Akinek készült az ajándék: Jessica B. Vicious
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: slash, durva nyelvezet
Leírás: Draco amint a roxforti Halloween partin megpillantja azt a fiút, aki hamarosan elrabolja a szívét, valamint az események rövid leírása Pansy barátnénk szemszögéből…
Az ötlet a képhez: „Szeretnék egy képet Dracóról, ahogy egy hatalmas buliban megpillantja a tökéletes szépséget (aki fiú, ha nem bánjátok. =P) „
[Nem, nem bánom J, a szerk.]
(Ezen kívül a két első fanfiction ötlet volt, ami az ötletet adta a háttértörténethez – romantikus Pansy/Ginny, és Draco meg egy androgün fiúcska kapcsolata, aki végül Dracót testi lelki függésbe kényszeríti.)

Ezt a képet szeretettel ajánlom Jessicának.

Elárulom, hogy az ő kívánságai voltak azok a fórumban, amik a legjobban megfogtak, és ez adta az utolsó lökést, hogy benevezzek az Üstre.

Nem is reméltem, hogy pont őt kell majd megajándékoznom, de nagyon örülök a lehetőségnek :)

Az az igazság, hogy annyira beindította a fantáziámat, hogy a fejemben egy kisebb regény van már megszületőben, de épp ezért nem vállaltam be, hogy - a számomra enyhén szólva kaotikusra sikeredett – december folyamán összecsapjam, és ezzel legyilkoljam a történetet :)

Úgyhogy most fogadd szeretettel Dracót és az androgün énekes fiúcskát, és egy apró részletet a Halloween partiról (ami talán megmagyarázza a képet is).

***

Pansy az egyik sarokban felállított emelvényen ült, kis mardekáros udvarhölgyei körében, és puncsot kortyolgatott. Természetesen volt benne alkohol is. Nem igazán értette, hogy mi volt ez a nagy felhajtás, a Weasley ikrek felemlegetése – mintha bizony csak ők tudták volna „megfűszerezni” az italt egy-egy iskolai buli alkalmával. Nem, köszöni szépen, a mardekáros asztal így is tökéletesen jól elvolt, és nem holmi olcsó rum került a poharakba, hanem a legkiválóbb minőségű whisky.

Poppea lelkesen magyarázott valamit a jobbján, és ő nagy kegyesen mosolygott, és bólintott néha a lány monológjára, holott tulajdonképpen egy szót sem hallott belőle. Elvégre nem azért ült fel ide, hogy őt hallgatta, hanem hogy szemmel tarthassa a kis vöröst. Innen ugyanis tökéletes rálátás nyílt a Griffendél asztalára, ahol a mérhetetlenül fantáziadúsan tünde hercegnő jelmezt öltött lány is ücsörgött barátnőivel – néhány nevesincs griffessel, meg azzal a holdkóros szőke hollóhátassal.

Pansy még épp idejében rajtakapta magát, hogy már megint a száját rágja – egy mardekáros nem tesz ilyet – egy Báthory Erzsébetnek öltözött mardekáros meg mégannyira sem. Hogy nézne ki, ha a Véres Bárónő leharapdálná tökéletesen vérvörös rúzsát? Különben is, a nagynénje azt mondta, hogy a bűbáj csókálló, de szó sem volt harapdálásról…

Diszkréten elővett egy apró tükröt a retiküljéből, és megnyugodva konstatálta, hogy a sminkje még mindig kifogástalan állapotban van. Hirtelen mérhetetlenül dühös lett a lányra, amiért ilyen állapotba tudja hozni. Már egy ideje megbékélt a gondolattal, hogy rá van kattanva egy griffendélesre, de azért néha még kihozta a sodrából a dolog.

Ginny nevére riadt fel elmélkedéséből, és hirtelen teljes figyelmével Poppea felé fordult.

- … és Piton már megint nem tudott belekötni a főzetébe!

- Hát persze – gondolta Pansy –, évfolyamtársak.

- Tiszta idegesítő az a csaj! – folytatta Poppea. – Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen lúzer véráruló családból nem kerül ki egy jó bájitalmester, de bármit csinálok is, jobb nálam…

Pansy nagyot fújtatott, de nem szólt semmit. Ginny persze idegesítő egy perszóna, de ezt csak ő mondhatja rá. – Ha jobb, törődj bele, vagy igyekezz még jobban – vetette oda végül gúnyosan.

Ginny odalent az asztalánál valamin felnevetett, és fejét hátrabillentve kacagott. Karcsú nyaka, mély dekoltázsából előbukkanó hófehér, szeplőkkel teleszórt bőre úgy vonzotta a mardekáros hercegnő szemét, mint a mágnes. Hirtelen úgy érezte, megérti a vámpírokat: az a nyak egyértelműen arra termett, hogy valaki belemélyessze a fogait. Mondjuk ő…

Pansy keze ökölbe szorult, és kényszerítette magát, hogy elforduljon. Szeme Dracón pihent meg. A nagy Cézár bizony látványosan unatkozott – Pansy magában elmosolyodott, ahogy észrevette a fiú háta mögött lopakodó, római rabszolganőt. Andromeda nyilvánvalóan Draco kedvéért öltözött így – nem tudni mit remélt, ha csak egy jó dugást, ki tudja, azt talán még meg is kaphatja. A Malfoy örökös nyilvánvalóan annyira unatkozik, hogy még egy ilyen könnyűvérű lányzó felajánlkozását is elfogadja – ha már fiú jelentkező, úgy tűnik, nem akadt…

Ismét kizárta tudatából Poppea zsongását, és teljes figyelmét a lenti jelenetnek szentelte. Andromeda szinte ragyogott, ahogy Draco kelletlenül ugyan, de igent mondott a hölgyválaszra, aztán felöltve sármőr mosolyát a tánctér felé vezette – igencsak hiányos öltözetű – újdonsült partnerét.

Pansy elvigyorodott. Ezt közelebbről akarta látni.

- Elmegyek puncsért – emelkedett fel méltóságteljesen a trónussá bájolt székről.

- Majd én hozok! – pattant fel egy kis negyedéves fruska, aki egész este rajta függött, minden szavára ugrott, és egy-egy felé vetett pillantásától úgy nézett ki, mint egy bájos kiskutya, akinek éppen megsimogatták a fejét. Unalmas egy leányzó, de a figyelme, és odaadása még unalmasabb… Lora? Lorna? Nem mindegy?

Pansy csak határozottan ránézett, és mint egy óvodásnak, lassan, tagolva megismételte. – Mondom… elmegyek… puncsért.

A lány rémülten zöttyent vissza a székre, és lesütötte a szemét, mintha valami hatalmas bűnt követett volna el. Helyes. Legalább tudja a helyét…

Pansy egy utolsó unatkozó pillantást vetett a griffendéles asztal felé, aztán hosszú uszályát maga mögött lebegtetve méltóságteljesen lesétált az emelvényről.

Igyekezett egy pillantásra sem méltatni Ginnyt és udvartartását, ahogy elhaladt az asztal mellett, de így is megérezte, ahogy a kék szemek felé fordulnak. Hah… szeptember óta volt elég ideje megszokni, hogy a lány figyeli, mégis megint érezte, ahogy egy pillanatra elpirul. Szerencsére a smink-bűbáj a helyén volt, így ebből a külvilág nem érzékelhetett semmit – épp elég volt a szégyen saját maga előtt, hogy a Weasley lány egyetlen pillantása elég, hogy elveszítse a fejét. Már rég feladta a harcot. Úgyhogy most is inkább taktikát változtatott – nem szeretett védekező pozícióból indulni - hát akkor inkább támadott. Kihúzta magát, fűzős hímzett ruhakölteménye egyetlen ránc nélkül simult karcsú alakja köré, és mágikusan meghosszabbított fekete tincsei gondosan elrendezett csigákban tekergőztek a nyaka körül, ahogy fejét felszegve kihívóan a lány szemébe nézett.

Tudom, hogy nézel, tudom, hogy szeptember óta nem tudod rólam levenni a szemed, és vigyázz, mert kettőnk közül én vagyok a vadász! – üzente csak a tekintetével, és Ginny egy pillanatig tartotta a pillantását, aztán megremegett, és szégyenkezve lesütötte a szemét. Így máris jobb…

Ajkain apró mosollyal folytatta az utat a bárasztal felé, és ahogy meglátta Draco arcát lelkes kis táncpartnere vállai felett, ez a mosoly széles vigyorrá szélesedett. Draco ajkai merev fintorba torzultak, ahogy a lány ott riszált körülötte, és próbálta magát – szerinte valószínűleg nagyon szexi mozdulatokkal – felkínálni neki. Ahogy kiszúrta közelgő barátnőjét, kétségbeesetten vonta fel a szemöldökét. – Ments meg! – tátogta, és mivel Pansy éppen nagyon kegyesnek érezte magát, egy vállrándítással a táncoló párocska felé vette az irányt, és egy fensőbbséges mosollyal megkocogtatta a lány vállát.

- Ne haragudj szivi, de lekérném a Nagy Cézárt egy körre.

Andromeda fülét farkát behúzva távozott – épp hogy csak nem hajolt meg előtte… Pansyt igazából mindig is mulattatta, hogy akárcsak Dracónak, az évek folyamán neki is olyan híre lett a mardekárban, hogy mindenki tartott tőle, és inkább az első csendes szavára ugrottak, mint hogy megvárják a második hangos parancsot, vagy azt, hogy esetleg a kezébe akadjon a pálcája…

- Ó, nagy cézár, hogyan enyhíthetném unalmát – hajolt meg gúnyosan Draco előtt, aztán a kezét nyújtotta, és lassan táncolni kezdtek.

- Ne szívass már… Ha tudtam volna, hogy ennyire dögunalom lesz ez a parti, inkább kilógok én is Blaise-zel a Három Seprűbe – nem mintha ott bármivel jobb lenne a hangulat így csütörtök este… Minden holt unalom…

- Nagyon szánalmasan festesz, ugye tudod… - mormolta Draco fülébe, ahogy hozzásimult. – Az utóbbi időben nagyon elhagytad magad.

- Bezzeg te… Virulsz… A véres bárónő, mi? És melyik szüzecske vérére szomjazol, mondd? – forgatta a szemét Draco.

- Nem fogom az orrodra kötni. Te már amúgy is mindenkit megdöntöttél, aki csak szóba jöhetett… Szerintem ez a te bajod: nem maradt több trófeának való, és Draco, a mardekár hercege kóros szexhiányban szenved, mert nem fanyalodik rá még egyszer arra, aki már megvolt neki. Nem mintha bárki még egyszer szóba állna veled azok után, ahogy általában kidobtad őket…

- Mintha te jobb lennél… - dünnyögte Draco nem túl meggyőzően, és Pansy derekát átkarolva szorosabban húzta magához, ahogy a zene lassúbb ritmusra váltott. – Amúgy mit csinálsz ma este? – duruzsolta a lány nyakába, mire Pansy élesen felnevetett.

– Nem, Draco. Ezt még te sem gondolhatod komolyan. És hiába vágsz durcás arcot, akkor sem. Terveim vannak. És egyébként csak hogy tájékoztassalak, azért vagyok jobb nálad, mert én úgy hagyom ott a játékszereimet, hogy ha legközelebb megkívánom bármelyiküket, akkor örömmel omlanak a lábam elé újra, nem sírva menekülnek… De ezt úgysem fogod megérteni, mert pasiból vagy – lökte oda gúnyosan.

- Elmehetsz a francba, Pansy… - ásított Draco, és meglazította az ölelést. Láthatólag már le is tett az előbbi ötletről, és a tömeget pásztázta újabb vadászzsákmány után, hátha az előbb csak elszalasztott egy finom falatot, és nem a lánynak volt igaza - hogy már teljességgel kimerítette már a vadászterületet. – Amúgy ki a mai szerencsés? – kérdezte Pansytől.

- Nem fogom az orrodra kötni – mosolygott angyalian a lány. – Még a végén sportból megpróbálnád az orrom előtt felszedni.

- Fiú, vagy lány? – érdeklődött Draco.

- Miért akarod tudni?

- Ha lány, nyertél, mert az előző kiscsaj elvette a kedvem a női nemtől mára. Természetesen, te kivétel vagy, hercegnőm, ha meggondolnád magad – vigyorgott Pansyre, aki erre csak játékosan meglegyintette a karját.

- Lány az illető. És nagyon ajánlom, hogy ne próbálj meg keresztbe tenni, mert azt megkeserülöd.

Draco a szemét forgatva sóhajtott fel. – Nagyon jól tudod, hogy te vagy az egyetlen, akivel sosem próbálnék ujjat húzni. Túlságosan is hasonlítasz rám, és túl régóta ismerlek ahhoz, hogy ekkora ostobaságra vetemedjek – dünnyögte.

- Nagyon helyes – nyomott egy apró csókot az arcára Pansy. – Ha valaki, te igazán ismersz, úgyhogy ezt most elismerésnek veszem – mosolygott.

A zene hirtelen elhallgatott, és a táncosok között mozgolódás támadt, ahogy helyet csináltak a tanári elmelvényből átalakított színpad felé siető McGalagony igazgatónőnek. A nő savanyú arccal lépkedett fel a pár lépcsőfokon, és torkát megköszörülve egy sonorust suttogott, hogy kihangosítsa a hangját. Eddigre minden tekintet rá szegeződött.

- Örömmel jelentem be önöknek, hogy a mai este meglepetésvendégei megérkeztek. Nem említettük önöknek, hogy lehet, hogy élő zenében lesz részük az bálon, mert az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy a népszerű zenekar időt tud szakítani európai turnéja közben iskolánk meglátogatására. – McGalagony ismét megköszörülte a torkát, és úgy nézett ki, mint aki citromba harapott, majd egy apró műmosollyal megfűszerezve folytatta. – Az én tisztem, hogy bejelentsem a Roxfort színpadán a híres Dragon Bite együttest. Érezzék jól magukat.

Az utolsó mondatát hangorkán söpörte el, és az egész terem egy emberként mozdult meg, ahogy mindenki igyekezett közelebb kerülni a színpadhoz.

Dracó és Pansy is arrafelé sodródtak - a visítozó lányokból, és kurjongató fiúkból álló tömeg vitte őket, és a hangulat pillanatokon belül a tetőfokára hágott, ahogy az igazgatónő egy pálcaintéssel kiürítette az emelvényt, és az oldalajtón besétáló technikus varázsló nekilátott odabájolni a zenekar felszerelését.

- Kik ezek? – dörmögte Draco.

- Nem ismered őket? Valamikor tavasszal debütáltak, és azóta az ő slágereiktől hangos minden varázsrádió. Állítólag az énekesük nagyon karizmatikus egy ribanc… - válaszolt Pansy vállat vonva, miközben várakozóan figyelve a színpadot.

- Csaj az énekes?

- Ki mondta?

- Hmm… Egy könnyűvérű fiúcska? Már tudom a ma esti programomat… - nyalta meg a száját Draco.

Pansy harsányan felnevetett. – Ugye te sem gondolod komolyan, hogy egy Európa szerte körberajongott rocksztár majd egy magadfajta tizenéves kissráccal fog összeállni…

- Malfoy vagyok – vont vállat értetlenül a fiú.

Pansy elkomolyodott, és maga felé fordította Dracót. – Nem. Már csak a neved Malfoy. Még nem derült ki, mert szerencsére az apád egy hiú majom, és hallgatott az anyádra, aki nem kürtölte szét, hogy kitagadtak… De attól még hozzá kéne szoknod a gondolathoz, hogy csak itt a Roxfortban vagy a mardekár kiskirálya, és semmi sem lesz már olyan egyszerű.

- Jól van, különben is, mit akarnák én egy ostoba énekestől – húzta fel Draco az orrát. – Ha elunom az egészet, majd lemegyek Roxmortsba, és felszedek valami fiút, vagy becserkészem Belindát, ha végzett a Vadkanban. Nem érdekel az egész. Ki ez a ficsúr, hogy érdekeljen?

Pansy keserűen elmosolyodott. Pontosan tudta, hogy a fiú csak saját hiúságát menti, így inkább nem is szólt bele.

- Nem megyünk? – biccentett az ajtó felé Draco.

- Én azért megnézném magamnak a nagy szívtiprót… Eddig csak olyan kis titokzatos képek jöttek ki róla a Szombati Boszorkányban is, hogy kíváncsi lennék rá élőben.

Draco unatkozó arcot vágva látványosan ásított egyet, és leereszkedő hangon közölte: - Jól van, maradok, de csak mert úgy sincs jobb dolgom.

Közben a színpadra besétált az egyik gitáros, és a diákok egy része izgatottan susmorogni kezdett – mugli hangszer volt nála, csak itt-ott megtunningolva némi varázslattal.

- Most komoly hogy ezek ilyeneken fognak játszani? És ezt még varázslózenének mondják?! – akadt ki Draco. – Na még csak az tenne be, ha az énekes srác olyan mikroizébe énekelne…

- Mikrofonba? – mosolyodott el Pansy. – Abba fog. És állítólag úgy csinálja, hogy a közelben minden hímneműnek az egekbe megy a pulzusa, akár heteronak vallja magát, akár nem – kacsintott a lány.

Draco egy hitetlenkedő szemöldökrándítással fejezte ki ezzel kapcsolatos vélekedését, aztán mindenki felujjongott, ahogy a többi zenész is a színpadra lépett, és nekiálltak hangolni. Pár perc zsongás után hosszú hajú gitáros srác körbenézett a többieken, és jókedvűen elvigyorodva a húrok közé csapott.

Erős, hullámzó zene töltötte be a teret, és a tömeg máris őrjöngött, ahogy felismerték a Dragon Bite egyik nagy slágerét.

Nem is rossz! – gondolta Pansy, ahogy lábával – feltűnésmentesen - ütötte az ütemet. Draco még mindig látványosan unatkozott mellette, de egyelőre nem szólt be. Talán azért, mert túl hangos volt a zene, és nem volt kedve kiabálni – az nem elég méltóságteljes... Egészen elöl álltak, és innen figyelemmel követhették a színpadon felgyulladó színes fényeket, és a zenészek mögött előkígyózó füstsárkányokat – egész mutatós kis shownak tűnt, Pansy úgy gondolta, hogy akár még egész jól is érezheti magát, főleg amikor pár lépésnyire kiszúrta a barátai között vigyorgó Ginnyt, aki hirtelen mágikusan megrövidült szoknyájában csápolt, aztán a szőke barátnőjéhez hajolt, és a színpad hátuljára mutatva súgott neki valamit.

Draco türelmetlenül rángatta meg a ruhája ujját, mire ő sértődötten fordult oda a fiúhoz.

- Mi van?

- Megyünk?

- Nem! – rázta meg a fejét Pansy, hogy csak úgy röpködtek csigába rakott tincsei a feje körül.

- Akkor én mentem – vont vállat sértődötten a fiú, és épp fordult volna meg, amikor a zene a tetőpontjára hágott, és egy hatalmas tűzsárkány húzott végig a termen, és a színpadra szinte kirobbant a színfalak mögül az énekes.

Lángvörös haja volt, feketével kihúzott világító kék szeme, és egyetlen, csípőjéig lecsúszott bőrnadrágot viselt. A hangja lágyan, rekedten, ópiumként kúszott be a közönség tudatába, és mindenki egy emberként ordította a nevét. Ignat!

Ó, a nagy idol megérkezett. Valóban szép fiú volt, Pansy ízléséhez talán kicsit túl szép is - ha már fiúkra fanyalodott, akkor a vadabb, erősebb pasikat szerette, akiket kihívás volt igába hajtani.

Ignat énekelt, a közönség őrjöngött, és Pansy a tömeghatást figyelte – Ginny és a barátnői adrenalintól hajtva ugráltak a többiek között, és ordítva énekelték vele a szöveget. Aztán a színpad felé fordulva pont elkapta a pillanatot, ahogy az énekes egy apró intéssel rámosolyog Ginnyre.

- Halott vagy. Nagyon halott vagy – dünnyögte magában, és szeme szikrákat szórt a színpadon vonagló ficsúrra.

Aztán Ginny vidáman visszanevetett, és rákacsintott - és valahogy egyre furcsább lett az egész. Pansy értetlenül kapkodta a fejét. Aztán ahogy az első szám után a színpadon álló srác pár szóval köszönetet mondott a meghívásért, és közben Ginnyre kacsintott, egy másodperc alatt összeállt a fejében a kép.

- Te, Draco! – fordult oda vigyorogva barátjához, de Draco ügyet se vetett rá, csak a színpadot bámulta, mint akit megbabonáztak. Pansy egy óvatos bűbájjal ellenőrizte, hogy nem erről van-e szó, de miután semmiféle idegen varázslatot nem talált barátján, aggódva lengette meg a kezét a szeme előtt. – Draco?

- Láttad?

- Mit?

- Ignat – suttogta elhalóan. – Ez a srác… kibaszott gyönyörű…

Pansy egy másodpercig érthetetlenül bámult Draco képébe, aztán kirobbant belőle a nevetés.

- Te beleestél?!

- Ugyan… - legyintett Draco, de egy percre se vette le a szemét az énekesről. - Csak meg akarom kapni! – mondta Draco türelmetlenül, és arrébb lökte Pansyt, hogy közelebb férkőzhessen a színpadhoz.

Pansy megfogta a vállát, és épp azon volt, hogy megossza Dracóval legújabb felfedezését, mielőtt valami marhaságot csinál, aztán egy gonosz kis mosollyal inkább hagyta az ifjú cézárt, hadd főjön a saját levében, és megtartotta magának az apró információt, amiért fangörlök százai gyilkoltak volna Anglia szerte...

Pansy Parkinson, a mardekár hercegnője ugyanis megfejtette, hogy ki is a Dragon Bite titokzatos, semmiből előbukkant énekese.

Nem mintha nehéz dolog lett volna, egyszerűen az emberek nagy része nem lát tovább az orránál.

Vörös haj.

Kék szemek.

(És halovány szeplők, ó persze…)

Körülbelül húsz éves varázslófiúka, aki a semmiből bukkant elő.

És a név…

Egyetlen egy olyan ember van, aki Ginnyhez hasonló hajjal és szemekkel bír, két éve tűnt el, és Ignatius a neve. Őt pedig itt mindenki nagyon is jól ismeri.

A megbabonázott Dracóra pillantva kárörvendő vigyorra húzódott a szája.

- Hát, fiacskám, gratulálok… Nagyon úgy tűnik, hogy beleestél Mr Percival Igantius Weasleybe…