Akinek készült az ajándék: Katja
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: nincs
Leírás: Az átmulatott éjszaka meg volt, és a helyzet az, hogy Hermione tényleg terhes lesz. De vajon az egésznek csak a mulatás az oka? Vagy van még valami más is a háttérben? Harry ugyebár teljesíti kötelességét, és elveszi a kis Eminenst. De lesz-e boldogan élnek amíg meg nem... ?
Boldog karácsonyt!!!
Az ötlet: Hermione/Harry párosítás. Amelyben egy átmulatott éjszakának a nem várt következményeiről(Hermone terhes lesz.) legyen szó.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
A Mágia kötelez
Harry furcsán érezte magát.
A buli fényei szaggatottabban jutottak el agyáig, mint eddig, és valamiért csak minden harmadik mozdulatát sikerült koordinálnia. A világ körbe kezdett pörögni, és Harry határozottan próbált arra koncentrálni, hogy vajon mennyit ivott már az este folyamán?!
Hármat? Talán négyet?
Az első kört akkor itták, amikor megérkezett az ünnepelt, Hermione, fantasztikus bordó és arany ruhájában, ami szorosan rátapadt nőiesedő vonásaira. A szoknyát spagetti pántok tartották a lány vállán, V-alakú kivágása nem volt kihívó, de a szende jelzőt sem lehetett volna használni rá. A haját erre az estére valamelyik ügyes varázslattal megzabolázta, ezért a hosszú, barna tincsek szög egyenesen hullottak az aranybarna szemekbe.
A második adag alkoholt Ronnal karon öltve a pultra támaszkodva fogyasztotta, és erőteljesen próbált életet verni legjobb barátjába.
- Gyönyörű – sóhajtott a Weasley gyerek a tánctér felé bámulva, és Harrynek nem maradt kétsége, hogy a trió harmadik tagjáról folyik a tárgyalás.
- Igen, az – vallotta be a sötéthajú varázsló is, és rácsodálkozott, hogy a szokottnál valamivel tovább legeltette a szemét barátnőjükön. – Hermione valóban csodásan fest ma este.
- Csodásan? – tiltakozott felháborodva barátja. – Nem. Fantasztikusan, észbontóan, őrjítően gyönyörű…
- Igen, az – bólogatott Harry. – Ron, mi lenne, ha felkérnéd táncolni? – ajánlotta félve, alig hallhatóan. A tánctérre bocsátott bűbáj lehetővé tette, hogy a zenét csak azok hallják, akik a felnagyított kör határát átlépik, így a pultnál bámészkodók nyugodtan beszélgethettek.
- Hülye vagy te Harry? – háborodott fel a cseppet sem józan Weasley-ivadék, zöld szemei vizenyősen próbáltak ugyanabba az irányba nézni, de ez nem mindig sikerült nekik. Ebből is fakadhatott, hogy Ron néha úgy nézett ki, mint egy túlméretezett kaméleon. – Azok után, ami történt?
- Miért mi történt?
- Megkértem a kezét, és visszautasított – kiabálta Ron, és Harry hálát adott Merlinnek, amiért kedvenc Grangerük a tömegben riszál valahol Ginnyvel. – Te melyik fejezetéről maradtál le a drámának? – kérdezte tovább a Vöröske, és felhajtotta a harmadik kört is.
- Azt hiszem ott, amikor összejöttetek – bámult maga elé a Kiválasztott, és a szeme sarkából az emlegetett, ünnepelt szépséget nézte. Vajon Hermione mikor lett ilyen szép? Melyik évben változott meg ennyire, hogy ő észre sem vette? De miért is vette volna észre, hisz egyértelmű volt, hogy Ronba szerelmes…
- Mert nem is jöttünk össze – motyogta Ron, és felkelt a bárszékről, amit sikerült ezzel a lendülettel felborítania, a pultos nagy-nagy örömére. – Bocs, - tántorogta, miközben előkotorta pálcáját, amivel a harmadik próbálkozásra sikerült függőlegesbe állítania az ülőalkalmatosságot.
- Nem értem - válaszolt Harry összevont szemöldökkel Ron hátának, feleletnek egy: elmentem aludnit kapott.
- Király – vicsorgott Harry, de nem követte barátját.
*********************
A kép a világról váltott egy hatalmasat, Harry megrázta a fejét, és kinyitotta a szemét. A roxforti ágyának plafonját felismerve megnyugodott, és a párnája alatt a szemüvegét kezdte kutatni. Csak álmodott. Az egész felfordulás Hermione körül, az, hogy táncoltak együtt, és hogy valamikor az éjszaka folyamán kikerültek a folyosóra, ahol…
A keze azonban a szemüveg hideg kerete helyett egy bársonyos, puha dolgot tapintott ki.
Összevonta a szemöldökét, és mély levegőt vett.
- Még mindig álmodom - suttogta.
- Azt hiszem, még sem álmodunk – jött egy bátortalan hang az ágy túloldaláról, amitől Harry visszacsukódó szemei kipattantak.
A szíve ezerrel kezdett verni, és belehallgatott az éjszaka csendjébe, hátha ez is csak egy álom. Vagy hallucináció, egy nagyon-nagyon-nagyon részeg éjszaka után. Harry mélyen remélte, hogy a két variáció közül valamelyik bejön. Ám a tézist csak akkor tarthatja fent, ha be is bizonyítja.
- He.. he… Hermione? – a kérdés halk volt, gyenge, akár egy lehelet a hideg éjszakában, ami fél pillanatra megjelenik, aztán eltűnik.
Nem jött válasz, és Harry épp megnyugodott, hogy tényleg hallucinált. Még meg is rázta a fejét, amikor rájött, mennyire hülyeség az egész. Ő és Hermione?!
- Tényleg nem álom.
- Merlinre! – kiáltott fel Harry, és megfordult, hogy meggyőződjön róla, barátnője tényleg ott van mellette.
Hermione arca szebb volt, mint valaha. A hold szürkésezüst színbe vonta a nemes vonásokat, és a hatalmas szemeket, amiket őszinte mosoly tett még fantasztikusabbá. Barátnője válla meztelenül bukkant elő a takaró alól, és a látvány kezdte sokkolni a Kistúlélőt.
- Ugye rosszul gondolom, hogy… - sóhajtott Harry - ugye, mi nem…
Granger lehunyta szemeit, és apró könnycsepp buggyant elő hosszú szempillái alól. A kis test megrázkódott, de egyetlen nyikkanást sem lehetett hallani. A lány hang nélkül sírt, csak a csillogó cseppek áztatták el az aranyszín párnát.
- De igen, Harry – motyogta akadozva a lány, és mielőtt a fiú még egyet szólhatott volna, ledobta magáról a takarót. – Tudtam, hogy nem szabadna elhinnem, hogy úgy érzel.
- Hogy?
- Azt mondtad, szeretsz – suttogta Mione, felnézett a smaragdszín szemekbe, de a tegnapi csillogás már eltűnt.
- Én nem is tudom, mit kellene, mondjak – kapkodta a tekintetét Harry fel és alá, - Hermione. Nem emlékszem semmire. Higgy nekem, kérlek.
- Értem – fordított hátat a lány, és felrántotta az ágy függönyét, amitől Potter alig kapott levegőt.
A szobában azonban senki sem tartózkodott rajtuk kívül. Az ágyak mindenütt bevetve, sehol sem szuszogott egyetlen griffendéles fiú sem. Sem Ron, sem Neville, senki.
- Mindannyian Roxmortsban vannak – szólt hátra a lány, miközben felvette a ruháit. – Ne aggódj, nem fognak keresni. Azt mondtad visszakísérsz, mert rosszul vagyok, és Madame Pomfrey megvizsgál.
- Hazudtunk a barátainknak? – dadogott Harry, miközben az elmúlt éjszaka emlékei lassacskán visszatértek még mindig bódult elméjébe.
A táncparkett, ahol ő és a lány egymáshoz simulva táncoltak, egy sötét, nyirkos folyosó, halk susogások, finom, puha ajkak az övén és egy őrült ötlet…
- Jó ötletnek tűnt – vont vállat a lány. – Részemről az is volt. De tudod mit, Harry. Jobb lesz, ha elfelejtjük az egészet. Nyilvánvaló, hogy neked csak egy játék, vagy nem is tudom mi…
- Kérlek, Hermione – sóhajtott Harry, de amikor felült, a takaró lecsúszott róla, ő pedig ijedten kapott utána. – Beszéljük ezt meg. Biztos vagyok benne, hogy…
- Holnap találkozunk, Harry – nézett hátra még utoljára Hermione Granger, és azzal a lendülettel elhagyta a szobát.
Harry felállt, követni akarta a lányt, de nem viselt ruhát, és mire megtalálta az ágy mellett eldobott, gyűrött talárját Hermione már felért a lányok körletébe.
Akárhogy erőltette az agyát, a Kiválasztott nem emlékezett a varázsigére, amivel Hermione fel tudott menni hozzá.
- Marha! – kiáltott Potter és belerúgott az első elébe kerülő tárgyba, a klubhelyiség kanapéjába.
Eredmény: egy darab eltört lábujj Harrynek. Egy darab végig sírt délután Hermionénak.
Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy a mindkettejük számára feledhetetlen éjszakának egyéb következménye is lesz.
*******************
- Ez nem lehet igaz – bosszankodott Hermione, miközben újra és újra átszámolta a napokat. – Huszonöt, huszonhat, huszonhét, huszonnyolc, huszonkilenc, harminc. Aztán pedig hétfőtől még négy nap. Az összesen harmincnégy.
A pálcája végén ott lebegett mágikus naptára, rajta az előző hónap hetei benne két piros nappal. Nem létezik, hogy rosszul jelölte volna be. Nem lehet. Hermione biztos volt magában és híres neves precízségében. Nem tévedhetett.
De ha nem téved, akkor…
Utolsó kétségbeesésében leszaladt a könyvtárba, hogy gyorsan keressen egy igézetet, hogy kiderítse, valóban terhes-e, vagy csak elszámolta magát. Valahol legbelül abban reménykedett, hogy az utóbbi az igaz. Szerette Harryt. Azt hitte, csak, mint barátot, de a buli estéje megváltoztatta a dolgokat. Nem akarta, hogy Harry Potter azért vegye el, mert muszáj. Szerelemből akart házasodni, ezért is utasította vissza annak idején Ront.
Hermione leroskadt a könyvtár egyik székébe, és az ablakon kibámulva lassan peregni kezdtek könnyei, mielőtt felemelte pálcáját és végig mondta a bűbájt.
*******************
- Mi baj, Herm? – kérdezte Ginny kicsivel később, a Nagyteremben, amikor a fiúk már elmentek edzésre. – Miért nem ettél egy falatot sem?
A Nagyterem zsongott az élettől, akár egy felbolydult méhkas. Diákok százai, kicsik és nagyok igyekeztek órára a kastély különböző pontjaira, nevetve, vagy idegesen, attól függően, hogy dolgozat következik, vagy tanítási óra. A barátaikkal lehettek, fiatalok voltak és gondtalanok, nem törődtek a holnappal, mert nem kellett.
Egyedül Hermione ült a Griffendél asztalánál kétségbeesve, arca fehér, mint a hó, a keze is remegett egy kicsit. Kedvenc könyvei két kupacban mellette, mintha csak védelmezői lennének. Senkit sem engedtek közel hozzá, és ő sem mehetett közel senkihez, a könyvbástyák hűségesen tornyosultak barátnőjük mellett. Ők nem hagyták el.
- Beszélnem kell Harryvel – mondta a lány, és felpattant, le sem nézve vörös hajú barátnőjére. Ginny összevont szemöldökkel figyelte a kis eminenst, de az arcáról semmit sem tudott leolvasni.
- Aha, akkor, szia! – integetett utána Ginny, és eldöntötte, hogy este kifaggatja barátnőjét.
Magában azon vívódott, hogy jó ötlet volt-e McGalagonyra hallgatni? Tényleg Harry és Hermione a varázsvilág feltámasztói?! Ginny nehéz szívvel ült tovább az asztal mellett. Sosem szabadott volna beletennie azt a bájitalt az italukba.
A folyosón zsongó tömegben Granger úgy botorkált fel és alá, mint egy kísértet. Féligfejnélküli Nick megjegyezte, hogy a boldog kislányok a szép kislányok, és nem örül, hogy kedvenc diákja nem különb a mogorva dámánál, akinek portréja mögött a Griffendél tornya van. Hermione csak egy gyenge álmosolyt tudott az arcára varázsolni, ahogy felnézett a szellemre, az pedig vállat vont és illendően elköszönt a lánytól, mondván meg kell látogatnia egy régi ismerősét a másodikon.
Hermione félve folytatta útját az udvar, majd a kviddics pálya felé, ahol a piros-arany mezes seprűk éppen leszálláshoz készülődtek. Minden lépés után egyre bizonytalanabb lett. Hogy reagál majd Harry? Meg fog ijedni? Haragudni fog?
Szólnia kell neki. Nincs más megoldás. Nem menekülhet el. Azzal csak fájdalmat okozna. Mint mindig, Hermione most is racionálisan próbált gondolkozni.
Remélte, hogy ez a helyes út.
**************
- Merlinre! – mondta Harry, amikor a lány közölte vele a gólyahírt.
Roxfort tava mellett sétáltak, a tó vize visszatükrözte a fiatalok alakját, egy fekete talárt és egy a Griffendél színeit viselő kviddics mezt. A fiú megtorpant egy pillanatra, de látva, hogy a lány folytatja útját követte őt.
- Ez …
- Borzalmas? – kérdezte Hermione a fiúra nézve, aki elnémult az új felelősség súlya alatt.
- Nem, egyáltalán nem erre gondoltam – hebegte Harry. – Meglepő, azt hiszem…
Harry arcán félmosoly jelent meg, ahogy a gondolat, hogy gyermeke születik eljutott az agyáig. Egy kisfiú, aki a Potter nevet örökli. Akiért annyit szenvedett, míg meg nem ölte Voldemortot. Egy kisfiú, aki úgy őrzi majd a mágiát, ahogy ő tette. Vagy egy kislány. Okos és szép, mint az édesanyja, Hermione…
- Meglepő? – vonta fel szemöldökét a lány, - Igen, meglepő és ijesztő, de gondolj bele, egy gyermek, az felelősség. Még nem végeztük el az iskolát, te sem vagy auror, én is csak egy diák…
- Hermione, - ölelte át őt a fiú – én tudom, hogy nem lesz egyszerű. Beszélnünk kell McGalagonnyal, ő majd tudja, hogy mit tegyünk.
Hermione megcsóválta a fejét, és közelebb bújt barátjához.
- Nem így akartam…
- Egyikünk sem így akarta – sóhajtotta a fekete hajú varázsló. – De hidd el, vigyázni fogok rátok. Hermione, legyél a feleségem.
- Szerelem nélkül nem házasodom – fordított hátat hirtelen ő, és gyors léptekkel visszaindult a kastélyhoz, nyomában Harryvel.
- Várj – futott utána Harry. – Hermione, várj meg – kiáltotta. – De hát, én szeretlek.
Ekkorra már a folyosón jártak, a többi diák felszisszenve fordult a mindenki által tisztelt Griffendéles felé, aki megmentette őket Voldemorttól és a halálfalóktól. Hermione könnyekkel szemében futott tovább a torony felé, nem akarta látni barátját.
- Ne szeress, ne szeress, ha csak kényszerből van – kiáltott hátra, és felszaladt a lányok körletébe.
Harry újra tehetetlenül állt a lépcsők előtt, amit nem győzhetett le, mert nem tudta a bűbájt. Körbenézett, de a csodálkozó arcokon kívül semmit sem látott. Ron felállt az egyik kényelmes fotelból, hogy átölelje barátját, és megkérdezze, mi a gond, ám Harry intett egyet, és eltűnt a portré mögött.
- Meg kell mondanom neki az igazat – pattant fel Ginny, és félre lökte a bátyját, aki értetlen képpel bámult húga után.
- Milyen igazat?
- Mondd meg Harrynek, hogy jöjjön McGalagony irodájába, én is odaviszem Hermionét.
- De minek? – kiáltott távozó testvére után Ron, Ginny azonban nem válaszolt, csak felrohant Hermione után. – Miért csak én maradtam le mindenről? – kérdezte Ron a semmitől, ám a többiek nem tudtak válaszolni.
****************
- Nem értem – pattant fel Harry az egyik karosszékből, ami McGalagony igazgatónő íróasztala előtt állt. – Miért adta Ginnynek azt a bájitalt?
- A válasz nagy egyszerű, Mr. Potter – felelte kerek szemüvegét megigazítva a tanárnő, letette a pennáját, és összekulcsolt kézzel nézte az előtte ülő négyest. Harry és Hermione középen, egy-egy Weasleyvel oldalról támogatva, Ginny és Ron képében. – Ezt az utasítást kaptam, egy nagyon-nagyon-nagyon régi baráttól.
- Régi baráttól? – csodálkozott Granger és izgatottan fészkelődött a székében. Nem kért teát, de most úgy érezte, jobban járt volna eggyel. Talán az megnyugtatná. Kiderült, hogy Harry a McGalagony által kifőzött bájital miatt szerette. A gyermek, ami most a szíve alatt növekedett egy jól megtervezett ötlet terméke. - Hogy érti ezt?
- Fox – szólt az igazgatónő csendesen, és a gyönyörű madár a semmiből jelent meg, hogy átsuhanjon az irodán, és megpihenjen régi helyén az asztal előtt álló rúdon. – Mutasd meg nekik a levelet.
A madár újra szárnyra kelt, tollai lángcsóvaként lobogtak, és a jobb szárnya alól egy sárga pergamentekercs hullott alá, pontosan Harry ölébe. Fox tett egy kört a szobában, és McGalagony mellé érve nyomtalanul eltűnt. Az igazgatónő még legyezett kettőt a kezével, mint aki nem bírja a füstszagot, és így folytatta:
- A levél nekem szól, de engedélyezem, hogy elolvassák – azzal intett kettőt a pálcájával, és a boríték kinyílt, hogy mint egy rivalló, felolvassa önmagát.
- McGalagony professzor – kezdte Dumbledore professzor hangján a levél, amitől a gyerekek szeme elkerekedett. – Már meghaltam, de remélem, Harrynek sikerült legyőznie Tomot. Bízom benne, tudom, hogy ő az egyetlen, aki erre képes. A varázsvilágnak azonban talpra kell állnia az új háború utáni válságból. Hermione, az okos, bátor és talpraesett kislány az, aki ennek a kulcsa. A varázstársadalomnak új vezetőre van szüksége, de erre a posztra nem alkalmas senki, akit én ismerek. A Kiválasztott és a kis Eminens gyermeke fog mindent feltámasztani, de ahhoz, hogy ők egymásra találjanak az idő sajnos nem elég. Segíts nekik. Ők az egyetlen remény. Tanítsd meg őket a szerelem művészetére. Tisztelettel: Albus Dumbledore.
Az irodában néma csend honolt, ahogy a boríték felgyulladt, és semmivé foszlott. Harry üres tekintettel bámult maga elé, és félve fogta meg barátnője kezét.
- Ezt rendelték nekünk – mondta, bár hangja remegett, és félve nézett Hermionéra. Ginny sírt, Ron pedig próbált bólogatni, de zöld szemei neki is áttetszővé váltak.
- Legyetek hát boldogok – szólt McGalagony is, és elővett egy papírt a fiókjából. – Ha jól tudom, Miss. Grangernek jó híre van számunkra.
- A hír jó – bólogatott Hermione. – De hogy kinek, az majd eldől. Mert én nem vagyok hajlandó feleségül menni Harry Potterhez.
Az irodában minden szempár felé fordult, ahogy felállt és méltóságteljesen távozott.
- Életet adok a gyerekednek – szólt még hátra Harrynek, - de nem vagyok köteles szeretni azt, aki engem nem teljes szívből, hanem kényszerből szeret. Engem csak a Mágia kötelez.
- Engem pedig a szívem – szorította ökölbe kezét Harry Potter, és megfogadta, hogy bebizonyítja barátnőjének, igaz szerelmet érez iránta.
Utolsó kommentek