még soha nem kuncogtam. Aztán megrántom a vállam, és a „Kit érdekel?” gondolattal intézem el magamban a dolgot. Kuncogok, mert jólesik, aztán ebből az okból kifolyólag később az asztalon kezdek táncolni. Nagyszerűen érzem magamat!

Karácsony reggel 7:23

(Perselus)

Kacarászva ébredek fel, de nem lepődöm meg rajta, mert ma rohadt jó napom lesz. Vígan, tettre készen ugrok ki az ágyból, úgy érzem, mindent megtehetek, amit csak akarok.

Hosszú hajam az arcomba hull, mire elfintorodom; minek takarom el én mindig magamat? Szekrényemhez sietve előveszek a mélyből egy testhez álló, fekete garbót meg egy feszes nadrágot, amit már nem is tudom, mikor kaptam ajándékba Albustól. Ezután szüntettem be a karácsonyi ajándékozást a részemről.

- Micsoda pazarlás volt ezt nem hordani! - motyogom magam elé a tükör előtt forgolódva. - Állati jó fenekem van benne!

Hajamat összefogva úgy döntök, ideje beszereznem egy fagyöngyöt, aztán minden cuki diákot elkapok egy forró csókra. Dudorászva indulok kifelé az ajtón. Az egyik folyóson meg is találom titkos fegyveremet, vagyis a fagyöngyöt. Letépem, majd hátam mögé dugva keresem első áldozatomat, aki hamarosan meg is jelenik. Hermione, a kis griffendéles büszkeség. Eddig nem is tűnt fel, hogy milyen helyes kis pofika lett. Elhaladva mellettem meglepetten néz végig rajtam miközben maga elé motyogja:

- Jó reggelt, tanár úr!

- Neked is, édes – válaszolom, majd a feje fölé emelem a növényt, és tetetett sajnálkozással sóhajtok fel. - Áh, egy fagyöngy.

- Hol? – áll meg meglepetten, és néz körbe.

Nem válaszolok, csak lehajolok, és megcsókolom. Kellemes, de nem az igazi. Ajka édesnek édes, de valamiért úgy érzem, nem ezt az ízt keressem. Elengedve rávigyorgok, és látom, ahogy kimeredt szemmel néz a semmibe.

- Boldog karácsonyt! - felkiáltással vidoran indulok utamra.

Egy furcsa kényszer ösztönöz, hogy meg kell találnom valakit,  illetve rendezni kéne estére egy nagyon ütős karácsonyi partit...

Karácsony előtti este 19:20

(Harry)

Egy újabb csodás karácsony, amikor is lesz szerencsém végignézni a magukat a legjobb barátaimnak nevező személyek túlfűtött romantikázását…

Említettem már, hogy utálom a karácsonyt? Nem? Nos, eddig mondjuk nem is utáltam, de most nagyon. Hogy miért most? Mert ilyen hangulatban vagyok.

Na jó, főleg azért vagyok ilyen sötét hangulatban, mert az a bizonyos mardekáros házvezető vagy észre sem veszi a létezésemet, vagy undorító csúszómászóként bánik velem. Hermione azt tanácsolta, hogy mondjam el neki, mit érzek, de ahányszor csak a közelébe kerülök, olyan szigorú tekintetet vet rám, amitől azonnal belátom, hogy nem most van itt a megfelelő alkalom a romantikázáshoz. Ma is, ahányszor csak rám nézett a vacsora alatt, úgy tűnt, azt fontolgatja, hogyan tudna kellőképp gyorsan eltüntetni az élők sorából, persze, lehetőleg úgy, hogy ne derüljön ki, ő tette.

Igyekszem úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne, mintha remekül érezném magam a barátaimmal, de a sok erőltetett mosolygástól lassan begörcsölnek az arcizmaim.

Kicsit később, immár hálóm viszonylagos nyugalmában, melynek csendjét csak Ron horkolása töri meg, ismét Ő jut az eszembe. Miért nem veszi észre, hogy szerelmes vagyok belé?

Bár, így jobban belegondolva, nem is tudom, hogy láttam-e már őt szerelmesnek…

Elképzelem, ahogy Perselus romantikus nyálasságokkal üldöz, esetleg virágokkal és egyéb őrültségekkel, és önkéntelenül is nevetnem kell.

De ha őszinte akarok lenni magamhoz, márpedig legalább önmagához legyen őszinte az ember, nekem pontosan így tetszik, amilyen. Ron szerint ugyancsak elferdült az ízlésem, ha egy ilyen öreg pasira gerjedek, de könyörgöm, nézett már valaha a szemébe?

Azok a fekete ónixok! Olyan tűz parázslik bennük, amitől azonnal csomóba ugrik a gyomrom…

Elkeseredetten boxolok bele a párnámba. Fenébe! Sürgősen el kell felejtenem Perselus Pitonról szőtt ábrándképeimet, különben vagy megőrülök, vagy ledöntöm a saját asztalára…

Egy pillanatig elidőzök ezen a meglehetősen kellemes ábrándképen, amiben Perselus és az asztala szerepel, de aztán fejbe vág a rideg valóság. Ha megpróbálkoznék valami ilyesmivel, valószínűleg rövid időn belül távoznék az élők sorából.

Hogyan kerültem Dumbledore irodájába? Ja! Nyilván elaludtam. Elaludtam, és azt álmodom, hogy az igazgató épp süteménnyel kínálgat. És milyen zene ez? Valaki igencsak hamisan énekli a Hull a hó és hózik című számot…

Lehet, hogy nem én vagyok a legokosabb az évfolyamban, de ismerem már Dumbledore kis trükkjeit! Ha ő süteménnyel kínál, menekülj! Pláne, ha ilyen zenei körítéssel tálalja…

- Igazán nem kívánom most – szabadkozom, mert bár ez egy álom, Dumbledore még ilyenkor is képes éktelen kalamajkát okozni.

- Csak egy falatot – mosolyog, és a sütemények illatát érezve önkéntelenül nyúlok a tál felé.

- Inkább mégsem – húzom ismét vissza a kezem, amivel, meg kell mondjam, nagy önuralomról teszek tanúbizonyságot, hiszen az az illat teljesen megbabonáz.

- Segíteni fog – kacsint rám bizalmaskodón. – Ha mégsem, legalább jól szórakozunk.

Ki fog jól szórakozni, ő? Nyilván. Eddig is ezt tette.

Hiába a gyanúm, hogy ezt nem kéne, nem tudok ellenállni, kinyúlok, és elveszek egy apró gitárt formázó darabot. A számba tömöm, és az íz! Hát ez valami mesés! Már éppen nyúlnék a következő darabért, amikor eltűnik az álom, és a saját ágyamban ébredek.

Karácsony reggel 07:05

(Harry)

Gyorsan végigtapogatom magam, de még egyben vagyok, vagyis lehet, hogy tényleg csak álom volt.

A szomszéd ágyban Ron is ébredezik.

- Boldog karácsonyt, haver! – szól át, majd sietve kibújik az ágyból, hogy megrohamozza a klubhelyiségbeli ajándékkupacot.

- Cintányéros cudar világ! – válaszolok neki, majd a kezemet a szám elé kapom. Mi történt?!

- Hogy mondtad? – fordul vissza.

- Cintányéros cudar világ – ismétlem elkeseredetten, próbálva elmesélni neki az álmomat, mindhiába.

Mentőangyalként toppan be közénk a feldúlt Hermione, akin látszik, hogy mindjárt szívrohamot kap. Mielőtt Ron ismertetné vele a történteket, csak lehuppan az ágyamra, és a kezét az arcára szorítja.

- Megcsókolt!

- Ki? – háborodik fel Ron azonnal, elvégre senkinek nincs joga az ő barátnőjét csókolgatni.

- Piton – nyögi Hermione, mire úgy érzem, hogy sürgősen meg kéne fojtanom valakit.

Az nem ér, hogy én már hónapok óta csorgatom a nyálam Perselusért, ő meg csak így hipp-hopp megkapja! A dög! Hiába a legjobb barátom, akkor is az!

- Piton? Téged? – Ron hangjából kiveszik a támadó él, arca enyhén zöldes árnyalatot kezd ölteni.

- Engem – bólint Hermione. – Jaj, Harry, ha látnád, milyen ruhában van!

Én fogom is, szögezem le magamban, te viszont soha többet, mert itt helyben szétátkozlak, csak találjam meg a pálcámat!

Ebben a drámai pillanatban toppan be Neville, aki ha lehet, még Hermionénál is feldúltabb, és öklendezve közli.

- Megcsókolt!

- Ki? – nézünk rá. Én hallgatok; amit ki tudnék mondani, annak úgysem lenne sok értelme.

- Piton – nyögi Neville, majd döbbenetemre az ágyam elé veti magát. – Ne ölj meg, Harry! Esküszöm, nem én akartam!

Mi van itt? Mindenki megbolondult?!

Miután lecsillapodnak a kedélyek, és én sem dédelgetek már magamban gyilkos szándékokat, Hermione javaslatára megpróbálom leírni a történteket. Megpróbálom, és sikerül!

Hiába az apró öröm, a problémán sajnos nem tudnak segíteni. Ron szerint el fog múlni, csak várjam ki… Na persze, nem ő beszél hülyeségeket.

Kicsit vacillálok, hogy maradjak-e a szobámban egész nap, míg rá nem jövök, hogy legyek újra normális varázsló, de a szűk nadrágban flangáló Perselus beígért látványa, és a gondolat, hogy ha szerencsém van, engem is elkap egy csókra, túl csábító…

Így aztán jó sok pergamennel felszerelkezve, valamint a kedvenc szűk bőrnacimban (elvégre, mindenkinek van titkos fegyvere) útnak indulok, hogy kiüssek bárkit, akit Perselus rajtam kívül meg akar csókolni!

Tovább