9. Bevégeztetett küldetés
Voldemort újfent elmosolyodott a nyilvánvaló hazugságra, a kislány felé biccentett, aki széles mosollyal bámulta őt.
- Boldogtalan – motyogta Perselus, majd a Nagyúr hívására meghajolt. – Nagyuram, minek köszönhetjük a megtiszteltetést? A vándorutunk még nem ért végéhez, az egy éves határidő sem járt le.
- Hát nem tájékoztattalak titeket érkezésemről? Igazán röstellem. – ült le abba karosszékbe Voldemort, ahonnan az előbb Lucius felugrott. A szőke fiú felé tartotta kezét. – Más miatt vagyok itt. Ide a szíjat, Lucius.
A szólított sebes mozdulattal húzta le nyakáról a kígyóbőr-szíjat, hogy minél gyorsabban megszabaduljon tőle. Voldemort kedvtelve nézett a bőrdarabra, megsimította és mormolni kezdett valamit. Mikor a szíj megmozdult, elégedetten nézett fel a fiúkra.
- Valakinek sírja másnak bölcsője, hallottatok már róla? Nos, akkor beszélgessünk – pálcája intésére a terem három széke felemelkedett és a Nagyúr széke közelében ereszkedett le. Ő türelmetlenül nézett a még mindig mosolygós kislányra. – Elég a színjátékból. Tudom, jól mulattál, de mindennek megvan a maga határa. – Abigail bólintott, de nem tett semmit azon kívül, hogy előre-hátra hintázott talpán, homlokához tapadt babahaja minden lendületnél előre csúszott. – Hallottad?
- Már hogyne, Nagyuram – a kislány hátralépett, kivett egy fiolát a szemközti polcon sorakozók közül és belekortyolt.
Háttal állt a társaság többi tagjának, így a fiúk csak annyit láthattak, hogy a kislány kihúzza magát, mire háta megnyúlik, fényes fekete fürtjei kibomlanak, és további tincsekké feslenek, a rövid lábak kétszer olyan hosszúak lesznek, mint voltak és rajtuk feszülő szoknya is követi a változást. A hátat teljesen fedő fekete hajtól semmit sem lehetett látni az arcból, de Lucius eddigre kitalálta, kivel mulatták az utóbbi napokat.
- Most már akár el is árulhatod nekik, mi volt a küldetésed, Bella – nyugtázta a dolgot Voldemort, jobb tenyerében a szíjat ringatta.
Bellatrix feléjük perdült, immár ugyanaz a lány volt, akivel legutóbb találkoztak hajnali indulásuk küszöbén. Higgadtan lépett a fiúkhoz, máskor hűvös arcán aprócska mosoly volt.
- Köszönöm a bájitalokat és a kedvességet, Perselus. Ha te nem segítesz, nehezebben jutottam volna célba. Nem is tudtam, hogy ilyen jól kijössz a gyerekekkel.
- Csak ha muszáj – préselte ki magából a választ a fiú. Tekintetéből szemrehányás áradt. – Ez nem volt tőled szép, Bellatrix.
- Csak egy küldetés volt – ereszkedett le kecsesen a lány a számára kikészített székre. – Annyi szent, hogy tanulságos volt. Főleg veled kapcsolatban. – nézett a mellette álldogáló Lucius felé, aki elfintorodott a célzásra. Kicsit túl sokat elárult Abigailnak a családról, köztük jövendőbeli feleségéről és annak kibírhatatlan, őrült nővéréről.
Most, hogy Lucius túlesett az első döbbeneten és a viszontlátás kiváltotta gyomorrángáson, félelmei dühbe fordultak. Olyan vakmerően nézett Voldemortra, ahogy előtte nem sokan, és emelt hangnemben szólalt meg.
- Ha jól értettem, Nagyuram megbízott minket egy körülményes küldetéssel, majd Bellatrixot egy másikkal, amelynek célja a miénk meghiúsítása volt. Ez etikailag… - helyesbített. – Mindenféle emberi normát tekintve abszolút erkölcstelen…
Bellatrix csengő nevetése szakította félbe. A lány keresztbetett lábbal, félig az ívelt asztalra könyökölve pillantott a haragos fiúra.
- A Sötét Nagyúrnak próbálod megtanítani, mi erkölcstelen?
Maga Voldemort is Luciusra emelte tekintetét, aki érezte, hogy felforrósodik arca és vörös árnyalatot vesz fel. Dadogva próbálta kijavítani magát, azonban a férfi utólagos kiigazításra nem volt vevő. Szigorúan pillantott a fiúkra.
- Mielőtt bármit is elárulnék, kezdjük azzal, hogy nem a semmiért szakítottam meg utatokat. Azért hozattalak titeket ide Bellával, mert új küldetésem van számotokra, novemberben. Lucius, te addig megesküszöl, előrehoztam az esküvő időpontját. Narcissa kicsit csalódott volt, amiért nincs fél éve előkészülni, de én biztos vagyok benne, hogy pompás szertartás lesz. Remélem, meghívsz. Ámde, beszéljünk a küldetésről. Gyanítom, fogalmatok sincs, mi volt Bella dolga.
- Mindig is jók voltak a Nagyúr intuíciói… és hírforrásai – mormogta Perselus, akit kezdett érdekelni a dolog. – Felteszem, a mi megfigyelésünk volt az elsődleges feladat.
Voldemort bólintott, pálcájával a boros szekrényke felé intett, aminek ajtaja ettől lecsapódott és kiröppent két remek évjáratú fehérboros üveg, hogy kiöntse a benne lévő nedűt a polcról sorra lerepkedő kristálykupákba.
- Már régóta keresem az árulókat és a hitszegőket. Bella jelentései szerint ti egyik kategóriába sem tartóztok, nem akartatok menekülni vagy átejteni engem. Ő végig ott volt veletek, ha –szó szerint - láthatatlanul is.
- A bájitalok! – kiáltott fel Perselus félig felemelkedve székéből, aki ekkor vette észre az elmúlt hónapban rejlő párhuzamokat. – Hát azért volt olyan bolond Grindelwald, amikor visszatértünk hozzá?
- Bizony – bólintott Bellatrix büszkén. – Egy kis Elmebomlasztó főzet, és pár nap erejéig az öreg sem a régi. Egyébként elcsevegtem vele, és arra jutottam, Ms. Kayden szerepet játszott bebörtönzésében. Nem tudott róla, hogy a nő jó ideje halott, bosszút akart állni, gondolom, a becses kézirat megszerzésével. Bocsáss meg, Perselus, hogy a saját bájitalaidat használtam fel ellened. Leonard sem hibbant meg végleg, mint ahogy azt hitted, éppen csak Amortentiát kapott. Jó nagy adagot, hogy személyed iránti őszinte csodálata a százszorosára nőjön. Felemelő érzés volt, igaz? – a fiú egyet nem értése jeléül elfordult. – Ami a Kor-korrigáló főzetet illeti, az nekem segített, hogy le ne bukjak előttetek. Lucius így is úgy nézett rám, mint egy pokoli szerzeményre.
- Tudtam – ingatta meg fejét a nevezett lassan. Szájíze megkeseredett. – Már kislányként is ilyen voltál, ártatlannak látszottál, miközben a Sátánnak is eladtad volna a lelked hatalomért.
- Kösz a bókot – emelte fel állát a lány. – Ezerszer jobb annál, mintha unalmas lettem volna.
- Elég a kitérőkből – Voldemorton látszott, hogy ő már a fináléra készül. A fiúk még nem tudták eldönteni, ez nekik jót vagy rosszat jelent. – Bella brilliánsan végezte be küldetését, ami rólatok már nem mondható el. Ha jól értettem, az összes projectetek megbukott, legyen az étel, ital, fű, avagy a szerencse színes szökőkútja… ez utóbbi mellesleg kissé eszement ötlet, nem hittem volna, hogy komolyan veszitek, pedig Bella váltig állította, hogy ti mindennel meg fogtok próbálkozni, ami ezen a szép planétán van.
Mereven nézte a szíjat. Bellatrix is várakozóan nézte a mozdulatlan díszt, ami Perselust méla balsejtelemmel töltötte el. Voldemort pár másodperc múltán felvonta szemöldökét, és pálcája hegyével megbökte az egyik pikkelyt. Sziszegés hagyta el száját, majd még mindig a szíjat figyelve szólt a fiúkhoz.
- Tudjátok, a vándorutatok sikertelensége ellenére hálás vagyok nektek. Szép volt tőletek, hogy szívetek – vagyis nyakatokon – viseltétek kis kedvencem sorsát, melengettétek, mindig figyeltetek rá. Úgy hiszem, ennek meglesz a maga gyümölcse. – még egy sort sziszegett. – Nagini!
Lucius feszengve figyelte székén, hogy a szíj hozzá közelebb eső végén felpattan a pikkelyes bőr és egy kicsi, rózsaszín nyelv bújik ki belőle. Álmélkodva látta, hogy a kicsi, rózsaszín nyelv voltaképpen egy apró kígyó, aki másfél hónapon keresztül az ő nyakában függő szíjban növekedett. Hányinger lett úrrá rajta, ahogy nézte a pici, vonagló hüllőt. Perselus hasonlót érzett, erre csak rásegített Bellatrix kérdése.
- Nagyúr, megfoghatom? Ó, bocsánat. Hiszen nem én voltam az, aki vigyázott rá, hanem Lucius és Perselus, akkor hát ők megnézhetnék közelebbről az új kedvencet? – bársonyos hangjából csöpögött a rosszindulat. A kígyó eddigre már kiért a szíj legszélére és onnan öltötte nyelvét Luciusra.
- Fúj – szólta el magát a fiú. Perselus gyorsan helyesbített.
- Fú, ilyet még sosem láttunk. Méltó társa lesz Nagyuramnak.
Voldemort bólintott, ujjára vette a kiskígyót és szűkrésű szemeivel az előtte ülőkre nézett.
- A végét a legutoljára hagytam: az esküvő után november végén ismét felkerekedhettek egy újabb közös küldetésre. Kénytelenek vagyunk szövetséget ajánlani a hegyi trolloknak, és kiket küldhetnék egy ilyen vészterhes megbízatásra, mint a legjobbakat, vagyis titeket? Ó, Bella, majd elfelejtettem: hogy mertél Papának szólítani? Te is velük mész. És most, hogy mindent ilyen szépen elrendeztünk, ki szeretné először megfogni Naginit?
VÉGE
Utolsó kommentek