Akinek készült az ajándék: Selton
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet
Leírás: Hermione hatodéves és egyszerűen az összes mardekáros rá pályázik. Legalábbis a két legmardekárosabb mardekáros az iskolában mindenképp. Hogy Hermione kit választ, Dracót, vagy Pitont, nos ezt nem árulom el.
Boldog Karácsonyt Seltonnak, remélem tetszeni fog a történet! Jó olvasást!
Az ötlet: A 6. évben játszódjon. Hermione szokás szerint ideje nagyrészében tanul. Ám órán való túlbuzgóságáért (többszöri, jelentkezés nélküli válaszok), Piton rendszeresen büntetőmunkára ítéli, ahol felfigyel a lány szépségére, tudására. Eközben Draco is észreveszi Hermionét és próbál hozzá kedves lenni. Két különböző férfi, két különböző módszerrel. Mindenképpen szeretném ha a történet vmilyen kapcsolattal záródna, de az íróra bízom, hogy Hermi kit választ.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Az ellenségem voltál

Skócia havas völgyei és magas hegycsúcsai váltakozó világában, keresve sem találnánk gyönyörűbb helyet, mint a Szent András völgy, ahol egy kisebb falu tárul a szemünk elé, alig tíz-tizenöt házikóval. A házikók félkört alkotva, szinte összeölelkezve állnak, mintha meg akarnák védeni egymást a kihalt táj zordságától, a falunak alig nevezhető házcsoporttal szemben pedig egy kisebb domb áll, ahova most, a vidám fényekkel megvilágított faluból kisgyerekek rohannak ki. A vacsorának vége, jöhet a játék és a kikapcsolódás, kinek-kinek hogy. A kicsik szánkóznak, a nagyobbak hóembert építenek, a felnőttek pedig csoportokba verődve szürcsölgetik a forralt bort és elgondolkoznak, hogy valóban a mennyország e Szent András völgy.

Az egyik nagyobb lány egy pálcát kap elő a kabátja alól és a hóember felé int, mire annak arcán széles mosoly terül el.

- Dinah! - mordul rá egy nyolc év körüli kislány.
- Igen? - pillant rá kedves-elnéző mosollyal.
- Megmondtuk már, hogy ne varázsolj bele a hóemberünkbe!
- Becky... csak segítettem, ne morgolódj - nyugtatja a kisebbet.
A Beckynek nevezett kishölgy orrát felhúzva beszalad egy aprócska házikóba.

Egyetlen ház van, ahonnan láthatóan senki nem tette ki a lábát, a szélen lévő, barnás falú, piros tetejű, az egyik legtakarosabb. Szép fénycsík húzódik végig a tető alatt és halk zene szól. A házban egy férfi és egy nő sürgölődik, a nő a konyhában mézeskalácsot süt, a férfi a fenyőt próbálja belefaragni a talpba.

- Hermione, ez lehetetlen - nyög fel a férfi és megsemmisülten zöttyen bele a kandalló mellett álló fotelbe.
- Nem, nem az... - mosolyodik el Hermione a férfi kijelentésére.
- Akkor gyere és csináld meg te! - horkan fel a kevés ezermester hajlammal bíró varázsló.
- Merlinre, hiszen ez férfi munka! - csapja le a konyharuhát a nő, tettetett idegességgel, majd odamegy a méretes fenyő mellé és leguggol, hogy jól szemügyre vehesse.
- Miért nem varázsoljuk bele?
- Ez a Karácsony mugli Karácsony lesz, megegyeztünk, a lehető legkevesebb varázslat.
- Hermione, az égőket varázslattal tettük fel az eresz alá, a bevásárlásra hopp-porral jutottunk el, a meghívókat baglyokkal küldtük szét és a fát is varázslattal alakítottuk akkorára, hogy ne gyulladjon fel a kandalló tüzétől, mégis hogy lenne itt akármi is mugli?
- Csend... - mosolyodik el a nő, megsimogatja szerelme arcát, majd megcsókolja, miközben háta mögött pálcájával a fa felé int, mire az szépen beleáll a talpba, megrázza magát és kiegyenesedik.
- Csaló - vádolja a férfi a nőt, mire mindketten nevetésben törnek ki, Hermione visszatér a konyhába, párja pedig elkezdi megteríteni az asztalt.
- Mikor ér ide a griffendéles követség? - piszkálódik, mire a nő hátranéz a válla felett és ledöfi a tekintetével.
- Hétre ígérkeztek - válaszol és elkezdi kidíszíteni a sütiket.

- Tudtam - jegyzi meg a férfi.

- Jó, tényleg kicsit hamarabb készen lettünk, mint azt gondoltam, de ez nem baj - nyugtatja meg Hermione.
- Kicsit? - pillant rá kétkedve a varázsló és az órára mutat, ami alig ütötte el a hatot.
- Nagyon, de kit érdekel? Igyunk teát! - pattan fel és már vissza is tér két bögrével.
- Ennyit a mugli karácsonyozásról - pislog ravaszul a két bögrére és a lányra.
- Apróság - legyint és befészkeli magát a férfi ölelésébe.
- Szeretlek, kis griffendéles.
- Én is, kis mardekáros - csókolja meg Hermione a férfit.
- Pár éve még nem igazán így voltál vele...
- Pár éve még nem is igazán voltam önmagam - biztosítja a férfi.
- Furcsa, hogy az ellenségem voltál..

°0o0°

Hermione Granger a kitűnő tanuló, a griffendéles ház egyik büszkesége, Harry Potter jó barátja. Hatodéves és mindenre el van szánva, ha a jövőjére gondol. Minden nap öt órát tanul, kivéve hétvégén. Akkor hetet. Minden pluszmunkát bevállal, aminek köze van a varázsláshoz. Legnagyobb bánata, hogy már egy kanyi könyv nem sok, annyi sincs, amit ne olvasott volna el a könyvtárban, ámbár griffendéles bátorságát kihasználva, ám grangeri szabálytiszteletét sutba dobva, pár könyvet kivarázsolt már a zárolt szekcióból.

Hermione Granger az esze ellenére is, néha infantilisen romantikus, megszállott boldogság-hajhász, aki nem tudja elképzelni, hogy sikeres, vagy elismert lehetne, szeretet nélkül. Gyakran gondol a szerelemre, de gyér romantikus előismeretei révén aligha tudná megmondani pontosan, hogy vajon mire is vágyik. Néha alattomban elolvas néhány varázsló - ponyvát, és a Rómeó és a Júlia is a kezébe akadt már, a legmélyebb tisztelettel adózik Shakespeare előtt, pusztán azt tudja a szemére vetni, hogy drámája alig tesz ki hetven oldalt. A lány elmélete szerint, amivel nem lehet embert ölni, az nem is könyv.

Hermione Granger a találékony és szellemes, gyakran szarkasztikus hölgyemény, akit aligha lehet felülmúlni szópárbajban. Intelligenciája, laza humora és lekezelő bájossága teszi gyilkos ellenféllé, ha intellektuális viadalról van szó. Azt, hogy valójában két fiú a legjobb barátja - ami lássuk be egy tizenéves lány esetében elég sok kérdést felvet - sokan nézik furcsa szemmel, ám őt ez cseppet sem zavarja, nincs szüksége buta, nyivákoló, picsogó, pletykálkodó, divatőrült barátnőkre és sok fiú szemében talán épp ez teszi őt érdekessé.

°0o0°

- A Somnium Divino­­­ főzet elfogyasztásával, a jövőnk egy adott pillanatába utazhatunk, ám veszélyes, mert ez nem egy puszta mentális, hanem fizikális utazás, tehát találkozhatunk saját magunkkal, ami, mint tudjuk, beláthatatlan bonyodalmak kiindulópontja lehet.
- Miss Granger, felettébb meggyőző a tudása, de ma harmadszorra darálta el a tankönyvi szöveget, megjegyzem, felszólítás nélkül. - Piton minden egyes szavával közelebb mászott hozzám, lassú, tagolt modorától pedig én másztam kis híján. Falra. Elfintorodtam és legszívesebben a hülye pofájába vágtam volna, hogyha a bamba mardekárosai olyan bénák, hogy még egy egyszerű Somnium Divino bájitalt sem tudnak jellemezni, engem pedig akkor sem szólítana fel, ha a munkája múlna rajta, akkor ne várja el, hogy nem mondom el a helyes megoldást. Nem az ő lelki egyensúlya miatt, hanem mert magamnak akarom bebizonyítani, hogy igenis tudom az anyagot és igenis griffendéles vagyok. - Folytassuk az órát.
És valóban, ahogyan azt a denevér kijelentette, az óra folyt tovább, én pedig majd megőrültem a dühtől. Legszívesebben aprócska cafatokra átkoztam volna Pitont, ördögi kacaj kíséretében, majd polkát jártam volna a megmaradt hamvai felett. Ehelyett csendesen és megbántottan - ám ennek a megbántottságnak legkisebb jelét sem mutatva - jegyzeteltem tovább, mondjuk fogalmam sincs, hogy minek, hiszen ezt az anyagot már tudtam. Az óra végére az idegeim elég elnyúzottak voltak és amikor Piton legújabb szokásának hódolva, tíz perccel tovább húzta a bájitalok ecsetelését, úgy éreztem, hogyha nem ordítok, akkor bizony az átkozásos-sátáni kacajos képzelgésemnek kell elegendő szabad teret hagynom a kibontakozáshoz.
- Mindenki pakolja el a saját dolgait és távozzon - zárta rövidre a búcsút végül a fekete hajú szörnyűség, és én nagy lendülettel a szertár felé vettem az irányt, ugyan kevés esély volt rá, hogy még odaérek a következő átváltozástanomra. Mindent gondosan a helyére tettem, nehogy emiatt rámsózzon valami idióta büntetőmunkát, de amikor megláttam, hogy Malfoy a békanyelvnyákot a tekercsfű mellé rakja, messze szállt tőlem minden önmegtartóztatás és odarobogtam a mardekároshoz.

- Te idióta barom - közöltem vele demokratikusan és a helyére raktam a békanyelvnyákot.
- Mi a helyzet Granger, csak nem stréber vagy már megint? - húzta fintorra a száját, majd a szemöldökét is felrántotta, ettől az egész pofája felsőbbrendű-lekezelő lett.
- Nem, csak tudom, hogy számodra bonyolult dolog megkülönböztetni a növényi és az állati származékokat, gondoltam segítek, úgyis ha Piton észrevette volna, a Griffendéltől vont volna le pontot.
- Tehát stréber vagy - csillant meg a szeme és újra a kezébe vette a békanyelvnyákot és előbbi helyére tette, mire én megragadtam és ismét visszatettem a helyes polcra, miközben egy helyes mosolyt villantottam Malfoyra, jelezve, nem győz le és nem hat meg a gyerekes viselkedése.
- Tíz pont a Griffendéltől és büntetőmunka - hallottam a hátam mögül a dörmögő hangot, a hideg végigszaladt a hátamon és éreztem, hogy ökölbe szorul a kezem. Fogalmam sem volt, hogy végül is kit szeretnék jobban megütni Pitont, vagy Malfoyt. Lehetőleg mindkettőt.
- De tanár úr, Malfoy tette helytelen polcra a békanyelvnyákot, én csak figyelmeztettem rá, hogy hibázott - mentegetőztem. Volna.
- Nos lássuk. Öt pont a "de" miatt. - Elkerekedett a szemem. - Öt pont a kéretlen kotyogás miatt. - Tévednék, vagy az ugyanaz, mint az előbbi? - Tíz pont a tanárnak való ellentmondás miatt.
- Mi?! - borultam ki látványosan, majd összeszedtem magam. - Tanárnak való ellentmondás? - Elvigyorodott, láthatóan élvezte, hogy kioktathat.
- Azt mondtam, hogy mindenki pakolja el a saját felszerelését. Feltételezem maga és Mr. Malfoy nem dolgoztak egy felszereléssel, vagy tévednék? - Megsemmisültem. Negyven pontot vont le csak miattam a Griffendéltől Piton. Elgondolkoztam a darabokra átkozás valóságalapján. Elindultam én is és a vigyorgó Malfoy is az ajtó felé.
Megfojtom. Megfojtom. Megfojtom. Megfojtom. Ó, édes Merlinkém, miért keseríted az életem, két ilyen bunkóval?

°0o0°

- Miss Granger, megkérhetném, hogy legközelebb kevésbé lenge öltözetben jöjjön büntetőmunkára? - MICSODA?! Ordította egy hang a fejemben. A kötött pulcsi lenge öltözetnek számít? Végignéztem magamon, hogy esetleg útközben valahol elhagytam-e a nadrágomat, de minden rendben volt, Pitonra meredtem kérdő tekintettel, mire az ő pillantása a derekamra úszott.
- Ez itt? - böktem egyezred milliméternyit kilátszó derekamra.
- Nem azért jön ide, hogy divatbemutatót tartson, hanem, hogy dolgozzon, ez így volt az eddigi két hétben is, és így marad a következő egyben is. - Felvontam a szemöldököm. Valóban, második hete töltöm Pitonnal édeskettesben az estéket hattól hétig, míg én a régi üstöket sikálom, addig ő valami ősrégi könyvet lapozgat, végtelen fensőbbrendűséggel. Azt meg már végig sem akartam gondolni, hogy miért tett megjegyzést a ruhámra. Még a vak is látja, hogy nem vagyok alulöltözött, de ő mégis megjegyzést tett rám. Utálom, utálom, utálom ezt a rohadt denevért. - Induljon Granger, hét óra van!
Indultam is, miazhogy! Rohantam a pince fojtogat félhomálya elől, végig a folyosókon, friss levegőre és tiszta fejre volt szükségem. Megszoktam a piszkálódásait, de így töményen még az én megacélozódott lelkemnek is sok volt.
Leültem a folyosón egy padra, nem akartam ilyen feldúltan bemenni a Griffendél klubhelyiségbe, Harry és Ron biztos rögtön faggatózni kezdenének, viszont a dolog túl kellemetlen ahhoz, hogy elmeséljem nekik. Nyugodtan lélegeztem és próbáltam megnyugodni, a szívem őrült tempóban dobogott és tudtam, hogy ezt a nagy mennyiségű adrenalin teszi. Megráztam a fejem, próbáltam kikergetni Piton szavait magamból, de nem ment, egyszerűen oly' annyira beletalált a legféltettebb titkomba, hogy nem tudnám pár pillanat alatt kiűzni magamból a szavait. Hatodikos vagyok, és csak Viktor volt, aki eddig felfigyelt rám, pedig nem gondolom magam csúnyának, mégis, Harry és Ron barátsága akármennyire is szeretem őket, kicsit hátráltat abban, hogy... hogy valódi nőnek érezzem magam. Nyilván, kaptam már elismerő pillantásokat, de ezt mind olyan fiúktól, akiket nem ismerek. Talán még azt is megkockáztatnám, hogy Ronnak tetszem, de viszonozni képtelen vagyok. Tizenegy éves korom óta ő a legjobb barátom, képtelenség, hogy egyik napról a másikra a karjaiba hulljak, elvesszek a pillantásában, majd megcsókoljam, szülessen két gyerekünk, és boldogan éljünk, amíg meg nem halunk. Lehetetlen. Főleg Ronnal.

°0o0°

Sosem gondoltam úgy Pitonra, mint férfira, inkább hasonlított az elmélkedéseimben egy ronda, csupasz denevérre, azonban most akárhogy is forgolódtam, morogtam a párnámba és dühöngtem, képtelen voltam kiverni a fejemből. Valami olyasféle érzés volt ez, mint az első csoki. Előtte nem is tudod, hogy milyen veszettül isteni, de ahogy megkóstolod, nem tudsz vele betelni. Piton megjegyzést tett a külsőmre, és én sem vagyok hülye, egy férfi akkor tesz megjegyzést egy nőre, ha tetszik neki. A csúnya nőket egyszerűen sajnálják. Azt viszont már képtelen voltam felfogni, hogy én miért tetszenék Pitonnak. Oly' annyira dühített, hogy nem találtam a választ, hogy képtelen voltam elaludni. Csendesen felkeltem az ágyból és leosontam a klubhelyiségbe, ahol fáradtan lerogytam egy fotelbe, lábaimat felhúztam a karfára és hátradöntöttem a fejemet.
- Nocsak... - hallottam egy hangot magam mellől. A hang leginkább a mézhez volt hasonlítható. Különös, hogy a hangokat leginkább ízekhez és halmazállapotokhoz tudjuk hasonítani. Az övé édes volt és ragadós, és akármennyire is gyűlöltem a hang gazdáját, magát a hangot sosem tudtam volna gyűlölni. Fáradtan a hátam mögé néztem és összevontam a szemöldököm, nem dühösen, inkább tűnődve.
- Mi a bánatos bólintért keresel itt, Malfoy? - nyögtem. Nem volt kedvem a szócsatához és az álmatlanságom is dühített, azt meg már nem is tudtam felfogni, hogy mit akarhat Draco Malfoy a Griffendél-toronyban.
- Lewandert várom... - felete rövid gondolkozás után.
- De mégis, hogy jutottál be ide? - vontam fel a szemöldököm. Kezdett egyre inkább idegesíteni a jelenléte, de nem voltam hajlandó kimutatni, akkor csak felhúztam volna őt is, és újra átkozódás lett volna belőle.
- Szerinted ha Lewandert várom, akkor mégis hogy jutottam be ide?
- Nem kellene itt lenned - közöltem vele.
- Zavar a jelenlétem, Granger? - egyenesedett ki ültében.
- Igen - közöltem kategorikusan.
- Nos, akkor szokj hozzám, mert én most nem megyek el innen - szusszant egy nagyot és újra hátradőlt. Lehunytam a szemem és próbáltam nem az idegesítő mardekárosra figyelni. Elaludtam.

°0o0°

- Lewander, elmondhatod nekem, tényleg nem árulom el McGalagonynak, hogy elárultad a jelszót, de nem értem, hogy mit akarsz te attól az idegesítő, bunkó Malfoytól.
- Hermione! Kérlek, nagyon figyelj! Nem... beszélek... Malfoyjal - szótagolta szájbarágósan és a fejem meglódult, elkezdtem szédülni, amikor tudatosult bennem. Malfoy megint valami gaztettben asszisztál, esetleg ő maga a gaztett. Ez hihetőbb.

°0o0°

- Semmi közöd hozzá, hogy miért voltam a retkes tornyotokban, sárvérű! - sziszegte, majd elviharzott.

°0o0°

- Már megint késett, Granger - dörmögte Piton és a kezembe nyomott egy hatalmas üstöt, majd hátat fordított és újra leült a helyére. A jól megszokott hang a fejemben azt ordította: Nem, nem, nem és nem! Granger, mármint... én! Ne hagyd magad! Bátor griffendéles vagy! Eszes is! Játszd ki ezt a rohadt denevért! Egy dögös, belevaló, intelligens, érett, talpraesett, bátor, néha ugyan szemtelen... na, lényeg a lényeg! Előre!
- Tanárúr - szóltam hozzá halkan.
- Talán nem tudja, hogy merre találja a két kezét, Granger? - kérdezett vontatott hangon, fel sem nézve rám egy koszos, régi könyvből, amit úgy szerettem volna megérinte... Koncentrálj!
- Tudom, hogy hol vannak a kezeim, professzor... - pillantottam rá jelentőségteljesen, mire az asztalra döntötte a könyvét, rámnézett és értetlenkedve felvonta egyik szemöldökét. Irigykedtem. Soha nem voltam képes felvonni csak az egyik szemöldökömet.
- Akkor használja munkára - okított ki és a szája sarka felgörbült, mintha mosolyogna. Igazából ennek semmi köze nem volt a mosolygáshoz.
- Professzor! - léptem egyet az asztal felé, ami mögött ült és a tenyeremmel rátámaszkodtam. Az asztalra, nem Pitonra. Nem hittem, hogy képes lennék valaha is hozzáérni. - Azon tűnődöm, hogy vajon ez a ruházat elég sokat takar-e... - Mosolyodtam el, mire ő is egy mosollyal válaszolt.

°0o0°

- Hermione! - nyüszített Ron, ahogyan előadtam a történetem neki.
- Nem hiszek neked - nevetett Harry, és sütött róla, hogy tök büszke rám.
- Pedig pontosan úgy volt, ahogyan mondtam - bólogattam magabiztosan.
- Megdicsérte a talárod? A TALÁROD? - hiszen mindenki ilyet hord, és nem szép... - húzta el a száját Ron. Bólogattam. Ugyanis Piton tényleg megdicsérte a talárom, de ez nekem nem volt elég. Megkerültem az asztalt és odaálltam mellé, elhúzva a derekamtól a fekete anyagot, mire a keze elkezdett emelkedni. Felhúztam a pulcsim szélét, mire ő megfogta a csuklómat és magához rántott. A szeme elsötétedett, még jobban, mint eddig és tekintete a szemem és a szám között cikázott, mire én kirántottam a csuklómat a kezéből és felháborodottan tekintettem rá.
- Már a sárvér is jó, professzor? - szeme összeszűkült, mintha belém akarna látni.
- Mi van Granger, szereted a szerepjátékot? Te leszel a félénk kisiskolás, én pedig a gonosz tanár? - húzta mosolyra az ajkait és én próbáltam nem a pofájába röhögni. Tökéletesen sült el a terv.
- Nem játszok szerepet, mélységesen undorít, hogy egy olyan öreg - szándékosan kihangsúlyozva - férfi, mint maga, egy ilyen fiatal lánnyal kikezdjen, emellett még a tanárom is. Pusztán annyit akartam megkérdezni, hogy a derekamon lévő csúnya sebhelyre tehetek-e varázsfűzfórinkert, ha azt egy mágikus lény okozta! - Elkerekedett a szeme. Életemben először tényleg meglepettnek láttam, de pár pillanat alatt összeszedte magát.
- Ha azt akarja, Granger, hogy egy cápaharapásnyi darabot ki kelljen vágni a derekából - köpte a testrész nevét -, akkor nyugodtan, de egyébként nem ajánlom.
- Köszönöm, azt hiszem, most mennék. - A folyosón már kuncogtam, a toronyba belépve pedig kitört belőlem a hangos röhögés.

°0o0°

- Ideadnád a töklevet, Harry?
- Persze, Miss Piton - nevetés. Pillantás, szőke haj, ezüstös szem. Zuhanás, képtelen vagyok elrántani a tekintetem, megbabonázva bámulom. Ő is. Furcsa, különös, zavarbaejtően csodálatos.

°0o0°

Február 20, este 8 óra, falfülkék a folyosón, Roxfort Boszorkány és Varázslóképző

Falfülke No1
Rohadt Granger! Mi az, hogy csak úgy megbámul?! És mi az, hogy ilyen kihívó ruhákat vesz fel? Sárvérű ribanc... Különben sem szép lány, a rohadt kócos haja teljesen elrontja az összképet. Főleg, hogy a jobb füle felett kicsit sötétebb barna. Annyira szánalmas az a lány. Már ha lehet egyáltalán lánynak nevezni. Azt hiszem tetszik...

Falfülke No2
Rohadt Malfoy! Mi az, hogy csak úgy megbámul?! És mi az, hogy ilyen kihívó ruhákat vesz fel? Aranyvérű mócsing... Különben sem jóképű fiú, az agyonzselézett haja, amit már nem is zseléz, teljesen elrontja az összképet. Főleg, hogy a bal füle felett egy kicsit sötétebb szőke. Annyira szánalmas az a fiú. Már ha lehet egyáltalán fiúnak nevezni. Azt hiszem tetszik...

°0o0°

- Köszönöm az órát, szép délutánt! - köszönt el McGalagony. Kimentem a folyosóra, egyedül nekem volt most órám, Harry és Ron kviddicseztek, megtorpantam, végiglapoztam a könyvem, de nem volt ott ami kerestem. A jegyzeteim! El fogják lopni őket, mindig ellopják, csak mert az enyéim. Éles fordulat, aranyszínű villanás, képszakadás.
- Granger, te rohadt, idióta sárvérű! - hallottam, ahogy kinyitottam a szemem. Betegesen fehér plafon, bűz. Tehát a gyengélkedőn vagyok. Oldalra pillantottam és persze Malfoy volt ott. A fejem fájt, hasogatott, éreztem, hogy a kezemben a törött csontokat, egyelőre csak be volt fáslizva, de tudom, hogy mi következik.
- Mit keresel itt? Csak nem vigyázol rám? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem - válaszolt, rám sem pillantva. Kár... igen nagy kár, gondoltam. Tekintetem a szájára vándorolt, amit épp akkor tapogatott meg. Tehát a karom frontálisan ütközött az ő szájával. Régi vágyam teljesült újra, de most nem éreztem akkora örömöt, mint harmadikban. A szája csúnyán be volt dagadva és láthatóan fájt neki.
- Miért vagy itt?
- McGalagony meghallotta előbbi szavakat, megjegyzem pontosan idéztem, miközben a földön feküdtél ájultan és közölte, hogyha nem kérek tőled bocsánatot két évi büntetőmunkára fog. - Furcsa volt. Nem tűnt dühösnek, dacosnak, sőt még paraszt sem volt.
- Tehát bocsánatot fogsz kérni? - mosolyodtam el halványan, majd gyorsan el is tűntettem a boldogságom jelét.
- Arról csak álmodozz - körbenézett - sárvérű! - felállt és a kijárat felé vette az irányt.
- Draco! - szóltam utána, miközben felültem. Hátranézett, majd megfordult, arisztoratikus nemtörődömséggel zsebre tette a kezeit és elmosolyodott.
- Bocs, Granger.

°0o0°

- Mekkora paraszt voltál te, édes Merlinkém! - szusszant a lány a fiú mellkasáról nézve a kék szemekbe.
- Mégis belém szerettél - válaszolta Draco, mire a lány rácsapott a vállára, majd közelhajolt az arcához, pár pillanatig csak néztek egymás szemébe. Tekintetük az egyik szemről a másikra cikázott, egyben akarták látni, a számukra oly' kedves arcot, majd miután rájöttek, hogy ilyen közel egymáshoz, a bámulásnál sokkal jobb dolguk is lehetne, megcsókolták egymást. A hó hullott, a csengők csilingeltek és egyszerűen minden tökéletes volt a Malfoy-Granger házban. Mindhármuknak.