Kinek készült az ajándék? Clarey
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Egy apró ki szösszenet Dracóról és Pansyról, remélem tetszeni fog. :)
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: A harmadik, aminek örülnék, az egy Pansy/Draco fic lenne, de nem OOC viszont boldog! Ne csöpögjön, legyen humoros és arisztokráciás. Még egy apró kívánság hozzá, hogy köze legyen egy, a Moulin Rouge-ból idézett mondathoz, ami ez lenne: "Ennyi csak mi tudható... szeretni kell és szeretve lenni jó"
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Dupla jég
Fekete fiáker gördült be a Malfoy-kúria kovácsoltvas kapuján. Tulajdonosaihoz illő, előkelő tartással tartott az ódon épület felé, az előtte befogott thesztrálok lassítva álltak meg a főbejárat közelében.
- Lám, lám! - Fekete dísztaláros alak lépett ki az ajtón, hogy üdvözölje vendégeit. A fiákerhez sietett, kinyitotta ajtaját, s közben megjegyezte. - Látom, még mindig megadják a módját a megfelelő érkezésnek, nemde Mrs Parkinson?
A feltűzött hajú, bordó szaténruhás nő büszkén mosolygott. Engedte, hogy ma esti házigazdájuk kezet csókoljon neki, majd bólintott.
- És mi mással lehetne ezt megtenni, mint azzal, hogy 15. századi, koboldok által készített gyönyörűségben toppanunk be? - kacagott hamiskásan. - Ó, Mr Malfoy, hát még mindig abban a hitben él, hogy a hoppanálás hozzánk való dolog?
- Egyszerű és aránylag kényelmes - bólintott Malfoy. Mindig ilyen tisztelettel viselkedett a Parkinson család fejével - mert bizony, itt nem a férfi volt az úr a háznál, még ha ezt igyekeztek is titkolni -, hiszen tekintélyes emberek voltak. Aranyvérű varázslócsalád, akik megvetik a tisztátlan származást - manapság ritka az ilyen.
- Kényelmes! - legyintett a nő fejcsóválva. - Életemben egyetlen egyszer utaztam ezzel a módszerrel, de többet soha! Nem, ez nem nekem való, ahogy lányomnak, Pansynak főképp nem. Milyen úrihölgy lenne belőle?
A végszóra ébenfekete hajú, mélyzöld ruhás lány lépett ki a kocsiból. Mr Malfoyra tekintett, aki biccentett feléje és így szólt:
- Jó napot, Miss Parkinson. Örülök, hogy újra látom.
- Úgyszintén - mosolygott a lány, majd kis tétovázás után megkérdezte: - Draco...?
- Draco! - hangzott egy mérges hang Malfoy háta mögül. Egy szőke nő jelent meg mellette, világos tincsei rakoncátlanul hullottak az arcába, csakúgy, mint imádott fiának. Szürke szemében ingerültség látszott, bár próbálta minél jobban titkolni.
- Draco - szólt ismét, ezúttal halkabban és udvarias hangon - még a szobájában van. Készülődik az estélyre. Jobb lenne most inkább...
- Tudom az utat - vágott gyengéden a nő szavába Pansy, és fejet hajtva elindult a bejárat felé. Még hallotta Mrs Malfoy dühös kiáltozásait Porky, a házimanó után, aztán belépett az ajtón a márványpadlós előcsarnokba, és csönd lett.
Lassan indult el a lépcsőn felfelé, már meg sem szemlélte a falon függő festményeket, s a gyönyörű, fekete bútorokat, amiket annyira szeretett. Akár csukott szemmel is megtalált volna mindent a nagy házban, úgy ismerte az egész helyet, mint a tenyerét. Fel a lépcsőn, jobbra, végig a folyosón, majd balra a második ajtón bekopogni, és Draco nyakába ugrani... mint mindig.
Megállt a kígyós domborulattal ellátott ajtó előtt, és mély levegőt vett. Apja szavai visszhangoztak a fülében, miszerint "Érd el, drágám, hogy beléd szeressen!" és anyjáé, hogy "Vesd be minden bájodat szívem, és nyűgözd le!". Mintha nem ezt tenné már hét éve! Úgy járkál Draco után, mint valami kiskutya, lesi minden mozdulatát, a kedvében jár, Draco mégis mindig jégcsap marad, s lerí róla, hogy nem számít neki senki és semmi. Nemhogy ő.
Gondolatait ajtónyitódás szakította félbe, ő pedig felnézett. Tejfölszőke tincsekkel keretezett arc, sápadt bőr, fényes, szürke szemek. Draco halványan elmosolyodott, és a lány a nyakába ugrott.
- Azt hittem, ezt csak a szüleink előtt kell csinálni - jegyezte meg gúnyosan Draco, miközben kibontakozott az ölelésből, s becsukta maguk után az ajtót. Pansy nem szólt, csak leült a baldachinos ágyra, és szemügyre vette a vérbeli mardekáros szobát.
Ugyanolyan volt, mint mindig: sötét szekrények, kígyóval díszített lámpák, tárgyak, mardekáros címerrel ellátott zászlók itt-ott. Draco a lány elé állt, s a szokásos félmosollyal nézett le rá, kihívó tekintettel.
- Mi van? - kérdezte Pansy belebámulva a szürke szemekbe.
- Olyan képet vágsz, mintha felpofoztak volna - felelte a fiú vigyorogva. - Miért vagy ilyen vörös?
- Nem vagyok vörös! - csattant fel Pansy, és önkéntelenül is az arcához kapott. Draco felnevetett.
- Nem bírsz ellenállni a bájaimnak, mi? Valld be, Pansy, úgysem megy neked a hazudozás... talán ebben az egyben nem hasonlítunk.
Megfordult, határozott léptekkel a szekrényhez ment, és kutatni kezdett benne. Pansy immár nyugodtan figyelte.
- Hihetetlen vagy - fintorgott a lány, s bár ezt Draco nem láthatta, hangjából megérezte.
- Hihetetlenül jóképű, ugye? - Egy pillanatra kinézett a szekrény mögül, hogy lássa, hogyan forgatja meg Pansy szokás szerint a szemeit. Nem csalódott.
- Hihetetlenül egoista.
- És miért bánod ezt? Te is az vagy. - Draco egy méregzöld talárral a kezében becsukta a szekrényajtót, s felmutatta a lánynak. - Összeöltözünk, hadd örüljenek a szüleink.
Aztán ledobta a ruhadarabot az egyik székre, villámgyorsan Pansy előtt termett, lehajolt, és száját a lány szájához nyomta. Pansy szíve hevesen dobogott, ahogy a jéghideg ujjak megsimították a haját, s nem is próbált ellenállni. Pár végtelennek tűnő másodperc után végül Draco eltolta magától, és nagyképűen rávigyorgott.
- Ezek után meg se próbáld tagadni, hogy odavagy értem, oké?
Pansy felhorkantott, de nem tudott elfojtani egy apró mosolyt Draco önelégült arcát látva.
***
Pansy a Malfoy-kúria nagytermében állt, s csekély érdeklődéssel figyelte az őt körülvevő társaságot. Tekintélyes, aranyvérű családok tagjai, akiket becsült és tisztelt, nézeteikkel egyetértett, de mélységesen unalmasnak találta őket. Keresztbe tett karral dőlt neki a falnak és elnyomott egy ásítást. A lába a szaténruha alatt a zene ütemére mozgott, cipője halkan kopogott a fényes padlón. Percenként az ajtó felé siklott a tekintete, hátha meglátja a betoppanó Dracót, de semmi. Azóta nem látta a fiút, mióta három órája, kitörni készülő lelkesedéssel kilépett a szobájából, és fogalma sem volt róla, hol lehet.
- Mit csinálsz, drágám?
Anyja suttogó hangját érzékelte maga mellől. A nő botránkozva nézte lánya cseppet sem nőies testtartását, s keményen megfogta a karját, hogy helyreigazítsa.
- Mégis hogy akarod elbűvölni az ifjú Malfoyt, ha úgy nézel ki, mint akire rontást küldtek?
Pansy elfintorodott. Mintha számítana ez bármit is! Most sincs itt, hát nem látod?
- Hamarosan meg fog érkezni - mondta Mrs Parkinson, kitalálva a lány gondolatait. - Luciusszal van, valami fontos dolgot kell elintézniük. - A nő hátranézett válla felett, és közölte Pansyval azt a tényt, amivel az már tisztában volt. - Nézd, már meg is jöttek!
Pansy kitartóan nézte Draco arcát, aki megérezte ezt, s viszonozta a pillantást. Apját követve indult el a lány és Mrs Parkinson felé, s eléjük érve gyengéden megfogta Pansy kezét, jelezve, hogy táncolni szeretne.
A lány engedelmeskedett az érintésnek, s hagyta, hogy Draco maga után húzza. A táncparkett közepére érve egyik karját a lány derekára csúsztatta, kezét pedig a tenyerébe fogta. Ügyesen vezette a lányt, ahogyan mindig.
- Merre jártál? - kérdezte halkan Pansy Draco szemeibe nézve.
- Dolgom volt. Hiányoztam? - vigyorgott a fiú.
- Ugyan... túl sokat képzelsz magadról - forgatta a szemeit Pansy.
- Vigyázz - figyelmeztette a lányt Draco, s egy könnyed mozdulattal megforgatta. - Az anyád árgus szemekkel lesi, vajon kellően benyalod-e magad nekem.
- Nem tudtam, hogy az anyám úgy is tud szájról olvasni, hogy háttal állok neki - morogta Pansy.
- Talán nem - felelte Draco, miközben magához húzta a lányt. - De úgy tudom, kitűnő legilimentor.
- Rosszul tudod - vágta oda Pansy, bár tisztában volt vele, hogy így van. És anyja ezt ki is használta, figyelte minden lépését, hogy tudja, elég helyesen cselekszik ahhoz, hogy idővel Malfoy feleség legyen.
Pansy felsóhajtott. Könnyedén mozgott, akárcsak Dracónak, ez neki is a vérében volt. S bár annyiszor táncoltak már így, néha szorosan egymáshoz simulva, és hiába élvezte az egészet, mégis zavarban volt - de inkább meghalt volna, minthogy ezt kimutassa.
Elnézett Draco válla felett, hogy ne kelljen a szürke szempárba néznie, de érezte, hogy az folyamatosan őt fixírozza. Egyszer csak a füléhez hajolt, s belesuttogta:
- Lépjünk le.
Pansy hátrébb lépett, hogy lássa, komolyan beszél-e. Draco arcán ugyanaz a gúny és nemtörődömség volt, mint általában, de a lány érezte, hogy őszintén mondja, amit mond.
- Hova?
- Mit gondolsz? - vonta fel a szemöldökét Draco. Pansy megdöntötte a fejét, és összehúzott szemekkel nézett rá.
- Na nem! - mondta végül határozottan. - Engem nem cipelsz fel megint oda!
- Nem is cipellek - majd felmászol magadtól.
- Kizárt. - Pansy eltökélten szegezte szemeit a mellettük eltáncoló párocskára.
- Mintha nem szeretnéd... vagy talán félsz tőlem? - kérdezte Draco huncut mosollyal.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan. - Pansy jeges pillantást lövellt a fiú felé.
- Nem - vallotta be a fiú. - De akkor is szeretnéd.
- De én... - nyafogta Pansy, de Draco megállította táncukat, és ujját a lány szájára tette.
- Csitt! - Egy pillanatra félrenézett, majd ismét a lány sötét szemeibe bámult. - A mélyen tisztelt Mrs Parkinson még mindig figyel minket. Vagy pontosabban téged.
- Menjünk - egyezett bele hirtelen Pansy, így Draco megfordult és a kijárat felé vette az irányt, maga után húzva a lányt. Keresztülhaladtak számos folyosón, az előcsarnokon, aztán a bejárati ajtón át kiléptek az éjszakába.
Draco vezetett, Pansy követte. Meg sem álltak a Malfoy-kúria mögött álló egyetlen fáig. Mikor odaértek, Draco elengedte a lány kezét, könnyedén felkapaszkodott a fára, majd kérdő tekintettel nézett le Pansyra.
- Nekem jó itt is - vetette oda, s keresztbefonta karját maga előtt. Draco fejcsóválva vigyorgott rá, aztán kinyújtotta felé a kezét.
- Gyere már!
- Nem elég, hogy kijöttem?
- Gyere már! - ismételte ingerülten Draco. Pansy felnézett rá. Ismét az a hideg tekintet, sehol egy mosoly, sehol egy kedves pillantás. Vajon tudja, hogy ezzel leveszi őt a lábáról?
A lány amolyan "végül is nekem teljesen mindegy" arcot vágva engedte, hogy Draco felsegítse a fára. Nagy nehezen elhelyezkedett mellette, s közben nyafogva megjegyezte:
- Csodás. Tönkre fog menni a ruhám.
Draco felnevetett.
- Nincs még száz ilyened otthon?
- Nem ez a lényeg... - mondta konokul Pansy.
- Mi a lényeg? - vonta fel a szemöldökét a fiú, közelebb hajolt a lányhoz, és maga felé fordította a fejét. Belenézett a sötétbarna szempárba, és ajkát Pansyéhoz nyomta. A lány minden erejét összeszedve eltolta magától.
- Most nem kell megjátszanod magad - mondta hidegen. - Nincs itt senki.
- Nem játszom meg magam - vont vállat hanyagul Draco, és elfordult Pansytól. Pálcájával elővarázsolt egy almát a semmiből, és beleharapott.
- Már megint ezt csinálod - fortyant fel Pansy. - Azért, mert Malfoy vagy, azt hiszed, megtehetsz mindent.
- Meg is tehetek - horkant fel Draco. - És majd te is azt csinálhatsz, amit akarsz, ha Mrs Malfoy leszel.
- Mert ez a kötelességünk, ugye? - kérdezte gúnyosan Pansy.
Draco félig értetlenül, félig röhögve nézett rá.
- Te hülye vagy? Mégis miről beszélsz?
- Ugyan... - csóválta a fejét Pansy. - Tudod te is, hogy mindenki elvárja tőlünk, hogy egyszer férj és feleség legyünk. A barátaink, a szüleink, mindenki. Mert ez nem is lehetne másképp, ugye? Ez olyan... szabály.
- Na és? - Draco már csak értetlen arcot vágott.
- Mit na és? - kérdezte Pansy, és ránézett Dracóra. - Összeházasodunk, mert így helyes. Te, a rideg és másokat sárba tipró Malfoy, és én...
- És te, a rideg és másokat sárba tipró Parkinson - fejezte be a mondatot Draco, és megcsóválta a fejét. - Mi bajod ezzel?
- Az, hogy azért csinálod, mert kell! - mondta ingerülten Pansy a fiú szürke szemeibe bámulva. Draco meglepődve nézett rá, aztán eldobta az almát, a lányhoz hajolt és megcsókolta.
A szokásos hevességgel, a keze, mint mindig, közben végigjárt a lány testét, Pansy pedig élvezte. Mégis érezte, hogy kicsit más... valami nem az, ami általában. Draco végül elhúzódott tőle, mélyen a szemeibe nézett, és megkérdezte:
- Szóval azért csinálom, mert kell?
Pansy lassan fogta fel a szavak súlyát, és boldogság töltötte el. Rávigyorgott a fiúra, az viszonozta, majd újra megcsókolta. Nem volt benne semmi gyengédség, semmi romantika, de ez volt Draco és Pansy. A két egoista, mugli és sárvérű gyűlölő, akik teljességgel büszkék arra, hogy aranyvérűek és hogy gonoszak. Szerették egymást - mert igen, így volt -, de mégsem beszéltek róla soha. Ahhoz mindketten túl büszkék voltak, hogy kimutassák ezeket az érzelmeket, rosszul voltak a nyálas csöpögéstől és a rózsaszín habcsókos teadélutánoktól. Nem, az ő világukban röhögtek a Griffendélen, gyötörték az elsőéveseket, és szapulták a söpredéket. És ők így voltak boldogok.
Mint a hold és a csillagok, úgy ültek fent, egymás mellett a fán, s bár egy szóval sem mondták, mindketten érezték, hogy nem muszájból, nem elvárásból vannak most itt, talán életükben először. Abban a pillanatban, akkor és ott nem a szüleik kedvére tettek, hanem a saját boldogságukért. A lány és a fiú, akik mindig álarcot hordtak, elfelejtették mi az a büszkeség és az erkölcs, s mert oly hasonlóak voltak, ismerték egymás gondolatait. Mert ez a szerelem.
A hideg szürke szempár rátalált a párjára, egy mogyorószín tekintetű lányban, kinek jeges pillantása vonzotta őt. Ugyanazok voltak, ugyanaz a ridegség, gőg, gyűlölet, egoizmus, mégis jobban szerették egymást, mint önmagukat. Hiszen csak két jéghegy tudja egymást oly szenvedéllyel imádni, hogy megszűnjön létezni minden más. Az ellentétek csak vonzzák egymást, a tűz és a víz számára mindössze izgalmas egymást kerülgetni, de egy jégcsap csak akkor élvezheti a szelet, ha a másikkal együtt teheti.
Ők voltak a dupla jeges páros - és érezték ezt, pedig a szavak csak a levegőben lógtak, kimondatlanul.
Utolsó kommentek