Akinek készült az ajándék: Clytia
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: OOC karakterek
Leírás: Perselus Piton karácsonya igencsak borzalmasnak ígérkezik, ám hamarosan rájön, hogy éppen ez életének legjobbja.
Az ötlet: Dumbledore azzal tölti a karácsony estét, hogy megmutatja Pitonnak, miként ünnepelnek világszerte a muglik, mennyi kisgyerek hisz abban az abszurd csodában, hogy a „Jézuska” vagy épp a Mikulás hozza az ajándékokat (vállalkozó kedvű író a világ többi karácsonyi hiedelmét is felvázolhatja), illetve elvihetné magával pár árvaházba, ahol ő maga (Dumbi) lesz a Mikulás, és megajándékozza a gyerekeket. Nem szeretném, ha csak a humor felé menne el a történet, bár sok lehet benne a vicces rész, csupán jó lenne, ha valami karácsonyi hangulata, és megható része is lenne ennek a kis novellának.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Karácsony Dumbledore-módra
Perselus Piton magában dohogva lépdelt egy mugli játékáruház legalsó emeletén – természetesen nem önszántából. Dumbledore ilyen és ehhez hasonló feladatokat bízott rá, amikor kezébe nyomta a listát, amin többek közt szerepelt néhány tonna édesség, egy manójelmez (nem Dumbledore mérete), valami tüllös-csipkés ruha (szintén nem Dumbledore mérete), illetve egy zsák beszerzése.
Hogy mit akar ezekkel kezdeni az igazgató, az nem kötötte le Piton figyelmét, csupán arra koncentrált, hogy mielőbb szabaduljon a karácsonyi dalocskáktól harsogó teremből, amit bárgyún vigyorgó emberek sokasága töltött meg.
Amikor azonban meglátta a listán szereplő utolsó feladatot, komolyan elgondolkodott azon, hogy még néhány órát eltölt ezen a helyen. Majdnem bármi kellemesebb volt annál, mint hogy meglátogassa Lucius Malfoyt – ráadásul azt sem tudta, ezt miért kell megtennie. Hogy elkerülje az esetleges kellemetlenségeket, úgy döntött, visszatér Roxfortba, érdeklődik Dumbledore-nál a feladata felől és levelet ír Malfoynak.
Azonban Dumbledore csak mosolygott, így Piton kénytelen-kelletlen hoppanált a Malfoy-kúriához.
Néhány perc múlva Perselus Piton feldúlt állapotban lépett ki a kúriából, oldalán egy félelemtől reszkető házimanóval, Dobbyval. Lucius Malfoy mindig is jól értett ahhoz, hogy pillanatok alatt felbosszantsa őt, főleg, ha Lilyvel hozakodott elő.
- Soha, Dumbledore, érti? Soha többé nem lépem át azt a küszöböt!
- De hát mi bosszantotta így fel, barátom? – érdeklődött Dumbledore kedvesen.
- Tudja, milyen érzékeny vagyok Lily említésére. Főként, ha egy ilyen semmirekellő gyalázza az emlékét! – fordított hátat Perselus Dumbledore-nak. Az igazgató jobbnak találta nem firtatni tovább a dolgot. Végül megszólalt:
- Mrs. Malfoy nem üzent valamit?
- Nem, semmit – válaszolta, miközben igen furcsán nézett Dumbledore-ra. Talán…? Ugyan, micsoda ostobaság! Sok mindent el tudott képzelni Narcissáról, de el kell ismerni, hogy ízlése, az van.
- Mindenestre köszönöm, hogy megtette nekem ezt a néhány apróságot – szakította félbe gondolatmenetét az idős varázsló.
- Megtudhatnám, hogy miért kellett ezt a sok ostobaságot végrehajtanom? – fordult az ősz igazgatóhoz Piton.
- Természetesen – válaszolta ő készségesen, s mosoly bujkált kék szemeiben. – Hiszen ma este egyébként is megtudta volna, miért éppen magának kellett megcsinálnia ezt a néhány feladatot. – Piton értetlenül bámult Dumbledore-ra. Albus hátratett kézzel lépdelt ide-oda az irodájában, s magyarázni kezdett: - Nyilván tudja, milyen nap van ma – nézett a bájitaltantanárra.
- Szenteste… azt hiszem – válaszolta bizonytalanul.
- Pontosan! – mosolyodott el az igazgató. – Nos, ma maga és én fogjuk megajándékozni a gyerekeket. – Perselus megrökönyödve állt az igazgatóval szemben. Nem akarta elhinni, amit Dumbledore úgy közölt vele, mintha valami jutalom volna.
- Kizárt, Albus – válaszolta aztán nemes egyszerűséggel, de az igazgató lelkesedése töretlen maradt.
- Tudom, hogy meggondolja magát.
- Ezt a feltevést meg mire alapozza? – húzta fel bal szemöldökét Piton.
- Meglepetés.
- Ha nem árulja el, hogy gondolhatnám meg magamat?
- A kíváncsisága fog győzni. Ismerem magát, Perselus. – Piton elgondolkodott az igazgató szavain, és arra a következtetésre jutott, hogy igaza van, de ezt soha nem vallotta volna be. Így csak grimaszolt egyet és dühösen indult az ajtó irányába.
- Remek! Akkor hétkor találkozunk ugyanitt – lelkendezett Dumbledore. – És öltözzön fel jó melegen! – kiáltott a távozó Piton után.
Perselus magában átkozódva indult az igazgató irodája felé mintegy két óra múlva. Amint belépett, megpillantotta az igazgató mellett félszegen álldogáló Dobbyt.
- Ez meg mit keres itt? – kérdezte, hangjában töméntelen mennyiségű undorral.
- Elkísér minket.
- Ki van zárva! – kiáltott fel. – Akkor én maradok – makacsolta meg magát, s kísértetiesen hasonlított egy hisztériázó óvodásra. Dumbledore mindentudóan elmosolyodott, a szemében huncutság tükröződött, s így bólintott rá arra, hogy Dobby a kastélyban maradjon.
Piton és Dumbledore a Tiltott Rengeteg felé vették az irányt, de előbb még megálltak Hagrid kunyhójánál.
- Minden rendben ment? – kérdezte Dumbledore a félóriástól.
- Nyugodjon meg, uram, biztonságban vannak, bár nem volt könnyű. Főleg a kentaurok akadékoskodtak sokat… - magyarázta Hagrid, de Dumbledore közbevágott.
- Köszönjük, Hagrid. Akkor mi mennénk is. Ó, mielőtt elfelejteném… - fordult vissza, majd kihúzott egy becsomagolt, apró tárgyat talárja alól. – Boldog karácsonyt – nyújtotta át. A félóriás könnyezve ölelte magához az igazgatót. Perselus tisztes távolságból, fintorogva, szemét forgatva nézte a jelenetet.
Amikor végre elszabadultak Hagridtól, ténylegesen a Rengeteg felé igyekeztek. A bájitaltantanár csendesen lépkedett az igazgató mellett. Attól tartott, nem akar tudni arról, mi várja őket az erdő mélyén.
Balsejtelmei beigazolódtak, amikor egy nagy, piros szán elé befogott kilenc rénszarvast pillantott meg.
- Ez meg mit jelentsen? – pillantott ámulattal telve Dumbledore-ra.
- Hiszen mondtam: mi ajándékozzuk meg a gyerekeket.
- De… de erről nem volt szó! – visszakozott Piton.
- Mit gondolt, Perselus? Hogy egyetlen éjszaka alatt gyalog körbejárjuk a Földet? – somolygott az igazgató. Piton meglepetésében megszólalni sem tudott. Aztán mégis.
- Dumbledore, szó sem volt arról, hogy mi játsszuk majd a Mikulást! Én azt gondoltam… azt gondoltam, hogy elmegyünk néhány… talán kórházba, és kiosztunk néhány apró ajándékot. Vagy… Istenem, hát persze – nevetett fel gúnyosan -, gondolhattam volna, hogy nem könnyíti meg a dolgomat. Mit akar ezzel, Dumbledore? – förmedt az idős varázslóra, de az igazgató megőrizte higgadtságát.
- Mindent meg fog tudni, Perselus. Mindent meg fog tudni, ha eljön az ideje.
- Ne játszadozzon velem!
- Nyugodjon meg végre és foglaljon helyet a szánon. – Piton gyűlölködő pillantást vetett az igazgatóra, de nem mozdult. – Kérem, Perselus. Ígérem, mindent meg fog érteni.
Piton kelletlenül ült fel a szánra, s egy szót sem szólt.
- Köszönöm, Perselus. Nos, mivel Írország egészen közel van, előbb talán oda menjünk. Mit gondol? – a bájitaltantanár csak horkantott, de nem szólalt meg. – A hallgatását beleegyezésnek veszem – mondta Dumbledore töretlen vidámsággal, majd a rénszarvasok a szánnal együtt a magasba emelkedtek. Negyedóra hallgatásba burkolózás után Piton félszegen szólalt meg:
- Nem értem magát, Albus. A Mikulás, vagy akármi is, nem létezik! Mindenki nagyon fog csodálkozni, amikor reggel idegen kéztől származó csomagot találnak a fa alatt…
- Hiszen ez a karácsony lényege: a csoda. Ez az, amit maga nem ért. És éppen ezért ez az, amit meg akarok értetni magával.
- Szeretet, önzetlenség, csoda…! Ne jöjjön itt mesékkel!
- Miért ne, Perselus? Azért, mert maga nem hisz benne, még lehet igaz. Tudom, hogy nem volt felhőtlen gyermekkora, de vannak még csodák, tegyen hát félre minden bút és ellenszenvet, próbáljon meg hinni a karácsony misztikumában, a karácsonyi csodában. Hát nem érzi? – Piton lenézően pillantott az igazgatóra, és attól tartott, az idős varázsló meghibbant.
- Csak azt érzem, hogy másodperceken belül halálra fagyok.
- Maga megpróbál kibújni, Perselus – bazsalygott társára mindentudóan Dumbledore.
- Hagyja már ezt az ostobaságot! – ripakodott az igazgatóra Piton, s ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.
Egy-két óra múlva szálltak le a legelső ír városka, Rosslare egyik piros cserepes házának tetején. Dumbledore némán vette ki a szán hátsó részéből a zsákot, amiben az ajándékok voltak, a kéményhez sétált, a zsákot letette mellé és ráült a tetejére, lábait a kivezető nyílásba lógatva. Perselus kiguvadt szemekkel nézett az igazgatóra, aki most hozzá fordult:
- Ideadná a zsákot? – Piton nem mozdult.
- Maga meg mi a jó Merlint csinál?
- Természetesen Mikuláshoz illően a kéményen keresztül mászok be, hogy megajándékozzam az odabent lakókat.
- Maga teljesen meghibbant? Mire való ez a játszadozás? Hoppanáljon be, pakolja ki az ajándékokat és induljunk! Különben sem értem, én mire kellek itt…
- Nos, tulajdonképpen magának is be kellene jönnie.
- Tudja, mit? Bemegyek, ha így előbb végzünk! – indult az igazgató felé a dühtől pirosan, s Dumbledore és a zsák után ő maga is leereszkedett a kéményen, azonban a kandallóból már káromkodva lépett elő.
- Csendesen! Ne ébresszen fel senkit! – csitította az igazgató.
- Azt nem mondta, hogy visszatértünk a középkorba! Boszorkányégetés… Illetve varázsló. De teljesen lényegtelen. A következő háznál csakis hoppanálni vagyok hajlandó!
- Nyugodjon meg és igyon egy kis whiskyt! – tanácsolta Albus.
- Azt hiszi, ez elégtétel? – pillantott megvetően Dumbledore-ra.
- Nem hiszem, de tudja, a gyerekek Írországban whiskyt és rétest raknak a Mikulásnak, hogy legyen ereje végigjárni a Földet. És ebből persze a hűséges társának is jár – mosolygott Pitonra, majd beleharapott egy túrós rétesbe. Perselus a tértágító bűbájjal kezelt zsákhoz lépett és belepillantott.
- Honnan tudjam, melyiket kell kivennem?
- Ne gondolkodjon, csak vegye ki. Az lesz a megfelelő. – Piton belenyúlt a zsákba, kivett három nagyobb és két közepes csomagot, a kandallóra függesztett zsákocskákba helyezte őket, majd az igazgató elé állt.
- Ha esetleg befejezte az étkezést, indulhatnánk.
- Természetesen – kortyolt bele a poharába Dumbledore, majd indulásra készen közeledett a kandallóhoz.
- Én mindenesetre hoppanálok – mondta Perselus, majd nyomban el is tűnt. Amikor Dumbledore felért, már a szánon ült. Ismét felemelkedtek, a következő házon szálltak le, majd a következőn, megint a következőn, míg végül egész Írországot bejárták. Ez kilenc után néhány perccel történt, s mielőtt Perselus Piton túlzottan beleélhette volna magát abba, hogy végeztek, nincs több megperzselődés a kandallóban, nincs több whisky (ami Dumbledore-ra nem volt túl jó hatással, de szerencsére varázslattal sok minden megoldható), hanem végre indulhatnak hazafelé… nos, addigra rájött, hogy útjuknak koránt sincs vége. Ami azt illeti, még számtalan országot kellett végigjárniuk, Portugáliától egészen Finnországig.
Amikor Csehországba értek, Perselusnak már roppantul elege volt ebből az egész karácsonyosdiból. Fél Európát végigjárták, és bár nem fázott, a kandallókkal még mindig meggyűlt a baja, és az a néhány ház, amiben kutya volt, szintén nem hagyott kellemes emlékeket benne. Talán még jobban gyűlölte a karácsonyt most, hogy ily módon kellett benne részt vennie, mintha a sok mézes-mázos arcot nézné a karácsonyi vacsora alatt, a karácsonyi dalokat hallgatná, és az ajándékozást nézné végig. Igen, ezektől irtózott leginkább.
- Perselus, ne vágjon már ilyen savanyú arcot – dorgálta meg az igazgató -, hiszen karácsony van!
- Ha eddig esetleg nem jött volna rá, Dumbledore, pontosan ez a bajom – felelte durcásan.
- Tudom, hogy eddig nem szerette a karácsonyt, de azt szeretném, ha ez ma megváltozna.
- Nézze, Dumbledore, értékelem a próbálkozásait, de felesleges. Soha nem szerettem a karácsonyt, és soha nem is fogom megszeretni. És ha valami véletlen folytán jól is éreztem volna magam ezen a napon, nem kárpótolhatott volna a sok szenvedéssel teli karácsonyért, érti ezt?
Persze, hogy értette, de a szíve mélyén érezte, hogy ez a karácsony más lesz Perselus számára; boldog lesz és örömteli. Nem tudta megmagyarázni, miért gondolta ezt, de már napok óta az agyába fészkelte magát ez a gondolat; ezért is ötölte ki ezt a kis „akciót”. Az érzés egyre fokozódott benne, míg szinte suttogásszerűen hallotta.
- Elég, Dumbledore! Ha hipnotizálni akar, nem fog sikerülni.
- Parancsol, Perselus?
- Ne suttogja ezt az átkozott versikét! – Dumbledore semmit nem suttogott ugyan, de tudta, mire gondol Perselus, hiszen ő is hallotta:
„Minden szenvedésed megtérül,
Emlékezz meg ez estéről;
Karácsonyi csoda vár,
Mindig boldog leszel már.”
- Perselus, ez a Karácsony. Tudja, Csehországban a karácsony megsúgja a jövő titkait. – Piton értetlenül nézett Dumbledore-ra, majd gúnyosan megszólalt:
- Ugye, maga sem hiszi, hogy az éjszaka tényleg suttog?
- A Karácsony. És nem suttog, csupán… sugall. De nagyon élethűen. Ez is bizonyítja, hogy létezik. És hogy valóra fog válni.
- Miért bizonyítaná?
- Ha én beszélek, az valóság, igaz? Azt hallja. Csak a valóságot hallja.
- Ez egy őrültség. Ilyen nem létezik. Ne is akarja bebeszélni nekem…! Még a végén elhiszem, és megint… - hirtelen elhallgatott.
- Megint csalódik, igaz? Nem, azt hiszem, ettől most igazán nem kell tartania.
- Hagyjuk ezt, Dumbledore – fordította el fejét az igazgatótól. Gyűlölte, hogy a varázsló mindent tud róla, ami legalább kétszer olyan rossz volt azt a tényt is figyelembe véve, hogy az élete egy katasztrófa… És soha nem is volt szép vagy meghitt. Soha. Karácsonykor sem; sőt, olyankor még sokkal jobban egy kisgyerek szívébe mar a magány, a boldogtalanság, az a tudat, hogy senkinek nem kell, senki nem szereti, senkinek nem hiányozna… Az édesanyjának talán, de néha ebben is kételkedett, hiszen milyen anya az, aki egy brutális férfinek szül gyereket?
Ám ezeket a gondolatokat mindig is gyorsan száműzte elméjéből, hiszen lelke mélyén tudta, hogy ő Eileen Prince egyetlen igazi kincse, boldogsága, mindene.
- Hallja még? – érdeklődött kis idő múlva Dumbledore, megtörve a csendet. Perselus néhány pillanatig figyelmesen fülelt, s már csak elhaló hangként érzékelte az addig nem szűnő kántálást.
- Nem, már nem.
- Most hagytuk el Csehország határát.
- Kérem, Dumbledore, ne kezdjük elölről.
- Nem, Perselus, eszemben sincs vitázni, én csupán meg szeretném győzni. Azt akarom, hogy végre higgyen a csodákban; a szeretet erejében.
- Tudom, Dumbledore. És sajnálom – hajtotta le fejét a fiatalabb varázsló.
- Ugyan, mit?
- Hogy csalódást okoztam. Megint. Apámnak is csalódást okoztam azzal, hogy varázslónak születtem. Ha nem így lett volna, normális család lehettünk volna, akik békében, boldogságban, meg hasonló maszlagokban élnek – rázta meg fejét, hogy kitisztuljanak gondolatai, mert érezte, hogy ennél pitontalanabbul már nem nagyon viselkedhet… Azonban az idős varázsló örült, hogy Perselus megnyílt neki, annál is inkább, mivel végre kiengedte azokat az érzelmeket, amiket évekig, évtizedekig magában tartott. Így talán másra is tud koncentrálni, nem csak a fájdalomra, és talán jobban elfogadja majd, ami aznap este rá vár…
Ukrajnába érve nem repültek rögtön faluba vagy városba, hanem egy erdő széli kis tisztáson tették le a szánt.
- Na, végre! – kiáltott fel egy nercbundába burkolózott alak. – Már azt hittem, itt állhatok reggelig ebben a télapófagyasztó hidegben, a sok huhogó meg mormogó hang között – futott végig a hideg a hátán.
- Narcissa, boszorkány vagy, meg tudod védeni magadat. Igaz is, bocsáss meg, hogy józan észt feltételezek nálad – hajolt meg gúnyosan a nő előtt.
- Perselus, kérem – dorgálta meg Dumbledore. – Sajnálom, hogy megvárakoztattuk, Narcissa, és köszönjük, hogy eljött.
- Igazán örömömre szolgál – mosolyodott el, majd kezet nyújtott az igazgatónak, aki apró csókot lehelt rá. – Akkor indulhatunk? – érdeklődött, majd Dumbledore-ba karolt, aki felsegítette a szánra, ő maga azonban még nem szállt fel. Ehelyett a rénszarvasokhoz lépett és hatot belőlük elengedett.
- Ukrajnában három szarvas húzta szánon érkezik a Mikulás – mondta, Piton értetlen arcát nézve, majd ő is a szánra ült és felszálltak. Odessza mellett értek ismét földet, egy árvaháztól nem messze.
- Perselus, odaadná Mrs. Malfoynak azt a fehér ruhát? – Piton átnyújtotta, de Narcissa még várakozóan nézett rá. – Parancsolsz esetleg még valamit?
- Hol öltözzek át?
- Mint már említettem: boszorkány vagy. Oldd meg – fordított hátat a nőnek.
- Nem segítenél csak most az egyszer? Előtted nyilván nem öltözhetek át, és egyedül egy tapodtat sem teszek a sötétben – fonta keresztbe maga előtt karjait.
- Nem hiszem el, hogy még mindig félsz a sötétben – húzódott gúnyos mosolyra Piton szája.
- Egyáltalán nem félek, csak nem szeretem. És ha nem teszel valamit, kénytelen leszek itt felvenni azt a ruhát. És azt, ugye, te sem szeretnéd, ha Lucius esetleg féltékeny lenne? – rebegtette meg bájosan szempilláit. Perselus szitkozódva mászott le a „járműről”, majd spanyolfalat varázsolt a boszorkány elé.
- Ha már itt tartunk, egy kicsit fázom is…
- Ne feszítsd túl a húrt…! – acsarkodott Piton, Narcissa pedig jót mulatott rajta. Határozottan szerette Perselust bosszantani, már gyermekkoruk óta. Akkoriban sportot űztek ebből. Azóta fél a sötétben is. Egy este Perselus azzal a hírrel ébresztette Narcissát, hogy pici pegazusok születtek, azonban a szárnyas lények helyett theszrálok fogadták őt.
- Köszönöm – mondta, amikor kilépett a fal mögül egy hófehér, csipkés, kicsit angyalra, kicsit tündérre, kicsit valami másra hasonlító öltözetben. Piton csak horkantott egyet.
- Akkor induljunk – szólalt meg Dumbledore. – Perselus, megtenné, hogy addig vigyáz a szarvasokra?
- Természetesen – válaszolta, Narcissáék pedig elindultak az árvaházba, ahonnan nagyjából egy óra múlva léptek ki ismét. Narcissa a könnyeivel küszködött.
- Annyira szörnyű ezeknek a gyerekeknek a sorsa… - biggyesztette le ajkait. – A kis Mayáé például… miért érdemelte az a kis tündér, hogy az alkoholista apja megölje az anyját és magát is? Vagy Simon! Annyira okos és szép kisfiú, miért nem kellett a szüleinek? Mondja, Dumbledore, miért ilyen kegyetlenek az emberek? Miért dobnak el maguktól ekkora kincseket? Miért nem tudják őket megbecsülni? Miért csak magukkal foglalkoznak? Miért? – kérdezte, és már folytak is a könnyei.
- Nyugodjon meg – simított végig az asszony hátán, majd felajánlotta a zsebkendőjét. – Az emberek csak akkor jönnek rá, mijük volt, ha már elvesztették. Ilyen az emberi természet.
- Ezek a gyerekek nem érdemelnek ilyen sorsot… De látta, mégis milyen boldogok? Csak egy kis szeretetre volna szükségük. Szülőkre. Azt hiszem, megpróbálom meggyőzni Luciust…
- Nocsak, Narcissa, neked szíved is van? – nevetett fel Piton.
- Nem hagyhatom, hogy az aranyvér kárba vesszen – vette fel ismét szokásos álcáját. – Draco is biztosan örülne egy kistestvérnek.
- Draco a dackorszakát éli. Semminek sem örülne, amit nem ő akar.
- Bocsáss meg, Perselus, de azt nem veled fogom megbeszélni – lépett ismét a spanyolfal mögé, hogy végre visszavehesse meleg ruháit.
- Köszönjük a segítségét – búcsúzott Dumbledore Narcissától, aki mosolygott, biccentett, majd egy pukkanás kíséretében gyorsan el is tűnt.
- Na és most? – érdeklődött Perselus.
- Természetesen megyünk tovább. Finnországban pedig ismét betérünk egy árvaházba. – Ígéretéhez hűen pedig be is tértek. – Lakik itt jó gyerek? – kopogtatott az igazgató az árvaház ajtaján. Bentről hangos gyermekzsivaj hallatszott, és tisztán ki lehetett venni néhány örömittas „igen”-t, így hát mindketten beléptek. A gyerekek azonnal körülvették a hosszú szakállú „Mikulást”, és még a virgácsot osztogató krampusznak is örültek. Egy fotelhoz vezették Dumbledore-t, aki leült és azonnal legalább nyolc gyerek mászott az ölébe.
- Gyerekek, mindenki sorra fog kerülni! – utasította rendre őket az egyik nevelőnő. – Legyen Abigail az első, ő a legkisebb – Abigail pedig nem habozott, azonnal a Mikulás ölébe fészkelte magát, két karocskájával átfonta a nyakát és nagy, mogyoróbarna szemeivel csodálattal nézett a szemébe.
- Szeretlek, Mikulás – mondta hevesen, majd egy puszit nyomott a szakállára. Dumbledore magához ölelte a csepp kis testet.
- No és mondd csak, Abigail, mit szeretnél kapni?
- Azt, hogy jöjjön el értem az anyukám. De addig is, amíg ideér és elhozza az igazit, kérek még egy Charlotte babát is. Jó?
- Nézd csak! – húzott elő a zsákból egy szőke fürtös hercegnőbabát. – Ő Charlotte?
- Igen! – ölelte magához a babát és úgy ringatta, akár egy csecsemőt. – Az anyukád pedig azt üzeni, hogy nem tud eljönni érted, de majd, ha elég idős leszel, megint találkozhattok.
- Akkor jó – mosolyodott el a kislány és leugrott Dumbledore öléből. – Köszönöm a babát – fordult még vissza.
Amikor már majdnem minden gyerek sorra került, Dumbledore közel hajolt Pitonhoz:
- Kérem, nézze meg Matthew-t. Ő az ott, a sarokban. Beszéljen vele – súgta, majd visszafordult a gyerekekhez. Perselus a hétéves forma Matthew felé vette az irányt, majd letelepedett mellé.
- Nos, Matthew, miért nem mész oda a Mikuláshoz? – kérdezte.
- Azért, mert ő nem a Mikulás. A Mikulás nem létezik. Nincsenek csodák…
- Úgy látom, te még soha nem hallottál a karácsonyi csodáról. Nem baj, én sem hiszek benne. Tudod, soha nem is hittem.
- Én hittem. Te miért nem hittél?
- Elmondom, ha elmondod, miért nem hiszel már benne. – Matthew bólintott.
- Karácsonykor nem volna szabad rossznak történnie, igaz? Pedig történik ám. Tudod, milyen szép karácsonyfánk volt? Nagyon nagy, legalább ekkora! – állt fel, kezét magasba emelte és ugrott egyet. – És voltak rajta díszek meg mézeskalácsok…szereted a mézeskalácsot? – Perselus nem akarta lelombozni a kisfiút, ezért igenlő választ adott. – Én is szeretem, de csak úgy, ahogy anyuci csinálja. Ja, és volt gyertya is a karácsonyfán. Szépen világított, nagyon szépen. De meggyújtotta a karácsonyfát. És minden égett. Szép világos volt, de én azért még féltem. Anya azt mondta, hogy menjek ki gyorsan és ő is mindjárt jön, csak kihozza a kisbabát, aki a testvérem. Katie-nek hívják. De nem jött ki. Én hallottam, hogy Katie sír. Be akartam menni, hogy megvigasztaljam, de egy bácsi azt mondta, hogy maradjak kint. És anyu is azt mondta. Eloltották a tüzet, de már nem volt ott se anya, se Katie. Azt mondták, hogy elmentek. De én nem hittem el, mert az én anyukám soha nem hagyott volna engem egyedül. És akkor valaki azt mondta, hogy meghaltak. Én nem nagyon tudtam, mit jelent, csak tudtam, hogy nem jót és hogy nem jönnek vissza és akkor nagyon sírtam. És idehoztak. Azért itt is jó, de mégse annyira.
- És az apukád?
- Nincs apukám. Azt hiszem, ő is meghalt, de anya soha nem mondta. Na és te miért nem hittél a karácsonyban?
- Nekem volt apám, de gyűlölt engem. Sokszor bántott. És az anyukámat is. Ha szerencsénk volt, karácsonykor nem bántott minket – torzult vicsorba szája. – De azért nagyon rossz volt egy sötét, hideg szobában karácsonyozni, egyedül. Még mindig nagyon rossz – hajtotta le a fejét.
- Miért? Nincs feleséged?
- Nincs. Nincs senkim.
- Ha akarod, akkor veled leszek karácsonykor – húzódott közelebb a férfihez. – Tudod, most, hogy itt vagy, megint kezdem megszeretni a karácsonyi csodát.
- Kedves, hogy ezt mondod. Tudod, utálom ezt kimondani, de én is érzek valami melegséget.
- Igen, itt mindig jó meleg van. – Perselus halványan elmosolyodott. Úgy érezte, kötelessége jobbá tenni ennek a kicsi embernek az életét, hogy felnőttként ne a rossz karácsonyokra gondoljon vissza, hanem a nevetésekre, a játékokra, arra, hogy boldogok voltak. Nem akarta, hogy olyan keserű legyen, mint ő maga.
Megígérte Matthew-nak, hogy másnap ismét meglátogatja. Hazaérve nem tudott örülni. Nem haza érkezett, csupán egy házba. Egyedül volt. Megint. Pedig karácsony volt. A karácsonyt a családdal kell tölteni, olyan boldogan, amennyire csak lehetséges.
Érezte, hogy ezt akarja megadni Matthew-nak. Az otthon biztonságát és melegét. Amíg csak tudja.
És azt is tudta, hogy Matthew is ugyanezt tudja neki nyújtani.
Másnap az árvaházhoz hoppanált, és Matthew-val együtt tért haza – ebben persze egy kis konfúziós bűbáj is segítségére volt.
Így esett hát, hogy Perselus Piton Dumbledore segítségével nem csak a karácsonyt szerette meg, de a gyerekeket is. Aznap mindketten feledni tudták mindazt a sok rosszat, ami egész életük alatt történt velük. Egész nap hógolyóztak, hóembert építettek, forró csokit ittak, kirakóztak; Perselus évek óta először karácsonyfát állított, amit Matthew-val ketten díszítettek fel, sőt, még arra is hajlandó volt, hogy karácsonyi dalokat énekeljenek, a Fonó sori házat csupa életvidám, boldog kacagás töltötte meg.
Igen, attól a naptól kezdve mindkettejük élete megváltozott. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy azóta Perselus Piton továbbítja mindenkinek a Mikulás ajándékait a karácsonyfa alá. Aki pedig kandallóval vagy kutyával rendelkezik, talán még a szitkozódásokat is meghallhatja, ha jól figyel.
Utolsó kommentek