Ajándékozott: Etti
Figyelmeztetés: Slash, snarry
Korhatár: 14
Tartalom: A Rend szerint pár napra biztos, távoli helyre kell küldeni két legfontosabb emberüket. Harry és Perselus összepakol hát, hogy egy isten háta mögötti, csak kezdetben nyugalmasnak tűnő erdőség közepén táborozzanak le. Mondhatni, egyikük sem kedveli a helyzetet, ám hamar ráébrednek – mind a szemtelen Harry, mind a mogorva bájitalmester -, hogy valami jobbal is eltölthetik az időt, mint az acsarkodás.
Ötlet: 2. SS/HP Lehet severitus is, de nem muszáj. A lényeg, hogy Piton és Harry együtt kényszerülnek kempingezni és a három éjszaka során, amit együtt töltenek érdekes kalandok sorozatán túlesve, rájönnek, hogy nem is utálják egymást annyira. Harry ne legyen ooc, ahogy Piton karakteréhez is ragaszkodjunk.
Humoros hangvételűnek lenne jó, és persze happy-end. A helyzettől adódóan nem kizárt a durva nyelvezet sem.
Humoros hangvételűnek lenne jó, és persze happy-end. A helyzettől adódóan nem kizárt a durva nyelvezet sem.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Kényszer kemping
- Kizárt – morrant Perselus Piton, jelentőségteljesen keresztbefont karral nyomatékosítva álláspontját.
Mielőtt Dumbledore válaszolhatott volna, a szintén szobában lévő, s csak mostanra magához térő Harry szólalt fel:
- Most az egyszer egyetértek vele – hangja szinte hitetlenkedő undorral volt teli, amiért ki kellett ezt mondania.
A bájitalmester is hasonlóan gondolkodhatott, mert horkantott egyet.
- Végre valamiben, Potter. Időszerű volt.
Harry felvillanó tekintettel nézett rá.
- Ne vegye zokon, de valahogy jobban megmozgat annak a kilátásnak az elkerülése, hogy magával kényszerüljek három napot – három teljes napot! – hangsúlyozta – eltölteni, mint hogy megfogadjam valamennyi elképzelését a Rend ügyekkel kapcsolatban. Az átkozott és undorító bájital hozzávalóiról már nem is beszélve.
Perselus előrébb hajolt, szeme pedig még inkább elsötétült a haragtól.
- Csak óvatosan, Potter. Lehet, hogy már nem vagyok a tanárod, de elhiheted nekem, hogy megvannak a módszereim arra, miként leckéztesselek meg.
Harry némileg gúnyos kihívással nézett rá, ám visszavágásra nem volt lehetősége, ugyanis az eddig nyugodtan állongó Dumbledore felemelte kezét, és leintette őket.
- Fiaim! – két dacos szempár fordult felé azonnal. – Igazán sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de más lehetőség híján, a terv nem vita tárgya.
- Albus – kezdte Piton kemény hangon, de az idős mágus finoman megcsóválta a fejét.
- Nem, Perselus. Muszáj Harryt pár napra biztonságba helyeznünk, és egyúttal elérhetetlenné tennünk a minisztérium számára is, távol a civilizációtól – folytatta Dumbledore. – Hamarosan eljön a végső csata ideje, s én olyan embert akarok Harry mellett tudni, aki minden körülmények között meg tudja védeni.
- Nem szorulok a védelmére! – vágta rá a fiatal férfi. – Már csaknem húsz éves vagyok. De rendben, még ha adni is akar egy partnert, miért nem Remus az, vagy akár Kingsley?
A bájitalmester némán, megvetően elhúzta a száját az említett nevekre.
- Perselus a legkiválóbb emberem – felelte Albus higgadtan, mire Piton a körülmények ellenére is önelégült pillantást vetett Potterre. – Míg távol vagytok, taníthat, gyakorolhattok, azonnal tudni fogja, ha veszély fenyegetne, és szükséghelyzetben képes pillanatok alatt rendkívüli stratégiával és tervvel előállni. Ki fogjátok egészíteni egymást, fiam – hunyorgott Harryre.
Valahogy nem szándékozta figyelembe venni a két fekete hajú férfi, erősen kétkedő tekintetét.
Oo SS/HPoO
- A rohadt életbe, miért éppen sátorozás?! – tört ki Harry, szemrevételezve táborhelyüket. Sehol semmi, ahova elvonulhatna Piton elől. Csak fák, bokrok, láp, egy kisebb, csobogó patak valahol a távolban, állatok neszei. Meg fognak őrülni egymástól!
- Vigyázzon a szájára, Potter! – vetett rá egy sötét pillantást a bájitalmester, aki maga sem volt jobban elragadtatva a helyzettől. – Még a Griffendél egykori üdvöskéje is ki fogja bírni, hogy nincs luxussal és talpnyalókkal körülvéve.
Harry grimaszolt.
- Összetéveszt Malfoyjal. Jelenleg sokkal nagyobb problémát okoz a számomra a társaság, mintsem az, hogy itt vagyunk a semmi közepén – szúrt oda megjegyzésével.
- Tévedésben él, ha azt hiszi, engem kéjmámorral teli érzések töltenek el annak a kilátására, hogy össze leszek zárva magával – engedte le a pálcás kezét a magas férfi, amivel éppen most fejezte be a sátrukon végzett utolsó simításokat.
Harry végre hátat fordított a tájnak, és Pitonra nézett.
- Háh, mintha tudná egyáltalán, mi is az a kéjmámor!
Perselus gúnyosan felvonta a szemöldökét.
- Épp csak megérkeztünk, Potter, korai, hogy máris a szexuális témakörben tett jártasságával dicsekedjen.
Potter arca egy egészen picit kipirult, de természetesen gyorsan visszavágott.
- Nem is az enyém meglétéről, inkább a magáé hiányáról beszéltem.
Piton arca megkeményedett.
- Bármelyik eset is álljon fenn, a saját érdekében javaslom, keressen más témát.
- Mintha nem vettem volna észre már eddig is, hogy nem cáfolja – morogta maga elé Harry, azzal elcsörtetve a férfi mellett, belépett a jelenleg lakhelyükként szolgáló sátorba. – Kempingezés… ez is csak Dumbledore fejében foganhatott meg. Mikor annyi biztonságos menedéket tartunk fent.
Legalább a felszerelésük nem hagyott semmi kívánnivalót maga után. Egy tágas, mágikus térben állt, amelyet két, a bal és jobb sarokban lévő kényelmesnek tűnő ágy, egy asztal, két szék, egy karosszék és egy fotel, egy kisebb könyvespolc, és pár láda töltött meg. Tudta, hogy az egyik csomagban élelem, a másikban az ő sebtében összeszedett dolgai, egy harmadikban meg az egykori tanáráé vannak.
Bár titkon – az utána lépő - Perselus egyet értett vele, azért megjegyezte:
- Távol akart tudni kettőnket mindenkitől.
Harry elfelejtve dühét, kíváncsian pillantott a bájitalmesterre.
- Maga tudja, pontosan miért? – állt meg az asztal mellett.
Piton nem válaszolt azonnal, odasétált a karosszékhez, és elegánsan leereszkedett rá. Egy rövid ideig fekete tekintete elidőzött a fiatal férfin, majd válaszolt.
- Azt hittem, ez még magának is nyilvánvaló, Potter. Olyan nagyra van az eszével és ösztöneivel – mondta vontatottan.
Harry elhúzta a száját, kifordította az egyik széket, hogy szemben legyen a férfivel, majd leült rá. Lábait előre nyújtotta, s az egyik bokáját a másikra fektette, míg ujjaival türelmetlenül dobolt a karfákon. A fenébe is, mindig olyan feszült volt a bájitalmester közelében. Sosem lehetett tudni, mire számítson tőle, azok a mély, sötét szemek pedig zavarták, sőt, olykor valósággal zavarba hozták.
- A vélekedéseivel ellentétben nem vagyok ostoba. Az engem érintő kérdésekkel tisztában vagyok, de hogy jön ide maga?
- Ugye tudja, hogy nem tartozom magyarázattal?
- Ugye tudja, hogy átkozottul megnehezíthetem magának az itt töltött napokat? – döntötte meg kissé a fejét Harry.
Piton szemei mintha szórakozottan felfénylettek volna.
- Sosem unalmas veled az élet, nemde, Potter? – váltott tegezésre, kényelmesen hátradőlve a székében. Nem akarta még a formalitásokkal is fárasztani magát, főként nem feleslegesen. - Hát állok elébe.
- Maga akarta – vont vállat a fiatalember. – Könyörögni fog, hogy végre megadhassa nekem a válaszokat.
Perselus gúnyosan horkantott.
- Ugyan, ugyan, csepp kis griffendéles.
A zöld szemek gonoszul megvillantak.
Oo SS/HPoO
- Piton, ébredjen! – csendült gyanús közelségből Potter hangja.
A bájitalmester azonnal felült, s mire a másik kettőt pislogott, már a kezében is volt a pálcája, tökéletes éberséggel mérve fel környezetét, egy ügyes ellenőrző varázslat segítségével.
- Hűha! – reagált Harry, aki valamilyen oknál fogva az ágya mellett guggolt. – A másik pálcáját is ilyen hatékonyan csatarendbe tudja állítani? – mérte végig pimaszul egykori diákja.
- Mit mondtam a szexuális életet érintő témákról? – nézett rá sötéten a férfi, s szinte öntudatlanul igazította meg magán a takarót. – Azt mondd, hogy miért keltettél.
Kiváló és sokrétű védelmet húzott fel a táborhelyük körül, így abban biztos volt, hogy azonnal ébresztették volna, amennyiben mágus ólálkodik a közelben. Mivel nem akarta magukra felhívni a figyelmet, muglikat, varázslényeket és állatokat nem zárt ki. Ők aligha okozhatnának bármiféle gondot a számukra.
Harry vállat vont.
- Pusztán kíváncsi voltam a reakcióidejére, ha már Dumbledore ódákat zengett magáról – mikor látta, hogy Piton pálcája erre felszikrázott a dühétől, gyorsan folytatta. – Hallottam valamiféle mozgást, gondoltam, érdekelné – adta elő a valódi indokot.
- Mi van, Potter, elveszett a bátorságod? Az ember azt hinné, egymagad, vakmerően állsz az ilyen helyzeték elé – morogta Perselus, ám már le is rúgta magáról a paplant, és kiült az ágy szélére.
Harry zavartan távolabb húzódott, majd gyorsan felállt, ugyanis iménti helyzetéből kiváló rálátása adódott szemmagasságban egy bizonyos testrészre. Egy nem éppen elhanyagolhatóra, amit szépen kirajzolt a puha, fekete anyagú nadrág, melyet a bájitalmester pizsama gyanánt viselt, a hozzá tartozó hosszú ujjú felsővel.
A fiatalember ellenben kisgatyában és pólóban illegette magát, ezért mikor sebtében megfordult, hogy elkerülje a vesébe látó, fekete tekintetet, ami nyilván kiszúrta volna vöröslő arcát, Perselus büntetlenül megszemlélhette a feszes fenekét, és kemény izmú lábait. Mikor rajta kapta magát ezen tevékenységen, morcosan hátravetette a haját, felkapta a cipőit, és nekiindult a sátor ajtajának, halkan azon morogva, hogy ennek az idiótának a megjegyzései máris kárt tettek az agyában.
Talán pont emiatt nem is figyelt fel rá, hogy Potter sunyi kis mosollyal követi, mikor kilépett a szabadba. Nem volt kifejezetten hűvös, ámde koromsötét igen.
- Mit szól, máris kiválóan beleillik a környezetébe – hallotta alig fél méterről jobbra, ahol Potter állongott, kezében lazán fogott pálcával.
Perselus sebtében végigpillantott magán, majd ingerülten indult, hogy felmérje a védelme határát.
- Szeretem a feketét – morogta mély, borzongató hangján.
Harry annak rendje és módja szerint bele is remegett.
- Soha rá nem jöttem volna – felelte pimaszul.
- Tegye meg azt a szívességet, hogy befogja a száját, máskülönben soha nem jövünk rá, mi okból is kószálunk idekint hajnalban – vetette oda barátságtalanul Piton, s útközben ellenőrző bűbájokat szórt a tájra, élesen figyelve a neszekre.
Meglepetésére Potter valóban tökéletesen elcsendesedett, még ahhoz is meg kellett erőltetnie magát, hogy érzékelje, merre jár. Végre látta egy kis foganatját mindazoknak, amit tanított ennek az idegesítő kölyöknek. Annak a „kölyöknek” a magas, izmos alakja épp ekkor villant fel a Hold fényében kicsit távolabb a bokroknál, hogy egy pillanattal később nyekkenve eltűnjön.
Perselus magában átkozódva rohant a hűlt helyéhez, csak hogy ott találja a kissé nedves fűben hason heverő fiatalembert, amint nagyon néz valamit az erdő irányába tekintve.
- Gondolhattam volna, hogy a saját lábadban is orra fogsz bukni – jegyezte meg rosszindulatúan.
- Sshh – volt minden reakció, mire a bájitalmester lépett egyet előre, ott azonban talpa nem érintett talajt, ezért egy fojtott nyögéssel jószerével elzuhant Potter mellett.
Mormogva átkozódni kezdett, egészen odaszorulva a másik testéhez, aki persze arcátlanul rávigyorgott. Kezei piszkosak lettek, a föld hűvös volt alatta, és feszélyezte, mennyire közel került a jelenleg cseppet sem kölyöknek tűnő fiatalemberhez.
- Hogy is mondta az imént, uram? – érdeklődött Harry.
- Csönd! – dörrent rá a férfi. – Mégis miért nem figyelmeztettél? – nézett villámló éjfekete tekintettel egykori diákjára.
Potter ártatlanul pislogott rá.
- Miért kellett volna megtennem? Maga jóval tapasztaltabb, erősebb, idősebb…
- Nem fogom tűrni a játszadozásaidat, Potter! – szakította félbe a mondanivalóját a bájitalmester, amire csak egy pimasz vigyor jutott válaszul.
- Megnézné, mire akadtam? – bökött Harry előre, ahol is az aljnövényzet és bokor ágak között kilesve valamiféle kisebb lények csoportosulása volt megfigyelhető.
Perselus horkantott.
- Még hogy akadt – de azért maga is lenézett a tőlük pár centire, a szúrós bokor túloldalán induló lejtő aljába. – Hm… talán bólintérek. Veszélyes kis bestiák, főként, ha földre kényszerülünk és felmérgesítjük őket. Ha itt őrzik a fákat, gondunk lehet velük. Valószínűleg bicegócok is élnek a környéken, a láp területén. Lehetséges, hogy vonzza őket a mágiánk.
- Esetleg nem kellett volna engednie a paranoiájának, és teleszórni az egész területet ezernyi bűbájjal – morogta Harry.
Perselus figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, egyrészt, mert tudta, hogy Potter sem sokkal jobb tőle ezen a téren, másrészt, mert ma éjjel még aludni vágyott, hogy addig se kelljen élveznie a fiatal férfi társaságát.
- Hajlandó vagyok bármiféle javaslatot elfogadni.
Harrynek máris kéznél volt egy válasz, tenyérbe mászó, mint mindig.
- Talán odatarthatná nekik azt a nagy orrát csalinak, s miután ráharaptak, elkapdossuk őket.
Piton szúrós szemmel rápillantott.
- Ezzel nem segítesz, Potter.
A fiatalember elvigyorodott.
- De jobban érzem magam tőle – azzal mintha csak véletlenül tenné, meglökte kissé a férfit, aki megbillent, s egy pillanattal később áthasítva a tövises bokron, már a domboldalon szánkázott lefelé. Még hallotta a gyilkos morranást:
- Potter! – aztán a férfi megállapodott a varázslények előtt, akik roppant zaklatottnak tűntek, s ily módon igyekezték Piton tudtára adni nem kívánatos jelenlétét.
Harry próbálta elfojtani kitörni készülő nevetését, ahogy a bájitalmester átkozódva - pálcájával szó szerint is csinálva -, dühödten igyekezett sebesen lezárni a kialakuló küzdelmet. Természetesen az az alávaló mihaszna griffendéles egyetlen ujját sem mozdította az érdekében. Miután a bólintérek fele ájultan feküdt, a maradék pedig szétszaladt, sötét ábrázattal indult meg vissza a táborhelyük felé, melynek szélén Potter a kuncogástól rázkódva támaszkodott az egyik fának.
Piton ruháját megtépték, imitt-amott vérzett, horzsolás tarkította bőrét, a haja kuszán körbelengte arcát, inge ujját kissé feljebb gyűrte, mire Harry fejében minden igyekezete ellenére megfordult a gondolat, mennyire vonzó ilyen emberien, már-már lazán egykori tanára. Ami azonban egyáltalán nem nyerte el a tetszését, azok a nyilvánvalóan gyilkos fények, melyek azokban a mély, éjfekete szemekben cikáztak.
- Ebben a pillanatban valahogy roppant csábítónak érzem ama elképzelést, hogy ne egy darabban szolgáltassalak vissza a Rendnek – kezdte Perselus, mikor ismét a bokrokon túl tudta magát, a viszonylag biztonságos tisztáson, nem messze a sátruktól. - Már tudom is, mely testrészed hiánya nem akadályoz majd abban, hogy beteljesítsd a sorsodat – pillantott elképesztően gonoszul Harry ágyékára, amire válaszul lassan egy óvó tenyér csúszott, és a fiatal férfi rá pislogott.
- Ugyan, hát tehetek én róla, hogy maga olyan kíváncsi, és lement közéjük?
- Lementem?! – mennydörögte Piton. – Úgy érted szíves közbenjárásoddal, nélkülözve mindennemű önszántságot a részemről?
- Nos, maga tulajdonképpen kihívott engem, mikor ideérkeztünk, ne felejtse el – emlékeztette Harry azon ígéretére, hogy ha akarja, kikészíti.
- Te se felejtsd el, hogy ennek a fegyvernek két éle lehet. Ha te így, én is úgy.
A fiatalember édesen elmosolyodott.
- Maga ilyet úgy sem tenne.
Perselus rémülten eszmélt rá, mennyire megnyerőnek találja ezt az idegesítő mitugrászt. Szertelen tincseit megcsillantották az éjszaka fényei, lehetetlenül zöld szemei csak úgy villogtak, szemtelen testtartása még inkább kiemelte alakját, s a pimaszsága, mint mindig, most is átkozottul jól állt neki.
- Segítsek ellátni a harci sérüléseit? – ajánlkozott Harry, mikor iménti kijelentésére pár pillanat múlva sem kapott választ a mélázó bájitalmestertől. Nem úgy a kérdésére:
- A közelembe se gyere! – érkezett az azonnali felelet, s a férfi dühödten becsörtetett a sátorba.
Harry szó nélkül követte, hogy aztán végignézze, miként kapja le magáról Piton a fekete ingét, mely bőven látott jobb napokat, és szedi elő bájitalos üvegcséit, hogy lekezelje az őt ért sérelmeket. Arckifejezése mogorvább nem is lehetett volna, hát még, mikor magán érezte Potter érdeklődő, tüzetes tekintetét is. A legnagyobb bajt azonban az jelentette, hogy mély fájdalmára nem ért el minden átkozott vágást, harapást és horzsolást.
- Komolyan segíthetnék – szólalt meg Harry, érzékelve a dilemmát.
- Annyira még nem vagyok kétségbeesett.
- Fordított esetben azt mondaná, ostoba vagyok, amiért visszautasítok egy ésszerű, mindkét fél érdekeit szolgáló javaslatot – mutatott rá a fiatalember.
Perselus egy pillanatra megállt, hogy rásandítson.
- Neked milyen érdeked fűződik ehhez?
- Gyorsabban lefekhetek aludni, anélkül, hogy még hosszú percekig hallgassam az átkozódását és neszezését.
Piton sóhajtott.
- Rendben – mondta, mintha alig lett volna képes kipréselni magából ezt az egy szót.
Harry lassan odalépett hozzá, a férfi pedig a kezébe nyomta a gyógykenőcsös üvegcsét, majd úgy fordult, hogy az egykori griffendéles bekenhesse a szükséges helyeken, de még szemmel tudja tartani. Hogy Harry különösen érezte magát, az nem volt kifejezés, ahogy az sem, hogy Perselus vélekedése se sokban tért el. Az óvatos, finom érintések a hátán, vállán, a némileg esetlen mozdulatok, mintha a fiatalember nem tudná, mennyit tűr még el tőle, és mikor válik tolakodóvá.
Harry igyekezett nem arra gondolni, hogy tulajdonképpen önszántából simogatja éppen egykori legutáltabb tanárát, akinek figyelemreméltó, szikár teste, és kemény izomzata volt, a furcsán fehér, múltjáról beszélő sebhelyekkel tarkított bőréről nem is beszélve. Bizarr helyzet, mégis izgalmas. Márpedig, egy hozzá hasonlatos kalandkereső fiatalembernek mi más vágya lehetett még?
Perselus némi saját magával folytatott belső vita során végül beismerte, hogy egyáltalán nem kellemetlen a másik érintése, sőt. Alig várta, hogy szabaduljon, és elfelejthesse ezt az éjjelt. Már így is folyton az orrában érezte Potter illatát, ismerte smaragd lobbanású szeme minden üzenetét, és testének hőjét, mely átitatta és felébresztette érzékeit.
- Elég lesz – szólalt meg pár perc elteltével.
Harry nem tiltakozott. Átadta az üvegcsét és hátrébb lépett. Furcsa volt a hangja, mikor válaszolt.
- Akkor… jó éjt, uram – azzal gyorsan bemászott a saját ágyába, és máris a fal felé fordult. Igyekezte kontrollálni minden feltörő hangját.
Perselus rövid ideig feszült, összeszűkített szemekkel figyelte a takaró alatt eltűnő alakját, majd egy halk, ingerült, rekedtes horkantással aludni tért.
Oo SS/HPoO
A másnap határozottan feszült volt, s immár nem feltétlen az ellenszenvtől. Potter idegesítő önmagát adta, folyton játszadozott, szemtelenkedett. A táborhely pedig kész halálcsapdának bizonyult. Ha Perselus kissé elvonult, és letelepedett valahol az erdő szélén, egész biztosra vehető, hogy ott pár perccel később egy egész orrontó furkász had tűnt fel, csak hogy körbeássák, és megkeserítsék az egyébként sem napfényes életét.
A napfénnyel úgy egyébként nem akadt gond. Persze, ez is csak növelte a pince sötét, hűvös magányához szokott férfi nyugtalanságát. Ahogy a már-már idillszerű hatás is. Madárcsicsergés, széljáték a lombok koronáin, erdei virágok, vízcsobogás, békakuruttyolás a tiszta, kisebb tavacska felől, Potter, ahogy körülötte sertepertél. Mellesleg, ez utóbbit igazán meg tudta volna szokni… eme gondolatot pedig, rendszerint újabb tíz perc dühöngés követte.
Harry a maga részéről, mintha ebből nem vett volna észre semmit, holott többször rajtakapta magát, hogy nem véletlenül sündörög éppen Piton közelében, ámbár a környék bőven adott volna számára mozgásteret. Ezt egyébként, ki is használta. Elment futni, gyakorolta a közelharcból tanult mozdulatokat, melybe a bájitalmester is nem egyszer beszállt, s a végén szinte játékos meccseket bonyolítottak le. Leizzadva, kifulladva, hogy aztán párbajozással folytassák. Nem kímélték egymást, nem volt döntetlen, csakis győztes és vesztes. Mikor melyikük… Harry ugyanis nem átallott talán nem éppen közismerten elfogadott cseleket is bevetni a megmérettetések során. Perselust pedig mindez egyre jobban szórakoztatta.
Persze, a civakodások sem maradtak el. Emlékezetes esetként maradt meg mindkét félben, mikor Harry dacosan eltrappolt, hogy minél távolabb kerüljön a „kibírhatatlan alaktól”, ahogy magában dohogva nevezte. A láp felé vette az útját, már esteledett, és mint kiderült, valóban éltek bicegócok az eldugott terülten. Azok pedig nem teketóriázva beljebb csalták a már így is térdig merült fiatalembert. Természetesen, ha nem lett volna tele Perselusszal a feje, ez alighanem meg sem eshetett volna, ám mivel a kísértés nem hagyta el, hát igencsak hangosan kellett kiabálnia, mikor ráébredt, hogy innen bizony csak segítséggel szabadulhat.
Piton meglepően gyorsan ért oda, felfigyelve elhúzódó hiányára és hangjára, majd pár percig csak állt a mocsár szélén, észrevehetően jóval nyugodtabban, amiért nem esett a másiknak bántódása, különböző kioktatásokat vágva a fejéhez, amit lassacskán igyekezett ellepni a sártenger. Valamiért úgy látszott, ez a bájitalmestert nem zavarta.
- Kész katasztrófa vagy, Potter – vonta le a végkövetkeztetést, szitkai kifogytával.
- Bagoly mondja – morogta az érintett az orra alatt – mivel erősen élt még benne a bólintéres, furkászos és miegymásos eset -, igyekezve kevéssé mozogni, ugyanis már a melléig ért a dagonya. Az átkozott kis varázslények pedig szúrós szemmel, vérszomjas arckifejezéssel várták, hogy végképp elmerüljön.
Piton elégedetten végignézett rajta.
- Lám, az ember pont azt kapja, amit érdemel. Az utóbbi másfél napban alaposan próbára tetted a tűréshatáromat.
- Mit szólna hozzá, ha ezt majd akkor folytatnánk, miután már kihúzott, és lefürödtem – húzta el a száját Harry, a büdös, ki tudja mivel telelévő mocsár mind közeledő felszínét nézve.
- Nem is tudom… - mélázott Perselus. – Kiváló hely ez, ahol minden nyom nélkül eltüntethetem a holttested, anélkül, hogy egy ujjamat is mozdítanom kéne.
Harry, amennyire még ment neki, felpillantott a férfire, állva a tekintetét. A sötét szemek szinte felforrósították a bőrét, s gyanította, az övéi is sok üzenetet hordozhattak, mert a következő pillanatban Piton elegánsan mozdult. Egy pálcaintés, hozzáértés és meglehetősen nagy mágikus erő, majd egy nevetséges cuppanó hang kíséretében, mely jelezte, hogy Harry elhagyta börtönét, nyekkenve elterült nem messze a bájitalmester lábától, a biztos talajon.
Kezeire támaszkodott, érezte, ahogy a ruhájára tapadó sár súlya húzza, s kissé köhögnie kellett, most, hogy ismét kényelmesen tágulhatott a tüdeje, szabadon annyi levegőt szívva bele, amennyi jól esett.
- Ezer köszönet – mondta halkan, tengernyi éllel a hangjában, fel sem nézve a mellette állóra.
Perselus könnyedén leguggolt, kezeit a combjára támasztva.
- Mikor tanulod meg végre Potter, hogy a hirtelenség csak bajba sodor? – kérdezte.
Harry felült, szembe a férfivel, alig kevesebb, mint fél méter választotta el őket egymástól. Piton ismét az éjszakába olvadt, a nap teljesen lement, a csillagok és Hold szolgált némi fénnyel, furcsa mód mégis tökéletesen részletesen ki tudta venni a másik vonásait. Az a mély, kifürkészhetetlen szempár csak őt figyelte, ezért nyugodtan beismerhette, hogy nem csupán az átnedvesedett öltözete miatt borzongott meg. Volt ideje felismerni, hogy amikor a bájitalmester összpontosít, szinte kizárólag az létezik a számára, csak annak él, csak arra fókuszál, bármi is váltotta ki éppen az érdeklődését, vagy bármivel foglalkozik is akkor. Márpedig mostanra tudta, hogy különleges dolog, egy ilyen figyelem középpontjában lenni. Valamint meglehetősen élvezetes is lehet, amennyiben eljutnak egy bizonyos szintig.
- Még okozhatok számodra meglepetést – szólalt meg végül a fiatal férfi, talán iménti gondolatai miatt nem figyelve arra, hogy tegezésre váltott.
Perselus enyhén megemelte a szemöldökét, de nem tette szóvá a fordulatot. Jelenleg jobban érdekelte maga Potter, és a szituáció.
- Milyen téren tervezted? – mély hangja valamiféle rekedtes felhanggal telt meg, s el nem szakította tekintetét a másikétól.
Harry nem törődve vele, milyen állapotban van, megtámasztotta magát az egyik karján, és előrébb billent, szabad, sáros tenyerét a férfi mellkasának vetve, mikor szájuk összeért. Ha Piton meg is lepődött, nem mutatta, ellenben azon kívül, hogy biztos mérleget teremtett, annak érdekében, hogy el ne dőljenek a földön, nem mozdult. Harry végigkóstolta az ajkait, megízlelte őket nyelvével is, majd bizonytalanul visszahúzódott, felnézve a most jóval sötétebbnek tűnő szemekbe.
- Küzdj meg érte – morogta Perselus. – Soha semmit nem adok könnyen.
A smaragdok megvillantak, a fiatalember gyorsan helyzetet változtatott, hogy letérdeljen, majd két kezébe fogva a bájitalmester arcát ismét ráhajolt a szájára. Ezúttal bőven jutott neki a viszonzásból, méghozzá nem is akárhogy. Sosem látta Pitont senkivel, sosem értesült róla, hogy lett volna valakije… márpedig ha nem gyakorlás útján szerzett efféle tapasztalatokat, akkor született tehetségként kellett világra jönnie. Egészen elbódította, felfalta, ízlelte és hódította. Bejárta Harry száját, harapta az ajkait, markolta a haját, és immár egészen közel húzta magához.
Mikor a levegő vétel szükségessége miatt kénytelen-kelletlen elváltak, Perselus égető leheletével azt súgta a szájába:
- A dolgok alakulása megfelelőnek látszik. És ne hidd, hogy ennyivel megúsztad.
- Óh, Merlinre, nagyon reméltem, hogy nem is – felelte Harry mindennemű szégyenérzet vagy kétség nélkül, meglehetősen elfúló hangon.
Piton hátrébb húzódott kissé, hogy a másik arcába nézhessen.
- El ne aléljon itt nekem, Potter. – Megjegyzése ellenére természetesen nem leplezhette önelégültségét. A fiatalember úgy simult a karjaiba, mintha oda teremtették volna, tenyere tökéletesen illett a derekára, ajkai az övéire, az íze pedig pontosan a szeretett aromát nyújtotta. Hogy griffendéles volt, és idegesítő világmegmentő? Egy olyan sokat megélt mágus, mint Perselus, jól tudta, hogy semmi sem tündérmesébe illően idillikus, de egye fene, ezeken a tényezőkön még túl képes lépni. Potter túl szép volt, és ígéretes…
Harry a visszavágás vagy sértődés helyett felnevetett megjegyzésére, mert ez annyira, annyira Perselus volt. És ő olyannyira kedvelte ezt.
Oo SS/HPoO
Mosolyogtak a szemei, de konokul hallgatott. Harry természetesen igyekezett szóra bírni, kicsalni belőle, hogy neki is olyan fantasztikus volt-e a tegnap este, mint a számára, de hiába, Perselus Piton nem az a fajta férfi volt. Ellenben ha elment egykori diákja mellett, megérintette, olykor belesimította hosszú ujjait a szertelen tincsekbe, és magához húzta egy szenvedélyes csókra, valamint a szokásosnál ritkábban gúnyolta, ha nem ment neki valami az edzéseik során.
Így aztán Harry is szépen elcsendesedett, élvezte a figyelmet, a megváltozott hangulatot. Ha Piton hajlandó volt annyira elengedni magát, hogy beszélgessenek, igazán szórakoztató tudott lenni. Ezt az észrevételét közölte az érintettel is.
- Kétlem, hogy bárki, aki ismer, osztaná a véleményedet – érkezett a higgadt felelet.
- Ismer? – kérdezett vissza Harry. – Pont az a gond, Perselus, hogy csak felületesen látnak téged.
A fekete szemek figyelték egy darabig.
- És ezt hibának véled?
- Lemaradnak rólad. Ez az ő káruk, de az én nyereségem – jelentette ki egyszerűen Harry.
- Csak bele ne fulladjunk a nagy romantikába – húzta el Perselus a száját, ám sötét tekintetében elégedettség és vágy bujkált.
Harry ezt tökéletesen látta, ezért csak némán elvigyorodott. Ismerte a másik természetét, mennyire őrzi azt, ami az övé. Márpedig tegnap szeretkezés közben nem egyszer kijelentette, hogy igényt tart rá. Ennyi pedig bőven elég. A szavak idővel megjönnek majd, egy griffendéles elég makacs és kitartó ahhoz, hogy kivárja
Alig fél órával később az is kiderült, hogy a bájitalmester a fulladásos megjegyzésekor még nem sejtette, hogy más módon akár közel is juthatnak a dologhoz.
Elcsábult, ezért belement, hogy elkóboroljanak a pár dombbal arrébb lévő kis tóhoz, megmártózva benne, és az úszáson kívül egyéb izgalmas tevékenységet is művelve. Erre jó kilátást engedtek Potter zöld szemeinek kihívó, romlott kis villanásai, meztelen teste, amit már természetesen tárt fel előtte.
Hát mit tehetne ilyenkor egy bájitalmester, akinek ha szíve nem is volt kőből, de egy bizonyos testrésze egyre inkább keményedni látszott? Birtokba vette mindazt, amiről kezdte sejteni, hogy az elkövetkezendő jó hosszú időben képtelen lesz lemondani. Mondjuk, Harry nem is tűnt úgy, mintha megszökni igyekezne.
Az orgazmus utáni kimerült pihegés azonban kiváló alkalmat szolgáltathat az isten háta mögötti kis tóban élő dühödt, rosszindulatú kákalagok számára a meglepetésszerű támadásra. Harryvel alighanem ismét jelen volt az isteni szerencséje, ugyanis iménti élménye miatt kibotladozott a partra, kéjesen elterülve a puha fűben, bőrét süttetve a napon.
Ily módon természetessé vált, hogy Perselus számára jutott a megpróbáltatás, még mindig a tóban tartózkodva.
A férfi azon kapta magát, hogy egy utolsó légvételt követően a víz alá rántották, hosszú ujjú kis lények kapaszkodójaként. Ingerülten jött rá, hogy őt bizony már megint nem hagyják békén, és ha nem szándékozik megfulladni, tenni kell érte.
A bugyborékolásra felfigyelő Harry érdeklődve ült a tó szélén, összevont szemöldökkel nézegetve a víz alatti színes villanásokat. Szinte büszkén sóhajtott fel. Az ő Perselusa Merlin adta tehetség, nem csak a szexben, de a pálca nélküli mágiában is. Máskülönben, akár még segítséget nyújtva vissza is kellett volna mennie a vízbe, pedig épp csak megszáradt.
Hamarosan fel is tűnt a roppant morcos, meztelenségében megzavart bájitalmester a part közelében, és furcsa rugdosó mozdulatokkal emelkedett ki mind jobban a vízből, ahogy a partra kecmergett.
- Hát milyen elátkozott helyre küldött minket Albus?! – tört ki Perselus, lábáról az egyik még mindig ragaszkodó kákalagot rázogatva.
Harry nem tehetett róla, csak nevetett. Csillogó szemekkel nézve a férfit, csillapíthatatlanul.
Aztán megvigasztalta. Hosszan, forró csókokkal, lángoló testtel, elsuttogott szavakkal.
- Briliáns voltál, Pers – emelte fel a fejét a másik mellkasáról, mosolyogva az átéltektől.
A bájitalmester megmoccant alatta.
- Ha még egyszer így merészelsz hívni, megmutatom neked, miben is vagyok még briliáns – mondta élesen, erősen halálfaló múltjára utalva.
Harry nem volt hajlandó komolyan venni a fenyegetést, helyette pajzánul elvigyorodott.
- További szex pózok? Benne vagyok – gördült a férfire lelkesen.
Hogy, hogy nem, Perselus nem világosította fel róla, hogy valójában csöppet sem erre gondolt. Valamiért azon sem ütközött meg egyikük sem, hogy a táborozásból visszatérve, a minden lében kanál Dumbledore-t nem lepte meg nyilvánvalóan megváltozott kapcsolatuk. Annál inkább a tátott szájú Ront, és mennyasszonyát, az egyébként mindig ésszerű Hermionét. Perselust nem hatották meg. Épp azon morfondírozott, miként tudhatná mind többet a közelében a hírhedt Harry Pottert, aki nem is volt olyan kibírhatatlan, mint még három napja hitte.
Vége
Utolsó kommentek