Kinek készült az ajándék? _Ginewra_
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincsenek
Leírás: Evernightos fanfiction. Az első kötetben Bianca és Lucas egy ideig nem mondják el senkinek, hogy Bianca másodszor is megharapta Lucast, hanem maguk próbálnak rájönni a dolgokra. Egy éjszakai kiruccanásukat írtam le, mikor Bianca különös dolgokat tapasztal a máskor  ilyenkor már kihalt iskolában. _Ginevra_ ajándéka, remélem tetszeni fog. Feltételeztem, hogy a Stargazert is olvastad, de igazából csak egy kis mozzanat nem érthető anélkül. Boldog karácsonyt!
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: Szeretnék egy olyan történetet, egy olyan vámpíros könyv alapján írodott, amiből még nem igen láttam fanficet. Pl. Evermore, Evernight, stb.. Legyen romantikus, a kategória természetesen Privet Drive

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

 A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Vámpírszerelem

- Látod, ez így már sokkal jobb – Patrice visszatekerte a körömlakk tetejét, és elégedetten szemlélte a körmömet. – A korallvörös tényleg betegesen nézett ki, de ez a világosabb már szép. Holnap kipróbálhatnánk valami más árnyalatot, talán szilvát vagy hasonlót…

- Szuper lesz – feleltem, és igyekeztem nem mutatni, mennyire feleslegesnek találom az egész lakkozást. Mióta némi vámpíros információ reményében megkértem a szobatársamat, hogy tanítson meg pedikűrözni, minden este kötelességének érezte, hogy egy új változatot próbáljon ki rajtam, ami elég idegesítő tudott lenni. Hiába, ha nem akartam, hogy gyanút fogjon, muszáj volt lelkesedést színlelnem.

Mióta másodszor is megharaptam Lucast, és ezzel akaratomon kívül különleges képességeket adtam neki, az első rémület után együtt próbáltuk felderíteni, miben változott meg. Gyakran kiszöktünk takarodó után a tetőre, vagy futottunk az Evernightot körülvevő erdőben, feszegettük a határokat, és még jól is éreztük magunkat – legalábbis én biztosan, és ahogy észrevettem, Lucas is. A kudarcba fulladt kísérleten kívül, mikor Patrice-t kérdezgettem burkoltan, nem kockáztattuk, hogy bárki tudomást szerezzen a titkunkról. Segítséggel valószínűleg jobban boldogultunk volna, de eszünk ágában sem volt vállalni a veszélyt, hogy a szüleim vagy Mrs. Bethany gyanakodni kezdjenek.

- Bianca! – merengésemből Patrice hangja zökkentett ki. – Szerinted jól áll nekem ez a ruha?

Felnéztem a szobatársamra, bár úgy is tudtam, mit fogok mondani. Patrice minden egyes ruhája olyan fantasztikusan állt neki, ahogyan rajtam még egy sem. Kezdtem gyanítani, hogy ő még akkor is szép lenne, ha a porrongyot venné fel.

A mostani darab egy szilvakék, fűzős báli ruha volt, V-kivágással. Csipke és az anyag színével megegyező, selyemből varrt rózsaszerű virágok díszítették.

- Csodálatosan nézel ki benne – válaszoltam engedelmesen. Patrice biccentett, és kotorászni kezdett a szekrényében. – Mire vetted?

- Holnap Genevieve bulit rendez, nem olyan hagyományosat, hanem inkább bálszerűt, arra – magyarázta, miközben két nyakláncot hasonlított össze.

- Értem – dünnyögtem, és igyekeztem összeszedni azokat a dolgokat, amiket holnap éjszaka nem tehetünk Lucassal, ha nem szeretnénk lebukni. Nem találtam túl sokat: nem mehetünk fel a háztetőre, csak a sulitól távol futhatunk, és jobban figyelnünk kell a környezetünkre a szokásosnál. Kibírható…

Mikor Patrice végre végzett a kiegészítők kiválasztásával, átöltöztem pizsamába, és úgy tettem, mint aki túl álmos a beszélgetéshez. Szerencsére a trükk bevált, hamarosan már csak én voltam ébren a szobában. Vártam még negyed órát, majd hangtalanul átöltöztem, és kisurrantam az ajtón. Általában az ablakon keresztül távoztam, de pár napja leesett a hó, és ha kinyitom az ablakot, az egész a szobában köt ki, amit nem lehet nem észrevenni.

A lépcsőházban olyan csend honolt, hogy még a szobákban alvók lélegzetét is hallottam. Tőlem telhetően nesztelenül lopakodtam az első emeletig, ahol eszembe jutott, hogy nem ártana innom egy kicsit a biztonság kedvéért. Szerencsére magammal vittem a termoszomat, így legalább azért nem kellett visszamennem. A fedő letekerésével járó zaj fülsértőnek tűnt a csöndben. Visszafojtott lélegzettel füleltem, majd amikor semmi mozgást sem észleltem, belekortyoltam a vérbe. Langyos volt, de egész finom.

Hirtelen valahol megnyikordult egy ajtó. Leeresztettem a termoszt, és vadul kalapáló szívvel füleltem. Léptek zaját hallottam, és bár tudtam, hogy ha nem tanár az illető – és ebben biztos lehettem, mivel a tanárok szobái teljesen máshol helyezkedtek el – ugyanúgy tilosban jár, mint én, behúzódtam egy félreeső folyosóra, és igyekeztem láthatatlanná válni. A titokzatos éjszakai mászkáló elhaladt a rejtekhelyem előtt, és kilesve megpillantottam az arcát.

Courtney volt az.

Óvatosan lopózott végig a – szerinte – kihalt folyosón, még utoljára körülpillantott, és befordult a sarkon. Zavartan bámultam utána. Ha nem láttam volna este, ahogy elkap egy mókust, úgy gondoltam volna, enni megy, ahogy a legtöbben szoktak, mikor éjjel kisurrannak egy kis késői falatozásra, de így nem tudtam, mit gondoljak. Szokatlanul egyszerű ruhát viselt, ami még jobban kihangsúlyozta az esemény jelentőségét. Mintha bele akarna olvadni a tömegbe… De milyen tömegbe?

Vállat vontam, és osontam tovább. Sejtettem, hogy Lucas már vár rám, talán nem is érti, hol maradtam ilyen sokáig. Már a kapuhoz értem, mikor újra mozgást láttam a szemem sarkából. Kővé dermedtem, és próbáltam láthatatlanná válni, ami a sötétben nem is tűnt olyan lehetetlennek. Hideg fuvallat borzolta össze a hajamat, mintha valahol kinyílt volna egy ablak. Szívdobogva léptem egyet előre, és kémleltem magam előtt a sötétséget. Újból megláttam a mozgást, és már nem is volt nehéz beazonosítanom: egy nyitva felejtett ablak…

Égnek emeltem a szemem. Hát ez szánalmas, egy nyitott ablaktól kaptam frászt…

Kimásztam megrémítőmön, és elindultam a parkban. Talpam alatt ropogott a hó, az égből hópelyhek szállingóztak, megültek a hajamon. Hol lehet Lucas?

Váratlanul átölelt valaki hátulról, nekem meg elakadt a lélegzetem, aztán megkönnyebbülten felnevettem.

- Muszáj mindig ezt csinálnod? Úgy lopózol mögém, hogy észre sem veszlek – pillantottam játékos-megrovóan Lucasra.

- És te imádod – mosolygott szélesen, és gyors puszit nyomott a számra. Ennyitől is éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem, de ezzel egy időben feltámadt a szomjam is, nem túlságosan, csak hogy ne felejtsem el a kockázatot. – Mit terveztél mára?

- Futunk egy kicsit, aztán felmászunk a tetőre hallgatni az állatvilágot – közöltem vigyorogva, mikor szóhoz jutottam.

- Ahogy parancsolja, hölgyem – hajolt meg játékosan, aztán megcsókolt, hogy elakadt a lélegzetem, és futásnak eredt. Mire magamhoz tértem a váratlan csóktól, ő már a következő facsoportnál járt.

- Hé! – utána rohantam, és együtt vágtunk neki az erdőnek. Embereknél gyorsabban futottunk hosszú ideig, kacarászva kergetőztünk a fák között. Végül kimerülve rogytunk le egy fa tövébe. Mikor kilihegtük magunkat átölelt, és a vállára hajtottam a fejem.

- Ez elképesztő. Régen is gyorsan futottam, de nem ennyire, és nem ilyen sokáig – jegyezte meg. – Te mindig képes voltál erre?

- Nagyjából igen – feleltem tűnődve, visszaemlékezve kislánykori családos kirándulásainkra. – Talán kicsit lassabban, de nem sokkal.

Szorosabban ölelt magához, és hosszan megcsókoltuk egymást. Békés pillanat volt, de a felszín alatt nagyon kellett vigyáznom, hogy el ne veszítsem az önkontrollomat. A szívem majd kiugrott a helyéből, és ezzel párhuzamosan a szomjamat is egyre nehezebben tudtam féken tartani. Mikor a csók véget ért, mindketten levegőért kapkodtunk, bár most egészen más okból, mint az imént.

- Akkor… Megyünk? – kérdeztem, mikor végre lélegzethez jutottam. Lucas bólintott, felugrott és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadtam, igaz, fel tudtam volna állni magamtól is, de itt az elv számított.

Miközben az iskola felé mentünk, próbáltam minél több hangot megjegyezni, amivel lehet tesztelni szerelmem kiélesedett érzékeit. Nagyjából fél mérföldre egy bagoly huhogott, itt-ott ágak recsegtek, messzebb egy-két hókupac a saját súlyától lezuhant a földre. Remek hangok voltak, nem túl halkak, de emberi füllel hallhatatlanok – azaz pont alkalmasak a célra.

Felmásztunk az északi torony tetejére, leültünk egymással szemben, és feltettem az első kérdést.

- Milyen állatok hangját hallod?

Behunyta a szemét, és koncentrálni kezdett. Nagy kísértést éreztem, hogy most én lepjem meg őt egy gyors csókkal, de végül uralkodtam magamon. Hallottam a baglyon kívül még egy mókus mocorgását valahol egy odúban, egy róka szimatolását, és ahogy valamilyen kisebb föld alatti állat kisurran az üregéből. Lucas néhány percig némán figyelt, majd kinyitotta a szemét.

- Egy bagoly huhog, valami róka méretű szimatol, és mintha egy mókus is mocorogna. Mást nem hallok, de gondolom, ez január közepén nem olyan meglepő – tette hozzá egy félmosollyal.

- Remek – nyugtáztam. – Én még hallottam, ahogy egy föld alatti állat előjött az üregéből, de egyébként stimmel. És mit hallasz még az erdőből?

Most több időre volt szüksége, hiszen a kérdés is több mindent ölelt fel. Ágrecsegés, a szél, a hó… Egy pillanat… Mi ez?!

- A hó olyan két másodpercenként leesik valahol, a saját súlyától, gondolom, a szél lefújja az ágakról, pár kisebb gally letörött az előbbi szélrohamtól, és valahol fél mérföldre keleten nagyon recsegnek az ágak, mintha valaki menne arra – mondta fel Lucas, mint egy feleletet.

- Szerintem megy is – motyogtam, és egyre idegesebb lettem. Ki lehet az? Courtney? Mit keres ilyenkor az erdőben, ilyen távol a sulitól?

- Mi a baj? – csúszott közelebb hozzám Lucas, a jégtől síkos tetőn mozgás bizonytalanságára való tekintet nélkül.

- Láttam Courtneyt a folyosón, és nem értem, hogy… Mindegy – legyintettem. Kit érdekel, mit csinál Courtney? Megpróbáltam meggyőzni magamat, hogy semmi közöm hozzá, ráadásul kizárt, hogy ő is olyan lenne, mint Erich, aki vadászott Raquelre, de a nyugtalanság bennem maradt.

- Mit hallasz a suliból? – tértem rá a következő kérdésre.

Lucason látszott, hogy nem szeretné annyiban hagyni az előbbi megnyilvánulásomat, de végül engedelmesen figyelni kezdett az épületből kihallatszó hangokra. Nem voltak túl változatosak, de gyakorlásnak megfeleltek.

- Nyikorog egy ablak, besüvít a szél az egyik mosdóban… legalábbis azt hiszem, mosdóban, mindenki alszik, kivéve valamelyik tanárt, aki valamit ír… talán dolgozatot javít… De senki sem mászkál, amennyire én hallom.

- Helyes – bólintottam. – Szerintem is dolgozatot javít, mert különben folyamatosabb lenne a toll hangja. Te miből jöttél rá?

- Nem is tudom… talán abból, hogy egyszer tartott egy szünetet, és zizegett a papír – mosolygott Lucas. Felkuncogtam, és elkezdtem lemászni a tetőről.

- Azt hiszem, mára ennyi elég lesz… Tényleg, holnap nem jöhetünk fel, mert Genevieve bulit rendez a parkban, és könnyen megláthatnának.

- Bulit? A parkban? Ilyenkor? Nem fél, hogy elázik a szoknyája a hóban? – nevetett fel Lucas, és egyet kellett értenem vele. Hihetetlenül nevetségesnek tűnt a gondolat, hogy az evernightos társaság kivételesen nem tökéletesen összkomfortos helyen jön össze.

- Akkor mit fogunk csinálni? – pislogtam rá nagy ártatlanul, miközben igyekeztem egy olyan faágat találni, ami nem törik le a súlyom alatt. A jég megcsikordult a talpam alatt, különösen távolinak tetszett a hang.

- Meglátjuk… - somolygott Lucas, és lejjebb segített a fán, amitől nagyon ostobának éreztem magam. Én vagyok a vámpír, nekem kéne ügyesebbnek lennem, nem?

Mire mindketten leértünk, a rossz érzésem is elmúlt, főleg Lucas egy-két érdekes lépésének köszönhetően, mikor egyenlíthettem segítésből. Együtt indultunk vissza az iskolába, de nem sikerült egyben megtennünk az utat. Többször is megálltunk csókolózni, de nem csak ez hátráltatott. Mikor már majdnem elértünk a kapuhoz, mozgást láttam a szemem sarkából. Berántottam Lucast egy bokor mögé, kérdő tekintetére intettem, hogy figyeljen.

Pár másodperc múlva Mrs. Bethany lépett ki a kapun, szemlátomást ingerülten, és a kezében egy vasból készült tőr volt az Evernight fegyver-kiállítási szobájából, amit feltehetően a nosztalgiázóknak létesítettek, meg persze az iskola különlegességének hangsúlyozására. Lélegezni is alig mertünk, amíg a házába nem ért, hogy aztán megkönnyebbülve sóhajtsunk fel. Kerülő úton mentünk vissza, hogy még véletlenül se lásson meg minket az ablakból, de csak akkor nyugodtunk meg, mikor beléptünk a folyosóra. Elindultunk felfelé a lépcsőn, lépteink nyugtalanítóan hangosaknak tűntek a csendben. Lucas a harmadik emeleten gyors csókot nyomott a számra, és befordult a szobája felé. Én továbbmentem a hatodikig, de egyre idegesebb lettem. Mit keresett Courtney az erdőben? Holnap tanítás van… És Mrs. Bethany? Hogy került a suliba? És mi volt az a furcsa, nyikorgásszerű hang, amit lemászás közben hallottam?

Minél többet gondolkoztam ezen, annál zavarosabbnak tűnt az egész. Óvatosan kinyitottam a szobánk ajtaját, és besurrantam. Patrice szerencsére még mindig aludt, nem is volt semmi jele, hogy felébredt volna. Szerencse… Talán meg tudnám magyarázni a kiruccanásomat azzal, hogy enni voltam, de már tapasztaltam, hogy Patrice-nek hazudni nem olyan egyszerű, könnyen átlát a szitán. Hangtalanul átöltöztem, és bebújtam időközben kihűlt ágyamba. Hamar elaludtam, de az álmaim zavarosak és nyugtalanítóak voltak. Elhaló sikolyt hallottam, hideg csapott meg, elmosódott alak futott át a szemeim előtt, majd lángok nyaldostak egy vastőrt… Többször is felébredtem, de Patrice halk, egyenletes légzése úgy árasztotta magából a nyugalmat, hogy fél perc alatt visszaaludtam.

Másnap reggel nem emlékeztem az álmaimból semmire. A napfény pontosan úgy sütött a szemembe, mint más napokon, és Patrice körömlakkjának szaga is a szokásos módon zavart. Különös módon jókedvűen ébredtem, mintha a tegnapi furcsa események meg se történtek volna. Csak Courtney behallatszó hangjára pislogtam kicsit meglepetten – úgy tűnik, hazaért a tegnap éjjeli kiruccanásból. Genevieve izgatottan fecserészett a szobánk ajtaja előtt, Patrice-nek mesélte a legfrissebb pletykákat. Ledobtam magamról a takarót, és szobatársamra néztem. Ma este vajon a buli tiszteletére megúszom a lakkozást, vagy nincs ilyen szerencsém?

- Nem baj, ha ma este nem próbálunk ki új körömlakkot? – érdeklődött Patrice, félreértve pillantásomat. – A buli elég hamar kezdődik, és nem lenne időm készülődni… Ugye nem gond?

- Nem, dehogy – mosolyogtam megkönnyebbülten, és előszedtem az egyenruhámat. – Túlélek egy napot lakkozás nélkül.

Patrice felnevetett, én pedig megnyugodva  állapítottam meg, hogy kivételesen nem kell érdeklődést színlelnem, hiszen minden „igazi” evernightos esze ma egész nap a „bálos” bulin fog járni.

Hamarosan már a lépcsőn futottam lefelé, és úgy éreztem, a mai minden eddiginél jobb nap lesz – nekem éppúgy, mint a bulizó társaságnak. Mindenkinek, még Raquelnek is, aki Erich eltűnése óta egyre jobban bírja a sulit… Ez egy különös módon jó hangulatban eltöltött nap lesz az Evernight Akadémia életében.