Kinek készült az ajándék? Lizi Eyre
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: egyetlen egy pici slash utalás, nem több :D, és egy ooc Harry
Leírás: Mi történik, ha egy író kétségbeesik, hogy nem lesz kész az ajándékkal, és egyetlen múzsáját felhívja? A múzsa homlokon csókolja, és innen már nincs megállás.
Hercegnők, hercegek, vámpírok, jók, rosszak, kétségbeesés, csalódás... És egy nő, aki a szerelemért BÁRMIRE képes... A mesék csak keverednek... vajon mi lesz ennek a vége?
(Köszönetnyilvánítás: legfőképp egyetlen dear-emnek, akinek nevét nem írom ki, mert
kicenzúráznák, de bétázásért őt illeti köszönet, és még csibének [akinek a nevét szintén nem írom ki], mert matekon jókat hülyültünk, és sok ötlet onnan jött)
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: 3. Egy Merlin háta mögötti helyen (pl.: lakatlan sziget, a Szahara közepe, elhagyott vidéki ház) egy szedett-vedett társaság gyűlik össze. Például, akiket szívesen látnék: HP világából [Pitont, halálfalókat, Pettigrewt, Voldemortot mellőzzük], Laura [Peter Freund 6 kötetes sorozatának szereplői], Twilight saga, Csillagpor, Arthúr és a villangók, Karib-tenger kalózai, Gyűrűk ura, Kaleido star, Disney mesék szereplői). Ezekből természetesen legyen valami keveredés, aztán jussanak valami megoldásra is, ami majdnem mindenkinek jó. Crossover.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Boldogan éltek, míg....
xXx Valahol Merlin háta mögött xXx
A vörös hajú nő vigyorogva simított ki egy lángvörös tincset a szeme elől.
Ajkán gonosz mosollyal lépett közelebb a falra akasztott képekhez, és látható élvezettel nézett végig rajtuk éjfekete szemeivel.
Letépett egyet, majd kegyetlen vigyorba torzult arccal tette zsebre a képet.
Ma… igen, ma elkezdi a terve megvalósítását…
xXx Valahol Merlin háta mögött xXx
Jázmin hercegnő épp lefeküdni készült.
Sűrű, ében színű haját átfésülte még négyezer-hatszázhuszonharmadszor, majd felkelt a tükör elől, és az ablakhoz lépett.
Félrehúzta a függönyt, és barna szemeibe töprengő kifejezés ült.
A sivatag homokja fehéren vibrált a holdfényben.
Telihold, ilyenkor nyílnak a kaktuszok.
Az ágyon heverő tigris álmosan ásított egyet, de tekintetét nem vette le úrnőjéről.
– Rajah, te sem tudsz aludni? – nézett szeretettel tigrisére Jázmin. Mosolyogva fordult felé, és megsimogatta a két füle között.
A szellő meglebegtette a függönyt, és a hercegnő az ablakhoz lépett, hogy elhúzza, majd aludni térjen.
Még egyszer végignézett a tájon, a birodalmán: vibráló homok, repülő szőnyeg, virágzó kaktusz… egy pillanat…
Nem csalás, nem ámítás, az éjszakai égbolton egy repülő perzsaszőnyeg közeledett az ablaka felé.
Szíve gyorsabban kezdett dobogni, hiszen egy embert ismert csak, akinek ilyesféle járműve volt.
Kitárta az ablakot, és csillogó szemmel várta, hogy a szőnyeg szemmagasságba kerüljön.
Megnyalta ajkait, megigazította a haját, kivillantotta hófehér fogait egy mosolyban, majd újfent tátva maradt a szája.
A szőnyegen ugyanis nem az ő Aladdinja, hanem egy ismeretlen nő ült.
Haja lobogott a szélben, szeme gonoszul csillogott, de Jázmin nem tudta legyőzni kíváncsiságát, így nem engedelmeskedett a menekülő ösztöneinek, és Rajah morgásáról sem vett tudomást.
– Jó estét, szép hölgy! – mondta gúnyosan az idegen, majd beugrott az ablakon.
Jázmin önkénytelenül hátrébb lépett egyet.
– Ki maga? És hol van Aladdin? Maga nincs benne a történetben! – értetlenkedett a hercegnő.
– Engedelmével… – hajolt meg előtte a vörös démon. – Meglepetés! – kiáltott, majd egy kloroformos rongyot nyomott a hercegnő orra elé, és a tigrissel nem törődve kiugrott az ablakon, karjaiban Jázminnal…
xXx Valahol Washingtonban xXx
Az eső vigasztalhatatlanul mosta el a jókedvet, mint minden nap.
Ebben az évben már megvolt az egy nap/félév napsütés.
Egy apró, kőből kirakott házban meseszerű idill uralkodott.
A férfi egy zongoránál ült, és meseszerű dallamot játszott, amire egy hat év körüli kislány pörgött és forgott körbe-körbe a szobában.
A nő az ablaknál állt, és mosolyogva figyelte gyermekét.
A dallam olyan hirtelen szakadt félbe, mintha lemerült volna az elem egy magnóban.
– Mi történt, szerelmem? – futott oda a nő aggódva a férfihoz.
– Valami baj van? – kérdezte a csöppség édesen, és a férfi mellé ült a zongoraszékre.
– Nem, semmi, csak… Bella, mit is mondtál, mi volt gyerekkorodban a kedvenc meséd?
– A Pocahontas. Mindig is elbűvölt, hogy annyira különböző emberek mennyire szerethetik egymást. Mint mi – adott egy puszit férje arcára.
– Értem. És mikor olvastad azt a történetet utoljára? – nézett aggódón feleségére.
– Nem tudom, talán a múlt héten olvastam Nessie-nek. Miért, valami baj van? – ismételte lánya szavait a barna hajú nő.
– Nem ártana, ha megnéznénk azt a könyvet. Szerintem baj van – állt fel a férfi idegesen.
– De Edward, mi történt?
A kislány csak kapkodta fejét a szülei között.
A nő furcsálló tekintettel követte férjét, aki besétált lányuk szobájába, és a könyvespolc elé lépett.
Idegesen kezdett keresgélni, mire a nő egy gyors mozdulattal kivette a keresett könyvet.
A férfi fellapozta, és hatalmasat sóhajtott.
– Ahogy gondoltam… – A nő aggódva nézett át a férfi válla felett, és meglepetésében csuklott egyet.
Ugyanis ahol a történetnek kellett volna lennie, nem voltak, csak üres lapok.
– Ez mi? Hova lett? – értetlenkedett.
– Pocahontast elrabolták. Hallottam a gondolatait, amiben éppen azt taglalta, hogy vajon mi lesz a törzzsel most, hogy nincs ott. Ebből arra következtettem, hogy vagy megőrültem, vagy valós gondolatok voltak. És hogy eltűnt a történet, ez azt bizonyítja, hogy Pocahontast elrabolták…
– Elrabolták? Ki lenne képes egy mesehőst megfosztani a történetbeli szerepétől? – nézett a nő értetlenkedve urára.
– Nem tudom, de ki kell derítenünk. Pocahontas Merlin háta mögött van. Oda kell mennünk – nézett elszántan feleségére.
– Nessie, gyere, mennünk kell! – fogta kezébe a nő gyermekét, majd egy utolsó, szomorú pillantás után a könyvre férje után szaladt.
Ekkor nem is sejtették még, hogy mibe keverednek…
xXx Valahol Washingtonban xXx
Sötét, és hideg padlón feküdt, fejét nehéznek érezte a hercegnő, mikor kinyitotta szemeit.
Csodálkozva körülnézett, majd hirtelen eszébe jutott, mi történt.
Szőnyeg… félelem… kloroform…
Ijedten kapott a hajához, és miután meggyőződött arról, hogy nagy kár nem esett benne, jobban szemügyre vette a kis szobát.
Nem volt nagy, összesen egy vékony priccs és egy háromlábú szék volt börtönében.
A hercegnő, mikor észrevette, hogy itt nincs tükör, pánikolni kezdett.
Istenem, mi lesz velem? Sehol egy tükör, még csak egy aprócska sem!
Ijedten járkált körbe-körbe, mintha bárhol észrevehetne egy tükröt, ahol addig nem látta.
Cöh, azért annyira nem volt nagy szoba!
– Nyugodj már le! – hallott meg egy hangot.
Csodálkozva kapta fel a fejét, és észrevette, hogy van a szobának egy rácsozott ablaka, amin kinézve láthatta a szomszéd cella rabját.
– Te ki vagy? És hogy mersz így hozzám szólni? Tán nem tudod, ki vagyok? – kérdezte fennkölt hangon.
– Pontosan tudom, ki vagy. Jázmin hercegnő. Olvastam a történeted. Hát, mit ne mondjak, elég sablon… – a hang unottan mondta ezt.
– Hogy mersz ilyet egyáltalán… és miből gondolod… hogy képzeled...! – kapkodott Jázmin levegő után. – Egyáltalán, ki vagy te?
– Engedelmével bemutatkozom, fenség – a hang tulajdonosa gúnyosan kezdett nevetni. Mire végre abbahagyta, Jázmin kezdte magát unni. – A nevem Pocahontas, Powhatan törzsfőnök lánya. Szomorú szerelmi történetet szánt nekem a sors, nem tudom, olvastad-e. De nem szeretnék erről beszélni. Inkább fogjunk össze. Ki kell innen szabadulnunk!
A hercegnő szóhoz sem jutott.
Hogy egyedül tegyen valamit? Ráadásul segítsen egy nála lejjebb valónak?
Hát mit képzel ez?!
De amint jobban belegondolt, rájött, hogy ha nem segítenek egymásnak, akkor bizony egyikük sem jut ki. És ő nem bírja sokáig tükör nélkül.
– Rendben, fogjunk össze – egyezett bele, miután mérlegelt mindent.
– Jó! Arra gondoltam…
– Hé, ti ott! Sipirc vissza a helyetekre, és nincs duma, vagy eltöröm a kezeteket! – hallották meg a vörös loboncú rib… akarom mondani némber hangját.
Jázmin csendben lefeküdt a priccsre, és nem hallotta, hogy Pocahontas megkísérelne beszélgetni vele, ezért lassan álomra hajtotta azt az okos fejét.
A nő haragosan vágott földhöz egy széket.
Hát mit gondolnak ezek? Hogy majd megbeszélik a szökést, pont az orra előtt? Ha még egy szót szól akármelyik is…!
Miután lenyugodott ránézett a faliórára.
Lassan mennie kéne; mára még betervezett egy hölgyeményt. Szerelmes tekintettel húzta végig ujjait az egyetlen férfit ábrázoló képen.
Tristan Thorne…
Élete értelme.
Mikor meglátta őt a moziban tudta, hogy őket egymásnak teremtette az ég is.
Vagy mi.
Yvone-t megölette arrafelé élő barátaival, de Tristanhoz az Istenért se tudott közel férkőzni.
Akárhogy próbálta, nem találta, nem jutott hozzá közelebb, sőt, minél jobban érezte, hogy már csak mérföldekre vannak egymástól, annál messzebb volt igazából.
Milyen ironikus…!
A vörös hajú nő megszállottan kutatta a megoldást, míg nem egy könyvtárban különös csodára nem bukkant: J. K. Rowling hétkötetes sorozatára.
Egy nap alatt kiolvasta mindet, és ekkor jött az isteni szikra: Harry Potter.
A Kis Túlélő, aki mindenkit megment, csak ide kell csalnia valahogy.
És milyen cél is lenne nemesebb, mint megmenteni szegény, elkényeztetett, happy-endes hercegnőket?
Harry Potter megérzi majd a spéci sebhelyével, utána pedig megfenyegeti, hogy ha nem jut el Tristanhoz, megöli őt.
Egyszerű, mégis zseniális, hát nem?
Elkezdte hát rabolgatni a hercegnőket.
Levette következő áldozatának fényképét, és, miután meggyőződött arról, hogy Jázminék csendben vannak, elhagyta a szobát.
xXx Az Óperencián is túl xXx
A madarak agresszív csicsergése hallatszott reggel, míg nem valaki eltalálta őket egy hógolyóval.
Még a napfény is gúnyosan ragyogott be a szobába.
Hogy hogyan csinálta? Rejtély, de Hamupipőke határozottan úgy érezte, a nap is kineveti.
Nagy sóhajtozások között felkelt, és kitárta az ablakot, hogy bejöjjön a friss téli szellő.
Megborzongott egy szál hálóingjében, de nagy levegőt vett, és elkezdett helyben futni.
Mire kellőképpen kimelegedett becsukta az ablakot, felöltözött, és munkához látott.
Nővérei és mostohája nem volt otthon, így mikor csöngettek, ő nyitott ajtót.
Csak nem a várva várt báli meghívó, amit most kell megkapnom a fáma szerint? - töprengett.
- Jövök már! - csicseregte a madárka, izé, Hamupipőke.
Haját lesimította, köténykéjét leporolta, majd egy nagy mosollyal ajtót nyitott.
Meglepetésében bambán eltátotta száját, ugyanis vele szemben nem az udvari küldönc, hanem egy nő állt, aki furán nézett rá.
- Segíthetek? - kérdezte Pipő kedvesen, hiszen így nevelték az egérkék.
A nő válasz helyett kirázta szeméből vörös loboncát, majd gonoszul ránézett.
Hamupipőke még mindig nem érezte azt, amit kellene, vagyis hogy zsigerei sikítsanak a menekülésért.
Békésen nézett az előtte álló hölgyre, míg nem az elkezdett morogni.
Pipő megpróbálta becsukni az ajtót, de a nőstényördög megfogta az antik csodát, és tövestül kitépte.
A lány hirtelen nem tudta, mit is tegyen, de gondolkodni se volt ideje, kedvenc gonoszunk az orra alá dugta a már jól ismert kloroformos rongyot; mire Pipő még egy utolsót pisloghatott, és mély álomba merült.
A nő kegyetlen kacaja még sokáig visszhangzott az Óperencián is túl…
xXx Az Óperencián is túl xXx
A sivatag homokja vibrált a szeme előtt.
A szél egy kilónyit fújt már a szemébe, de meg se próbálta kiszedni. Ruhájából folyt a homok, ami az izzadtsággal keveredve igazán gusztusos párosítást alkotott.
Ezerszer elátkozta már magát, hogy este nem átallott elaludni.
Reggel a szőnyeg hiányára kelt.
Rémálmában elveszítette a szőnyeget, és az Északi-sarkon találta magát, majd saját sikítozására ébredt.
Felkerekedett, hogy Jázmint meglátogassa, de amint odaért, megkapta az üzenetet, hogy a hercegnő eltűnt.
Ekkor határozta el, hogy Ő hős akar lenni, ezért elindult megkeresni kedvesét.
Lassan másfél napja próbált rábukkanni.
Kezdte feladni, de makacsságból tovább ment.
Nem ivott tegnap óta, de nem bánta, a „Szerelemért bármit” mondást követve csak ment, ment, rendíthetetlenül.
Aladdin kipislogta szeméből a délibábot, majd lankadatlanul ment tovább, észre sem véve, hogy a rossz irányba megy…
xXx Valahol a felhők felett xXx
A csillámló tündérpor aranyos fénycsóvát húzott az apró kis tündér után.
Spirálokat leírva repült egyre feljebb és feljebb, mígnem csuklott egyet, és ez lejjebb vett a repülési sebességéből.
Vigyorogva leplezte zavarát, majd rendületlenül repült tovább, sarkában egy zöld ruhás fiúval.
A fiú, mellesleg Pán Péter nagyokat kurjongatva repült utána, majd egy idő után inkább csöndbe maradt, mert telement a szája madártollal.
Lassan leereszkedtek, és gyalog folytatták útjukat, pontosabban a fiú gyalogolt, a kis röpködő valaki pedig a feje körül… röpködött.
Csingiling, a röpülő valaki előre röppent, hogy bevilágítsa az utat, de egy kis idő múlva egy apró sikkantással eltűnt.
A fiú, mellesleg Pán Péter összevonta karizmatikus szemöldökét, és töprengve nézett Csing után.
Mire felfogta, hogy eltűnt, már elő is bukkant.
– De Mami, nem értem, miért nem kaphatok el szentjánosbogarakat? – hallatszott egy kislány édesen csengő hangja.
– Drágaságom, ez nem egy bogár! – hangzott a türelmes felelet.
Péter megvakarta a fejét, majd odament a kis csapathoz.
– De apaa! – vette a kislány könyörgőre, majd édesen elmosolyodott, és apja elé állt. – Miért nem foghatok szentjánosbogarakat? Hiszen olyan szépek! – kacagott fel gyöngyözően.
– Nessie, drágám, nem azzal van baj, hogy szentjánosbogarakat fogsz, hanem azzal, hogy ez pont nem az volt. Érted már? – emelte fel a férfi lányát, majd kezet nyújtott Péternek. – Edward Anthony Masen Cullen. Ő itt a feleségem, Bella Cullen, és a lányunk, Renesmee Carlie Cullen. Önben, és kedves bogarában kit tisztelhetünk? – nézett a fiúra, majd miután nem akarta elfogadni a felé nyújtott kezet, leeresztette.
– Én Pán Péter vagyok, Sohaországban élek, Ő pedig nem egy bogár, hanem Csingiling. Ő a barátom, mint láthatják, tündér.
A férfi furcsán nézett volna a fiúra, hogy egy tündérrel barátkozik, ha először is, Ő nem lett volna vámpír, másodszor is, most nem éppen egy mesehőst indultak megmenteni?!
Így hát csak elmosolyodott, majd átadta a kislányt feleségének, és a kis tündérhez hajolt.
– Hát ti mit kerestek itt, ilyen messze az otthonotoktól? Ha jól sejtem, Sohaország nem épp a szomszédban van… – nézett a kis bogárnak hitt lényre, hátha ki tudja olvasni a gondolataiból, hogy mit keresnek itt.
A kis tündér belenézett a mézarany tekintetbe, és elfelejtette még a nevét is.
Hebegni-habogni kezdett, és hirtelen azt se tudta, hogy Hamufehérke, vagy Hópipő.
Mire észhez tért, a férfi már Péterhez beszélt, Ő pedig sebtében megigazította szőke kontyát, és ellenőrizte leheletét.
Csábosan a férfi felé pillantott, de ő nem nézett rá.
Annál inkább a nő.
– Nos, akkor hogy is kerültetek ide? – kérdezte a barna hajú nő hangosan, miközben haragos pillantást vetett apró vetélytársnőjére.
– Hát, tudjátok, Hamupipőke üzent nekem – csüccsent le a tündérke a férfi vállára. – A jótündér keresztanya közös ismerősünk, és Pipő egész jó barátnőm. Jó néha olyannal beszélni Péteren kívül, aki nagyobb nálam – kacagott a férfi fülébe Csing.
A nő a tekintetével ölni tudott volna, de uralkodott magán.
– Mi történt vele? – kérdezte a kislány, hiszen az ő kedvenc meséje pont a Hamupipőke volt, mert szépek voltak benne a képek.
– Elrabolták. Azt üzente, hogy egy vörös hajú, fekete szemű nő elkábította, majd elvitte valami helyre – a csöpp hölgy töprengve az állához érintette egy ujját. – Áh, meg is van! Azt írta, hogy Merlin háta mögé vitték. És akkor mondtam Péternek, hogy mentsük meg. Hát, így kerültünk ide – fejezte be mondandóját, és megnyalta ajkait.
Péter helyeslően bólogatott, és csak annyit fűzött hozzá: Pipő jó csaj.
A kis család is elmesélte, hogy hogyan került ide, majd egyöntetűleg úgy döntöttek, hogy együtt folytatják az utat.
Így történt, hogy együtt utazott egy vámpír család, egy örök kisfiú, és egy szerelmes tündér…
xXx Már nem a felhők felett xXx
Harry Potter zihálva ébredt fel.
Már megint az az álom… amikor fut egy falka kiskutya elől, de ők utolérik… és nyalogatják az arcát…
Beleborzongott, mikor újra átélte azt a pillanatot, mikor a nedves kis nyelvek az arcához értek…
Hogy elterelje a gondolatatit, elhatározta, hogy felkel.
Reggel kilenc óra, már nincs a szobában senki.
Felhúzta a zokniját, majd pálcáját a farzsebébe dugva elindult kifele, de csak a szoba feléig jutott, mikor hirtelen összegörnyedt.
Sebhelye iszonyú erővel megfájdult, és ő nem tudta, mire vélje.
Voldemort meghalt, nem csak miatta fájdult meg?
Levegő után kapkodva egyenesedett fel, csak hogy aztán megint kétrét görnyedjen, mert eszébe jutottak a kutyák.
E két szörnyű dolog között vacillálva eldöntötte, hogy a sebhelye furább, ezért azzal kezdett foglalkozni.
A lüktető érzés kezdett csillapodni, mikor Harry-nek látomása támadt.
Nyirkos szoba… tükör nélkül… egy hercegnő a priccsen… fájdalom… kétségbeesés…
A kép olyan hirtelen ért véget, mint amilyen hirtelen megjelent.
Harry nem habozott, rögtön eldöntötte, mi lesz a mai programja.
Jelleméből adódóan szeretett biztonságban tudni mindenkit, ezért elhatározta, megmenti, akárki is volt az a lány.
Emlékezett, hogy hosszú haja volt, ami feketén olvadt bele a fal színébe.
Elővette a Nagy Mesekönyvet, amit a könyvárból hozott nem olyan rég, hátha szebbet álmodik, ha elalvás előtt mesét olvas magának.
Fellapozta a tárgymutatót, és megtalálta: Jázmin hercegnő.
Megkereste a mesét, majd felkucorodott az ágyra, és olvasni kezdte… volna, ha benne lett volna a történet.
Helyette üres lapok, majd a legutolsón egy üzenet: Elraboltak! Segítség! Itt nincs tükör! Merlin háta mögött vagyok!
Helyette üres lapok, majd a legutolsón egy üzenet: Elraboltak! Segítség! Itt nincs tükör! Merlin háta mögött vagyok!
A betűkből annyi kétségbeesés, és reménytelenség, hogy Harry szeme könnybe lábadt.
Szegény Jázmin… tükör nélkül élni… borzasztó lehet…
Átérezte azt, mikor az ember csúnyának hiszi magát, pedig csak egy pillantás kéne a tükörbe, hogy meggyőződjön arról, hogy mégis szép; ő is, az élet is.
Kitörölte a szeméből a könnyeket, majd elszántan indult neki, hogy megmentse sorstársnőjét…
xXx Valahol Merlin háta mögött xXx
A nő kicsit keményebben dobta le Pipőt, mint kellett volna, mert nem volt elég a kloroform, és egész úton be nem állt a szája.
Mindenről beszélt, legfőképp az egerekről, és, ami a legfurcsább volt, nem úgy tűnt, hogy halálfélelembe lenne, pedig épp most rabolta el egy vérszomjas démon.
Lehet, hogy fel sem fogta.
Bezárta az ajtót, majd ellenőrizte a többieket.
Jázmin aludt, és látta rajta, hogy álmában is a haját fésüli, mert kezeivel olyan mozdulatokat tett, mintha egy fésűt húzna rajta végig.
Pocahontas békésen aludt… a földön.
A nő megcsóválta fejét, majd új szerzeménye felé vette az irányt.
Pipő békésen szuszogott, nem látszott rajta, hogy mennyit tud beszélni.
Bár, talán álmában is szokott… Ebbe, mikor belegondolt a nő, megborzongott, és inkább visszament az ő szobájába, nehogy igaza legyen, és elkezdjen itt csiripelni ez a fruska.
Éppen leült volna, mikor betört az egyetlen ablak, és csatakiáltással, karatés mozdulatok közepette egy szexis, bronzvörös hajú hím ugrott be.
A nő meglepődve ismerte fel Edward Cullent, majd csodálkozva az ablakhoz kapta a fejét, ahol elkezdtek beömleni az emberek.
Először Bella Swant, izé, Cullent ismerte fel, karjában a kis hibriddel, Nessie-vel, Nessie vállán egy apró bogár ült, aki feltűnően csábosan pislantgatott Edward felé, majd egy zöld ruhás mitugrász zárta a sort.
A nő őt még nem látta, de aztán gondolkodni kezdett, és eszébe jutott a történet, amin annyit nevetett gyerekkorában: a Pán Péter
Felkacagott, és térdét csapkodva kapkodott levegő után, mintha szüksége lenne rá.
A bogárka rácsüccsent Edward vállára, aki furcsán nézett a nőre, majd felkiáltott.
– Te! Victoria! Nem úgy volt, hogy megöltelek? – kérdezte a vihogó nőtől.
Undorodva nézett rá, és biztos volt benne, hogy ha nem lenne talpig úriember, már rég felképelte volna őt.
– Nem-nem, kedves! – húzta mosolyra ajkait a nő, akit, mint kiderült, Victoriának hívnak.
– Te, szadista állat! – támadt rá a barna hajú nő mindenki meglepetésére.
Ütni, püfölni kezdte, ahol érte, és közben mondta a magáét, egy-egy pofonnal nyomatékosítva mondanivalóját. – Hogy… van… képed… mesehősöket… rabolni? – üvöltötte az arcába Bells, a kedves, jámbor bárány.
Victoria se köpni, se nyelni nem tudott.
Hogy van képe ennek a selejtnek kiosztani Őt?
Mielőtt visszaüthetett volna, Péter közéjük vetette magát.
Hiába szerette, ha szép nők verekednek, most valami rávette, hogy ugorjon a két nőstény közé.
– Hölgyeim, nem lehetne ezt kultúráltan megbeszélni? Ha nem vették volna észre, itt kiskorúak is tartózkodnak – intett a kis Nessie felé, majd, miután Csing úgy nézett rá, beletörődve magára is mutatott.
Victoria válaszra sem méltatta, rámorgott, és támadott volna újra, de Bells hátralépett, és karjába vette kislányát.
Tudta, hogy így biztosan nyugodt marad.
Csingiling belesúgott valamit Edward fülébe, aki erre felhorkant, majd lesöpörte onnan a Bogárkát.
Bells elégedetten nézte a szégyentől vörös képű tündeszt.
Letette kislányát, aki odafutott Victoriához.
– Néni, kérem, tessék elengedni a hercegnőket. Joguk van életben maradni! – A kislány könnyes szemekkel nézett a nőre, és megfogta a kezét, majd rácsimpaszkodott.
Victoria kegyetlenül lerázta, majd leporolta kezét, és vigyorogva figyelte, ahogy a kislány édesanyjához szaladt.
Gúnyosan lebiggyesztette ajkát arra a szemrehányó pillantásra, amit Bellstől kapott.
– Tévedés, bogaram, hogy meg akarom őket ölni. Ez csak egy csapda – huppant le egy székre, és feltette lábait az asztalra.
– Akkor mi velük a szándékod, ha nem azért hoztad ide őket, hogy kínok között meghaljanak? – nézett rá ferdén Edward.
– A célom egyszerű: Tristan Thorne – nézett szerelmesen a képre a nő. – Nemsokára jön Harry Potter, megmenti a hercegnőket, és Tristan és én boldogan élünk, amíg meg nem halunk… – fátyolosodott el a szeme.
Péter csalódottan kifújta a levegőt, és elkezdett járkálni a szobában, a többiekről tudomást sem véve.
Valahol mélyen élt még benne a remény, hogy Victoria belészeret… de miért tett volna ilyet? Hiszen ő csak egy pubertás előtti kisfiú, aki soha nem is lesz nagyobb.
Ezek a gondolatok olyannyira elkeserítették, hogy bánatában nem figyelt arra, hogy merre kóborol, így véletlen nekiment a falnak.
Orrát dörzsölgetve, dühösen nézett a rajta kacagó társaságra, majd nagy sértődöttségében kirepült az ablakon, figyelembe se véve, hogy én még szántam neki egy kis szerepet… Na mindegy…
A kis család zavartan álldogált, mert nem tudták, hogy hova üljenek le, leülhetnek-e, Victoria szándékozik-e mondani valamit még, vagy esetleg lopakodjanak oda óvatosan a cellákhoz, menjenek haza…
Tanácstalanak voltak, mígnem egyszer csak leszakadt a plafon…
Egy Fiú, Aki Túlélte A Zuhanást feküdt a padlón; majd port köhögve tápászkodott fel.
Megigazította szemüvegét, és kifésülte haját a sebhelye elől, csak hogy mindenki tudja: Ő Az, Aki Túlélte.
Mindenki furán nézett rá, mígnem Victoria örömmel kiáltott fel.
– Harry, fiam, hogy én mennyire vártalak! – Megragadta a fiú karját, és leültette a székre, ahol az imént még Ő ült.
A Fiú, Aki Túlélte furán nézett rá, de elfogadta a felkínált helyet, és a sütit, meg a tejet is, amit Victoria diktált belé.
Tele szájjal próbálta elmagyarázni, miért jött.
– Hölgyem, köszönöm, hogy ilyen kedves, de én csak…
– Tudom, tudom, jöttél megmenteni a hercegnőket! – vágott a szavába lelkesen a nő.
– Igen, de…
– Semmi de! Ez nagyon szép tett. És el is engedem őket… egy feltétellel…
A kis család úgy kapkodta a fejét a két ember között, mintha egy teniszmeccset néztek volna.
A kislány egy idő után elunta, és elkezdett játszani Bogárkával; a haját fésülte, piszkálta a szárnyát, csupa olyasmi, amivel egy hat éves kisgyerek el tud szórakozni.
A Fiú, Aki Eltelt Sütivel És Tejjel nem tudta, hogy mit szeretne a nő.
– Mire gondol pontosan? – kérdezte, és közben felmérte, hogy van-e a szobában tükör.
Meg akart győződni arról, hogy haja még mindig tökéletesen kuszán áll.
– Tudod, van egy férfi…
– Jaj, ne jöjjön már maga is ezzel! Nem voltam belé szerelmes, ő csókolt meg engem! – kiáltott fel Harry nagy hévvel, és szégyenében elvörösödött.
– Nyugodj meg, fiam, senki nem beszélt itt rólad, sőt, nem sok közöd van ehhez a férfihez, legalábbis remélem… – komorodott el a fekete szemű nő tekintete.
– Akkor ki? – terelt gyorsan témát a Fiú, Aki Lebukott.
– Tristan Thorne…
– Jaj, őt ismerem! Imádtam a haját a filmben! – lelkendezett Harry.
A nő furán nézett rá, majd úgy döntött, hogy nem érdeklik Harry fura szokásai, a lényeg a lényeg: Harry-nek van varázspálcája.
– Öhm, igen, én is. – Zavarát leplezendő elkezdte birizgálni a haját. Mármint a sajátját. – Tudod, Tristan a lelki társam, csak nem jutok oda hozzá sosem. Arra szeretnélek megkérni, hogy cserébe azért, hogy elengedem a hercegnőket, te hozd ide nekem Őt.
Harry csodálkozva nézett rá, azt hitte, a nő valami teljesíthetetlent kér.
– Ha csak ez kell…! De előbb engedje el őket! – alkudozott Harry.
– Jó, jó, engedem már! – sóhajtott nagyon a nő.
Fogta a kulcsokat, és fél percen belül már újra ott állt, a hercegnők társaságában.
Mind a hárman szólásra nyitottál szájukat, ezért A Fiú, Akinek Kócos A Haja inkább gyorsan visszavarázsolta őket a meséjükbe.
Elégedetten figyelte, ahogy a hercegnők pörögve-forogva visszatérnek saját, happy-endes kis történetükbe.
– Na, ezt elintéztük – sóhajtott fel elégedetten.
Éppen belekezdett volna az embert idevarázsoló varázsigébe, mikor is egy hirtelen fényvillanás után égett szagot érzett, és mire elült a füst, Tristan Thorne tűnt fel.
Bella és Edward már követni se tudták az eseményeket, leültek a földre, és tátott szájjal nézték, mi lesz ennek a vége.
Nessie pedig csak Bogárkával játszott, nem törődve Bogárka idegesítő nyávogásával.
Tristan leporolta a ruháját, majd zsebre vágta a boszorkánygyertyát.
Kedvesen megrezegtette pilláit, és Victoriához lépve kezet csókolt neki.
A nő, hogy elkerülje azt a szégyent, hogy összeesik, mivel rogyadoztak a térdei, leült a székre, és levegő után kapkodott.
Nessie ezt a pillanatot tartotta alkalmasnak arra, hogy elengedje Bogárkát, aki visítva követelte újbóli Csingilingnek hívását, majd sikítozva kikérte magának, hogy Edward megszégyenítette.
Durcásan annyit mondott még, hogy akarsz te még engem elolvasni, majd pedig kirepült a plafonon keresztül.
Ezt a kis közjátékot Tristan nem érzékelte, mert Victoriát nézte.
Harry a sarokba húzódott, és a kislánnyal kezdtek el babázni néhány ott talált lefejezett babával.
Edward és Bella kezdték magukat unni, így elkezdtek összetakarítani, ahogy az egy rendes vámpírpárhoz illik.
Tristan még mindig Victoriát nézte, majd megszólalt.
– Ön módfelett csinos, hölgyem – kezdte mondandóját, majd megakadt. Segélykérően nézett körbe, mintha valaki tudná, mit akart mondani.
Valaki tudta, de esze ágában sem volt segíteni.
– Hölgyem – kezdett bele újra. – Mi sosem lehetünk együtt. Két mese nem keveredhet. Két mese, két élet. Tudja, ha egymásnak szántak volna minket, egy mesébe kerülünk. Ez amúgy szabály, ezért nem tudott hozzám közel férkőzni. Ne, kérem, ne sírjon! – könyörgött Tristan, mikor látta, hogy Victoria szeme könnybe lábad.
– Nem tehetek róla, hisz mi sosem lehetünk egymáséi, akkor talán örülnöm kéne? – nézett kérdőn Tristanre.
– Könyörögve kérem, ne sírjon! Most viszont mennem kell… – pillantott a vörös hajú szépségre bocsánatkérően, majd elővette a gyertyacsonkot, meggyújtotta, és visszarepült a saját történetébe.
Bella megsajnálta szegény nőt, és átölelte, hadd zokogja ki magát a vállán.
Edward elkezdte befoltozni a plafont, míg Nessie és Harry tovább játszottak.
– Hé, Harry! – súgta Nessie. – Ugye, milyen különös a szerelem? Összehozhat embereket, akik eddig nem szerették egymást, kirobbanthat vakolatokat, és még adhat jó barátokat is - mindezt másnak.
– Igen, Nessie… – hangzott a válasz. – A szerelem valóban nagyon különös dolog…
THE END
Utolsó kommentek