Akinek készült az ajándék: Liana
Korhatár: 16+
Figyelmeztetések: slash, abból is real person
Leírás: ’Minden társaságban vannak szabályok. Írott vagy íratlan egyezségek, amit a tagok egymással kötnek, saját érdekükben. De mi van, ha valakinek elege lesz egy ilyen szabályból? Mi történik, ha már nem tudja tartani magát ahhoz, amiben megállapodtak? Csendben elnyomja saját akaratát, és beletörődik, hogy esélye sincs, vagy áttöri az őt visszatartó gátakat?
A történet - a leírás ellenére - nem ennyire véresen komoly, plusz mivel ez az első, hogy visual kei fandomban alkottam, nem tudom, mennyire lett jó.
Azon is lehetne vitatkozni, mennyire vettem szó szerint a kívánságot, de ugye, a szándék a fontos.
Jó szórakozást!  Remélem, Liana, tetszeni fog!
A bétázásért Yasmine-t illeti köszönet! ’
Az ötlet: „- J-rock, Alice Nine. Tora hirtelen felindulásból randira hívja Naót :) Valami karácsonyi szösszenet legyen, és szerepeljen benne egy nagy, piros masni :) Örülnék a boldog végnek, de ha nem, hát nem.”

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust

Jó olvasást!

 Csak semmi

Esett.

Karácsony előestéje volt, az eső mégis úgy zuhogott, mint egy viharos, őszi napon.

Tora és Saga egymás mellett futottak, s karjukat a fejük felett tartva próbálták a lehető leggyorsabban elérni a banda turnébuszát.

- Boldog karácsonyt - szólalt meg Tora cinikusan, ám társa az eső keltette hangzavartól nem hallhatta. - Inkább a hó eshetne.

Mikor végre elérték az egyszerű, fekete buszt, felváltva csapkodták az ajtó melletti, annak nyitásáért felelős gombot. Az ajtó lassan, de biztosan feltárult előttük, ők pedig megkönnyebbülten léptek be a száraz, meleg légkörű helyiségbe, s jelezték a sofőrnek, hogy tovább indulhat.

A két fiúból csöpögő víz hamar méretes tócsát képezett a lábuk alatt, amire Hiroto igyekezett felhívni társai figyelmét. Tora lenézve a padlóra csak megvonta a vállát, ami jelen esetben annyit jelentett; majd megszárad.

- Remélem, a zsebed vízálló - vigyorgott Shou, ahogy Tora nadrágzsebébe nyúlva keresni kezdte a cigarettát, amiért tulajdonképpen indultak.

Mikor megtalálta, továbbra is jókedvűen arcon puszilta Torát, aki csak egy szívesennel reagált.

Mindennaposak voltak köztük az ilyen apró, testi kontaktok, de soha nem társultak hozzá érzelmek. Inkább úgy fogták fel, mint gyakorlást. Ha a színpadi előadást, a zenét elpróbálják, akkor már a fanservice-t is lehet, nem?

- Tora! - szólalt meg hirtelen Nao, aki eddig valamiféle magazint lapozgatott.

- Hm? - fordult feléje a gitáros, de Naónak meg sem kellett szólalnia, Tora már vette is elő a kabátzsebéből a dobosnak vásárolt csokit, majd mosolyogva társa ölébe dobta azt. - A papír kicsit elázott, de egyébként semmi baja - tette még hozzá, aztán követte Sagát a busz igen kisméretű fürdője felé, hogy átöltözhessenek.

Fél órával később, üdén, és legfőképpen szárazan léptek ki a fürdőből, kezükben egy-egy adag vizes ruhával. Ötletük sem volt, mihez kezdhetnének ázott cuccaikkal; Tora jobb híján beledobálta őket egy zacskóba, mondván, így legalább nem vizez össze velük semmit.

- Baka! - nevetett fel a basszgitáros, de végül követte Tora példáját.

Hirtelen furcsa búgást hallottak, majd a plafonra szerelt hangszóróból meghallották a sofőr hangját.

- Szép estét, fiúk! Mindenki hall? - kérdezte a férfi, s hangjából ítélve mosolygott.

- Igen! - válaszolta az öt tagból négy egyszerre. Az a bizonyos ötödik Nao volt, aki pillanatnyilag képtelen volt a beszédre, szája ugyanis tele volt a korábban Torától kapott Crunkyval.

- A következő három napotok teljesen szabad, szóval ötleteket várnék, hogy merre szeretnétek menni. Japánon kívülre nem mehetünk, és 27-ére Osakán kell lennünk, valamint a vezetőség azt kéri, ne keltsetek feltűnést, és két-hármasával mászkáljatok a buszon-, vagy ha meg akartok szállni valahol, akkor a hotelen kívül.

- Mi len... - kezdte volna Shou hirtelen jött ötletének megosztását, de Tora a szavába vágott.

- Mehetünk Naganóra? - kérdezte a hangszóró felé pillantva, mire a sofőr elnevette magát a gitáros lelkesedésén.

- Ez csak természetes - válaszolta végül.

- Köszönjük! - mosolyodott el Tora, majd a hangkapcsolat véget ért, a busz pedig két kereszteződéssel később balra fordult.

A buszút további része átlagosan telt. Shou, Hiroto és Saga néhány yenes tétekkel pókereztek, gyakori káromkodásokkal fűszerezve a játékot.

Először Nao is be akart szállni, de mikor Hiroto hiába magyarázta, nem tudta megjegyezni, mit jelent a vak, kit neveznek chipleadernek, és hogy jön sorban a river, a flop és a turn, úgy döntött, nem próbálkozik.

Azóta bedugta a fülébe az IPodjának fülhallgatóját, és úgy téve, mintha zenét hallgatna, próbálta megfigyelni, kivel, és miről beszél Tora igen lelkesen. A telefonból jövő hangokat nem hallotta, Tora félmondatos válaszaiból, valamint a nevetéséből pedig csak annyit tudott leszűrni, hogy bárkivel is beszél, jól ismerhetik egymást.

Egy darabig még figyelt, aztán mikor megunta, hogy semmit sem ért, ráadásul a csokija is elfogyott, úgy döntött, elmegy aludni. Elköszönt a többiektől, és az ágya felé indult, Tora pedig szinte ugyanebben a pillanatban tette le a telefont, elégedett mosoly kíséretében.

Másnap reggel - nem túl meglepő módon - Nao ébredt fel elsőként. Halkan, nehogy felébressze a többieket, a busz előterébe ment, és leült a sofőr mellé.

- Jó reggelt! - nyomott el egy ásítást, miközben kinézett az ablakon, és megpróbálta beazonosítani, hol lehetnek. Abból, hogy már letértek az autópályáról, és épp egy dugó kellős közepén időztek, Nao úgy saccolta, hogy már Nagano belvárosában vannak.

- Jó reggelt, Nao-kun. Hogy-hogy ilyen korán? - érdeklődött a férfi mosolyogva.

- Korábban mentem aludni, mint a többiek - kezdte. - Meg valahogy nem is ütött ki annyira a tegnapi koncert - vonta meg a vállát. - Na és Te? Nem programoztak beléd alvásszükségletet? - mosolyodott el.

- Sajnos de. Viszont megfelelő mennyiségű kávéval ki lehet kapcsolni - viccelte el pillanatnyi, igen jól észrevehető fáradtságát.

Nao megpróbált észrevétlenül elnyomni egy újabb ásítást, a kávé szóra azonban felcsillantak a szemei.

- Mindig tudod, mire van szükségem. Köszi, Teru - azzal a dobos felállt, és a másik férfi vidám pillantásától kísérve visszabukdácsolt a busz hátsó részébe, hogy bekapcsolhassa a kávéfőzőt.

Tíz perccel később, mikor Nao már bögrét keresett, mintegy végszóra megérkezett Tora is. A gitáros lehuppant az egyik székre, és álmosan pislogva figyelte Naót. Annyi energiája még nem volt, így ébredés után, hogy megkérdezze, kaphat-e ő is a kávéból, így csak reménykedhetett benne, hogy a dobos rá is gondol. Nao felemelt egy bögrét, ám ahelyett, hogy Torának adta volna, a sofőr felé indult, és a férfi kezébe nyomta a még meleg, de nem égetően forró italt. Mikor visszament, újabb két bögrét elővéve immáron magának, és Torának is töltött az éberségükért felelős folyadékból, majd némi tejjel higította, és az asztalra tette őket. Tora azonnal a bögre után nyúlt, mint valami kisgyerek a karácsonyi ajándék után, aztán mosolyogva megköszönte Naónak, és szinte egy húzásra felhajtotta az egészet.

- Jut is eszembe - kezdte Tora, miután letette a bögrét az asztalra -, ugye én kértem, hogy Naganóra jöhessünk. Van itt egy barátom, akit szeretnék meglátogatni. A vezetőség miatt viszont nem mehetek egyedül. Arra gondoltam, hogy mivel Te vagy a legkevésbé beszédes, és idióta, elkísérhetnél.

Nao akarata ellenére is olyannyira elpirult, mintha éppen randimeghívást kapott volna. Egy darabig gondolkozott a dolgon; számításba vette, hogy mi van, ha az a bizonyos barát nem fogja őt kedvelni, vagy ha kívülállóként fogja kezelni. Mindemellett gyanította, hogy arról a személyről van szó, akivel előző este Tora telefonon beszélt. Ezek valahogy mind az elfogadás ellen szóltak.

Ugyanakkor - gondolta Nao -, ha elkísérem, legalább az oda-vissza úton kettesben leszünk.

- Más terved van? - kérdezte Tora, visszazökkentve társát gondolatainak világából a turnébusz jelenébe. Nao megrázta a fejét, és mosolyogva válaszolt:

- Nem, nem, semmi. Ha akarod, elmegyek veled - mondta, holott valószínűleg sokkal inkább ő vágyott erre az együtt közlekedésre, mintsem Tora. Úgy érezte, ennél jobb alkalmat nem is kívánhatott volna, hogy megtegye, amit már bő két hónapja, a turné kezdete óta akart, csak eddig nem volt hozzá bátorsága.

Ahogy a két fiú Tora barátjának lakása felé haladt, Tora megpróbált mesélni kicsit a srácról. Nao az első néhány információt, mint például hogy a fiút Kazuhiko Takeshinek hívják, és Torával ugyanabban a városban születtek, így már kiskorukban is barátok voltak, még figyelmesen hallgatta, de aztán a mellette haladó gitáros hangja csak nyugtató, egyenletes monotonitással jutott el hozzá, a tartalmát már nem tudta értelmezni. Néha kivett egy-egy szót, mint költözés, e-mail, zenekar, és mintha egy kutyáról is szó lett volna, de összefüggő mondatok nem jutottak el a tudatáig.

- Megjöttünk! - szólt hirtelen Tora, és ha nem áll meg, Naónak talán ez sem tűnt volna fel, olyannyira nem koncentrált már társa mondandójára. Sokkal inkább lekötötték a fiú mozdulatai. Most azonban elszakította tekintetét a gitárostól, és végignézett az előttük lévő házon. Egészen kicsi volt, legalábbis azokhoz képest, amiket a busz ablakából, valamint az odaúton látott. A ház falaira különféle nonfiguratív minták voltak festve, a szivárvány minden színével, így valószínűleg nem csak az utcában, de a városban is egyedülálló kinézete volt.

Tora az ajtóhoz lépve bekopogott, amire egy határozott „Nyitom!” volt a reakció, majd léptek zaja, s az ajtóban hamarosan feltűnt egy huszonéves srác.

- Tooraaaa! - kiáltotta önfeledten a fiú, majd barátja nyakába vetette magát. Tora viszonozta az ölelést, és Nao elgondolkozott, vajon mikor látta utoljára ennyire fesztelenül vidámnak bandatársát. Pontos időpontot nem tudott volna mondani, de egy valamiben biztos volt; régen.

- Na és ő kicsoda? - kérdezte a fiú, Nao felé pillantva, miután Torával kibontakoztak egymás öleléséből.

- Oh, ő a bandatársam, Nao. A vezetőség elrendelte, hogy minimum kettesével mászkáljunk, szóval velem kellett jönnie - magyarázta. - Nao, ő itt egy gyerekkori barátom, Kaz.

- Örülök a találkozásnak - mosolygott a fiú, majd meghajolt Nao felé, aki rövid fáziskésés után viszonozta a gesztust. - Mit szólnátok, ha bemennénk, mielőtt idefagyunk hóembernek? - indítványozta, a másik két srác pedig bólintott, és mindannyian beléptek a házba.

Kaz elvette társai kabátját, aztán ülőhellyel kínálta a két fiú, és gyorsan a konyhába ment valami üdítőért.

- Srácok! Tea, kakaó, vagy valami hidegebb? - kiabált ki a nappaliba, miközben hallhatóan valamiféle edényekkel, talán poharakkal csörömpölt.

- Tea, de ne segítsek? - kérdezett vissza Tora.

- Nem kell, köszönöm. Nao, neked?

- Neki is! - vágta rá Tora, aztán Naóhoz fordulva hozzátette. - Fogalmam sincs, mi van abban a teában, de szeretni fogod.

Naónak persze esze ágában sem volt ellenkezni, és nem csak azért, mert Tora valószínűleg már kismilliószor ivott olyan teát.

Kaz pár pillanattal később visszatért a nappaliba, kezében egy tálcával, amin három bögre tea, és némi süti foglalt helyet. Utóbbi Nao szerint saját készítésű lehetett; boltinak túl szép volt.

Tora és Kaz beszélgetni kezdtek, néha bevonva Naót, aki egy-két szavas válaszokkal reagált, de nem folyt bele különösebben a társalgásba. Egy idő után már nem is követte a beszélgetést, szeme végigsiklott a nappali berendezésén, a bútorokon, aztán megakadt a falon. Kék műanyagkeretbe foglalt rajz függött majdnem pontosan a kanapéval szemben; egy hatalmas, piros masnit ábrázolt, annak két végébe egy-egy név volt írva, valamint a rajz alatt is helyet kapott néhány sor. Ahogy Nao figyelmesebben megszemlélte a rajzot, látta, hogy nem egészen szabályos, ráadásul a szövegek az általa eddig látott legrondább macskakaparással lettek odavetve.

A két név Toráé és Kazé volt, a szöveg pedig így szólt;

„Igaz barátot találni nehéz, megtartani még nehezebb, de elfelejteni lehetetlen.

Barátságban nem számít az idő, nem számít a távolság, és nincsenek megoldhatatlan problémák.

1996. december 27.”

Nao elmosolyodott; a két srác tényleg régóta ismerheti egymást. Kaz észrevette a fiú mosolyát, és követve annak pillantását, ő is a falra nézett.

- ’96 karácsonya után csináltuk Torával - szólalt meg Naóra pillantva, mire a fiú is feléje kapta a fejét. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy talán nem kellett volna ennyire feltűnően fürkésznie azt a rajzot, de Kaz barátságos mosolyát látva egyáltalán nem érezte zavarban magát.

- Csináltad - tette hozzá Tora. - Én csak a nevemet írtam rá.

- Oké, oké, igaz - vallotta be továbbra is mosolyogva, aztán ismét Naóhoz beszélt. - Tudod, nem sokkal előtte csúnyán összekaptunk Torával. Volt egy másik srác, akivel szintén nagyon jó barátok voltak, és ez engem zavart. Nem kedveltem azt a srácot, és ez kölcsönös volt. Aztán Tora fejéhez vágtam, hogy ha olyan jól megvannak együtt, akkor engem felejtsen el. Persze nem gondoltam komolyan, és szerintem ezt Tora is tudta, de rábólintott. Aztán persze nem bírtuk sokáig egymás nélkül, és mikor kibékültünk, akkor rajzoltam ezt, és megkértem, hogy írja rá a nevét, ha szeretné, hogy barátok maradjunk. És hát, ráírta - karolta át barátját Kaz.

- Csak tudtam, hogy ha nem teszem meg, életem végéig ezzel fogsz zaklatni... - védekezett Tora.

A baráti vita további részét Nao már nem figyelte. Meglepte, hogy Kaz, aki alig ismeri, és akit alig ismer, ilyen nyíltan mesélt neki a Torával közös barátságukról. Ezek szerint az, hogy Tora vele is jóban van, nem zavarja?

Igaz, Nao tudta, hogy ennyire jóban sosem voltak, elvégre az ő néhány éve való együtt zenélésük nem hasonlítható egy még most is tartó gyerekkori barátsághoz.

Kaz és Tora még hosszú órákig beszélgettek, és Nao most már minden szavukat figyelmesen hallgatta. Szerette volna tudni, milyen volt Tora kiskorában, és miket csináltak Kazzal közösen. Az pedig külön jól esett neki, hogy Kaz mintha még kedvelte is volna.

Mikor este, a sötétedésre felocsúdva Tora úgy döntött, ideje indulniuk, Nao úgy érezte, gazdagabb lett egy baráttal. A visszaúttól azonban még félt; nem tudta, vajon elveszít-e egy másikat.

Ahogy elköszöntek Kaztól, Nao meglepődött, hogy a fiú Tora után őt is megölelte, mintha régi ismerősök lennének.

- Legyetek óvatosak, nehogy nekem néhány elvetemültebb rajongó széttépjen karácsonykor.

Tora elmosolyodott, aztán mindhármuktól elhangzott a ’Boldog karácsonyt!’ mondat, a két bandatag pedig visszaindult a buszhoz.

Három nappal később, az oszakai koncerten Nao Shou szavaival élve „veszettül szétszórt” volt. Többször vétett apró hibákat, ami a rajongóknak valószínűleg fel sem tűnt, de a bandának, akik tisztán visszahallották a fülhallgatókon át a teljes koncertet, igen.

Shou tudta, hogy Nao előző este nem aludt túl sokat, így az egészet betudta a fáradtságnak, ám az igazsághoz hozzátartozott az is, hogy a dobos félt. Akárhányszor Tora megmozdult, hátralépett, közeledett feléje, Nao hibázott. Általában csak egy-egy ritmust rontott, aztán összeszedte magát, és játszott tovább, ettől függetlenül zavarta, hogy nem képes rendesen játszani Tora miatt.

Megnyugodva tette le pár percre a dobverőit, mikor Tora és Hiroto elkezdték a gitárszólóikat. Nyugalma azonban nem sokáig tartott, Tora ugyanis hátat fordított a közönségnek, és céltudatosan Nao felé indult. A dobos már ekkor elfelejtett levegőt venni, mikor viszont a gitáros az ölébe ült, konkrétan ledermedt. Megmozdulni sem mert, szó nélkül hagyta, hogy Tora hátradöntse a fejét az ő vállára.

Félt; tudta, hogy mi fog történni, hogy ilyet Tora már mindenkivel csinált, hogy nincs mögötte semmi, hogy csak a rajongók kedvéért teszi, mégis meglepődött, mikor érezte társa ajkait a sajátján. Alig néhány röpke pillanat volt az egész, csak addig tartott, amíg a rajongók sikítani kezdtek, Nao mégis azt kívánta, bár így maradhatnának. Akár kamerák kereszttüzében is, akár sok ezer rajongó előtt; csak hadd legyen Torával. A gitáros azonban felállt, Naóra mosolygott, aztán megnyalta az ajkát, és visszament a színpad elejére.

Nao hirtelen jött hiányérzetével küzdve ült tovább a dobok mögött.

Bandatársak között nincsenek érzelmek - már megszületésükkor halálra lennének ítélve.

A kimondatlan egyezség, ami az együttes tagjai között volt, most kínzón kísértette újra. Tudta, hogy az előbbihez hasonló, apró fanservice-akciókon kívül mást nem kaphat Torától, de talán nem is ez fájt neki a legjobban. Az zavarta, hogy Tora úgy játszott vele, hogy közben fogalma sem volt róla, neki ez mit jelent.

Érezte, hogy ennyivel kell beérnie. De ha nekik csak ennyi jár, akkor ezt fogja kiélvezni. Maximálisan.

Vége